2023. május 16., kedd

rain, rain, go away

Aaaaa mi ez az idő, mi ez a nyűgösség? Szombaton voltunk egy kerthelyiség megnyitóján a Kolosyhoz közel. Ennyire nem vagyunk elszántak, de a barátainké a hely és támogatni szerettük volna őket. Én az összes ruhámat felvettem, aláöltözőt meg mindent, de egy idő után így is fáztam. Sajnálom a szabadtéri helyeket, de a május jellemzően ilyen, nem? Emlékszem, mikor kb 10 éve május végén festtettem a lakást és végig zuhogott az eső, nem száradt, és így nem lehetett felvinni a következő rétegeket, jól elhúzódott emiatt. 

Vasárnap pihentünk, Dani csak késő délután jött haza Barni Anyukájától. Tegnap, vagyis hétfőn Anyuéknál voltunk Vácon, jó volt hétkezdésnek, épp nem esett és a nap is sütött kicsit, Apu elvitte Danit mindenfelé bicóval, ebéd után meg aludtunk egy nagyot. Náluk van egy komplett konyhaszekrény, ami itt volt a lakásban, elkezdtem árulni és vannak jelentkezők, remélem, gyorsan elviszi valaki. Apuék szomszédjában építkezés van és elbontották a mellettük levő falat, amitől télen penészedni kezdett az ő faluk és repedést is láttam már, na és a zaj persze. Örülnék, ha átköltöznének a régi lakásomba, de ehhez azt is ki kellene festetni meg nullára kiüríteni. Ráadásul Anyunak lerobbant a térde, amit már kétszer műtöttek, szerintem lesz ebből egy harmadik is. Aggódom miattuk és szorongok, hogy mi lesz, jó lenne most közelebb lenni hozzájuk, de hát ez van. A bátyám azt mondja, hogy ha beindul a szünet a színházban, ahol dolgozik, akkor közösen kipakolunk és kifestetünk, és akkor rendben lesz minden. Örülnék.

Tegnap kitakarítottam a lépcsőházat, mi voltunk a sorosak, ma meg a lakást kellene nagyon. Főzni is akarok, de Daninak nyilván más tervei vannak, úgyhogy előbb elmegyünk a Rossmannba, hogy közben kicsit pocsolyázhasson. Amúgy legszívesebben felváltva olvasnék, aludnék meg mangót, áfonyát és epret tömnék az arcomba (voltam szombaton MDF piacon megint 😍). Ti hogy bírjátok ezt az időt? 



4 megjegyzés:

  1. Azért ez az "elmegyünk a Rossmannba, hogy közben kicsit pocsolyázhasson" erősen utal arra, hogy évek múlva jönnek a sztorik, hogy "legjobbfej anyás gyerekkorom volt" :)

    Májusi szülinaposként kijelenthetem/megerősíthetem, hogy a májusi hétvégék vagy dögmelegek vagy esősek és kertipartit elhalasztósak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. remélem, hogy ezt mondja majd, mert teljesen eláztunk! :D boldog szülinapot, Mike! Akkor idén nem dögmeleg sajnos! Elhalasztós?

      Törlés
  2. Én szeretem az esőt, meg hát kell is ugye, de ez már sok a jóból azt hiszem. Nem tudom a gazdák most mit gondolnak, jó lenne ezt a mennyiséget nyárra eltenni. Én majdnem úgy öltöztem fel a melóba (iroda), mint télen, mégis hideg a kezem...
    Dani cuki! :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Iiigen, gyönyörű zöld és buja minden, de Anyu is azt mondja, hgy bizonyos virágai egyszerűen elrohadnak. :(

      Törlés