it's a good day to have a good day

Ha visszanézek a mai napra, akkor olyan érzésem van, hogy nagyon jó kis nap volt, pedig kórházban is voltunk, Dani pedig majdnem egész délután sírt, szóval valószínűleg inkább azért érezhetem jó napnak, mert egy csomó minden néhány dolog történt, és az eseménytelen napokhoz képest ez hatalmas pozitívum. Meg ittam már egy pohár vörösbort is, szóval gondolom az is szépen megszínezi az emlékeket.

• Már egy hónapja be van gyulladva a Pocak szeme, úgyhogy ma visszavittem őt kontrollra. Nagyon durva, előbb a felső szemhéján volt árpa, majd mikor meggyógyult, az alsón is lett. Az meg még nem gyógyult meg teljesen, gyulladt, kicsit váladékozik is a szeme, mondták, hogy ez ilyen, legyek türelmes, kapott cseppet meg újabb kenőcsöt. A múltkor az utcán parkoltam, de most beálltam a kórház parkolójába. Mikor indultam volna, láttam, hogy a közben érkezett autók nagyon rámparkoltak, és a másik autósor is olyan közel állt, hogy egyszerűen nem bírtam kiállni. Ott ácsorgott egy idős bácsi, és egyből jött segíteni, mutatta, hogy ne úgy csináljam, ahogy logikus lenne, hanem a másik sorban volt egy hely, oda álljak be. Sikerült is (ezt ő végignavigálta), ott viszont egy mentőautó állt mellettem pont abban az irányban, amerre kanyarodni kellett volna, arra sem fértem ki. De megint jött a bácsi, és kb centiről centire kinavigált, pedig egy ponton sírós hangon mondtam neki, hogy én innen nem tudok kiállni, ő meg mondta, hogy dehogynem, menni fog!! - apukám jutott róla eszembe, ő ilyen segítőkész, és kb mindenhez ért, és annyira jól tudja átadni a tudását, hogy az ember minden szóért hálás. De mennyire cuki bácsi, nem, hogy segít a béna nőknek parkolgatni?
• Mikor elindultunk reggel itthonról, Dani kezébe adtam a macis csörgőjét. Gondoltam, majd a kórházban lesz mivel szórakoztatni. Aztán már ott voltunk, mikor kerestem, és rájöttem, hogy nincs meg, és már a kocsiban sem láttam. Reménykedtem, hogy még otthon, a házban ejtette el, nem az utcán, és hogy meglesz, mert nagyon szereti, torkaszakadtából kiabál mindig, mikor meglátja (ahogy az én fiam örül). Aztán leparkoltam otthon (Dani nélkül, ő a nagyszülőknél volt), átnéztem mégegyszer az autót, nem volt ott. Beléptem az épületbe, megláttam a takarítót, aki mögött pont becsukódott a liftajtó, és utánakiabáltam, hogy JÓNAPOTKÍVÁNOK!, ő meg kinyitotta a liftajtót, hogy jön? Mondom nem, de nem talált véletlenül egy macis...? és ebben a pillanatban megláttam a macit bent a liftben, a tükörre akasztva, egy kicsi felirattal. Én amúgy is szeretem az embereket, és hiszem, hogy alapvetően jók, de hát ez mennyire kedves már?