2017. február 6., hétfő

Sodródni kell*

Jó, hát maradjunk annyiban, hogy az élet egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy azt én gondolom. És nincs igazatok, közel sem vagyok olyan józan, mint ahogy azt ti - nagyon kedvesen - gondoljátok... De az az igazság, hogy én egy pillanatig sem aggódom, az élet így szép, hogy kusza, és sosem fekete, vagy fehér, hanem ezer színű. És kérlek titeket, sose haragudjatok arra, akire én igen, mert a következő posztban esetleg feleségül megyek hozzá, és aztán mit fogtok szólni? Biztosan olvastátok a lányoknál, hogy megnéztük a Hóesés Barcelonában című spanyol filmet a Cirkoban (mindig mondom: a kedvenc mozim), egy csomót sírtam és nevettem rajta, olyan intenzíven játszottak az érzelmeimmel, hogy amikor vége lett, és ott ült a legjobb barátnőm mellettem, és ő is a könnyeit törölgette, azt éreztem: úristen, milyen jó élni. Jó nekem így, hogy zajlik az élet, azt sem bánom, ha néha szomorkodni kell. Fogalmam sincs, hogy mi lesz holnap, de én ettől függetlenül úgy akarom csinálni, ahogy nekem jó. Sokat akarok nevetni, dolgozni, meg azokkal az emberekkel lenni, akiket szeretek. 






Holnap brutális napom lesz, 8 (oké, rövidített) óra, 2 óra tantestületi értekezlet, 1 óra fogadóóra, majd egy óra szülői értekezlet. Én az ilyen szitukban nagyon elememben vagyok, szóval tutira jó (bár halálosan fárasztó) lesz. De a holnapi napban mégis az ebédet várom a legjobban, mert csirkét rendeltem diós bundában joghurtos-almás-ananászos salátával. Már előre csorog a nyálam.

*ez egy csodálatos szövegű Sziámi szám, biztosan van köztetek olyan, aki ismeri. 

11 megjegyzés:

  1. biztos van :)

    ezek a képek megint!!!! <3

    VálaszTörlés
  2. Úgy imádom ezeket a képeket. :)

    VálaszTörlés
  3. a fotóid meg az írás is <3 szabad kérdezni, hogy az asztal honnan van az első képen?

    VálaszTörlés
  4. van egy ugyanilyen gyűrűtartó piros cicám, mint a képeden :) Krakkóból, azt hiszem. <3

    VálaszTörlés
  5. Egyszer azt mondta egy ismerősöm, h nem célszerű ócsárolni a fiad barátnőjét, mert könnyen lehet, h a menyed, majd unokáid anyja lesz. Akkor pedig elég nehéz lesz kipofázni magad. :)

    VálaszTörlés
  6. a képen elrejtett körömreszelő eszembe juttatta, hogy nem írtál a szempillaspirál folytatásos tapasztalatokról!! ideje lenne visszatérni a komoly témákhoz :D
    vagy lemaradtam volna?

    VálaszTörlés