❤️

Eljött a nap, a fagyos, ködös hétfő, amikor újra ovi van, Barni hajnal 2-kor (!) kelt és 3-kor indult dolgozni (hozzák-viszik őt, nem vezet még), nekem újra indulnak a próbák, újra tanítok, rengeteg elintéznivalóm van, és talán lesz egy kicsi időm magamra is. 

• Vasárnap délelőtt leszedtük a fát, magától még nem hullott, de hozzáértél, akkor nagyon. Dani szedte le, amit elért, rakosgatta el a díszeket szépen rendben a dobozokba. Közben még utoljára betettem néhány karácsonyi dalt, Barninak tikkelt tőle a szeme, de szerintem iszonyú hangulatos volt így elbúcsúzni ettől az időszaktól. Minden ünnepi dekort eltüntettünk, csak a fehér ikeás csillagot hagytuk fenn az ablakban, én azzal egész évben ellennék, olyan, mint egy gyönyörű lámpa. Szép szellős lett a lakás, jöhetnek a virágcsokrok az asztalra. Meg a tavasz is jöhet.
• A városból a felénk vezető utat le lehet vágni egy  kis kitérővel, kikerülve a Hűvösvölgyi utat. Nagyon szeretünk arra járni, mert csoda kis házikók vannak, lassabb, de sokkal hangulatosabb útvonal, és mindig dudálunk a Pénzügy pályánál. Van ott egy kertes ház, ahol befordulsz a hídnál, ezért lelassítasz (ez mondjuk amúgy is egy 30-as környék), ahol nagy üvegfal mögött látszik egy szép nagy nappali-konyha, karácsonyfával, szép fényekkel, nem rátevős, csak csodálatosan otthonos - nem tudom, miért, de csordultig van a szívem mindig, mikor arra gurulunk és bekukucskálok. Hálás vagyok nekik, hogy nem hisznek a függönyökben. Én sem hiszek bennük, ez a blog is ennek köszönhető, én sem bánom, ha hozzánk is bekukucskálnak.
• Dani jár focizni, ő nem egy különösebben sportos kissrác, de a fociedzést imádja -reméljük, tartós szerelem lesz. Most is itt ülök és várom az edzés végét, és ez annyira jó, egy óra, ami csak az enyém, csend, a blogom meg én.
• Hétvégén elvittük Danit fodrászhoz (annak ellenére, hogy teljesen meg van békülve a dologgal, szívesen megy, végigordítja a vágást (legyen már véégeeee), majd mintha elvágták volna, jókedvűen megy a dolgára és dumál meg játszik tovább.
• Az új év egyik feladata, hogy kicsit magammal is foglalkozzam, ne csak a fiúkkal (az megvan, mikor csinálsz teát/megterítesz stb) mindenkinek, csak magadnak nem?). És már óriásit haladtam ezzel: hétfőn elmentem pedikűröshöz, amit az ideköltözésünk óta nem, és most annyira finom, pihe-puha a talpam mindenütt, mint egy kisbabának. És ma foglaltam magamnak időpontot, és már voltam is masszázson - mondjuk volt néhány pillanat, mikor az életemért küzdöttem, de azért most nagyon jó. Még keresem az igazán jó masszőrt. 
• Nekem a jelenlegi legbelsőbb köröm innen van, a bloggerlányok (akik már nem blogolnak), akikhez fordulhatok bármi van, akikről napi szinten tudom, hogy milyen nyűgjük vagy boldogságuk van éppen, és akikhez bármikor, bármivel fordulhatok. Nagyon sok embert ismerek személyesen is, bloggereket, olvasókat, nagyon sok szívemnek kedves embert találtam itt, akik ha nem is folyamatosan de részei az életemnek. Volt (ha emlékeztek még Trillianra), aki meghívott az esküvőjére, megannyi üzenetváltás után ott találkoztunk életünkben először, és éjfél után volt egy pont, amikor kettesben pezsgőztünk és világmegváltottunk a már jócskán elcsendesedő lagzin. Aludtam Tamkóéknál Franciaországban, főzött nekem boef bourguignont, mert még sosem ettem és cipeltem a kisfiát, mert az nem akart a babakocsiban ülni. :D Nyaraltam Selindánál Portugáliában, már kétszer is, és most nyáron eljött a koncertünkre Budapesten. Vagy csak rám ír valaki, hogy a Lidl-ben lehet kapni Tete de Moin sajtot, mert tudja, hogy szeretem. Annyi ilyen és hasonló, a blogokból származó kedves történetem van! És most, amikor néhány napja privát kis üzit kaptam Anszkitól, hogy megüzenje, megszületett a kisbabája, kicsit bekönnyeztem - milyen megható, hogy eszébe jutottam, én, akit személyesen nem is ismer? Ez is egy olyan felejthetetlen pillanat volt, amit a blogomnak, a blogszférának köszönhetek. Tudom, hogy ma már nem olyan ez a világ, mint régen, de szerintem a blogoktól egy picit szebb ez a világ most is. Az enyém biztosan. ❤️

én idén 

új tiszta lap

2025. Szeretem az új év kezdetét, mert új lehetőségnek, tiszta lapnak látom, amikor minden lehetséges. De most egyáltalán nincsen kedvem visszatekinteni, évértékelőt írni, főleg azért, mert úgy érzem, teljesen elveszítettem önmagam, utolsó voltam a sorban (saját magam számára, a cukiknak nem), háttérország Barninak és Daninak. Sokszor éreztem magam kiégve és céltalannak, elveszve a napi teendők mókuskerekében, nagyon hiányzik hogy valódi munkahelyem legyen, ne csak a tingli-tangli tanítás itthonról, de közben így is zsonglőrködöm az idővel. De aztán több dolog is eszembe jutott, ami ezt teljesen megcáfolja, például hogy újra sokat sportoltam, még akkor is, ha az volt az első, amit elhagytam, amikor valaki beteg lett, hogy visszataláltam a Milonkás stílusomhoz-külsőmhöz, hogy lettek új barátnőim, hogy egészen sok időt töltöttem a szüleimmel, és az egyik bátyámmal is sokszor kapcsolódtunk. De a legfontosabb mérföldkő, hogy újra énekeltem, írtam új dalokat és újra színpadra álltam többször is, frontemberként, a saját zenekarom élén, a saját dalaimat énekelve. Úgyhogy azt hiszem, mégiscsak mondhatom, hogy sikeres volt ez az év. 

Szilveszterkor itthon voltunk hármasban, volt róla szó, hogy elmegyünk egy gyerekes délutáni házibuliba Andrisékhoz, de Dani köhögött is, kedvünk sem volt, itthon maradtunk. Itt Nagykovácsiban úgy tüzijátékozik a nép, mintha kötelező lenne (gyűlölöm), de persze Dani imádja nézni, szóval ki szoktunk állni a teraszra ilyenkor, meg augusztus 20-án is. Most viszont akkora köd volt, hogy volt, hogy kint állva a szagát éreztem, de látni semmit nem láttunk belőle. Végül Dani kissé csalódottan 11 után kidőlt, mi már ágyban fekve megvártuk az éjfélt, és mindenféle virsli evés meg pezsgős koccintás nélkül bealudtunk. Másnap a telexen megnéztük az évértékelőt, és sírtunk az abszurditásától (itt kell élned, hogy elhidd lvl ötmillió).

Január elsején reggel elmentünk kirándulni, Hűvösvölgyből a gyermekvasúttal elzötyögtünk a végállomásig a meseszép, hófehér, csupa zúzmara erdőben, ott egy órát sétálgattunk, fogaskerekűvel legurultunk a Városmajorba, onnan vissza Hüvibe, majd haza. Csodás kör, mert a gyerek vonatmániája is ki van elégítve, nekünk lazulós program de közben levegőn is vagyunk, sokszor megjártuk már, ajánlom rövidebb, kímélő, gyerekes programnak télen-nyáron. És hát bárcsak ilyen lenne az egész évünk. 

És eddig nagyon szeretem ezt az évet, annyira jó, hogy csak hatodikán kezdődik minden és tudtunk egy kicsit semmit tenni - szerintem mostanra pihentük ki magunkat. Reméljük, hogy szép és tartalmas év lesz, hogy mindenki egészséges lesz és sok időt tudunk tölteni a nekünk kedvesekkel - ezt kívánom nektek is, és köszönöm, hogy itt voltatok és azt is, ha továbbra is itt lesztek. ❤️

merry krixkrax

Azt hiszem, mindent elmond az elmúlt időszakról, hogy minden nap le akartam ülni írni, hogy megörökítsem a szép pillanatokat, az érzéseket, hangulatokat, a nyűglődést meg a szomorúságot, de egyszerűen nem sikerült. Nehéz volt és gyönyörű egyszerre, teljesen kimerültem, de közben pihentem is sokat, egyik nap csak panaszkodni tudtam volna, másnap pedig minden úgy volt jó, ahogy volt. De hát ilyen az élet, nem? Jó volt kicsit elengedni az elvárásokat és az előítéleteket és lejjebb tenni a lécet minden szempontból. Egészen sokat voltunk hármasban, ami nagyon jó volt, meséket néztünk, játszottunk, én minimál kajákat csináltam (ikeás húsgolyókat pl) a fiúk legnagyobb örömére, meg egyetlen hatalmas adag vaníliás kiflit (illetve vaníliás autót/szivecskét/fenyőfát stb). A szomszédok jöttek át felállítani a fánkat, a diós bejglit Phoebe sütötte és isteni volt, narancsos, aranymazsolás, mostantól mindig tőle szerzek majd. 

27-én, a születésnapomon elautóztunk a Börzsönybe és két napot ott töltöttünk Barni családjával, kirándultunk, ettünk, pihentünk. Nem volt hozzá kedvem egyáltalán, de végül szuperjól sikerült, jól éreztük magunkat, főleg Dani. Vicces volt, hogy az egyik pincér lánynak osztályfőnöke voltam gimiben, most is tanárnőzött végig, mikor hozta a proseccomat. 

Barnit megműtötték, sokkal jobban van. Nagyon sokat pihent, minden szempontból ráfért, és mindent megtettem-megtettünk, hogy le tudjon engedni és gyógyuljon, mostantól indulhat a gyógytorna is - de hát persze egyelőre árnyéka önmagának. Hétfőtől dolgoznia kellene, de már látszik, hogy nem tud egész nap talpon lenni, pár órától is fáj a karja-válla, egyszerűen elfárad és le kell feküdnie pihenni, szóval ezt nem tudjuk még, hogy lesz, mert az ő munkája, ha nem is fizikai, de borzasztóan intenzív és rengeteget kell mennie, pörögnie. Sofőrje lesz, de hogy hogy bírja majd, az számomra kétséges. 

BOLDOG mindenképpen

Végül Barnit megműtötték tegnap, ma hazajöhetett, itt alszik mellettem a kanapén, míg én ezt a bejegyzést írom. Várni a folyosón, hogy vége legyen a műtétnek, ott ülni még sok óra után is, mikor azt mondták, hogy egy óra lesz az egész, nem tudni, hogy mi van, hol van, aggódni, a legrosszabbat elképzelni - nekem még sosem volt ilyen élményem, nagyon rossz volt. Ma délelőtt elment érte a kis barátja, Andris, és hazahozta, ebéddel vártam őket. Nagyon jó érzés volt, hogy újra itthon van, ő is elmondta sokszor, hogy mennyire jó itthon lenni. Hármasban ebédeltünk Andrissal, nagyon bensőséges, kicsit ünnepi volt. Szeretjük ezt a fiút nagyon, mindenkinek kívánok legalább egy olyan barátot, mint amilyenek ők ketten egymásnak. 

a felniket figyeld (a kis családunkat én rajzoltam megrendelésre, ő színezte)

Tudom, hogy mondtam, hogy elengedek mindenféle elvárást a karácsonnyal kapcsolatban, de olyan szinten ömlik rám mindenhonnan a tökéletes karácsony ígérete, a nyomás, hogy milyennek kell lennie, és bár ennek tudatában vagyok, mégis nyomaszt, stresszel, szorongok tőle. Ti ki tudjátok ezt kapcsolni? Hogyan kell?

mottóm, nektek is kölcsön adom

itt kell élned, hogy elhidd

Megfogadtam, hogy írok másról is, de nem tudok. Tegnap volt egy hete, hogy Barninak eltört a kulcscsontja, és még nem műtötték meg, talán hétfőn. Csütörtökön reggel bevittük a kórházba, azzal, hogy megműtik. Semmi nem maradhatott nála, se pénz, se telefon, se ruha, mindent haza kellett hoznom (talán mert nem vállalják a felelősséget, ha ellopják, vagy nem tudom), egy szál alsógatyában, bekanülözve várt egész nap, majd este 8-kor mondták, hogy nem műtik meg mégsem (a műtő előteréből tolták vissza), mert 1. nincsen steril tálca az egész épületben, 2. a fém eszköz, amit be akartak rakni neki olyan szar minőségű volt, hogy a doki azt mondta, ő ezt nem teszi be. De Viktor tudott parádézni ott aznap, és ennek örömére öltönyt csináltattak a biztonsági embereknek. 

Úgyhogy megint itthon szenved, borzasztóan fáj neki,. Amúgy nem is miatta vagyok ki, mert vele majd lesz valami, és majd így vagy úgy rendbe rakják, de lent, ahol a hordágyakon a félpucér, lepedővel letakart idős nénikék várakoznak egyedül, meg a hajléktalanok, akiket nem is tolnak be a váróba, hanem kint hagyják őket a hidegben, mert ugye büdösek... És ilyenből 20-30. Tudja, sejti az ember, hogy ez van itthon, de amikor látod is ezt, azt borzalom. Szívfacsarodás. 

aprés ski III.

Vasárnap jöttünk haza, én vezettem, kicsit több mint 4 óra volt az út. Barni kapott kint fájdalomcsillapítót, de így is nagyon rosszul viselte az utazást szegény. Hétfőn délután jutottunk el dokihoz, magán úton, újabb röntgen, ott mondták neki, hogy annyira összecsúszott a törött csont, hogy meg kell műteni, két nap múlva, szerdán meg is lehet a műtét. Még jó, hogy ott ültem mellette, és böködtem, hogy kérdezzen már rá az anyagiakra, mert ő az a típus, aki csak utólag szembesült volna a számlával, ami másfél millió forintról szólt volna. Körbetelefonáltunk és futottunk még néhány kört, és végül holnap megműtik őt egy állami kórházban, TB-re, már nagyon várja, legalábbis azt, hogy túl legyen rajta és rálépjen a gyógyulás útjára. 

Én meg azt hittem, hogy hazajövünk, Dani megy oviba és így Barni tud pihenni én meg intézni a dolgaimat, de kiderült, hogy az egész ovit elsöpörte a fosós-hányós vírus, szinte kivétel nélkül mindenki elkapja, aki jár, és a szülőket, sőt, az óvónőket is ledönti. Barni közölte, hogy egy fosás-hányás őt most megölné, így nem vittük oviba Danit, egész héten itt volt velünk. Barni nyilván nem tudott vele játszani, az életéért küzd, szóval az idő 90%-ában én próbáltam lekötni. 

Nem ez életünk legkönnyebb időszaka, de hát ez van. Annak örülök, hogy nyugis karácsonyunk lesz, bár tudom, hogy szinte minden rám marad majd, de legalább Barni rá lesz kényszerítve, hogy kipihenje magát. Az a tervem, hogy kérek segítséget a nehezebb dolgokban, tojok majd mindenféle felénk támasztott elvárásra, és úgy lesz, ahogy nekünk jó. 

aprés ski II.

Csütörtökön reggel már tudtuk, hogy Lulu, Dani kis barátnője olyan beteg lett (tüdőgyuszi), hogy nem tud jönni síelni velünk sem ő, sem az anyukája. Végül, hogy ne vesszen el az összes befizetett pénz, az apukája és a nővére jött el csúszni. Hó útközben nem volt semmi, így aggódtam is, hogy mi lesz így, de a pályák havasak voltak. Jót vacsiztunk, aludtunk egy nagyot, reggel megszereztük a bérelt cuccokat és kimentünk a hóra. Danival együtt be voltunk iratkozva a saját kis tanfolyamainkra, és lelkesen, jó hangulatban csúsztunk, Dani a kis törpék között, én meg 4 másik lánnyal, Barni elment csúszni Lulu apukájával meg a lányával. Nekem gyorsan visszajött minden és nagyon élveztem az egészet, ráadásul elkezdett zuhogni a hó és gyönyörű volt minden, a hegyek, a hütte, a felvonók, a ski in ski out szállodánk, igazi Last Christmas hangulatom volt. 11-kor volt vége mindkettőnk tanfolyamának, megbeszéltük, hogy Barni addigra visszajön, hogy átvegye Danit, hogy én még síelhessek kicsit szabadon. 

Nem jött oda 11-re, ami nekem nagyon rosszul esett, mert ő szuperjól snowboardozik és szokott is, és ez most tényleg arról szólt volna, hogy Dani és én is megtanuljunk. Összeszedtem Danit, ekkorra elfáradt, fázott és nyűgös volt, levettük a cuccainkat és visszamentünk a szobába, közben próbáltam hívni Barnit de nem vette fel, majd felvette de nem hallott, majd küldött üzenetet, hogy a hüttében van. Ekkor már majdnem felrobbantam dühömben, hogy kösz baszdmeg, ráadásul ő sosem késik sehonnan, mindig lehet rá számítani, bezzeg most, mikor kicsit jól érezhetném magam, nem volt ott, amikor megbeszéltük, szóval vérig voltam sértődve. Visszahívott, mondta, hogy a hüttében ül, és azért nem jött oda, mert elesett. Én ekkor még nem gondoltam semmi komolyra.

Megjelent fél óra múlva, és tényleg elesett, méghozzá úgy, hogy ordított a fájdalomtól minden mozdulatra, úgyhogy elég hamar arra kellett tippelnünk, hogy eltört a kulcscsontja. Bennem váltakozva hullámzott a düh, az aggódás és a megoldásra való törekvés, hogy most valamit csinálni kell. Danit átvették tőlünk a szervezők, és fél óra múlva már a kocsiban ültünk a kórház felé csúszkálva a hegyi szerpentineken a zuhogó hóesésben - nagyon ellentmondásos élmény volt a csodálatos alpesi tájban autózni a vacogó, fájdalomtól nyögdécselő Barnival, miközben vissza kellett fognom magam, hogy ne rakjak be valami hangulatos karácsonyi playlistet. 

Nagyon jól jött a bajban mindig előkerülő nyugodtságom, hidegvérem és józan eszem, mert kb magán kívül volt a fájdalomtól. Terelgettem és intéztem mindent, megröntgenezték, kapott egy rögzítőt és elengedték - csúnyán eltört a kulcscsontja, szerencsére volt biztosításunk, bár azt mondták, az alapellátás uniós állampolgárként alap jogon jár nekünk. Végül nem hajlandó azonnal hazajönni, nagyon nagy bűntudata volt, hogy elhozott minket és így tönkretette az utazást, hiába ellenkeztem, végül maradtunk még két napot, ő nyögdécselt az ágyban, mi meg Danival síeltünk. Voltak szép pillanatok, Danival ülni a felvonón, síelni a szép tájban, nézni a naplementét a hegy tetejéről, látni, ahogy cukin tanul síelni és táncolni vele a hütte előtt a hóban a retro slágerekre - ezek olyan első élmények volt, amiket sosem fogok elfelejteni, de közben meg borzasztó volt látni, hogy Barni szenved, meg aggódni, hogy mi lesz most. 

Egyik este elszabadultam egy órára, végre beültem a hüttébe, kikértem két forralt bort (nem egyszerre), írtam a support lányoknak, elengedtem a tartást és kicsit végre átadhattam magam az elkeseredésnek. 

folyt. köv. 

aprés ski

És a legdurvább, hogy Dani még mindig beteg, azaz "beteg", vagyis szörnyen taknyos, így ma sem viszem oviba - szenvedéseim folytatódnak. Volt hétvégén Anyuéknál, ott aludt kettőt, mi meg próbáltunk pihenni. Pénteken találkoztam Pillával, együtt ebédeltünk a Kis Parázsban, azután sétáltunk és megnéztük a karácsonyi vásárokat. Szerintem mi (mármint mi, magyarok) már egyáltalán nem vagyunk célközönség, tekintve az árakat, meg a hangulatot is, nekünk legalábbis nem jött át kicsit sem a karácsonyi fíling. De legalább mi Pillával dumáltunk kicsit, megosztottuk egymással a jó dolgokat meg elnyüszögtük a nyüszögnivalókat, ahogy barátnők között ezt kell. 

Barnival este sorozatot néztünk (még mindig a Breaking Badet, ennyi évadot, te jó ég, ráadásul kevés időnk van, lassan haladunk, és olyan nyomasztó), szombatra pedig felírtunk magunknak egy csomó tenni- és elintéznivalót. Nem keltünk korán, lezuhanyoztam, megreggeliztünk, majd elővettem a síruháimat, mert nemsokára síelni megyünk, le kellett csekkolni, hogy minden rendben van-e velük. Én kb 20 éve nem síeltem és most megdöbbenve konstatáltam, hogy oké, hogy minden feljön rám, csak épp aláöltözni meg levegőt venni nem tudok bennük. Mivel, ahogy a gyakoriságból is látszik, nem vagyok egy nagy síelő (pedig még Chamonix mellett is éltem, milyen butaság volt nem síelni így visszanézve), nem akarok egyetlen alkalomért drága sícuccokat venni, felhívtam egy barátnőmet, és ő adott kölcsön gatyót, kabátot, szemüveget, kesztyűt, bukót. Izgulok és félek kicsit, hogy milyen lesz, de azért van bennem lelkesedés is, mert szuper, hogy Dani is elkezdi, ráadásul ott lesz a kis barátnője, Lulu, meg a szülei is, szóval jó a jó társaság ígéretes programmá teszi az utat. Mondjuk nagyon szerettem volna sokat edzeni előtte, hogy aránylag jó formában legyek, mikor megyünk, de mióta beteg, nem jutottam el. Beiratkoztam egyébként sítanfolyamra, mint újrakezdő, szerintem jót fog tenni. 

Barnival ez egy olyan program lesz, amihez hasonlóban még sosem volt részünk együtt, ő szokott járni snowboardozni, de a barátaival - mondjuk ő sem volt már évek óta. Ő iszonyúan laza, kedves, cuki és segítőkész, emiatt tudom, hogy jó lesz a síelés nagyon, akkor is, ha nekem kb újra meg kell tanulnom síelni. Amikor anno elkezdtem, az akkori pasimmal az már nagyon a kapcsolatunk vége volt, meg ő meglehetősen önző is volt, én már nagyon nem voltam boldog, és ez így mind eléggé rányomta a bélyegét a havas programjainkra. Így viszont, Barni mellett nagyon várom, hogy milyen lesz. Mondjuk a múltkor, mikor voltunk egy drum&bass buliban és nagyon táncoltam, kattogott a térdem. ha már egy kis táncolástól kattog, nem tudom, a síeléshez mit fog szólni, haha. Reméljük a legjobbakat. 

nátha, ikea és egy hosszú hét

Na hát nekem a múlt hét egyáltalán nem jött össze, Danival kettesben voltunk végig mert beteg volt, és ha hagyott egy kicsit élni, akkor inkább mindenféle hasznos tevékenységet folytattam, mint például pakolás, főzés, teregetés. Jól elvoltunk, de nehéz volt, mert amúgy jól van és rengeteg energiája van, csak 10 percenként telefúj egy zsepit. 

Kicsit kímélő üzemmódba raktam magunkat, illetve főleg magamat, egyik nap a helyi étteremben menüztünk, másnap pedig elmentünk az Ikeába körülnézni, kiválasztani az új gardrób ajtaját meg ebédelni. Danival nagyon jó ikeázni, mert mindent megnéz és imádja a gyönyörű, kiállított enteriőröket, pont mint én, kipróbálja a foteleket, megbeszéljük, hogy melyik nappaliban laknánk szívesen stb. Nem úgy, mint Barni, akit már érkezéskor a hideg verejték ver le az egész programtól, legszívesebben menne célirányosan a termékért, amit kinéztünk, és már ott sem lenne, de ezt nem teheti meg, mert én is ott vagyok és hobbim a végtelen nézelődés az ikeában, ugye. Ő kb végigszáguld mindenen anélkül, hogy jobbra vagy balra nézne, levágja az utat, ahol lehet (!?), és sosem bírom rávenni, hogy kivárja velem a sort és nyugiban megebédeljünk. De ő most nem volt ott velünk, Danival viszont az is szuperjó, hogy simán kivárja a hosszú sort és nyugiban üldögélve belapátolja az 5 darabos húsgolyót krumplipürével meg a szószokkal (közben óvatosan igyekszik a pürébe beleszúrt svéd zászlót kikerülni, mert az nem dőlhet fel), bár mindig megállapítja, hogy a borsó nem ízlik neki, mert száraz. Kis gourmet babám. Kapott macskás párnát, amin pont olyan macsek van, mint Ruha, az alvós plüsscicája, én meg kaptam gyönyörű, virágos bögréket, amiket rögtön másnap egyetlen mozdulattal sikerült is összetörnöm. Mindkettőt.

Amikor végeztünk, most először megengedtem neki, hogy kicsit bemenjen a játszóházba, én meg addig beültem a pihenőszobába (mert ilyen is van ott), és a Bambit néztem (amit gyűlölök, mert annyira szomorú), mert az ment a képernyőn. Pár perc múlva benéztem, és láttam, hogy egy olyan korú kislánnyal, mint ő, a legnagyobb harmóniában rajzolnak együtt, hancúroznak a gumilabdák között, meg dumálnak folyamatosan, mintha ezer éve ismernék egymást. Végül több mint egy órát volt bent, én már nagyon nyűgös voltam a bambis kényszerpihenőtől. 

merry miszmösz

Kitaláltam, hogy írjunk képeslapot a családnak, mert sajnálom, hogy Dani életéből ez teljesen kimarad, levelet írni, várni és kapni. Néztem a Pinteresten ötleteket, én megrajzoltam őket, Dani kiszínezte. írtunk kis üzenetet, Dani aláírta, elvittük a postára és ő adta fel. Nagyon szeret rajzolni, így iszonyúan élvezte, de igazából én is. Szerintem csütörtökön-pénteken megkapják a címzettek, remélem, mindenki nagyon fog örülni, és majd mi is kapunk esetleg választ, szuperjó lenne. Közben bejelentkezett néhány barátnőm, hogy ők is szívesen kapnának-küldenének karácsonyi üdvözletet, úgyhogy most hirtelen nagy levelező projektben találtuk magunkat, annyira jó. 

na ne már

Fuu, egy-egy ilyen hétvége után azért mindig eszembe jut, hogy le a kalappal a gyerekeiket egyedül nevelő anyukák és apukák előtt. Jól elvoltunk egyébként, Dani egészen sokat játszott és rajzolt egyedül míg én a dolgomat csináltam, délutánonként aludtunk, picit volt a szomszédban is. Hétfőn nem mentem edzeni, elintéztem egy csomó dolgot, szerencsére, mert keddre Dani iszonyúan náthás lett, így nem vittem oviba. Napközben átjött az anyósom, hogy vigyázzon rá ameddig tanítok, éjszakára viszont  belázasodott Dani, szóval ennyit a hetünkről. Ma már nem lázas és rendkívül jókedvű, reméljük, gyorsan sokkal jobban lesz, mert pénteken szeretne menni Vácra, meg nekem is lenne programom, meglátjuk. Addig pedig végtelen kirakózás, rajzolás meg mesenézés vár ránk, csinálunk kókuszgolyót, meg hasonló izgalmas programokat tervezek.

Nekem amúgy nagyon sokszor eszembe jut, még akkor is, mikor beteg, főleg amikor fekszünk délután az ágyunkban a besötétített szobában a meleg lakásban és ott szuszog mellettem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy biztonságban tudhatom, hogy nem kell mennünk, menekülnünk, hogy be tudom fizetni a számlákat, hogy tudok kaját venni és van konyhám, ahol főzhetek, nem kell albérletről albérletre vándorolni, tudunk meleg vízben zuhanyozni minden nap, Dani tud óvodába járni. Hogy ezek a dolgok természetesek az életünkben. De azért most nagyon rám férne egy nagy alvás meg egy masszázs. 

szombati kedvesek

A nap híre, hogy elkészült a fürdőszobánk. A burkoló egy nagyon szerény, korrekt és végtelenül kedves pasi, az első szaki nálunk, akinek nincs nagy arca és nem vetít, csak szépen csinálja a munkáját. Danival kicsit össze is barátkoztunk vele, szerintem ő is jól érezte magát nálunk. Fél órával azelőtt fejezte be, hogy a tesómék megérkeztek, így nem volt időm foglalkozni vele, meg ma még úgysem lehetett használni, de már megbeszéltem Danival, hogy reggel kicsit játszik a szobájában, és addig én kisuvickolom a visszakapott fürdőszobánkat. 

Dani nem aludt délután, így este 5 perc alatt kidőlt. Barni Szlovéniában van az öccsével és az anyukájával, így van kicsit időm egyedül lenni, tévézni és blogolni az ágyban. Most hétfőn kezdődött a Konyhafőnök, letöltögetem, hogy tudjam nézni reklámok nélkül, remélem, jó lesz, eddig bírom, Kaszás Kornél és Tóth Szilárd nagyon cukik, meg én a Zét is imádom, bármilyen sok is. Vicces amúgy, hogy ő is itt lakik a faluban. Ja és a Legyen ön is milliomost is nézem, az is egy időutazás, mondjuk azt nem értem, miért kell celebeket beültetni játszani a hétköznapi emberek helyett, szerintem úgy sokkal szerethetőbb lenne. 

Kérdeztem Danit, hogy mi volt a legjobb a napban, és mondta, hogy az, hogy itt voltak a bátyámék. Tényleg az volt! Ebédeltünk, sétáltunk egy nagyot a faluban, aztán meg óriási hancúrt csaptak Dani szobájában. Jó nap volt nagyon. 

hohohó

Azt még nem is meséltem, hogy tavaly, karácsony előtt egy nappal bent voltam a városban, mert Kata itthon volt és volt rám egy pici ideje, beültünk a Tejmadárba és kicsit dumáltunk. Direkt nem autóval mentem, mert lehetett tudni, hogy lehet, hogy esik majd a hó, gondoltam, majd tömegközlekedem szép nyugodtan. Hűvösvölgyben még beugrottam a Lidl-be dolgokért, banánt vettem meg narancsot, jó nehéz volt a szatyrom, majd a zuhogó hóban felültem a buszra, ami majd az utcánk sarkán rak le, emlékszem, eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy nem nekem kell vezetnem a buszt az addigra már egészen komoly hóban. Elindultunk, Hűvösvölgyben sima a terep, ott nem is volt gond. Viszont a körforgalom után emelkedik az út, elég nagy forgalom volt, és az előttünk lassan guruló autó meg-megállt. Párszor el tudott indulni a busz, de hallottam, hogy a buszsofőr hangosan káromkodik,  és én is éreztem, hogy kipörögnek a busz kerekei, aztán megindult a busz oldalra, ahol ahol a szalagkorlát mögött mély árok van. Ekkor már a lélegzetemet is visszatartottam, annyira feszült voltam, és az egész buszon mindenki néma csendben ült. Majd megálltunk, és a sofőr mondta, hogy ő innen nem mozdul, mert nem kívánja az árokba küldeni a buszt. És hogy kurva anyjukat a nyári gumival közlekedő sofőröknek, és nem érti, hogy miért nem sózzák az utat időben, hiszen tudták, hogy az a szakasz életveszély ilyen időben, miért csak utólag tesznek valamit? 

Kinyitotta az ajtókat, páran leszálltunk, de pl. az idősek ültek tovább a buszon. Elkezdtünk gyalogolni az amúgy meseszép, puha hóval borított erdőben, mert Adyliget még messze volt, az autók kerülgették a buszt a sötétben, mert persze ott csak 2x1 sáv van, és emelkedő, én cipeltem a jó nehéz szatyraimat, és teljesen szürreálisnak találtam, hogy most ez történik. Felhívtam Barnit, aki otthon volt Danival, hogy nyugi, nem kell értem jönnie, majd valahogy jövök. Egyáltalán nem pánikoltam, nyilván nem voltam boldog a helyzettől, de én, ha baj van, teljesen nyugodt tudok maradni, másokat is megnyugtatni és csak a megoldásra koncentrálni, meg én a szerencsémben is hiszek (joggal). Tapasztalatból tudom, hogy bár ritkán van rá szükség, ez egy nagyon nagyon hasznos és jó tulajdonságom, nem egyszer fordult elő velem (és a velem lévőkkel), hogy egy szörnyen rémisztő helyzet végül csak egy közepes nehézséggé töpörödött általa. 

Ahogy gyalogoltunk miközben fél méterre tőlünk vánszorogtak-csúszkáltak az autók az emelkedőn fölfelé, kitettem a kezem, hogy lestoppoljak valakit. Kicsit később az egyik autó megállt, kiszállt egy fiatal pasi, az anyósülésről a hátsó ülésre dobált néhány vadászpuskát, és intett, hogy üljek be. Vadászatból jött, és nagyon profin vezetett a csúszós úton, mondta, hogy ennek speciális technikája van, ha úgy vezetsz, ahogy logikus lenne, nyomod a pedált tövig, akkor kipörög a kerék és kicsúszol. Pár perc múlva, hamarabb, mint ahogy a busz hazaért volna, már ki is tett a sarkon, Barni nem is értette, hogy kerültem haza olyan hamar, mikor ő halálra izgulta magát a hívásom után. Utólag olvastam, hogy a buszt több órával később, valamikor éjjel sikerült kimenteni a hó (és a csúszós út) fogságából, az utasokért jó fej nagykovácsi(i) terepjáró tulajok gurultak el. Ott és akkor ijesztő volt ott ülni az árok szélén csúszkáló buszon, de utólag csak vicces sztoriként szoktam mesélni, ami történt. 

Na és ma reggelre vártuk a burkolót, de felkeltem, és láttam a falu oldalán, hogy hajnalban pont ugyanott fordult keresztbe az úton egy busz, ahol tavaly velem is. Vajon miért nem sózzák előre az utakat ott, ahol ez fixen megtörténik? És vajon mit gondolnak azok az autósok, akik nyári gumival indulnak útnak havazás idején?  

hólapátoló segédmunkás a reggeli első fröccsével

there'll be snow

Fürdőszoba update: a héten nem jött senki, szét van kapva a fürdőszoba és reménykedünk, hogy nem örökre feledkeztek meg rólunk. A takarítónőt is lemondtam múlt héten, de ma már muszáj összekapnom a lakást, hiába van az, hogy a fürdőszobai cuccokat (fiókokat, szekrényt stb) a lakás különböző pontjain kerülgetjük, nem halogathatom a takarítást. A lenti szintet már összeraktam, rend van, szelektáltam is egy csomót meg a port is letörölgettem, most megebédelem a maradék bolognai spagetti-cukkinit, aztán felporszívózok és felmosok. Annyira szeretem, mikor ilyen szép rend és tisztaság van. 

Aztán meg gyors zuhany és indulhatok is Daniért, megyünk be a városba megint, mert van a Deák téren egy életnagyságú LEGO villamos, és hát azt meg kell nézni. Bár most gyönyörűen sütkérezik a napocska, holnap, ha minden igaz, esni fog a hó. Dani nem megy oviba, hívtam a bátyámékat, hogy kuckózzanak be velünk, tök jó lenne együtt főzni, társasozni, meg kicsit havazni. Remélem, eljönnek.