2023. február 4., szombat

art as we like it

Danival elkezdtünk festeni, és kiderült, hogy nem csak neki jön be a dolog, hanem nekem is, nagyon élvezem, pedig csak egy sima 16 színes vízfestékkel dolgozunk, de így is. Elkezdi ő, telefesti a lapot, amennyire van kedve, én pedig befejezem úgy, hogy a lényeget, formákat, színeket megtartom, csak felerősítem és kiegészítem, a végén pedig címet is szoktunk neki adni. Nagyon vicces, hogy Dani emlékszik, melyiknek milyen címet adtunk, pedig ilyenek vannak, hogy Vénusz kalandjai. Barni annyira lelkes, hogy egyet már be is keretezett. Nekem egyébként a gyurmázás és a rajzolás, színezés is bejön, sokszor ő már rég ráunt és tök mást csinál, én meg még mindig gyártom a gyurmaházakat. A legózást viszont átadom Barninak, azt én nem annyira szeretem.

Szeretnék majd ebbe a lakásba is galéria-falat, és a nyomatok és fotók mellé szeretnék tenni gyerekrajzokat is, meg persze a közös műveinket. Nyilván kell egy koncepció, meg szerintem úgy jók nagyon, ha más típusú képekkel vannak keverve. Találtam nagyon inspiráló példákat erre: 







Ez meg Danival az első közös festményünk (azóta a bejárati ajtó mellett díszeleg), azóta már sokkal kifinomultabb műveink is vannak:


Meg az is eszembe jutott, hogy veszek majd a művészellátóban vásznat, kiválasztok néhány jó kis színes, nonfiguratív festményt a kortárs festőművészektől, és megpróbálok ellesni egy-két ötletet, hátha lesz olyan, amit ki is tudunk tenni valahova. 

7 megjegyzés:

  1. Aranyat ér egy jó, kreatív hobbi. Én gyerekként, tízenévesen rajzoltam rengeteget, és nagyon jól bele tudtam feledkezni. Kikapcsolt a sok tanulás mellett.
    És mi lett a címe ennek a színes képeteknek? Kíváncsi lettem a Vénusz miatt. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ennek kérlek az a címe, hogy Piroskáéknak szeretettel :D

      Törlés
  2. A kikben általában lehet kapni mindenféle méretű vásznat jó olcsón. ;)

    VálaszTörlés
  3. Hát ez milyen király ötlet!! Nálunk a közös művek úgy készülnek, hogy rajzol/fest, és közben diktál, hogy én mit rajzoljak/fessek ugyanarra a papírra (piros Mercedest "envlémával" például). A végeredmény nem szokott túl harmonikus lenni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nálunk is van olyan, hogy bele kell építeni valami autót a műbe, nekem sem azok a kedvenceim :)

      Törlés
  4. mi is sokat művészkedünk együtt, még most is (pedig a lány már 10 éves). Erre az ötletre most találtam rá, kár, hogy kisebb korukban nem láttam: https://www.amazon.com/Change-Artwork-Frame-Storage-Hanging/dp/B073C349QR sztem valami Ikea hack-kel tuti megoldható.

    VálaszTörlés