parents, lovers?

Egyszer leírtam egy posztban, hogy mennyire megváltoztatta a kapcsolatunkat az, hogy gyerekünk született, de aztán annyira intim lett, hogy nem raktam ki. Hagyján, hogy reggel úgy fél órát látjuk egymást, este másfelet, míg a baba elalszik, utána meg... Jobbára mi is elalszunk. Napközben én babázom, ő dolgozik, ezer felé megy, teljesen más ingerek érnek minket. Mindenesetre sokszor eszembe jut, hogy ha valaki azért vállal gyereket, hogy megmentse a haldokló kapcsolatát, hát annak sok szerencsét. Szerintem nagyon fontos, hogy az ember nyíltan kommunikáljon ebben az időszakban (is), emlékszem, nekem nagyon kinyitotta a szemem, mikor 1-2 hónappal Dani születése után Barni egyszer mondta nekem, hogy "ha szólsz hozzám, általában csak azért, hogy vigyek oda valamit"... Fu, basszus, az nagyon kemény mondat volt, komolyan magamba kellett néznem akkor. Még ha tudtam is, hogy ez valahol normális, de mégis, milyen lehet ez a helyzet egy újdonsült apukának? 

Arról már nem is beszélve, hogy erről nekem nem beszélt korábban senki, de a szülés után az ember libidója tökéletesen eltűnik. Nagyon lelkes voltam, hogy én császárral szültem, nem volt gátmetszés, nem sérültem, de jó, és kérdeztem is az egy hetes vizsgálaton a doktornőt, hogy mikor lehetünk együtt? Mondta, hogy 6 hétig semmiképp nem, de ne aggódjak, egy ideig nem lesz hozzá kedvem amúgy sem... És tényleg, egyszerűen jó darabig eszembe sem jutott, mintha elvágták volna a szüléskor, gondolom, a hormonok így garantálják, hogy semmi ne legyen fontosabb, mint ellátni a babát. Persze, lehet együtt lenni így is, de nyilván, nem olyan. És szerintem ezt nem könnyű elfogadni egyik félnek sem.

Úgy érzem, hogy most kezdek/kezdünk feljönni a víz alól. Dani elmúlt fél éves (illetve holnap 7 hónapos lesz), és annyira nagy fiú már, hogy sokkal könnyebb minden, van rendszer, meg egyszerűen kezd természetes lenni, hogy itt él velünk ez a kicsi fiú. Hogy is mondjam, újra kezdem látni Barnit. Szomorkodom, mikor reggel elmegy, hiányzik, ha nincs itt, és sokkal jobban odafigyelek rá. Újra fontosnak érzem, hogy tetsszem neki. Valamelyik délután sétáltunk egy nagyot az I. kerületben, én ittam egy forraltbort, nagyon sokat beszélgettünk, ökörködtünk és nevettünk, és Dani születése óta most éreztem először olyannak magunkat, mint előtte, hogy nem csak a babáról szól minden, hanem eszembe jutott, hogy mi ketten első sorban egy szerelmes pár vagyunk. Azóta egy csomót beszélgettünk erről, és azt hiszem, kicsit megint elkezdtünk másképp nézni egymásra.