2023. szeptember 29., péntek

Ovi is, meg nem is

Amikor az első alkalommal aludt ott Dani az oviban, már jóval az alvásidő kezdete után kaptam egy üzenetet az egy óvónőtől, hogy milyen pózban alszik el? Írtam, hogy befordul oldalra, és úgy. Rögtön írtam Barninak, hogy szerintem ez nem jó jel, küzdenek vele, de aztán 5 perc múlva jött a fotó a kisfiúról, amin édesdeden aludt. Azóta is ügyesen alszik minden ebéd után, nekem pedig ez, hogy 8-tól 3-ig, tehát 7 órán keresztül stabilan ott van, jó helyen, ezer szuper programmal, nyolc fotóból ötön rajta van, mert aktívan részt vesz mindenben, finomakat eszik (his words) és alszik délután - nem tudom elmondani, hogy ez nekem milyen jó és felszabadító érzés. 

Találtam itt Nagykovácsiban könyvelőt, kitaláltam, hogy milyen céget nyitok, kiscsoportos újrakezdő tanfolyamokat fogok meghirdetni fix időpontokra, mert többektől hallotam, hogy arra igény lenne, meg ami még beesik... Aztán kedden délután belázasodott Dani, a doki kiírta jövő keddig, úgyhogy megint parkolópályán vagyunk. Tudtam, hogy ez lesz, mindenki mondta, de annyira keveset volt eddig beteg, úgy reménykedtem, hogy majd ő lesz a kivétel. Ráadásul ma Mihály napi vásár van az oviban, tegnap tésztát készítettek (ők gyúrták, meg tésztakészítő-gépen vágták a szélesmetéltet), zakuszkát, hogy mindkettőből portéka legyen, és úgy el vagyok keseredve, hogy mennyi mindenből kimarad. 

Hát így.

12 megjegyzés:

  1. "milyen pózban alszik el?" ezt nem is értem :D ez az üzenet miért volt jó, hogy beparáztasson? vagy mi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem ez egy nagyon pozitív üzenet volt, gondolom, próbáltak neki segíteni elaludni. oldalra tették a kisautóját, befordult mellé, és tényleg így aludt el végül.

      Törlés
    2. ja, nekem tökre nem így jött le. de akkor oké :)

      Törlés
  2. Akkor a suliba nem is mész vissza végül?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az első évben nem. felmondtam augusztusban, addig tartott a szerződésem. innen a 9. kerületben egy rengeteg melót igénylő középiskola egy gyakran beteg ovis mellett, ráadásul náluk is érvényes a státusz törvény... az első évben magántanítani fogok, aztán meglátom.

      Törlés
  3. Jajj de jó! Nagyon ügyes! Akkor lassan jöhet az ebéd randink? Gyógyulás után persze :)

    VálaszTörlés
  4. Vajon járhatnék én is abba az oviba? Szerintem meg senki sem kérdezte meg, hogy milyen pózban alszom :)

    VálaszTörlés