2014. augusztus 20., szerda

Changes

Ma délután találkoztam a fotóssal (aki nemfotós), én indítványoztam, de segítenem is kellett neki találni ajándékot egy közös barátnőnknek, aki sokat segített neki egy projektjében. A vizslás fiú legutóbbi programlemondását megfutamodásnak éreztem, és ahogy már kommentben írtam, akkor valamennyire le is mondtam róla. És azt hiszem, jól éreztem, mert azóta nem is hallottam felőle, pedig szokott jelentkezni. Ezért most úgy találkoztam a fotóssal, hogy nem vonta el más a figyelmem, nem nézegettem a telefonom, hogy nem ír-e a vizslás fiú (éreztem, hogy nem fog), hanem csak őrá koncentráltam, és hagytam, hogy történjenek a dolgok. Ő pedig visszavett, nem nyomult, csak császkáltunk (Bp), dumáltunk, ettünk-ittunk, nevettünk egész délután-este. És... Annyira jól éreztem magam. És holnap is találkozunk. Ne haragudjatok, ha végül nem a vizslás fiú lesz a befutó, én annyira akartam, nem rajtam múlott:(.

7 megjegyzés:

  1. :)
    Hogy haragudna bárki is? Ez a te életed, mi pedig csak szurkolóként vagyunk jelen.
    Én legalábbis nagyon szorítok neked. Azt tedd, ami boldoggá tesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, tudom, csak a vizslás fiúnak olyan szurkolótábora alakult itt ki, hogy már alig merem leírni, hogy én már lemondtam róla. :( De erről a fotós fiúról is tudnék olyanokat írni már most is, hogy őt is biztosan megszeretitek. :)

      Törlés
    2. pont azért van ám a vizslás fiúnak tábora, mert róla osztottál meg olyan dolgokat, hogy. ugyanezt a fotóssal is megtehetnéd ám, hogy megismerjük kicsit :))

      Törlés
  2. Szerintem azt fogjuk szeretni (akár vizslás, akár fotós, akár más), akit te is szeretsz és akivel boldog leszel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. így van, mi neked szoritunk, Ilonka, hogy megtaláld, akivel boldog leszel. ne érezd úgy, hogy bármi miatt bocsánatot kellene kérned... ez a te életed, a te érzéseid, és köszönöm, hogy engedsz belepillantani. és hajrá:)

      Törlés
  3. A vizslás fiú amúgy is egy kicsit fűnyírós (mondjuk nekem ezért volt szimpi), de akkor hajrá fotós! :)

    VálaszTörlés