...

Az összes barátnőm véresen fogyókúrázik és sportol, én meg tegnap elmentem és teletömtem a hasam tenger gyümölcseis spagettivel és végtelen mennyiségű savignon blanc-nal az Ape Reginában. Nagyon szeretem, ha időnként elmegyünk kettecskén és kilengünk, mert mindig hatalmas, világmegváltó beszélgetésekbe keveredünk, amikbe a hétköznapi rohanás során nem igazán. 

A pasim síel, egyedül vagyok, úgyhogy ma kialszom magam, holnap reggel pedig hazamegyek a szüleimhez és a kiskutyámhoz. A héten meghalt a keresztmamám, tudjátok, aki öregek otthonában volt, neki volt az a nagyon csúnya sztorija a gyerekével meg a családjával, mindenéből kiforgatták, szerintem ebbe betegedett bele. Neki volt egy másik fia is, aki egészségesen született, de aztán néhány év alatt, kisgyerekként teljesen lebénult, szellemileg teljesen ép volt, sőt, szuperintelligens, de gondozni kellett. Aztán 21 évesen tüdőgyulladással kórházba került, és ahogy etették a nővérek, félrenyelt, nem bírta kiköhögni és megfulladt. Az apja, a keresztapám alkoholista volt, nem emiatt, ettől függetlenül, meg seggfej is volt, és a mája nem bírta (a piát, nem a seggfej létet), korán meghalt. Aztán volt ez, hogy elvették a kis pénzét (felvettek a nevére több millió forint hitelt, és neki kellett visszafizetni, és hasonló történetek), a lakását, aztán beteg lett és öregek otthonába rakták... Meg még egy csomó szörnyű részlet, nem bírok rágondolni anélkül, hogy föl ne basznám magam, mondjuk a családunkban mindenki így van ezzel. Most azt gondolom, hogy soha többé nem vagyok kíváncsi az unokatesómra meg a pereputtyára.

Szóval hazamegyek reggel, kicsit barátkozom, aztán majd valamikor délután visszajövök. Kicsit össze kell kapnom magam, mert ahogy az előző posztból is látszik, eléggé szét vagyok csúszva. De legalább kitakarítottam, mostam egy csomót, rendet raktam a szekrényemben, a fiókjaimban és a fürdőszobaszekrényben, meg elmentem edzeni is. Most beírom a naptáramba, hogy melyik napokon kell időt találnom a mozgásra (meg minden másra), mert ez így tényleg nem állapot. 

rien, niente, nothing

Ismeritek-e azt az érzést, hogy pontosan tudjátok, hogy mitől lennétek jól, például az én esetemben friss levegőn barátokkal sétálástól, edzéstől, masszázstól-csontkovácstól, kozmetikustól, fodrásztól, jógától, falmászástól, a kutyámtól, óriási rendrakástól-tavaszi nagytakarítástól, ruhák/cuccok szelektálásától/kidobásától, a lakás szépítésétől, a hűtő kisuvickolásától, egészséges dolgokkal való feltöltésétől, rengeteg vízivástól, zöldségturmixoktól, de sem időtök, sem pénzetek, ezekre, vagy ha valamelyik akad is, akkor energiátok nincsen, hogy ezeket a dolgokat megtegyétek, és ehelyett csak bénultan és tanácstalanul ültök? 

Az életem mostanában.

byisabel

these are a few of my favourite things

• Zene: Az Atypicalben nagyon jók a zenék, mindig kicsit beleborzongok, mikor valami hangsúlyosabb dob-basszus, vagy egy finom billentyű megérkezik. A múltkor, mikor az egyik végzős osztállyal néztem, láttam, hogy az egyik fiú tudja az egyik szám szövegét, és az óra végén megkérdeztem, mi az. Glass Animals, válaszolta, és elmondta azt is, hogy neki óriási kedvence, és gondolt már rá, hogy biztosan tetszene nekem, mert hogy kicsit downtempo, kicsit trip hop, mint amit én is játszottam anno, csak ez sokkal 2019-ebb. Azóta széthallgattam, és nekem is kedvencem lett, otthon sokat szól, kis túlzással 17-nek érzem magam tőle újra.

 

• Hely: Új kedvenc kávézóm van, a Nook. 2012-ben New Yorkban teljesen odavoltam a helyekért, az éttermekért, a kávézókért, és hogy bárhova beülsz, olyan érzésed van, úgy fogadnak/kezelnek, mintha haverok lennétek, a szó jó értelmében, azonnal otthon érzed magad, és az sem baj, ha egy eszpresszó mellett ücsörögsz órákat. Azóta már itthon is vannak ilyen kicsit indusztriális, mégis szuperotthomos helyek, kb mintha a saját nappalidban ücsörögnél a barátaiddal. Csak ez szebb. És a kávé is sokkal jobb, nekem nagyon bejön ez a világos pörkölésű, citrusos ízvilág. 

• Cucc: A pasimtól örököltem ezt a márkát, ő imádja, ezt a sapit is tőle kaptam. Legszívesebben benne is aludnék. 

how to make your workmates happy

Egy egész nagy tepsivel sütöttem a brownie-ból, amiből végül csokis piskóta lett, és az utolsó harmadát már kerülgetjük egy ideje - nem lett annyira jó, na. Van néhány kolléga, aki időnkét hoz otthonról maradék sütit, és bedobja a közösbe - ezek nem a konkrétan erre a célra sütött édességek, amit az angolos munkacsoportra szoktam hozni én is, ezek néhány napos, kissé csoffadt, de még tökéletesen fogyasztható elemózsiák. Úgyhogy kicsit bizonytalankodva, de én is behoztam ma reggel a maradék, egyébként meglepően jó állapotban lévő csokis sütiket, ráraktam őket egy szép, kék, mázas tányérra és szemlesütve kiraktam a konyhában az asztalra. Körülbelül másfél perc múlva már mehettem is mosogatni, és ha tudom, hogy ilyen nagy örömet okozok velük, egy pillanatig sem gondolkodom rajta. 

Lehet, hogy ma fahéjas csigát sütök, hátha abból tényleg fahéjas csiga lesz, és nem lekváros palacsinta.  

adolfo serra

 

Franziska

Tegnap legalja napom volt, amikor semmi nem jó, el vagy teljesen, reménytelenül havazva, fáradt vagy és feszült, és közben menni kell, csinálni kell, és nem tetszettek és nem voltak kényelmesek a ruháim, nem bírtam zenét hallgatni, nem bírtam olvasni, csak idegesen nyomkodtam a metrón a telefonom. Pocsék nap volt, na. 

Aztán ezt ellensúlyozta az ebéd Franziskánál, ami egy hely a Batyinál, csupa egészséges és nyers meg vega meg trendi kajájuk van, egy olyan lány nyitotta, akit ezer éve követek instán. Olyat ettem, ami teljesen más volt, mint amiket én normál esetben szoktam, és akkora ahaaa érzésem volt tőle, amilyen már régóta nem. Én nem hiszek a szuperfoodokban, és nem is támogatom őket, de igenis, időnként le lehetne térni a hagyományos konyha-vonalról, amit legtöbbször én is viszek, főleg, mióta húsevő, vadász-családból származó, nagyon válogatós emberem van. A kaja quinoa volt, sütőtökkel, sárga céklával, vörösáfonyával és nyers spenóttal, meg valami lime-os, joghurtos cuccal a tetején. Tök egyszerű, és mégis, ízorgia. Gabesz smoothie-bowlt evett, az is csodálatos volt, de amúgy mindent nagyon megkóstoltam volna az étlapról - és terveim szerint meg is fogok, meg a sütispultból kb mindent.

Nem mellékesen pedig gyönyörű, és nagyon hangulatos a hely (mindenképp nyissátok meg a honlapot). Milyen jó lehet nyitni egy ilyet, egy saját kis kincset, amit aztán dédelgetsz és dolgozol rajta, és milyen lehet látni, megélni a sikerét? Gondolom elképesztően jó. 

too much

Vasárnap reggel pedig 7 körül keltünk, némileg összeszedtük magunkat, és meglátogattuk a szüleimet. Anyunak szóltam, hogy jövünk, de aput meg akartuk lepni, mert 77 éves lett ( egy percig nem értettük, miért mondja, hogy ő ma két hetes), vittünk neki Bailey's-t, meg olasz sütiket, reggeliztünk, kutyáztunk - olyan jó hazamenni, nagyon szeretem, hogy ilyen jó náluk a hangulat mindig. Apu néhány hete bajuszt is növesztett, ami teljesen ősz - sosem volt neki, nem tudom, hogy jött ez, mondjuk jobb, mintha egy cabriot vett volna. Ott volt az unokahúgom, fogtuk őt és a kutyit is, és lementünk a Duna-partra kavicsokat dobálni. Barni kölcsönkapott egy elektromos gördeszkát, ő ott suhangatott körülöttünk, míg mi sétáltunk, nagyon idilli volt, meg hát elképesztő ez az idő.

Délután pedig névnapoztunk Barni szüleinél, volt terülj-terülj asztalkám, elképesztően jól főznek, mi meg vittünk sütit a Dolcissimából. Mondjuk pont nagyon rám férne, hogy kicsit jobban odafigyeljek a kajára, meg már megint 2 hete nem láttam az edzőtermet belülről, nem azért mert nem akartam, hanem mert nem volt rá időm. Venni fogok egy turmixgépet (csak hova rakom), azzal egy csomó zöldséget-gyümölcsöt észrevétlenül el lehet fogyasztani. Egyébként náluk pihent télen a bicóm, és el akartam hozni, hogy legurulok hozzánk a hegyről, de ott állt körülöttem Barni és az egész családja, hogy meg fogok fázni, sötét van, elütnek az autók, rakjuk be inkább a kocsiba, de nem fér be, de vegyük ki a kereket. Aztán egy ponton mondtam nekik, hogy ez itt egy kerékpár, arra tervezték, hogy A-ból B-be eljussak bele, lámpám is van, hagyjanak már békében hazagurulni vele. És hétfőn meg is nyitottam a bicajszezont, mennyire másképp indul így a reggelem.

Ma pedig kifejezetten stresszes vagyok, de annyira, hogy érzem a feszültséget a tarkómon, nincs egy szabad pillanatom sem, és ha lenne, akkor is dolgozatokat kellene javítanom. Tegnap este színházban voltunk, és előtte volt úgy 3 órám otthon, kicsit összerántottam a lakást, aztán meg leültem a kanapéra, és dogákat javítottam, és nagyon jólesett kicsit otthon, csendben ülni, csak annyira szerettem volna kikapcsolni az agyam, de hát nem lehetett. Meg azóta is szeretném, de nem sikerül. 

Ma délutánra két találkozót beszéltem le, egyet Gabesszel, egyet meg a lányokkal, ami tök jó laza program lenne, ha nem ékelődne közéjük egy magánórám a város egy távoli pontján. Néha úgy érzem, annyira bénán szervezem az életem. 

wiener schnitzel

Tavaly februárban, mikor úgy egy hónapja ismertük egymást, előállt Barni az ötlettel, hogy utazzunk el valahová. Bécsbe mentünk, útközben foglaltam le a telefonomon a szállást, két éjszakát. Ő akkoriban éjjel-nappal dolgozott, hulla fáradt volt, de nem számított semmi, csak az, hogy mi ketten együtt lehessünk végre reggeltől-estig. Nem csináltunk semmi különöset a két nap alatt, csak sétáltunk, beszélgettünk, ettünk-ittunk, kiállításokra jártunk. Ott derült ki, hogy ő is ogyanolyan típusú utazó, mint én, semmi feszülés, komolyabb tervezés, csak lazán, amihez épp kedvünk van, így eddig csak Pillával tudtam nyaralni. Az egyik délután pedig 5 órán keresztül beszélgettünk az egyik hangulatos, duna-parti helyen - azt hiszem, ekkor nyíltunk meg úgy igazán először egymásnak, akkor kommunikáltuk egymás felé először őszintén, hogy igen, ami kettőnk közt alakul, az mindkettőnknek iszonyú jó, és egyikünkben sincsen kétség, hogy szeretnénk folytatást, ezer kalandot együtt. Olyan érzés volt, mintha nem csak egy hónapja, hanem sokkal régebb óta ismernénk egymást, mintha már hosszú ideje összetartoznánk. Beszéltünk régi dolgokról, az előző kapcsolatunkról, én elmeséltem neki a házasságomat, a válást, a blogot - olyan dolgokat, amikről esett már köztünk szó, de nem részletekben. Az az utazás egy mérföldkő volt a kapcsolatunkban, igazi emlék, ma is eszembe jut, ahogy ülünk az autóban, ő vezet, a fejem a vállán, és mindegy, hová megyünk, csak az számít, hogy mi egymásra találtunk.

És most, amikor szó volt róla, hogy szombaton üljünk autóba, és roadtripre fel, akkor mondta Barni, hogy szerinte menjünk Bécsbe - és hát tényleg, annyira egyértelmű volt, hogy meg kell ismételnünk azt az egy évvel ezelőtti utazást. Most csak egy nap volt, reggel 7-kor indultunk, este fél 9-kor pedig már itthon voltunk - már a saját, közös fészkünkben. Tudtuk, hogy akarunk kicsit vásárolni, sétálni, enni, meg kiállítást nézni. Én már itthon tervezgettem, aztán lett egy kicsi, meglehetősen célirányos Parndorf - én nagyon szkeptikus vagyok minden outlettel szemben, de mégis lett például olyan birkenstockom, amit tavaly egész nyáron vadásztam, és most harmadáron jutottam hozzá, és  már látom előre, hogy milyen szuper közös kalandjaink lesznek nyáron. Valamint ez a cipő 7000 ft-ba került, így nem sikerült otthagyni, azóta le sem vettem. Az ebéd Figlmüller lett, mi más, a kiállítás viszont street art, amit mindketten imádunk. A Duna-parthoz közel parkoltunk, és ott is indítottuk a sétát, és az lett belőle, hogy több, mint 3 órán keresztül sétafikáltunk a csodás, meleg napsütésben, és bámultuk és fényképeztük az elképesztőbbnél elképesztőbb graffitiket. Én ennél élőbb, aktuálisabb, érdekesebb kiállítást nem tudtam volna elképzelni magunknak. 

you're sweeet

Sütöttem brownie-t. Brownie helyett csokis piskóta lett belőle, nem tudom, mit csináltam rosszul. Mondjuk nem jöttem zavarba, csináltam hozzá eperöntetet, meg csorgattunk rá juharszirupot, hogy ne legyen uncsi, de majd utána kell járnom, mi a különbség a brownie, meg a csokis piskóta közt.

Mi nem valentin-napozunk egyébként, pedig minden okunk meglenne rá, de én nem értem ezt az ünnepet, gondolom,  támogassuk a virág- és ajándékboltokat (mert ezt ők találták ki, nem?). Bár pont vettem (magamnak) egy csokor tulipánt, ami sokkal sikeresebb, mint a múltkori rózsaszín halom, aminek vázába tétel után egy órával már minden feje szomorúan lógott. Aztán némileg magához térítettem, de hát miért kell nekem drágán vett virágokat újraéleszteni?

Egyébként tegnap, nem emiatt, de kapott tőlem Barni egy doboz marlenkagolyót, amiért mindketten élünk-halunk, ő pedig hozott nekem egy malacpókert. Ti sem vagytok képben, ugye? Ez egy játék, van benne két kicsi gumimalac, amiket el kell dobni, és attól függően, hogy talpra, hátra, oldalra vagy orra érkeznek, illetve ezek kombinációi, kapsz pontot, amit írunk, és hatalmas malacharcokba lehet bonyolódni. Szombaton meg elmegyünk kirándulni, amit úgy tervezünk, hogy beülünk az autóba és megyünk amerre kedvünk van, érintve kilátókat, vízpartokat, éttermeket és egyéb szép helyeket.

notice körmök

őket a lidl előtt láttam tegnap, ahogy egymásra vigyáztak vércukin

ezért a dzsekiért meg ölni tudnék

...vasárnap

...a Veli Bejben kezdtük a napot. 5 perc sétára lakunk tőle, és pont feleannyiba kerül, mint a többi budapesti törökfürdő, nem voltak sokan, szóval nem értem, miért nem áztatjuk ott magunkat minden hétvégén. Elmondhatatlanul pihentető volt ücsörögni a forró vízben, a gőzben és a szaunában. Megmasszíroztuk egymás talpát, néztük az embereket, próbáltuk ki találni, kik ők, milyen kapcsolat lehet köztük. Mire végeztünk, belőlem minden stressz, nyomás, fáradtság elszállt, teljesen könnyűnek és kipihentnek éreztem magam - fejben is. 

Közben kérdeztem Barnit, mit ebédelne, nem tudta. Én már kicsit agyaltam rajta, hogy mit főzhetnék, de otthon felcsaptam az új lidlis, szélltamásos szakácskönyvet, majd mivel neki volt egy kis dolga Pesten, én közben kidobattam magam a Victor Hugo utcai lidl-nél, és mire visszaért, pont bevásároltam. Közben beugrott Barni unokatestvére is hozzánk, úgyhogy hármasban ebédeltünk fokhagymás szűzérme-csíkokat, ropogós édesburgonya-hasábokat, meg gránátalmás, mézes-lime-os salátát. Mindenki dupla adagot szedett.

Délután aludtam, este meg megnéztük a Kong - Koponya Szigetet, amit Olíviával láttam moziban, most pedig épp reklámok nélkül ment valami csatornán. Imádom. 9-kor már aludtunk. 

lucy loves papers

péntek, szombat

Nincs időm hazamenni már a délutáni programom előtt. de még van még úgy egy órám, míg érdemes lesz elindulnom, és kellene ugyan dolgozatokat javítani, meg készülni, meg mindent, de inkább akkor blog. 

Pénteken nagyon szerettem volna kimozdulni otthonról, nem bulizni, csak beülni valami szuper helyre és inni egy pohár bort. Marcipán bloggerről tudom, hogy kb szomszédok vagyunk, úgyhogy találkoztunk egy szuperjó, picike, számomra teljesen Párizs-hangulatú helyen nagyon közel mindkettőnkhöz, ittunk 2 pohár bort, ettünk sütit, meg dumcsiztunk záróráig. Nagyon nehéz megértenem, miért nincs komolyabb barátnős-életem, mióta beköltöztem Budapestre, ez szerintem nem volt másképp akkor sem, mikor Vácon laktam. Hiába próbálkozom, senki nem ér rá soha, de majd nyomulok Marcipánnál meg a többieknél is (ha már a többiek, nálam nem nagyon, tisztelet ugye a kivételnek).

Aztán mikor hazaértem, ott volt nálunk a pasim néhány barátja, muszáj volt velük barátkozni meg kicsit elhajlani, hajnal 2-kor tettük ki őket végül. Vicces amúgy, hogy kb mindenki kacsalábon forgó többszáz négyzetméteren él, de mégis mindenki a mi 38 méterünkön szeret iszogatni. Egyelőre nem bánom. Másnap nem voltunk épp a legfittebbek, de szerencsére aludhattunk volna, ha tudunk, de aki minden nap 6-kor kel, az szombaton is 6-kor kel, akkor is, ha hajnal 2-ig fröccsözött. Mindenesetre megbeszéltük, hogy muszáj rántott husit ebédelnünk, meg is beszéltük, hogy hol a legfinomabb, oda megyünk ebédelni, de aztán csörgött Barni telefonja, és anyukája volt, hogy menjünk át ebédelni hozzájuk. Paradicsomlevest és rántott husit krumplipürével. Délutánra pedig Pilláékhoz voltunk hivatalosak társasozni, meg enni-inni.

wednesday morning blues

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én két helyen szoktam leginkább az élet értelméről filozofálni mostanában, egyrészt a futópadon amikor az életemért küzdök nézem, hogy az emberek ülnek a méregdrága elektromos autóikban meg a porschéikban (errefelé valahogy tényleg magas az egy főre jutó, nem halandók számára készült autók száma) a gyilkos, feloldhatatlan dugóban, mindenki egyedül az autójában, esélyük sincs időre megérkezni vagy parkolóhelyet találni, miközben a várost is tönkreteszik - nos, azt mindig nagyon értelmetlennek és szomorúnak találom. A másik pedig a reggeli, tömegközlekedéses útvonalam, villamos, átszállás, villamos, metró. Ezt az egyet nem bírom megszokni, annyira idegen tőlem, olyan szürke, bánatos, embertelen.

A lányok nők a korosztályomból mind szépen, a korukhoz illően öltöznek, nézem a szép sminkeket, finom ékszereket, magassarkú csizmákat, karcsú szabású szövetkabátokat, és akkor meglátok egy lányt, 17 lehet talán, színes sállal, zabolátlan, a sapija alól kitüremkedő szőke hajjal, fülében fülhallgató, bakancsban, laza, khaki kabátban, hátizsákkal, és hát igen, sokkal inkább ez vagyok én, mint a szövetkabátos, tökéletes alapozós nők. És akkor eszembe jut anyukám, aki egyszer, még gyerekkoromban mondta, hogy az öregedésben az a legnehezebb, hogy egyszer csak azt veszed észre, hogy alattomosan, észrevétlenül 50 éves lettél, testben legalábbis, de lélekben 19 maradsz. És egyszerűen nem érted.

Az új bérletem lejárati dátuma már márciusi, ma reggel, hónapok óta először tornacipőt vettem bakancs vagy csizma helyett, és esküszöm, még a napsütésben, meg a levegőben is éreztem valami tavaszit. Meg a hajam is szép lett ma. Szőke, zabolátlan és kitüremkedik a sapkám alól.

megküzdő mehanizmusaim

Csodálatos volt csupán szerdán kezdeni a hetet. Hálátlan feladatnak tűnt majdnem 4 napon keresztül szöveges értékeléseket írni, de nagyon élveztem, hogy majdnem egész nap pizsiben fetrengtem dolgoztam a kanapén, csak edzeni meg tanítani hagytam el a lakást. Így aztán csak 3 napot kellett dolgozni, de szerintem így január végén az is pont elég hosszú egy munkahétnek. Az egyik kolléganővel már elkezdtük nézegetni, hogy mikor lesz a következő hosszúhétvége - nos, március elején az egyik hétvégéhez hozzá lesz csapva 3 napnyi síszünet. Szerintem az elég jó, és épp megfelelő távolságra van, hogy lehessen várni. Mindenesetre most nagyon jó érzés, hogy semmi sulis készülnivalóm nincs hétvégén, és azt csinálok, amit akarok.

Nagyon igyekszem egyébként a víz felett tartani a fejem, hogy ne kapjon el a januári (februári) depresszió. Tudom, hogy ez az időszak az év legnyűgösebb időszaka, és felesleges azt várni magunktól, hogy teljes zenben, vidáman ugrabugrálva, a good morning sunshine-t dudorászva induljunk reggel munkába. Én néha reggelente konkrétan úgy érzem, hogy az életemért küzdök, mikor csörög az óra, vagy nincsen ülőhely a metrón.

• Mozgok elég sokat, de persze most is volt olyan, hogy akartam, terveztem, de végül nem bírtam elmenni edzeni, pedig jól érzem már magam a teremben, ahová járok, formálódom, megvan a rutinom, elindulástól hazaérésig másfél óra alatt letudom. 
• Voltam szoláriumban, szebb így a bőröm, jobb tükörbe nézni. 
• Főztem spenótfőzeléket, amit még soha életemben, teljesen megdöbbentem, hogy mennyire finom lett. Sütöttem hozzá fasírtot sütőben, működik, megpróbálom a rántott husit is így.
• Csináltam almás morzsazsütit. 
• Sütöttem lasagne-t, az mondjuk nem lett túl jó, én friss, olasz tésztát szoktam használni, amitől könnyű lesz és krémes, de most száraz gyermelyit vettem, elnyelte az összes (rengeteg) besamelt, és így is száraz lett. 
• Olvasok, ha utazom, vagy van egy kis időm, mert olvasni jó, de sokszor inkább azért hogy ne agyaljak, ne szorongjak a sulin, ne tervezgessem az óráimat. 
• Barnival, ha nem vagyunk együtt, sokszor telefonálunk, alkalmanként csak pár percet - ő ilyen telefonálós, nekem kb csak ő van a híváslistámban, de vele én is nagyon megszerettem, őt is meg a telefonálást is vele. Tényleg segít, egyészt kicsit kiszakadni a napomból, a suliból, másrészt feltölt. Igyekszem ilyenkor nem ventillálni, hanem rá koncentrálni, búgni kicsit, tervezgetni, hogy milyen lesz majd együtt, mit csinálunk majd este. 
• Ha együtt vagyunk, próbálunk nem telefont nyomkodni - ez meglepően nehéz néha - hanem beszélgetni, játszani vagy nézni valamit. 
• Rendszeresen ágyban vagyunk 10 előtt. Nagyon fura, és kicsit nyugdíjas érzés reggel 6-kor kipihent-szerűen ébredni, de segít, hogy ne legyek egyfolytában fáradt. 
• Még mindig tartom magam hozzá, hogy kellenek nekem a reggelek, kell idő, hogy  felébredjek, elkészüljek. Mivel nagyjából ugyanakkorra kell elkészülnünk, Barni felkel előttem fél órával, fél 6 körül, hogy lezuhanyozzon, elkészüljön, mire én kelek. Ő kelt 6-kor, én még kicsit fetrengek, aztán zuhany, hajmosás, sminkelek, hajat vasalok (ami nálam hullámosítás), öltözködöm. Fél, 3/4 7-re elkészülök, citromos meleg vizet iszom, zabkását reggelizem, kávé, közben kicsit olvasgatok, aztán csomagolok uzsit, és negyed-fél 8 közt indulok el, 8 előtt beérek, negyed 9-kor kezdődik a tanítás. A reggel azért van, hogy én jól érezzem magam a bőrömben. Fontos, hogy legyen rajtam valami különleges, egy finom illat, egy meghökkentő színkombinácó,  szép rúzs, egy nyaklánc, különleges harisnya vagy pulcsi. Már nem öltözöm olyan színesen és bohémen, mint régen, főleg, hogy itt csak egy kis kapszula-ruhatár áll a rendelkezésemre, az otthoni gardróbom töredéke csupán, és simán felveszem a pasim valamelyik pulcsiját is dolgozni, ha ahhoz van kevdvem, de abból nem engedek, hogy milonkásan kicsit kilógjak a tömegből. 

maggie cole