2021. február 2., kedd

parents, lovers?

Egyszer leírtam egy posztban, hogy mennyire megváltoztatta a kapcsolatunkat az, hogy gyerekünk született, de aztán annyira intim lett, hogy nem raktam ki. Hagyján, hogy reggel úgy fél órát látjuk egymást, este másfelet, míg a baba elalszik, utána meg... Jobbára mi is elalszunk. Napközben én babázom, ő dolgozik, ezer felé megy, teljesen más ingerek érnek minket. Mindenesetre sokszor eszembe jut, hogy ha valaki azért vállal gyereket, hogy megmentse a haldokló kapcsolatát, hát annak sok szerencsét. Szerintem nagyon fontos, hogy az ember nyíltan kommunikáljon ebben az időszakban (is), emlékszem, nekem nagyon kinyitotta a szemem, mikor 1-2 hónappal Dani születése után Barni egyszer mondta nekem, hogy "ha szólsz hozzám, általában csak azért, hogy vigyek oda valamit"... Fu, basszus, az nagyon kemény mondat volt, komolyan magamba kellett néznem akkor. Még ha tudtam is, hogy ez valahol normális, de mégis, milyen lehet ez a helyzet egy újdonsült apukának? 

Arról már nem is beszélve, hogy erről nekem nem beszélt korábban senki, de a szülés után az ember libidója tökéletesen eltűnik. Nagyon lelkes voltam, hogy én császárral szültem, nem volt gátmetszés, nem sérültem, de jó, és kérdeztem is az egy hetes vizsgálaton a doktornőt, hogy mikor lehetünk együtt? Mondta, hogy 6 hétig semmiképp nem, de ne aggódjak, egy ideig nem lesz hozzá kedvem amúgy sem... És tényleg, egyszerűen jó darabig eszembe sem jutott, mintha elvágták volna a szüléskor, gondolom, a hormonok így garantálják, hogy semmi ne legyen fontosabb, mint ellátni a babát. Persze, lehet együtt lenni így is, de nyilván, nem olyan. És szerintem ezt nem könnyű elfogadni egyik félnek sem.

Úgy érzem, hogy most kezdek/kezdünk feljönni a víz alól. Dani elmúlt fél éves (illetve holnap 7 hónapos lesz), és annyira nagy fiú már, hogy sokkal könnyebb minden, van rendszer, meg egyszerűen kezd természetes lenni, hogy itt él velünk ez a kicsi fiú. Hogy is mondjam, újra kezdem látni Barnit. Szomorkodom, mikor reggel elmegy, hiányzik, ha nincs itt, és sokkal jobban odafigyelek rá. Újra fontosnak érzem, hogy tetsszem neki. Valamelyik délután sétáltunk egy nagyot az I. kerületben, én ittam egy forraltbort, nagyon sokat beszélgettünk, ökörködtünk és nevettünk, és Dani születése óta most éreztem először olyannak magunkat, mint előtte, hogy nem csak a babáról szól minden, hanem eszembe jutott, hogy mi ketten első sorban egy szerelmes pár vagyunk. Azóta egy csomót beszélgettünk erről, és azt hiszem, kicsit megint elkezdtünk másképp nézni egymásra. 

55 megjegyzés:

  1. Szerintem ez addig tok oké, amíg tudod, hogy nem oké. Remélem érted. Nekem az első gyerek után az első összebujas kb olyan volt, mint mikor a szuzessegem vesztettem el. Hat... De aztán kisimul minden. Tok igazad van, szerintem is képtelenség, h egy gyerek rendbehozzon egy kapcsolatot, de egy normális, jó kapcsolatot úgy osszekovacsol, mint semmi más.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az első szex: igen:(. de nekem a dokim ajánlott (előre, tehát ezek szerint nyilvánvaló, hogy ez van) egy hilauronsavas hüvelykúpot, és az egy csoda.

      Törlés
    2. Nekem nem a "szárazság" volt a problémám az első gyerek után, hanem, hogy totál ödémás, ronda gátsebem volt, plusz ilyen "kinövés", vagy mi is keletkezett, egyszerűen a behatolás nem ment, később ezt az extra húst leszedték. Utána még volt 3 gátmetszésem, egyszer nem volt, de soha többet nem volt ilyen problémám, ez is érdekes.

      Törlés
    3. Nekem is ajánlotta a doki, első körben nem vettünk, kipróbáltuk, aztán vettünk inkabb.
      Én azt tapasztalom amúgy,hogy sokkal több a kis hülye vita, olyan dolgokon,hogy miért hozott 2 zacskó fagyasztott borsót, miért nem egyet..szóval ilyen hulye dolgokon, de a kialvatlanság miatt ingerlékenyebb vagyok :/ viszont mindig megbeszéljük, tudjuk a helyen kezelni ezeket, szóval szerencsére igazi konfliktusok nincsenek

      Törlés
    4. Zavar: jaaa ja, értelek, köszi, lehet, mások is így gondolják. Pedig ez érdekel😍

      Törlés
    5. Tormacsillus: igen, nálunk is sok az ilyen, de most már, hogy a hormonok nem vakítanak el, szerencsére különbséget tudok tenni a fontos és a lényegtelen problémák között. De ez is tök sok időbe telt.

      Törlés
    6. Több hialuronsavas termék is van a piacon, a termék nevét leírnád rejtjelezve? Köszönöm M.

      Törlés
    7. Én a Cikatridinát használtam.

      Törlés
  2. De jó ezt olvasni. Maradjatok ilyen őszinték, emberiek, és kommunikálók. Én is ebben látom a házasságom motorját: őszintén kommunikálni. Persze kell hozzá két azonos érettségű intelligens fél is. Örülünk nektek.

    VálaszTörlés
  3. Jó ilyet olvasni. Hogy van, akinek ilyen szépen sikerül.

    VálaszTörlés
  4. De jó, hogy írsz erről! :)

    VálaszTörlés
  5. Én vártam már ezt a posztot amióta említetted, és nagyon reméltem, hogy végül valami ilyesmi fog kisülni belőle. Szuper páros vagytok! <3

    VálaszTörlés
  6. Ma jelent meg a wmn-en, pont temaba vag. Nemelyik vallomas mellbevago.
    https://wmn.hu/wmn-szex/54452-a-szules-utani-jo-szex-tarsadalmi-erdek---hus-ver-nok-tapasztalatai-a-gyermekagy-utani-szexualis-eletrol#

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi szépen! tényleg az. én azon viszont nagyon meglepődtem, hogy milyen kevés komment érkezett itt nálam a témában, csak Zavar írt egy picit arról, hogy erről mit gondol, vagy hogyan élte meg. Pedig ha gyerek-téma van, sokan írnak, és ugyanezeknek az embereknek nyilván ebben is van tapasztalatuk - nem csak a szülés utáni szexről, hanem hogy milyen a gyerek születése utáni időszakot párként megélni, hogyan változik/-ott meg a kapcsolatuk. Vagy nem tudom, ez nem olyan fontos, mint a gyerekek dolgai? Vagy tabu?

      Törlés
    2. Én csak nem mertem. :)) Mert én nálad sokkal pesszimistább vagyok ezen a téren. Mármint azon a téren, hogy fenntartható-e a "lovers" funkció, a "parents" funkció mellett. Nem tudom így is írjam-e meg, amit gondolok. Ezért inkább nem írtam.
      Amúgy a szülés utáni libidó csökkenés egyáltalán nem törvényszerű, nekem pl. nem volt ilyen. Az első szexszel sem volt soha gondom, kivéve az első gyerek után, de ő vákuummal született meg és iszonyat ramaty gátsebem volt, plusz nem vártuk ki a 6 hetet, a többi gyereknél semmi gond nem volt (ott sem vártuk ki a 6 hetet).

      Törlés
    3. Én azért nem írtam, mert egyrészt túl negatív tapasztalataim vannak,nem akartam lehúzni a hangulatot, másrészt ugye ez a férjem ügye is, így igazából nincs jogom írni róla.

      Törlés
    4. Szerintem abszolút működik a kettő együtt, ha a gyerek előtt is jó volt a szex. Amennyire én látom, ahol működött ott fog is, ahol nem nagyon, ott meg kb a 0-val lesz egyenlő. Inkább probléma, hogy hogyan tudod megoldani ahogy nagyobbak a gyerekek. Nekünk egymás mellett van a két háló, és hat ez felvethet problémákat.
      Szerintem nem tabu a párkapcsolat, de én is eltoprengtem, h leirjam-e, mert többször jekezted, hogy nem kifejezetten vágysz rá, h mindenki leírja a bejegyzeseddel kapcsolatos gyerekes tapasztalatát, ötletet, és ez is olyasmi...

      Törlés
    5. Szerintem meg nem azon múlik, hogy korábban jó volt-e a szex, vagy sem. Egyszerűen nincsen mód arra, hogy amikor ránk tör a vágy, akkor szeretkezzünk. Eltűnnek a reggeli közös, összebújós ébredezések, nem lehet egy teljes napot végig szeretkezni, vagy délben kelni ki az ágyból, csöndben kell csinálni, bármikor megzavarhatnak, nem lehet bárhol a lakásban csinálni (ez nyilván nem csecsemőnél). Amikor meg már kamaszok, akkor későn fekszenek le, dumálnak hozzád, vagy éppen pontosan tudják mire készülnek és fújolnak stb stb. És ez csak a szex része. Aki azt mondja, hogy ugyan olyan marad a gyerek után az szerintem hazudik. Nem létezik.
      És akkor ehhez még hozzáadódnak egyéb párkapcsolati problémák is, amik túlmutatnak a szexen.

      Számomra amúgy akkor lett nyilvánvaló ez a fajta "hiány", és óriási különbség, amikor a válás után új párkapcsolatom lett, és újra átélhettem milyen gyerekek nélkül párnak lenni (apás hétvégék, szünetek). Sokkolóan éles ám a különbség.

      Törlés
    6. Zavar: ide akartam a választ, amit a másik kommentedhez írtam.

      Törlés
    7. Böbe: szerintem legtöbbünknél nem az a cél, hogy ugyanolyan legyen minden, mint előtte volt, egyszerűen arról beszélgetünk, hogy milyen nehézségekkel szembesül az ember úgy, hogy esetleg nem számított rá. Már csak egy durva gátseb, amiről te is írsz, szerintem kb örökre tönkreteheti az ember szexuális életét, rámehet a kapcsolata, a házassága is. Meg érted, annyi félék vagyunk, én ismerek olyat, akinél már a gyerek előtt is alig volt szex, nekik, gondolom, nem olyan fontos, vagy nem tudom. És ami az egyéb párkapcsolati problémákat illeti: hát pont ez az, erről beszélünk, hogy hogyan lehet ellenük tenni, hogy ne legyenek.

      Viszont ezt, hogy valaki _hazudik_, ha ezt vagy azt mondja, szerintem mellőzzük már, mert attól, hogy nálad/nálam nem úgy volt/van, vagy te nem tudod elképzelni, másnál még lehet úgy. :D Csak a linkelt cikket ha elolvasod, többen is írták, hogy a szülés után tudták igazán levetkőzni a gátlásaikat, vagy elengedni magukat, és sokkal jobb lett a szexuális életük. Good for them.

      Törlés
    8. Ilonka, abban igazad lehet, hogy akik előtte se szexeltek át egy napot soha, meg elég volt nekik heti kettő, azoknak jobb lehet most a szex minősége (bár itt is csak a nőt hallottuk, nem tudhatjuk, hogy pl. a férfi hogyan érez, lehet neki teljesen más véleménye lenne, többet szeretne pl. mint heti kettő). De amúgy egyszerűen teljesen abszurd számomra, hogy valaki azt mondja, hogy gyerek mellett jobb szexuális életet lehet élni, mint gyerek nélkül. Mindazok miatt, amiket írtam. Nekem van erőteljes összehasonlítási alapom, hogy milyen a gyerekek nélküli hétvégén együtt lenni, és milyen akkor, amikor velünk vannak a gyerekek. Hát rohadtul nem ugyan olyan.
      Szerintem nincs olyan, hogy nincs párkapcsolati probléma, vagy nem tudom hogy értetted, hogy ellene tenni, hogy ne legyen. Én egyetlen olyan házaspárt ismerek, akiknek - legalábbis kívülről belelátva - sok gyerek mellett is nagyon harmonikus kapcsolatot sikerült fenntartaniuk, de nekik millió segítségük van, így nagyon rendszeresen tudnak kettesben maradni, meg kettesben elutazni, ami iszonya sokat lendíthet, segíthet egy kapcsolaton. El kell utazni, mert ha otthon maradtok kettesben akkor takarítani fogtok, meg szerelni, meg ügyeket intézni, meg hasonlók. De ehhez is olyan gyerek(ek) kellenek, akik ebben rugalmasak, nekem pl. a fiaimat 3 éves koruk előtt nem lehetett még egy napra sem a szüleimre hagyni, nem, hogy éjszakára, meg főleg nem többre. Így aztán hosszú-hosszú évek teltek el úgy, hogy 1 teljes napot sem voltunk soha kettesben.

      Törlés
    9. Egyébként azt se felejtsük el, hogy nekünk “nagyok” már, és ketten vannak. Sokkal könnyebb ha már eljatszanak együtt. Este a lányok táncolnak, mi simán tudunk dumálni közben. Ahogy nőnek, egyre könnyebb szerintem, legalábbis nekem biztos. Az is meggyőződésem, hogy 2 gyerekkel könnyebb, mint eggyel.
      Sose szólnék le anyukákat, de azért sok múlik rajtunk. Ha mindig szar a kedvünk, semmi nem jó, stb akkor a férfinak se könnyű jó férjnek, apának lenni. 5,5 év alatt nyilván voltak jobb-rosszabb időszakok, de ha vki figyel a kapcsolatára, és egymás igényeire, akkor nem lehetetlen jól élni.
      A szex pedig ugyanolyan jó - becsületszóra 😂- még akkor is, ha nem lehet már egész nap, de így 12 év után, had ismerjem be nektek, hogy nekem egész nap már nincs is kedvem 😀.

      Törlés
    10. Viszont önmagában ettől nem megy tönkre semmi, viszont nekem hiányzott, nagyon. Az volt a "nagyhalál", amikor már csak úgy tudtuk összehozni, hogy beraktunk valami mese DVD-t, és akkor volt kb. 20 percünk rá. :)) Na ez azért messze van attól minőségben és mennyiségi lehetőségekben, amire úgy vágytam.

      Törlés
    11. gondolom, úgy értik, hogy a szex minősége lett jobb. szerintem ne kérdőjelezzük meg automatikusan, ha valaki mond valamit:). nyilván nem azt keressük 2 gyerek mellett, mikor a pár néhány havi romantikus randizás után végigszeretkezik egy hétvégét, de attól még lehet jó, mindkettőjük számára kielégítő a szex köztük.

      én sem mondtam, hogy van olyan, hogy nincsen egy párkapcsolatban probléma, de lehet ellene tenni, hogy kevesebb legyen, megoldódjon stb.

      Törlés
    12. Zavar, fizikailag biztosan könnyebb, de más tekintetben egyáltalán nem lesz könnyebb, nekem 16 éves a legnagyobb.
      Nekem simán van vágyam egész nap, meg akkor, amikor éppen rám jön, nem kivárni, hogy este 10 legyen és mindenki aludjon már, meg igényem lenne a zuhany alatt, vagy kádban, vagy a konyhában, vagy a folyosón, amikor haza érünk. Szombat reggel, vagy ebéd után stb.

      Törlés
    13. Oké, akkor úgy mondom, hogy számomra ez nehezen hihető. :) Én 10 év után 4 gyerek mellett is vágytam volna átszeretkezni egy hétvégét. :) De akkor ezek szerint én valami UFO vagyok ebben.

      Törlés
  7. Nálam a libidó a terhesség elejével tűnt el, és mivel úgy tudom, szoptatás alatt nem igazán jellemző, hogy visszatér, nincsenek illúzióim... Szerintem (is) rohadt nehéz párnak is maradni szülőként, nálunk ráadásul egy csomó nézeteltérés is volt (mostanra sokat javult a helyzet) csecsemőgondozási, gyereknevelési, anyai énidő/pihenés témákban... és hát ilyenkor nyilván a szex eleve kb az utolsó utáni dolog, ami eszembe jut. Kellett az első fél év nagyjából, mire sikerült egy hullámhosszra kerülnünk.
    Itt nagyszülők sincsenek, senki, akire a babát rá tudnánk bízni, karácsony előtt pár nappal voltunk először kettesben a születés óta (és utoljára is), elmentünk sötétben, fejlámpával túrázni, amíg anyukám bébiszittelt 😂 Nekem egyébként a teljesen egyedül töltött idő jobban hiányzik, mint a párban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a vicc, hogy nekem is, de már nem merem mondani, mert mindenki vagy kinevet, hülyének néz vagy nem hiszi el. 5 éve vagyok anya, 2 gyerekem van, bizony inkább egyedül szeretnék lenni néha, mert még egy tamponcsee alatt is megjelenik olykor a "rajongó tömeg".
      Álmom 1 hét wellness totál egyedül :-))))

      Törlés
  8. Ami még eszembe jutott, hogy ami viszont zavart, az a szex közbeni tejbelövellés, nagyon odavág az egésznek. :)

    VálaszTörlés
  9. Egyébként ez nagyon jó téma, jó, hogy írtál róla.

    VálaszTörlés
  10. Bedobnék akkor még egy tabutémát: rajtam kívül más is gyűlölte már - átmenetileg - szívből a férjét, aki édesdeden átaludta mind a 2-3-4 éjszakai kelést? Nekem meggyőződésem, hogy egy csomó konfliktusnak, nemszexelésnek ez is az oka, hogy kapja be, amiért ő alhat. Vagy én vagyok helikopter 😂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Srác az első gyereknél átjött éjjel, kérdezte, hogy segítsen-e. Oltári cuki volt, mondtam, hogy nem kell, aludjon. Mert szivna ő is? Egyáltalán minek kelne fel? Napközben segített, és most is, szerintem ez elég. De nyilván, ha soha nem segít, az idegesítő.
      Nem mondom, hogy nem irigykedtem amikor 11-ig alszik hétvégén ha nem dolgozik, de szerintem lássuk be, én meg alszom délután a gyerekkel, amikor ő dolgozik.

      Törlés
    2. :D
      megértem, hogy frusztráló, bár pont ez engem sem zavar egyáltalán, én is úgy vagyok vele, hogy minek szívjunk mindketten, felébredni úgyis felébred ő is mindig. egyébként nálunk volt, hogy ő kelt, legtöbbször kb a cumit kell visszarakni a gyerek szájába, azt ő is meg tudja csinálni, de nálunk Barni annyira korán kel, és olyan sokat dolgozik, hogy inkább nem szívatom ezzel.

      Törlés
    3. 11ig?wow! Nálunk a gyerekek legkésőbb 7kor rátörik az ajtót :-)))

      Törlés
    4. Zavar: nálunk a ded babakocsiban alszik napközben, és mivel a férjem dolgozik, én tologatom. Szóval alvás kizárva.
      Amúgy szó nincs arról, hogy ne segítene, csak pont ahogy mondod, nem tud miben. A kiadásom nem a ráción alapszik :D

      Törlés
  11. Bántót írtam a többi kommentembe, hogy azok nem kerülhettek ki?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      ne haragudj, telefonról kezelem babakocsis séta közben, nem mindig sikerül mindig mint azonnal lereagálni, azonnal nézem.

      Törlés
    2. Ja, semmi gond, csak nem akarok bántó lenni, vagy ilyesmi, de komolyan.

      Törlés
    3. Dehogy! Mások kommentjei is be voltak ragadva.

      Törlés
  12. Ja én is azért nem írtam, mert úgy gondoltam ez pont olyan téma amiben nem akarod más saját tapasztalatát hallani.
    Az én gyerekem maholnap 6 éves és még mindig hetente 2x jutok el oda hogy el kellene válnunk. De abban sokat fejlődtem, hogy már nem mondom (igyekszem) nem mutatni, nyelek inkább. Szerintem pár hónapos csecsemőnél (ha alszik és nem egész nap üvölt) még nincs gond, inkább később jönnek az igazi mély gondok - már persze csak ott ahol lesznek gondok, nyilván.
    Erre szokták mondani hogy azokban a társadalmakban ahol az anyuka visszamegy dolgozni max 1 éven belül és utána megoszlik a teher, ott nem alakulhat ki az, ami a tipikus magyar családoknál. Márminthogy anyuka évekig otthon van, a karrierjének örökre búcsút mondhat (meg úgy mindennek ami nem az anyasággal és a háztartási robotolással függ össze) és aztán csoda hogy megromlik a párkapcsolat. Szerintem nem csoda. Az a csoda, ha nem. Minket amúgy a baba pici korában összekovácsolt az, hogy egy non-stop üvöltő kis szörnyeteggel éltünk együtt. De mikortól már normálisabb, emberibb lett, én sokkal jobban összekovácsolódtam a gyerekkel (nagyban segítette ezt hogy 1.5 és 4 éves kora között non-stop beteg volt). Na azt nem tudom hogy kellett / lehetett volna-e máshogy csinálni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, abszolút itt van a kutya elásva szerintem is, mármint én is ezt mondom, hogy én már most is ezt érzem, hogy én itthon egész nap szoptatva, babázva, pelenkázva, házimunkát csinálva, ő meg dolgozik, este ér haza. Nyilván tök másban vagyunk. És ha valaki otthon marad évekig, tuti, hogy a két ember egyszerűen elmozog, elváltozik egymástól, annyira mások az ingerek. Szerintem amúgy lehet ezen dolgozni, de nagyon sok tudatosság és önreflexió kell hozzá. Meg igen, hogy anyuka ne essen ki teljesen a körforgásból.

      Törlés
    2. Na, FElla, tök kíváncsi vagyok, igaz lesz-e ránk ez az elmélet: én április végén megyek vissza dolgozni, és onnantól a férjem lesz parental leave-en fél évet. Nyilván a home office (ha akkor az lesz még, de vszleg főleg igen, ha nem is kizárólag) miatt más lesz, mintha konkrétan fizikailag nem lennék itthon napközben, de azért így is lényegi szerepcsere lesz.

      Törlés
    3. Igen Vera állati kíváncsi vagyok a tapasztalataidra majd.

      Törlés
    4. Amikor meg mindenki dolgozik, akkor meg egy nagy logisztikai manőver lesz az egész élet, olyankor nem lehet napközben pótolni az elmaradt alvásokat sem. Olyankor az a kihívás, hogy ne az legyen az összes kommunikáció, hogy ki mikor megy melyik gyerekért, ki intéz mit, és ki vásárol be. Nem véletlen, hogy annyi ember válik el akkor amikor már felnőnek a gyerekek.
      És jön az állandó lelkiismeretfurdalás, hogy nem úgy vagy a gyerekkel, ahogy szeretnéd, ha meg úgy vagy, akkor a munkával vagy iszonyat lemaradva, és a háztartás meg amúgy is folyamatosan fut.
      Sajnos nem tudom hogy lehet jól csinálni. Talán, ha csak egy gyerek van.

      Törlés
    5. én is nagyon kíváncsi vagyok, Vera, hogy hogy fog ez működni nektek!

      Törlés
    6. Nagyon jó a poszt, szuper hogy felvetetted. :)
      Egy hosszú, jól működő házasság fenntartása melós dolog és mindig figyelni kell rá.
      Böbe: nekünk egy gyerekünk van és azt szoktam mondani, hogy ha kettő lenne, lehet már elváltunk volna.
      Nagyon sok házasság felbomlik sajnos.
      Mi férjemmel 22 éve vagyunk együtt és tényleg minden nap dolgozunk a házasságunkért. Akár csak egy jó szóval, akár egy randival.

      Törlés

  13. - [x] nekünk kis matricababánk van, aki egyelőre csak akkor érzi magát biztonságban, ha valamelyikunket, de lehetoleg engem a kozeleben tudhat. alvas kozben is szuperek a szenzorai. 20 hetes, neha mar van olyan, hogy babakocsis seta utan meg alszik a kocsiban, szoval egyszer csak eljon az ido, amikor az agyikojaban is alszik tobabb egy kicsit... mi 2002 ota ismerjuk egymast, volt mar egy csomo nehez helyzet: tobb betegseg, munkanelkuli idoszak, kulfoldre koltozes, csaladok kozotti nezetelteres, velem ellenseges, de tamogatast igenylo anyos, kisallatok beszoktatasa (nem nevet! kemeny menet volt🙈), koltozes konyha nelkuli lakasba, volt burnout, volt kiszamithatatlan foglalkoztatas, es sajnos babakat is vesztettunk el (ez volt a legkemenyebb, es az egyiknel eletmento mutetre szorultam). azt tudtuk, hogy a gyerekszuletes egyfajta ‘normativ krizis’, de arra senki nem keszitett fel (valoszinuleg keves a high need baba a kornyezetemben), hogy az elso 2-3 honapban kb. a mosdoszuneteket is meg kell szerveznem es minden nap vegtelensegig szoptatok (mert a babánknak ez nemcsak taplalkozas, hanem kapcsolodas es biztonsagerzet es orulten igenyli), hat... ez igy iszonyu faraszto volt. szuleskor ugyan csak feluletesen serultem, de a varratoknak es az aranyeremnek sem tett jot a rengeteg ules (a szoptatas eleve nem javit a szovetek allapotan). szoval az egesz gátrész honapokig meg a ‘WTF just happened?’ allapotban volt🙈. mostanaban kezd a testem, mint egy hosszu alombol ebredni...neha mar tudok a baba mellett picit nyujtani, gyogytornazni. egy csomo ideig viszont nem volt semmi downtime, es minden hazimunkat, cicakutya ellatasat stb honapokig csak a lelkes, de vegtelenul faradt dolgozo ferjem vegezte. meg is beszeltuk, hogy a szuloi szerepben kb lubickolunk, es iszonyu jo ennyi szeretetet erezni a kisbabank irant, de a tobbi terulet az epp csak nem katasztrofa sujtotta ovezet! lassan javul minden, legalabb mar van idonk egymast atolelni, es en bizom benne, hogy minden egyre jobb lesz, de nagyon sok tudatossag, onreflexio kell es az, hogy mindent meg tudjunk beszelni. es neha a hormonok miatt en is furcsakat kepzeltem, de ilyenkor egy ido utan errol beszeltem a ferjemmel es ez mindig megnyugvast hozott. huhh ez hosszu lett es vajon osszefuggestelen is? szoptatasi demencia meg mom brain, tudjatok ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az x nm tudom, hogy kerult oda, de 4. bongeszobol probalkoztam, es biztos voltam benne, hogy most sem sikerul posztolni, ezert note-bol masoltam be a haboru es beke hosszusagu kommentemet🙈

      Törlés
    2. nagyon elegáns az x az elején! És sokkal izgalmasabb a kommented, mint a Háború és béke! Meg hát ne felejtsük el, hogy nálatok is, mint Veráéknál, extrán nehezített a terep úgy, hogy család nélkül, külföldön éltek. Szerintem minden rendben lesz, a kis matricababátok lassan leválik rólad, és akkor ti is újra látjátok majd egymást jobban!

      Törlés
  14. Tök jó, hogy meg tudtátok beszélni :)

    Minket a gyerek születése minden addiginál jobban összekovácsolt, ez részben biztos, hogy azért volt, mert koraszülött lett, és nagyon sokáig kórházban kellett maradnia. Azt csak nagyon erős egységben lehetett kibírni.

    Azt már korábban is beszéltük, hogy vigyázni kell majd, ne csak anya és apa legyünk, hanem pár is maradjunk. Még így is kellett erről beszélgetni menet közben is, mert nem mindig volt egyszerű. Többször megállapítottuk, hogy bár nálunk jól alakult a családdá válás, azért nem nehéz elképzelni, miért vannak olyan sokan, akiknek az első évben elválnak az útjai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy elmesélted! jaja, ez lett volna a fő témája a posztnak, hogy ne csak apa és anya legyünk. Ha odafigyel az ember, szerintem működhet, de nagyon sok önreflexió kell hozzá, meg hogy anyuka tudjon mást csinálni is az anyukaságon kívül. És igen, abszolút érthető nekem is, miért van annyi válás az első évben.

      Törlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés