2015. január 5., hétfő

Miss Hiszti

Az egész szünetben úgy aludtam, mint a tej, konkrétan bárhol, bármikor, bármennyit tudtam aludni. És vajon ma éjszaka, hogy 6-kor kellett kelnem, és jó lett volna, ha kipihenem magam, tudtam-e aludni? Nem, természetesen nem tudtam. Ennek eredményeképpen halálosan mufurc állapotban telt a reggel, pedig most néhány napig nem látjuk egymást - semmi sem tetszett, semmi nem volt jó, úgy voltam  vele, hogy ne szóljon hozzám senki, és még a szendvicsembe is túl vastag szelet kenyereket vágott (vegyük észre, hogy ő készíti a szendóimat a suliba, teljesen önként). Nem tudom, néha nem lennék a saját pasim. 

A délutáni óráim után elmegyek spinningre* 6-ra, sőt, szaunázni is fogok, senki ne próbáljon meg megállítani. 

LookHUMAN

*Pedig mennyivel nagyobb kedvem lenne ledögleni a TV elé, és New Girl-t nézni.

4 megjegyzés:

  1. :-) Én tegnap este pont ezért döntöttem úgy, hogy aludjunk külön. Én sem voltam túl lelkes reggel (a fél éjszaka álmatlanul forgolódtam), kékszemű meg szerintem nagyjából annyira lehetett kedves, mint egy atombomba. Hajrá spinning, hajrá New Girl!

    VálaszTörlés
  2. :-):-) a fiúd meg cuki a szendvicskészítéssel.

    VálaszTörlés
  3. én mostanában itthon szoktam tornázni és mindig megy valami sorozat a háttérben. 2 in 1 ;) Jó, mondjuk a spinninget nem lehet itthon megoldani, az tény :D

    VálaszTörlés
  4. Na, ma én is mufurc voltam. És még edzésre se mentem.

    VálaszTörlés