in vino beatitas

Ma a suliban az egyik fiatal kolléganőm ugyanúgy zokogott a suliban, mint én két hete, mindegy, mi miatt, teljesen kivolt. A többiek álltak körülötte és mondogatták neki, hogy nincs semmi baj, ne vegye a szívére, mint nekem is a múltkor. Én ezt egy darabig néztem, majd odamentem, kicsit félretoltam őket, megöleltem és megpuszilgattam, majd megkérdeztem, hogy kivel lesz órája, és bementem helyette megtartani. Mit nem adtam volna, ha a múltkor engem is megölel és megpuszilgat valaki, és bemegy helyettem egy-két órára, míg összeszedem magam, hogy ne kelljen egy tökidegen osztály előtt hüppögnöm meg a könnyeimet törölgetnem. 

Megjegyzem, én a gyerekeket is meg szoktam ölelni és megpuszilom a fejüket, és bár én úgy tudom, a kamaszok nem bírják az ilyesmit, az enyémek ilyenkor azonnal sorba állnak, hogy őket is. Amerikában már rég lecsuktak volna. 

Holnap ballagás, nagy szervezésben vagyunk, és egyre jobbnak tűnik az osztálykirándulás is, csak maradjon ilyen nyár, mint most, ma még egy hajókirándulást is lefoglaltam, szabályosan kezdem várni (azért majd kérdezzetek meg akkor is, ha hazajöttünk). Szóval igen, kicsit visszataláltam önmagamhoz így munka terén, egy csomó jó dolog történt, sok olyan visszajelzést kaptam, amiből arra következtetek, hogy nem csinálom olyan szarul a munkám. Még mindig azt gondolom, hogy érzelmileg túlságosan megérint az egész, és hogy én ezeket a gyerekeket, nem csak a sajátjaimat, hanem mindenkit, akit tanítok, a szívemmel szeretem, és lehet hogy ez túl sok, de nekem ez most így jó, és úgy látom, megéri.

A végzős osztályok pedig búcsúztatókat tartottak a héten, amikor pár mondatban megköszönik a tanárok munkáját, és a nők szoktak kapni 1-1 szál virágot, a pasik pedig bort. Én meg mindig ki vagyok akadva, hogy a virág milyen értelmetlen ajándék, mert elhervad, a bor meg ugye ❤... És ma én is kaptam virág helyett bort!