múlt hét

Kata barátnőmnek szerdán volt kiállításmegnyitója a belvárosban. Eredetileg színházjegyünk volt erre az estére, de annyira szerettem volna elmenni, hogy Barni végül az anyukáját vitte el helyettem. Egy lakásgalériában zajlott az esemény - én nem tudtam, hogy van ilyen, nagyon hangulatos volt. Néhány fiatal nő fogott össze, hogy analóg fotókat mutassanak be. Nagyon jól éreztem, beszélgettem rengeteg emberrel, repkedtem - elképesztő, hogy a covid, meg a két és fél év egy kisgyerek mellett mennyire elszoktatott a pezsgéstől. Ennek örömére indokolatlan mennyiségű mimózát ittam meg, másnap, de még harmadnap is a sebeimet nyalogattam. Persze azóta is hulla fáradt vagyok, annyi programunk, teendőnk, házimunkánk stb van, plusz egy kicsi gyerekünk, rosszul is alszom, nem bírom kipihenni magam. Szerda délután, még a kiállítás előtt elmentünk kirándulni kicsit, egy rövidebb túrát innen a faluból, és az akkora flow volt, zihálva, nevetve, endorfinnal tele beszélgetni mindenféléről, és aztán kipirulva, kimelegedve állni a dombtetőn és magunkba szívni a friss levegőt és a kilátást. Én azt hittem, hogy utálok túrázni, de azóta is visszavágyom. Annyira jó lesz sokat kirándulni és felfedezni a környéket.  

ez 3/4 óra séta a lakásunktól