2021. április 1., csütörtök

well done

Aránylag reggel indultunk tegnap Vácra, bár csak fél 5-re kellett mennünk az ügyvédhez, úgy voltam vele, hadd élvezzük ki ezt a kora nyarat anyuéknál a kertben. Nem akartam későn visszaindulni a babával már, és tudtam azt is, hogy Barni későn fog hazaérni, így inkább ott aludtunk. Két dolgot felejtettem itthon: a laptopomat (este blogot írni és sorit nézni akartam) és a baba tápszerét. Ráadásul az utóbbi hiányára csak pont este 7-kor jöttem rá, amikor szükség lett volna rá, és amikor nem lehetett már elugrani mondjuk a DM-be pótolni. Naponta egyszer, vacsi után, elalváshoz szokott inni belőle olyan két dl-t, illetve sokszor csak egy részét issza meg, szóval nem azon izgultam, hogy éhes marad, hanem hogy mi lesz a rituáléval. Végül egy pici mézzel édesített mandulatejet kapott, az első furcsálló tekintet után nem volt panasz, de nyilván borzasztóan éreztem magam, hogy ilyen hülye vagyok. 

Annak ellenére, hogy már nem szeretek Vácon aludni (nem szeretem az ágyat, a fűtést, hogy nem érzem már otthon magam) nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget voltunk kint, sétáltunk, mindkettőnknek lett egy kis színe. Ezerszer nyugodtabb ott lenni így, mintha csak pár órát maradnánk, és anyuék is tudnak unokázni bőven.

Na és eladtuk a házat! Végül az a házaspár vette meg, akik legelőször hívtak, kb azonnal, mikor felraktam a hirdetést az ingatlan.hu-ra, és ők voltak az elsők, akik megnézték. Nekik az a sztorijuk, hogy 2 éve majdnem megvettek egy eredetileg teljesen ugyanilyen, csak sokkal jobb állapotban lévő, full felújított-kibővített házat néhány háznyira a mienktől, de a tulaj a szerződés aláírása előtti napon visszalépett, mert hogy érzelmileg túlságosan kötődnek a házhoz (ami azóta is üresen áll). Ez hatalmas csalódás volt számukra, és a mi házunkat kb második esélynek látták, konkrét tervekkel érkeztek, szóval nagyon-nagyon akarták. El kellett adniuk a saját (amúgy hatalmas és nagyon szép) házukat, hogy ezt megvegyék, és azonnal sikerült is nekik, szóval elég sok csillagnak kellett együtt állnia a deal-hez. Ráadásul képzeljétek, a nőnek van egy lakber blogja, a felújítást-bővítést kb kihívásnak-projektnek tekinti, és végig fogja dokumentálni, ami nekünk különösen izgalmas lesz. 

Most újra itthon vagyunk, a Mókuska már alszik, jól lefárasztotta a nagy utazás meg a napsütés. Barni nemsokára itthon lesz, és akkor indulhat a hosszú-hosszú hétvége. 







23 megjegyzés:

  1. De jó, hogy így együtt álltak a csillagok :)) a blogot belinkeled esetleg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://lakjunkjol.cafeblog.hu/

      Törlés
    2. De jó, már a címe is szimpi. Köszi!

      Törlés
    3. Milyen kicsi a világ: őt (is) olvasom ezer éve Facebookon! Nahát:)

      Törlés
  2. Azok a kis meztelen lábacskák😃

    VálaszTörlés
  3. https://kiskanalkommando.hu/ezert-ne-adj-mezet-a-babadnak/

    VálaszTörlés
  4. Biztos nem lett baj, de mezet nem szabad 1 eves kor alatt...
    nezz utana :)

    VálaszTörlés
  5. Tudom lányok, de 9 hónapos, és ahogy írtam, egy kiskanállal kapott. köszönöm azért!

    VálaszTörlés
  6. Mikor olvastam a posztot, 2 dolog miatt aggódtam. Hogy mikor kezdik mondani a mézet meg, hogy csupasz Dani lába.

    Olyan rossz, hogy nem lehet csak úgy élvezni, amit ír valaki. Pláne, hogy ilyen hangulatos, vidám írás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jogos, de a mez azert durva; mert ha te vagy en kapunk tole botulizmus, akkor meggyogyitanak antibiotikummal, de egy csecsemo belehal. Es mivel mikroorganizmusrol van szo, sajnos nagyon kevestol is baj lehet.

      En tokre azt gondolom h tokmindegy, hogy hogyan taplal hozza barki; de a mez meg a csonthejasok az eleg szigoruan tiltolistas :/.

      Törlés
    2. A csupasz láb a legjobb, amit az ember tehet, felnőttként is! Ebbe nagyon remélem, hogy senki nem tud/akar belekötni :D

      Törlés
  7. Én is láttam jönni a mézes kommenteket, és minden tisztelettel: ameddig nem fénnyel vagy arzénnal etetem, bírjuk már ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De miért baj az, ha teljesen jóindulatúan írnak? Miért "belekötés" (ezt nem te írtad)? Tudom, "nemakarokbeleszólni" jelenség, de itt tényleg jószándékról van szó egy potenciálisan veszélyes dolog miatt, amiről én pl. eddig nem tudtam. Persze, gyerekem sincs, lehet, hogy ez anyáknak teljesen triviális.

      Törlés
    2. én emiatt nem írok kb egyáltalán a gyerekről és a dolgairól, pedig szerintem tök érdekes, hogy más hogyan csinálja, főleg, hogy a blogokból jól ismerjük egymást, szoptatás vagy hozzátáplálás témában például. de látom jönni ezeket a kommenteket, mindig van, aki jobban tudja és majd megmondja, hogy te szarul csinálod, és majd ő tudja, hogyan kéne (pontosan: nemakarokbeleszólni). Nyilván ez mindig jóindulatból jön, de most nézd meg, itt egy kiskanál mézből pl mi lett. Én m. gray szakértő magyarázata után sem gondolom, hogy egy majdnem egy éves, mindenevő gyereknél egy kiskanál mézből baj lehet (ha hozzátáplálsz, kapsz táblázatot, szóval azt gondolom, anyukáknak triviális, igen), és és tökre örülnék, ha az olvasóim feltételeznék, hogy el tudom dönteni. meg egyébként is, miért kell bármi miatt magyarázkodnom?

      Törlés
    3. Mint élelmiszermérnök mondom, hogy számomra döbbenetes volt anno a mikrobiológia jegyzetemben leírva, hogy a Clostridium botolinum toxin kb. 1 grammjával ki lehetne irtani az egész emberiséget. Szóval ha benne van valamiben, az őrült kis mennyiségben is probléma. Egyébként tudom, hogy nem erről szól a bejegyzés és bár nekem is megakadt rajta a szemem olvasáskor, eszembe nem jutott téged figyelmeztetni. Csak háttérinfóként mondom a mennyiséghez, hátha valaki döntését még befolyásolja, ha már ez a téma.

      Törlés
    4. Jaj most ez engem megijesztett. En mondjuk 3 éves kora alatt nem adtam mézet (meg magokat) mert úgy tudtam nem szabad de ezek szerint ránk felnottekre és bagyobb gyerekekre is veszélyes? OK hogy antibiotikummal kezelhető de melyik orvos foga rajonni hogy a meztol van?

      Törlés
  8. Szerintem csak jót akartak a többiek.
    Simán lehetett volna az, hogy pl ezt nem tudod a mézzel kapcsolatban és jóindulatúan figyelmeztettek!

    VálaszTörlés
  9. Tudom, h jót akartak, ezért válaszoltam elsőre, h tudtam, de köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan jól tudod kezelni ezeket a helyzeteket, megvan benned az ehhez szükséges higgadtság és kedvesség.

      Törlés
  10. Az én arcom imádja a botulinum toxint, puszilok mindenkit! ;)

    Mici

    VálaszTörlés