Tegnap reggel, mikor kinyitottam a szemem, és megláttam, hogy 10 perc múlva nyolc, már tudtam, hogy minden csúszik, mert legkésőbb 7 - fél 8 körül azért ébren szoktunk már lenni. Nagyon rá voltam pörögve, hogy flottul menjen a délelőtt, mindennel elkészüljek, be tudjak pakolni, Dani aludjon és időben felébredjen, mert őt vittem Mankához, én meg fél 1-re mentem az edzőlányhoz a terembe, és nem akartam késni. Normál esetben kényelmesen beleférne minden, de Manka még nem kapta meg a második oltását, ezért nem hajlandó tömegközlekedni, úgyhogy Danit viszem hozzá, ami kb 15 perc oda, 15 míg leparkolok, felviszem a babát a lakásba és instrukciókkal látom el Mankát, elbúcsúzom stb, majd 15 perc vissza, mert az edzőterem itt van, hozzánk közel. Na, szóval tempóznunk kellett, hogy minden meglegyen, Dani szépen, udvariasan elaludt időben, nem is aludt túl sokáig, abszolút időben tudtunk elindulni. Bocsánat, tudtunk VOLNA.
Mert nekem muszáj mindig illatoznom, így az utolsó pillanatban, mielőtt felvettem volna Danit, még beléptem a fürdőszobába, kinyitottam a szekrényemet, benyúltam a parfümös üvegért, kihúztam, és azzal a lendülettel kirántottam az alapozómat is. Ez egy pár éves darab, még félig tele, a második üveget fogyasztom belőle, mert folyékony, könnyű és természetes, nagyon szeret(t)em, Lancome egyébként, ez, csak egy régebbi változat.
Pattant egyet az üvege a mosdón, szerintem már ott kettétört, lecsapódott a padlóra, és ott további miszlikbe roppant. Konkrétan az egész fürdőszobát, meg engem is bevont az apró üvegdarabokkal kevert, folyékony alapozó. Álltam ott egy pillanatig - szerencsére eléggé józanul szoktam kezelni a váratlan, kellemetlen helyzeteket, nem pánikolok, sőt, mindig én vagyok az, aki a bajban is nyugodt és megoldásorientált tud maradni - de most azért gondolatban elmormoltam egy sor káromkodást, mert iszonyúan indulni kellett volna, és ez volt az utolsó történés, amire ott és akkor vágytam volna. Végül gyorsan letéptem magamról a nadrágot és a pulcsit, tisztát vettem föl, a fürdőszobát hagytam úgy, ahogy volt, csak rácsuktam az ajtót hogy ne is lássam, kezet mostam, összeszedtem Danit és rohantunk az autóhoz.
Néhány hónappal ezelőtt a konyhaszekrényből rántottam ki egy üveg drága, féltve őrzött Sauska vörösbort, az is összetört, pont így, indulás előtt. Az mondjuk sokkal rosszabbul esett, undorító volt összetakarítani a vörösboros üvegszilánkokat MINDEN alól - és ez egy kúszó-mászó kisbabás ház, szóval nem volt kérdés, tökéletes munkát kellett végezni. És csak mondom, hogy a fugák (eredetileg) fehérek. Barni máig nem tud róla, szerintem agybajt kapna, ha elmesélném (nyilván nem, de minek borzoljam az idegeit).
Annyiszor történik velem ilyesmi, tényleg, nagyon sokszor. Mondjuk életem legtraumatikusabb ügyetlensége az volt, amikor kislány koromban a furulyavizsgámra bandukoltam sietve épp, emlékszem, június volt, sütött a nap, sötét szoknya és egy csodaszép, törtfehér, kötött pulóver volt rajtam, amit kicsivel előtte kaptam, és valami miatt jó ötletnek tűnt a sétálóutcában enni egy csokis Danettet, amihez nem volt kanalam, és ezért csak úgy a dobozából ittam meg. A többit a fantáziátokra bízom.