Cukor, málna, őszibarack

Ma a fél napomat orvosoknál töltöttem,  adtam rengeteg vért, beszéltem az endokrinológussal, visszamentem a háziorvosomhoz is, aki, miután végigtüsszögtem a vizsgálatot, nem engedett még vissza holnap dolgozni a kölykök közé. Nem mondom, hogy bánom, a ma délutánt is azzal töltöttem, hogy elpusztítottam úgy ezer papírzsepit, melegítettem a fejem infra lámpával (az mennyire szuper cucc így megfázás esetén, közben csukott szemmel valami csodálatos tengerpartra képzeltem magam), meg aludtam. Már meg is kaptam e-mailben a laboreredményeket, úgyhogy holnap is hajnalban kelek, és folyt. köv.: részt veszek életem első terheléses cukormérésén (kell valamit tudni róla azon kívül, hogy éhgyomorra menjek?), már alig várom (nem). Igen, kénytelen vagyok most utánamenni a dolgoknak, nem tudom, más hogy intézi el az ilyesmit, szabit vesznek ki, vagy kiíratják magukat a dokival, hogy egy másik dokihoz mehessenek? 

No de nem ez a lényeg, hanem hogy muszáj kicsit ellensúlyozni ezt az influenzás januárt. 

• Sokan utálnak várni, várakozni. Én annyit rohanok, általában olyan nagyon zsúfoltak a napjaim, hogy kifejezetten értékelem, ha egyszer-egyszer tétlenül ücsöröghetek, álmodozhatok, zenét hallgathatok, olvashatok, tologathatom a cukorkákat a telefonomon. És a kedvencem: nézegethetem az embereket, miközben próbálom kitalálni, kik ők, milyen életük lehet... Nekem általában mindenki tetszeni szokott, de legfőképpen az időseket szeretem. Ma reggel az sztk folyosóján nagyon szépek voltak a fények, ez a néni a szép ruhájában pedig különösen tetszett.

• Nem nagyon szeretem a csípős ételeket, így ritkán szoktam mexikóit enni, de ez az étterem az Oktogonnál annyira szép színes, már régóta lett volna kedvem kipróbálni. A múltkor épp arrafelé kerestünk egy helyet, ahol vacsizhatunk, hát itt volt a remek alkalom. Chilis babot ettünk, halálosan csípős volt, de a vírusok elleni küzdelem nevében megküzdöttem vele.

• Reggeli. A kedvenc étkezésem. Ez itt a képen egy első reggeli, 2-3 órával később szoktam második reggelizni. 

• Szeretem most a lakást, bár nagyon időszerű lenne egy szortírozás, egy csomó mindent ki kellene dobni. Szerintem elképesztő, hogy már januárban tudok csokornyi tulipánokat venni, hogy kicsit tavaszt varázsoljak itthonra. Ezeket a málnaszínű szálakat én vettem magamnak, nem tudtam őket otthagyni (tudjukhol), de a pasim is rendszeresen meglep. A tulipán a kedvenc virágom, és a vegyes-színes csokrok a kedvenceim.
• Szinte az egyetlen hírlevél, amire rá szoktam nézni, a Body Shopé, innen tudtam, hogy leáraztak egy csomó mindent, és most kapható a két kedvenc szezonális illatom, a málnás és az őszibarackos, ráadásul most 30%-al olcsóbban. Mindkettő tényleg olyan, mintha magát a gyümölcsöt szagolgatnád, csak még intenzívebb formában. Nagyon szeretem a málnaillatú reggeli készülődést. ♥

Pulilove

Voltunk január elsején kirándulni a Börzsönyben a két kutyival. Iszonyú hideg volt, le volt fagyva a hó, néhol szabályosan jég volt, csúszkáltunk össze-vissza, de szuper jó volt, nagyon jólesett mozogni a kristálytiszta levegőn. Fent Nagy Hideg-hegyen megebédeltünk, majd kitaláltuk, hogy a teraszon csinálunk közös, újévi fotót a blökikkel együtt. Leültünk egy padra, a kutyákat megpróbáltuk magunk elé ültetni, de Bobek egyből felugrott mellém a padra, a másik kutty pedig a mögöttünk lévő fa asztalra. Több-kevesebb sikerrel igyekeztünk instruálni az ebeket, hogy nézzenek ők is oda, mi is mosolyogtunk, összebújtunk, csókot váltottunk, ahogy azt a családi fotókon illik, közben a pasim önkioldóval intézte a fotómasinát. Katt.

Az eredmény katasztrofálisra sikeredett, mindketten Michelin babák vagyunk. De tényleg, mintha egy jóllakott amerikai párocska lennénk, mondjuk tény, hogy van rajtunk kb 5 réteg ruha, de a tokánk, az például eléggé értelmezhetetlen. Nagyon vicces, nem is értem, pedig hát egyikünk sem nagy darab. A pasim kutyija nem a kamerába néz, hanem egészen konkrétan hátat fordít neki, és az ellenkező irányba tekint. Szóval rettenetes fotók lettek mindannyiunkról...

...kivéve Bobekről. Az én édes kicsi pulim kihúzza magát, épp a kamerába néz (bár valószínűleg nem lát), és olyan tökéletes mosolyt villant minden fotón, hogy épp azt nem mondja, hogy csííííííz. Bár lehet, hogy azt is mondja.

<3

Ez arról jutott eszembe, hogy az origón olvastam, hogy a Dr. Peppernek van egy új reklámja, és egy puli a főszereplője, akinek amúgy ugyanolyan a mosolya, mint az én kutyámnak. A sztori pedig halálosan cuki: "Az egyperces videó egy bájos puliról szól, akit kitaszít a gazdája és a többi – fehér – kutya sem hajlandó szóba állni vele. A magányos kis állat egy Dr. Peppert szállító kamionsofőrhöz csapódik, de először tőle is elutasítást kap. A férfi végül megsajnálja a kutyát, felveszi maga mellé, a különös barátságnak köszönhetően pedig hamarosan mindenki megszereti a pulit. A reklám szlogenje talán nem véletlenül: mindig legyél egyedi."

Nem sikerül beágyazni, de megnézhetitek a videót ITT. 

Helyzetjelentés

Szürke, szemergős, barátságtalan, januári idő van, az előbb kinéztem az ablakon, és egy csinos, fehér, rövidszőrű kutyus és a gazdája is fülüket-farkukat behúzva siettek letudni a sétájukat a reggeli permetben. Nagyon fáj a torkom (a vírus terjeszkedik), és lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem dolgozom, ezt mondjuk azonnal el kellene engedni. Ma úgy tervezem, hogy rengeteget alszom, olvasok, tervezgetek, sok-sok teát iszom, és igyekszem nem agyalni. 

• Örülök: ...egy ideje ültem már egy könyvön (talán már meséltem, hogy van egy ilyen fogadalmam, hogy nem hagyok félbe könyvet), John Irving: Garp szerint a világ című könyvét most olvastam először, nem is tudom hogy nem került az egyetemen a kezembe. Sőt, a filmet sem láttam, pedig nem más, mint Robin Williams benne Garp. Izgalmas, néhol vicces, de leginkább nyomasztó, nagyon hosszú, súlyos regény, "posztmodern rémmese", hogy a fülszöveget idézzem, benne a főszereplő író novelláival (imádom az ilyesmit), nem az a típus, amiből elalvás előtt elolvasol 10 oldalt, hogy szebbeket álmodj. De a szünetben volt időm olvasni, néhány napja befejeztem, és nagyon tetszett, de az is jó érzés, hogy vége - tudom, furcsa ellentmondás, a nehéz témájú könyveknél szoktam ezt érezni néha. És új könyvbe belefogni is nagy öröm, és itt van nekem a gyönyörű, piros Murakami (The Elephant Vanishes avagy Köddé vált elefánt, mennyivel szebb a magyar cím...), amit a Mikulás hozott.
• Szomorú vagyok: ...a tegnap délután miatt. Az is eszembe jutott, hogy vissza kellene csinálni, persze nem kell, nem is lehet, így lesz jó, pozitív hatása lesz a szakításnak, előre mozdít. De most nagyon rossz érzés, hogy fájdalmat okoztunk valakinek. Bele sem merek gondolni, hogy hogy érzi most magát.
• Alig várom: ...hmmm... Most nincs pasim, én itthon gyógyulok, ő Budapesten intézi a dolgait. Tegnap este randiztunk 2 órára, meséltem neki, vacsiztunk, aztán jöttem. Hiányzik, várom, hogy a karjai közé bújjak.
• Izgatott vagyok: ...mert a pasim segít, és nekiállunk új honlapot készíteni a zenekarnak, az ilyesmi mindig nagyon izgalmas!
• Bárcsak: ...meggyógyulnék mondjuk holnapra.
• A szememnek: ...lement a Girls új évadának első része, és állítólag zseniális. Délután megnézem!
• A füleimnek: ...tudtátok, hogy ha az embernek fáj a torka, nem szabad zenét hallgatni, mert az ember (különösen egy énekes) automatikusan, hangtalanul dúdol vele, és nem tud pihenni a torka, a hangszálai? Úgyhogy most nem hallgatok zenét, rádiót sem.
• Hangulat: ...beteg, gyógyulós, csendes, macskasimogatós, kicsit magamba fordulós.

Fcuk

Tegnap délután már gyanúsan éreztem magam, aztán késő estére ledöntött a lábamról az influenza, hurrá. Pedig olyan energikus hetem volt, és ezt is ugyanúgy terveztem. Ehelyett most minden izmom-csontom fáj és csúnyán köhögök (-nék), viszont cserébe ágyba kaptam a reggelit, és csak fél10-kor kell felkelnem-felöltöznöm, hogy elmenjek a háziorvoshoz és ott üljek a rendelőben úgy 4-5 órán keresztül. Nem baj, legalább tudok csendben szenvedni olvasni.  

Ezzel semmi baj nem lenne, ha nem az lenne a helyzet, hogy ilyenkor a többi kollégának kell helyettesítenie engem. Ingyen, mert a helyettesítésért nem kapunk pénzt. És nagy valószínűséggel így influenzaszezonban nem csak én hiányzom, szóval aki bent van, az szív.

Stranger than fiction

És erről még az is eszembe jutott, hogy remélem, mindenkinek, aki blogokat olvas, eszébe jut néha, hogy a színes-szagos blogbejegyzések igazi életeket takarnak, de a bloggerek megválogatják, mit osztanak meg velünk. Molnár Ilonka valahol félúton lehet egy igazi, és egy képzeletbeli személy közt. Nem, nem azért, mert kitalálok meg nem történt dolgokat, és azokat mesélem el nektek, hanem mert egy csomó mindent nem mesélek el. Többnyire vagy azért, mert úgy gondolom, nem tartozik rátok, vagy azért, mert úgy gondolom, személyiségi jogokat sért - a pasimét, a családomét, a sajátomat. Ha az ember leír valamit, és publikálja, azt többé nem vonhatja vissza, annak súlya lesz, és én szeretem meggondolni, hogy ezt bevállalom-e. 

Szerintem ezt jól illusztrálja, hogy a múltkor írtam Borboletának, hogy meghívót kérjek tőle a blogjához, aláírtam a levelet az igazi nevemmel, és meglepődött, hogy engem nem Molnár Ilonkának hívnak, ami szerintem több, mint vicces. Néhány napja pedig Annánál volt, hogy írt valami tök új, tényleg meglepő infót, amiről elmesélte, hogy azért ez már egy ideje aktuális és Anais írta neki, amin én eléggé csodálkoztam, hogy erről hogy-hogy eddig nem írtál? Hát azért, mert egy csomó mindent nem ír le. Én sem. Más sem. A virtuális életünk nem azonos az igazival. Mint ahogy instagram fotókból sem következtethetek arra, hogy milyen életet él valaki.

Értelemszerűen Molnár Ilonkánál legtöbbször a szar marad ki. Sajnos az életem nem minden szempontból olyan szép és kiegyensúlyozott, mint amilyennek itt látszik. Persze, azt gondolom, hogy sok szempontból szerencsés vagyok, szuper a családom, és nincsenek súlyos gondjaim, de higgyétek el, vannak más problémáim. Sokszor a spontaneitás és a lazaság azt eredményezi, hogy sok mindenben felelőtlen vagyok és könnyelmű. A pasim nagyon jó fej, és szeretjük egymást, szuper az életünk együtt, de rengeteg balhénk van, sokat veszekszünk, azt hiszem, ő rugalmatlan, én mimóza vagyok, gyanakszom, hogy borzalmasan rossz a kommunikációnk, és néha azt gondolom, hogy nem illünk össze. Sokat szomorkodom emiatt, nem tudom, mit csináljak. Stresszelek a biológiai órám miatt, vágyakozva bambulok be minden babakocsiba, és szörnyű az érzés, hogy 37 éves vagyok, és nem tudom, nekem mikor lesz gyerekem. Mivel csípőficammal születtem, borzasztóan ferde a gerincem, emiatt sokat fáj a hátam, és igyekszem szinten tartani, de néha komolyan megkeseríti az életemet, legközelebb a szülinapomra egy csontkovácsot szeretnék. És hát sok más ilyen dolog. Tudom, ezek közül egyik sem tragédia, de ezekről mégsem szoktam írni - mert nem nem érzem úgy, hogy kellene. 

A másik pedig, hogy végül úgy döntöttem, nem mondom el a fiúmnak ezt a blogot. Nem tudom, hogy akarná-e olvasni, de én nem akarom hogy olvassa, ez itt az én játszóterem. Majd lehet, hogy később meggondolom magam, de most ez van. Viszont mivel simán van rá esély, hogy egyszer megtalálja (mint ahogy megtalálhatja az exem, a vizslás fiú, vagy bárki más, aki előtt szeretném, ha ez a blog tabu lenne), ez egy természetes szűrő, hogy mit mesélek el, és mit nem. A pasim nem adta a hozzájárulását, hogy meséljek róla, és én igyekszem nem visszaélni azzal a ténnyel, hogy ő nem tud arról, hogy én kiteregetem a kis kalandjainkat online. 

Hát, ilyenek. És ez mind-mind zárójelben, majd törlöm is, ha elolvastátok.

Recap

Túl vagyok az idei első munkahéten, azt hittem, nehezebb lesz, de nagyon jól vettem minden akadályt. Sokat segít, hogy jóval szervezettebben csinálok mindent, mint szoktam, igyekszem nem hajtogatni, hogy csak spontán módon, ahogy szoktam, hanem megtervezek mindent szép előre, rákényszerítem magam, hogy egy hétre tudjam, mi mikor fog történni - irigylek mindenkit, akinek ez csípőből megy, nálam komoly odafigyeléssel sikerül csak. Ráadásul, még ha meg is történik, hajlamos vagyok rá, hogy sutba dobjam a jegyzeteket, listákat, terveket, és folytassam csak úgy, ahogy esik, úgy puffan alapon. Csak egy példa: én vagyok az az ember, aki bevásárló listát ír, majd elmegy a boltba, de eszébe sem jut elővenni a listát, így a két legfontosabb hozzávalót elfelejti megvenni. De ez most így szuper, jó lenne rögzíteni ezeket a szokásokat. Azért most is megesett két baleset: a jövő hétre két fontos programom lenne több emberrel, egyet jó sok egyeztetés után leszerveztem kedd délutánra, majd később kiderült, hogy akkorra már lett volna egy háziorvos-időpontom, amit most át kell raknom, valamint egy éjszakába nyúló próbát direkt péntek estére szerveztek a fiúk miattam, hogy ne kelljen másnap hajnalban kelnem, de miután lefixáltuk, rájöttem, hogy mégiscsak muszáj lesz, mert mi a most szombat helyett jövő hét szombaton dolgozunk, mert akkor lesz a felvételi a suliban. Szóval még kell fejlődnöm, például használhatnám a szép rózsaszín határidőnaplómat, amibe ezek amúgy be voltak írva, csak nem vettem elő, hogy csekkoljam, mert bízom a memóriámban. Nem kéne. 

A pénteket-szombatot Budapesten töltöttük, lett Zsigmondy kártyánk, úgyhogy járhatunk sokat gyógyfürdőkbe féláron. A fotós elvitt a Daubner cukrászdába, amire már régóta kíváncsi voltam, és M. Gray is megígérte, hogy elvisz, csak mióta lett pasija, meg nekem is, azóta nem érünk rá ilyesmire - ez egyébként botrányos, nem? Hogy az ember odakerül egy férfiember mellé, és egyből alig marad ideje a barátaira - jó, igyekszünk azért, de meglehetősen kevés sikerrel. Szóval a Daubneren teljesen megdöbbentem, egyáltalán nem erre számítottam, egész konkrétan időutazás volt, vissza a nyolcvanas évekbe, kinézetre és ízvilágra egyaránt. Mondjuk tényleg minden nagyon finom volt, bár mi csak pogácsát meg egyéb sós cuccokat vettünk, de első osztályú volt minden, szóval gondolom, ez a sikerük titka, de az tény, hogy az ingatlanba meg a külsejükre egy fillért sem forgatnak vissza a profitból. Vagy lehet, hogy ez a jövő zenéje. Meg főzőcskéztünk szomszédoltunk, kutyáztunk, ilyesmik, nagyon jó volt. 

Szombaton voltam próbálni, ahová elvittem a pasim kutyáját, mert ő még sosem volt zenekari próbán, és szeretett volna jönni, és ennek apropóján sétáltattam kutyulikat szerintem momentán Budapest legmenőbb filmszínésznőjével, irtózatosan érdekes ismerőseim vannak, de tényleg. Ő olyan, hogy megnézed a filmjét, meg a  dolgait, és egy tündéri, laza, minden erőlködéstől mentes, gyönyörű, tehetséges, sikeres fiatal nőt látsz (aki még csak nem is színésznőnek tanult, és mégis), nagy eséllyel csodás jövővel, és az ember első reakciója, hogy de jó neki, mennyire szívesen élném az életét, ha nem tudnám, hogy a háttérben olyan dolgokon megy át, amiket az ember az ellenségének se kívánna (két halálos beteg családtag egyszerre, és az egyikük még csak 20 éves). Az élet sokszor nagyon furcsa. 

Good days

Egyik tök jó nap a másik után - rájöttem a megoldásra, kellene havonta egy két hetes szünet, és ilyen kipihent és energikus lennék mindig. Tegnap Budapesten voltunk, sétáltunk egy óriási szétfagyósat, turbékoltunk, főzőcskéztünk, 8-kor már ágyban voltunk, olvastam,10-kor aludtam. Így még a fél 6-os ébresztő sem okozott túl nagy stresszt. Muszáj volt ilyen korán kelnem, mert ma volt a fotózás a végzősök tablóihoz, és szép hajat kellett magamnak varázsolni, meg némi szolid sminket. 

Ma elmegyünk, és szerzünk Zsigmody klubkártyát, amivel féláron járhatunk majd a Széchenyi fürdőbe, hát mennyire jó már. Mondjuk elég bonyi hozzájutni, de megéri, majd' 5000 forint a belépő, úgyhogy. A forró vízben ücsörgés, meg a szauna a kedvenc hobbijaim közé tartoznak. 

Ma ilyen meglepi uzsit kaptam, awww?

Ez meg a tegnap esti vacsink:  

for him/for her

Broken-hearted, but not forever

Tegnap hazafelé láttam az út mellett egy esküvőkiállításos óriásplakátot, nagyon keserű érzés. Milyen furi, mennyire úgy éreztem, hogy az az igazi, örökre szól, és bár csak pici, szolid esküvőnk volt, a készülődés, a gyűrű, a ruhapróbák, a zenék kiválogatása, a barátaink meghívása, és maga az esküvő is annyira szívmelengető volt... És egy pillanat alatt kipukkadt, mint egy lufi. Szomorú ez az egész, az ember soha nem lehet benne biztos, hogy mi lesz holnap. 

Gyakran kérdezik tőlem, hogy ennek ellenére szeretnék-e még esküvőt. Most ez, úgy érzem, nem fontos nekem. Nagyon megsérültem, sok bennem a bizalmatlanság, a bizonytalanság. De igen, biztos vagyok benne, hogy egyszer majd hinni fogom megint, hogy kimondhatom, hogy igen. Veled bele merek vágni, nem félek, ugorjunk, bár szerintem még addig hosszú út áll előttem. De az biztos, hogy nekem a külsőségek, a vendégsereg már nem lesznek fontosak, csak egyvalakinek akarom megígérni, hogy számíthat rám. 

Mindenesetre az biztos, hogy eljegyződni, tervezgetni, összeházasodni és másnap férjként-feleségként ébredni mindentől függetlenül a világ egyik legjobb dolga.

Téli sali

Kétségtelen, nagyon szépen kipihentem magam, és mindent meg fogok tenni, hogy ezt valamennyire szinten tudjam tartani. Ma nem az volt, mint a szünet előtt, hogy majd'meghalok, hogy vége legyen az óráimnak, felkapom a táskám meg a kabátom, felülök a virágos kis bicajomra, és már ott sem vagyok, hanem még egy fél órát cseverésztem bent a többiekkel, egy picit készültem holnapra, és tökéletesen jókedvűen, könnyű fejjel tekertem haza. És itthon sem az volt, ami lenni szokott, hogy kétségbeesetten esem be anyuékhoz, és kb mindent megeszek, amivel kínálnak, például nokedlit pörkölttel, hanem beköszöntem, udvariasan visszautasítottam az ebédmeghívást, leültem a konyhaasztalomhoz, megettem a maradék salimat, ittam egy kávét, és teljesen kielégített az ebéd is. Most valahogy jó minden. 

Onnan jött az ihlet, hogy már borzasztóan elkezdtem unni az uborka-paradicsom salátát, amit legtöbbször csinálok, és aminek, valljuk be, így tél közepén semmi íze, ezért nagyon megörültem, mikor megtaláltam ezt a cikket téli sali-ötletekről. Én semmit nem szoktam lemásolni, legtöbbször csak inspirációt keresek, úgyhogy nagyjából az összes saliból csináltam egyet, és hát nagyon-nagyon finom, egy élmény az unalmas íz(telenség) után. Néhány nap alatt már harmadszor csináltam (mindig egy kicsit másképp), ettük kacsamell csíkok és rákocskák mellé, meg magában. Nem bírom megunni.

Ebben a saliban van 

• bébispenót (vagy bármilyen más zöldsaláta)
• cékla, répa (zsülienre vágva)
• narancs, gránátalma
• avokádó
• újhagyma v. lilahagyma
• vagy bármi más zöldség, amit a hűtőben találtok, és nagyon illenek hozzá a pirított magvak is.

De ez mindegy is, mert a lényeg az a zseniális öntet:  

• kifacsartam egy fél lime levét (amitől azonnal összeszaladt a nyál a számban, ahogy beugrottak a tengerparti mojitók)
• öntöttem hozzá 3 evőkanál mogyoróolajat (most a lidl-ben kapható, függő vagyok, de szezámolaj is lehet, mindkettő nagyon különlegesen finom, de persze tökéletes az olívaolaj is)
• csorgattam hozzá egy evőkanál mézet, és voilá. 

Miss Hiszti

Az egész szünetben úgy aludtam, mint a tej, konkrétan bárhol, bármikor, bármennyit tudtam aludni. És vajon ma éjszaka, hogy 6-kor kellett kelnem, és jó lett volna, ha kipihenem magam, tudtam-e aludni? Nem, természetesen nem tudtam. Ennek eredményeképpen halálosan mufurc állapotban telt a reggel, pedig most néhány napig nem látjuk egymást - semmi sem tetszett, semmi nem volt jó, úgy voltam  vele, hogy ne szóljon hozzám senki, és még a szendvicsembe is túl vastag szelet kenyereket vágott (vegyük észre, hogy ő készíti a szendóimat a suliba, teljesen önként). Nem tudom, néha nem lennék a saját pasim. 

A délutáni óráim után elmegyek spinningre* 6-ra, sőt, szaunázni is fogok, senki ne próbáljon meg megállítani. 

LookHUMAN

*Pedig mennyivel nagyobb kedvem lenne ledögleni a TV elé, és New Girl-t nézni.

Pink

Normál esetben szilveszter után már nem bírom nézni a karácsonyfát (már mikor van), és gyorsan leszedem, de idén ez a fa nagyon különleges volt, és az egész nappali ragyogott tőle - szóval mondtam a pasimnak szombaton, hogy oké, szedjük le, de találjon ki valami más csodás fényinstallációt helyette. Mert olyan szomorú búcsút inteni az ünnepeknek, meg a szünetnek, nem? Aztán az lett, hogy míg ő leszedegette a díszeket meg elcsomagolta a fát, én kitakarítottam a lakást csilivilire, és most úgy érzem, hogy tiszta lap van az otthonunkban is. Végül azért fenthagytunk egy égősort a komódon futni, hogy funkcionáljon fényforrásként meg hangulatvilágításként, de aztán lehet, hogy ebből is hip-hopp elegem lesz, és letépem. 

Vettem ma egyébként Moleskint, de nem volt már sárga, amilyenem az előző két évben volt, csak rózsaszínt kaptam. Hát nem baj, legyen ez az év rózsaszín. Holnap munka, amit azzal kezdek, hogy átköltözöm egy másik asztalra (-ba) a fal mellé, és ott majd nem lesz szomszédom, úgyhogy jobban tudok majd terjeszkedni, meg kitaláltam, hogy követem Lilit, és szép otthonosra kikreatívkodom a benti kis sarkamat, hogy praktikusabb legyen, és jobban szeressem. És viszek majd finom salit, mandarint, meg sokmagos miniszendókat, és nem járok majd le a büfébe sajtos zsemlét meg Twixet stresszenni (de tényleg). 

2015 - Tervek

Nem teszek fogadalmakat, de talán nem árt, ha az ember átgondolja, miben változtathatna, hogyan lehetne hatékonyabb, jobb, boldogabb az élete. És az új év kezdete tökéletes alkalom erre - én legalábbis ezt gondolom. Milyen ironikus egyébként, hogy 3 éve mindig veszek magamnak Moleskint, és 3 éve mindig kapok egy másik, szintén csodás határidőnaplót valakitől, vagy karácsonyra, vagy a szülinapomra. Úgyhogy idén visszafogtam magam (nem volt könnyű), és nem vettem. És vajon ajándékba kaptam-e? Hát persze hogy nem. 

• sok-sok zöldség - Jó, hát tudom, mindenki ilyesmiket fogad meg, hogy fogyni fog, én maradok ennél, hogy mindig tömve lesz a hűtőm zöldségekkel, és tolom is a salátákat rendesen. Csináltam is ma egy zseniálisat, no majd megosztom veletek. Egyébként nem akarok diétázni, csak nagyon szépen, okosan enni, ilyen mediterrán stílusban. Megmértük egyébként a vércukrom, és éhgyomorra az egészséges tartományban volt (5.3), de azért el fogok menni a háziorvosomhoz kikérni a véleményét. 
• pszichológus - Ebben kicsit elbizonytalanítottam magam, de ha jót akarok magamnak, akkor muszáj lesz elmennem, és kicsit magamba néznem. 
• rendezettség - Hát, ebben van mit fejlődnöm. Nem csak fizikailag értem (mondjuk úgy is nagyon rendetlen vagyok), hanem abban is, hogy jobban meg kell terveznem a dolgaimat, a sulit, a programokat. 
• pénz, spórolás - Szeretnék egy ágyat, egy nagyon jó ágyat. A mostani nagyon régi, kőkemény, sokszor fáj reggel a hátam, nem szeretem. Életünk nagy részét az ágyunkban töltjük, úgyhogy azt hiszem, ez a kényelem minden pénzt megér. Akárhogy számolgatom, egy nagyon gerincbarát ágy profi ágybetéttel szörnyen drága, 150-200 ezer környékén van. Nem akarok a spórolt pénzemből erre költeni, úgyhogy Lenszi meg Zsofff példáját követve igyekszem a napi költségeimből kigazdálkodni, és felmatricáztam egy befőttesüveget, hogy ágy, raktam bele 20 ezer forintot, és most nagyon gyűjtök. Ja, és még emellett is kellene félrerakni, hogy a félretett pénzecském is gyarapodjon - hmmm. Ja, és természetesen sokkal kevesebbet fogok költeni tökéletesen luxuskategóriás baromságokra, amik nélkül tökéletesen boldogan tudnék élni.
• sport - Nem érdekel, hogy fogyok-e, de szeretnék izmosabb, egészségesebb lenni. Vissza kellene állni a rendszeres sportra, úgy, ahogy szoktam, hogy jóga-futás-cardio-spinning-erősítés, mindig amihez épp kedvem van, csak mindig mozogjak valamit. Az edzőteremben, ahova szoktam járni régebben jártam, van szauna is, az is sokat dobna a mindennapjaimon, meg a motiváción, hogy elinduljak edzeni. 
• közös élmények családdal, barátokkal - Annyira jó volt koncertre menni anyuékkal, nagyon sok ilyen programot kellene szerveznünk mindenkivel, akit szeretünk. A barátaimat kicsit elhanyagoltam idén (tavaly), sokkal több figyelmet érdemelnének.
• vendégség nálunk - A pasim el van ámulva, hogy milyen finomakat főzök, és hát a lakásom is nagyon cukker, szóval adná magát, hogy meghívjuk hozzánk a barátainkat, neki nagy kedve is lenne hozzá, de valahogy eddig mégsem történt meg. Csak a család jár ide, ők meg csak beesnek, nem kell őket hívni. Pedig milyen jó lenne - na kinézek valami időpontot, és kiküldöm a meghívókat. 
• fotózás - Néhány hete végignéztem az Instagram fotóimat - már több mint ezer van, amióta iPhone-t használok - és zseniálisan végig tudtam követni a tavalyi évemet a nap mint nap készült fotók segítségével, tökéletesen visszajöttek az emlékek, esküszöm, jobb, mint egy napló, hiszen még a hangulatokba is csodásan visszarepít. És hát szépek is a képeim, színesek, szagosak, molnárilonkásak, ahogy ti szoktátok mondani. A telefonom is szuper fotókat csinál, jó a fotómasinám is, ráadásul egy fotóssal élek együtt - ez lesz idén az önmegvalósításom egyik formája, nagyon ráfekszem.
• zene - Ma hosszan beszéltem telefonon az egyik fiúval, dolgoztak az ünnepek alatt olyan dolgokkal, amikhez nem kellettem, és vannak nagy tervek, olyanok, hogy mosolygok, ha eszembe jut. Meg kell lépnünk egy nagyon kellemetlen lépést, viszont lesz 2 új tagunk. Az egész sok időt, sok munkát fog jelenteni, de ez egy olyan dolog, amitől boldog leszek, akár lesz gyümölcse, akár nem. És lesz, tudom. Akarom, és mindent meg fogok érte tenni. 
• energia beosztás, pihenés, eleget alvás - ??? Ezt nem tudom. Ahhoz, hogy tudjak félretenni, muszáj magántanítványokat is vállalnom, talán többet is, mint eddig, és a kettő együtt gyilkos. Hogy hogyan lesz emellett időm sportolni, zenélni, próbálni, készülni az óráimra, vendégeket fogadni, kutyázni, ja, és időt tölteni a pasimmal? Hát ez egyelőre rejtély. Úgy szokott mindez működni, hogy teljesen kimaxolom a napokat, korán kelek, este 10-ig folyamatosan pörgök, másnap ugyanez. Ez mondjuk 2-3 hétig megy így, de azután el szokott fogyni az energiám. Kicsit abban reménykedem, hogy a szuper egészséges életmód, a sok zöldség meg a sport rengeteg energiával feltölt majd. Persze az a veszély is fennáll, hogy pont a sportra nem marad majd energiám.... No, majd meglátom. Igyekszem mindenesetre.

Blanka Biernat

Az utolsó és az első

Az év bulija, na jó, talán a második a záróbuli után, pedig hát volt jónéhány, a kicsit kinyitott Szimplavében volt a szülinapom másnapján. Úgy mentünk, hogy 1-1 üveg belga sört (Delirium Tremens, amit a barátnőm hozott nekünk kintről) vittünk, hogy az bőven elég lesz úgy fél órára, míg mindenkivel koccintunk, meg mindenkit végigpuszilunk, aztán jövünk haza, mert nem kívánta a szervezetünk a mulatozást, de főképp az alkoholt nem. Aztán úgy alakult, hogy egész évben összesen nem ittam annyi pálinkát, mint aznap éjjel, és nem öleltem meg ennyi embert sem.  Szereztem új barátokat, táncoltam, és jó sok puszit is kiosztottam. Hajnal fél 3-kor még hangosan énekeltem a barátnőimmel együtt, mert a világ legcukibb dj-je, aki a barátom, berakta nekem, mert tudja, hogy mennyire szeretem, hogy there's no place I'd rather beeee (ami minden szempontból 2014 himnusza is egyben), és hát tényleg nem volt, ahol akkor szívesebben lettem volna. Azóta pedig láttam az ott készült fotókat, nagyon viccesek, mondtam is a pasimnak, hogy milyen boldognak tűnök a fotókon, és mondta, hogy ott, élőben is annak tűntél. 

Aztán a legjobb az volt, hogy megbeszéltük, hogy fuck New Year's Eve, otthon mario kartoztunk egész este, éjfélkor arra ébredtem, már az ágyunkban, hogy kapom a puszikat az orromra, hogy boldog új évet, de ő is csak a kinti durrogtatás (pfej) erősödéséből következtette ki, hogy elmúlt az éjfél. Aztán másnap felkeltünk aránylag korán, reggeliztünk, bepakoltuk a kutyikat az autóba, és kimentünk a Börzsönybe túrázni. Úgy két órát másztunk felfelé, megebédeltünk Nagy Hideg-hegyen a turistaházban, kaptunk babgulyást meg lencsefőzeléket, majd visszasétáltunk, illetve visszacsúszkáltunk, mert nekem halálosan csúszott a csizmám, az autóhoz a hóban, a csendben, a természetben. Imádtam. Itthon bekuckóztunk a kanapéra, és csak pihentünk, pihentünk. Soha rosszabb január elsejét. 

Music

Voltunk kedden a Zeneakadémián Szalóki Ági koncerten, és mivel elhatároztam, hogy idén rengeteg közös élményt adok mindenkinek, akit szeretek, a szüleimet is elvittük. Egy évvel ezelőtt a Karády-műsorával lépett fel ugyanígy, szilveszter előtt egy nappal, és gondolkodtam rajta, hogy meglepem anyuékat, de aztán nem tettem, és utólag nagyon megbántam, mert a Karády dalok gyönyörűek. Még sosem járt a Zeneakadémián egyikünk sem, így szájtátva bámultuk az épületet, lenyűgöző, és hát csodálatosan szól, óriási élmény lehet egy ilyen helyen fellépni. Viszont aztán kicsit szomorúan ültem ott, rossz érzés, hogy mennyire kritikus és szkeptikus vagyok, ha zenéről, zenei koncertről van szó, egyszerűen nem tudom elengedni magam és csak élvezni amit hallok - szörnyű. Volt egy pont, még évekkel ezelőtt, mikor megcsömörlöttem - nem is tudjátok, mennyi zenésztől hallom ugyanezt, hogy egyszerűen nem hallgatnak zenét. Persze ez alkalommal közrejátszhatott az is, hogy a népzene (merthogy ez egy népzenei koncert volt, nem a saját ízlésünk szerint választottunk) nem a szívem csücske, szeretném szeretni, de számomra egyik népdal olyan, mint a másik, biztosan, mert a gyerekkoromból is hiányoznak az alapok - itthon a Beatles szólt, meg a Rolling Stones, nem a Muzsikás. Egyébként is, szinte minden zenét unok, szóval... Legközelebb jazz koncertre megyünk, de az nem a Zeneakadémián lesz. Komolyzene-ügyben pedig egyszerűen nem tudom, milyen irányban induljak el. 

Apukámnak viszont annyira tetszett a koncert, hogy többször is törölgette mellettem a szemét, szóval mégiscsak igazán megérte elmenni.