2020. szeptember 7., hétfő

cruising

Óriási kalandjaink vannak mostanában, szombaton eljöttek a barátaink is Vácra, és együtt reggeliztünk (a lujza&korianderben, ha Vácon jártok, mindenképp reggelizzetek náluk) meg krúzolgattunk a Duna-parton. Délután aludtunk, aztán este, kb fürdetésre jöttünk haza. Vasárnap pedig már 9 körül a belvárosban sétafikáltunk, Barni is elkezdte hordozni a babát, ami nekem hatalmas könnyebbség. Akartam venne egy ruhát magamnak a hétvégi, balatoni (szabadtéri) esküvőre, ami csinos, nem fázom benne és tudok benne szoptatni, mondjuk nem tudom mire számítottam, de nem találtam meg ezek kombinációját. Meg szeretnék őszre egy zakót is, mert a régi, imádott, Zara zakómnak, amit nagyon változatosan tudtam hordani, miszlikbe foszlott a bélése. Találtam egy gyönyörű, levendula színűt, amin még gondolkodom, nagyon jól nézne ki farmerrel, színes, feliratos pólókkal, de lehet, hogy végül valami semlegesebb színt választok. Igazából alig vannak még kint őszi cuccok, úgyhogy még várnom kell, ha válogatni akarok. 

Ez az: 


Egyébként nagyon jó volt vasárnap reggel a belvárosban sétálni, ettünk egy óriás, málnás macaront a Gerbeaud-ban, ahol én még sosem jártam, és mivel kb senki nem volt rajtunk kívül, jól megnéztem az épületet belülről is, fantasztikus. Mondjuk én nem tudom elhinni, hogy annak az oldschool cukinak a bevételéből ki tudják gazdálkodni annak az épületnek a fenntartását. 

Délután meg a barátainkkal megnéztük az új parkot a Mammut mellett, ami miatt azt gondoltam mostanában, hogy az összes instás barim Szingapúrban van. Nem vagyok különösebben hasra esve tőle.

Ma megyünk a két hónapos oltásra, amit, ha jól tudom, a combjába kap majd szegény pindur. Ő még gyanútlan, de én már nagyon izgulok, hogy mennyire fogja őt megviselni.

9 megjegyzés:

  1. Az én fiam addig sírt, amíg lefogták. Lehet, ha nem fogjuk le, akkor meg sem érzi a szurit. De nem akart a doki darts-ozni a gyerekkel :D

    VálaszTörlés
  2. Arra a parkra én is mindig azt hiszem elsőre, hogy Szingapúr! :D
    Hajrá az oltáshoz, a mi Danink rengeteget aludt utána másnap, mint akit fejbevertek (du. 5kor kapta az oltást), de nem lett egyáltalán hőemelkedése. Remélem, Nálatok is könnyű lesz.

    VálaszTörlés
  3. én varrónő után guglizva mintha olyat olvastam volna, h van lehetőség béléscserére - ha nagyon meg akarod menteni a zakót

    VálaszTörlés
  4. Jòl ìrta Nádja,a bèlést egy varrònő gond nélkül kicserèli.😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de ez a Zara féle fast fashion ruháknál nem biztos, hogy megéri.

      Törlés
    2. anyukám varrónő, szokott bélést cserélni ruháimban, de ez egy elég szűk, tükörbársony zakó volt, kívül-belül elnyűttem, jó kopott már. bizonyos ruhákat anya nem hajlandó toldozni-foldozni, azt szokta mondani, hogy "ami elindult, azt el kell engedni".

      Törlés
    3. Anyukád mondása nagyon aranyos. :)
      Én is nagyon tudok ragaszkodni, végletekig a szeretett darabokhoz, talán azért is, mert nehezen találok magamnak olyat ami tetszik és jó is rám.

      Törlés
  5. Na ezt meg nem tudom látod-e még, de ma eszembe jutott ez a bejegyzésed. Voltam ma egy fórumon amin elmondták, hogy az egész Gerbeaud ház a Müller cégé, akik eredetileg ingatlanfejlesztéssel foglalkoznak (később lett a parfüméria-drogéria). Ők újították fel az egészet és a Gerbeaud nevet is megvették. Szóval ők tartják fenn. Egyébként covid mentes időszakban tele szokott lenni turistával és van étterem része is, de én sem gondolom, hogy kitermeli a működési költségeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, h látom! Nem tudtam, tök érdekes, köszi!! 😘

      Törlés