Barni holnap reggel elmegy dolgozni, mi pedig kettesben töltjük Danival a hetet, mivel a héten nincsen még ovi. Nálam lassan bejelentkeznek a tanítványok, hogy mikor jöhetnek, nekem pedig fogalmam sincsen, hogy mit mondjak, mikor érek rá, hogy oldom meg Dani mellett a munkát. Barni nagyon hosszú ideig nem dolgozott, és nagyon megkönnyebbültünk, hogy újra lett munkája, de én teljesen megszoktam, hogy ő hozza-viszi-szórakoztatja Danit, mikor én nem érek rá. Nekik is nagyon furcsa lesz, hiszen teljesen összenőttek, igazi cinkostársak lettek. Nyilván tök jó ez így is, csak elszoktunk ettől a felállástól, Barni egyébként teljesen kivan, mert hát az ő munkája nagyon stresszes, ráadásul valaki más elkezdett projektjét veszi át, és ezekkel az arcokkal még nem dolgozott, ki tudja, hogyan készítették elő. Eddig azért nem aludt, mert nem volt munkája, most meg azért, mert van. Neki egyébként vannak saját emberei, és úgy tűnik, hogy ha ő nem dolgozik, akkor nekik sem nagyon van munkájuk, így extrán szuper hír, hogy mindenki dolgozhat. Azt sajnálom, hogy nem utaztunk el még valahova egy kicsit, mielőtt elkezdett dolgozni, de nem tudtuk, meddig nem lesz lesz munkája, és nem mertünk kiköltekezni. Így viszont úgy két-három hónapig még nem tudunk menni.
Ma megvolt Barni anyukájánál a húsvéti brunch, nagyon durván kitett magáért., csodás terülj-terülj asztalkámmal készült. Tudjuk, mi erről a véleményem, szerintem negyed ennyi elég lett volna az ételekből, de tényleg iszonyú finom volt minden. Utána kint ejtőztünk a napsütésben a teraszon, nagyon durván égetett a nap, a kicsik pörögtek, mi meg beszélgettünk a sógornőmmel. Ő nagyon jó fej, és várom is velük a balcsikat. Gyanítom egyébként, hogy lassan ugorjuk is a tavaszt és érkezik a nyár, nem?
Fantasztikus ez a terülj-terülj asztalkám!!
VálaszTörlésfú igen:) egy órával ezelőtt is úgy éreztem még, hogy soga többé nem eszem semmit, de ahogy elnézem a képet, újra kezdek megéhezni! :D
TörlésNagyon jól néz ki! A középen levő hús mivel van töltve? Tojással?
VálaszTörlésigen:) mi mással :D
Törlés