2020. július 26., vasárnap

kedves pszí!

Már a terhesség alatt is gondolkodtam ezen, de végül most történt meg: írtam a pszichológusomnak egy köszönőlevelet. Elmeséltem, hogy pár hónappal azután, hogy befejeztük a közös munkát, spontán teherbe estem, pedig a vége felé ez volt az egyik témánk: féltem, hogy mivel az exemmel nem sikerült teherbe esnem, még orvosi segítséggel sem, most sem megy majd. 

Elmondtam, hogy hálás vagyok neki ezért a gyerekért, mert nélküle, a közös szeánszok nélkül nem sikerült volna, vagy nem ilyen könnyedén - máig sokszor a fülemben cseng az a mondat, amivel ezzel kapcsolatban megnyugtatott. Egyébként tényleg, nyoma sincs bennem azoknak a dilemmáknak, a múlton való rágódásnak, a jövőtől való félelemnek, amik akkoriban, mikor Barnival összeköltöztünk, a démonaim voltak. A levélhez pedig csatoltam néhány fotót magukról meg a babáról. 

Iszonyúan gyorsan válaszolt és nagyon örült, hogy mennyire jólesik neki ilyen levelet kapni és a munkája gyümölcsét látni. 

Annyira jó érzés, hogy megírtam ezt a levelet.

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó érzés olvasni is, hogy ennyi jóság történik veletek - kérlek írj minél több ilyen pozitívumról! ❤

    Számomra valóságos terápiával ér fel, ha olyan kisbabás friss szülőkről olvashatok, mint pl. Ti is vagytok - jó érzés tudni, hogy lehet a babázást ilyen könnyedén, lazán, stresszmentesen is "művelni", csodaszép harmóniában.

    VálaszTörlés
  3. de jó :)) pont ma gondolkodtam el rajta, hogy én is írok a nőnek, akihez terápiára jártam, hogy megköszönjem, hogy megnyugtatott a teherbeeséssel kapcsolatos dilemmáimban, és ugyanúgy, mint nálatok, pár hónappal az utolsó ülésünk után spontán teherbeestem (3 év sikertelenség után). a posztod újabb löketet adott :) ❤

    VálaszTörlés
  4. Mindenképpen jó érzés lehet neki (hogy megírtad), és neked is.
    Kellenek ezek a pozitív visszajelzések, előre viszik az embert.

    VálaszTörlés
  5. :) en is irtam az egyutt toltott ido alatt az enyemnek 2 alkalommal es mindig nagyon jo erzessel koszonte meg.

    VálaszTörlés