2021. június 10., csütörtök

news

Tényleg úgy érzem magam, mint aki visszakapta az igazi életét, csak attól, hogy 25 fok fölé kúszott a hőmérséklet, egy szál oversized farmer rövidnadrágban lehet flangálni (a terhességem végén vettem, 42-es, rugalmas anyagú, szerintem idén nyáron sem viselek mást) meg Birkiben (abból is a strandpapucs verzió, mert az utcai töri a lábam, miért? nem örülök), a gyerekem a fél délutánt egy lavór vízben pancsolva tölti anyukám rózsái tövében és eperrel tömi magába a májkrémes kiflit. 

Attól is nagyon jól érzem magam, hogy két naponta újra járok edzeni, sőt, van, hogy sikerül minden nap, kora reggel vagy késő este. Szörnyen ki vagyok éhezve a mozgásra, olyan kár, hogy nem sikerült korábban elkezdenem. Egy fiatal lányt találtam, Emmát, aki hetente egyszer foglalkozik velem, teljesen más stílusban, mint a váci lány, akihez jártam, ő specifikusan főleg saját testsúlyos core gyakorlatokat végeztet velem, amik nagyon jók a terhesség által okozott károk helyreállítására, amikor meg egyedül megyek, akkor tudom a Fanninál tanultakat csinálni. Egyébként megint sikerült annyira jól választanom, egy ray of sunshine ez a csaj az edzőterem izmos adoniszai közt, nagyon szeretem őt. Manka múltkor lemondta Danit aznap reggel, és senki nem tudott vigyázni Danira, úgyhogy végül próba-cseresznye alapon elvittem őt magammal. Kiderült, hogy az edzőterem támogatja, hogy az anyukák, ha nem tudják megoldani, magukkal vigyék a babájukat, főleg így tök jó, hogy mi délben járunk, mikor alig van valaki. Köredzést tartottunk egy külön teremben, úgyhogy Dani közben vígan tudott labdázni, mikor a végére elfáradt, akkor meg Emma pókjárásban szállította őt a hasán mindenfelé, Dani legnagyobb örömére. Ma is viszem, nyilván kényelmesebb lenne nélküle, de mennyire szuper, hogy van ilyen, nem? 

Ezt az olajos lemosót meg annyira régen akarom már ajánlani, ezt is OSZ-nél vadásztam, vízzel érintkezve tejes állagúra változik és csodásan hidratál, nekem nagyon bejött, egészen vidám leszek mindig, mikor újra használhatom, az élet apró örömei, ugye. 

A curtain bangs viszont borzasztóan rossz döntés volt, több emberrel is találkoztam, aki szintén vágatott, és mindenki megbánta, és amúgy a józan eszemet használva már tök nyilvánvalónak tűnik, hogy nem működhet, úgy röhögök magunkon. Az enyém pont betűrhető a fülem mögé, szóval ez egy kicsit segít, de amúgy egyfolytában simogatom és tapizom, mert fél órával a hajmosás-beszárítás után már csak a szemembe lóg. Pokol. Ez volt a fejemben, hogy megnövesztem, és akkor valami ilyesmi lesz, de már nem vagyok benne biztos. 

7 megjegyzés:

  1. Papucsról jut eszembe, hogy nekem is ez van a terhességek óta. Nem lett nagyobb a lábam, mégsem jó vagy kényelmes semmi, ami előtte. Szóval teljesen újakat kellett vennem, van, amiből nagyobbat vagy csak más pántút stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, remélem, semmi köze ehhez, régen is volt, h nyár elején újra be kellett törni valamelyik szandim.

      Törlés
  2. :)
    A lakáskeresésről írsz majd, hogy hogy álltok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi nem történik most, a lakást próbáljuk eladni, kaptunk már ajánlatot, meg most is épp várunk egyre.

      Törlés
  3. Nekem általában a nyár kezdetén rendszeresen feltörik a lábamat a (korábban kényelmes) nyári lábbelik, és kell pár alkalom, míg újra hozzájuk nem szokom. Hátha nálad is ez van most.

    VálaszTörlés
  4. Ez a curtain bangs!!! Jo, hogy irod, akkor lebeszelem magam rola. Csak mar unom a frufrumat. Mondjuk vicces, amikor a fel arcomat a maszk, a masik felet meg a hajam takarja el :D

    VálaszTörlés