Vasárnap két design vásásrra is elmentünk családilag, esett az eső, így tökéletes fedett, kimozdulós programnak bizonyultak. A 11. kerületben a Hengermalom utcában van egy nagyon menő, lecsupaszított ipari épület, amiben mindenféle rendezvényeket tartanak újabban. Na ott volt egy vintage/remarket vásár, és vicces volt megnézegetni a leharcolt 70-es évekbeli cuccokat, bútorokat, lámpákat, ruhákat stb, úgy tűnik, van ezekre kereslet. Dani is kikönyörgött egy leharcolt kisautót háromezerért (!), de én nem vágyom rá, hogy a cuccok, amik gyerekkoromban a nagynénémnél díszítették a lakást, most újra körülvegyenek.
Átgurultunk a Makers' Marketre a Fény utcai piacra, az viszont az én paradicsomom (mármint the perfect place to be). Barni meg Dani tettek egy kört Mammut játékboltjában, én meg addig tudtam tenni egy nagy kört egyedül. Egy csomó ismerőst találtam az eladók és a vásárlók közt egyaránt, annyira imádom azt a vibe-ot, olyan kedves, kreatív és menő ott mindenki. Van a NOS tulaja, Évi (@éviköt), és nála van most egy olyan gyönyörű kötött pulcsi, hogy beszél hozzám, teljesen én vagyok. Bárkinek mondtam a pulcsit, mindenki tudta, hogy melyikről van szó. Évi nyomult, hogy próbáljam fel, és mikor már rajtam volt, odamentem az arcokhoz (a fiúk is befutottak, Barninak is jó sok ismerőse volt) megmutogatni, közben forogtak utánam a lányok, hogy úristen, azt a pulcsit nézd!! Szóval nagyon szép és egyedi, persze nem vettem meg, mert nagyon drága (és meg is értem, mert csodás fonalból van és el tudom képzelni, hány munkaóra van benne). Úgyhogy most reklámozom nektek is, hátha beleszerettek:
 |
| a barátnőm közben bújik a tükör mögött, nem vállalta az arcát :D |
El vagyok kicsit keseredve, hogy megint egy hét kiesett az életemből a betegség miatt, vasárnap nem fogunk tudni próbálni, mert még totál rekedt vagyok, már mesét sem olvasok Daninak esténként, mert elmegy tőle a hangom (köszönet a hangoskönyvekért). Tegnap azon gondolkodtam egyébként, hogy ha felvettek volna tanítani a gimibe, ahova szerettem volna menni, akkor most mi lenne? Az új meló, a vadiúj osztályok mellett 3 nap munka után egy hét táppénz? Biztosan örült volna neki mindenki.
Közben igyekszem promózni a zenekart, még tiktokon is, amire nagyon rá kellett beszélnem magam, mondjuk gyanítom, hogy a mi célközönségünk nem ott van, de mit veszíthetek? Oda csak videókat lehet feltölteni (meg mindenhol az a preferált formátum már, pff, tudom, boomer vagyok). Mivel igyekszem kicsit személyesebb kontentet is feltenni, körülnéztem Barni fotói között, mert ő többször csinál videót. Basszus meg kellett állapítanom, hogy szinte kizárólag csak akkor fotóz/videóz engem, ha a gyerek van a karomban/mellettem áll/összebújunk stb, mert milyen aranyosak vagyUNK.
Tudom, hogy Barni szeret engem, sokszor elmondja, hogy Daninak van a legjobb anyukája. Tudom, hogy fontos vagyok neki, hogy nőként is értékel, hiszen gyakran mondja, hogy szép vagyok, különleges vagyok. És mégis furcsa érzés, amikor végignézek a rólam készült fotókon: mintha engem önmagamban nem lenne érdemes megörökíteni, mintha csak az anyaszerepben látná a pillanatot, ami elég különleges ahhoz, hogy megállítsa az időt. Ez furcsa kettősség: tudom, hogy szeret és fontos vagyok neki, mégis hiányzik, hogy csak rám mint nőre gyakrabban figyeljen, és ne mindig csak anyaként lásson. Szoktam egyébként mondani neki, hogy nézd, most ide állok, fotózz le, és akkor lefotóz, de leggyakrabban Danival szokott.
Amúgy is mélyrepülésben vagyok most ebben a témában, hogy ha egy nő (én) egy családban mint anya, mint feleség, mint háttérország és kiszolgálószemélyzet funkcionál, akkor ő kicsoda valójában? Az eredeti személyisége ilyenkor hol van, és vajon előkerül majd újra? Hol szól ez az egész történet rólam? És értitek: én még nem is panaszkodhatnék, nekem van időm magamra, takarítónőm, edzőterem-bérletem, önmegvalósító-hobbim. És csak egy gyerekem van.
Egzisztenciális válság-perceinket hallottátok. Nyilván ha meggyógyulok, beindulnak az óráim, megint tudok sportolni járni, próbálni és jobban érzem magam a bőrömben, akkor majd újra kisüt a nap és szebbnek látom a világot.
Mondanám, hogy meggyógyultunk, de egyáltalán nem. Ráadásul megfertőztük Barni anyukáját is, az én szüleimet szerencsére nem, mondjuk ők sosem betegek. Én már nagyon unom, ráadásul a torkom is tropa még mindig, remélem, hétvégére meggyógyulok igazán.
Barninak ma van a születésnapja, érthető módon nem szerveztünk mára semmit és nem is hívtunk át senkit. A házassági évfordulónk (a 4.) tegnap volt, erre este 7 körül jöttem rá két tüsszögőroham közt. A hónap végén, a koncertünk után ki akarunk menni Bécsbe pár napra hármasban, majd ott megünneplünk mindent. Barnit kicsit már felköszöntöttük tegnap este, vettem egy kemény fedeles noteszt, Dani a borítójára rajzolt egy autót és ki is színezte, nagyon jó lett, azért kapta mert az új munkához új jegyzetfüzet dukál. Szokott még ilyen nagyon apró LEGO-alkatrészekből kis mikroautókat összerakni, először youtube videók alapján csinálta, de mostanra már önállóan meg is tervezi és összerakja őket - na és egy olyat is kapott Barni. Annyira jó volt tervezgetni kettesben Danival, titkolózva készülni, nagyon élvezte ő is, én is. Ma este is megünnepeljük Barnit, vettem neki egy pulcsit, szerzek egy kicsi tortát és társasozunk, Dani imádja a Ki nevet a végént, és nagyon vicces játszani vele.
Ja és ha ezt nem ismeritek, akkor nagyon ajánlom: Hitster (mi a magyar verziót vettük meg). Össze kell kapcsolni a Spotify-jal, beolvasni kártyákat a telefonnal, a Spoti lejátssza a zenéket a 60-as évektől napjainkig mindenféle magyar és külföldi zenéket vegyesen, és attól függően, hogy ki lövi be legjobban az évszámot, tudja az előadót és/vagy a címet lehet pontot kapni. Nagyon szórakoztató, sokat játszottuk a Balcsin, imádtuk. És nagyon, nagyon sok zene van benne, sosincs vége. Többen jó játszani, mert általában mindenki más korszakkal, stílussal van képben.
Rossz szokásom, hogy mindig azt hiszem, hogy majd emlékezni fogok a dolgokra, ezért nem írom fel őket - természetesen minden kb azonnal törlődik a memóriámból. Így pl. elfelejtem a jó kis témákat is, amiket itt akarok kifejteni.
Na de most tudom, hogy a hétről és a hétvégéről szerettem volna megemlékezni. Az első három nap csodás volt, kicsit visszakaptuk a normál életünket, amiről nyáron el is felejtettem, hogy milyen. Elintéztem rengeteg halogatott dolgot, dolgoztam, edzettem háromszor, közben rendeltünk magunknak ebédet a helyi kifőzdéből, amit nagyon szeretünk, hogy még főznöm se kelljen. Kedd este próbálni is voltam, ami nekem a legtartalmasabb énidő, igazi kikapcsolódás. Mindez csütörtök reggelig tartott, amikor Dani nagyon taknyosan ébredt, és bár nem volt lázas, jól be voltak dagadva a szemei, szóval látszott, hogy nincs jól. Nem engedtem oviba, és mivel Barni dolgozott, végigcsináltam vele a napot, főleg rajzoltunk - színeztünk, és aludtunk is délután.
Pénteken jobban volt, így lementünk Vácra Anyuékhoz, mert ott legalább levegőn vagyunk egész nap, meg kicsit eloszlik Dani köztünk. Anyukám főzött nekünk paradicsomlevest, ami az én kedvencem, meg mákos tésztát, ami meg Danié. Délután kicsit találkoztam egy nagyon kedves barátnőmmel is, akinek 1 éves a kisfia, és épp azzal küzdenek, hogy vajon az oltástól, a fogzástól vagy a növekedési ugrástól nem alszanak éjjel? Szóval kicsit hálát adtam az éjszakáinkért. Jót dumáltunk, sétáltunk meg ettünk sütiket a Lujzában.
Péntek este Barni a Tilos maratonon volt a barátaival egy szülinapot ünnepelni, mi meg Danival már este 9-kor aludtunk. Szombat reggel viszont én is betegen ébredtem, ami a rémálmom így 3 héttel a koncertünk előtt, de inkább most, mint akkor. A srácok cukik voltak és hagytak pihenni, csak egy kis sütőtök levest csináltam ebédre spenót főzelékkel és a reggelről maradt bundás kenyérrel. Mára jobban lettem, viszont Barni dőlt ki, Daninak már semmi baja, remélem mindenkin ezzel a lendülettel megy át, hogy 3 nap és kutya bajod (nekem ez ugye holnap lesz).
Délután elmentünk Danival kicsit csavarogni a faluba az elektromos autójával, egy tűzpiros, cabrio audival, amit még tavaly vettem itt a faluban egy nagymamától használtan, és szerintem jövőre ki is növi, úgyhogy most még gyorsan használjuk sokat. Eredetileg irtóztam a gondolatától hogy ilyenje legyen, mert milyen felvágós már, de látom, hogy óriási feeling neki és imádja, hogy megbámulja mindenki, szóval nyomulunk a faluban, én bicózom mögötte. Voltunk játszón, hazafelé vettünk sütit, itthon még vacsiztunk, fél8-kor mindenki ágyban volt.
És akkor most egy újabb hét, csak most már légyszi ne legyen beteg senki.
Dani reggel jókedvűen elment óvodába, visszakapjuk az életünket. Jó érzés volt készülni hétvégén, átnézni a ruháit, névmatricát vasalni azokba a ruhákba, amikben még nem volt, átbeszélni, mi lesz. Az utolsó héten már a kiégés összes tünetét produkáltam, tényleg nagyon odatettük magunkat, hogy jól érezze magát és ne unatkozzon egy kicsit se, de mi szerintem eléggé elvesztünk közben. Én nem emlékszem, mikor voltam utoljára egyedül, akár csak egy pár órát is, már amikor nem mondjuk próbára mentem, és kettesben is alig voltunk. Barni elkezdett kicsit dolgozni, még csak itthonról, de szerintem ez is felüdülés neki. Meg hát csend van itthon, nem kell rajzolni, legózni stb. Hihetetlen.
Én ma reggel 63 kg lettem (mint valami szülinap), a terhességemen kívül sosem voltam még ennyi. Szép lassan kúsznak fel rám a kilók teljesen normál életmód és evés mellett, pedig még kocogni meg bringázni is eljárok néha. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az életkorral járó hormonális súlygyarapodás, és persze hiába csinálok bármit, ha nagyon odafigyelek, max stagnál a súlyom. A héten visszamegyek az edzőterembe, hogy legalább plötyi ne legyek, de közben nem látom reálisnak, hogy eljussak heti 3x-4x (mert kb 0 a lelkesedésem), pedig tudom, hogy úgy lenne értelme. Tök jó lenne úszni, biciklizni, jógázni, de közben leginkább aludni lenne kedvem.
Azt is kudarcként élem meg, hogy nem lett sulis állásom, pedig annyira úgy éreztem, hogy itt az idő visszamenni. Szeretem a kis magántanítványaimat is, de nagyon kellene a rendszer, hogy bemehessek emberek közé, meg persze a pénz is sokkal bizonytalanabb így, a nyár pl. katasztrófa volt, pedig még még a nyaralásokon is tanítottam, ha volt rá igény. De legalább tudok majd foglalkozni ezzel is most. Nagyon van kedvem az őszhöz, jó érzés, hogy itt van.
my kind of freedom
