2023. augusztus 23., szerda

good-bye, paci!

Furcsa látni a bécsi kabátos-sapis fotóinkat így a 40 fokban! Hétfőn este randiztunk, vacsiztunk a Pata Negrában a régi lakásunk mellett, aztán pedig elmentünk a Városháza udvarán lévő szabadtéri moziba és megnéztük az Oppenheimert. Barni szabadtéri-mozi-mániás, én is szeretem és idén még nem voltunk, de nagyon bejött, remélem, eljutunk még a nyáron. Mondjuk lehet, hogy nem egy 3 órás filmet kellett volna a kényelmetlen faszékekből megnézni, de igazából én jól elvoltam, Barni nyűglődött nagyon. Na és én imádom, hogy éjjel sem hűl le a levegő, számomra ez az igazi nyár, annyira jó volt a belvárosban sétálgatni éjjel (11-kor lett vége a filmnek, szuper volt az is nagyon).

Annyi mindent akartam mesélni, jó lenne, ha lenne időm naponta leülni blogolni kicsit, annyira más azonnal elmesélni a történéseket, nem hetek múlva az olyan dolgokat, hogy például Dani leszokott a cumiról. Éjszakára használta főleg, sokat segített elalváskor, nagyon szépen megnyugtatta őt mindig, bedugtam a szájába és kb mintha kihúzták volna a konnektorból a gyereket, szóval jó volt, sosem volt gond sem a délutáni, sem az esti elalvással. De már beszéltünk róla, hogy nagy fiú már, szeptemberre, mire oviba megy, jó lenne búcsút mondani neki, mert az ovisok nem cumiznak.

Aztán egyszer instán belefutottam egy videóba, amin egy kislány az apukájával elültette a cumijait és nyalókák nőttek ki a helyükön. Kb azonnal mondtam Daninak, hogy képzelje el, hallottam, hogy ha egy kisgyerek elülteti a cumijait, és így búcsút tud mondani nekik örökre, akkor a természet hálából ajándékokkal és finomságokkal jutalmazza meg. Halálosan belelkesedett, hogy szuper, csináljuk, ültessük el őket MOST. Oké, mondom, fogtunk egy kiskapát, és a három maradék cumiját elültettük a paradicsomok mellé, jól meglocsoltuk és vártuk a csodát. 






És lőn csoda: másnap reggelre csoki, kisautó, meg már nem tudom mi nőtt ki az elültetett cumik helyén. Dani nagyon örült és azóta tök büszkén meséli mindenkinek, hogy mi történt. Az első két este nehezebb volt, sírdogált is kicsit, de szerintem segített, hogy sokat beszéltünk már erről és tudta, hogy közeledik a nap. Ráadásul az ő döntése volt, hogy mehet a dolog. Kb a negyedik napon már nem is emlegette a cumit, de nehezebbek, hisztisebbek voltak a napjaink. Azóta ez is elmúlt, mondhatom, hogy aránylag zökkenőmentesen letudtuk a dolgot, viszont a délutáni alvásnak annyi. Ő nagyon fixen, szívesen aludt ebéd után, két órát szinte mindig, de volt, hogy többet is. Na ez azóta nincs, sehogy nem bírom elaltatni, bármilyen fáradt, bármilyen korán kelt, és aztán sokkal nehezebbek az esték, mint amikor alszik _bármennyit_ délután. Az autóban amúgy elalszik, de itthon hétből ötször nem. Ez most azért is rázós, mert két hét múlva indul az ovi, és ugye ott kellene majd aludni. Próbálok ezen nem stresszelni, remélem, ott majd viszi a közösség ereje, vagy nem tudom. Ma egyébként eszembe jutott, hogy visszaadom neki a cumit, mert fél 7-kor keltünk és nagyon akartam, hogy aludjon, ráadásul minden egyes délután halálosan felbaszom magam ezen és annyi a zen kis napunknak, de hát nem, nem fordulunk vissza.

Jaaaa a másik meg, hogy ő nagyon szépen beszél, teljesen tisztán, pörög az R, nehéz bármibe belekötni, de amióta nincs cumi, pösze lett, nem kicsit, és szerintem egyre rosszabb.  Ami érthetetlen, mert tényleg nem használta sokat, főleg alváskor. Reméljük, ez majd javul, mert kicsit soknak találom, hogy a cumiért cserébe soha többé nem alszik délután ÉS még pösze is lett a gyerek. 

13 megjegyzés:

  1. Végig azt vártam, hogy mikor lesz szó a címben szereplő lóról. 😂😂😂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még a *Pata* Negránál is :)

      Törlés
    2. :D eszembe is jutott, mikor írtam, hogy tisztázom, de aztán nem foglalkoztam vele. de értitek, nem? :)

      Törlés
    3. Persze, csak képtelen vagyok angolul kiolvasni ezt a szót (a hosszú formájával nincs bajom, de a paci az sajnos paci marad) :D

      Törlés
  2. Ó hát én nem stresszeltem volna előre, hogy az ovira szokjon le, bőven ráért volna ott leszokni és csak az oviban, otthon miért ne cumizhatna, ha ez jó neki? De nyilván ez már nem csinálódik vissza, habár ahol kisautók kinőnek az elültetett cumi nyomán, akár egy új cimi is kinőhet, ha ennyi hátránya van a cumitlanságnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát de egyszer le kell szokni, nem cumizhat 18 éves koráig, és ez tök jó időzítés volt így szerintem. nem cumiznak a gyerekek az oviban, azt mondták, van, aki alváshoz, de a legtöbb gyerek nem. 2 és 3 éves kor között szokták letenni. vissza nem fordulunk semmiképp!

      Törlés
  3. Szerintem az oviban alszik majd a többiekkel. Flórával szörnyű sokat kellett harcolni itthon a délutáni alvásért kb. 2 éves korától, és ritkán lehetett meggyőzni, de a bölcsiben mindig aludt gond nélkül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, nagyon remélem, hogy igazad lesz, ebben reménykedem én is!

      Törlés
  4. Szerintem ha "levalasztottatok" a cumirol akkor maradjon is úgy, az nagyon osszezavarná ha most megint kapna cumit. A vége az lesz hogy visszaadjatok a cumit aztán az addigra már elvesztette a varazserejet és se aludni nem fog, cserébe megint cumizik :D kitartás!
    A poszeseg miatt én fogorvos véleményét vagy legalábbis gyerekorvos véleményét kérném ki. Szerintem nem lehet most meg ennyire hosszútávú kovetkezteteseket levonni, elvégre egy hete még cumizott, még nagyon friss élmény az egész, sok gyerek produkál ilyenkor furcsa viselkedést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, semmiképp nem fog újra cumizni. :) köszi! igen, szerintem is annyira friss dolog ez, hogy várunk ezzel, ennyi idősen egy csomó gyereknek mindenféle beszédhibája van még, szerintem ráérünk szakérteni.

      Törlés
  5. Tök ügyesen csináltátok, nekünk jóval nehezebben ment annak idején! A zen délutánok úgyis visszajönnek mikor Dani az oviban lesz pár hét múlva (ha csak nem kell visszamenned dolgozni).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi szépen! egyelőre itthonról dolgozom csak, amikor oviban lesz.

      Törlés
  6. menő! (nálunk cumitündér vitte el babaállatoknak, hozott helyette ajit, az is nagyon bejött, szerintem tök jók ezek a pozitív motivációs csodák! 🥰) Jara nem alszik délután sztem 2,5 éves kora óta fixen otthon, de oviban a csordaszellem vitte magával az első évben még, sokszor simán aludt ott - igaz, cumival. (náluk alváshoz fél-egy évig engedték még a cumis alvást, ahhoz minden gyerek megkapta, de tök jó, hogy már anélkül vágtok neki 💪🥰)

    VálaszTörlés