empty streets and a growing baby

Az az érzésem, hogy aki megtehette, még takarékra állította magát, és szabadságot vett ki. Itt vidéken egy csomó üzlet zárva van még, az utcák töküresek. Bár sosem dobom ki a maradék kenyeret, zsemlemorzsát szoktunk csinálni belőle, de néhány hete a csomagolásmentes boltban vettem egy jó kis kenyereszsákot, ami szellőzik ugyan, de mégsem szárad ki benne a péksüti (meg hát nyilván csodaszép) olyan gyorsan. Igyekszem jobb minőségű kenyeret is venni, ami tovább kitart, mint mondjuk a Lipóti kifli, amit imádunk, és ma kirándulás gyanánt elautóztunk Nagymarosra, hogy kovászos kenyeret meg finom péksütiket vegyünk. De még ők is zárva voltak, pedig direkt utánanéztem előtte. Így aztán csak sétáltunk egyet a teljesen kihalt parton, meg kivégeztünk egy játszóteret. 

Már sétáltunk visszafelé az autóhoz, mikor egy idős bácsi kérdezte, hogy mennyi idős a kisfiú? Másfél? Két éves? És Barni kapcsolt azonnal, hogy épp ma másfél éves!

new year, old me

Ahogy közeledett a szilveszter, úgy voltam benne egyre biztosabb, hogy nekem ehhez semmi kedvem. Barni barátai az új, tinnyei hasziendájukon szerveztek egy kisebb létszámú, mégis nagyon komoly házibulit, de én már a gondolattól is rosszul voltam, hogy Danit leadjuk, mi ott legyünk már délután, mert ugye legyünk együtt jóóó sokat, nem volt kedvem ott aludni, kötelezően sokat inni, másnaposan, másutt kelni, és aztán nem sietni haza, mert ugye még reggelizzünk és ejtőzzünk együtt a romok között, aztán hazabumlizni, nyűgösnek lenni... Tudtam, hogy Barninak lenne kedve, de komolyan, sírhatnékom támadt mindig, minden egyes alkalommal, mikor erre gondoltam. 

Aztán kiderült, hogy 27-én az egyik barátjuk egy kisebb névnapi összeröffenést tart. Nekem pont aznap volt a születésnapom, és akkor volt a gimis osztálytalálkozóm is Gödöllőn (a külföldön élők ilyenkor vannak itthon). Úgyhogy mondtam Barninak, hogy kössünk kompromisszumot: hagyjuk a szülinapom, ő menjen el János napot ünnepelni, én elmegyek Gödöllőre bandázni, szilveszterkor pedig maradjunk itthon Danival, max Katáékkal fussunk össze itt Vácon. És mindenki megelégedésére tényleg ez lett. Szilveszter napján biztos, ami biztos, teszteltünk egyet, aztán este fél 8 körül befutottunk a kisgyerekes házigazdáinkhoz. Kicsit iszogattunk, sokat ettünk, dumáltunk, hazasétáltunk, és negyed 12-re otthon voltunk (Anya őrizte addig Danit), negyed 1-kor pedig igazi partiállat módjára már aludtunk. Nagyon jó volt az új év első napján a saját ágyunkban, kipihenten együtt ébredni, az előző nap megfőzött lencsét ebédelni, egész nap pizsamában dőlni jobbra-balra, délután hatalmasat aludni Danival. 

Én hiszek abban, hogy új év, új lap, és idén két dolgot fogadtam meg. Egyrészt, hogy jobban odafigyelek arra, hogy kinek és hogyan tudok segíteni, legyen az a környezetem, családom, barátaim, vagy rászorulók, a hajléktalanok itt a sarkon, nehéz helyzetben lévő emberek. Nem csak pénzre gondolok, itt Vácon van olyan csoport, ahol pl. lehet elvinni időseket orvoshoz, vagy bevásárolni nekik, kisgyerekes anyukákat konkrét dolgokkal segíteni stb. Talán van köztetek, aki ismeri Fruzsit, aki a Fuss babakocsival és a Flora MiniWash, az első magyar babakocsi-tisztító anyukája. Én régóta ismerem őt, és karácsonyra rajta keresztül lehetett ajándékot küldeni halmozottan sérült, intézményben lakó fiataloknak, akik nem nagyon kapnának ajándékot, úgy, hogy tök részletesen megkaptuk, hogy mire képes (tud-e járni, beszélni stb) és mit szeret az illető. Ezer éve nem töltöttem ennyi időt és energiát ajándékok összeválogatásával, és nagyon régóta nem okozott ekkora örömet ajándékozás. 

A másik, hogy iszonyúan bezárkóztam, és tudom, hogy nem jó ez így. Szeretnék nyitni és sokkal többet találkozni a barátaimmal. Már reklámoztam ezt a többieknek, és mindenki lelkes. Régebben tartottunk Hygge estéket itt Vácon, amikor összejöttünk valakinél, együtt főztünk, finomakat ettünk, megnéztünk egy filmet, makraméztunk (Zsófi barátnőnk tartott tanfolyamot nekünk), vagy csak dumáltunk. Nyomultam, hogy indítsuk újra a hagyományt, ilyet akár hétköznap is lehet. De akár csak elmenni vacsizni is jó lenne időnként. Hiányoznak a barátaim.

merry, merry

Na, hát ez a karácsony is elmúlt. Nagyon szép a fánk, szerencsére sok puha, textil díszünk van, a gömböket pedig felülre raktuk, de Dani csak egy napig volt rájuk pörögve (labdaaa!). 24-e pont nagyon stresszes volt, Barni Grincsként ébredt, amin egy idő után csak röhögni tudtam, mázli, hogy én ilyenkor automatikusan buddha üzemmódba kapcsolok. A szüleinél ebédeltünk, egyébként az már jó volt, én mindössze egy adag mákos gubával járultam hozzá az eseményhez, amiből végül nem is ettünk, egyszerűen nem fért belénk. Az este a miénk volt itthon, akkor már sikerült kicsit leengedni, kibontottuk az ajándékokat, kicsit játszottunk, fürdés, és aludtunk, nem is bántam, hogy vége van a napnak. Másnap kipihenten ébredtünk, azóta pedig pedig chill van. 25-én én főztem, Jamie Oliver feleségének kedvenc marharaguját, ami egy kincs, délután pedig az én családommal karácsonyoztunk, kivételesen nem nálunk, hanem a tesóméknál: az ő házuk megnőtt néhány szobányit az elmúlt évben, úgyhogy mostmár ott is elférünk.

Én közben 44 lettem, ami lehetne ijesztő is, de nem az, nincs miért panaszkodnom, most nagyon jó dolgom van. Nagyon kemény lesz, ha Barni visszamegy dolgozni, de addig is élvezem, hogy ennyit együtt vagyunk, és hogy Dani égig érő Lego tornyokat épít az apjával, aki a világ összes használt Duploját megvette az elmúlt hetekben. 22-én voltunk voltunk bulizni is, a Risoban vacsoráztunk Barni barátaival (vagyis a közös barátainkkal, nagyon szeretem azt a bandát), aztán a Nemdebárban is lötyögtünk kicsit - ezer éve nem jártam szórakozóhelyen, nagyon jólesett iszogatni, dumálni, barátokkal lenni.  

Ma még ebédre vagyunk hivatalosan Barni öccséékhez, aztán a következő napokban visszatérünk a semmittevéshez, én szeretném kiolvasni a Karácsonyi malacot (imádom), és megnézni az új Dexter évadot - iszonyúan kiváncsi vagyok, mit hoztak ki belőle.

Pécs ❤️

Hétvégén teljesen spontán kitaláltuk, hogy a következő héten nem lesz semmi program, menjünk el néhány napra valahova. Ha Barnin múlna, ő szerintem nem különösebben igényelné, őt tökéletesen kielégíti, hogy végre nem kell sehova mennie, itthon lehet és legótornyokat építhet a szőnyegen a kisfiával. De én, ha itthon vagyunk, sosem tudok igazán leengedni, mert mindig úgy érzem, hogy muszáj főzni valamit, rendet rakni, berakni egy mosást stb. Tudjátok. Pécs mellett döntöttünk, mert mindketten nagyon régen jártunk arra (én mondjuk 20 éve, meg koncerteztünk is ott, de akkoriban annyi fellépésünk volt, hogy nem is emlékszem, hol), együtt még sosem, és tudjuk, hogy nagyon jó hely. Kinéztem egy gyönyörű szállást airbnb-n tök jó áron, lefoglaltam, és hétfő délben már úton is voltunk. 3 óra volt az út, Dani majdnem végig aludt, jól időzítettük az utazást. A lakás, ahol laktunk, pont a központban, a Pagony könyvesbolt mellett volt, új volt és csodaszép, talán az egyik legszebb, legkényelmesebb airbnb-s lakásunk eddig, vadiúj kiskáddal, gyerekággyal, etetőszékkel, mindennel. Dani azonnal belakta, mindenhova kisautókat pakolt és trappolt jobbra-balra, nagyon szeret másutt lenni. Időnként kiültek a hatalmas ablakba az apjával, és integettek a járókelőknek, azok meg persze vissza.

Nagyon megszerettük Pécset. Én nem emlékeztem, hogy ennyire szép, hogy ilyen stílusosak az épületek, és hogy ennyi minden látnivaló van. Hatalmasakat sétáltunk, jókat ettünk és sokat pihentünk. Időnként ittunk egy szilvás forralt bort és vettünk mellé forró gesztenyét, ami engem azonnal ünnepi hangulatba repít, nagyon ritkán jutok hozzá. Olyan nagyon átütő erejű éttermi élményünk nem volt, de a Reggeli!!! A Reggeli (nem fogjátok elhinni) egy reggelizőhely, amivel egyetlen gond van: hogy Pécsig kell menni érte. Nagyon szerettük, laza és hangulatos volt nagyon cuki személyzettel és vendégekkel (meg kutyikkal), mindenféle finom kaják vannak az étlapon (például angol reggeli és életem legfinomabb amerikai palacsintája), voltak hidegen préselt levek, amit imádok, és az asztalunk mindig a gyereksarok mellett volt, ahol volt gyerekkonyha mindennel felszerelve, és ezer gyerekkönyv, úgyhogy megérkeztünk, Dani kb letépte magáról a sapit meg a kabátot, és kb nem is foglalkozott volna többet velünk, ha nem szerelkezünk fel mindenféle kajával, mert szerencsére enni imád. A Reggelinek köszönhetően az ebédet általában ki is hagytuk, csak vacsira ültünk be valahova (a Lezsert például bírtuk), vagy rendeltünk valamit (ott is volt Wolt). 

Olyan nagyon sok dolgot nem tudtunk megnézni (csak kívülről), de engem teljesen megbabonázott a dzsámi, vagyis az, hogy egy iszlám templomot katolikus istentiszteletekre, temetkezésre használnak... Ez nagyon fura, nem? Végülis az újrahasznosításnak egy formája ez is, értem én. A másik viszont a Zsolnay negyed: az konkrétan olyan, mint egy svéd vagy portugál művésztelep: gyönyörű, kreatív, letisztult, egyedi, stílusos. Csomót bolyongtunk ott, és én el sem nagyon akartam jönni. 

És a legfontosabb, hogy találkoztunk Cicza blogerrel, akivel már ezer éve ismerjük egymást, de személyesen csak most találkoztunk. Barni nem igazán érti, miért jó nekem, hogy blogolok, vagy miért érdekel másokat, főleg idegeneket, hogy mi újság velünk, de ezen, hogy Ciczával sok év online barizás után találkoztunk, megismerte a kiscsaládomat, együtt vacsiztunk, és tényleg olyan volt, mintha egész jól ismernénk egymást, most tökre meghatódott, és szerintem most kicsit átment neki, hogy miről is szól ez az egész. ❤️

Szóval nagyon szerettük Pécset és visszatérünk még.

Pécs

 Légyszi ajánljatok nekünk látnivalókat, éttermeket, kávézókat, reggelizőhelyeket, kihagyhatatlan, babával abszolválható programokat Pécsen! ❤️

mini stories

Elkezdtem néhány posztot mostanában, de mindig megállapítom, hogy ahogy én szeretek blogolni, arra nekem már nincsen időm/energiám, vagy legalábbis sajnálom rá. De most Dani alszik, Barni Budapesten, én megebédeltem, találtam egy üveg Bailey's-t a mélyhűtőben, kiöntöttem kispohárba, engedtem rá egy presszó kávét, fújtam a tetejére tejszínhabot (pedig ma már edzettem is), rend van és tisztaság, és még kedvem is van írni.

• Barni unokatesója egyedül él, nyáron 2 hónap alatt meghalt a 7 éves kutyája, nemrég meghalt a nagymamája, kb senkije nincs, jó ideje nincsen párkapcsolata, depressziós, magányos, és vidéken él kb a hegy tetején. Kb egy hete volt nálunk, és mesélte, hogy élete egyik legszarabb éve volt ez, alig várja, hogy vége legyen. Erre múlt héten focizás közben elesett és kb minden elszakadt a térdében, megműtötték, 6 hét gipsz, majd újabb műtét. Szegény, el van keseredve, mondjuk szerintem innen már tényleg csak felfelé van út. 
• Borzasztóan be vagyok gubózva, semmi kedvem kimozdulni. De hát a törpével muszáj levegőzni, sokszor csak megkerüljük a háztömböt, üdvözöljük a környékbeli macskákat vagy ide megyünk a parkba a fóka szoborhoz (nem értjük, mi köze van Kisvácnak a fókákhoz, de itt áll ezer éve és minden gyerek imádja). A Főtérre is szeretünk járni, jó nagy hely van, nincsenek autók, nem kell folyamatosan őrködni, hogy ne essen bele a Dunába.

 

• Rendeltem egy kabátot a Reserved-ből, mustársárga, végre nem valami uncsi sötét szín, tegnap jött meg, alig várom, hogy mindenféle színű sapikkal és hátizsákokkal párosítsam. Nagyon puha, meleg, és magasan záródik a nyaka, annyira, hogy még sál sem kell hozzá. Egész komoly kedvet csinál, hogy kimozduljak itthonról és sasszézzak benne (ennél sokkal vidámabb a színe, és nekem sokkal lazábban és vidámabban áll, főleg, hogy szerintem ennek a lánynak nagyobb méret kellene belőle). 

                                            

• Semmilyen szociális életet nem élek, mi van velem? A legdurvább introvertált időszakomat élem, ha más nem ír rám, én senkivel nem kommunikálok. Szeretettel gondolok a barátaimra, imádom őket, és ha keresnek, találkozom is velük, de hogy én kezdeményezzek... A hideg kiráz a gondolatra is. Nagyon remélem, hogy ez csak valamiféle időszakos állapot, mert már Barni is jelezte, hogy szerinte nem normális, hogy így bezárkózom, és el fognak tűnni a barátaim. Amúgy kicsit olyan érzésem van, mintha mások is így lennének vele, és nem csak a vírus miatt. 
• Névnapomra egy vizespalackot kaptam Barnitól. Eltört az előző kupakja, és ezt már egy ideje nézegettem - az a sztorija, hogy megláttam egy kávézó kirakatában, és bementem megnézni meg megkérdezni, mennyibe kerül, majd elmentem találkozni Violettel. Néhány óra múlva vele is arra sétáltunk, és rámutatott a kirakatban lévő palackra, hogy jaj de szép ez a kulacs! A világ összes kulacsa közül pont erre. Pihekönnyű, ami nálam szempont, mert viszem mindenhova, és széles a szája, így Dani is tud belőle inni, nem kell neki külön vinnem innivalót. És gyönyörű, ezer féle van (az enyém nem termosz, a hőtartó darabok drágábbak, de ezer féle dizájn van, szerintem szuper ajándék bárkinek, pasiknak és gyerekeknek is). Remélem, Violet is megkapja karácsonyra!

úgy tűnik, eléggé vonzódom a sárga kabátokhoz

• Szemüveges lettem! Eddig is volt, de csak vezetéshez és moziba-színházba használtam, mert már nem tetszett, de egy ideje érzem, hogy romlott a szemem, és hétköznapi körülmények közt is elkezdett zavarni, hogy életlenül látok (cilinderes a szemem). Úgyhogy elmentem optikushoz, megvizsgáltattam a szemem, kiválasztottam egy gyönyörű keretet, és végre szívesen hordom. Ugyanezzel a lendülettel pedig Barninak is kértem időpontot, mert voltak jelei, hogy ő sem lát jól, és neki is csináltattunk - ő talán többet hordja, mint én, simán itthon is, és mindketten nagyon szeretjük. 
• Ez pedig a legutolsó manikűröm, nem épp egy télies darab, de talán pont azért esett jól hordani pár hétig. 

• Nagyon várom a havat! 

home sweet home

Ah, és a nappalit is muszáj lesz átrendezni, mert Dani előbb utóbb magára rántja a tévét. Már kitaláltam, hogy hogyan, illetve két verzió van, valószínűleg a B lesz, de az A-t is meg akarom nézni. Át kell forgatni hozzá a böhöm nagy kanapét is, máshova tenni az egyik könyvespolcot, amihez az összes könyvet le kell pakolni, máshova rakni a komódot, felszerelni a falra a tévét, szóval nagy meló lesz. De én imádok lakást rendezni, és ha rajtam múlna (vagyis Dani nem lenne itthon) már ma éjjel az új helyére kerülne minden. Iszonyúan türelmetlen vagyok, ha ilyesmiről van szó. 

Mostanában nem nagyon mutattam lakás képeket, ugye? Most kb ez a verzió van (csak már nincs Bobek, és nincs ilyen patent hygge, mert kettőnknek sokkal több a cuccunk, például a régi tévénk be van cseszve a sarokba):

Fuh, egyébként a héten láttunk egy meseszép lakást kb ott, ahol korábban laktunk, olyan konyhával, két fürdővel, gardóbbal és hatalmas terekkel, hogy  most is csorog a nyálam, ha rá gondolok, és még pénzünk is lett volna rá. De nem volt lift (3. emelet) és erkély/terasz sem, úgyhogy elengedtük, de kb azzal a lakással álmodom azóta, kb hogy ott főzök a barátainak vacsorát. ❤️

Na, tehát a héten valamikor nagy nappaliátalakítós projekt lesz, nagyon várom.

yellow

Azt találtam ki, hogy lefestem a bejárati ajtónkat sárgára. Nekünk üvegkazettás fa ajtónk van, és egyrészt muszáj kicsit karban tartani, mert a fát kiszívja a nap/megviseli az időjárás, másrészt a konyhába nyílik, ami egyben az előszoba is, és így szerintem a benti hangulat is kicsit napsütésesebb lesz. Holnap veszek is festéket, jaj, nagyon várom, hogy legyen rá egy pár órám és nekifogjak. 

normal life as such

Vasárnap este van, a kis családom már itt alszik körülöttem. Olyan (3 napos) hétvégénk volt, amilyen már régen nem. Péntek reggel leadtuk Danit a nagyszülőknél, ott is aludt, mi meg egész nap aludtunk, ettünk, sorit néztünk, aludtunk, ettünk repeat-en. Szombaton kicsit ikeáztunk, aztán Barni meccsre ment, én meg csavarogtam kicsit a városban, majd délután felszedtük a trónörököst. Ma pedig egész nap itthon játszottunk, aludtunk és sétáltunk, este meg kicsit elvittem a kismakit meg az unokahúgom megnézni a karácsonyi vásárt, hogy Barni leengedhessen kicsit. Tökéletes 3 nap volt. 

Idén már nem dolgozik Barni, vagy csak jelképesen, úgyhogy az elkövetkezendő időszak ilyen lesz. Valaki kérdezte a kommentekben, hogy ez mindig ilyen lesz már, mármint hogy ennyit dolgozik? Vannak időszakok, mikor igen, van, mikor laza, van, mikor tök oké mennyiséget dolgozik, reggel elmegy de hazajön délután mint a normál emberek és nincs stressz, és van, mikor őrület van. Ez van, az ő szakmája ilyen. A mostani helyzet szerintem azért is volt extrém, mert iszonyatosan kiéleződik, hogy ő ezerrel, 0/24-ben dolgozik, alig alszik, csak a munkán pörög, ha velünk van, akkor is, én meg extrém slow life-ban babázom itthon, és egyszerűen annyira más ritmus/inger a kettő, hogy nem is értjük egymást ilyenkor. Akkor sokkal jobban viseltem, mikor mellette én is pörögtem/dolgoztam, vagy akkor nem kellett viselni, hanem tudtam, hogy ez ilyen, könnyen elfogadtam. Na mindegy, most kicsit elengedem az ezen való agyalást, és örülök annak, hogy végre visszakaptuk őt és sokat együtt lehetünk.

helyzetjelentés

Szombat dél van, Dani alszik az ágyunkon, remélhetőleg még vagy másfél órán keresztül. Barni dolgozik, de csak 10 körül kellett indulnia, nagyon jó volt együtt ébredni reggel. Közeledünk az őrület vége felé, jövő héten vége a projektnek, amiben dolgozik, azt ígérte, idén már nem vállal munkát. Így, hogy látom a fényt az alagút végén, jobban is érzem magam, de azért jó lenne már ott lenni, hogy el tudjam hinni. A sütőben egy szép nagy, apró kockákra vágott sütőtök sül, amiből leves lesz, saláta quinoával és gránátalmával és curry is, ráadásul nagyon finom illat van tőle az egész lakásban. Néha azt gondolom, hogy nem szeretem a telet, de igazából ezeket a hangulatokat nem cserélném el semmiért. Már a karácsonyt is várom, bár még semmilyen előkészületet nem tettem, de majd hamarosan. Azt nem tudom, hogy hogyan oldjuk meg a karácsonyfát, egy nem túl nagy, szép kövéret szeretnék, mit mindig, de egy másfél éves mellett, gondolom, az életveszély. 

Ha már szóba jött a másfél éves: Dani szeparációs szorongása, ahogy jött, el is múlt úgy két hét alatt, fú, nagy megkönnyebbülés. Akaratosabb, mint előtte, egyre inkább az, de meg lehet vele beszélni a dolgokat, nagy hisztit még nem láttunk. Velem bújósabb is, és hál'istennek csodásan elvan az apjával és a nagyszülőkkel is, kedden ott is aludt. Élvezzük, hogy mennyit tanul minden nap, rengeteget dumál, és nagyon ügyesen haladunk a pelusok elfelejtése felé. Mondjuk azt nem értem, hogy ha nem otthon vagyunk, hanem mondjuk étteremben vagy kávézóban, akkor egy ekkora gyereket hogy visz el wc-re az ember? A legtöbb helyen nincsen gyerek-ülőke, ő meg azért nem annyira gyors még, hogy tartsam fölötte, míg végez. 

Láttunk a héten néhány lakást, egyrészt el vagyok képedve az árakon, illetve nem is azon, hogy milyen árak vannak, hanem hogy milyen lakások kerülnek annyiba, amennyibe. Ami még érdekelne, és írjátok is meg, ha tudjátok a választ, hogy láttam például a XI. kerületben egy gyönyörű, tökéletes elrendezésű, 82 m2-es lakást, ami szerintem nem is annyira kicsi, és én nem értem, hogy hova rakják az emberek a cuccaikat. OK, hogy van mondjuk két komolyabb gardróbszekrény a ruháknak (számoljunk egy 4 tagú családdal), az előszobában elfér pár cipő, kabát meg a porszívó, a konyhában meg a konyhai cuccok, de ha nincsen padlás, pince, vagy garázs, akkor hova rakja az ember a többi cuccát? Az épp nem használt babacuccokat? A babakocsit? A fondue készítőt? A szerszámokat? A téli gumikat? A bőröndöket? A karácsonyfadíszeket? A bicajt, görkorit, gördeszkát, wakeboardot, síléceket stb? A Frankelhez volt egy kis tárolónk, de az 4 lakásé volt közösen, semmi olyat nem raktunk oda, amit sajnáltunk volna, ha eltűnik. 

Újra rendszeresen járok edzeni, hetente 3x, ebből egyszer, szerdánként az edzőlányhoz. Még csak egy hónapja megy rutin-szerűen, de már most úgy érzem, hogy visszakaptam a kontrollt a testem felett, szépen beállt a kajálás is, ennyi mozgás mellett eszembe sem jut össze-vissza enni. Üröm az örömben, hogy a héten már maszkban, fertőtlenítőben-fürödve toltam (meglepően oké volt, mondjuk furán néztek rám, de nem bántam),  bármit megteszek, csak hogy járhassak. 

Valamelyik nap autóval jöttünk haza Budapestről, Dani aludt, és még akkor sem ébredt fel, mikor  hazaértük volna, úgyhogy kicsit autóztunk a Dunakanyarban, aztán mikor felébredt, Nagymaroson megejtettük a délutáni levegőztetést is. Ez a gyerek pont úgy imádja a Dunát, mint én. 

it's been a hard day's night

Nehéz nekem ez az időszak. Dani, az a Dani, aki számára 1 év 3 hónap alatt minden és mindenki érdekesebb volt, mint az anyukája, olyan erős szeparációs szorongást produkált az előző másfél hét során, hogy ha tehetné, minden percét rámcsimpaszkodva töltené. Ha egy percre otthagyom, mondjuk pisilni megyek, (mindenki legnagyobb örömére) folyamatosan mondogatja, hogy mamma. Értem, tudom, hogy ez normális, hogy ahogy elindult, kinyílt neki a világ, és fontos tudnia, hogy én biztos pontként ott vagyok neki mindig, de nekem óriási változás, hogy a vagány, független, kalandvágyó kisfiam egyik napról a másikra átváltozott nyűgös, hisztis, anyafüggő kisbabává. Éjszaka mondjuk alszik, néha hajnalban, 4 körül átkönyörgi magát a mi ágyunkba, de ott szó nélkül alszik tovább, szóval erre nem tudok panaszkodni.

Közben most érzem azt is, hogy véget értek a mézesheteink. Barni rengeteget dolgozik, keveset látjuk, ha itthon van, leginkább csak feküdne a kanapén és pihenne végre, vagy max nézne ki a fejéből, én meg fáradt és türelmetlen vagyok és haragszom rá, hogy épp nem sétál a gyerekkel/szereli meg a megszerelnivalókat/főz, takarít, intéz el mindent helyettem/masszírozza a talpam,hátam/vall szerelmet percenként/halmoz el ajándékokkal/sorolhatnám még. Közben az önbizalmam a béka segge alatt, el vagyok bizonytalanodva, hogy kell-e nekünk még egy gyerek,  fogalmam sincs, hova kellene költöznünk, és még ezer bizonytalansági faktor. Valamelyik nap elestem és tökre megütöttem magam, mindent elrontok, mindent odaégetek, tényleg nem tudom, mi van.

Nagyon kellett nekünk végre ez az öt nap, Barni is itthon volt végre, sokat csavarogtunk a napsütötte városban, aludtunk, esténként kártyáztunk, meg megnéztük a Squid Game felét, aztán mondtam, hogy nekem túl rövid az életem ahhoz, hogy olyasmit nézzek, ami ilyen szinten lehoz az életről.

Ma reggel elkezdtem hallgatni a karácsonyi playlistemet.

foghkefe

Ma nem aludt itthon a Kismaki, tegnap dél körül leraktam őt a nagyszülőknél, már egy hete nem látták, csak ma délután megyek érte. Nagyon szeret náluk lenni, mondjuk meg is értem, mert rengeteg figyelmet kap és nagyon jól főznek. Én is ott ebédeltem náluk, aztán meg leparkoltam a kocsit a Frankelen és besétáltam a városba kicsit mászkálni. Nagyon cukik egyébként, mert sokszor van ilyen, hogy ott eszem-kávézom náluk, és aztán programom van, és múltkor mondtam, hogy majd viszek oda fogkefét, mert jólesne ilyenkor egy fogmosás, és ma ott várt egy gyönyörű, új, sárga fogkefe. Dani is kapott, mert ő is mossa már a rengeteg (tényleg!) fogát reggel-este, mint a nagyok. Nem tudom, hogy nézhető-e a videó?

Este még elmentem jógázni, aztán egyedül aludtam itthon, mert Barni vidéken. Végre befejeztem a Maid-et, nekem nagyon tetszett, és hiánypótlónak találom a téma miatt, bár itt a többi bloggerrel való eszmecsere után kicsit olyan érzésem van, mintha tök más sorit néztem volna, mint ők. Nekem egyébként sokkal megdöbbentőbb és gyomorszorítóbb volt, mint bármilyen horror (amit amúgy nem nézek), az első résznél volt olyan, hogy nem bírtam idegekkel, és ki kellett kapcsolnom (amikor az autópályán kidobja az ablakon a kislány a babáját, és a csaj kiszáll, hogy megkeresse). Én nagyon-nagyon átéreztem ennek a lánynak a sorsát, nagyon haragudtam a környezetére, sírtam is párszor, úgy látszik, ez az egyedülálló, segítség nélküli, kiszolgáltatott anyuka kisgyerekkel-téma az én thrillerem 💜. 

Ma délelőttre pedig hatalmas takarítást tervezek. Már írtam helloagi bloggernél, hogy szeretnénk mi is robotporszívót venni, de nálunk annyira összetett a terep, hogy vacillálok, hogy valami ilyet vegyünk-e inkább, amit egyszerűbb napi szinten előkapni, és fel is mos. Aztán elmegyek edzeni, talán fél óra szauna is belefér, 3 körül pedig visszaszerzem A Ház Urát. 

színek, csíkok

Múltkor Barnival volt kb fél óránk a Mammutban, és találtam magamnak egy olyan kardigánt, amibe bele van hímezve, Hogy M I L O N K A. Jó, igazából nincs, de akár lehetne is, nem? Úgyhogy ő most az őszi kedvencem, le sem veszem.

A virágból kettő volt, Barni anyukájának és egy szülinapos barátnőnknek vittük, a körmöm pedig egy hatalmas tévedés. Az egyik kezemen bordó, a másikon sötétzöld, és némi kamu aranyfüsttel van megbolondítva - de minek? Tiszta hülye vagyok, alig várom a holnapot, amikor újra mehetek valami szép kis szolid barackszínt kérni. Ez volt az inspo: 

Az enyém meg ilyen lett, abszolút nem az én világom:

.

Nagyon úgy tűnik, hogy a végét járja a blogom, vagy csak ez egy ilyen időszak, nem is tudom. Sajnálom, mert olyan szép és hosszú történet volt ez, de már eszembe sem jut, hogy írjak. Valamelyik nap egyedül voltam este, abszolút ráértem, annyi minden történt, de egyszerűen nem volt kedvem... Hol kezdjem? Miről meséljek? Úgy érzem, már nincsen helye a napjaimban, az életemben. 

Voltam múltkor moziban Violettel, a Cirkoba mentünk el megnézni a Szupernóvát. Nekem nagyon-nagyon tetszett, gyönyörű film, de nem is ezért mesélem, hanem van benne egy rész, mikor a főszereplő pár együtt vacsorázik-ünnepel a családjával, és mivel az egyikük haldoklik, kicsit búcsú is az egész gyönyörű összejövetel... Nincsen köztük konfliktus, csak nagyon-nagyon sok szeretet. És főleg az maradt meg bennem a film után, hogy semmi más nem számít, csak hogy szépen csináljuk a dolgunkat és szeressük egymást, hogy ott legyünk a családunknak és a barátainknak. Tök mindegy, hogy mit gondolnak mások, vagy hogy mit mutatunk kifelé, és film árnyékában kissé nevetségesnek is tűnik az instán kiszínezett világunk. Jó érzés, hogy csak az organikus környezetünk tudja, hogy mi újság velünk. Kicsit talán Bezzeg betegsége és halála is elindította bennem ezt a folyamatot, de most ez a film nagyon ráerősített. Utána beültünk vacsizni a Babkába Pillával és Annalight-tal, majd elment az áram, és gyertyafénynél kellett romantikázni egész este, nagyon hangulatos volt, meg hát jó érzés volt végre találkozni a lányokkal, annyira ritkán látjuk egymást. Meg nekem ez, moziba menni, beülni ebédelni és vacsizni, sietség nélkül, személyesen beszélgetni, nevetgélni - olyan élmények ezek nekem most, amiknek régen nem éreztem a fontosságát, a jelentőségét.

Amúgy éljük a kis családi életünket, Barnit alig látjuk, ami mindenkinek nagyon nehéz. Közben néhány napra leköltöztünk hozzá Székesfehérvárra, ahol a szállásuk van, és nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz, de nagyon jó volt. Daninak tökmindegy, hogy hol vagyunk, pillanatok alatt belakta a kényelmes hotelszobát, ha az apja is ott van, neki egész nap fülig ér és be nem áll a szája, szerintem borzasztóan hiányzik neki. Rengeteget sétáltunk, kipróbáltunk minden kávézót és éttermet, és hát az vicces, mikor a svéd kinézetű gyerekünk ül az etetőszékben, néz és mutogat a konyha irányába, és hangosan kiabál szünet nélkül, hogy HAMM! HAMM! HAMM! Mintegy jelezve, hogy mire várunk már, jöjjön az a sütőtök püré a kacsasülttel. Ráadásul az első nap, egy étterem kertjében, vacsora után megtette az első önálló lépéseit Barnival, mintha megvárta volna őt vele. Azóta mindenütt bandukol, leginkább valamelyikünk kezét fogva, de már egyedül is sokat, csomószor nem is viszünk babakocsit. Egyik reggel pedig, teljesen spontán elkezdtük őt wc-re is szoktatni, és kb egy hét alatt olyan 80%-os sikernél vagyunk, már csak kizárólag pisit, és azt is keveset találunk a pelusában. Sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen könnyen fog menni, és azt sem, hogy számomra ekkora öröm lesz - most már nem akkora újdonság, de az első napokban, ha eszembe jutott, azonnal fülig ért a szám. 

Egyébként meg annyi minden van... de most ennyi.