Tegnap volt próbánk, már két hónapja nem, így aggódtam, hogy mi lesz, milyen lesz, emlékszünk-e a számokra egyáltalán. Persze szuperjó volt, ezek a srácok az én legbelsőbb köröm, nagyon jó élrzés volt együtt zenélni megint. Még mindig szokott olyan rémálmom lenni, hogy tök spontán színpadra kell állnunk mindenféle előkészület nélkül, én nem vagyok beénekelve, nem tudom a szövegeket és a többiek sincsenek képben, és az borzasztó. Nyilván nem csinálunk ilyet, nagyon sokat szoktunk készülni egy-egy koncert előtt, szóval nem tudom, honnan jön ez, de visszatérő álmom. Régen annyi koncertünk volt, hetente mondjuk kettő, hogy nem is kellett próbálnunk, a kisujjunkban volt a műsor. Úgy nagyon szerettem koncertezni, egyáltalán nem izgultam, pure élvezet volt az egész, az volt a rossz érzés, ahogy fogytak el a számok és közeledtünk a koncert végéhez. Nagyon szeretem csinálni most is, büszke vagyok rá, hogy van ez az életemben, de remélem, hogy lesz megint ilyen, hogy annyira pörög, hogy a kisujjunkból rázzuk ki. Most a gitárosunkkal dolgozunk egy kis akusztikus műsoron, amit nagyon szeretek és élvezek is, és talán segít majd, hogy kicsit jobban tudjuk marketingelni magukat. De ez a kötelező kontentgyártás, meg hogy menjünk tiktokra stb, egy olyan szomorú, üres valami, teljesen elkeserít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése