morning bird

Dani az óraátállítás óta 6 előtt kel, és én ezt nem bánom. Szeretem a reggeleinket, hogy mindenre van idő, hogy látjuk, ahogy magukhoz térnek a fények és felszáll a köd, hogy van idő hosszan reggelizni, mesét nézni, nekem van időm zuhanyozni, készülődni és összerakni magam, akár összekészíteni az ebédet. Phoebe mesélte, hogy egy ideje 6 előtt kelnek a pasijával (bocsánat, férjével) és elmennek futni, hazaérnek, és még van ideje nyugodtan készülődni, olvasni akár picit mielőtt el kellene indulnia, hogy beérjen 8-ra a munkába. És azóta tök nyugodtan, kiegyensúlyozottan érkezik melóba, szép a haja és a sminkje, rendszeresen megdicsérik, hogy milyen csinos, sőt, jókedvű egész nap, nem úgy, mint mikor úgy kelt, hogy csak annyi ideje volt, hogy magára kapkodja a ruháit és fogat mosson, és már rohannia is kellett. Én ezt annyira érzem és támogatom, sosem értettem, mikor mesélte valaki, hogy ő inkább alszik még fél vagy negyed órát akkor is, ha cserébe káosz a reggele. Meg hát könyörgöm, a gyereknek is sokkal jobb így, nyugiban, nem? 

Nekünk amúgy elég 3/4 8-kor elindulnunk akkor is, ha ovi van, de amikor gimis voltam és 6:30-kor indult a gödöllői busz (oda jártam Vácról suliba, az egy óra busz út), már akkor is 5-kor keltem, hogy legyen mindenre idő, pedig ezt senki nem várta tőlem el. 

Múltkor mondta az egyik óvónő, hogy mindig az az érzése velem kapcsolatban, hogy mindig annyira egyben vagyok, csinosan fel vagyok öltözve és jó illatom van, hogy biztosan indulok a reptérre és elutazom valahova - kérdezi is azóta minden nap, hogy ma hova utazol? Pedig időnként velem is előfordul, hogy úgy érkezünk az oviba, hogy a pulcsim alatt még a pizsamafelsőm van, fogat sem mostam, csak egy kávét döntöttem magamba, és azt sem tudom, hol vagyok. Vannak azért ilyen reggelek, hiába kelünk időben. 

fooood

Cickafark blogger írt egy bejegyzést a múltkor a kaja-tervezés, bevásárlás, hűtőben megromlott élelmiszerek témájáról, meg arról, hogy főz valamit, és aztán mégsem kívánja. Már ezer éve szeretnék hozzászólni a témához, ez nekem is nehéz, és sajnos nincsen nálam a megoldás kulcsa, de talán jó, ha beszélünk róla, és biztosan nektek is lesz jó ötletetek. Egyébként pont hallottam a rádióban, hogy megint volt rá kutatás, hogy milyen elképesztő mennyiségű ételt dobnak ki a családok.

Nálunk azért olyan trükkös kitalálni, hogy mit főzzek, mert Barnit az óvodában traumatizálták az étkezéssel, volt olyan óvónője, aki erőltette, hogy megegyen bizonyos dolgokat, nem lehetetett addig felállni, míg tényleg el nem fogyott a tányéron lévő étel, és előfordult a legendás sztori is, hogy összeöntötte a levest a másodikkal a tányérjában, és úgy kellett megennie. A szülei zseniális főztjének hála nagyon szeret enni, de nincsen rá esély, hogy olyasmit, amit ő nem kíván és nem esik neki nagyon-nagyon jól, megegyen, és amit nagyon szeret, azt is maximum kétszer (mondjuk két nap ebédre) egymás után hajlandó megenni. Bármitől képes egy pillanat alatt megundorodni, egy icipici zsírosabb falattól, csonttól, porcogótól, olyan zöldségtől, ami nem ízlik neki, tulajdonképpen bármitől, és ott vége az étkezésnek. Halat nem eszik. Ha éhes, inkább eszik egy szelet csokit, vagy iszik egy joghurtot, mint hogy megmelegítsen egy tányér ételt, egyszerűen le akarja tudni a dolgot, hogy ne kelljen foglalkozni vele. 

Ezért én hiába akarok kísérletezni és mindenféle ismeretlen, zöldséges csodákat elkészíteni, vele sokkal jobban járok, ha olyasmit készítek, ami kicsit sem rizikós és tudom, hogy szereti, vagy legalább megeszi. Ha kívánok valamit, egy indiai curryt például, zöldséges kuszkuszt, ilyesmit, megfőzök magamnak egy kisebb adagot. Ha olyan épp a melója, hogy napközben nem eszik meleget, mert nincs rá ideje vagy lehetősége, akkor szendvicset szokott vinni, én pedig legtöbbször itthon vagyok napközben, így készülök valami meleggel estére. Ez lehet parasztreggeli is (felturbózott tojásrántotta), paradicsomleves, bundáskenyér, héjában sült krumpli vagy melegszendvics, de valami meleg. A mostani projektjében fizetik az ebédjét, közösen rendelnek az irodába mindig máshonnan, így jókat eszik, este meg tök jó egy szendvics is, vagy bármi. Ráadásul Dani is ebédel az oviban, így csak magamra kell gondolnom, de nekem kb bármi jó ebédre, sali, sült zöldség, egy kis adag szusi amit hozok valahonnan, maradék leves. 

Én úgy szoktam tervezni, hogy két adag kaját főzök egy héten (nyilván nem egyszerre), meg mondjuk egy nagy adag levest. Mondjuk borsófőzeléket fasírttal meg töltött paprikát, mindkettőt tudjuk két napig enni, nekem szokott maradni még ebédre. Ha több, mint ami elfogy, amit sokszor már előre látok, azonnal csomagolom és viszem át a szomszédhoz, akinek nem nagyon főz a felesége, és minden falat házi kosztért nagyon hálás. Ha neki sem akarom már odaadni, akkor megy a szomszéd Pötyi kutyának, aki már egyedül van, mert a párját, Dorkát egy hónapja elaltatták, mert nagyon beteg volt szegényke. Mi sokszor kapunk kaját Barni anyukájától, (a héten kaptunk tőle ludas kását, ami tulajdonképpen rizses hús sok borsóval és répával, nagyon szeretjük, meg egy tepsi rakott krumplit), hétvégén meg egyet szoktunk Anyuéknál ebédelni, szóval ez nagy segítség. 

Amikor vásárolni megyek, kitalálom előre, hogy mit akarok főzni, és csak ahhoz válogatok, bár nekünk van az alagsorban mélyhűtőládánk, ott mindig van olyan, amiből tudok főzni mondjuk borsófőzeléket vagy spenótot, ikeás húsgolyókat, sült kolbászt, virslit, natúr szeletet, ilyesmiket. Krumplit, tésztát, rizst stb tartok itthon, de mondjuk zöldséget (kivéve uborkát, paradicsomot, paprikát, hagymát, abból rengeteg fogy) tényleg csak azt és annyit veszek, ami azonnal kell, mert ránk rohad. Így is szokott néha sajnos. Nekem emiatt jobban is működik, hogy mondjuk hetente van egy nagyobb bevásárlás, de pékáruért, meg olyan dolgokért, amik ad-hoc kellenek (mondjuk kitaláljuk, hogy hamburgert eszünk vacsira), elmegyek aznap. 

A reggeli nálunk nagyon fontos, ahogy felkelünk, kb azonnal ülünk le enni, én igyekszem egy szelet teljes kiőrlésű, picit megpirított kenyeret enni felvágottal vagy avokádóval és sok zöldséggel, de van go to reggelim is, és mondjuk heti 4-5x eszem - két szelet finn crisp, vagy wasa kenyér, aminek banánt teszek a tetejére és citromot csöpögtetek rá, mellé kávé mandulatejjel - ez akkor is jólesik, ha nem kívánok semmit. 

ez itt épp a mai reggelim, a barátnőm hozott nekem Amerikából bagel-sót, ami egy mákos, szezámmagos, hagymás, fokhagymás, fűszeres sós keverék, isteni az avokádós pirítósra (meg állítólag mindenre)

ez meg a szokásos go-to banános friss crisp (itt wasa), hű társam gimi óta

Daniról azért nem írok külön, mert vele a legkönnyebb, ő nagyon jól eszik, nem válogatós és ösztönösen az egészséges ennivalókat választja, imádja a zöldségeket például, bármennyi uborkát, paprikát, paradicsomot képes eltűntetni. Van, hogy valami nem ízlik neki, vagy mondjuk kér egy szendvicset de mégsem kívánja, én ezekből sosem csinálok ügyet, szokott kérni helyette egy banánt, vagy rakok elé almaszeleteket, betömi azokat, de akkor sincs semmi, ha reggeli helyett csak egy túró rudit eszik, de ez nagyon ritkán fordul elő, legtöbbször kenyeret/kiflit eszik felvágottal, sok zöldséggel. Neki nem központi kérdés a kaja, de szól, ha éhes, és olyankor jól eszik. Sosem jutalmaztuk édességgel, de tudja, melyik fiókban vannak, bármikor hozzáfér, nagyon ritkán jut eszébe kinyitni és enni mondjuk egy kinder szeletet vagy pár szem gumicukrot (általában én rakok ilyesmit elé mondjuk ebéd után), mi sokkal több édességet eszünk, mint ő. Szoktam neki fánkot vagy fahéjas csigát venni uzsira, van, hogy pucér vagy lekváros tésztát kér, nekem az is oké. Viszont én semmit nem eszem meg, amit meghagy, ezt megfogadtam még az elején, állítólag az anyukák rengeteg felesleges kalóriát visznek be így, meg hát nem vagyok konyhamalac - se zöldséget, se főtt ételt, egyszerűen kidobom. Nálunk soha semmi nyomás nem volt otthon a kajával kapcsolatban, Anya egyszerű de finom dolgokat főzött, de nem volt nagy választék a hűtőben. Ha valamit meghagytam, volt kutyánk, ő örült neki. A kínálatból azt ettem és annyit, ami jólesett, sosem volt olyan, hogy még három falatot meg kell enni. Én a saját gyerekemmel is ezt a vonalat viszem, nekünk eddig működik. Hiszek abban, hogy ha bármi elérhető neki, akkor az nem olyan izgalmas (így vagyok a tévével, mesenézéssel, telefonnal is). 

Nekem amúgy nagyon hullámzik, hogy mennyire vagyok lelkes és kreatív a konyhában, vannak jó heteim, és van, mikor tojok rá és a túlélésre játszom (most pont a kit érdekel, mindent összeeszem időszakom van, meg is vagyok hízva eléggé). Ha nagyon nincsen kedvem mondjuk hétvégén főzni, akkor elmegyünk enni egy finom pizzát valahova vagy hozunk haza kínait, Barni abszolút partner ebben. Egyébként nagyon ritkán járunk étterembe, mióta annyira felmentek az árak, hogy nem érzem egyensúlyban az élményt, meg az árat, amit fizetünk érte. Van közel hozzánk egy étterem, ott szoktunk menüzni néha. 

Amikor Dániában voltam a sulival, ott mesélték a dánok, hogy náluk az ebéd egy teljesen funkcionális dolog, nem élményként tekintenek rá, pedig szuperjó kantin volt a suliban, hanem letudják, visznek egy szendvicset meg mellé zöldségeket otthonról és kész. Ez egy végtelen és iszonyúan intenzív projekt (főleg családanyaként, jeez), ezért  szerintem tök jó, ha néha bűntudat nélkül így állunk hozzá mi is. Az egyetlen dolog, amihez tartom magam, hogy változatosan együnk és amihez lehet, együnk zöldséget. 

Meséljetek ti is!

Phoebe, kolbászkrém mézzel és La Boutique by Meinhart, azaz az új kedvenc cukrászdám

Találkoztunk múltkor Phoebe-vel a városban teljesen spontán módon, aznap kitalálva a randit, ahogy én szeretek ilyesmit szervezni és a barátaimmal találkozni - szerencsére ő is ilyen rugalmas. Ki tudja, mi lesz velünk hetek múlva, nem? Elvitt a Pit Pit-be, a tapasozóba, ami a Kálvinnál, a lakásához közel van, nagyon finomakat ettünk, nekem legjobban a kolbászkrém mézzel ízlett, ami elsőre kissé szürreálisnak hangzott, de isteni finom volt. Nekem mondjuk továbbra is a régi lakásunk mellett lévő Pata Negra a kedvenc tapasozóm, de Phoebevel bárhol imádok enni. 

Elmentünk utána Phoebe kedvenc cukrászdájába, ami mostantól az én kedvenc cukrászdám is, menjetek el ti is, és akkor a ti kedvenc cukrászdátok is lesz, ígérem! Az a neve, hogy La Boutique by Meinhart, a Királyi Pál utcában van, és életem legfinomabb szelet sütijét ettem ott, egy Essence nevű, talán csokis, ananászos, mégsem tolakodó, könnyű és elegáns ízorgiát, ami így nézett ki: 

Szezononként változik a kínálat, elképesztő süticsodákat készítenek, ráadásul szuperkedves és nagyon szerény a cukrászmester, Menyhárt Attila, ha esetleg ott van, mindenképp beszélgessetek vele kicsit. Az üzlet azért is érdekes, mert a felesége a bolt másik felében különleges ruhákat árul. Én teljesen le voltam nyűgözve, és mindenkit elviszek majd, akit szeretek, mert szerintem sokkal több figyelmet érdemelne Attila és a csodálatos desszerteket kínáló boltja. Phoebe rendszeresen visszajár kis családjával és lassanként végigeszi a kollekciót. Nagyon szereti őket, az esküvői tortáját (bocsánat, tortáit!) is Attila készítette - gondolhatjátok, hogy milyen sikerük volt. Ugye ellátogattok a La Boutique-ba ti is?

blogvember

Na, hát látom, hogy mindenki nagyon le van ülve. A kérdésem főleg a (blogjukat kissé elhanyagoló) bloggerekhez szól: mit szólnátok egy újabb blogvemberhez? Van kedvetek napi szinten naplót írni (vagy legalább megpróbálkozni vele) és kicsit aktívabban kapcsolódni megint?

ládikák és kisautós polcok

A Frankelen a kiságy fölé ikeás dobozokat szereltünk a falra polcként, azt nagyon szerettem, ilyen volt: 

És eszembe jutott, hogy ezt lehetne itt is reprodukálni, Apa segített felfúrni őket. Az alsó kettőt Dani is eléri a földön állva is. 

Azt pedig nem emlékszem, meséltem-e, hogy van a FB-on egy bácsi, aki kisautó-tartó polcokat készít, már 4-et vettünk belőle, de úgy tűnik, ez sem elég (mentségünkre szóljon, hogy a legtöbb kisautóját örökölte): 

Apukám világa néven megtaláljátok a készítő bácsit a Facebookon, ott látjátok azt is, hogy milyenek vannak, rendelni pedig itt tudtok: ivett.gemes kukac gmail pont com. Mi épp most rendelünk további kettőt, remélem, már tényleg az utolsókat:). Mondjátok légyszi, hogy itt találtatok rá. 

Még majd kerülnek a falra képek,  és persze vannak további ötleteim. Egy ponton ágyat is fog kapni, de most tök jó ez a 140-es matrac. Valószínűleg egy ágyneműtartós keretet veszünk hozzá, mert jó, hogy ilyen széles, este kényelmesen mellé tudok feküdni, mikor olvasunk, meg volt már, hogy itt aludtunk ketten, mikor Dani beteg volt, hogy legalább Barni tudjon tőlünk aludni.

Nagyik in the house

Reggel erős fejfájással ébredtem (én, akinek sosem fáj a feje), hirtelen át is gondoltam, hogy ittam-e előző nap kávét ebéd után, mert akkor szokott fájni, ha az kimarad, de eszembe jutott, hogy ittam. Aztán Dani kérte, hogy bicajjal vigyem őt oviba, és bár egy porcikám sem kívánta a testmozgást a hasogató fejfájás mellé, de úgy tűnik, segített a friss levegő, mire hazaértem, elmúlt. Ma rengeteg folyadékot fogok inni. 

Itt vendégeskedtek a szüleim az elmúlt két napban. Nagyon régen nem jártak nálunk, Apa szívesen jön, ő nagy csavargó és iszonyat rugalmas még most is, de Anyát jó ideje nagyon nehéz kirobbantani a saját kis napi rutinjából. Meg azt is szokta mondani, hogy ő nagyon rosszul alszik, ha nem otthon tölti az éjszakát. Na de eljöttek szerda reggel, Daninak nem mondtuk meg, hogy jönnek, hogy meglepetés legyen. Kakukkos óra projekt van az oviban, cipősdobozból készítenek kakukkos órákat a kicsik, így Apa hozott nekik egy igazi, faragott, működő kakukkos órát, nekiadta a csoportnak, fel is szerelte a falra, azóta ott kakukkol nekik. Bevittem őket az oviba, Dani pont az udvaron játszott és háttal állt nekünk, Anya odament hozzá, Dani megfordult - hát azt a meglepetést, azt az örömöt! Kicsit maradtunk, míg Apa felfúrta az órát meg beszélgettünk, aztán hazahoztuk Danit is, ebédelnie sem kellett bent. 

Isteni két nap volt, nekem is, Daninak is csodás volt, hogy itt voltak. Beszélgettünk, főztünk, kertészkedtünk, ettünk, játszottunk. Reggel Dani kinyitotta a szemét, és már suhant is le a vendégszobába befeküdni közéjük az ágyba. Mikor oviban volt, kicsit felpimpeltük a szobáját, még mindig nagyon üresek voltak a falak (majd másik posztban megmutatom, milyen lett). Délután ők mentek érte. Este kicsit szomorú voltam, mikor Anyuék hazamentek, Dani is kérdezgette, hogy mikor jönnek legközelebb, hétvégén? Nem engedték, hogy hazavigyem őket, két óra volt az út háztól házig. Danival este az ágyban mindig meg szoktuk beszélni, hogy mi volt a legjobb dolog a napban, és azt mondta, hogy az, hogy itt voltak a Nagyiék. Tényleg az volt.

most már elég

Nekem borzasztó volt most ez a covid, az életről lehozott, hogy ilyen sokáig nem voltam jól, és amikor már oké voltam, akkor sem volt energiám, ziháltam, ha felmentem az emeletre, bedugult a fülem, újra fájt a torkom stb. Én ilyenkor eléggé el szoktam hanyagolni magam, pihenek sokat, nem mozgok, azt eszem, amit kívánok. Tegnap ovi után elmentünk Danival tankolni (imád velem jönni), vettünk kenyeret az új hüvi Sparban (ami olyan lett, mint valami csilivili osztrák élelmiszerbolt, tágas, gyönyörű és MINDEN van - mondjuk ár/érték-ügyileg nem egy lidl, de jó próbálkozás), aztán elgurultunk a hűvösvölgyi nagyréthez. Gyönyörű volt, még sütötte a nap a rét felét, Dani bicózott, én kocogtam mellette (nem azért, mert futni akartam, hanem mert muszáj, ha lépést akarok tartani vele), és akkor úgy éreztem, ELÉG. Nevetséges, hogy pár hét betegség, nem-jól lét hogy megvisel, kb kezdhetem elölről visszaépíteni az állóképességem. De ez van, itt az idő, össze kell szednem magam újra és aktivizálni a kis testem. Ott voltunk vagy két órán keresztül, Dani felváltva játszózott és bicózott, én közben meghallgattam a lányok által a messenger csoportban hagyott hangüziket, akkor indultunk haza, amikor már fázni kezdtem. 

Amikor Barni csörgött, hogy úton van, főztem ki rizst a brokkoli, kukorica meg a mézes-szójaszószos-fokhagymás husicsíkok mellé, addig Dani gyöngyöt fűzött a szomszéd néninek, majd befutott Barni, megpuszilgattuk egymást, csináltunk hármas ölelést, és akkor láttam, hogy az egyik szeme vérben forog. Igen, ő is látta már, nem tudja, mi ez. Reggelre sajnos sokkal rosszabb lett, és ha kötőhártya, akkor tudjuk, mi vár ránk. Sírok. 

ez egy hatalmas rét, körben fut ez a kis utacska, van nagy játszó meg kis workout-pályák, isteni

hétvége, chill, banánkenyér

Szegény laptopom, már egy percet sem bír ki anélkül, hogy hálózatra ne dugnám. Tulajdonképpen van egy túlkoros, ám még mindig igen csinos asztali gépem, remélem, még egy darabig nem kell lecserélni. 

Vasárnap délelőtt elmentünk Daniért, Anyuéknál ebédeltünk, aztán hazajöttünk, Dani aludt a kocsiban. Annyira jó volt a délután, kicsit nyugiban lenni hármasban, játszottunk, sütöttem banánkenyeret, Dani vitt a szomszédoknak. Az alattunk lévő idős házaspár mindig úgy küldi vissza a tányért, hogy valami finomságot raknak bele, sütit, almát, mandarint, diót. Ma reggel úgy várt minket a tányér a bejárati ajtó mellett, hogy volt benne egy halom friss, SK tepertő. Én nagyon ritkán eszem pár szemet, max ha Anya csinál frissen, pedig szeretem puha kenyérrel, sóval, paradicsommal, paprikával, Dani és Barni viszont imádják, szóval jó kis csere volt a banánkenyérért. Ezt szoktam sütni (kb), az enyémben Milka tejcsoki van, nem csokicsipsz (az kinek van otthon?), a tetejére pedig ráteszek egy egész, hosszában félbevágott banánt, van benne sok kardamom, és a tetejére csurgatok juharszirupot. 

Este meg próbálni mentem, nem szeretem ezt a vasárnap esti időpontot, jó lenne ilyenkor otthon lenni, lezárni a hetet, készülni a következőre, mert a hétfő reggelek mindig nehezek. De megfürdettem Danit korán, hogy Barninak már ne kelljen, hajat mostunk, vacsiztunk, aztán otthagytam őket, hogy még egy picit tudjanak játszani, aztán az esti mesélős-elalvós rutint már kettesben csinálták. Ilyenkor 11 körül szoktam hazaérni, mindenki alszik, én meg fel vagyok mindig pörögve a zenéléstől meg a társasági élményektől, van éjfél, fél 1 is, mire ágyba parancsolom magam és el tudok aludni. 

a konyharuha még Anyukám háztartásából származik, már gyerekkoromban is megvolt - ó, ha mesélni tudna!

őszikék

Jó hetünk volt, szedtünk gesztenyét és csináltunk belőlük mindenféle figurákat, reggelente Dani főzte a saját zabkásáját, fűztünk gyöngyöt és festettünk sokat, sétáltunk az esőben, kicsit be is lassultunk. Kapott nemrég egy esernyőt, és azzal nyomult, imádja, de annyira lassan haladunk így, tényleg, mint a lassított felvétel. Tegnap reggel meg levittem őt Vácra Anyuékhoz. Bőrgyógyászhoz kellett mennünk, mert van a hátán egy nagy anyajegy, amit évente meg kell nézetni, de rendben volt. Ebédeltünk, ami nekem mindig olyan szívmelengető, anyukám főztjét enni heti egyszer, mikor ott vagyok kicsit náluk. Múltkor kaptam tőle egy fagyisdoboznyi székely káposztát, amit aztán három napig ettem ebédre jóóó sok tejföllel (Barni nem szereti a káposztát semmilyen formában), annyira jó volt, ez nekem az igazi komfort kaja, anyukám karácsonyi menüje. Barninak nutellás palacsintát küldött. Még mindig minden alkalommal készül valamivel, amit hozhatok haza, mézzel, tojással, paradicsommal, amit épp jó áron sikerül vennie a piacon, most épp három (nyers) csirkecombot (is) csomagolt, mert állítólag csak 990 ft-ba került egy kiló. Annyira aranyos és nagyon jól esik, nyilván meg lehet ezeket a dolgokat venni itt nálunk is, de tudom, hogy neki ez fontos, így elengedtem már, egyszerűen elfogadom és örülök neki - meg hát nekem is fontos.

Aztán otthagytam náluk Danit, aki azt mondta, kettőt fog ott aludni. Van hogy időközben meggondolja magát, és unatkozik, mert mondjuk esik az eső és nem tud annyi mindent csinálni, és akkor elhozom másnap, de most szuper jól  elvan, így csak holnap megyek érte tényleg. 

Úgy volt, hogy Barni meg az öccse elmennek Leányfalura az unokatestvérükhöz kicsit sörözni, csapatot építeni meg ott aludni, és csak az enyém lesz otthon a délután és az este. Már láttam magam fetrengni a kanapén, bugyuta sorozatokat nézni meg mindenféle fogamra való dolgokat enni, de aztán 3 körül csörgött Barni, hogy változott a terv, és inkább hozzánk jönnek. Bevallom, eléggé csalódott voltam, de aztán tartottam magam a kanapén fetrengő, netflixező tervhez, hét körül csináltam nekik tonhalkrémet és avokádókrémet, sütöttem répás tortilla lapokat mártogatni, meg készítettem egy kisebb sajttálat szőlővel, magocskákkal, és vártam őket. 

Kicsit bandáztam velük, ittam én is egy pohár vörösbort, meg társasoztunk a The Mind nevű új társasunkkal, amit Andris, Barni barátja hozott, nagyon bejött nekünk. Kicsit ilyen lenyugodós, egymásra hangolódós játék, kb rá kell érezni, kinek mi van a kezében, de Barni öccse annyira türelmetlen és izgága, hogy miatta nem nagyon tudtuk élvezni. De nélküle jó lesz szerintem. Aztán egy idő múlva felmentem, magamra csuktam az ajtót, néztem a sorimat, éjfél körül meg bealudtam. Ma meg egész nap ágyban voltunk, csak reggelizni meg ebédelni keltünk fel. Nagyon kellett már a kettesben, összebújva töltött idő, meg persze a pihenés is, hatalmasat aludtunk délután. Most meg Barni elment egy céges rendezvényre, én meg kicsit magamra koncentrálok. Vettem egy pomelót, az lesz a vacsim (na jó, mondjuk a fele), és végre haladok a könyvemmel és lefekszem időben aludni, hogy reggel korán tudjak indulni Daniért. 

❤️

a méhecskék szomorúsága

Csütörtök reggel rosszkedvűen ébredtem és valahogy azóta sem mozdul belőlem a szomorúság. Én nagyon szeretem a kora reggeleket, a lassan induló napokat, így ritkán esik meg, hogy ilyen hangulatban készülődöm, meg hát van egy pici fiú itthon, akire az ébredés pillanatától figyelnem kell, így legtöbbször nem nagyon tudok arra koncentrálni, hogy bennem mi zajlik. Ilyenkor eszembe szokott jutni, amikor Dani sírósan ébred és egész reggel győzköd, hogy ő inkább velem szeretne lenni, hadd maradjon itthon csak ma, és ezt nagyon nem szeretem. Pedig ha nekem van, hogy így kelek, hogy legszívesebben sírással indítanám a napot, akkor miért csodálkozom, amikor ő is nyűgösen ébred? 

Nem volt egyébként aznap reggel itthon Dani, Barni anyukájánál aludt. Nagyon jól sikerült a szombat, amikor ott töltötte az éjszakát, és kérte, hogy mehessen megint, és mivel szerintem ez a Nagyinak is jót tesz, aki még mindig nincsen annyira jól, mióta az apósom megbetegedett és meghalt, így mindannyian örülünk, ha Dani és ő időt töltenek együtt. Nem is hozta őt vissza Nagykovácsiba reggel, hogy Dani oviba menjen, hanem bebuszoztak a városba, mert színházba ment az ovis csoport, A méhek táncát nézték meg a Nemzeti Táncszínházban. Napközben írtak az óvónők a csoportban, hogy 12:45-re érnek be a faluba, én meg pont ott intézkedtem, így megvártam őket a busznál, volt nagy öröm, mert nem számított rám egyáltalán, főleg, hogy az is meglepi volt, hogy nem kellett visszamennie az oviba ebédelni meg aludni, hanem hazajöttünk és itthon ebédeltünk meg aludtunk. 

Na de a lényeg, hogy nem vagyok jó passzban, szerintem a covid óta nem jöttem rendbe, ami már vagy három hete volt. Meg az is van, hogy nem szeretek itthon tanítani, nem elégít ki, jót tenne, ha bejárhatnék valahova dolgozni, de Barni munkája mellett, ami teljesen kiszámíthatatlan,  nem tudok, mert nem tehetem meg, hogy minden reggel beadom fél 7-kor a gyereket, aztán valamikor este szedem össze, de valamit muszáj kitalálni. A zenekarral sok dolog van, és majd valószínűleg lesz még több, de az meg főleg viszi a pénzt, szóval anyagilag nem vagyok vele kisegítve. Ezen nyűglődöm mostanában.