2023. február 14., kedd

be mine

Nálunk úgy alakult hogy Barni meg szokta kérdezni, hogy mit szeretnék csinálni Valentin nap alkalmából. Én olyan kapcsolatokból jövök, ahol a Valentin nap puszta kimondása is istenkáromlásnak számított, így nagyon hálás vagyok Barni exeinek, hogy időnként simán kapható egy kis romantikázásra. Ma reggeltől a nagymamájánál volt Dani, így nekünk volt egy kicsi időnk egymásra. Délelőtt mászkáltunk a városban, 10 fok volt, verőfényes napsütés, tiszta tavasz. Ebédeltünk a Kis Parázsban, amit Barni úgy hív, hogy a mi helyünk, mert ugye ott volt az első randink, aztán átsétáltunk a Chez Dodoba, mert újra van Ispahan, az óriás epres macaronjuk, meg kávét is kellett innom. Aztán kiderült, hogy az Ispahan már elfogyott, mert ugye Valentin nap, elképesztő bizniszt bonyolítanak amúgy, nagyon ügyesek. Milyen jó érzés lehet, hogy van egy szuper ötleted, kitalálsz egy jó kis bizniszt és ennyire bejön - mondjuk látszik, hogy rengeteget dolgoznak rajta, a mostani dekor is, dobozok, kendők, táskák, meg hát persze a sütik is, szemet gyönyörködtetőek és nyálcsorgatóak. Aztán hazajöttünk, aludtunk egy kicsit, megnéztük a Sziget szellemeit (Barni kommentje: jó, hogy megnéztük ezt a filmet legalább soha többet nem kell!), most pedig Barni elment Daniért, így gyorsan kihasználom, hogy van egy órám egyedül és nem állok neki azonnal takarítani


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése