good-bye, paci!

Furcsa látni a bécsi kabátos-sapis fotóinkat így a 40 fokban! Hétfőn este randiztunk, vacsiztunk a Pata Negrában a régi lakásunk mellett, aztán pedig elmentünk a Városháza udvarán lévő szabadtéri moziba és megnéztük az Oppenheimert. Barni szabadtéri-mozi-mániás, én is szeretem és idén még nem voltunk, de nagyon bejött, remélem, eljutunk még a nyáron. Mondjuk lehet, hogy nem egy 3 órás filmet kellett volna a kényelmetlen faszékekből megnézni, de igazából én jól elvoltam, Barni nyűglődött nagyon. Na és én imádom, hogy éjjel sem hűl le a levegő, számomra ez az igazi nyár, annyira jó volt a belvárosban sétálgatni éjjel (11-kor lett vége a filmnek, szuper volt az is nagyon).

Annyi mindent akartam mesélni, jó lenne, ha lenne időm naponta leülni blogolni kicsit, annyira más azonnal elmesélni a történéseket, nem hetek múlva az olyan dolgokat, hogy például Dani leszokott a cumiról. Éjszakára használta főleg, sokat segített elalváskor, nagyon szépen megnyugtatta őt mindig, bedugtam a szájába és kb mintha kihúzták volna a konnektorból a gyereket, szóval jó volt, sosem volt gond sem a délutáni, sem az esti elalvással. De már beszéltünk róla, hogy nagy fiú már, szeptemberre, mire oviba megy, jó lenne búcsút mondani neki, mert az ovisok nem cumiznak.

Aztán egyszer instán belefutottam egy videóba, amin egy kislány az apukájával elültette a cumijait és nyalókák nőttek ki a helyükön. Kb azonnal mondtam Daninak, hogy képzelje el, hallottam, hogy ha egy kisgyerek elülteti a cumijait, és így búcsút tud mondani nekik örökre, akkor a természet hálából ajándékokkal és finomságokkal jutalmazza meg. Halálosan belelkesedett, hogy szuper, csináljuk, ültessük el őket MOST. Oké, mondom, fogtunk egy kiskapát, és a három maradék cumiját elültettük a paradicsomok mellé, jól meglocsoltuk és vártuk a csodát. 

És lőn csoda: másnap reggelre csoki, kisautó, meg már nem tudom mi nőtt ki az elültetett cumik helyén. Dani nagyon örült és azóta tök büszkén meséli mindenkinek, hogy mi történt. Az első két este nehezebb volt, sírdogált is kicsit, de szerintem segített, hogy sokat beszéltünk már erről és tudta, hogy közeledik a nap. Ráadásul az ő döntése volt, hogy mehet a dolog. Kb a negyedik napon már nem is emlegette a cumit, de nehezebbek, hisztisebbek voltak a napjaink. Azóta ez is elmúlt, mondhatom, hogy aránylag zökkenőmentesen letudtuk a dolgot, viszont a délutáni alvásnak annyi. Ő nagyon fixen, szívesen aludt ebéd után, két órát szinte mindig, de volt, hogy többet is. Na ez azóta nincs, sehogy nem bírom elaltatni, bármilyen fáradt, bármilyen korán kelt, és aztán sokkal nehezebbek az esték, mint amikor alszik _bármennyit_ délután. Az autóban amúgy elalszik, de itthon hétből ötször nem. Ez most azért is rázós, mert két hét múlva indul az ovi, és ugye ott kellene majd aludni. Próbálok ezen nem stresszelni, remélem, ott majd viszi a közösség ereje, vagy nem tudom. Ma egyébként eszembe jutott, hogy visszaadom neki a cumit, mert fél 7-kor keltünk és nagyon akartam, hogy aludjon, ráadásul minden egyes délután halálosan felbaszom magam ezen és annyi a zen kis napunknak, de hát nem, nem fordulunk vissza.

Jaaaa a másik meg, hogy ő nagyon szépen beszél, teljesen tisztán, pörög az R, nehéz bármibe belekötni, de amióta nincs cumi, pösze lett, nem kicsit, és szerintem egyre rosszabb.  Ami érthetetlen, mert tényleg nem használta sokat, főleg alváskor. Reméljük, ez majd javul, mert kicsit soknak találom, hogy a cumiért cserébe soha többé nem alszik délután ÉS még pösze is lett a gyerek.