Ma egyáltalán nem volt órám, ami már mutatja, hogy milyen lesz a decemberem unka terén sajnos. Így elmentem edzeni, áthúztam az ágyneműt, menedzseltem a zenekart (pályázatok, fesztiválokra jelentkezés, kuncsorgás, hogy előzenekara lehessünk a külföldi példaképeinknek), meg átcseréltem a nyári-téli kollekciót ruháimat. Épp ideje volt.
Kb két hete úgy éreztem, hogy elegem van a húsból, könnyebb ételeket akartam, meg hogy jobb legyen a gyomrom és az emésztésem, ami nem volt az igazi. El is hagytam a húst és mindenféle zöldséget ettem főleg, és 2 nap alatt annyival jobban éreztem magam, hogy azóta is tartom. Több azóta az energiám, jobb a közérzetem (két naponta járok edzeni, tudom, hogy az is segít), a gyomrom teljesen kiegyensúlyozott és nagyon jól alszom. Egyelőre nagyon lelkes vagyok, este nehezebb, mikor a fiúk vacsizzák a ropogós szalámis kiflit, de kibírom, sütöttem is azóta már szűzérméket Barninak saláta mellé.
Én amúgy mindig nagyon húsos voltam, már kicsi koromban is császárszalonnával ettem a császárszalonna katonákat - mindig odafigyeltem az egyensúlyra, de szeretem a húst, nincs mit szépíteni ezen. Úgyhogy nagy kihívásnak találom, de a közérzetemért hajlandó vagyok most meghozni ezt az áldozatot. Nem csak salátát eszem salátával, sütöttem magamnak karfiolt is, csináltam borsófőzeléket, rákocskákat, ma meg például ebédre krumplifőzeléket ettünk tükör tojással. Napközben felvágok egy csomó zöldséget meg almát, és azt eszegetem, meg naponta egyszer iszom vegán fehérjét (ezt edzés napokon amúgy is szoktam, nagyon szeretem). Tervezek többféle halat venni például - nem szoktam csinálni, mert Barni nem bírja (a szagát sem), de most nagyon nyomul, hogy nagyon ügyes vagyok, nyugodtan csináljak halat, ő nem finnyáskodik majd. Egyébként érdekes, hogy így, hogy odafigyelek a húsra, más szempontból is fegyelmezettebb lettem, nem nagyon jut eszembe rámenni az édességes fiókra (és a legjobb érzés, hogy megtehetném, mert a Balaton szeletről nem vagyok letiltva, de simán kibírom), több folyadékot iszom, kevesebb kenyeret eszem.
Fogalmam sincs, meddig fogom tartani, de most úgy érzem, megéri, annak érdekében, hogy jól érezzem magam. Barni azt mondja, nyugodtan egyek szalámis szendvicset néha, vagy amit kívánok, hiszen nem meggyőződésből álltam le, hanem hogy jobban érezzem magam. Anyukámnál amúgy májgombóc leves volt vasárnap, annak a levét ettem meg a főtt zöldségekkel, meg rakott krumpli-husi rétegek, és abból a krumplit ettem sok-sok céklával - isteni volt minden, nem volt semmi hiányérzetem, utána pedig iszonyúan büszke voltam magamra. De nem látom, hogy hogy lesz a karácsony, vagy hogy én milyen menüt csinálok majd.
Van köztetetek olyan, aki nem eszik húst? Milyen volt a kezdet? Később könnyebb lesz? Vagy nehezebb? Mi volt a motivációtok?
Magamnak nem olyan nehéz kitalálni, mit egyek, de pl. Barni is szeretne csatlakozni hozzám heti néhány napra, és neki nem könnyű kitalálnom, mit egyen. Lementettem jónéhány ötletet, csorog a nyálam.
Meg a saját posztjaim is meglepően inspirálóak: (itt a kukorica leves meg Gabesz sajtos fasírtja), itt pedig a csodálatos sütőben pirított zöldségek.

Hihi. "Az, hogy Van köztetetek olyan, aki nem eszik csak húst?" nem merül fel :D Én mostanában húst hússal, amikor csak lehet, a zöldség inkább dísz. A salátát kimondottan keserűnek tartom, a szénhidrátoktól rettenetesen érzem magam, és ha nem lennének azok a fránya anyagiak, akkor hús, tojás és tejtermékeken élnék csupán, néha egy kis olajbogyó, savanyú uborka még elmegy, de nem muszáj szinten. Számomra nem vonzó a zöldség egyáltalán. A hétvégén a túra után egy fantasztikus steaket és egy hambi húst ettem és a világ legjobb kajája volt. A csirkehús sajnos unalmas lett nagyon, a jó minőségű vörös húst meg nagyon nehéz megfizetni manapság :( de tényleg csak azt enném ha tehetném!!! A hús az egyik legkönnyebben emészthető étel! (számomra legalább is). És mióta így eszek, az összes bőr probléma a kezemről és lábamról elmúlt :) (az egész tenyerem egy szétszakadt száraz seb volt a "normális" étkezéstől)
VálaszTörlésTényleg igazad van abban, hogy ha neked ez jön be, akkor ez jön be, de nem tudom elképzelni, hogy ez hosszú távon egészséges, hiszen egyáltalán nem viszel be rostokat. Azt tudom, hogy a köszvény is a túl sok hús fogyasztásától alakul ki, meg most nem állok neki utána olvasni, azt nyilván te is meg tudod tenni, de a józan ész azt diktálja nekem, hogy ez nem ideális étrend így. nem szereted a zöldséget-gyümölcsöt? A pasid is így étkezik?
TörlésA köszvénnyel nagyon érdekes élményeim voltak. Apámnak volt, annak ellenére, hogy ők alig ettek húst. Nála a sok "gyatra" szénhidrát okozta, illetve az alkohol, de leginkább a sör triggerelte. Az ő esetében lehetetlen a vörös húsra vagy bármilyen húsra fogni, mert egyszerűen nem ettek vörös húst, sovány húsokat is keveset, anyám erősen hús ellenes volt örök életében. Amikor először előjött nála, kiolvastuk az egész fellelhető irodalmat, betartották a szabálokat, orvosi ajánlásokat, de állandóan rohamai voltak. Érdekes módon szembe jött az az elmélet, hogy talán mégsem a húsok a bűnösök, és mikor csökkentette a szénhidrát mennyiséget és több húst evett kevesebb rohama volt. A sör azonban továbbra is maradt, meg az alkohol is, így időnként leteperte.
TörlésSajnálom, hogy így kellett látnod Apukádat. Hát az biztos, hogy nagyon egysíkúan táplálkozott. Én nem a hús ellen beszélek, hidd el, hanem a kiegyensúlyozott, tápanyagokban és rostokban gazdag étrend mellett.
TörlésIgen, szörnyű volt és tehetelten állapot volt nézni, ráadásul ő ilyen örökmozgó volt... Sajnos a téma nagyon bonyolult, és nem lehet egy blog megyjegyzései között alaposan kivesézni a témát. Mi is igyekszünk sokat olvasni és körül járni a kérdéseket, nem csak hanyag "uff nem eszünk zöldséget mert nem finom" kategória ez. Nem így kezdődött, először muszáj volt kihagyni dolgokat mert nagyon szenvedtem tőlük, aztán került egy étrend amitől teljesen jól vagyok és mondhatni tünet mentes :)Mi tényleg el tudunk lenni napi 1x étkezéssel, 2 szelet hús, 2 tojás, viszlát. És azt is elfogadom, hogy lehet nem fogok nagyon sokáig élni így. (az igazság az, hogy nem is akarok, látom mit tett az idős kor anyummal, és ebből inkább nem kérek!)
TörlésÉn kb heti 1-2x eszem csirkehúst, nem meggyőződésből, hanem így alakul általában. Kb havonta-félhavonta egyszer pedig pedig bárányt vagy marhahúst. A proteinforrásom általában hal, tojás, rengeteg bab és lencse és joghurt, az utóbbi szinte minden nap.
VálaszTörlésMeggyőződéses húsevő voltam (azt hittem körettel nem lehet jól lakni), aztán tartottam egy húsmentes nagyböjtöt és egyszerűen nem kívántam a húst utánna (sőt, a lakás másik végéből kiszagoltam a felvágottak egyenszagát ha valaki kibontotta). Erőltetni nem akartam a húsevést és mostanra nem vagyok vega, de minimális az igényem a hentes termékei iránt, viszont ha megkívánom mindig meg is eszem (a rántott hús, a téliszalámi és a kacsa a kedvenceim). Amit észrevettem, hogy télen milliószor jobban kívánom a hústermékeket, tavasszal és nyáron soha eszembe sem jut, hogy milyen jó lenne egy sonkás szendvics vagy egy gulyás leves. Viszont a karácsonyt töltött káposzta nélkül elképzelni sem tudom. Mostanra azt érzem, hogy a zöldségek íze milliószor sokszínűbb és már a salátára sem szeretek öntetet tenni, maximum olíva olajat és egy pici citromlevet és azt is csak ritkán.
VálaszTörlésú, a töltött káposzta nekem is nagy kedvencem :D
TörlésJelen, de én vegán vagyok. Soha nem ettem húst, de vegetáriánusból váltottam vegánra. Először nem is sikerült, mert annyira el voltam keseredve, miből maradok ki, miket nem ehetek. Másodjára már sikerült, mert előtte kerültem kórházba, ahol nem tudtak érdemben segíteni rajtam, és utána javasolta egy orvos, hogy próbáljam meg. És ez segített. Szóval az egészségemért váltottam. Mondjuk nekem azóta is néha hiányzik a rántotta, vagy ingerelnek a tojásos illatok, de ezzel együtt tudok élni. Másodjára se volt könnyű a váltás, mert hiányoztak a megszokott ízek, de ekkor az segített, hogy igyekeztem felfedezni, miket ehetek így, és eléggé kiszélesedett a palettám új ételekkel, ízekkel, egy csomó új dolgot próbáltam ki és szerettem meg.
VálaszTörlésminden tiszteletem a tiéd, hogy tudod a vegán étrendet tartani! megkérdezhetem, mi az az egészségügyi probléma, amire ezt javasolják? És ha tőled megkérdezik, h mi a kedvenc ételed, mit válaszolsz?
TörlésAutoimmun betegségre javasolták, a bélgyulladás egyik típusára.
TörlésHúú, a kedvencemen meg itt gondolkodom már napok óta 😅 deee bármikor meg tudok enni rakott kelkáposztát, meggyszószt tört krumplival és rántott gombával.
Sike Betti receptjeit nagyon ajánlom, olyan változatos, színes-szagos minden nála, és neki van pl. görög szakácskönyve is :))
én néhány éve arra váltottam, hogy nagyon kevés húst eszek (van ennek is egy neve, csak most nem jut eszembe :)). igazából nekem csak annyi a problémám vele, hogy nem praktikus. főleg húst amúgy evő családdal nem praktikus, egy csomószor egyszerűbb megenni a húsos ételt, amit mindenképp csinálok, mint külön csinálni magamnak húsmentes kaját. korábban egy ilyen fancy menzán ebédeltem, ahol magamnak válogathattam a tányérra, ott fel se merült a hús, nagyon jól elvoltam nélküle. most változott az élethelyzetem, magamnak kéne ezt előállítani és egyszerűen csak nem érdekel annyira az evés, hogy ezzel ennyit foglalkozzak. de abszolút igaz, hogy sokkal jobban vagyok kevés hússal: nem megy a fogamba (komolyan ez nekem egy sarkalatos pont volt), sokkal kevésbé izzadok, egyszerűen általánosan jobb a közérzetem.
VálaszTörlésszóval a kérdésedre a válasz: hiányozni nekem igazából sose hiányzott (ha megkívántam valamit, egyszerűen csak megettem), de a praktikum részét semmi nem tudta felülírni.
velem is így szokott lenni (a hústól függetlenül), hogy egyszerűbb megenni, amit a fiúknak főzök, mint külön csinálni magamnak valami nekem valóbbat. a praktikum egy családanyánál az egyik legfontosabb tényező, nem? :P
TörlésEdit, nem a flexitáriánusra gondolsz? Az, aki alapból vega, de időnként megeszik egy-egy húsos kaját is, nem tartja vallásosan.
Törléstök jó inspiráció volt ez a poszt, meg a belinkelt korábbiak is, köszi, csináltam is egy shakshukát ebédre :) ezek a kaják itt a képen baromi guszták, de nekem nagyon melósnak tűnnek, persze lehet, hogy ez alaptalan :/
VálaszTörlésengem mindig meglep, amikor néha így random rádöbbenek, hogy jé, napok óta egyáltalán nem ettem húst, és fel se tűnt. de semmi rendszeresség meg tudatosság nincs ebben (kivéve, hogy marhahúst direkt évente max. kétszer veszünk). a csirke engem is nagyon zavar, hogy belemegy a fogaim közé!
a felvágottakról szinte teljesen leszoktam, van egy-kettő, amit nagyon szeretek (szarvasgombás szalámi!), de azt is ritkán veszünk. a (magyaros, füstölt, paprikás) kolbász az, ami néha kifejezetten hiányozni szokott, és akkor veszek. de ez is mondjuk kéthavonta egy (rövid) pár.
na, húsos komment over :)
pont most jött szembe egyébként a @maradek_nelkul account is instán, náluk is vannak ilyen "hogyan együnk több zöldséget" témájú posztok, meg egyéb hasznos tippek, szóval ajánlom.
na én még shaksukát sosem csináltam, de holnap fogok, köszi az ötletet! én a posztolt kajáidon abszolút felfedeztem már, hogy te kevés húst eszel, tök jó. köszi az ajánlást!
TörlésÉn kb. 16 éve nagyjából-vegetáriánus vagyok, az elmúlt 11 évben csak halat ettem, azt is csak évi néhány alkalommal. Nekem egyáltalán nem hiányzik, sőt, az elmúlt pár évben már a húsos kaják szagát se nagyon bírom... de mondjuk én alapból azért hagytam abba a húsevést, mert nem nagyon szerettem. Annyiból mindenképp könnyebb lett az évek során, hogy nagyobb lett a gyakorlatom és a recepttáram, szóval ha nincs kedvem gondolkodni a menün, akkor is tudok mit főzni. Amit egyébként nagyon szeretek, nekem ez egy kreatív tevékenység, imádok kísérletezni, új ízeket, textúrákat kipróbálni, és úgy érzem, hogy a növények végtelen teret biztosítanak erre (jó minőségű tejtermékekhez sajnos felénk nehezen lehet hozzájutni). Az utóbbi időben nekem ez is nagy motiváció.
VálaszTörlésszerintem sok olyan ember van Magyarországon, aki nem szereti a húst, de mégis eszi rendszeresen, mert... mert magyar konyha ugyebár, egyszerűbb, mint nem enni. Pedig nekik milyen logikus lenne vegetáriánus étrendre váltani!
Törlésén kb 3 éve vagyok vega és etikai okok miatt, s életem legjobb döntése volt. Rá nem bírok nézni a tőkehúsra egyáltalán, a felvágottak sose érdekeltek (meg azok a roppant károsak a szervezetre)......szerintem hús nélkül sokkal kreatívabban lehet főzni, étkezni. Ma a melóba ebédre pl szárított paradicsomos aglio olio spagettit hoztam csiperkés-vargányás vöröslencse fasírttal :). Rengeteg jó cucc van hús nélkül, szóval hajrá! :)
VálaszTörlésJaj de jól hangzik, biztosan igazad van, de én még ezt a kreativitást abszolút nem érzem. Én ma este főtt, majd sütőben sütött répát-sütőtököt ettem fokhagymás görög joghurttal - nem volt valami izgi! :D Te is írd meg kérlek, hogy mi a kedvenc vega ételed!
TörlésFú, én nagyon szeretem a rizottókat, s ebben nagyon klassz receptek vannak (még jó, hogy szakácskönyv függő is vagyok :D)
Törléshttps://ujkonyvek.hu/Rizotto-50-izletes-olasz-rizsetel-9789635655472?gad_source=1&gad_campaignid=17182024228&gbraid=0AAAAADvUwK3CxhHobE2fxd4VqEvgBNOti&gclid=Cj0KCQiAiqDJBhCXARIsABk2kSlI2J1jhfrHl-6esbnPxd64uA8NnNBWBtvj6YKpn2nIeimHSugsH7oaAgROEALw_wcB
ez most nagy kedvenc kajám:
https://www.havasdora.hu/receptek/kozel-keleti-rizssalata-sult-zoldsegekkel/
na meg ez a répasali is világbajnok
https://carmyy.com/soy-sesame-raw-carrot-salad/
:)
a Streetkitchennek van egy jó kis vega könyve, szerintem elindulni nagyon jó alap, klassz receptek vannak benne (pl vega vadas, spenótos-túrós burek, töltött paprika stb)
https://skshop.hu/termek/a-nagy-vega-konyv/
Jaj de jók, és tényleg, rizottó! Köszi szépen!!!
TörlésNekem mostanában a tortillas kaják a kedvenceim, például a quesadilla. Fekete babbal, kukoricaval, paprikával, cukkinivel és/vagy spenóttal töltöm a sajt mellett és guacamoleval, tejföllel és egy kis salátával (például paradicsom-uborka) tálalom.
VálaszTörlésEz meg a másik örök kedvenc tortillas
https://cookieandkate.com/vegetarian-enchiladas-recipe/
Még egy ami nagy kedvencem mostanában, az ez a sali:
https://youtube.com/shorts/zz8kXM3GB3E?si=wqEv6iGnB4ltwZkc
Főleg a mártást szeretem, és a zöldségeket ízlés és hozzáférés szerint váltogatom. Én rizzsel készítem, amúgy nekem kevés lenne.
Én nagyon szeretem a tofut, amit így készítek el:
https://cookieandkate.com/how-to-make-crispy-baked-tofu/
És nemrég tanultam hogy a víz kinyomkodasa helyett egyszerűen 1-2 percig forralni kell, és ugyanolyan jól működik. Sokkal gyorsabb és egyszerűbb.
Ez meg egy nagyon finom fetás tészta:
https://letthebakingbegin.com/baked-feta-pasta/
És még egy utolsó régi kedvencem:
https://healthninja.wordpress.com/2013/09/14/step-by-step-recipes-fall-lentil-stew/
Köszi szépen! Mindent részletesen áttanulmágyozok /elkészítek majd! Milyen érdekes, hogy ezek amúgy tök egyszerű kaják, nem ilyen kacsabudoár ananászzsüsszel, és lehet amúgy, hogy ez (az egyik) lényege a húsmentes étkezésnek, hogy tanuljuk meg értékelni az egyszerű ételeket is?
TörlésSzia Milonka! (Nem szoktam kommentelni, de most megszlítva éreztem magam)
VálaszTörlésÉn nagyon kevés húst eszem - nem vagyok teljesen vega, de magamnak nem szoktam itthonra venni/főzni, étteremben ha van vállalható húsmentes opció, akkor azt választom, de ha valamiért nincs (vagy ha nagyon-nagyon megfog valamelyik húsos kaja), akkor azt.
Nekem nem volt nehéz a kezdet egyáltalán, mert soha nem voltam nagy húsevő, ezért nem is hiányzik. Egyszer csak hoztam egy ilyen döntést, és azóta kicsit tudatosabban odafigyelek arra, amit előtte intuitíven is majdnem ugyanígy csináltam.
Viszont mivel az az alap, hogy nem eszem húst, ezért sokkal megengedőbb vagyok magammal, ha mégis megkívánok valamit (pl. ha anyukám libacombot süt, vagy kapunk valakitől egy rúd házikolbászt) és nem csinálok belőle ügyet. Szerintem átlag heti 1x, max. 2x eszem (kifejezetten kevés) húst (ebben már minden benne van az egy szelet sonkától a húslevesig), és nekem ez jól van így.
Abban egyetértek az előttem szólókkal, hogy ha több emberre főz az ember, akkor sokkal egyszerűbb mindenkinek ugyanazt enni. (Nálunk egyszerre nehezíti és könnyíti a helyzetet, hogy húsevők és vegák is vannak a családban.)
Tudom, hogy neked nem olyan könnyű, ha húsos vagy, ezért a saját fotóiddal és receptötleteiddel tudlak csak motiválni: szerintem annyira guszták, hogy még a legvadabb húsevőnek is kedve támadna megkóstolni! Ha mindig van betervezve valami tápláló, guszta zöldséges/gyümölcsös finomság, akkor talán kevésbé lesz fomód... Hajrá ehhez a projekthez, szerintem tök jó, hogy belevágtál most!!! (De persze mindenre igaz, hogy a szélsőségek nem jók, úgyhogy ha néha becsúszik a hús, akkor se haragudj magadra! így is rengeteget teszel magadért és a környezetért!)
Nagyon köszi ezt a kommentet, Fanni! Abszolút megerősítettél abban, hogy érdemes rugalmasnak maradni a húsevéssel kapcsolatban (amit Barni is mond, hogy nyugodtan egyek téliszalámis szendvicset, ha azt kívánom). De az biztos, hogy eddig nem is nagyon gondolkodtam húsmentes opciókban, pedig simán lehet, hogy kielégítő nekem az is az idő nagy részében. És majd nézegetem a saját inspo képeimet. :D Én most ezt nagyon élvezem, és abszolút motiváció, hogy milyen jól érzem magam így.
TörlésNehéz a családomat hús nélkül jóllakatni, de rendszeresen megpróbálom. :) A lerben sült zöldségek meg a krémlevesek a gyerekeknek az a bejönnek, igaz hogy kell mellé sajt valamilyen formában (reszelt parmezán a levesbe vagy zöld fűszeres kenosajt mártogatni.) Ennél a lánynál sok jó receptet látok:
VálaszTörléshttps://www.instagram.com/plantyou?igsh=ZmdqNmhkdXgwaXBs
Meg ez a zöldséges-gnocchis egytál is népszerű nálunk:
https://www.instagram.com/reel/CUao-BwIA9c/?igsh=MW5keWpqcGlvbGlwZA==