The right place

Ma láttam az IG-on egy lányt, hogy Skype-on köszöntötte ma anyukáját, és igen, én is megéltem ezt kétszer is egy másik országból. Tudjátok, milyen közel állunk egymáshoz anyuval, nem volt könnyű. Viszont ma reggel nagy puszikkal, mini rózsabokorral, egy üveg Baileys-el, koccintással, a szüleimmel, a pasimmal meg sok nevetéssel indult a nap. És nem volt köztünk sem sok kilométer, sem számítógép. Jó itthon lenni.

Je ne sais quoi

Már csütörtök délután bementem Budapestre, addigra pont elkezdett elbénulni az idő, így csak vacsiztunk, elmentünk moziba (Samba, sajnos felejtős, pedig imádom ezt a pasit), meg pihentünk, de pénteken délelőtt elindultunk csavarogni-bringázni, hát, hiba volt. Alig bírtuk átverekedni magunkat Budáról Pestre, óriási tömeg volt a rakparton meg a hidakon, egy bombariadóba is belefutottunk, végül a Bálna egyik teraszán vártuk meg, míg eloszlik az őrület. Jó volt ott ücsörögni pokrócba burkolva, bámulva a Dunát, a hajókat meg a budai oldalt. Végül ott is ebédeltünk, olyan finom nápolyi-stílusú Margarita pizzát kaptunk, hogy megszólalt. Szuper a Bálna, tetszik az épület, és ugye hibátlan helyen van, kár hogy teljesen kihasználatlan, konkrétan folyamatosan kong az ürességtől, szomorú látni, örülnék, ha magára találna. 

Aztán mire hazaértünk, már fáztunk, és tudtuk, hogy ennyi elég volt hétvégére a fővárosból, otthon 5 perc alatt összepakoltunk, és egy óra múlva már a Dunakanyarban ültünk a bátyámék kertjében, és a sógornőm által készített óriáshamburgerekkel maszatoltuk magunkat össze fülig-könyékig, és öblítettük le őket jaffaszörppel. És ennyi volt az aktivitás hétvégére. Annyira jó volt, hogy végre semmi programunk nem volt, így kicsit bevásároltunk, főztünk, kitakarítottunk, aludtunk, megnéztünk egy csomó filmet (meglepő módon eléggé bejött mind, mondjuk nem voltak túl nagy elvárásaim), voltunk picit bringázni, de amúgy a hétvége nagy részében legkényelmesebb játszósruháimban a takaró alatt kuckóztam a kanapén. És pont ez kellett. 

Vasárnapra annyira kipihentem magam, hogy a már amúgy is csili-vili lakásban tisztára suvickoltam az összes bútor felületeit (vettem egy jó kis faápoló sprét, az ilyesmi néha kiváltja ezt belőlem), rendet raktam a polcokon és a fiókokban, majd beraktam egy nagyon bugyuta SJP filmet, beizzítottam a vasalót, és nekiálltam szelektálni és rendet rakni a ruhásszekrényemben. Egyrészt rengeteg, rengeteg ruhától meg kellene szabadulnom, nem csak egy hátsó polcra rakni, hanem likvidálni (de engem mindegyik darabhoz szerelem fűz, pedig tudom, hogy egy csomót soha nem fogok többé felvenni), másrészt jobban kellene vigyáznom a cuccaimra. Az egyik kedvenc, laza tavaszi nadrágomat a múltkor lecsöpögtettem valami zsírossal, így bekentem folttisztítóval, és mire oda jutottam, hogy kimosom, a cucc kiszedte a színét elöl, egy nagy foltban. Sírok. És ez olyan jellemző rám, például rárakom a pulcsit a konvektorra, hogy gyorsabban száradjon, és megégetem. Pfff. 

Szóval a lényeg, hogy mindig sírok a meleg, meg a jó idő után, de most tökéletes volt a hétvége így, ahogy volt, hűvösen, esősen, szelesen, hogy be kellett gyújtani, és bűntudat nélkül lehetett teljesen passzívnak lenni. 

Annyira lusta vagyok, hogy a képekkel sincs kedvem bindzsizni, de ami késik, az nem múlik. 

Kérdőjelek

Tudjátok, sokat vagyok Budapesten. Mióta felnőtt vagyok, már nem bliccelek, ha épp nem sétálok, 2 megállóra is gondolkodás nélkül lyukasztok jegyet. Tízes gyűjtőt szoktam venni, az nagyon praktikus, mondjuk lehetne olcsóbb, ha már tízet megveszek egyszerre. Kis összefűzött könyvecske, berakom a pénztárcámba, rendezetten várja hogy használjam, szuper. 

Ezért eléggé meglepődtem, mikor a múltkor a néni a pénztárban 10 darab különálló jegyet számolt le nekem. Mondom, ööö, én nem így kérem, hanem a gyűjtőt, a lefűzött könyvecskét. Hát az megszűnt, ez van helyette. Oké. 

Kérdem én: milyen döntési folyamat eredménye lehet az, hogy egy praktikus, jól működő dologra azt mondják: áá, ezt szüntessük meg, és alkalmazzunk egy sokkal kevésbé felhasználóbarát megoldást? Amit szétszórok, elhagyok, összegyűrök?  

Mondjuk rajtam nem fognak ki, mert az újságosnál még árulják a régi fajtát, és én emiatt ott veszem, mondjuk kérdéses, hogy még meddig. 

Tudom, hogy nem tudtatok aludni

De már mindenki nyugodtan megnyugodhat. 

Mondjuk egy herélt macska nem tudom, mit csavarog ennyit, azoknak nem az a szokásuk, hogy otthon alszanak és 10 kilósra híznak?

Helyzetjelentés

Kibicsaklott a bokám tegnap, úgyhogy most vizes borogatással a lábamon fekszem az ágyban, nyirkos és hideg, brrrr. De amúgy minden rendben van, semmivel nem vagyok lemaradva, minden a helyén (már ha nem gondolok bele túl mélyen). Nyugalom van, és az előttem álló időszak is annak ígérkezik. Jó érzés, hogy van időm és energiám magamra és másokra is. 

• Örülök: ...holnap ballagás, utána egy hosszú hétvége, majd egy hét érettségi szünet. Persze be kell járni (amennyire én be szoktam), de gondolom kávét iszunk meg blogot írok majd, no meg a földrajz érettségin kell majd felügyelnem. Ebből a tanévből alig van már valami. Mondtam már, hogy szeretem a munkám?
• Aggódom: ...ma nem jött haza a macskám!
• Izgulok: ...1 hét után az égvilágon semmi hír a szakdolgozatomról, vajon el kellene kezdenem izgulni? És lassan itt az ideje tanulni is a diplomavédésre.
• Szomorú vagyok: ...ha egy ideig 25 fok van, és rövidnadrágos-tornacipős idő, akkor nagyon nehéz visszaállni arra, hogy ma a tűzriadót gyakoroltuk, álltunk kint fél órát, én dzsekiben, sálban, közben dideregtem és majd lefagyott a fülem.
• Csalódott vagyok: ...no nem nagyon, csak kicsit. 4 részt láttam eddig a Trónok harca 5. évadából, és egyrészt sokkal szórakoztatóbb lenne nem egyedül nézni, másrészt ma bevallottam magamnak, hogy én nem is olyan nagyon szeretem ezt a sorozatot. Jó, valóban izgi, meg fröcsög a vér, ez és színvonalasabban történik, mint a Walking Deadben, de engem akkor is sokkal boldogabbá tesz két rész Szex és New York, vagy Született feleségek, vagy Mad Man (sorolhatnám). 
• Ilyen dilemmáim vannak: Ma egész konkrétan 30 percet álltam a DM-ben a dezodoros polc előtt, már jött a biztonsági őr vizsgálgatni. Évek óta próbálkozom megtalálni a nagy Ő-t. Mert ugye két lehetőség van: vagy alumínium, ami ugye maga az ördög, és tutira rákos leszek tőle, vagy a mindenmentes, ami olyan, mint halottnak a csók, és egy fél nehéz nap után már nem érzem jól magam, pedig én abszolút nem vagyok izzadós. Most kettőt használok felváltva, hosszú, találkozós napokhoz a brutált, amikor meg nem találkozom senkivel, vagy csak itthon vagyok, akkor a semmiresemjót. Ti tudtok olyat, ami nem alumíniumos, és mégis van izzadásgátló hatása? És a pasik ezt hogy oldják meg?
• Alig várom: ...holnap bemegyek Budapestre, és mindenféle fun folgot szeretnék csinálni. Például bringázni a városban, a fotómasinám is viszem. Esetleg süthetne a nap.
• Ezt olvasom: ...Rém hangosan és irtó közel. És nagyon tetszik!

monika mind

OFF

Jöttek tegnap a srácok, és úúúú, annyira jó volt. Rengeteg puszit és ölelést kaptam, de olyan szívből jövőket, hoztak és ittunk pálinkát, ettünk, beszélgettünk, ökörködtünk, fociztunk, és a végén letegeződtem velük.  Az a fura, hogy úgy sikerült nagyon közel kerülnöm hozzájuk, hogy van egy határ, amit sosem léptek át (kivéve a folyosón dobott puszit, ha emlékszünk), és erre nagyon büszke vagyok. Arról meg nem is beszélve, hogy milyen szépen megtanultak angolul. Szeretem a munkám.

Mondjuk annak ellenére, hogy nem ittam sokat, és csak két órát voltak itt, ma reggel nem volt nagy kedvem kelni, pedig muszáj volt, mert egész nap vizsgáztatnom kellett, utána még tanítanom, és hosszú nap volt. Ennek hála most úgy érzem magam, mint egy kicsavart mosogatórongy, de ezt kompenzálandó itthon gyorsan főztem kókusztejes-csirkés-ananászos curryt üvegtésztával (ez az ultimate comfort kajám), betáraztam a Trónok harcát a tévémbe, és még egy doboz Ben&Jerry's Chunky Monkey jégkrémem is van - na jó, csak a lidlis koppintása, de pont ugyanolyan finom.

Fun times ahead

A cukipofa érettségizőimnek ma volt az utolsó előtti órájuk velem. Úgy érzik, készen állnak, lezártam őket, úgyhogy ma a reggeli órájukon ország-városoztunk, nevettünk. Csütörtökön ballagás, jövő héten kezdődnek az írásbelik. Este jönnek hozzám szerenádozni, már nem divat, de azért hozzám, holnap meg még két másik tanárhoz jönnek. Hosszú dilemmázás után behűtöttem néhány üveg bort meg ásványvizet, anyu pedig süt tepertős pogácsát. 

Hétvégén pedig bent voltunk Budapesten, péntek este kacsamellet sütöttem salival, kinyitottunk egy Sauska 11-et (úristen de finom), romantikáztunk. Szombaton egész nap a városban tekeregtünk, kávéztunk, ettünk, én az 'új', illetve upgrade-elt, új üléses-markolatos versenybringámmal vagánykodtam, közben olvadoztam Budapesttől. 

Szombattól pedig itthon nálam. Megvolt az év első Dunakanyar-bringatúrája is, kellene járni minden nap. Most annyira a helyükre kerültek a dolgok, jó lenne, ha így maradna minden. 

Ja, és hazajöttem a töménytelen lyukasórám közepette bevásárolni, konzultálni pogácsa ügyben, meg csak úgy, és annyira nyár van, hogy egész komolyan elgondolkodtam, hogy csinálok magamnak egy aperol spritzet a teraszon-napsütésben-blogírás mellé, de hát na. 

Minden oké

A kicsi unokahúgom, amikor meg szoktam kérdezni tőle, hogy mi újság, vagy mi a helyzet, azt szokta válaszolni, hogy jó. Ami, ugye, nem ideillő válasz, úgyhogy megtanítottam neki, hogy olyankor azt kell válaszolni, hogy minden oké. És olyan cuki, ahogy az öt éves szőke fejével (megint tök egyforma a hajunk) vigyorogva rávágja, ha kérdezed, hogy mizu, hogy minden oké.

Tegnap a sulinapon nagyon rossz kedvem volt, megcsináltam a dolgom, aztán kiültem a napra, reménykedtem, hogy senki nem ül le hozzám beszélgetni, vártam, hogy hazamehessek, aztán mikor rájöttem, hogy senkit nem érdekel, hogy itt vagyok-e vagy sem, hazasunnyogtam. Otthon mindenki próbált jókedvűen csivitelni velem, de abban sem voltam partner. Kicsit napoztam a kertben is, közben olvastam, majd hiába volt jó idő, napsütés, ahelyett, hogy mondjuk elmentem volna tekerni, lefeküdtem aludni, hogy ne kelljen gondolkodnom. És jó ötlet volt, kicsit helyretett.

Aztán végül csak összeszedtem magam, elmentem futni a kutyával, bár az izomlázam miatt csak lájtosan, majd lezuhanyoztam, hajat mostam, majd megkértem anyukámat, hogy vágja le a hajam. Néhány napja próbálok fodrász időpontot szerezni, de csak a jövő hét végén tudnának fogadni. Nem is értem, annyi fodrász van, Dunát lehetne velük rekeszteni, hogy lehet, hogy mégsem lehet bejutni egyikhez sem? Jó, tudom, nekem meg minden azonnal kell. No mindegy, anyu megnyírt, én meg megigazítottam a frufrum, és most tök jó, minek nekem fodrász, plusz spóroltam egy csomó pénzt. 

Este pedig találkoztam a barátaimmal, akiket már rég nem láttam, ücsörögtünk a tengerparton Duna-parton egy szép kis teraszon a kompnál, néztük a naplementét, megittam egy csomó Nyakas Irsai hosszúlépést, elszívtam néhány szegfűszeges cigarettát (nem is emlékszem, mikor gyújtottam rá utoljára), amikor lement a nap, megkaptam a zakóm alá az egyik fiú pulcsiját, és dumáltunk egy csomót mindenféléről késő éjszakáig. Aztán hazajöttem, és bár tudtam, hogy ma nem lesz könnyű felkelni reggel, de nem bántam, mert teljesen a helyére került bennem minden, huss, rosszkedv, welcome back, vidám, jókedvű Milonka. 

Ma pedig megint alszom egy kicsit munka után (az élet nyolcvan után már csak ilyen), kicsit összepakolok meg takarítok, elmegyek bringázni, este pedig jazz koncertre megyek a tegnap esti cuki bandával.

Pas mal...

...pas bien.

Tegnap reggel 7:50-re mentem a nyomdába, 8:17-kor pedig már otthon voltam a kinyomtatott szakdolgozatommal - csak spirálkötésben kérték. Kicsit méláztam, majd bementem Budapestre, mondjuk a kapuból léptem vissza a lényegért, ugyanis a nagy készülődésben majdnem itthon felejtettem  a mesterművet. Leadtam, találkoztunk, értem jött autóval, majd elmentünk vidékre, elintézni valami ügyét. Nagyon fura volt az egész, de valahogy mégis jó volt. Voltunk Gödöllőn is, ahol van egy nagyon különleges bringabolt. Vettem egy új ülést, markolatot meg lezárót a kék versenybringámhoz (ami az exemé volt, és amikor szakítottunk, el akartam adni, de már nagyon szeretem, főleg így, az új bőr kiegészítőkkel), amit Budapesten szeretnék használni. Így már 4 bicajom van, tudom, mániákus vagyok, más meg cipőket gyűjt, nem? Ebédeltünk is ott, majd vissza Budapestre, olyan jó volt ülni az autóban, suhanni, nézni a gyönyörű harsogóan zöld tájat, a kutyával meg vele, elégedetten gondolva arra, hogy megírtam, elkészült. Minden rendben lesz.

Az én cuccaimat is összepakolta ott, nála, amin nagyon kiakadtam. De aztán beszéltünk egy csomót, veséztük, hogy kit mi bánt, mik lennének a megoldások (ööö), együtt aludtunk, és jó volt. Most egy kicsit olyan érzés, mintha reset gombot nyomtunk volna. Vagy visszatalálunk egymáshoz, vagy nem, majd kiderül. Nem olyan jó érzés, kicsit szomorú.

Ma suli után már egész korán itthon voltam, lefeküdtem aludni, és 3 órát aludtam - a fáradtság, vagy a megkönnyebbülés, nem tudom. Néhány hete nagyon szépen eszem, rengeteg vizet iszom, és eleget alszom, a súlyom is csökkenőben, ami jó érzés, és jól is érzem magam. Viszont ha így folytatom, az izmaim is eltűnnek, úgyhogy ma elkezdtem újra edzeni is.

Arra számítottam, hogy eufória lesz a leadás után, de kicsit inkább üres vagyok. Nem bírom ezt a szelet sem. Annyira várom, hogy ne kelljen harisnyát hordani a szoknyáimhoz. Most zuhany, a könyvem (végre olvashatok megint), aztán legyen holnap.

Like a boss

Délután 5-kor rájöttem, hogy tartalomjegyzéket nem úgy írunk, hogy megnézzük, hogy mi hányadik oldalon van, és beírjuk a fejezetcím mellé, mert ha nyomok két entert, akkor minden megváltozik. Kicsit kétségbeesett lehetett a hangom a telefonban, mert a bátyám ahelyett, hogy elmondta volna, hogy kell csinálni, autóba ült, és 20 perc múlva már itt is volt. Onnantól kezdve már nem is kellett a géphez nyúlnom, mert ő mindent átnézett, csinált tartalomjegyzéket, formázott, javított, szépített, pdf-et csinált belőle, és még a pendrive-omra is rámásolta a végleges verziót, hogy nekem csak át kelljen nyújtanom a nyomdában reggel 8-kor. Anélkül, hogy erre kérnem kellett volna. Most, fél11-kor lettünk készen, akkor ment haza. 

Kapott vacsit, meg egy üveg bort, de azt hiszem, sosem tudok elég hálás lenni azokért a dolgokért, amiket csupaszeretetből megtesz értem. Nekem vannak a legjobb tesóim a világon. ❤

Nektek is köszönöm, hogy kitartottatok a tökunalmas szakdolgozatírós időszakomban. Végre vége. Vajon emlékszem még, hogyan kell normál, molnárilonkás életet élni? A legutolsó fun dolog, ami történt velem, az az Annalighttal evett pavlova, meg a mellé ivott két pohár bor volt. Azóta senkivel nem találkoztam, és semmit nem csináltam. Be kell hoznom a lemaradást.

Wishlist - mert megérdemlem

Tudom, ne igyak előre a medve bőrére, de már mindjárt kész a nagy mű! És ha van valami ilyen naaaagy cél, amit sikerült teljesítenem, mint például ez a szakdolgozat, én meg szoktam jutalmazni magam. Ez a sok itthon, számítógép mögött ülés, sehova nem menés spórolás is volt nekem, szóval azt hiszem, megérdemlem, hogy kapjak magamtól valami szépet, ami emeli az életminőségemet (haha). De mit is? Persze esélyem sincs mindre, és lehet hogy csak nem lesz enyém egyik sem, de ezeket elfogadnám jutalomként.

• A POPO Design-t nem olyan régen ismerem, de minden cuccuk csupa szín, baromfi, meg életimádat. Ez a táska egész nyáron a legjobb barátom lehetne. Csodaszép!

• Imádom a hátizsákokat. Ha Budapestre megyek, mindig van nálam egy csomó minden, és néha egyszerűen attól fáradok el, hogy az oldaltáskámban cipelem a nehéz cuccokat, és a gerincemnek elege lesz. Viszont ha hátizsákba pakolok, ez a probléma egyszerűen nem létezik. Viszont vége van már a Jansportos időknek, a táska is lehet csinos, színes, vagány, és mégis nőies. Ez a napsárga Juhász Dóra bőr táska szerintem az ideális háti. 

• És igen. Milonka legszebb álmaiból származik ez a Soie Essentielle nyaklánc. Szerintem megírnék még egy szakdolgozatot érte. 

Mindhárom gyönyörűség forrása a Wonderlab.

Should feel better

Mondjuk rá, hogy kész vagyok. Persze tudom, melyek azok a részek, amikbe bele fognak kötni, így valószínűleg a holnap délelőttöt még rászánom, és dolgozom rajta egy kicsit. Valamint van még néhány dokumentum, ami elméletileg jól nézne ki benne, de már így is 47 oldalnál tartok, pedig 20 oldalt mondtak. Nem tudom, majd holnap kitalálom még. Agyilag teljesen lenulláztam magam, beraktam egy kis Toscát (nem, nem a klasszikust, hanem Kruder&Dorfmeister kistesóját), és ennyi. Gondolkodtam rajta, hogy összeszedem magam, felülök a bicajra, keresek haverokat a városban, és szerzek egy pohár bort, de nem. Majd hétfőn meg kedden, amikor tényleg kész leszek.

Egyébként annak ellenére, hogy mindjárt vége, nincs túl jó kedvem. Remekül a homokba tudtam dugni a fejem a szakdolgozás alatt, de most, hogy hétfőn muszáj tiszta vizet önteni a pohárba, megint elkezdtem stresszelni. Beszéltünk néhányszor telefonon, és micsoda meglepetés, nem tűntek el a problémák.

Are we there yet?

Egyszerűen már nem bírom. De komolyan, kit érdekel ez? A nagyja benne van, még egy csomó (kész) dolgot bele kellene másolni, néhány részt még gatyába rázni, helyretenni a hivatkozásokat, pofásítani a mellékleteket, átnézni, és kész lenne. De egyszerűen már nem bííírom. Ülök felette, és közben a fejemben megy a film biciklizésről, kutyázásról, jógáról, futásról, egy óriási aperol spritzről, egy nagy adag tenger gyümölcseis spagettiről, egy szál Djarumról, Budapestről, a pasimról, romantikázásról, a barátaimról, az életemről. 

Hétfőre el akartam kérni magam, hogy kinyomtassam, beköttessem, de nem engedtek el, ki kellett vennem szabadságot, de legalább kiderült, hogy van ilyenünk. Basszus, fejezzem már be. Ja, és ma írt (hétfő óta) a konzulensem, hogy elolvasta, holnap hívjam fel. Remélem, azt fogja mondani, hogy az egész úgy szar, ahogy van, és írjam át teljesen. Anyuuu.

Helyzetjelentés

Gondolom, nem kell mondanom, hogy a szakdolgozatírós időszak nem az ember életének legizgalmasabb fejezete. Viszont ott vannak a kilátások, hogy milyen szuper lesz minden, ha leadom. Arra még nem akarok gondolni, hogy el kell kezdenem tanulni az államvizsgára is, de azért lesz egy kis szusszanás a kettő között (bár még nem tudom, mikor lesz). Sajnos nincs túl nagy motivációm, főleg, mivel a pedagógia tanszéken, mikor mondtam, hogy hagyjanak már  ezzel a szakdolgozattal, mondták, hogy de, sajnos muszáj, de hát mindegy, csak írjak valamit, úgy húsz oldalt, szóval sejtésem szerint nem doktori disszertáció-szintű irományt várnak el. Szívem szerint így leadnám, ahogy most van, annyira nem érdekel, kapjak rá kettest. De persze nem, csinálom én, csak nyüszögök, na. A legnehezebb egyébként, hogy dolgozom, és amikor hazajövök, lerakjam újra a seggem a székre, és nekiálljak. Ha már írom, akkor megy, de a hazaérkezés és az effektív munka közt elég sokat vívódom. Nem baj, már csak 4 nap, és vége. Szuper lenne előbb befejezni, de most nem fogom tudni.

• Örülök1: Nagy örömök most nincsenek, úgyhogy nézzük az élet apró dolgait. A legkedvencebb müzlim (Jordan's Country Crisp Raspberry), amit kint vettem néha, és ami egyébként arany árban van, féláron volt a CBA-ban, pedig az is csoda, hogy van náluk, mivel ez ilyen Culinarisban kapható cucc. Én simán tudok nélküle élni, a saját készítésű müzlim is van ilyen finom, sőt, de annyira jó, hogy reggelente néha ezt ehetem változatosságként. Vaníliás rizstejjel, mmm.
• Örülök2: Tegnap annyira hosszú volt az értekezlet, hogy hazafelé beugrottam a szoláriumba hazafelé, hogy kicsit feltöltődjek. Úgy 2 hónapja voltam utoljára, így most a 10 perc egy icipicit megkapta az arcom. Egyrészt iszonyú jólesett, másrészt ma többen is megjegyezték, hogy milyen kipihentnek tűnök - és tényleg, látom én is magamon a tükörben, lett egy kis színem, eltűntek a karikák a szemem alól, szép, halvány rózsák vannak az arcomon - sokat számít, na. Mondjuk tény, hogy most, hogy írnom kell, nagyon figyelek, hogy minden nap aludjak 8 órát, másképp nem tudnám együtt csinálni a munkát meg a szakdolit, főleg úgy, hogy hétvégén is ez van.
• Szomorú vagyok: Ma megérkeztek a végzősök ballagási meghívói, belenéztem, és nem vagyok rajta a tanárok listáján. Kifelejtettek. 
• Izgulok: El szeretném kérni magam a suliból, hogy hétfő reggel ki tudjam nyomtattatni, beköttetni a szakdogám, és bevinni Budapestre leadni. Tudjátok, nálunk nincsen ilyen, hogy szabadság, és mivel nagyon be vannak keményítve mostanában, necces a dolog. Nagyon izgulok, hogy elenged-e az igazgató - sajnos van rá esély, hogy nem.
• Izgatott vagyok: Milyen SZUPER lesz nekem hétfő délután!!! Főleg, hogy kedden-szerdán sulinapok lesznek, szóval lelazulhatok. 
• Alig várom: Egy csomó mindent! Várom, hogy visszakapjam a társasági életem (ami nem a diákokat meg a kollégáimat jelenti), várom, hogy találkozzam a barátaimmal, jó pár lebeszélt találka vár rám lefixálva a közeljövőben. Várom, hogy eljussak fodrászhoz. Várom, hogy elvigyem a kutyát kozmetikushoz, és szép, tiszta, tavaszi kollekciós, koromfekete, szupergöndör, rövid bundát kapjon megint. Hogy elkezdhessek újra rendszeresen sportolni - kedv már lenne hozzá, csak most idő nincs (sok). Azóta sem találkoztunk, úgyhogy várom, hogy lássam a pasim, és tisztázzuk a tisztáznivalókat
• Kíváncsi vagyok: Az új Trónok harca részekre nagyon-nagyon!
• Hangulat: Nagyon tavaszi, csinos, tornacipős, bringázós, randevúzós, jövős-menős, kevéssé dolgozatírós.

Az valami finom?