2021. március 23., kedd

karantén randi

Ja, és hát a Vera. Neki ezer éve nincsen pasija, legalábbis, mióta én ismerem, nincs, pedig 40 körüli ő is. Nem tudom, ismerkedik-e, de azt hiszem, egyedülállónak a legrosszabb lenni most, ebben az időszakban. Illetve nem tudom, nem annyira tudom most elképzelni, hogy hogyan randizik az ember idegenekkel most, mikor a családtagjainkkal sem nagyon találkozunk. Persze, el lehet menni sétálni, de könyörgöm, maszkban még a másik mosolyát sem látod, az első csókról nem is beszélve, az hogy valósul meg? 

Illetve pasi szempontból ismerem a témát, mert két ismerősünk is tinderezik, és azt mondják, hogy nekik tök jó, mert mindkét srác tök jól főz, így fel szokták ajánlani, hogy náluk legyen az első találka, csinálnak vacsit, a csajok meg általában örülnek ennek, bár szerintem inkább úgy érzik, nem nagyon van más választásuk, mert amúgy mit csinálsz, elmész dideregni maszkban valami parkba? Na, szóval vacsi, zene, borocska, és akkor általában már meg is van az első szex, mert hát akkor ott is alszik, mert hát már elmúlt 8 óra, hogy mész haza. Én értem, mert mindenki szeretne ismerkedni, de uh, borzasztóan kiszolgáltatott helyzet ez szerintem. 

25 megjegyzés:

  1. Rettenetes lehet most egyedülállónak lenni. Egyébként is nagyon sajnálom azokat akik nem találnak társat. (Persze attól még hetente akarok elválni - de az más dolog).

    VálaszTörlés
  2. Mikor bejött a sötét, a hideg és a 8 órára érj haza, abba hagytam a randizást.

    VálaszTörlés
  3. Ez vicces, pont két randin voltam mostanában az egyik a fiúnál vacsizós, a másik a Szabadság téren didergős volt. :D
    Egyébként a vacsis randi előtt a srác érezte, hogy ódzkodok az ötlettől, de tök jól kezelte, facetime-oltunk előtte videóval meg elküldte az instagramját, szóval meg tudtam nézni, hogy nem Hannibal Lecterhez megyek spagettizni. :D Nagyon jófej volt, csak az a fránya kémia...
    Viszont szingliként jelentem, hogy annyira nem rettenetes a helyzet. Szerintem aki alapvetően jól érzi magát egyedül, azt nem viseli meg jobban az egyedüllét karantén alatt sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      és a spagettizés délután volt, vagy ti is úgy beszéltétek meg, hogy ott is alszol? az jut eszembe, hogy mondjuk szombaton reggelizni, vagy ebédelni is tök romantikus lehet elmenni valakihez, nem muszáj estére tervezni, nem?

      Törlés
  4. nyilván az ismerőseidre nem vonatkozik, meg úgy általában a legtöbb férfira sem igaz, hogy predátorok lennének, de azért valahogy nőként rögtön első randin idegen lakásra menni, pláne egész éjszakára, hát nekem olyan érzés, mintha direktben akarnék bekerülni a helyszínelők egyik epizódjába :OOOO

    VálaszTörlés
  5. erről pár hete írtam én is, a szingli barátnőim eléggé szenvednek, azért nem minden lány ugrik fel csak úgy egy sráchoz elsőre, hát még ott aludni.. szóval szerintem is elég szerencsétlen ez a randizás mostanában. remélem, hogy ahogy melegszik majd az idő, akkor azért lehet majd sokkal kellemesebb lesz sétálni, és padok két oldalán ülve azért legalább a maszkok lekerülhetnek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ahhh de tetszik a blogod, évek óta nem olvasok új bologokat, a tiéd szerintem rendszeres lesz, úgyhogy ezúton is köszönöm, hogy hozzászóltál és képbe kerültél :)

      Törlés
    2. habár ezt tán ott kellett volna írni Nálad, bocsánat Milonka!

      Törlés
    3. dehogy, tök jó, hogy írtad, én is sokat visszaolvastam tegnap, nagyon tetszik nekem is! 😍

      Törlés
  6. Szia Milonka,

    egy zugolvasod vagyok, szeretem, ahogy es amikröl irsz. Ez a poszt valahogy azert nekem arrol szol, hogy sajnaljuk szegeny embereket, akik nincsenek parkapcsoalatban. Es nem teljesen ertettem, hogy miert. Nekem ez a poszt most kifejezetten unszimpatikus es szüklatokörü (specifikusan erre a posztra ertem es nem szemelyeskedni szeretnek).

    Miert lennenek kiszolgaltatottabbak az emberek? Miert ne tudnanak nem-et mondani barmire is? Miert kene rögtön lefeküdnöd barkivel vagy miert egyertelmü, hogy lefekszel barkivel, ha ott maradsz nala? Miert maradnal ott? Miert sajnalod a szingliket vagy lehet feltetelezni azt, hogy aki parkapcsolatban van, az automatikusan boldog? Miert nem sajnaljuk azokat, akik csaladi/parkapcsolat eröszak aldozatai (mert az esetek szama jocskan megnött) vagy olyan emberrel kenytelenek együttelni, akik a hatuk közepere sem kinalnak? Vagy miert sajnaljuk is azokat az embereket, akik most nehany honapig nem tudnak ismerkedni? Azert voltak olyan idöszakok az elmult egy evben, mikor nem voltak ilyen jellegü szigoritasok es lehetett ismerkedni. Az, hogy most 2-3 honapig nem lehet ismerkedni, nehez, de kibirhato, megoldhato, atveszelhetö. Ha valaki szingli, meg nem feltetlenül eletkeptelen vagy tehetetlen, legalabbis az en környezetemben nem ezt latom. Es fökeppen nem sajnalatrameltoak.En ezt a posztot ugy ertelmeztem most, hogy azt gondolod, jobb most parkapcsolatban lenni, en meg azt gondolom, hogy ez nem feltetlenül igy van.

    Ez a poszt fura volt most nekem, de meg probalom latni a te szemszögedböl, tanulni a sajat reakciombol is. Köszönöm, hogy megirtad! :)

    V

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én milonka védelmére kelek, mert nekem nem jött le így, talán azért is, mert emlékszem még arra a blogból, amikor milonka volt szingli, és ő kapott olyan kommenteket, amikből az jött le, hogy egy egyedülálló ember nem élhet teljes, boldog életet. Milonka ezt mindig kikérte magának, és szerintem nagyon jól átjött a blogon keresztül is, hogy az ő élete kerek egész, akár van pasi, akár nincs.

      Én úgy éreztem ezt a posztot, hogy együttérzést mutat azok iránt az egyedülálló emberek felé, akik nagyon is szeretnének párt találni, és most az egyébként sem egyszerű párkeresés sokkal nehezebbé vált számukra. Mert vannak sokan ilyenek, és olyanok is akár, akik gyereket is szeretnének, de már 40 felé közelednek, és ez a pandémiás helyzet extra terhet tesz a vállukra.

      A kiszolgáltatott helyzet abból adódik, hogy választaniuk kell aközött, hogy jegeljék a randizást jó pár hónapra, hogy nem ideális körülmények között találkozzanak vagy hogy megkockáztassák, hogy egyből valaki lakására menjenek, ahol azért nem olyan nagy a szabadság. Ha "véletlenül" elmúlik 8 óra, és a randi nem volt az igazi, akkor is esetleg ott kell aludni. Szexelni persze nem kell, de mégis csak elég kínos és kiszolgáltatott helyzet.

      Összehasonlítást nem látok a bejegyzésben. Attól még hogy az egyik tábornak nehéz, a másiknak is lehet nehéz. De milonka maga is jó párszor tárgyalta már a jelenlegi helyzet nehézségeit a saját szempontjából, tehát ő sem azt az üzenetet küldi, hogy szerencsétlen szinglik, bezzeg ő, a boldog párkapcsolatban élő.

      Törlés
    2. Szia Mamonka, köszi, hogy megírtad, abszolút igazad van bizonyos szempontból, és értem is, hogy hülyén fogalmaztam, de azért ez eléggé sarkított értelmezése annak, amit írtam. Azt viszont sajnálom, ha az jött le, hogy azt gondolom, hogy aki egyedülálló, annak rossz, és aki párkapcsolatban van, az boldog, szerintem az a nézetem, hogy _sokkal inkább egyedül, mint egy rossz párkapcsolatban_, már sokszor kiderült itt a blogban. Meg hát saját tapasztalatból tudom, hogy az ember nagyon kerek, boldog életet tud élni egyedül is.

      Egyébként gondolom, lejött, hogy mindkét srác, akiről írtam, meglehetősen felszínesen áll a dologhoz, vagy hát ha már így alakul, akkor örülnek neki. Nem véletlenül nem alakul kapcsolat a tinder randijaikból, szerintem meglehetősen kihasználják a helyzetet, nyilván megvan erről a véleményem. És nem hiszem én sem, hogy aki szingli, az életképtelen, vagy döntésképtelen, és hát ne feküdjön senki a másikkal csak azért, mert ott tölti az éjszakát, csak azt meséltem el, amit a srácoktól hallottam, hogy mégis, gyakrabban van így szex az első (második, vagy nem tudom hanyadik) randin.

      Szóval egyszerűen arra gondoltam, hogy annak, aki szeretne, annak a jelenlegi helyzetben sokkal nehezebb ismerkedni _szerintem_, mint amikor sokkal több lehetőség volt randizni, vagy organikusan megismerkedni valakivel.

      Meg azért remélem, hogy nem úgy jött le az, amit írtam, mint egy pöffeszkedő háziasszony lenéző nézetei, jól tudjátok, hogy igencsak sok tapasztalatom van a tinder világában és a randizásban, inkább azon gondolkodtam el, hogy milyen lenne, ha most kellene tolnom.

      Meséljetek, ha van tapasztalat, én tökre kíváncsi vagyok.

      Törlés
    3. na, közben anszki is kb pont ugyanazt fogalmazta meg, mint közben én, örülök, ha te is így látod.

      Törlés
    4. és Mamonka, még annyit, hogy abban viszont nagyon nagyon nagyon igazad van, és tök jó, hogy felhoztad, hogy nagyon fontos lenne azzal foglalkozni, hogy mi van a családon belüli erőszak elszenvedőivel a jelenlegi karantén helyzetben, és tök szívesen beszélek erről, ha partnerek vagytok, vagy tudunk bármit tenni így közösségként (esetleg Violet tud erről többet mondani, ha erre jár), mert tudom, hogy ilyen szempontból nagy a baj, de szerintem ez ehhez a poszthoz ez semmilyen szempontból nem kapcsolódik.

      Törlés
  7. Én szerintem egyedül jobb lett volna ezt az időszakot átélni, még szingli koromban. Most, 2 kicsi gyerekkel nehezebb, látni, hogy elvesz tőlük sokat, meg kell oldani helyzeteket stb. Akkor kb munka és haza a csendes kis lakásomba, filmek, millió könyv, stb. Oké, én elég csendes, otthonülő típus vagyok.

    VálaszTörlés
  8. Ah, ertem, ez most segitett megerteni. Nagyon kedves töled, hogy vetted a faradtsagot es kifejtetted, hogy mire is gondoltal. Köszönöm!
    Azt irtad, hogy "egyedülállónak a legrosszabb lenni most, ebben az időszakban". Es en emiatt nem ertettem meg, pontosan mire gondolsz. Igazad van, a kommentem valoban sarkitott volt, arra probaltam kilyukadni eleg eroteljesen, hogy miert lenne ennek a csoportnak a legrosszabb, mert en igy ertettem a te posztodat. De megint: ez teljesen az en velemenyem, te gondolhatod azt, hogy nekik a legrosszabb, en ezzel nem allitom az ellenkezöjet.

    En azt is gondolom, hogy lehet valamelyest sajat velemenyt irni vagy olyan gondolatot, ami nekem eszembe jut egy poszt kapcsan. Viszont elfogadom, ha neked mas a velemenyed erröl, hiszen ez a te blogod. Nem kötözködesbol irtam, ezert nem is ertem, miert kellene teged megvedeni akarmitöl is vagy a vedelmedre kelni. Elnezest kerek, ha ez igy jött le. Meg szerettem volna fogalmazni egy masik velemenyt, miközben kifejezem azt is, hogy a tiedet is tiszteletben tartom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. persze, abszolút elfogadom, amit írtál, és felül is bírálom, hogy az egyedülállóknak a legrosszabb, nyilván baromság volt ezt így kijelenteni tényleg.

      gondolom, nem 'megvédeni' akart, hanem úgy értette anszki, hogy ő is másképp értelmezte a posztot mint te. szerintem lépjünk túl:)

      miért ütött ennyire szíven ez a bejegyzés? te is randizol most? milyen élményeid vannak?

      Törlés
    2. Igen, úgy értettem, hogy bemutatva az én értelmezésemet, talán nem fog szűklátókörűnek és unszimpinek tűnni a poszt, de bocsi, hogy belekotyogtam, csak épp megláttam ezt a kommentet.
      Senki sem támad, véd, bánt senkit, béke van :)

      Törlés
  9. Bevallom, nekem eszembe sem jutott, hogy a pandémia az ismerkedésre is hatással van, amíg néhány hete meg nem említette a munkahelyemen az egyik gyakornok lány, hogy ő tavaly tavasz óta nem randizott, mert nincsenek nyitva a szórakozóhelyek és elmaradtak a fesztiválok, a neten pedig utál ismerkedni, mert nem jó a csetes csevegésben. Ennek kapcsán kérdeztem párom gyerekeit, 20-26 évesek, és ők mesélték, hogy sok kis alakuló párkapcsolatot is szétzilált a járvány, mert sok egyetemistának haza kellett költözni a szüleihez, hiszen alig vannak diákmunkák, nem tudnak albérletet fizetni, és 200 kilométerről nehéz a szerelem. Nyilván akik életük párját találták meg, azok megoldják, de az éppen alakuló románcok sokszor elmúltak.
    Megpróbálja ez a helyzet a párkapcsolatokat is, az biztos. A párom és én még jó helyzetben vagyunk, mert külön szobánk van, de így sem egyszerű, hogy mindketten itthonról dolgozunk, néha zeng az egész lakás a skype konzultációktól, meg néha már sok is a napi 24 óra együttlét, meg, hogy egy éve már jóformán csak egymással beszélünk személyesen. A húgoméknál egy óvodás ragadt otthon, egy felsős online tanul, az apjuk folyamatos váltóműszakban dolgozik, így van, hogy ő aludna az éjszakai műszak miatt, a nagylány hangosan szólongatja az osztálytársait, hogy ki hallja, ki nem, a kicsi meg torka szakadtából üvölt, mert nem jutott neki valami, a húgom pedig nem győzi a pici házban elszeparálni a családtagjait. Ehhez jön még, hogy most már nyoma sincs a pandémia romantikájának, az emberek nagyon ingerültek, minden apróságért összekoccannak. Én minden nap emlékeztetem magam, hogy nem az emberek lettek rosszabbak, ez a vacak hangulat a járvány miatt van, majd elmúlik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, tényleg borzasztóan érzékeny, türelmetlen és ingerült mindenki :(

      Törlés
  10. én már száz éve (vagy mondjuk 5, ami gondolom viszonylag sok, ahhoz képest, hogy 30 vagyok) szingli vagyok, és nem is mondanám, hogy mindig őrülten sok erőfeszítést tettem az ügy érdekében az évek során, szóval én ezt most valahogy abszurd módon nem érzem megrázónak, hogy nem lehet randizni. jó, tavaly szeptemberig volt egy eh, alkalmi partnerem, és voltam egy darab randin még tavasszal (amiről már vagy ezerszer nyafogtam-az eljegyzett fiú), akiről nagyon-nagyon sok idő után azt hittem, hogy esetleg végre lehetne valami, no és akkor ez eléggé kiborított. most meg valahogy egyáltalán nem esik nehezemre iszonyat racionálisnak lenni és meg se próbálni, mert nekem nagyon fontos, hogy ne haljak meg covidban, és a családtagjaim se kapjanak el tőlem semmit.
    amúgy az unokahúgom kb tavaly tavasz körül jött össze a pasijával, aki ráadásul Angliában lakik (onnan is ismerik egymást), és hát nyilván képmutató vagyok, mert én is azt/hasonlót csinálnám mint ők, a fiú kb havonta jön valami hamisított papírral munka ügyén, és persze tesztelteti magát mert kötelező, de mégis totál felháborít egyrészt a fertőzés veszélye miatt, másrészt, komolyan most ez a legfontosabb, harmadszor meg most olvastam, milyen rettenetesen sokba kerül ez a csomó tesztelgetés ( csak Londonban a reptéren összesen vmi 200 fontot kell fizetni? szerintem ez elég sok pénz, és aztán még mindenféle költségek BP-en is), szóval na, nem tudom, nem lehet igazságot tenni, de az biztos, h inkább vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban.

    VálaszTörlés