mindenki másképp boldog

Velünk az ég világon semmi érdekes nem történik. Nem tudom, hogy ez jellemző-e az évnek erre az időszakára, vagy csak a mi életünk ennyire unalmas, de ez van. Végre elküldte a kivitelezőnk a kis csapatát és rendbe tették a fürdőszobánkat. Nem kellett különösebben szétrobbantani szerencsére, de bennem van némi kétség, hogy minden rendben lesz-e így, reméljük. Már hideg vízzel öblít a wc, nem forróval (ezt nem tudom, meséltem-e), az ázás is abbamaradt. Kaptunk az alkalmon, és megkértük őket, hogy fájdalomdíjként csináljanak meg valamit, ami nem az ő hibájuk volt, csak mi elfelejtettük megkérni őket, hogy csinálják meg még ősszel: a nappaliban a klíma vezetéke egy gagyi kis sínben futott végig a falon, és azt most bevésték a falba. Bármennyire profin, elszívóval csinálták, mégis mindent azonnal beterített a finom, fehér por az egész konyhában és a nappaliban. Úgyhogy kellett tolnunk egy gigantikus takarítást, de most tényleg olyan minden, amilyennek szeretnénk. Megrendeltük a zuhanyfülkét is a lenti fürdőszobába, pár napon belül itt lesz az is, azt még beteszik, aztán egy jó darabig nem szeretnék mesterembert látni (apukámon kívül). 

Voltunk színházban megint, két egymás utáni napon, mindkétszer a Szkénében. Oda haza járunk, nagyon szeretjük a Mucsi-Scherer-féle Nézőművészetis vonalat, de nekem Katona László a legnagyobb kedvencem. Az egyik darab nagyon jó volt (Hol a színészünk?), a másik (Kartonpapa) egy család teljes káoszáról szólt és teljes őrület volt, nem a szó jó értelmében. Persze lehet, hogy csak nem vagyunk túl jó lelkiállapotban, és inkább a Vígszínházba kellene járnunk sokkal könnyedebb darabokra. 

Egyébként tényleg nagyon rossz formában vagyok minden szempontból. Tudom, hogy a kicsi gyerekkel való otthonlét sem a mentális, sem a fizikai állapotnak nem tesz igazán jót, de közben meg tudom, hogy össze tudnám szedni magam, ha igazán akarnám. Volt valamelyik nap két órám a Mammutban, és benéztem a Reserved-be - nem akartam igazából semmit venni, csak nézelődtem, mint egy múzeumban (AKA kisgyerekes anyukák énideje). Konkrétan sokkot kaptam, hogy milyen szarul nézek ki. De mivel volt már ilyen, és emlékszem, hogy itt is megbeszéltük, hogy büntetni kéne a rosszul megvilágított próbafülkék kitalálóit, hazajöttem, bugyira vetkőztem, és megnéztem magam a tükörben, hogy valóban olyan nagy-e a baj. Hát, tényleg rám férne egy kis napozás, és vissza kellene térnem a rendszeres mozgáshoz is, de inkább rohadjon meg a Reserved összes tükrös próbafülkéje, hogy kb öngyilkosságba hajszolja a gyanútlan vásárlókat. 

Egyébként észrevettem, hogy megint a főzés lett számomra az önsegítés legfőbb, instant formája, vagyis ha nagyon kivagyok, akkor elmerülök a konyhában és kreatívkodom valami iszonyú finom, színes, egészséges kaját. Gondolom, úgy vagyok vele, hogy kaja amúgy is kell a családnak, olyankor aránylag békén hagynak (próbálnék csak meg sorozatot nézni vagy olvasgatni kicsit), a konyhám csodálatos, hát akkor csináljuk. Nagyon hálásak érte, főleg Barni nagyon boldog, de hál'istennek Dani is szuperjól eszik, bár szerintem ő a tányérján feltűnő finom falatokat teljesen given-nek veszi.