my heritage

Nagyon szeretem a szombatokat, jó korán szoktunk kelni, piac, reggeli, séta, jövésmenés, bevásárlás, pörgés. De most felkeltünk, hívott egy pasi, hogy megnézné a házat, gondoltuk, tök jó, úgyis akartunk kirándulni kicsit, menjünk Vácra, aztán a környéken csavargunk. Barni elszaladt kifliért, én meg gyorsan megreggeliztettem Danit, de közben hívott a pasi, és lemondta. Ettől valahogy úgy kicsúszott a lábunk alól a talaj, hogy mondtam Barninak, hogy nekem nincs is kedvem autózni, nem aludtam jól, Dani is nyűgös, kicsit ledőlök vele a hálóban. Ebből az lett, hogy 10-től délig aludtam Danival, utána meg már úgy voltam vele, hogy vásároljon, meg főzzön, akinek hat anyja van, rendeltünk Thait a Kis Parázsból, utána meg kihúztuk a kanapét és ott ejtőztünk hármasban. Délután B elvitte Danit sétálni a srácokkal, este hatalmas játszás volt, fürdés után meg alvás Daninak, kártyázás nekünk. Csodálatos volt, hogy el tudunk engedni minden teendőt és kötelességet, Barninak nagyon jólesik csak úgy tengni lengni az egész hetes intézkedés-menedzserkedés, hajnali kelés, percre pontosan beosztott napirend után, én meg csak örülök, hogy végre együtt vagyunk. 

Vasárnap ehhez képest energiával telve indult a nap, mondjuk 5 után már nem aludt vissza Dani, az kicsit fájt, de hát úgy látszik, ő is energikusan ébredt. 9 körül Barni felvitte őt a nagyszülőkhöz, akik nyüszögtek, hogy hiányzik nekik a gyerek (pénteken látták amúgy), én gyorsan kitakarítottam meg főztem borsófőzeléket (tudom, nem vagyok az az igazi vasárnapi rántotthúsos háziasszony, mea culpa), Barni meg közben bevásárolt. Délután megint sétáltak a srácokkal a Hajógyárin, este meg filmeztünk. 

Csak azt akarom mondani, hogy az én szüleim annyira betartják azt, hogy mikor mit csinálnak, gyerekkoromban mindig szombat délelőtt volt a takarítás, anya _mindig_ főzött, vasárnap délben mindig nagy, vasárnapi ebéd volt (biztos nem borsófőzelék), egyszerűen nem volt olyan, hogy ezeken lazítsunk, mert most nincs kedv, vagy mittudomén. Nem volt sok ilyen, meg máskülönben teljesen laza társaság a mi családunk, ismeritek a sztorikat. De mégis, olyan érdekes, hogy még most is, hogy nem élünk együtt, egymáshoz közel sem, tökmindegy nekik, hogy hogyan csinálom, elképesztő harc van bennem, hogy kövessem a mintát, vagy csináljam úgy, ahogy nekem, nekünk jó. Nekem ők az etalon, mindig azok lesznek, és egészen nehéz elengednem a példát, hogy szombaton délelőtt takarítunk, nem rendelünk kaját, mert sokkal egyszerűbb megfőzni, vasárnap délben pedig húsleves és rántott hús van az asztalon. Nyilván sarkított példák ezek, tökmindegy, de hogy konkrétan bűntudatom tud lenni ezektől, ha thait rendelünk ahelyett, hogy főznék, ha vasárnap takarítok (ki takarít vasárnap?), vagy ha borsófőzelék van van vasárnap ebédre. Abszolút tisztában vagyok vele, hogy ez mind mind hülyeség, és a pszímmel is volt ez téma, de most mintha felerősödött volna, hogy anyuka lettem. Szerintem én majd 60 évesen is a szüleimnek próbálok majd megfelelni.