2023. február 12., vasárnap

be my friend!

Anszki mesélte, hogy Svédországban van olyan app, amivel barátokat lehet találni, olyan mint a tinder, csak barátkereső. Nekem ez nagyon szimpi, de igazából mielőtt ideköltöztünk, akkor eladtam egy csomó cuccot, ami a bontásból származott, és ezt az eseményt használtam én is barátkeresésre, mivel egy csomó helyi arccal találkoztam. Így volt, hogy valamelyik csajjal, aki megvett egy tükröt vagy egy lámpát megbeszéltük, hogy majd ha már itt élünk megihatunk egy bambit, de aztán mikor személyesen találkoztunk, nem volt meg a kémia, és többet nem is beszéltünk. 

Sejtettem, hogy majd a gyereken keresztül fogunk főleg új ismerősökre szert tenni, és tényleg lett egy tündéri nő a bölcsiben, akinek a kisfiával jól kijön Dani és mi is szimpik vagyunk egymásnak, és olyan jó érzés, hogy hív minket felfedezni a környékbeli játszókat, és tudunk dumcsizni mindenféléről. Az is jó, hogy van, hogy ilyenkor Barni megy, és ő is tök jól feltalálja magát az anyukák közt, büszke is vagyok rá, mert ő az egyetlen pasi a bölcsiben és legtöbbször a játszón is, persze tudom, hogy a többi apuka dolgozik, ő meg most nem. 

Egyébként szerintem egészen szépen ápolom most a barátságaimat, még mindig minden héten jönnek hozzánk látogatóba, ami persze nagyon kényelmes, de én is vágyom arra, hogy nyomulgassak kicsit, majd gondolom, lesz olyan is. Kezd kialakulni, hogy hetente egyszer Anyuék vigyáznak rá úgy, hogy ők is itt alszanak, vagy náluk, hetente egyszer pedig Barni anyukájánál alszik, ami ugye két este, és csodálatos nekünk. Hétfőn így voltunk színházban, egy Pintér Bélát láttunk az UP Rendezvénytérben, szerdán pedig a Nemdebárban játszott egy DJ barátunk és elmentünk kicsit iszogatni meg emberek közt lenni. Éjfél után még jön busz vissza, vicces volt spiccesen nyomulgatni ketten az éjszakában, mint régen.

Jövő héten is lesznek vendégeink, meg lebeszéltem a váci lányokkal egy babás délelőttöt, amikor prezentálok reggelit, reméljük, a kicsik lefoglalják egymást, és így mi is tudunk bandázni.


3 megjegyzés:

  1. Szia! Meg tudnád írni, kivel csináltattátok a konyhabútort? Nagyon szép lett :-) Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      https://www.reformkonyhabutor.hu
      Ez egy szegedi konyhastúdió, de az ország egész területén dolgoznak. Mi az elején egyszer voltunk náluk, utána már minden online és telefonon ment. Családi vállalkozás, nagyon kedvesek és vérprofik.

      Törlés
  2. Köszönöm, megnézem őket :-)

    VálaszTörlés