it was September

Dani reggel jókedvűen elment óvodába, visszakapjuk az életünket. Jó érzés volt készülni hétvégén, átnézni a ruháit, névmatricát vasalni azokba a ruhákba, amikben még nem volt, átbeszélni, mi lesz. Az utolsó héten már a kiégés összes tünetét produkáltam, tényleg nagyon odatettük magunkat, hogy jól érezze magát és ne unatkozzon egy kicsit se, de mi szerintem eléggé elvesztünk közben. Én nem emlékszem, mikor voltam utoljára egyedül, akár csak egy pár órát is, már amikor nem mondjuk próbára mentem, és kettesben is alig voltunk. Barni elkezdett kicsit dolgozni, még csak itthonról, de szerintem ez is felüdülés neki. Meg hát csend van itthon, nem kell rajzolni, legózni stb. Hihetetlen. 

Én ma reggel 63 kg lettem (mint valami szülinap),  a terhességemen kívül sosem voltam még ennyi. Szép lassan kúsznak fel rám a kilók teljesen normál életmód és evés mellett, pedig még kocogni meg bringázni is eljárok néha. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az életkorral járó hormonális súlygyarapodás, és persze hiába csinálok bármit, ha nagyon odafigyelek, max stagnál a súlyom. A héten visszamegyek az edzőterembe, hogy legalább plötyi ne legyek, de közben nem látom reálisnak, hogy eljussak heti 3x-4x (mert kb 0 a lelkesedésem), pedig tudom, hogy úgy lenne értelme. Tök jó lenne úszni, biciklizni, jógázni, de közben leginkább aludni lenne kedvem. 

Azt is kudarcként élem meg, hogy nem lett sulis állásom, pedig annyira úgy éreztem, hogy itt az idő visszamenni. Szeretem a kis magántanítványaimat is, de nagyon kellene a rendszer, hogy bemehessek emberek közé, meg persze a pénz is sokkal bizonytalanabb így, a nyár pl. katasztrófa volt, pedig még még a nyaralásokon is tanítottam, ha volt rá igény. De legalább tudok majd foglalkozni ezzel is most. Nagyon van kedvem az őszhöz, jó érzés, hogy itt van. 

my kind of freedom