just the two of us

Barni vidéken dolgozik, a Balaton-felvidéken, így ma és holnap a nyaralóban alszanak az öccsével együtt (ők munkatársak, illetve ebben a projektben B az öccse főnöke), így szombatig kettecskén vagyunk a babával. Danit egész nap szórakoztatni iszonyúan intenzív, jön-megy, pörög, 2 másodperc alatt van ott bárhol, mindenre rámegy. Nagyon szeret labdázni és elképesztően lelkesen tolja, bármennyi ideig képes labdázni, nagyon cuki. Viszont így, hogy a remény sincs meg, hogy délután befut Barni, borzasztóan fárasztó a nap, agyilag, fizikailag, mindenhogy. Hiába alszik kétszer is kb egy órát, én nem tudok vele, pedig össze szoktunk bújni olyankor, de nem tudok elaludni. Majd ma lefekszem 9-kor. Tényleg (ezt magamnak mondom). 

Tegnap meglepetésvendégem volt, Violet ugrott fel egy kávéra tök spontán, annyira örültem neki! Olyan kár, hogy ez már nem létező műfaj, nem? Amúgy is, minden barátom annyira elfoglalt, hogy mindenkivel hetekre előre le kell beszélni bármilyen programot, na nem mintha én olyan lazán fel tudnák ugorgatni bárkihez. Bár szerintem még így gyerekkel is spontánabb vagyok, mint a legtöbb ismerősöm. Dani 5 percig megbabonázva bámulta Violet-et, mielőtt le tudott lazulni, szegény, nem annyira van hozzászokva, hogy emberek jönnek hozzánk. Pedig ha tudná, micsoda bulikat látott ez a lakás, mielőtt ő megszületett! Nagyon hiányzik a szociális életünk. Múltkor Barnival kártyáztunk este, és tök spontán ciccentett egy sört meg töltött nekem egy pohár fehérbort, sőt, még egy szál cigit is elszívtunk az erkélyen. Egészen be voltunk sózva, szinte nem is emlékszünk, milyen bulizni, mintha egy másik élet lett volna.