2020. augusztus 10., hétfő

freedom

Azt hiszem, jól jellemzi, hogy hogy érzem magam, hogy valamelyik nap elmentünk bevásárolni, ültem Barni mellett az autóban, és mondtam neki, hogy elképesztő, hogy emberek jönnek-mennek az utcán, megy az élet tovább, míg én otthon szoptatok kb. egész nap. Tényleg, programként élek meg egy szimpla lidl-be menést is. Úgyhogy igyekszünk mindenfélét kitalálni, egyrészt, hogy én ne őrüljek meg, másrészt, hogy a miniatűr is megszokja, hogy jövünk-megyünk vele együtt. 

Szombaton délelőtt elmentünk kicsit kirándulni, illetve van itt Budán, B szülei lakásához közel egy tök jó, erdős túraútvonal, amin különböző hosszúságú sétákat lehet tenni, és így a 35 fokban nagyon jólesett egy órát a fák közt flangálni a kismacival a babakocsiban. Az elején kicsit nyűglődött, de aztán elaludt, és mondta Barni, hogy hát akkor menjünk el ebédelni. A Porcellinoba mentünk, amit imádok, és isteni a tengergyümölcseis spagettijük (meg még egy csomó más kajájuk is, de én mindig ezt eszem) (meg a fehérbor is, de azt most sajna nem ihatok). A terhességem alatt egyszer sem ettem halat, de most úgy tűnik, újra kívánom. Egy kicsit bizonytalankodtunk, mielőtt bementünk, mert tele volt a kerthelyiség, nagyon-nagyon meleg volt, és aggódtunk, hogy mi van, ha kikérjük a kaját, majd a bébi felébred és sír, de Barni mondta, hogy majd akkor elhozzuk a kaját, vagy valamit kitalálunk. Beültünk, mindenki szupercuki volt (eddig ilyen szempontból nagyon jó élményeink vannak, a baba miatt rengeteg kedvességet kapunk), a kaja 10/10-es, Dancsi pedig jólnevelten végigaludta az egészet. Annyira jó volt, és szuper lenne, ha ez mindig így működne, de hát nyilván tudjuk, hogy hatalmas zsákbamacska, hogy épp mit csinál, mikor nekünk valami programunk van.

Tegnap Vácon voltunk anyuéknál, ott ebédeltünk, aludtunk egy kicsit, ott hagytuk a gyereket anyuval egy órára, majd kaptunk fügét, szőlőt, meg mindenféle finomságot. Ma pedig leugrottunk egy fél napra a Balatonra a másik nagyszülőkhöz,  mert ők eddig nagyon keveset látták, és ma is el tudtunk ugrani inni egy kávét meg enni egy jégkrémet, míg a baba mellettük aludt. Teljesen feltöltődtem. 


4 megjegyzés:

  1. Első bekezdés: ez annyira így volt nekem is. Szürreális volt a kinti rohanó világ :)

    VálaszTörlés
  2. Nem veletlenul hivjak az elso harom honapot a negyedik trimeszternek :) Ez meg altalaban a teljes szimbiozis ideje.

    VálaszTörlés
  3. Jaj én imádtam Auchanba menni pelenkáért. De kb 2 hónapos korától én vittem magammal a gyereket vásárolni minden nap.

    VálaszTörlés
  4. Egyedül vásárolni a Sparban ... mmmmm, még mindig wellness és felülmúlhatatlan kikapcsolódás, pedig már 2 éves a kisebb is.

    VálaszTörlés