LOUPE: A KEZDET/VÉGE

Életem egyik (ha nem A) legjobb színházélménye volt a tegnapi. Barni születésnapjára vettem jegyet a Loupe A KEZDET/VÉGE című darabra. Barni anyukája hozta haza Danit a suliból és ő maradt vele itthon, mi meg elmentünk a Khanba vacsizni, majd elsétáltunk a RAM-ba (Radnóti Miklós Művelődési Központ - nem tudtam eddig, hogy ennek a rövidítése). Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás a szereplők, és arról szól, hogy egy pár az első gyerekét várja, de a pasi nem igazán tud helyt állni a felelősségteljes férj-apuka szerepében,, és a lókötő haverja sem segít neki abban, hogy fel tudjon nőni a feladathoz. Egyrészt iszonyúan viccesek a színészek mindhárman, másrészt tele van a darab végig cirkuszi, akrobatikus mozgáselemekkel, fú, nagyon ügyesek és profik, - nem akarok spoilerezni, de időnként az leesett az állunk. Közben végig élő zene van, vannak énekes, meg rap részletek is,  ezek is nagyon sokat adtak hozzá, nagyon jól szórakoztunk. Mindkettőnket lenyűgöztek, és a végén állva tapsolt a közönség, szuperek voltak, nagy gratula a Loupe-nak és a rendező Horváth János Antalnak (AKA Lovas Rozi férje:)). Nagyon szerettük. 

szilvás-tepertős

Fu, azért izgulok. Tegnap is, ma is voltam bent órákat nézni, nagyon érdekes volt, de hát úristen, ez mennyire más meló, mint a középiskola. Két lány van még rajtam kívül versenyben, az egyikükkel találkoztam is, nagyon kedves. Tegnap a hatodikosoknál együtt voltunk bent, és kért minket a tanárnő, hogy mutatkozzunk be, és utána a gyerekek kérdezzenek, ha még érdekli őket valami. A másik lány kezdte, elmondta a lényegi infókat magáról, aztán a csoport kérdezett ezt azt. 

Aztán amikor én következtem, kérdeztem, hogy nem gond-e, hogy ha játékos formában mutatkozom be. Elmondtam magamról 5 infót, amiből csak 4 volt igaz, ezeket röviden feljegyzeteltem a táblára, és ki kellett találniuk, melyik nem igaz. Ilyeneket mondtam, hogy hol élek, van családom és hogy hívják őket, szeretnék itt tanítani, van kutyám, egy puli, akit Bobeknek hívnak és hogy énekelek egy zenekarban. Hagytam őket kicsit pármunkában elmélkedni, és aztán találgattak, meg próbálták megindokolni, ez vagy az miért nem igaz - nagyon élvezték, és jót beszélgettünk angolul, a végén gyorsan megtanítottam a "used to" kifejezést (I used to have a dog called Bobek). Jól sikerült, meg hát tutira megjegyeztek. Utólag bűntudatom volt, hogy ellőttem ezt a másik lánnyal, mert így az ő bemutatkozása nem volt olyan izgi, és nem is mesélt magáról semmi különösebben érdekeset - pedig nekünk most nem csak a gyerekek előtt kell villantani, hanem a tanárok előtt is. Mázlim volt, hogy második voltam, meg hogy volt egy ilyen spontán ötlet a tarsolyomban. 

Csütörtökön kell próbatanítanom két csoportban, aztán minden kiderül. Ma még óráim vannak, délután pedig színházba megyünk, majd holnap kitalálom az órákat. 

A suli után meghívtam magam egy szilvás-tepertős (!) péksütire, és üldögéltem 20 percet egy szép kis teraszon, mert megérdemlem, isteni volt. 

blogtóber vagy blogvember?

Azt látom, hogy én tavaly novemberben írtam a blogposztokat, mint az őrült, de ez eredetileg nem októberben szokott lenni? Idén ki csatlakozik? Elég nagy a csend a blogok háza táján. 

good people

Tegnap itt volt Barni családja nálunk. Az anyukájának szülinapja volt a héten, a napján voltunk is nála felköszönteni, vittünk virágot, de tegnap ebéddel vártuk őket, tortáztunk, utána meg elmentünk sétálni, játszózni, nagyon szép idő volt. Dani tudott játszani a kicsi unokatesójával, aki már két éves múlt a nyáron, gyönyörűen beszél és nagyon cuki, imádják egymást Danival. A játszóra odahívtuk Luluékat is, ismerik egymást a családdal, már találkoztak többször ovis rendezvényeken, meg a Balcsin is. Utána hazasétáltunk, útközben Dani bicójáról - mert ő azzal volt - leesett a lánc. Nem jöttem zavarba, mert velem is sokszor előfordult és néhány olajfoltért cserébe mindig vissza tudtam tenni. Most viszont úgy beszorult a tárcsa mögé, hogy nem tudtam kiszedni onnan, Barni cipelte végül haza. 

Ma reggel viszont eszembe jutott, hogy milyen jó lenne kipróbálni az új gyerek-pumpapályát, de már be is ugrott, hogy ja, Dani bicóját nem tudjuk használni. Leültem, írtam egy rövid posztot a helyi FB csoprtba, hogy ez-és-ez a helyzet, esteleg tudna-e segíteni nekünk valaki így vasárnap reggel, és 15 perc múlva már itt is volt egy fiatal bringás srác, aki 3 perc alatt a helyére mozgatta a láncot. Egy idős bácsi is írt, hogy szívesen segít, de aztán már leszedtem a posztot.

Nagyon szeretek itt lakni.

ups and downs

Szerdán délután adtam be a jelentkezésemet a suliba, ami itt van a közelben és nagyon szimpi, és fél óra múlva már le is beszéltük, hogy csütörtökön reggel 8-ra menjek be "egy kis beszélgetésre" AKA állásinterjú. Az iskola alapítóival találkoztam és nagyon kedvesek voltak, közös pont volt, hogy a gimi, ahonnan szülni mentem, nagyon hasonló rendszerű, mint az ő iskolájuk, sok minden ismerős volt. Azt láttam, hogy szimpi vagyok nekik, de én sosem tanítottam általánosban, itt meg kicsiket is kell(ene) tanítani - ami miatt valószínűleg az elején többet kellene készülnöm az órákra, mint általában, de közben meg valószínűleg nagyon szeretném ezt is. Úgy váltunk el, hogy aludjak rá egyet, ők is átgondolják, és akkor beszéljünk másnap (vagyis ma). 

Én egy ideje nagyon vágyom vissza dolgozni valami igazi munkahelyre, nem elégít ki az otthoni tanítás, meg hát nincs is elég pénzem belőle. Ez pedig egy nagyon szuper iskola, legendásan jók a tanárok és a közösség is, olyan hely, ahol a tanárok és a gyerekek is jól érzik magukat. Persze alapítványi, fizetős - és jól meg is fizetik a tanárokat. Nem multis meg bankár szinten jól, csak átlagosan jól. Nyilván a nagy szabadságomból kell engedni egy csomót, fogalmam sincs, hogy lesznek a magánóráim, nem tudom majd Danit olyan korán elhozni, mint szoktam, nem tudom úszni vinni és a reggeleket sem tudom még, hogyan lesznek, vagy mi lesz, ha beteg lesz. De azt tudom, hogy nekem ehhez most nagyon nagy kedvem van, és nem lehetek mindig én az utolsó a fontossági sorrendben, Daninak van apukája és nagymamája is. Muszáj kicsit visszatalálnom önmagamhoz. 

Apa épp ott volt nálunk előző nap, ő is nagyon bíztatott, hogy vállaljam el, Barni is iszonyúan lelkes és nagyon hisz bennem, meg a családból is mindenki azt mondja, hogy ha van ilyen lehetőség, élni kell vele akkor is, ha némi kompromisszummal jár. Így végül ma reggel 9-kor írtam nekik, hogy aludtam rá, átgondoltam és szívesen jönnék hozzájuk tanítani. 

Csütörtökön közvetlenül utánam is volt valaki, aki interjúra jött oda a suliba, meg hát péntek volt a határidő, várható volt, hogy egy ilyen állásra lesz egy csomó jelentkező. Ma dél körül már eléggé elkeseredtem, hogy nem jön válasz, délután 5-kor pedig mondtam Barninak, hogy már biztosan felhívtak volna, ha engem választanak. Elvitt a Parázsba ebédelni, hogy kicsit elterelje a figyelmemet, de teljesen lelombozódtam, hogy ilyen lehetőségem nem lesz többet. 

Délután, hogy lefoglaljam magam, elolvastam (2 nap alatt amúgy) Szentesi Éva új könyvét, az Amíg a halál nem választ címűt, a könyvtárból vettem ki, már egy ideje fel voltam rá iratkozva, és szerdán szóltak, hogy mehetek érte. Részletesen elmeséli a rákja történetét, hogy derült ki, hogy élte meg, hogy esett vissza újra és újra. Nagyon érdekes volt és iszonyúan olvastatta magát, de teljesen maga alá gyűrt, amikor a végén becsuktam, olyan érzésem volt, mintha mindez velem történt volna meg, és a világon minden teljesen reménytelen lenne. Holnap vendégeink lesznek, vasárnap Dani kis Lulujával meg a szüleivel barizunk, jövő héten pedig Bécsbe mennénk két napra, de a könyv, meg a csalódás, hogy nem lesz az enyém ez a szuper kis állás a csodás iskolában, annyira agyoncsapott, hogy úgy éreztem, teljesen értéktelen vagyok, felesleges bárkivel találkoznunk, bárhova utaznunk, bármit csinálnunk. 

Barni elment meccset nézni egy barátjához, én lezuhanyoztattam Danit és eltettem aludni, és mikor én is indultam zuhanyozni, akkor láttam meg az emailt. Hogy örülnek, hogy szívesen jönnék, várnak hétfőn felmérni a terepet meg órákat látogatni, csütörtökön pedig tartsak két próbaórát. Ez még persze nem jelenti azt, hogy enyém az állást, de azért bíztató, nem? Most újra minden reményteljes lett. 

Egy nagy hullámvasút volt az elmúlt két nap, ezt ki kell pihennem. 

busy bee

Danit tegnap elvittem dokihoz, mert hiába írtam emailt, nem válaszoltak a rendelőből, és aggódtam, hogy nem lesz igazolása. Új gyerekorvosunk van, mert az előző, a fiatal, kedves, gyönyörű, menő doktornénink öngyilkos lett. Szerintem az egész falu nehezen tette túl magát ezen, megdöbbentő volt. Dani nem is tudja, mondjuk szerencsére nem sokat jártunk a rendelőben, úgyhogy fel se tűnt neki a váltás, pedig aggódtam, hogy majd kell róla beszélni. Az új doki megvizsgálta őt és mehetett ma már iskolába, pedig reggelre köhögött is, és nekem is belobbant a torkom. 

Reggel gyalog mentünk és nagyon fázott szegény, pedig volt rajta több réteg és a dzsekije is, de tényleg olyan csípős hideg van reggel, hogy a télikabát is elférne rajtunk, nem is fogjuk egymás kezét, mert melengetjük a zsebünkben. Ma tök spontán délután eljön apukám, mert lett egy csomó füge meg szőlő, meg gyanítom, hogy hiányzunk neki. Anya nem kimozdítható olyan könnyen, ő nem jön, pedig milyen jó lenne. 

Tegnap jártunk az Ikeában este, mert le akartuk cserélni a két fotelt, amikbe soha senki nem ül bele. Nálatok is van ilyen bútordarab, hogy kényelmes, tök oké, de valami miatt nem működik a ti lakásotokban? Van az Ikeában egy típus, amit kipróbáltunk a barátainknál, mert nekik van kettő és nagyon kényelmesek, most meg le is árazták őket, így vettünk kettőt, egy feketét és egy narancssárgát. Azt írják róluk, hogy "stresszűző fotelek", jó helyük lesz nálunk. 

Ja, és találtam itt a környéken egy angoltanár-álláshirdetést, ami szimpi, ma beadom a jelentkezésem. Nem illik teljesen a profilomba, mert általános iskola, de maga a suli annyira jó, hogy lenne kedvem hozzá. Meglátjuk. 

hétvége, hétvége

Annyira fárasztónak találom, hogy már minden, minden AI. A zenék, a dalszövegek, a reklámok, minden egyes kép és grafika, amibe belefutok. És nem csak megtámogatják a saját kreativitásukat, hanem pure, fantáziát és egyediséget teljes mértékben nélkülöző egyen produktumokról van szó. Micsoda világ ez? Milyen irányba megyünk? Olyan szomorú vagyok emiatt. 

Megvolt pénteken a koncertünk, amiről tényleg úgy éreztem, hogy Isten sem akarja, hogy megtörténjen, és ott is, mikor megérkeztünk, káosz volt, ah, tényleg, már csak nevetni tudtam az egészen. A legrosszabb végül az volt, fél 8-ra, mikor kezdeni akartunk, besötétedett és - túlzás nélkül - kb 10 fokot esett a hőmérséklet. Én rettegek a hidegtől, ezért vittem meleg rétegeket és sapkát is, de a közönség, főleg a gyerekes közönség nagy része hazaindult (csomó progi volt egész délután), mert fázott, és a srácok is lehelgették az ujjaikat két szám között, nem lehetett nagy élmény így gitározni meg dobolni. Viszont csodásan szólt és jól sikerült a koncert, sok ismerősünk volt és sokan voltak, akik először hallottak élőben, azokat az arcokat nagyon szeretem látni, miközben játszunk, utána pedig hallani a visszajelzéseket.. Pilla is eljött a kis családjával meg Olív a pasijával, ők már mind VIP rajongóink, áradt a szeretet. Dani is ott volt és végig rohangászott, majd vette le a dzsekijét meg a sapiját, szombat reggel meg tök náthásan ébredt, nem örültem, szerintem nem is tudott ma reggel suliba menni. Este 10-re már otthon voltunk, Dani fogmosás meg minden nélkül bedőlt az ágyba, mi meg Barnival még megittunk egy pohár bort meg dumáltunk, jó érzés volt így ketten levezetni a nagy pörgés után. 

Szombaton pihentünk, Danit kúráltuk kicsit meg főztem spenótot meg fasírtot, délután aludtunk, aztán meg lementünk kertészkedni, átültettem egy csomó növényemet, az mindig olyan jó érzés. Vasárnap az ARC kiállításon voltunk, ebédeltünk a Nagyinál, délután meg szabad foglalkozás volt mindenkinek, én aludtam, főztem sütőtök levest mára, meg csináltam banános babacsintát vacsira. Jó kis hétvége volt.

zen

Ez a hét hullámvölgyek és megkönnyebbülések vihara, jó és rossz hírek váltják egymást - borzasztóan sok a bizonytalanság a hétvégi koncertünk körül. Barni amúgy azt mondja, hogy a koncertjeim előtti héten nagyon nehéz velem, mert feszült vagyok, izgulok, és minden a koncertről szól - én ezt ennyire nem veszem észre, de biztosan igaza van. Tény, hogy ilyenkor mindig az van bennem, hogy csak ezen legyünk túl, és utána már mindenre lesz időm és energiám. Most is volt olyan, hogy a hétre nem hívtam át Dani új kis osztálytársát, pedig nagyon szerette volna, mert ugye hétvégén koncertünk lesz, majd inkább a jövő héten - mintha bármi köze lenne a két dolognak egymáshoz, haha.

Ezúttal nagyon szépen sikerült a majd lesz valahogy és a minden rendben lesz hozzáállások kombinációja és eddig nem söpört el a szorongás, sőt, jól vagyok. Ma éjjel csodásan is aludtam, az appom szerint 94%os volt az éjszakám - igaz, tegnap keveset aludtunk, mert meg kellett nézni a Gentlemen utolsó három részét, annyira izgi volt, hogy nem bírtuk abbahagyni. Az is segít, hogy beindultak a héten már tényleg a tanítványaim és jobb a bevételem, meg az is, hogy Barninak viszont jelenleg rengeteg változó van a munkájában, ami nagyon stresszes, és úgy vagyok vele, hogy egyikünknek muszáj a családban kiegyensúlyozottnak maradni és nyugodt háttért biztosítani. 

Tegnap délelőtt itt voltak a kollégái 6-an és itt, nálunk tartottak egy nagy megbeszélést. Megkértem, hogy vegyen reggel baguette-et és csináltam rengeteg kicsi oldschool szendót, főtt tojással, felvágottal, salival, paradicsommal, piros arany pöttyel, két nagy tálca szendvicske várta a srácokat az asztal közepén. Sejtettem, hogy nagy sikerük lesz, de kb a mennybe mentem, mikor hazaértem a pilates órám után és itt ültek és udvariasan majszolták a szendvicskéket, nem győzték megdicsérni. Egyébként vendégségbe vagy összejövetelre is van, hogy ezt viszek, komoly konkurenciája a sajttálamnak a szendvicske-tál. 

Ma Barni anyukája küld nekünk töltött paprikát, de főztem egy adag szilva-nektarin krémlevest is, amit repeat-en készítettem a nyár végén egy csomószor, nagyon szeretjük. Ha van itthon, akkor egy fél vaníliás alpro joghurtot szoktam belekeverni, ha nincs, akkor semmit, úgy is isteni. 

Ma délután jön a takarítónőnk, előtte mindig kicsit összekapjuk a lakást, ami már terelget kicsit a harmónia irányába. A héten nagyon sokat énekeltem-készültem a koncertre, ami nekem szintén megnyugvást jelent, mert tudom, ez én oldalamról minden rendben lesz. Éneklés közben rendbe raktam néhány növényt és lemostam az ablakokat, ami szintén tök jó érzés, meg rendben van az egészségem is, amit az elmúlt időszak után nagyon-nagyon tudok értékelni. 

have fun, baby

Úgy volt egyébként, hogy hétfőn és kedden rajz és festészet órára fog járni Dani. Van itt helyben egy alapítványi művészeti iskola, és a gyerekek tandíjának felét kifizeti az alapítvány. Egy csomó hangszeres óra délután 4-ig ott van a suliban, de dobra, amire nagyon szeretne járni, nem jutott be, ez a rajz óra meg sajnos 4 után van, és fél 6-ig tart. Azért elment hétfőn és beült, egy nyári élményt kellett lerajzolni. Amíg vártam rá, elmentem a helyi nagy parkba, ahol van pumpa pálya, focipálya, meg ilyen szabadtéri edzőpark meg pingpong asztalok. Gyönyörű idő volt, kerestem egy padot és olvastam. Közben olyan kicsiknek volt fociedzés, mint Dani, az a srác tartotta nekik, akihez ő is járt még ovis korában, csak nem volt sikerélménye és abbahagyta. AHogy néztem a gyerekeket, ahogy játszottak a parkban meg fociztak az edzésen, olyan intenzív bűntudatom lett, hogy basszus, szegény Dani, egész nap ül a teremben, és én olyan foglalkozásra járatom még délután is, ahol ülnie kell tovább a teremben, ahelyett, hogy szaladgálna végre a napsütésben.

Úgy jött ki, hogy láttam rajta, hogy valami nem jó, és amikor odaértünk a kocsihoz, majdnem elsírta magát, hogy pont az ő lapjának a hátuljára rajzolt valamit a tanár, bemutatva a satírozós technikát, és hogy miért pont az övére, és hogy ugye ki tudjuk radírozni? És hogy ő volt a legkisebb, mindenki sokkal nagyobb volt nála és már ismerték egymást - dióhéjban: ő ide nem szeretne járni. Nagyon örültem volna, ha már most, elsőben rátalál egy jó kis szakkörre, ahol mindenféle izgi dolgot tanítanak neki, de közben meg meg is könnyebbültem, hogy majd ő is szaladgálhat suli után a kis barikkal, meg jár kétszer úszni, és kész is. Vicces volt, mikor mondtam Barninak, hogy Dani egyből azt mondta, hogy ő nagyon örül ennek, hadd játsszon inkább délutánonként. Pedig ő nem is látta a boldog focizó kicsiket. 

kardamom

Nekem a kedvenc péksütim a kardamomos bullar. Svédországban, Malmőben ettem először egy olyan piacon, amit még Violet ajánlott. Imádom a kardamomot, Svádországban a kávézókban nem csak fahéj és kakaó van kitéve, hogy rászórhasd a tejeskávéd tetejére, hanem őrölt kardamom is. A banánkenyér tetejére is szoktam szórni barnacukorral kevert őrölt kardamomot.

Mostanra azért már sok helyen lehet kapni itthon is ezt az édes, illatos, fonott péksütit, ha arra járok, a Normában szoktam venni, a fiúk is nagyon szeretik. Arra viszont nem számítottam, hogy a Lidl is kiszúrja ezt a piaci rést, ugyanis már náluk is kapható! Tömörebb és töményebb, mint az igazi svéd bullar, és valami miatt fahéjat is kevertek a tésztarétegek közé, de meglepően jó, nekem nagyon ízlik - mondjuk csak egy felet bírtam megenni reggelire, de majd elfogy délután. 

the only way is uppp

Megnéztük múltkor azt a filmet, amiben Zendaya és Robert Pattinson játszanak egy párt (The Drama - nekem nagyon tetszett), és van egy jelenet, mikor céklalét csinálnak maguknak reggelire, és akkor még olyan állapotban voltunk (én és a gyomrom), hogy arra gondoltam, hogy én már soha nem tudok majd ilyesmit inni, és komolyan is gondoltam. Ehhez képest ma Street Kitchen-féle pulled chicken szendvicset csináltam ebédre (zseniális, mindenkinek nagyon ízlett) coleslaw salátával, utána pedig Barni maradék madártej-parfé tortájából is ettem egy falatot desszertként. Imáimba foglalom kedvenc gasztroenterológusom nevét, nagyon hálás vagyok neki, és most iszonyúan értékelem, hogy rendben vagyok, vigyázni is fogok a pocakomra nagyon. Először egy spec. antibiotikum, majd probiotikum kúra és labor a kezelés, azt mondta, ilyen kicsi dolog miatt nem tükröz meg. Én meg már komolyan azt hittem, végem. 

Csütörtökön volt az ötödik házassági évfordulónk. Aznap volt először energiám bármit csinálni, így végül elmentünk a Lukács fürdőbe áztatni magunkat, aztán pedig ebédelni az Okikoba. Én akkor még csak egy Miso levest ettem meg üres rizst, de úgy voltam vele, hogy legalább Barni egyen egy jót. Délután akartunk még moziba menni, A meghívás című filmet akartuk megnézni, de nem volt kedvünk addig várni, meg el is fáradtam, mert nem voltam még annyira jól, így végül hazamentünk és ágyból moziztunk. Daniért aznap a Nagyi ment, és ott is aludt nála. 

Barni születésnapjára pedig jött a család pénteken. Valami nagyon egyszerűt akartam főzni, amit csak berakok a sütőbe, így végül lasagne lett, meg csináltam Wannuskám-féle boci szeletet, ami egy csokis és túrós süti nektarin darabokkal, nagyon finom. 

Tegnap kirándultunk meg kertészkedtünk, ma Barni bulizni megy a kis barátaival, hogy velük is szülinapozhasson, Dani Lulu szülinapjára megy, én meg este próbálni. Így a nagyi jön este Danival esti rutinozni. Rövidek a hétvégék nagyon. 

És imádom, hogy újra ruhákat kell viselni. 

Az utolsó nonplusz szett még a garázsvásárról van, annyira jókat vadásztam! A sapi meg azért kellett, mert koncertünk lesz és fújt a szél, és én ilyenkor nagyon vigyázok magamra.

gyomorbaj és nonplusz

Nem meséltem, de elég komoly gasztro-gondjaim voltak nyáron, egy hónapig volt non-stop hasmenésem. A vizsgálat, amit a háziorvosom fel tudott írni, negatív lett, aztán meg szigorú diéta mellett elmúltak a tüneteim. Most viszont visszatértek, és nem is vagyok jól, szombaton az ágyból alig bírtam kikelni, de még ma is muszáj pihennem. Barni egész hétvégén szingli apukát játszik, jönnek-mennek Danival. 2 hét múlva koncertünk van, szóval (meg amúgy is ) aggasztó ez az egész, hogy így felborult az emésztésem, és hogy így ledönt a lábamról. A Margitba tartozunk, és oda novemberre kaptam időpontot. Mondta a nő, hogy keressek más intézményt, ahol fogadnak hamarabb - máshol ajánlottak még decemberi, meg februári időpontokat. Végül kínomban írtam a váci orvosnak, aki anno gyomortükrözést csinált nekem, és megállapította a refluxomat, hogy fogadna-e a magánrendelésén, és írta, hogy nem kell magánban, nyugodtan menjek a rendelésére a váci kórházba - a jövő héten. Annyira örülök, remélem, kiderül, mi a gond és rendbe jövök hamarosan. 

Mára meg kinéztem egy garázsvásárt itt nálunk Daninak, mert láttam, hogy van LEGO hajó, és most hajó (elsüllyedt hajó) mánia van nálunk. Elmentek nyitásra, hazajöttek a kinézett hajóval, ami amúgy 60e lenne a vinteden, meg egy csomó kisautóval és könyvvel, és minden nagyon olcsó volt. Barni mondta, hogy van egy halom Danira való ruha is, nincs-e kedvem átmenni megnézni, visszajönnek velem. Itt van egy köpésre, így átsétáltunk. Gyerekruhát nem találtam, de egy ruhaállványon volt egy non+ ruha, ami nagyon tetszett, mondta a csaj, hogy itt van még két doboz, nézzem át. Most sem hiszem el, de rengeteg szuper nonplusz darabot találtam, és 3e forint volt darabjuk, úgy, hogy volt, ami címkés volt és selyempapírba volt csomagolva. Végül 6-ot vettem, nem hiszem el a mázlimat. Ez a kedvencem: 

És ma már étvágyam is volt, sütőben sütöttem, szerintem úgy a legfinomabb: 

Itt Nagykovácsiban egyébként nagy divat a garázsvásár, minden hétvégén van egy csomó, és úgy tűnik, az emberek nem nyerészkedni akarnak rajta, hanem örülnek, ha csak pici pénzért is, de jó gazdához kerülnek a nem használt darabok. 

uzsi

A legnagyobb örömöm mostanában Daninak uzsit készíteni reggel. Hidegkúton, a Kossuth pékségben isteni kiflit szoktunk venni, ami még napok múlva is szuperfinom kifli. Abból szoktam egy felet megcsinálni neki szendvicsnek, mellé pedig szőlőt, almaszeleteket, ma pedig egy gesztenyerudit is kapott mellé. És képzeljétek, az elmúlt két napban mindent, az utolsó morzsáig megevett. Nagy a kísértés egyébként, hogy többet csomagoljak, de tudom amúgy, hogy ez elég neki, és nem akarom, hogy ne tudja megenni és kidobjuk. Emlékszem, amikor elsős voltam, anyu minden reggel májkrémes kenyeret csomagolt nekem, és pár hét után mondtam neki, hogy nagyon unom. És utána odafigyelt, hogy változatosabb dolgokat rakjon a csomagomba, és mindig rakott mellé egy kis meglepit: gyümölcsöt, egy szelet csokit stb, ami meglepetés volt. Imádtam. Pont beszéltünk róla valamelyik nap, benne is megmaradt ez nagyon. 

A csomagolóanyagokat a kivibagtől vásároltam már jópár évvel ezelőtt, kb mikor indultak, és rengeteget, tényleg nagyon sokat használtam már őket. Van egy nagyobb zacsim, amibe minden belefér de le lehet a tetejét görgetni ha elég a kisebb méret, meg van két kisebb, amibe szendvics is mehet, vagy apróságok, almaszeletek stb. Nagyon praktikusak, vízállóak és örök darabok, mosógépbe be szoktam őket dobni. És ami a lényeg, meseszépek és színesek. 

A weboldalukról szedtem a fotókat, de rengeteg csodaszép típus/szín/minta van még. És most látom, hogy a BTS15 kóddal van most 15% kedvezmény!

(not) too cool for school

Dani reggeli közben azt mondta mosolyogva, hogy nagyon izgalmas, hogy ma végre suliba mehet! Abszolút nem tűnt úgy, hogy félne vagy aggódna, kíváncsiság és öröm volt benne, hogy végre iskolás lehet. Mi az oviból indultunk, ott a gyerekek elbúcsúztak az óvónéniktől egyenként, és a nyolcadikosok kísérték őket át az áltiba. Mi is ott maradtunk az évnyitóra (kérte a tanítónéni, hogy maradjunk), majd bementünk a terembe egy utolsó puszira, és eljöttünk. Abszolút nem éreztem, hogy keresne minket a szemével, vagy szomorkodna, ő már teljesen iskolás üzemmódban volt, alig várta, hogy elmenjünk és elkezdődjön végre a tanítás. 

Nem tudom, emlékeztek-e, hogy jártam egy 8 hetes szorongás tanfolyamra, amit az ELTE pszichológia tanszéke szervezett kifejezetten szorongó gyerekek szüleinek - kitöltöttünk egy részletes kérdőívet, és ez alapján diagnózist is kaptunk, hogy Dani szorongó, gátlásos gyerek. Akkoriban óriási problémának láttam ezt, és tényleg nagyon erősen szorongott akkoriban, viszont ha most nézem őt, ez mára szinte teljesen eltűnt, év végére, de főleg a nyár során rengeteget változott. Annyiban nem, hogy ő továbbra is az előrelátó, mindent háromszor átgondoló kisfiú, aki, ha van erre lehetőség, nem csinál/kóstol/próbál ki olyasmit, amit még korábban nem, de ezt jelenleg abszolút nem látom gondnak vagy kórosnak, sőt, szuper dolog, hogy meggondolt és óvatos. Most, az iskolakezdéssel kapcsolatban viszont számítottam rá valamennyire, hogy fog szorongani a suli bármely/több aspektusán, de ez semmilyen szinten nem történt meg. Ennyit számít egy 6 éves kisfiúnál fél év. 

Miután hazaértünk a suliból, Barni elment dolgozni, és hívott az autóból, hogy vigyorogva emlékszik a reggelre, annyira örül, hogy Dani ilyen jókedvűen kezdi az iskolát - reméljük, szeretni fogja később is, ha már tényleg látja, milyen. Mennyire más ez, mint mikor reggelente sírt, mikor el kellett válnunk az oviban, aztán meg hazafelé én is sírtam, annyira megviselt az egész. Egyébként számára a fő probléma az alvás volt, azt gyűlölte (pedig aludt mindig, mint a tej), és most ugye az alvás, mint olyan, eltűnt az egyenletből

Cserébe én ma és tegnap is pokoli rosszul aludtam, tegnap hajnali 1-től 4-ig fent voltam, alig éltem napközben - gondolom én Dani helyett is szorongok, esetleg az én Anyukám is elmehetne erre a tanfolyamra. Viszont nem tudom elmondani, mennyire jó érzés végre egyedül lenni kicsit itthon. Nem szépítem: teljesen, fizikailag és mentálisan is leamortizálódtam nyáron, nem is értem, hogyan tudtam saját magam ennyire háttérbe szorítani. Nem mozogtam, alig barátkoztam, szinte sosem voltam egyedül. Ma én megyek Daniért 12:15-re (jövő héttől már csak 4-re kell érte menni), és ma pihenek, délután tanítok és este szülői értekezlet is lesz, de holnaptól újra edzek, csütörtökre van már időpontom kozmetikushoz, elmegyek csontkovácshoz, vérvételre, fogorvoshoz, meg úgy általánosságban rendbe rakom magam. Eskü. 

egy téli fotónk

reality

Dani meggyógyult, szépen, lassan térünk vissza a normál étrendjéhez. Elképesztő, hogy milyen fegyelmezett, szó nélkül ebédeli az üres krumplipürét meg rizst, rágja az üres pirítóst és mindenről megkérdezi, hogy ilyet biztos ehetek? Nincs benne tej? És figyelmeztet, hogy vegyük be a gyógyszereket. Belőlem ez a fegyelem totál hiányzik, örülök, hogy ezt nem tőlem örökölte, reméljük, ez más területen is megjelenik majd. 

Voltam csütörtökön egy mini-osztálytalálkozón a Kőlevesben, heten voltunk (asszem) mindössze, a kemény mag. Aránylag gyakran, pár havonta szoktunk, és ez nem ilyen kellemetlen kötelesség, hanem ők mind nagyon közeli barátaim, cinkostársaim a csodás gimis évekből, szeretem őket. Mi Gödöllőre jártunk a Törökbe egy kéttannyelvű osztályba, nagyon nehéz volt és sokat kellett tanulni, de elképesztően jó tanáraink voltak, szuper volt az osztályunk és imádtuk az egészet. 

Ahogy ott ültünk és a harmadik fröccs után elmesélte egy srác, hogy a felesége stroke-ot kapott és utána idegösszeomlást, az első sokk után végignéztem magunkon, és megint megállapítottam, hogy szerintem nincs olyan, hogy valakinek egyenes vonal, gondtalan, smooth sailing az élete. És nem azért, mert bármit rosszul csinálsz. Van, akinek rákos lett a felesége és meghalt pár éve, két gyerekük kicsi volt még akkor, és ráadásul külföldön élnek, nincs segítségük, pedig a srác a munkája miatt sokat utazik. Van, aki elvált, hosszan csalta őt előtte a férje, és még bevállaltak egy harmadik gyereket, hogy hátha ő majd rendbe hozza a kapcsolatukat, de - surprise - nem. Van barátnőm, aki SM-es, van egy srác, akinek a meseszerű házasságáról derült ki, hogy időközben teljesen elmentek egymás mellett és derült égből villámcsapásként érte, hogy a lány válni akar. Az egyik lánynak nem lett családja, gyereke, mert nem úgy alakultak a párkapcsolatai, meg vagyok én, aki szintén  elváltam, és nekem is ráment erre pár évem. Én egyébként elfogadtam, hogy az élet ilyen, a nehézségek és a tragédiák ugyanúgy vele járnak, mint a szép pillanatok, és én sem bánok semmit, de hát fú. Meg hát persze egy-egy ilyen hullámvölgy nem feltétlenül határozza meg az egész életedet, hiszen kezdhetsz új életet, vagy élhetsz teljes életet, lehetsz boldog a nehézségek ellenére, vagy azokkal együtt is. Az SM-es lánynak szuper családja van és imádom, mikor a kalandjaikat meséli, a megcsalt, elvált lánynak van új, boldog párkapcsolata egy szintén nagycsaládos pasival, a külföldön élő srácnak szupersikeresek a gyerekei és ő is újra szerelmes, az elvált srác rengeteget dolgozott magán és ő is újra ismerkedik, a lánynak, akinek nincs családja, van egy pasija és két kutyája és tök jól van így. 

Pont Fredrik Backman egyik könyvét olvasom (Hétköznapi szorongások), és az ő főhősei is mindig nagyon nehéz, hányattatott sorsú emberek, és a könyvei mégis szépen, meghatóan megmutatják, hogy milyen szép az élet. Szóval hagyjuk is az instán a csillogó, boldog életeket, mindenkinek megvan a maga baja. 

boundaries vol. 2

Dani most, hogy nem érzi jól magát, felmegy az emeletre szobánkba, betakarózik, kér vizet, banánt/kekszet és onnan nézi a mesét a TV-ben (Bluey és Grizzy és a Lemmingek), pedig a nappaliban a kanapéról is nézhetné. Emlékszem, amikor gyerek voltam, én is Anyuék ágyában szerettem lábadozni, szerintem ez olyan kedves dolog, hogy a szülei ágyában érzi magát leginkább biztonságban. Nekem meg közben tök jó érzés, hogy lent csend és nyugalom van, tudom panírozni a husit anélkül, hogy bárki beszélne hozzám. 

Barni átment az anyukája lakásába dolgozni (nem tudja, hogy most itthon is csend van, hihi), meg átvenni az ikeás szekrényeket. Az anyukája nyáron kifestette az egész lakást, előtte kipakolt mindent, megszabadult az összes olyan bútortól (a hatalmas, sötétbarna, nyomasztó Erika szekrénysortól pl), amit 40 éve nézett és mostanra már utált. Vett új kanapét (és azonnal megbánta mert mégsem annyira tetszik neki, nekem minden Jysk-ös bútorral ez a tapasztalatom), meg rendelt az Ikeából szép, szellős, üveges könyvszekrényeket meg komódot. Szerintem ő nincs annyira jól, mióta Barni apukája meghalt, és biztos vagyok benne, hogy ez a környezetváltozás jót tesz majd neki. Most lent van egyébként a Balatonon egy barátnőjével, és nem is tudja, hogy mire hazajön, a fiúk meglepetésből össze fogják rakni neki a szekrényeket. 

Ma az iskolában ismerkedő est lesz (illetve délután, és csak egy óra), bemutatják a napközis tanítónénit meg a ped. asszisztenst, meg hát ott lesz az összes szülő meg gyerek is. Nekem viszont ma délután osztálytalálkozóm lesz bent a városban, és megyek is, Barni nélkülem megy a suliba Danival. Látom rajta (Barnin), hogy nem örül, de úgy vagyok vele, hogy a sulis események 90%-án úgyis én leszek ott, belefér, hogy erre most nélkülem menjenek. Meg annyira elvesztem a nyáron, szükségem van rá, hogy a barátaimmal lehessek kicsit. 

Ma reggel voltam Vácon Anyuéknál, mert el kellett hoznom a párnát, amit Anyu varrt Dani osztályába a kanapéra. Én már az oviban is minden olyan feladatot elvállaltam, amiről úgy éreztem, hogy nekem (vagy mondjuk Apunak) nem okoz nehézséget, és elég kreatív meló ahhoz, hogy kicsit szórakoztasson is. Azért az feltűnt, hogy nem minden szülő van ezzel ugyanígy, és eszembe jutott, hogy talán hülye vagyok, hogy aránytalanul sok dolgot vállalok. De közben meg ennek kapcsán kicsit központi ember is lettem, amit én nagyon élveztem, a többiek és az óvónők hálásak voltak, hogy szuperjól megoldódtak ezek a feladatok, és nekem is jó érzés volt, hogy jól csinálom, amit elvállalok. Pl. Mindig nekem kellett megvenni az ajándékokat az óvónőknek karácsonykor és év végén is, és az annyira spot-on volt mindig, hogy azt is mondták a lányok, hogy csinálhatnék ilyen vállalkozást, hogy ha pl valakinek nincs ötlete, hogy mit vegyen a feleségének, én kitalálom/elintézem. Persze igazából szerintem nem találtam ki semmi izgalmasat, most év végén pl. Ykra övtáskát kaptak mindhárman, amivel szerintem nehéz mellényúlni, és mivel nagyon jól ismerem őket, pont olyat sikerült választani mindhármójuknak, ami nagyon jól illett hozzájuk és iszonyúan örültek neki. Most, itt az iskolában a tanítónő kérte, hogy valaki varrjon huzatot a kanapé ülőfelületére, mert elszakadt, és mivel senki nem jelentkezett, én írtam neki pár nap múlva, hogy beszéltem anyukámmal, és ő szívesen megvarrja. Több helyen is voltam, mire találtam megfelelő anyagot, Anya tényleg megvarrta és nagyon szép lett.

Hazafelé bementem vásárolni a Lidl-be, mert üres volt a hűtőnk. Nagyon durván hideg volt bent, tényleg mindenki didereg bent, nem tudom, így próbálják meg elüldözni a vevőket? Vettem Daninak Lutra albumot, imádja a matrica-gyűjtögetést, és a sztorikat is el szoktuk olvasni az állatokról, de amúgy én kivagyok, hogy mennyi szemetet termel egy ilyen matricakönyves-akció. 

Dani nem jött velem, otthon maradt Barnival, mert nincs jól, hasmenése van és gyenge - szuperjó időzítés, kedden indul a suli. Írtam most este a dokinőnek, hogy írja meg, mi legyen, bevigyem-e megmutatni, vagy csak csináljam a szokit. 

Én most jobban érzem magam, utolértem magam a kötelezőkkel, nyugis éjszakánk volt és délután is aludtam 2 órát, hála a srácoknak. 

boundaries

Pokolian rosszul aludtam az előző napokban, pedig épp olvastam, hogy nem is az számít, hogy mennyit alszol, vagyis mennyi időt töltesz az ágyban, hanem hogy ha keveset is alszol, annak jó legyen a minősége. hát azt szerintem hagyjuk is. Dani felver az éjszaka közepén, és utána beindul a szorongás és egyszerűen nem bírok visszaaludni, és inkább a telefonomon olvasgatok, hogy elnyomjam a gondolataimat. Mondjuk most tényleg volt egy konkrét dolog, amit halogattam és nagyon a körmömre égett, de egyszerűen nem találtam rá pár üres, nyugodt órát, hogy elintézzem (zenekaros ügy volt). De ma végre megmondtam a családnak, hogy ezt nem halogathatom tovább, pár órán keresztül légyszi nézzenek levegőnek, leültem, és bár kellett párszor szünetet tartanom, mert időnként szükség volt rám, de végül az imént sikerült mindent befejeznem, nagyon jó érzés. Hihetetlen, hogy eddig halogattam, egy igazi idióta vagyok. Remélem, ma éjjel már úgy alszom, mint a tej.

Tegnap felfújtuk a pofánkat és kipakoltuk Dani gardróbját. Ő olyan szerencsés, hogy van egy kis walk-in gardróbja a szobájához, ami rengeteg dolgot elnyel és így nincs is szüksége szekrényekre. Cserébe viszont mindent oda szoktunk bebaszni, és jól van az úgy jelleggel elég komoly káosz alakult ki. Tegnap viszont mindent átnéztünk, a játékait, a ruháit, és kíméletlenül kiszelektáltunk mindent, ami már kicsi volt, nem szerette, nem játszott vele stb - szerintem a dolgok fele eltűnt, végül pedig csodás rendben raktuk vissza a maradék cuccokat. Én ezt imádom csinálni, akkora jutalomnak élem meg a szellős rendet. Barni is nagy pakolászó, és Dani is egyre rendszeretőbb.

Nyáron voltunk a barátaink nyaralójában fűzfőn, és ott olyan tip-top rend volt, hogy csorgott a nyálam. A mi nyaralónk olyan, hogy mindenki úgy van vele, hogy ha otthon valamire már nincs szükség, legyen az kicsorbult szélű pohár, rozsdás kenyérpirító, lyukas pulcsi vagy dülöngélő szekrényke, akkor az jó lesz a Balatonra. Ezért az egész (amúgy tök picike) nyaraló egy raktár, a haszontalan tárgyak gyűjtőhelye - kivéve a mi szobánk, mert ott ezt nem hagyom. Bezzeg ez a fűzfői ház! Na és nagyon inspirálónak találtam, el is határoztam, bár itthon mi azért vigyázunk a rendre, de ha Dani elmegy suliba, végigmegyek a fiókokon, szelektálni fogok és mindenhol patikát pattintok. Viszlát, kényelmetlen bugyik, lyukas harisnyák, tinikorom nyakláncai, valamire-még-jó-lesz kacatok!

Dani pedig készen áll a sulira, mindent megvettünk, bevittük, amit kellett, van tornacipője, benti cipője, fehér pólói tornaórára, minden, ami kell. A korai lefekvéssel nem állunk túl jól, mától pedig fél 7-kor kelünk - még jó, hogy a mai csak próbanap volt, mert elaludtunk, Barni ébresztett minket 7-kor. Be kell hogy valljam, én nagyon várom a szeptembert. Rég nem volt ilyen rossz a mentális egészségem, mint az utóbbi hetekben, teljesen elfogytam, volt, hogy sírva fakadtam, mikor odaértünk a vendégségbe és be kellett volna menni, egyszerűen úgy éreztem, hogy megőrülök, ha be kell mennem és beszélgetnem meg jópofiznom. Ott is hagytam a srácokat, csak az este végére mentem vissza értük, utána pedig két napig feküdtem az ágyban és sorozatot néztem (The Pitt - imádom), ágyba hozattam a kaját és a kávét és nem voltam hajlandó semmit csinálni. Egyébként ettől a passzív pihenéstől meglepően gyorsan jobban lettem, de azóta is érzem, hogy az idegrendszeremet kikészítette a nyár, és az, hogy csak zuhanyzáskor és alvás közben lehettem egyedül. Kiolvastam amúgy három könyvet is, de csak ilyen lopott fél óráim voltak rá napközben, meg este, miután Dani elaludt. 

Na, úgyhogy most gyakorlom a határaim meghúzását, és bevallom, nagyon jól esik. 

Na ez most nagyon keszekusza lett, de a fejem is az most, bocsi. 

Jungle

Ééééés megjelent kb 2 hete a Jungle Sunshine című albuma, ami igazi nyárvégi, csoda vidám hangulatú táncikálós zene, ha nem ismeritek, mindenképp hallgassátok meg (és ha nem ismertétek, akkor a régi számokat is). Ők angolok és novemberben mennek koncertezni Bécsbe, nagyon szeretnék menni! 

fény

Csak azért jöttem, hogy egy mai programot ajánljak:

1. A Margitszigeten még ma van egy nagyon színvonalas fénykiállítás, ha tudtok, gyerekekkel vagy nélkülük mindenképp menjetek. Fél 9 körül van annyira sötét már, hogy igazán élvezhető legyen. Barni barátja, szervezte és koordinálta az egészet, ő az, aki a mi esküvőnkre is csinált fényfestést és nagyon-nagyon ügyes. Külföldi és magyar művészek munkái is láthatóak, mi nagyon élveztük. A medveállatka és a hold a kedvenceim.

almost there

Én már augusztus eleje óta úgy nevezem ezt az időszakot, hogy a nyár vége. Nekünk nagyon bejött, hogy július végére letudtuk a nyaralást meg a millió élményt, és augusztus nagy részében itthon lehettünk nyugiban. A mi lakásunk meglepően hűvös, vagy nem is tudom, azért tény, hogy voltak olyan napok, hogy megpusztultunk, és lefekvés előtt muszáj volt benyomni egy kicsit a légkondit, hogy lehűljön. Dani szobája a legmelegebb, de ő meg a vékony kis testével tök jól bírja, ha meg nem, átjön hozzánk aludni. Hétvégén mindkét nap átmentünk Barni egy barátjához, aki a 2. kerületben lakik, és van egy egészen nagy, nagyon hideg vizű medencéjük, és ott pancsoltunk.. Egyébként árulják a házat, mert annyiba kerül a fenntartása, hogy nem bírják anyagilag. Csodálatos helyen van és jó nagy is, emiatt nagyon sok pénzért próbálják eladni, csak hát ráférne egy komolyabb felújítás, de emiatt senki nem veszi meg - gondolom, akinek van ennyi pénze, az épít magának egy újat, olyat, amilyet szeretne. Mindenesetre áldás (lehet) a medence ebben a hőségben.

Múlt héten ketten voltunk Danival, Barni végig dolgozott. Voltunk strandon, könyvtárban, a kis barátainál, de egy idő után egymás agyára mentünk, és én sem gondoltam volna, de elég durva veszekedéseink voltak, én is kiégtem mentálisan, nyáron semmit nem voltam egyedül. Ő általában délutánra fárad el, mikor tök jó lenne, ha aludna egyet és kisimulnának az idegei, de az alvás a 6 éves kisfiúk szerint az ördögtől való. Ilyenkor igazi kis seggfej lesz, amit én nem bírok elviselni, és nem bírom felfogni, hogy miért nem lehet elsőre felfogni, hogy légyszi, ezt ne csináld. A legrosszabb, hogy nekem el is romlik a kedvem az ilyen értelmetlen feszkóktól.

Közben megint eltelt egy csomó idő, hogy elkezdtem írni ezt a bejegyzést, azóta voltunk egy hetet a Balatonon, amihez nem volt kedvem mert én már itthon szerettem volna tölteni a nyár végét, és mindenki ott volt a Balcsin, de végül tök jól sikerült. Supoztunk sokat, amit nagyon szeretek, mert el lehet menni vele oda, ahol senki más nincs, meg lehet nézni a szép, vízparti házakat a víz felől. Voltunk megint a káptalantóti piacon, meg a talpkalandban Mencshelyen - az az ideális gyerekes progi, nagyon-nagyon ajánlom, 2 óra háborítatlan zen, még nyuszik is vannak. Tegnap pedig (több ezer másik családdal együtt) elmentünk a veszprémi állatkertbe, az is jó volt, csak hát volt velünk egy kétéves is, és neki ez sok és hosszú volt. Nekem továbbra is az orrszarvú a kedvenc állatom, ő egy velünk maradt dínó. Dani a zsiráfot szereti a legjobban, Barni pedig a kapibarát, őt meg is simogattuk. 

Most megyünk takarítani a suliba, majd folytatom. 

gyömbér, citrom és kurkuma

Itt a nyár vége. Ma éjjel Dani átmászott közénk és nyugtalanul forgolódott, ami azt jelenti, hogy én sem tudtam aludni. Először átmentem az ő ágyába, aztán egy óra agyalás után jobbnak láttam felkelni. Kinyitottam a teraszajtót és az ablakokat, meglocsoltam a virágokat a teraszon, kipakoltam és kikapcsoltam a borhűtőt, mert láttam, hogy fagyos a hátulja, feltettem egy arcpakolást, csináltam egy mandulatejes kávét meg a szoki finn crispemet banánnal, és most várom, hogy felkeljenek a fiúk és induljunk Vácra nagyszülőzni meg dunázni. Kicsit kiültem a teraszra is, de képzeljétek, fáztam. 

Voltunk Anyuéknál szerdán és lebicikliztünk Apuval meg Danival megnézni a Duna-partot. Elkeserítő és rémisztő, hogy mennyi víz hiányzik a folyóból, hogy micsoda szárazság van és hogy mi vár még ránk. Persze jó is volt, mert sokkal barátságosabb ilyenkor a víz, begyalogolsz egy csomót és térdig ér és kristálytiszta a víz. És ami a különösen fura, az az, hogy sodrás sincs, pedig ott nálunk, normál esetben, ha térdig ér a víz, akkor lever a lábadról. Dani persze így is beleesett ruhástul, de játszott tovább alsógatyában, fél óra múlva pedig minden cucca száraz volt újra. Nagyon szeretem azt a részt, mert hatalmas fák vannak a part mentén, ezért úgy tudsz strandolni, hogy van egy csomó árnyék.

Tegnap írtam Dani tanítónénijének egy kis bemutatkozást Daniról, fotókkal - július végéig szólt a határidő, nem mondhatja senki, hogy nem lettem kész vele időben. Ki is nyomtattuk, beraktuk egy nagy borítékba és bedobtuk a postaládájába - just Nagykovácsi things. Ráálltunk a héten, hogy legyen kicsit önállóbb, így most amit lehet, egyedül csinál, egyedül rak rendet, zuhanyozik, törölközik, öltözik, tölt magának vizet, szed az ebédből stb. Még arra kell majd visszaállni, hogy időben lefeküdjünk, mert most 10 körül szokott ágyba kerülni és reggel fél 8-kor kel - nem akarom, hogy majd szeptember elsején sokkoljuk a fél 7-es ébredéssel. 

Anyuéknál érik a füge, nem győzzük enni, ez a kedvenc időszakom. Nálunk leszünk most pár napot, bicózunk, lejárunk a partra, én meg alszom délutánonként egy órát. Barni újra dolgozik, a jövő héten végig egyedül leszek itthon Danival a hőkupola alatt, közben visszatértek a tanítványok is. 

Hazatértünk a Balcsiról és első dolgom volt legyártani az újabb adag kombuchát és gyömbér shotot: 

Szigliget, meg a szerencsétlen nap

Voltunk kirándulni Szigligeten. Én még sosem voltam fent a várban, csak fotókat láttam, hogy milyen gyönyörű. Meg tudom, hogy a Centrál színház nyaranta kivonul néhány darabbal, oda is nagyon vágyódom, szabadtéren, ilyen gyönyörű helyszínen megnézni valami kedves darabot - sőt, az igazi álmom az, hogy egy ilyen helyen léphessek fel egyszer. Engem nagyon vonz a Balaton felvidék és a tanúhegyek, varázslatosnak találom őket. Dani egyik Brúnós mesekönyvében van egy sztori, hogy teliholdkor a Badacsony dobbant egyet, amitől mindenki elalszik a környéken, csak a hegyek kelnek életre és labdáznak a holddal... Danit teljesen elvarázsolta ez a történet és azóta is hisz benne, hogy ezekkel a hegyekkel lehet beszélgetni, a Hegyestűn jártunk is kétszer is, és mindig beszélget vele. 

Szóval kb egy hete elmentünk megnézni a Szigligeti várat. Mikor odaértünk, egy sisakos tűzoltó állta utunkat, hogy forduljunk vissza, nem lehet most bemenni a parkolóba. Barni kérdezte, tűz van-e, de mondta, hogy nem, csak valaki megsérült. Leparkoltunk lejjebb, majd felsétáltunk a várba, közben megtudtuk, hogy valaki leparkolta az autóját és nem húzta be a kéziféket, az autó elindult, ő pedig eléállt, hogy megállítsa... és az autó nem csak maga alá gyűrte, hanem neki is szorította egy falnak, ezért nagyon megsérült. Közben megnéztük a várat és nagyon-nagyon szerettük, csodaszép volt a vár, a kilátás, és nagyon érdekesek voltak a kiállítások, amikből sok érdekességet megtudtunk a környék történelméről és történetéről. Közben két mentőhelikopter jött, és majdnem 2 órát dolgoztak, míg végre el tudták szállítani a sérültet. Mindannyiunkat megviselt az eset, hogy milyen banális incidens micsoda tragédiát tud okozni, elmész kirándulni és egy apró, rossz döntés miatt az intenzíven végzed. Sokszor eszembe jut azóta, remélem, már jobban van.

Fél 2 körül jöttünk el a várból, éhesek voltunk. Barni mondta, hogy ő egyszer hosszabb ideig dolgozott Keszthelyen, és akkor többször is evett egy szigligeti étteremben, ami annyira jó volt, hogy visszatért még a kollégáival és a szüleivel is. Meg is találtuk szinte azonnal, beültünk, és nagyon hangulatos volt a kerthelyiség meseszép kilátással a Balcsira, plusz annyira kedves volt a főpincér, hogy meg is beszéltük, mennyire szimpi. Aztán kihozta a levest, letette elém az enyémet, majd Daniért - akarta letenni, és nem tudjuk hogyan, de végigöntötte a gyereket a forró levessel, a homlokát, az arcát, a mellkasát, és a maradék leves az ölében végezte. Dani először csak kiabált, hogy anya, anyaaa, majd már sikított, azonnal levettem a ruháit, felkaptam és rohantam vele, lemostam őt a mosdóban hideg vízzel, de közben kiabált, hogy fáááj, nagyon fááááj. Nagyon ijesztő volt, én iszonyúan nyugodt maradok pánik helyzetben is, de nagyon nehéz volt felmérni, hogy mennyire nagy a baj. Szerencsére volt tiszta pólója meg rövidnadrágja az autóban. Végül az kiderült, hogy nagy szerencsénkre a leves nem volt nagyon forró, és csak a kukacán lett egy piros folt, ahol megállt a leves, de kaptunk rá jeget, és úgy 10 perc múlva mindenki megnyugodott, hogy nincs nagy baj, estére a folt is eltűnt. A pincér magán kívül volt, hogy ne haragudjunk, soha nem történt még vele ilyen, a vendégei vagyunk az ebédre, és végül tényleg maradtunk és a nagy ijedtség ellenére meg is ebédeltünk és egy fillért nem kellett fizetnünk. Mindannyian láttuk, hogyan történt, mégsem sikerült rekonstruálni, hogy mitől billent meg a tányér, miben akadt meg, egyszerűen a sokk miatt törlődött az emlék. 

Szóval igen, egy banális rossz mozdulatból mekkora baj lehet. Illetve lehetett volna. 

Király Kerámia

Vasárnap voltunk a káptalantóti piacon (40 fok, napsütés, millió ember, de még így is nagyon hangulatos volt). És lett tesója a fakanáltartómnak! 💚❤️

Dolly 😍

És akkor szeretném elmesélni, hogy pénteken találkoztam Dollyval. Az apropó az volt, hogy ő nagyon szereti a madarakat, én meg belefutottam Vinteden egy nagyon kedves madaras ruhába, és mivel ő Hollandiából nem tud a hazai Vintedről vásárolni, megvettem neki. Így aztán kellett egy randi, és pénteken egészen spontán össze is hoztuk. A Moszkván (tudom, tudom...) találkoztunk a LULU-ban, ahol úgy öleltük meg egymást az első találkozáskor, mint régi barátnők - hiszen, végülis, azok is vagyunk. Mindenkit meg kell, hogy nyugtassak, hogy Dolly pont olyan cuki, jó fej és csodás beszélgetőtárs, ahogy az ember elképzeli a blogja alapján, viszont nagyon kellemes, egészen mély hangja van, ami számomra meglepő volt. Ugyancsak nem számítottam rá, hogy mennyi újdonságot fogok róla megtudni, azt gondoltam, hogy nagyon jól képben vagyok, de persze a blog csak a valóságnak csak egy apró kis szeglete - pont, mint nálam.  

Nekem nagy élmény volt vele találkozni, de biztos voltam benne amúgy, hogy az lesz, igazi bensőséges találkozó volt, és szerintem kölcsönösen őszintén kíváncsiak voltunk egymásra, és nagyon örültünk a találkozásnak mindketten. Biztosan sokan tudjátok, hogy én jópár bloggert a szívemmel szeretek, mert hálás vagyok nekik, hogy hosszú évek óta részei a napjaimnak, és hogy kendőzetlenül elmesélnek mindenféle vidám és szomorú történeteket magukról és az életükről. De azért azoknak, akiket személyesen is ismerek, és megtörtént a KLIKK köztünk, van egy kis külön zug a szívemben. 

Egyébként megfogadtuk egymásnak, hogy ráfekszünk a blogolásra, és VOILÁ. Biztosan ő is mesél majd. 

pack your things and goooo

Voltunk itthon két napot, ami csodás volt, tényleg, 12 nap bőröndből élés után (amúgy nem, mert én a szállásokon szépen kipakolok a szekrénybe és onnan öltözködöm mindig) nagyon értékeltem a saját ágyban alvást, meg hogy nem csak limitált cuccokat lehet használni. Én valahogy nehéznek és extrém módon stresszesnek tartom a nyaralásra való pakolást, főleg, mivel szétszórt ember vagyok, és van ugyan egy fajta rendszerem ebben is, de szerintem azt kizárólag én látom át. A ruhákat és a piperéket logikusan rakom össze magamnak és Daninak is, a többire (gyógyszerek, töltők, Kindle stb) van egy állandó lista a telefonomban. 

Régen, amikor elkezdtem utazni 20 évesen (hátizsákkal, vonattal 1-1 hónapra), akkor még ilyen dolgokat is csomagoltam, mint pl. a kedvenc bögrém, hogy majd abból tudjam szexin inni a reggeli tejeskávémat. Aztán egyrészt majd' megszakadtam, mikor fél Európán keresztül kellett cipelni a hátizsákot, ami kétszer akkora volt, mint én és literally alig bírtam el, másrészt egyszer arra ébredtem a nápolyi vasútállomáson, hogy ellopták a hátizsákomat a kedvenc bögrémmel együtt, és onnantól kezdve már nem volt mit cipelni. Egyébként 1-2 nap gyász után felszabadító érzés volt a nehéz csomagom nélkül folytatni az utazást, vettem két pólót meg két bugyit, és nyomultam tovább Palermo utcáin, mintha mi sem történt volna. Ráadásul volt utasbiztosításom, és mivel ott kint tettem rendőrségi feljelentést, a papírra hivatkozva itthon akkora összeget utalt nekem a biztosító, amekkorát én még korábban egyetemistaként még sosem láttam, és megint tudtam belőle utazni. 

Miután ellopták a cuccaimat a Sziget fesztiválon is a sátorból KÉTSZER (két, egymást követő évben, egyszer minden eltűnt, másodszorra minden meglett egy bokorba bebaszva), sportot kezdtem abból űzni, hogy a legminimálabb módon pakoljak, és azt imádtam. Mondjuk néhány hét utazás után már mindig irtózatosan untam azt a pár ruhadarabot, ami nálam volt, de ha hazatér az ember, újra ott a szekrénye a többi cuccal, szóval kibírható. Én amúgy ezt a módit továbbra is szívesen követném, mert amúgy kijelenthetem, hogy nekem soha nem volt még olyan érzésem nyaralás alatt, hogy bárcsak több cuccot hoztam volna, soha nem hiányzott semmi, sőt, mindig voltak nálam felesleges dolgok, mosni meg kb mindenhol lehet már. Nem akarok senkinek megfelelni, nem viszek cipőket, ruhadarabokat csak azért, hogy az instára szép fotók készülhessenek, és 6 éves a gyerekünk, így elegáns helyekre sem járunk vacsizni, az a fontos, hogy kényelmesen legyek és ÉN jól érezzem magam. De Barninak sajnos van egy olyan mondása, hogy nyugodtan pakolj, úgyis elviszi az autó. Mekkora felelőtlenség ilyet nőnek mondani, nem? Na és én ezért nem fogom különösebben vissza magam, nem viszek túl sok cuccot, de azért van nálam minden bőven. Daninak külön szoktuk rakni a kis dolgait egy kisebb sporttáskába, Barni pedig magának pakol be kb 4 perc alatt, ennyi időt szán kb erre a projektre, nagyon irigylem ezért. Egyébként ha én nagyjából összepakoltam, akkor segít átgondolni, átpakolja a táskákat hogy jobban elférjenek a cuccok, és aztán betetriszez mindent az autóba, de a lényegi szorongástól nem tud megóvni sajnos. 

És akkor van az a barátnőm, akivel a múltkor strandolni mentünk Szigetcsúcsra, és nem hozott magának fürdőruhát (milyen szerencse, hogy nálam volt kettő!). És akkor mesélték, hogy egyszer nyaralni mentek a két gyerekkel együtt, és már félúton voltak, amikor eszébe jutott, hogy mindenkinek szépen bepakolt mindent, de magának semmit, nada, még egy fogkefét sem, egyszerűen nem jutott eszébe. Nem fordultak vissza, mert állítólag az szerencsétlenséget jelent. Mondjuk nem tudom, mennyire szerencsés cuccok nélkül nyaralni.

home sweet home

Persze azóta már megjártuk a Balcsit, de most épp megint itthon vagyok egyedül.