Short of sleep

Hétvégén minden filmen 5 perc alatt elaludtam, már csak nevetünk ezen, mondjuk lehet, hogy nem annyira vicces, hogy már úgy kell kiválasztani a filmet, amit nézni akarunk, hogy engem ne annyira érdekeljen, nem biztos, hogy normális, hogy ennyire fáradt vagyok. A napjaim erre az utolsó hétre is be vannak táblázva diákokkal, próbával, sulis karácsonyi ünnepséggel és vacsival, Budapesttel, koránkeléssel. Úgy tűnik, most sem fogom kipihenni magam, de hát ez van. 

Pedig nagyon jó volt a hétvége, szombaton munka után bementem Budapestre, este főzőcskéztünk, filmeztünk (már aki), reggel pedig villásreggeli, némi készülődés és egy nagy séta után autóba ültünk és hazajöttünk vidékre, de előtte még beugrottunk a Lidl-be, hogy vegyünk gyümölcsöket a Pavlova tortához, amit anyukám csinált életében először. Nekem ez a kedvenc sütim, nem tudom, ismeritek-e, nagyon könnyű, habcsók-szerű tésztája van, tejszínhabot toltunk rá, meg apróra vágott kivit, mangót és áfonyát. Mmmm. És kaptunk még májgombóc levest, meg vadast, ami szintén az egyik kedvenc ételem, bár mostanában mindig az a kedvencem, amit anyukám elém rak, mikor éhes vagyok. És előtte ittunk apu idei meggypálinkájából, ami nagyon vicces volt, mert nem szoktunk családilag alkoholizálni, most viszont nagyon hangulatos volt ott segíteni anyunak, hallgatni apu sztorijait, meg kerülgetni a macskát a jó meleg konyhában-ebédlőben, illett a már-már ünnepi alkalomhoz. 

Délután meg ott volt az egyik bátyám nálunk, voltunk bringázni a kutyákkal, meg... Meg aludtam. Ez volt. Most meg fáradt vagyok, nyűgös vagyok, nincs kedvem, a gyerekeknek sincs kedvük. 

                                     

Na jó

Nem annyira szívderítő szombaton dolgozni menni, a villamoson a kölykök épp hazafelé mentek a bulikból. Gyanítom, hogy a mi diákjaink is másnaposan fognak bejönni, már ha bejönnek. Ezért készültem, és a Love Actuallyt fogjuk megnézni angolul, angol felirattal az egyik osztállyal, némi szervezkedésbe került, de sikerült.  

Tegnap este megint kiderült, hogy mennyire hülye vagyok, úristen. Este felmentem a pasimhoz, ő céges vacsin, én elvittem a kutyát sétálni, zuhanyoztam, vacsiztam. Egész nap olyan érzésem volt, mintha lenne valami a szememben, persze látványra semmi, de dörzsölgettem, amitől persze csak rosszabb lett. Eszembe jutott, hogy a neszeszerében láttam szemcseppet, megkerestem, cseppentettem, hogy hátha kimossa, és jobb is lett. Viszont pár perc múlva elkezdtem brutál rosszul látni, de annyira, hogy a telefonomon azt nem láttam, hogy hány óra van, meg a tükörben az arvonásaimat sem. Egy darabig agonizáltam, hogy szuper, kokaint cseppentettem a szemembe. és most megvakulok, úgyhogy inkább lefeküdtem aludni. Aztán hazajött a pasim, megszeretgetett, majd jól lecseszett, hogy bármit a szemembe cseppentek, amit találok, ugyanis pupillatágító volt a bűnös. Még most reggel is úgy nézek ki, mint aki kokóval indítja a napot, de legalább már látok. Hálát adok az égnek, hogy jó a szemem, nagyon durva lehet ezzel együtt élni. Things we take for granted.

It's good like this

Tegnap beszéltem a barátnőmmel telefonon, egyeztettük a pénteket. Meséltem neki, hogy mennyi minden történik, hogy pörög a munkám, a szüleimnél ebédeltünk, anyukám tojásos nokedlit csinált salátával, meg paradicsomlevest, a kölykök nőnek, mint a gomba, és hogy nemsokára megszületik a legújabb unokahugim. Hogy két napba tellett kihevernem egy szerda esti forraltborozást, hogy a pasim itt volt velem egy hetet, de ma suli után beautóztunk Budapestre, próbára is megyek, ő meg sóhajtott, hogy de jó neked, hogy emberek között vagy. És tényleg jó.

Nem szoktam visszaolvasni a régi blogom, mert nem esik jól, maximum recepteket szoktam kikeresni, de tudom, hogy ha megtenném, akkor sugározna a sorok mögül, hogy annak ellenére, hogy én ott is jól elvoltam, milyen egyedül voltam, külföldön, barátok, család, a kutyám, munka és a hobbim nélkül. És emlékszem, hogy egyszer, amikor itthon voltunk épp látogatóban, talán nyáron, volt egy nagyon pörgős napom, mikor jöttem-mentem, rohantam próbára, találkozókra, és utána írtam is, hogy ma nem volt egy percem sem, már el is felejtettem hogy ez az én igazi életem, ami nagyon hiányzik. Emlékszem, hogy ott kint voltak olyan napok, hogy addig nem volt kihez szólnom, amíg a(z ex) pasim haza nem ért, és egész héten nem volt senki, akivel egy kávét megihattam volna, alig ismertem valakit. Most meg alig bírom beosztani az időm, hogy mindenre, mindenkire jusson. Ma kivételesen van egy nyugis délutánom, amikor nem kell sehova mennem, játszós cuccban fetrenghetek a kanapén, és imádom. És a lábam is nagyon szeretem lógatni, de ez úgy igazán édes, úgy tudom igazán értékelni, ha ritkaságszámba megy.

Nekem nagyon jó így, itthon. Én már sosem akarnék külföldön élni a munkám, a zene, a barátaim, a családom meg a kutyám nélkül. Ezt semmivel nem lehet kompenzálni. Ahogy írtam pár napja B-nek, hogy nekem semmi nem hiányzik onnan. Semmi az égvilágon. 

roth aniko

The loved ones

Tegnap délután ajándékot vadásztam egy barátnőmnek, akivel minden decemberben tartunk egy karácsonyi találkát, mikor tengergyümölcseis spagettit eszünk az Okay Italiában, iszunk egy pohár bort, beszélgetünk és megajándékozzuk egymást. Neki két gyereke van és Gödöllőn lakik, de erre a három-négyhavonta esedékes randijaink mellett mindig találunk időt, és mindig iszonyú jó. Vele nagyon profin csináljuk, mert teljesen más az életünk, előfordulhatna, hogy nincsen már miről beszélnünk, de mégis zseniálisan működik a barátságunk. Ennek szerintem az egyik titka, hogy tényleg kíváncsiak vagyunk egymásra, nem csak úgy illendőségből meghallgatjuk egymást a gyerekekről, a suliról, pasiügyekről meg egyéb nyavajákról és örömökről. Nekem ő egyébként nagyon hiányzik, olyan jó lenne napi kapcsolatban lenni, de egyszerűen kivitelezhetetlen. Úgyhogy ilyenkor próbáljuk behozni a lemaradást. 

Ma Budapesten aludtunk, ilyenkor extra korán kell kelnem, és mivel egy este 11-ig tartó próbával sikerült kimaxolni a tegnapi napot, így ma reggel 5:40-kor úgy éreztem, hogy kész, ennyi volt, nincs több tartalékom. De mégis kikászálódtam az ágyból, színes, meleg ruhákba burkoltam magam, a fürdőszobában kihoztam az állapotomból, amit lehetett, majd szomorúan kinyitottam az ajtót - és akkor meghallottam, hogy a konyhában a pasim Mr. Bubléval együtt énekli, hogy Frosty, a hóember, kotyog a kávé, a tányéron vár a banán-Finn Crisp reggelim, készülnek a szendvicsek a tízóraimra, a kutya pedig megbabonázva figyeli a sonka pozícióját. Úgyhogy ilyen vidám indulás mellett csak kibírom valahogy ezt a napot is. 

Busy bee

Mi a családban már nem ajándékozunk. Volt idő, mikor mindenki kapott elég komoly dolgokat, amire összeadtuk a pénzt, ebből egy idő után az lett, hogy én adtam egy tízezrest a sógornőmnek, hogy vegye meg az ajándékot a nemtudomkiknek, ő meg nekem adott egy tízezrest, hogy én meg másnak vegyem meg, szóval rájöttünk, hogy tök hülyeség, mindenki megveszi magának, ami kell, meg amúgy is, vagyunk ezren, hagyjuk már. A gyerekek kapnak mindenkitől, mondjuk rajtuk is látom már most, hogy óóó, van még ajándék? Meg ide is menjünk látogatóba, mert majd biztosan ott is kapnak, szóval nem olyan jó, hogy az egészből főleg ez jön le nekik. Mondjuk én tavaly, amikor nem volt ugye pasim, egyáltalán nem kaptam ajándékot, ami azért szintén fura volt, de így egy csomó pénzem maradt arra, hogy vegyek magamnak, akkor lett csudaszép színes étkészletem, így teljes mértékben megnyugodtam.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy annyira meg vagyok nyugodva, hogy idén az én életemből teljesen kimarad az őrült ajándékvadászat. A gyerkőcöknek vettem a wampon, néhány barátnőm kap apróságot, a pasimmal is azt beszéltük meg, hogy csak pici dologgal készülünk, meg elvisszük egymást a Széchenyi fürdőbe, meg pizzát enni, és slussz.

Tegnap megint este 6-ig dolgoztam, kutyaséta 7-ig, egy óra jóga, mert annyira fájt a hátam, hogy majdnem meghaltam, egy óra éneklés, mert készülni kell a szerdai próbára, majd zuhany, olvasás, elájulás. És jók ezek a napok mégis.

Monday

Ma van az a napom, amikor nincs olyan sok órám, az a kevés viszont 8 órára szét van húzva. Aztán hazamegyek, gyors ebéd, majd még otthon is tanítok este 6-ig. És persze nem segít az sem, hogy hétfő van... Meg hogy a kollégáknak nem esik le, hogy esetleg nem az ő hülyeségeiket akarom hallgatni a lyukasórában, hanem olvasnék, írnék, készülnék, pihennék, de persze nem lehet. Nagyjából addig terjed az agyi kapacitásom, hogy az ünnepekről fantáziálok.

• Hogy végre lesz kedvem/időm/energiám körmöt festeni, és bevethetem az OPI hadsereget:

innen

• Hogy szépen felöltözhetek, nem csak NoN+ ruhába farmerbe és kényelmes pulcsiba, ahogy nyűgös reggeleken szoktam. 

 

innen

• Olvashatok, mert nekem még a Miki♥ is könyvet hozott.

• És sokat aludhatok...

 De most tökéletes nyaff.

Alternative Xmas

Voltunk pénteken az Ikeában, először, mióta együtt vagyunk. Péntek kora délután volt, előttünk a hétvége, esett az eső, még nem volt nagy tömeg, de már érződött a karácsonyi hangulat, szóval ideálisak voltak a körülmények, hogy kicsit körülnézzünk, és kézenfogva tervezgessük a közös életünket. Volt bevásárlólistánk: fokhagymanyomó, poharak, állólámpa, amiből nem találtunk olyat, amit kerestünk, ilyesmik, de leginkább csak nézelődtünk, ötleteket merítettünk a vérprofin megtervezett enteriőrökből. Én még szerettem volna valami karácsonyi díszítést itthonra, és találtunk is egy gyönyörű, piros, csillag alakú papírlámpást, ami tényleg valami elképesztően meleg, ünnepi hangulatot varázsolt a nappaliba. 

Aztán hazafelé az autóban elmeséltük egymásnak, hogy kinél hogyan telik a karácsony (amit idén nem fogunk együtt tölteni, legalábbis 24.-én mindenki a saját családjával lesz). Gondolkodtunk rajta, hogy a közös része hogyan legyen, és hogy legyen-e karácsonyfánk. Nekem, mikor külföldön éltem, nem volt, mert pont karácsonyra mindig hazautaztunk, itthon is menni kellett, mert a két család 250 km-re lakott egymástól, aztán meg mentünk vissza, szóval nem volt. Tavaly meg nem voltam még abban a hangulatban, úgyhogy nem vettem fát. Idén szeretnék, mert nagyon hangulatos a lakás, kerek az életem, és nagy eséllyel a családi karácsony is itt lesz, szóval látom értelmét, de annak nem, hogy miattam meghaljon egy fenyő, ami minden évben nagy dilemma - nekem a műfenyő meg nem tetszik. A pasim is pont ugyanígy gondolkodik, ráadásul borzasztóan kreatív is, így elkezdtünk alternatív karácsonyfákat nézegetni a Pinteresten - és iszonyú jók vannak. És már meg is találtuk, milyet szeretnénk. Ilyet.

A Duna-part tele van fahulladékkal, és meglepően sok hasonló vastagságú, majdnem teljesen egyenes ágat találtunk, amit majd kiszárítunk, és ide a kanapé mellé felrakjuk a falra, bár már az is eszünkbe jutott, hogy térbe lógatjuk a kanapé mögé. Mehetnek rá díszek, fények, és már karácsony előtt néhány nappal bevetjük, hogy igazán kiélvezhessük. Már nagyon várom. 

Terápia

Annyira régen írtam blogbejegyzést, hogy az előbb nézegetnem kellett egy darabig a bloggert, míg megtaláltam az új bejegyzés írása gombot. El akartam mesélni, hogy a hétfői bloggertalálka meg a szerdai barátnős forraltborozás alkalmával is előjött a pszichológus kérdése. Merthogy még mindig motoszkál bennem, hogy egy válást, főleg az ilyen hirtelen jött típusút nem lehet ilyen könnyen megúszni, mint ahogy nekem sikerült. Nem azt mondom, hogy még mindig rágódom rajta, hogy miért történt, és milyen jó lenne visszacsinálni, mert azt nem, tanultam belőle egy csomót, és szépen továbbléptem. De egyrészt úgy érzem, hogy a személyiségemben okozott ez az óriási csalódás változásokat, főleg abban, ahogy jelenlegi párkapcsolatomban viselkedem, például sokkal agyalósabb, őrlődősebb, és bizalmatlanabb lettem. Másrészt azt hiszem, talán ezt már írtam, hogy én azt gondolom, hogy a remek coping mechanizmusom egyik kulcseleme az volt, hogy szépen, elegánsan a homokba dugtam a fejem, a szőnyeg alá sepertem a fájdalmamat, és kész. Már nem beszélek róla senkivel, mert itt van ez a fiú, aki a másik felem most, hát milyen udvariatlanság lenne még az exemmel történteket boncolgatni. De bármennyire nincsen hozzá kedvem, lehet, hogy kellene. És minden barátnőm azt mondja, hogy ha úgy érzem, gondolkodom rajta, akkor hajrá - és a barátom is maximálisan támogat ebben. Hát így lesz, januártól pszichológus.

Because I'm happy

Kedden összevesztünk azon telefonon, hogy kérdeztem, hogy minek ül otthon Budapesten, ha lemondták az összes programját, miért nem jön ki hozzám, ő meg ezen kiakadt, úgy érezte, hogy számonkérem, hogy miért nem rohan egyből hozzám, mintha neki nem lehetne más dolga. Én persze nem számonkértem, hanem csupaszerelemből sajnáltam őt, hogy egyedül ül otthon, miközben mi vágyakozva gondolunk rá a kis vidéki rezidenciánkon, ahol ő is sokkal boldogabb szokott lenni, mint a fővárosban. Illetve nem is igazán vesztünk össze, csak én megsértődtem, egész este rosszkedvű voltam és csalódott, hogy hogy tud így félreérteni, és másnap kábé nem kerestem - tudom, gyerekes. 

Aztán sokat dolgoztam szerdán, otthon is, majd elvittem a blökit, és találkoztam az egyik barátnőmmel meg a pasijával a borjurtában, és dumáltunk, meg megittunk fejenként négy (!!!4négy!) forraltbort. Aztán hazafelé persze virágos hangulatban rájöttem, hogy milyen hülyeség, hát annyira szerencsés vagyok ezzel a fiúval, úgy szeret, bármit megtenne értem, én meg itt hisztizek, úgyhogy gyorsan felhívtam, dumáltunk meg röhögcséltünk, és nagyon jó volt, mesélt a napjáról, meg hogy még kicsit olvas, aztán lefekszik aludni, én meg meséltem a forralborozást, meg a szuper beszélgetést, meg hogy milyen idilli így szerda éjszaka a szép főtéren andalogni hazafelé a szaglászó-szaladgáló kutyival. És azt is megbeszéltük, hogy hiányzunk egymásnak.

Letettük, én elgondolkodva sétáltam tovább, majd néhány perc múlva látom ám, hogy szalad szembe egy nagy fekete kutya, akinek villogó van a nyakörvén, pont, mint a pasim kutyájának szokott, és kellett pár pillanat, míg rájöttem, hogy jaaaa, ez konkrétan ő, és akkor már előttem csóvált tiszta erőből - mögötte meg a pasim sétált vigyorogva. És belebújtam a karjaiba, és akkor nem volt nálam boldogabb ember a világon. Most se nagyon van, pedig eléggé másnapos vagyok.

Time is on my side

Persze a múlt hét közepén még óriási portfólióírásban voltam, így csütörtökön úgy léptem le és költöztem be Budapestre dolgozni rajta, hogy a porcicák kergetőztek a padlón, sőt, még a mosatlant is ott hagytam, ami igazán nem jellemző rám. És mondanom kell, ma, amikor hazaértem munka után, annyira reménykedtem, hogy valami tündér megszánt, de nem, egy kicsivel sem lett jobb a helyzet itthon, iszonyatosan ráférne egy komolyabb takarítás a lakásra. Viszont ma nem volt energiám nekiállni, majd holnap. Ja, holnap is diákom, aztán meg programom van kb este 10-ig, úgyhogy majd azután. Tudom, takarítónő. Mondjuk délután itt volt a bátyám, és nem értette, miért mentegetőzök, de egyrészt ő fiú, másrészt egy olyan tágas lakásban, mint az enyém, valahogy a kosz és a kupleráj is kevésbé szembetűnő. 

Nagyon szeretnék időt magamra, a blogra (kéne egy kis facelift neki), kozmetikusra, csontkovácsra, sportra. No, majd kerítek.

Huh

Tegnap reggel 5:15-kor keltem, hazajöttem vidékre, beugrottam hozzám, megsétáltattam a kutyát, eltekertem a suliba zuhogó esőben, dolgoztam, hazamentem ebédelni, megsétáltattam a blökit, beszélgettem picit a szülőkkel, cicát simogattam, tanítottam otthon is, kitekertem az állomásra, visszautaztam Budapestre, találkoztam a bloggerlányokkal, beszélgettünk, vacsiztunk és boroztunk, hazavillamosoztam a pasimhoz, megszeretgettem őt, lezuhanyoztam, bezuhantam az ágyba, és K.O. Reggel pedig, mondanom sem kell, majdnem meghaltam, mikor csörgött az óra. Asszem elég intenzív az életem.

Ma egymillió órám van, aztán pedig késő délutánig értekezlet, szülői, miegymás, utána pedig el sem tudom mondani, mennyire nem fogok csinálni semmit. Már nagyon hiányzik a kanapém, a kutyám, a macskám, valami finom kaja, no meg a Walking Dead.

Van egy ilyen játékunk, hogy amikor felébredünk reggel, és valamelyikünk felkel hamarabb fogat mosni, beengedni a kutyit meg kávét csinálni, akkor elhúzza az ággyal szemben lévő ablakon a sötétítő függönyt, hogy aki még az ágyban maradt lustálkodni, az tudja nézni a franciaablakon keresztül a végtelen tengert, meg a sirályokat. És ez olyan jó. Mikor lesz már szombat?

hihi

Szeretném kérni, hogy kicsit konszolidáltabb neveket adjatok a blogoknak, én egy iskolában ülve olvasgatok, időnként konkrétan takargatnom kell a monitort az órán itt a tanáriban.

Bday

Még olyan is volt, hogy tudjátok, nekem a világ legidiótább időpontjában van a szülinapom, decemberben a két ünnep között, és emiatt nekem mindig elfelejtődik, nem kap hangsúlyt, mert ugye kinek van ideje/energiája még valamit ünnepelni ebben a zsúfolt időszakban, meg hát akár csak vacsizni is minek menjünk el, mikor rosszul vagyunk az otthon levő kajamennyiségtől? A kedvencem pedig, hogy ezt karácsonyra ÉS a szülinapodra kapod. Nyau. 

Na és képzeljétek, a pasim is béna időpontban született, hozzám egészen közel (jó, 4 évvel előbb azért). Így megbeszéltük, hogy előrehozzuk, 1 hónappal mindkettőnk szülinapját, és meg is csináltuk. Mindketten kaptunk szép kis ajándékokat, volt készülés, virág, vacsi, cukiskodás és bújás, igazi, hamisítatlan szülinapja volt mindkettőnknek. ♥

Eső

A pasim egy kicsi, második emeleti lakásban lakik. Reggel még aludt, mikor felkeltem készülődni, de mire készen lettem a fürdőszobában, már a kávét főzte. Megreggeliztem, vettem a kabátom meg a táskáimat, kiosztottam a puszikat, és elindultam. Lent pedig a legkomolyabb meglepetésként ért, hogy zuhog az eső. Nem tudom miért, de ez a lakás valahogy annyira el van szigetelve, pici meleg fészek, hogy ha nem lépek ki az erkélyre, fogalmam sincs, mi újság kint, akár a 3. világháború is kitörhetne kint, szerintem mi akkor is nyugodtan, mit sem sejtve néznénk egyik Dextert a másik után. Úgyhogy úgy indult a napom, hogy jól megáztam.

Ezt a táskát vadásztam tegnap, a Fércművek kismadarat én raktam rá. 

Szombat reggel, futás kutyával. 

Ezt a pasimtól kaptam, és aznap Violet is feltette instagramra, hogy ugyanilyet evett, ennek mennyi esélye van?