ovis kisbabám

Itt az ősz, örülök neki, vártuk nagyon, aztán egyszer csak már nem kellett tovább várni rá, tényleg hihetetlen.  

Unalmas ovikezdős poszt, érdeklődés hiányában itt tudod feladni.

Elindult az ovi, ami minden agyi és érzelmi kapacitásomat kimeríti, nagyon nehéz. Amíg az első két nap ott voltam vele, addig tök jó volt minden, tetszett neki, mindent csinált, mint a kisangyal, időnként becsekkolva nálam, de aztán szerdán bevittem, elbúcsúztam tőle és csak ebéd után mentem érte: azóta minden reggel hatalmas sírás, egyezkedés és könyörgés van. Miután eljövök, már nem sír, de azért ezerszer megkérdezi, hogy mikor jön értem az én anyukám? Mikor meglát, akkor iszonyúan jókedvű és boldog, nagyon sok ölelést és puszit kapok, hazafelé betömi az uzsit és helyére kerül a világ. 

Ma nagyon nehezen indult a nap, egyszerűen nem akart elengedni és nagyon sírt, de aztán a nap végén mondták, hogy nála maradt egy kisautója (én nem vettem észre), és az szuperjó kis társa volt egész nap minden helyzetben. Nem támogatják, hogy a gyerekek játékot vigyenek be, mert elveszik, másnak is kell stb, de most Dani kb másfél hónapig hivatalos engedéllyel viheti a kisautóját, hogy támogassa őt a beszokásban. Ő maga is azt mesélte, hogy ma jó napja volt és jól érezte magát, velem meg emiatt madarat lehetett volna fogatni, gondolom, minden anyuka erre a mondatra vágyik a gyereke első ovis hetén. 

Épp mára engedtem el a délutáni alvást is, mert a cumi nélkül olyan hiszti árán aludt el minden délután, hogy az nem lehet, hogy reggel sír az ovi miatt, délután meg megy a dráma az alvás miatt. Jó volt, hogy elmentem érte és jókedvűen várt, hazajöttünk, aztán egész délután a kertben sarazott, locsoltunk, bringázott, szomszédoltunk, majd vacsizott, fürdött és végül boldogan, hulla fáradtan aludt el 8-kor (amúgy 9 körül szokott). 

Most kicsit fellélegzünk hétvégén, aztán hétfőn kezdődik újra. Szerencsére a reggelek szuperjók, nekem kell legalább másfél óra reggel az indulás előtt, hogy zuhanyozzak, összerakjam magam, üljek a reggelim meg a kávém fölött. Barni is ilyen, és szerencsére úgy tűnik, Dani is, úgyhogy semmi rohanás, szépen chillben készülődünk és így is korábban érünk oda, mint a többiek (a kicsik fél 9 és 9 között járnak). Van bent reggeli, de ő sokkal jobban szeret itthon enni, én meg legalább nyugodt vagyok, hogy jól evett (mondjuk ezzel pont nincs semmi gondunk). 

Az ottalvásra egyelőre gondolni sem merek, majd ha az óvónők mondják, akkor megpróbáljuk azt is. Bár mikor hallották az első nap a kicsi kölykök, hogy ebéd után elviszem Danit, kérdezték tőle, hogy elmész a mese előtt? az a nap legjobb része!, szóval gyanítom, hogy azt is megoldják. Eddig is azt gondoltam, hogy imádnivaló és nagyon különleges ez a csoport, de úgy látszik, tartogatnak még csodákat.