2020. január 22., szerda

kezdődik

Az már kiderült, hogy a mai hangulatom olyan, hogy elég, ha valaki valamit kérdez tőlem kedvesen, és én azonnal kiakadok - de megpróbálom nem egyetlen, hosszú hisztifolyammá gyúrni ezt a posztot. Ezen az sem segített, hogy hajnal 4-kor ébredtem, mert persze időnként muszáj kattognom valamin, 5-kor pedig már kelni kellett, mert a mandulatejes kávém és a banános kétszersültem helyett vérvétellel kezdtem a napot. Azaz csak kezdtem volna, mert kiderült, hogy itt kell hozzá időpont, de legalább most már van az is, jövő hétre. 

De legalább így tudtam szerezni a Mechwart téri Budai Pékségben kalácsot, meg egy még forró citromos-vaníliás croissant-t, utóbbi kárpótolt minden frusztrációért, sikertelen laborért és koránkelésért, ha arra jártok, mindenképp kóstoljátok meg. A kávém is bepótoltam, és lett szabad két órám itthon, Barni is mindjárt hazaugrik reggelizni, szóval tök jó minden - azaz az lenne, ha látnám, hogy fogom a 4-es ébredéssel átvonszolni magam ezen a nagyon hosszú napon.

Tegnap este voltam a háziorvosomnál, aki a sógornőm apukája, és imádom, nagyon cuki velem. AZ előző háziorvosomnál órákat (de tényleg, 3-4) kellett ülni a jégverem váróban a köhögő nénik és bácsik között, ő pedig egyrészt egy nagyon tiptop helyen rendel, másrészt megmondja, mikor menjek, és így kb azonnal be tudok hozzá jutni. Már ha szükség van erre, mert legtöbbször csak beszélünk telefonon, és elküldi, amit kell. El sem tudom mondani, mekkora minőségbeli ugrás ez az életemben. 

Azért azon hadd panaszkodjak, hogy tegnap vettem 2 havi terhesvitamint meg egy toboz citromos strepsils-t, és 13 ezer forintot fizettem. Emlékeim szerint Svájcban sem kerültek ennyibe a gyógyszerek. De hát mit panaszkodom, örüljek, hogy terhes vagyok, meg hogy már a pocakom is elkezdett kerekedni. Ma megyek először úgy iskolába, hogy nem fogom rejtegetni, eddig mindig bő pulcsik alá rejtettem, de a kollégák már úgyis mind tudják, a gyerekek meg... Most már nem titok előttük sem. 




14 megjegyzés:

  1. Atérzem a korai kelést, lassan 4 éve kelek 4kor :-)))

    VálaszTörlés
  2. Milyen a banános kétszersült?

    VálaszTörlés
  3. Itt is k. drága a terhesvitamin és nem támogatja a tb. Szerencsére belefér a büdzsébe, de na.

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok a babához, nagyon cuki a pocakod! ☺

    A terhesvitaminok sajnos tényleg piszok drágák, vagy ami olcsóbb, abban meg nem biztos, hogy az van, ami tényleg hasznos.
    Babára készülve én most kisérleti jelleggel felváltva szedem a jódmentes Trimeszter 1-et, a Mommiwint meg a Jutavitet, babával majd a GAL Babavárót fogom.

    Citromos-vaníliás croissant? 😯 OMG, most jutott el a tudatomig, éhes is lettem hirtelen.
    Remélem jól esett, egészségedre!



    VálaszTörlés
  5. Szerintem a terhesvitaminként eladott készítmények nagy része lehúzás. Érdemes megkérdezni a nőgyógyászodtól, hogy a folsavon kívül mit ajánl még, és lehet, hogy külön azokat megvenni jobban megéri.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek, elolvasod mi van benne és rájössz, hogy mekkora lehúzás. A következő a magnézium lesz majd, a Magne-B6 egy vicc a többihez képest csak sok mögötte a reklám. És ez még csak az eleje az anyákra váró nyomasztásnak. Én a 4. hónaptól le is álltam a vitaminnal, orvosi tanácsra, ha nem akarok óriásbébit szülni. Én terhesen céklán, kaukázusi kefirem és kolozsvári szalonnán éltem, utóbbit azóta sem ettem,
      ezt az orvosom tökéletes étrendnek tálalta. Ne izgulj Ilonka, te olyan jól eszel, hogy nem hiszem, hogy túl sok vitaminra lenne szükséged.

      Törlés
    2. igazából nincs ilyen dilemmám, h szedjem vagy ne szedjem, csak mondom, hogy drága:)

      Törlés
  6. De izgi! Mesélj majd a pocak fogadtatásáról a suliban. Érdekel. :)

    VálaszTörlés
  7. Tipp: ha nem vagy még egészségpénztári tag, váltsd ki az egyiknél a kártyát. Rengeteg dolgot meg tudsz venni kártyára (gyógyszerektől a pelenkán át a táplálékkiegészítőkig) és a 20%-át adójóváírás formájában visszaigényelheted. Mi a genetikai teszteket és az őssejt levételt és tárolást is azzal fizettük a gyerekeknél, azért annál már nem mindegy a 20%. De mondjuk a két éven át fizetett havi pelenkapénznél sem.

    VálaszTörlés
  8. Szia! Egy ideje már zugolvasód vagyok, azt hiszem még nem kommenteltem. Képzeld, ma elzarándokoltam ebbe a pékségbe és ez a vaníliás citromos croissant mennyei. Szerencsére nekem nem esik az útvonalamba, szóval nem fogom rendszeresen felvásárolni előled. :)

    VálaszTörlés