2020. október 18., vasárnap

country girl in the city

Szombat reggel hazamentünk Vácra Danival. Barni megint dolgozott, az esőben-hidegben nem akartam itthon ülni a kisfiúval, meg nagyon szeretném, ha anyuék jó sokat látnának minket. Reggel fél 7 körül, mikor megreggelizett a baba, nem aludtunk vissza, ahogy szoktunk, hanem lezuhanyoztam, hajat mostam, reggeliztem én is, még egyszer megetettem őt, majd autóba ültünk. Én nagyon sokszor gondolom azt, hogy nincs igazából szükségem a kis Suzukira, mert nagyon keveset használom, és abszolút el tudom képzelni, hogy arra, amire az én életemben szerepe van, teljesen elég lenne időnként közösségi autóba ülni, és azt hiszem, hogy (Budapesten főleg) ez a jövő. Hazavittem egy csomó dolgot, amire nincsen most itt szükségünk, például a terhespárnámat, a terhescuccaimat (remélem, lesz még rájuk szükségem egyszer), meg pár meleg időre való cuccot, amiket még indiánnyár esetére itt tartottam, de már nem hiszem, hogy kelleni fognak, meg hazavittem néhány elkeseredett növényt, hogy anya leheljen életet beléjük. 

Nagyon jó volt kicsit otthon, igazából anya és apa is csinálta a dolgát, csak mi közben sündörögtük kicsit körülöttük, én meg kutyáztam. Apu kicserélt egy kiégett izzót az autómban, meg fullos szolgáltatásként le is mosta a kocsit. Anya meg sütött birsalmás husit petrezselymes krumplival - imádom a gyümölcsöket, az édes szószokat a hús mellé, szerintem nincsen finomabb ennél, én is szoktam almát párolni a csirke mellé (hagymával, fokhagymával, mézzel), mindig nagy sikere van. Most nem találkoztam barátokkal, sőt, a Lujzában sem voltunk, ami miatt volt is némi hiányérzetem. Fél 5 körül indultunk vissza, és tudtam, hogy Barnival kb egyszerre érünk haza, de nagyon meglepődtem, amikor a Megyeri híd előtt egyszer csak megelőzött az autója - tök véletlenül összeakadtunk, ahogy vidékről jött haza ő is, egy lámpánál még egymás mellé is kerültünk, vicces volt így telefonálni.

2 megjegyzés:

  1. Az autós "randin" jót mosolyogtam, vicces és cuki szituáció lehetett. :)

    Ó, a birsalmás husi nagyon finom lehet, muszáj egyszer kipróbálnom!
    Gyerekkoromban a grillezett őszibarack/nektarin volt a kedvenc köretem husikhoz, de most is szívesen kombinálom a húsos ételeket gyümölcsökkel.
    A héten kacsacombot tervezek sütni, ahhoz viszont leginkább a párolt lilakáposztát szeretem társítani, mert nagyon bírják egymást szerintem. Esetleg még a céklát vagy a lencsét tudom elképzelni hozzá valamilyen formában.

    VálaszTörlés
  2. Annyira szeretem, amikor a szüleidről írsz! Mégmégmég... :)) Csodálatos emberek lehetnek!

    VálaszTörlés