2021. április 20., kedd

could have been worse

Azt talán nem is meséltem, hogy múltkor jövök fel az autótól, az egyik karomban a gyerek a susi anorákjában, rajtam a kis rövid, pöttyös, susi dzsekim, a kettő egymáson iszonyúan csúszik, úgyhogy izomból kell tartani, hogy ne csússzon le a derekamról, a másik kezemben egy nagy papírszatyor tele cuccokkal, és akkor egyszer csak lent, az előtérben kiszakad a papírszatyor alja, az összes cucc kizuhan, egy hatalmas üveg, anyukámtól hozott birsalmalekvár pedig minden közepén szétplaccsan a kövön. Biztos ismeritek a tehetetlenség és a düh keveredését, ami ilyenkor úrrá lesz az emberen, kb ilyen fuck this shit, I'm leaving, és arra is emlékszem, hogy ott abban a pillanatban annyira haragudtam Barnira, hogy miért kell nekem ezeket egyedül csinálnom, de ha ott van az ember karjában egy cuki kisbaba, aki érdeklődve figyeli az eseményeket, akkor az ember egy jóízű káromkodás helyett megpróbál inkább nagy levegőket venni, hiszen tulajdonképpen semmi baj nem történt. Már meséltem, hogy anya ilyenkor azt szokta mondani, hogy nem érdemes a kifolyt tejbe belesírni, és ez nekem is egy egészen jól működő life hackem. Úgyhogy felvittem a babát, kezet mostam, levetkőztettem, megitattam, adtam neki valami játékot, és akkor indultam el menteni, ami menthető. Nem mondom, hogy őszinte volt a mosolyom, ahogy szedegettem ki a lekváros üvegszilánkok közül a kajákat, de végül egész olcsón megúsztam. Például mi van, ha mondjuk egy forgalmas út közepén, a zebrán szakad ki a szatyor? Na ugye. Amúgy én vagyok a hülye, mert tök jó nagy textilszatyraim vannak, és van is néhány az autóban, én meg itt nyomulok a régi, elnyűtt papírtáskáimmal. 

6 megjegyzés:

  1. uhh, ezt átéreztem, olyan jól írtad le!

    VálaszTörlés
  2. magameva teszem anyud szolasmondasat a kifolyt tejrol. #bolcs :) olyan jo, h osztod az ilyen sztorikat is, tanulunk belole! szepen kezeled nagyon.

    VálaszTörlés
  3. Tök jó hogy sikerült így átfogalmaznod, hogy lehetett volna rosszabb is. Már nekem is megy ez. Emlékszem olyan esetre még jóval a gyerek előtt hogy pl reggel felrobbant a kávéfőző és fél órát sírtam mielőtt nekiálltam takarítani, hogy aztán 1 óra késéssel beérjek a munkahelyemre. Ma már én is igyekszem úgy felfogni, hogy mit kerültem el ezzel. Pl. megbüntetnek rossz helyen parkolásért, nem baj, lehet hogy megúsztam egy koccanást, és ilyenek...
    De hát ja. Ismerős az érzés. És az is hogy ezekkel az ember (vagyis a nő) egyedül marad.

    VálaszTörlés
  4. Az ember többnyire csak a saját kárán okosodik. Én párszor a munkahelyre vitt ebédeimmel jártam pórul. Nem zárt jól a befőttesüveg, vagy műanyag doboz:((( Sokszor a fele levesem is belefolyt a szatyromba, eláztatva pár fontos dolgot. Aztán már megtanultam odafigyelve pakolni.
    Susi anorák, susi dzseki:))) (Legközelebb nem párosítod:)))

    VálaszTörlés
  5. Ez a helyzet, istenem, egy hős vagy, hogy végül nem sírtál bele a tejbe.

    Amúgy, ezt a tejes mondatot, amit anyukád mondott, gyerekkoromban az emlékkönyvembe az unokatestvérem beleírta. Csak most gondolkodom el rajta, hogy talán ez a legszebb életbölcsesség abban a kis könyvben. :)

    VálaszTörlés
  6. jóóó ég, a susi anorák és susi dzsekinél már gombóc volt a gyomromban, komolyan megkönnyebbültem annál, amikor "csak" az egész bevásárlást ejtetted le.

    VálaszTörlés