tiny desk

Nagyon jó a közérzetem, hogy reset-et nyomtunk az országra, érzem, látom, hogy gyógyul, és így vele együtt én is, mi is. Továbbra is imádom nézni és olvasni a politikai, közéleti híreket, mondjuk elég sok időt elvesz, de megéri. 

Van egy cuki virágbolt itt a faluban, ahol szoktam szép csokrokat venni (ha épp nem virágzik a kertben semmi, mert amúgy onnan rakom a vázába), meg tőlük veszek szárított virágot a kopogtatókhoz és az adventi koszorúhoz is. Meg kaptam meghívót az egyik szomszédasszonyunktól is - a lényeg, hogy két évesek lettek, rendeztek egy kis összeröffenést és elmentünk Danival szociális életet élni. Mikor odaértünk (5 perc séta, mint minden a faluban), láttam, hogy egy legendás jazz zenész muzsikál a pici zenekarával, amire egyáltalán nem számítottam. Nekem mindig is szívem csücske volt a jazz, anno a Sziget fesztiválon szinte végig a Jazz sátorban ültünk, és hallgattuk a nagyokat: Pege Aladárt, Kőszegi Imrét, Szakcsi Lakatos Bélát, Babos Gyulát stb, de elmentünk fúziós jazz koncertre is, amiről azonnal láttam, hogy ez a káosz nem az én világom. Manapság nem hallgatok ennyi jazzt, vagy csak igazán régieket, sokkal jobban esik a fülemnek a populárisabb zene, ma pl. Mac Millert hallgattunk Danival, a Swimming című albumát vagy a Tiny Desk koncertjét imádom. Na és odaértem, kaptunk pezsgőt (Dani szörpöt) meg pogit, kicsit beszélgettünk, aztán leültünk hallgatni a zenét. Az egyik gitáros ismerősnek tűnt, és ahogy találkozott a tekintetünk mosolygott és köszönt. Az volt a durva, hogy azonnal tudtam ki az, és arra is emlékeztem, hogy a facebookon ismerősök vagyunk: a zenekarunk rajongója volt anno és járt koncertekre, onnan ismerem, bár azt mondta, még sosem beszéltünk korábban. Aztán szünetben odajött és beszélgettünk, majd bemutatott a legendás jazz zenésznek, és basszus, ő is azonnal tudta, ki vagyok, nagyon jó érzés volt. Nem maradtunk sokáig, mert Dani elég hamar beunta, hogy udvariasan üldögélve kell zenét hallgatni és én uncsi ismeretlen felnőttekkel beszélgetek, amit ő minduntalan megszakít, hogy ANYA, MIKOR MEGYÜNK MÁR? Amúgy tök menő életem lehetne, de hát nekem kellett gyerek, így jártam. 

spárga, varázskabát és meseterápia

Nem tudom, kinek kell az emlékeztető, de itt a spárga szezon, ITT pedig a legeslegjobb spárgás quiche recept (én mondjuk plusz sajtot nem szoktam bele tenni). 

Tegnap volt az oviban az Anyák napja, ami nálunk mindig különleges (mint minden ünnep). Először fel kellett ismerni, hogy melyik ovis rajzon vagy te (vagyis melyiket rajzolta rólad a saját gyereked). Már feltűnt az előző napokban, hogy Dani gyakorolja az ember-rajzolást, mert ő ugye azt nem szokott, csak autókat (azt mondjuk profin), néha cicákat, meg amit még az oviban kell. Nem is ismertem fel magam, főleg, hogy barnának rajzol, én meg szerintem szőke vagyok (sajnos már nem igazán). Aztán fel kellett ismerni a gyerekeket az énekhangjukról, úgy, hogy nem egyedül énekeltek, hanem egy csoportban, egy letakart asztal alá bújva. Ez sikerült. Utána körjátékokat játszottunk és fogócskáztunk, majd végül piknik volt a kastélyparkban, az apukák hozták a kedvenc kajáinkat. Van néhány család, akiket nagyon megszerettünk, és iszonyú jók ezek a kis összejövetelek, mindig megbeszéljük, hogy majd többet bandázunk együtt, de közben meg szerintem mindenki örül, hogy él. Én ittam egy kis bort, amitől szörnyen rosszul aludtam, így ma nagyon elgyötört voltam, pedig voltak óráim is bőven. Ezzel együtt tök jó napom volt, mert valahogy extrán tevékeny voltam, a szünetekben elraktam a téli cuccokat meg sütöttem spárgás quiche-t (mi mást). 

És ma először felvettem a színes varázskabátot, mindenki megnézi, imádom az ilyen hatást kiváltó cuccokat, legszívesebben csak ilyesmit hordanék. 

Dani meg holnap megy az első meseterápiás alkalomra, most májusban fog járni hetente egyszer, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz neki (biztosan jó, lesz terápiás kutya is). 

kiddo

Az Anyák napja kapcsán nekem mindig összeszorul a szívem, mert egészen sok embert ismerek, nem csak nőt, férfit is, akinek végül sosem lett gyereke, és nem azért, mert nem akart, hanem mert nem úgy alakult az élete. Nem lett olyan párkapcsolata, vagy nem akkor, amikor ez a téma aktuális lett volna. Vagy nem volt olyan minőségű a párkapcsolat, amiben szívesen vállalt volna. Vagy a férfinek már voltak gyerekei, és a nő beáldozta az ő gyerek utáni vágyát, mert a pasi már nem akart, vagy mert még egy közös gyerek már "nem fért bele". Vagy mire rájuk talált a szerelem egy normális pár, már kifutottak az időből. Sok szeretettel gondolok ilyenkor rájuk, és azokra is, akiknek egyszerűen nem jött össze. És azokra is, akik küzdenek érte, és még nem sikerült. Tudom, hogy nekik nehéz ez nap - meg egy csomó másik nap is. És tudom, hogy tökéletesen kielégítő és szuper életet lehet élni gyerek nélkül is, ez nem is kérdés, de ha vágysz rá, és nincsen, az nagyon nehéz. ❤️

pihi

A Nádas Tó Hotelben voltunk két napot, amit a barátnőim ajánlottak anno, de már másodszor voltunk mi is, és nagyon szeretjük. Monorhoz közel van, Vasadon, kb a semmi közepén, egy igazi gyerek- és családbarát szálloda. Lehet olyat is, hogy legyen jakuzzi a  teraszon, vagy bent a szobában, de mi teljesen alap minimál szobát szoktunk választani félpanzióval, és jobbára pancsolunk lent, Dani bicózik a tó körül, mi meg sétálunk, vagy a játszóházban vagyunk ( felnőtteknek való játékok is vannak, mint a pingpong, biliárd stb). A két nap alatt több animátoros progi is volt, ebből Dani kettőn vett részt: anyák napi ajándékot készített nekem, meg sütit sütöttünk (vagyis sütést nem igénylő keksz-tésztából sünit, méhecskét stb-t formáztunk), mindkettő egy óra volt kb. Az első nap egyébként megőrültünk Danitól, mintha azt nézte volna, hogy mivel tud leginkább rosszalkodni AKA idegesíteni minket, de szerintem aznap még mi is feszültek voltunk. Aztán a második napra mintha kisimultunk volna mindannyian, eltűntek a konfliktusok, és sikerült igazán, intenzíven pihenni. Isteni volt. 

Végül én is tudtam fürödni is kicsit, nem raktam be a vízbe a karom, vigyáztam rá, és vettem vízálló ragtapaszt, ami a fröcsköléstől azért megvédte a sebet. Van a medence partján infraszauna, oda is beültem, nagyon jól esett. 

A kaja pedig kifejezetten jó szerintem itt, és bár ritkán járunk ilyen svédasztalos helyen, de úgy tűnik, tök jók vagyunk abban, hogy bár így is többet eszünk, mint otthon, nem szoktunk nagyon bezabálni, csak megkóstoljuk a szimpi kajákat. Nekem az is trükköm, hogy ilyenkor nem eszem tésztát/kenyeret/köretet sem a reggelihez, sem a vacsihoz, hanem leginkább a főételekre és a zöldségekre/salátákra/gyümölcsökre megyek rá. Dani is jókat evett, úgyhogy különösen elégedett voltam. 

Dani reggel nagyon el volt keseredve, hogy haza kell menni, de hazafelé beugrottunk Vácra és vittünk Anyukámnak (meg Apunak is) egy üveg Bailey's-t, aztán meg Barni anyukáját is felköszöntöttük és ott ebédeltünk, ráadásul a kicsi uncsitesó is ott volt - ezektől azért jobb kedve lett. Most itthon vagyunk, én gyönyörködöm az anyák napi Murvafürt virágomban ( ő az, amit mediterrán országokban mindenütt látni, gyönyörű a színe és jól bírja a nagyon napos teraszt), meg a Vinteden lőtt színes ballonkabátomat, amit pont ma kaptam kézhez. Dani kavicsokat fest, Barni meg elment padelezni. 

bye-bye, csomócska

Szerdán 2-re kellett mennem, bejelentkeztem, kifizettem a műtét árát és leültem a sebészet ajtajánál. Csodálkoztam, hogy milyen sokan vannak. Be is hívtak egy lányt azonnal, ezen egy pasi hőbörögni kezdett, hogy neki 1-re volt időpontja, meddig kell még várnia. A csaj kijött pár perc múlva, majd kb pont 2-kor kijött az asszisztensnő és engem hívott. Mire odaértem az ajtóhoz, már többen odatülekedtek reklamálva, de így is nekem kellett bemennem. Lefeküdtem, nagyon izgultam, szoktam stresszelni az ilyen események előtt. Kaptam pár érzéstelenítő injekciót a dudor köré, amire teljesen befeszültem, mert fájt is, meg a tudat, hogy mi történik... Nehezen bírom az ilyesmit. Nagyon kedvesen mondták, hogy lazítsak, mert fel fog menni a vérnyomásom és nagyon fog vérezni, de hát köszi, jó, akkor nem izgulok. Beszélgettünk, amivel kicsit elterelték a figyelmem, meg az is segített, hogy tudatosítottam magamban, hogy konkrétan semmit nem érzek, és végül pár perc alatt sikerült megnyugodnom, nagy levegők, izmok elengednek. Mindennel együtt kb 15 perc volt az egész, nem néztem meg komolyabban a sebet, a műtét közben pedig szigorúan nem néztem oda, mi történik. Két hét múlva kell varratszedésre mennem. Nagyon profik, kedvesek és türelmesek voltak. Nem küldik el szövettanra, mert ebből a karomból nagyon rég már vettek ki egy ugyanilyen csomót, és annak negatív volt. 

Azt gondoltam, hogy nem tudok majd hazavezetni, mert nagyon fog fájni, de semmit nem éreztem, mert ugye az érzéstelenítő szurik. Még a lidl-be is bementem hazafelé, és otthon főztem is egy gyors ananászos csirkét rizzsel (comfort kajám), nagyon jó kedvem volt, mert örültem, hogy túl vagyok rajta és ilyen könnyedén sikerült. Éreztem, amikor kiment belőlem az érzéstelenítő, onnantól pihentem, de végül sosem fájt igazán, és azóta nem is nagyon érzem, hacsak nem állok neki emelni vagy komolyabban megfogni valamit, vagy esetleg ha Dani egy nagy szeretetroham közepette megtámad. Vicces, hogy zuhanyozni felemelt kézzel tudok csak, de szerencsére a bal karomon van, én meg jobbkezes vagyok. Hajmosáshoz Barni kell majd. Vettem vízálló meg lélegző tapaszokat is, még majd meglátom, mennyire leszek bátor. 

Amúgy le kellene vetetnem két anyajegyet is, egyet a hátamról, egyet pedig a hasamról, de szerintem ezekkel már a Kapás utcába fogok menni. 

Pont beszéltem egy barátnőmmel (Barni exe), aki meg mesélte, hogy épp kórházban van, egy miómát vesznek ki neki. Basszus, lehetnének kicsit kellemesebb hobbijaink is, olyanok vagyunk, mint a nagyik. 

surgery

Már jó régóta van az alkaromban egy kb 4 cm átmérőjű zsírcsomó, ami nagyon zavar. Danival múlt héten szerdán voltunk Budaörsön az Egészségházban ortopédián, és eszembe jutott, hogy valószínűleg oda is mehetek ilyesmivel. Másnap reggel elmentem jó korán, második voltam a kartonozóban, és így is vártam 3 órát, de nagyon szimpi volt a doki és egy hétre rá kaptam időpontot, így ma délután túl is leszek a műtéten. Örülök is, meg hát persze a hátam közepére is kívánom az egészet, főleg, hogy 2 hétig nem érheti víz, mi meg nemsokára megyünk wellnessezni. De arra nagyon jó gondolni, hogy idén nyáron már gond nélkül vehetek rövidujjút, és nem kell rejtegetnem a karom - mert hajlamos voltam hosszú ujjút választani sokszor, vagy takargatni az alkarom.

Hétfőn levittem Danit Anyuékhoz, hogy egy kicsit fellélegezzek, ő meg hadd nyaraljon, amíg el nem indulnak a Kiskirály napok az oviban (minden ballagó ovisnak van egy saját kiskirály napja, ami teljesen róla szól, és az ő saját kiskirály kívánságait teljesítik, amiket a Nagyszénás tetején kiáltottak ki. Dani solymári kirándulást, fagyizást és kincskeresést kívánt). Hazafelé beugrottam a lidl-be labdahortenziát venni, ami most 3000ft-ba kerül. Hármat vettem, tök jó helyet találtam nekik és ma el is ültettem a kertben, gyönyörűek, kettő rózsaszín és egy kék. Már várom, hogy a szomszéd néni belekössön, egyszerűen nem bírja, ha én is teszek-veszek a kertben, pedig pont ugyanúgy a miénk is, mint az övék. Egyébként nagyon szép, csupa virág a kert, ráadásul most kerestem egy diák srácot, aki szombaton eljött és lenyírta a füvet és a sövényt. Be szoktuk osztani, hogy ki mikor csinálja, de a múltkor megbeszéltük, hogy szívesen fizetünk érte inkább a közösből, hogy ne a drága szabadidőnket kelljen ilyesmivel tölteni. A szomszéd kerítése mellett mondjuk nagyon csúnya tuja-sövény van, azt tök jó lenne eltűntetni és végigültetni babérmeggyel. 

Azért kicsit izgulok a délután miatt, meg tök jó lenne nem egyedül mennem. Legalább Daniért megy a nagymama, viszi őt úszni meg hazahozza utána. 

Ez meg a hétfői ebédem, isteni dolgokat eszem, amikor a srácok nincsenek itthon, ez pont ikeás minirák és sali mangós ecettel. De a lényeg az őszibarackos gyertya szintén az ikeából, igazi őszibarack illata van és nagyon finom illat van tőle az egész nappaliban. 

kisiskolás

Danit tegnap beírattam az iskolába. Egyrészt szétizgulom magam, mert nem tudom, milyen lesz, és majd ott kell ülnie az uncsi tanórákon az én kicsi babámnak, aki csak most született, másrészt szerintem túl vagyunk az ovin, kivettük belőle, amit kellett, maximálisan készen áll, várja a sulit, kíváncsi, tanulni, dolgozni akar. Nagyon örülök, hogy nem fogtuk vissza még egy évet, biztos vagyok benne, hogy szuperügyes lesz. Azon is gondolkodtunk, hogy elvisszük egy másik suliba a második kerületbe, oda, ahová Barni is járt, de annyira jókat hallunk és jók a benyomásaink a helyi áltiról is, hogy végül ide fog járni, 10 perc sétára tőlünk. Én számítok rá, hogy az új kormány nagyon át fogja gondolni az oktatási törvényt illetve az egész levitézlett rendszert, és belátható időn belül megreformálják a tananyagot is, így pár év múlva Daninak már nem magolásról, hanem főleg a kreatív gyakorlatról fog szólni a suli. 

Mostanában bicóval járunk reggelente oviba, amit mindketten nagyon szeretünk, mondjuk jó hideg van még olyankor. Épült tavaly egy elég komoly pumpa pálya, amire eddig nem engedtem rá, mert nagy gyerekek szoktak ott száguldozni, Dani meg csak egy kis nyuszi a 16-os bringájával. De rájöttünk, hogy reggelente, korán, amikor mi járunk, senki nincs, kipróbálta, az elején nagyon óvatosan, aztán egyre bátrabban, és nagyon élvezi. Mostmár direkt kicsit korábban kelünk, gyorsan letudjuk a reggelit, és már megyünk is, hogy legyen egy 20 perce pumpapályázni. Veszünk neki egy olyan sisakot, ami nem csak a fejét, hanem az állát is védi, biztos ami biztos. Nagyon örülök neki, hogy így szeret bringázni ő is, és tervezem, hogy majd két keréken bejárjuk a környék dombjait-erdejeit, meg bejárkálunk Budapestre, és ott mindenhova bicóval közlekedünk majd. 

És vettünk neki egy kis íróasztalt is az Ikeában, hogy legyen ideje megszokni, hogy ott tud rajzolni, festeni, kreatívkodni, és hogy ott rendet kell tartani. Nincs kétségem, hogy ő is a konyhaasztalon fog házit csinálni, mint minden más gyerek, de azért legyen egy kis saját tanulós helye is. Széket még nem vettünk, mert a normál forgós gyerekszékről nem ér le a lába, ami lábtartós, az meg 40e forint, drágább, mint maga az íróasztal. 

Ma színházba megyünk az ovival, utána meg pizzázós piknik lesz. Micsoda kalandok. Barni még van ezen a hétvégén, aztán két hónapig nem fogjuk látni kb egyáltalán. Anyuék, meg Barni anyukája is biztosan segítenek, meg lesz olyan hétvége, hogy kettesben lemegyünk Pécsre, és Barni egy napot utánam jön, de azért nem lesz könnyű, főleg azok a napok, mikor egész délután, este 7-ig tanítok, őt meg pl úszni kell vinni, aztán meg itthon van. 

marie kondo büszke lenne rám

Dani óvónője elvitte a cuccok felét, ma reggel ki is fizette őket, és az egyik pulcsi rajta is volt már. Mondjuk neki olcsóbban adtam, mint ahogy a Vintedre felraktam volna, de az meg tök jó, hogy nem kellett velük szarakodni és egyben elkelt 8 ruha - egyébként nagyon vagány darabok, 3 Nonplus közül kettőre le is csapott. Este Barni kérte, hogy mutassam meg, miket vitt el, mutattam neki, erre nekiállt mondani, hogy de ezt én tökre szerettem, mondom jézusom, ne csináld már, egyik sem volt rajtam évek óta, örülök, hogy el tudtam őket engedni. Tényleg, talált pénz, jó érzés. Menni fogok majd még néhány kört, hátha meg tudok még szabadulni dolgoktól. Olyan is volt egyébként, hogy felpróbáltam egy farmer ruhát, amihez évek óta nem nyúltam és már félre volt rakva, hogy mennie kell, most meg tetszett rajtam, várom, hogy jobb idő legyen és felvehessem. 

sun is shining, the weather is sweeeet

Végre meggyógyultam, kemény menet volt. Szerdán, mikor már jobban voltam, el kellett mennem Dani sulijába fejtágításra (ilyen alap dolgokat most tudtam meg kérdezni, hogy hány órájuk lesz, milyen órák, mi történik délután, mikor lehet érte menni, mi van, ha különórája van, haza kell-e hordani a cuccokat minden nap, van-e otthonra házi stb),  és akkor pont olyan migrénem volt, hogy komolyan azt hittem, hányni fogok. Végül az egyik tanítványom, aki orvos, fejtette meg, hogy annyi koffein van a fájdalomcsillapítókban, hogy valószínűleg elvonási tüneteim voltak. 

Hétvégén már jól voltam, ma pedig edzettem is, annyira jó érzés volt végre mozogni, érezni az izmaimat, majd utána zuhanyozni, hajat mosni és szép ruhát ölteni. Apropó, ruhák: befényképeztem egy csomó ruhámat, hogy eladjam őket a Vinteden (eddig amúgy, lekopogom, 100%-osan jók a tapasztalataim eladói és vásárlói oldalról is, a világ legszebb blúzát is sikerült beszereznem). Én érzelmileg nagyon kötődöm hozzájuk, de néha elkap egy hullám, hogy úgysem bírok ennyi ruhát hordani, menjenek, és akkor gyorsan el kell őket adni. Előtte írtam egy üzenetet az egyik óvónőnek, aki imádja a stílusomat, és mindig mondja, hogy ha van, ami már nem kell, ő átveszi, hogy vannak ezek a ruhák, érdekli-e bármi. Nagyon belelkesedett, hogy mindent szeretne felpróbálni, így odaadtam neki egy hatalmas szatyornyi cuccot, hogy nézze át, kíváncsi vagyok, mit visz majd el, aztán majd a maradékot felrakom a Vintedre. 

Szombat délután elmentünk hármasban bringó hintózni a Margit szigetre, én még sosem voltam korábban, meg Dani sem, nagyon vicces volt, meg hát meseszép idő volt. Hazafelé megebédeltünk az Okikóban, ami egy tök jó ázsiai, utána meg beugrottam a Daubnerbe pogit meg málnás madártej parfétortát venni, mert délutánra Dani kis haverját meg a szüleit vártuk. tök jól sikerült, dumáltunk meg borozgattunk kicsit, a srácok meg rosszalkodtak a kertben. Annyira örülök, hogy alakul itt helyben a társaságunk, bár kicsit meg kell erőltetnünk magunkat, hogy kezdeményezzünk is, ne csak elfogadjuk a meghívásokat, de úgy tűnik, élvezzük, hogy van társasági életünk.

what a time to be alive

Szuperjó volt (nem), hogy a szünet második felét úgy töltöttem, hogy beállítottam az időzítőt, hogy már bevegyem a következő fájdalomcsillapítót, mire kimegy belőlem az előző. Kicsit bartelleztünk Luluékkal, volt hogy a kislány volt itt, volt, hogy Dani náluk. Volt kerámia táborban a sógornőmnél két délelőttöt, egyet Anyuéknál is aludt, aznap tudtam pihenni. Egy napot pedig csavarogtunk a városban, akkor még egészen jól voltam. Felmentünk a várba megnézni a csodaszép japánbirseket, megebédeltünk a Jamie's Italian-ben a napsütéses teraszon, aztán szétjátszottuk a Rumini játszóteret. 

Tegnap Danival együtt szavaztunk, ő húzta be az X-eket, este alig tudott elaludni, annyira izgult, és nagyon boldog volt, mikor már jól látszott az eredmény. Barni bement a fiúkkal a városba, és erős FOMO-m van, hogy kimaradtam ebből a közös, földöntúli boldogságból, ami tegnap este az utcákon zajlott, de egyszerűen nem akartam, hogy Dani mással legyen ezekben a történelmi percekben, azt akartam, hogy együtt éljük meg. 

Ma viszont madarat lehetne velem fogatni! Annyi remény és öröm van bennem, úgy érzem, bármi lehetséges.

a walk down memory lane

Nem vagyok az a károgós vagy negatív típus, de kezdek meggyőződni róla, hogy tényleg az van, hogy amikor végre eloszlanak a fellegek és tényleg úgy tűnik, minden rendben van, akkor biztos, hogy beüt a ménkű. Most pl. azért írom ezt a posztot az éjszaka közepén, mert arcüreggyulladásom van, és annyira éles fájdalom hasítja szét a fél fejem és a fogaim, hogy esélyem sincs aludni. Kaptam antibiotikumot és már az első szemet be is szedtem, de még persze nem hat. Ez némileg nosztalgikus emlékeket ébreszt bennem, mert utoljára akkor volt ilyen elviselhetetlen fájdalom az arcomban arcüreggyuszi miatt, mikor nagyon megfáztam Koppenhágában az erasmusos sulis trippen, és nem szedhettem kb semmit, fájdalomcsillapítót sem, mert 5 hónapos terhes voltam. Utána meg bezárt minden és indult a Covid. Szép emlékek.

Pedig a melegen öltözést nem bíztam a véletlenre: 

viszlát nyuszi!

Barni holnap reggel elmegy dolgozni, mi pedig kettesben töltjük Danival a hetet, mivel a héten nincsen még ovi. Nálam lassan bejelentkeznek a tanítványok, hogy mikor jöhetnek, nekem pedig fogalmam sincsen, hogy mit mondjak, mikor érek rá, hogy oldom meg Dani mellett a munkát. Barni nagyon hosszú ideig nem dolgozott, és nagyon megkönnyebbültünk, hogy újra lett munkája, de én teljesen megszoktam, hogy ő hozza-viszi-szórakoztatja Danit, mikor én nem érek rá. Nekik is nagyon furcsa lesz, hiszen teljesen összenőttek, igazi cinkostársak lettek. Nyilván tök jó ez így is, csak elszoktunk ettől a felállástól, Barni egyébként teljesen kivan, mert hát az ő munkája nagyon stresszes, ráadásul valaki más elkezdett projektjét veszi át, és ezekkel az arcokkal még nem dolgozott, ki tudja, hogyan készítették elő. Eddig azért nem aludt, mert nem volt munkája, most meg azért, mert van. Neki egyébként vannak saját emberei, és úgy tűnik, hogy ha ő nem dolgozik, akkor nekik sem nagyon van munkájuk, így extrán szuper hír, hogy mindenki dolgozhat. Azt sajnálom, hogy nem utaztunk el még valahova egy kicsit, mielőtt elkezdett dolgozni, de nem tudtuk, meddig nem lesz lesz munkája, és nem mertünk kiköltekezni. Így viszont úgy két-három hónapig még nem tudunk menni. 

Ma megvolt Barni anyukájánál a húsvéti brunch, nagyon durván kitett magáért., csodás terülj-terülj asztalkámmal készült. Tudjuk, mi erről a véleményem, szerintem negyed ennyi elég lett volna az ételekből, de tényleg iszonyú finom volt minden. Utána kint ejtőztünk a napsütésben a teraszon, nagyon durván égetett a nap, a kicsik pörögtek, mi meg beszélgettünk a sógornőmmel. Ő nagyon jó fej, és várom is velük a balcsikat. Gyanítom egyébként, hogy lassan ugorjuk is a tavaszt és érkezik a nyár, nem?

nyúlünnep

Milyen csodaszép idő volt ma, tökéletes húsvét vasárnapi hőmérséklet és töménytelen napsütés. Hétvégén igyekszünk megtalálni az egyensúlyt az itthonlét, a pihenés és a csavargás közt, nem könnyű. Barni egyik barátja ajánlott nekünk egy ideális gyerekes kirándulóhelyet a környéken, ahol van vízesés, patak, lehet kicsit mászni is, ha akarsz, de igazából egy nagy séta az egész a természetben. Pénteken elvittük Lulut meg az anyukáját oda, a kicsik szuperjól szórakoztak és mi is jót kirándultunk-dumáltunk. Lulu anyukája, Anna mesélte, hogy a húga, akivel eddig nagyon jó kapcsolata volt, a vele történt események alapján írt egy könyvet, amiről ő tudott is, csak épp azt felejtette el mondani neki, hogy ő és a férje is benne lesznek, és ők lesznek a történetben a negatív szereplők - így amióta elolvasta a könyvet, nem beszélnek egymással, egyszerűen nem veszi fel a húgának a telefont, annyira rosszul esett neki az, hogy így látja őket, ahogy. Jó nehéz sztori, és valószínűleg jobb lett volna, ha a lány őszintébb a nővérével, vagy a könyvben nem ilyen őszinte, nem is tudom. Gondolom, sok író fut bele ebbe, pl. Knausgardról tudom, hogy ő nem volt hajlandó kompromisszumot hozni az őszinteségben és igencsak nyíltan teregette ki a családi szennyest (pl. a Halálban az apja történetét), de úgy, hogy még csak a neveket sem változtatta meg, és emiatt komoly konfliktusba keveredett a családtagjaival. 

Szombatra pihenést terveztünk és délután aludtunk is két órát, de amúgy megjött a Nyuszi, hogy Daninak legyen ideje játszani az ajándékával, ami egy autómosó a színváltós autók számára - megírta a Nyuszinak, hogy erre vágyik, a Nyúl pedig megvette a pepcoban. Én délelőtt megvettem, ami még hiányzott, aztán pakolásztunk, főztem, és tulajdonképpen el is ment a nap. Csináltam tiramisut a Street Kitchenes recept alapján, de csak a felét kávéval. A másik feléhez fél kg eperből főztem lekvárt, egy adagot leturmixoltam mandulatejjel, abba mártogattam a babapiskótát, és a tojásos mascarpone rétegek közé raktam még az SK eperdzsemből is, ami tele volt jó nagy eprekkel is. Nekem végül ez sokkal jobban ízlett, mint az eredeti változat, meg ezt Dani is megeszi - mondjuk ő egyáltalán nem sütis, szóval vele nem szoktam süti szempontból számolni (kivéve a kókuszgombócot). Főztem sonkát is, ami nagyon jó lett, a lidlben vettem hozzá kalácsot, azt nagyon szeretjük. Meg spec húsvéti menüként (not) főztem bolognai spagettit, mert azt kértek a srácok, de nem bántam. 

Ma Anyuéknál voltunk, Barni meg Apu lecserélték az autómon a kerekeket nyárira. Anyukám csinált ebédet, én meg Dani lelkét próbáltam gatyába rázni, mert nem volt jó napja, és még egy szálka is belement az ujjába. Ezt Anyukám kioperálta, de Dani úgy ordított közben, mintha az egész kézfejét vágta volna le egy életlen kiskéssel. Ebéd után haza is jöttünk és kicsit pihentünk, megnéztünk két filmet, egy mesét (Hogyan neveld a sárkányodat), meg egy rendeset (Életünk apuval, Mark Ruffalo játszotta a főszerepet és nagyon szerethető volt ő is, a sztori is). 

Holnap Dani megy locsolkodni Luluhoz meg még egy kis barátnőjéhez, utána meg megyünk reggelizni Barni anyukájához. Én már most úgy érzem, hogy nem bírok soha többé enni, pedig nem volt semmi őrület, csak egyszerűen többször és tök más dolgokat eszünk, mint egyébként - pl. sütiket, pogit, főtt ételt  kétszer egy nap. Vettem amúgy már egy csomag spárgát, és kedden azt fogom ebédelni magában, hogy vissza álljon a rend. 

A fiúk meg csináltak nekem lego kaspókat, imádom mindkettőt.

news

A felfázásból pár nap alatt felgyógyultam teljesen, ez korábban még sosem sikerült antibiotikum nélkül. Ezt a gyógyszertáros néninek és a chatGPT-nek egyszerre köszönhetem. Elkezdtem még vasat is szedni, vagy hát ezt, ami a terhességem alatt is segített, és most úgy érzem, mintha jobb lenne az általános kedvem-közérzetem, de nem tudom, hogy ez csak hullámhegy, és majd visszahullok a mélybe hamarosan, vagy van remény, hogy okén érezzem magam úgy általánosságban. És akkor a jó dolgok következnek, hogy ne csak mindig vekegjek valamin:

• Elmentem úszni a Gyarmati Dezső uszodába, ami nagyon közel van hozzánk, és még sosem voltam, csak a mellette lévő játszón, amit imád Dani, biciklizni is ott tanult meg. Szerintem aránylag jól úszom, és szeretek is, de szerintem életemben először találkoztam 50 méteres medencével. Hát ez nagyon hosszú, teljesen más, mint a 33-asban úszni, mikor már úgy érzed, hogy mindjárt fordulhatsz, akkor még tök messze van a vége - nem tudom megmagyarázni, de sokkal fárasztóbb volt, mint a rövidebb medence. Az jó volt, hogy kevesen voltak, de persze így is jól fejbevágott egy bácsi, aki a sáv közepén úszott, és még ő volt felháborodva, hogy hogy kerülök oda. Hétközben nincsen szauna sem, az is milyen hülyeség, miközben végtelen milliárdokból húzták fel. Nemsokára nyit a kinti medence, az lesz igazán az én világom. 
• Voltam fodrásznál kb két hete, most nem Gergőhöz sikerült foglalnom, hanem a lányhoz, akihez még szoktam járni. Nekünk nagyon hasonló az ízlésünk és a stílusunk öltözködés terén, és már régóta eldöntöttem, hogy neki adom a sárga csíkos Carhartt pólómat, ami S-es, és picike rám. Még a kapcsolatunk elején kaptam Barnitól, mikor azt gondolta, hogy nagyon vékony vagyok, haha - pedig én, ha kevesebb a súlyom, akkor is inkább M-es cuccokat tudok hordani, mert a vállam pl. aránylag széles. Most kivasaltam, becsomagoltam szép selyempapírba, ragasztottam rá matricát és elvittem neki. Annyira örült, nagyon jó érzés volt - imádom ezeket az apró gesztusokat.
• Danival láttunk egy videót egy nyilvános kis dobozról, amiben kisautók vannak, és rá van írva, hogy vigyél egyet - hagyj itt egyet! Ebből jött az ötlet, hogy tartson kisautó csereberét. Az elsőt tök spontán, kb egy órával az esemény előtt hirdettük meg, és senki nem jött el. A másodikon viszont kb 30-an voltunk, és egy egészen komoly kis kerti parti kerekedett belőle, a srácok pedig nagyon jó kis csereberét tartottak. Dani az elején nagyon izgult, de végül jól sikerült és elégedett volt az új szerzeményeivel. Megbeszéltük a többi anyukával, hogy a kisautós téma lehet rendszeres, és tartunk majd olyat is, amin nem csak kisautókat, hanem már játékokat is lehet majd csereberélni. 
• Barnit meg engem felkértek egy ruhamárkához, hogy az új kollekció fotózásához jöjjünk el modellkedni, kedden lesz a fotózás. Nagyon vagány cuccok lesznek, modern városi hangulat és egy street fashion fotós fog minket (vagy hát a ruhákat) megörökíteni. Barni nagyon lazán veszi, én viszont iszonyúan izgulok, és keddig még át kell műttetnem magam széppé és menővé. :D Dani hétfőn ott alszik a nagymamávál, hogy kivételesen ki tudjuk magunkat aludni.
• Apukám ma jön hozzánk, itt alszik és holnap reggel megy egy helyi szervezett kirándulásra. Imádom. :)

saturday night fever

Még pont akartam kérni egy jó felfázást! Már két napja éreztem, de annyira enyhén, hogy gondoltam, majd sokat iszom és úgy rendben lesz, de ma reggelre belobbant, és nagyon nyűgös vagyok emiatt. Ennek ellenére tök jó napunk volt, elígérkeztünk Anyuékhoz Vácra ketten Danival, de nem siettünk, szép nyugisan indítottuk a reggelt - 6 kor. Nem bánom különösebben, mert jó hosszú így a nap, meg tudom, hogy így a biológiai órám is kiegyensúlyozottabb (bárcsak én is az lennék), de ezért nem bánnám, ha alud(hat)nék mondjuk 8-ig. Reggeliztünk, én lenyomtam egy edzést - kaptam kicsit komolyabb súlyokat (mármint az eddigi 2 kilósakhoz képest) Barnitól, és ez a mai volt a második alkalom. Találtam az instán egy olyan feladatsort, ami a teljes testet megmozgatja, szerintem élvezetes is, izzasztó, és elsőre durva izomlázam lett tőle, ahogy szeretem - a mai jobban is  esett. Mellé csináltam pár napüdvözletet meg csavarós jógapózt, tök jó volt, pedig elméletileg nem szeretek itthon edzeni. De muszáj volt, mert mindkét idén vett terembérletemből bukó volt pár alkalom a betegségek miatt, és így akartam valami könnyebben beilleszthető alternatívát. 

Szóval lementünk Vácra, Dani azonnal beállította a szüleimet csatasorba játszani, én meg befeküdtem a meleg cserépkályha mellé egy kicsit pihenni. Ebédeltünk, én visszafeküdtem, ők meg játszottak tovább, de ilyeneket, hogy Dani mosta az autómat, meg átfestette a régi, csoffadt kisautóit, így közben pl. tudnak mellette kertészkedni meg más dolgokat csinálni. Látom amúgy, hogy mekkora kincs, hogy ki tudod lökni a kertbe, és ha lát közben és tud veled dumcsizni, akkor tök jól elvan a kis projektjeivel hosszan. Itthon hiába van kertünk, ha nem vagy ott mellette, hanem fent vagy a lakásban, akkor 10 perc múlva inkább feljön ő is. 

Hazafelé bementünk egy mekibe és kapott Happy Meal menüt, ami azért történt, mert felhívtuk az édesapját, aki épp egy McDrive-ban rendelt éppen - muszáj volt ezért követnünk a példáját. Én nem vagyok szigorú a trash kajákkal (bár pont mekit havonta max 1x eszik) és az édességgel kapcsolatban, főleg azért, mert Dani nagyon jó evő, ha mondjuk adsz neki egy szendvicset egy halom paradicsommal, paprikával és uborkával, akkor bepuszilja először a zöldségeket, és utána lát neki a szendvicsnek. Van, amit nem eszik meg, és van, hogy csak 3 falatot eszik és utána almát kér, de én mindent ráhagyok, nincs olyan, hogy de még 3 falatot stb. Mindig van itthon túró rudi, tejszelet, és van édességes fiókunk is, bármikor hozzáfér, és szokott is belőle enni (bár előtte megkérdezi, hogy ehet-e), de keveset. Nekünk ez így bejött, nem téma a kaja és kész, mindenki azt és annyit eszik, amennyi jól esik neki. Barnit szerintem nagyon elrontották otthon és az oviban is ezzel gyerekkorában, hogy nem állhatsz fel, míg meg nem eszed stb, és szeret enni, de azért vannak gondjai a kajával. Ha pl. valami nem ízlik neki, vagy nem esik jól, esetleg sokat szedett, akkor is képes megenni az egészet, miközben látom, hogy küzd vele - nekem azt szörnyű látni, nem akarom, hogy ezt csinálja. Ráadásul sajnálkozik, hogy ne haragudjak, hogy ezt már nem bírja megenni, majd később - én meg nem győzöm megnyugtatni, hogy engem nem zavar, tök oké bármennyit eszik. A lényeg, hogy Dani kapott egy sajtburgert, egy kis sültkrumplit, egy almalét és egy pakli UNO-t, és tök boldog volt velük. Én vizet ittam, most tök jól eszem, nem kívántam a trash-t. 

Mielőtt hazaértünk volna, beugrottunk meglepni Barni anyukáját - szerintem nehezen viseli az egyedüllétet és iszonyúan örül minden alkalomnak, mikor együtt lehet velünk. Kicsit beszélgettünk, játszottunk egy kör UNO-t, Dani lefojtotta a sajtburgert egy tányér ragulevessel,  meg megnézegettük a Tavaszi böngészőt, amit a kicsi unokatesó névnapjára vettünk. Nem siettünk, mert Barni nem volt otthon, egy szabadtéri D&B bulira ment a Hajógyári Szigetre. Úgy volt, hogy én is megyek, de semmi kedvem nem volt hozzá, így mondtam, hogy mi ma anya-fia napot tartunk, ő meg pihenjen, este meg bulizzon. 

Szerintem ez így nagyon jó, mert kell néha kicsit a család nélkül lenni, tökre megérdemli, hogy kapjon időnként egy kis szabit. Ami viszont nem jó, hogy nekem sajnos senki nem mondja, hogy ők eltűnnek 1-2 napra, én meg addig éljem világomat. Most több családos (mármint az ő családja) programra is mondtam, hogy menjenek nélkülem, egy ebédre, egy fél napos skanzen kirándulásra, meg egy két napos erdei, szállásos-kirándulós sztorira - de annyira csodálkozik ezen mindenki, hogy miért nem megyek, hát nélkülem nem jó, akkor inkább ők sem mennek. Pedig nyűgös vagyok, fáradt vagyok, fel vagyok fázva, és amúgy meg miért kell megindokolnom, hogy miért nem akarok menni? Miért kell úgy éreznem, hogy szar fej vagyok, ha csak eszembe jut, hogy én esetleg nem megyek velük? 

Ezek meg itt virágok Anyu kertjéből:

hard times

Szerintem amúgy kissé depressziós vagyok. Nincs rá semmi okom, úgyhogy úgy gondolom, hogy ez szimpla kémia. Pár napja úgy érzem, hogy semminek semmi értelme, legszívesebben magamra zárnám a háló ajtaját úgy két hétre, vagy utazzanak el a srácok és ne szóljon hozzám senki., aludhassak és lehessek egyedül vég nélkül. De tényleg, sírni tudnék, amikor valaki megint nem talál valamit, szeretné tudni, hogy mi lesz a vacsi, vagy egyszerűen bármit akart tőlem. Onnan gondolom, hogy most tényleg van valami kémiai magyarázat, hogy ma pl sétáltam az utcán, és fizikailag nehéznek érzem emelni a lábam, annyira nincsen bennem semmi motiváció. Esténként 9-kor már alszom, az mondjuk nagyon jó. Egyedül akarok lenni. 

1-2 napon belül meg fog jönni, és őszintén reménykedem benne, hogy emiatt van. 

Pedig annyira finomat ebédeltem (isten áldja a mangós ecetet): 

tavasz

Na, hát végül csak eljutottam bőrgyógyászhoz _online_, küldtem fotót, ő meg írt nekem szteroidos krémet, allergia elleni tablettát meg mindenmentes arckrémet. A folt, ami már több mint egy hónapja kínoz, 4 nap alatt tűnt teljesen el, és remélem, vissza sem tér. Mondjuk nem kezdtem el még újra sminkelni, és körömlakkom sincs most, szóval nem tudom, hogy ha ezeket visszavezetem, akkor lesz-e visszaesés, drukkoljunk, hogy ne legyen.

Egyébként semmi különös, Dániel ovizik, én dolgozom és még járok a szorongás-tanfolyamra. Most kedden is voltam, jövő héten lesz az utolsó időpont, ami miatt egészen el vagyok keseredve, annyira szeretem - nem is magát a szorongás témát, hanem a csoportot és a beszélgetéseket, azt, hogy milyen támogató és kedves mindenki. Kicsit már önjáróak vagyunk, valaki feldob egy témát, dilemmát, nehézséget, a többiek pedig megosztják a tapasztalataikat, ötleteiket, vagy bármit, amivel kapcsolódni tudnak. A csoport vezetője moderál, és nagyon jól csinálja - szóval egy kis biztonságos burok az egész, ahol a nehézségeket is szavakba lehet önteni. 

Phoebenek kedden volt a szülinapja, így a csoport után bementem a munkahelyére úgy, hogy nem szóltam előre. Meglepődött, nem számított rám, kapott virágot és megölelgettem, ittunk egy kávét meg kicsit beszélgettünk a főnökeivel együtt, aztán eljöttem. Utána megint tettem egy kisebb kört, és hazamentem, délután már voltak óráim. 

Elkezdtünk sűrűbben úszni járni Barnival, mert megint nagyon fájt a bal vállam kb a semmiből, és kitaláltam, hogy mi lenne, ha ezúttal nem pihentetném, míg elmúlik, hanem mozognék, hátha az is segít. Úgy szoktam, hogy egyik irányban mellben úszom a hosszt, visszafelé pedig háton. Jó volt a tipp, már aznap estére sokkal jobb lett, a második úszás után pedig el is múlt - és persze az egész hátam-karom-mindenem boldog az úszástól. Persze ettől még az ok nincsen meg, fel kéne fújni a pofám és megnézetni specialistával, de nekem 1-2 napig szokott csak durván fájni, mire időpontot kapok, semmi bajom. Akkor is szoktunk szaunázni és úszni, mikor Dani úszik, utána meg közösen pancsolunk egy kicsit, ami szuperjó. Az én ízlésemnek kicsit rövid a medence, de kezdem megszokni, a sok fordulás ellenére végülis tök oké. 

Ja, és voltunk vasárnap a tiszás március 15-i felvonuláson, ami csodálatos élmény volt, mindenki kedves, udvarias, mosolygós, jókedvű és jó fej volt. Apukám is eljött, úgy, hogy nem is számítottunk rá - az én szüleim nagyon kormányellenesek, de idén 84 évesek, szóval jobban örültem volna, ha Apa otthon marad a fenekén. Végül egymásba karolva és kézen fogva sétáltunk végig és óriási élmény volt nekünk is, de szerintem neki még inkább. Nagyon boldog volt, hogy ott lehetett, megható volt az egész. 

hazafelé

natúr

Meséltem talán, hogy van a jobb szemhéjamon egy viszkető, száraz folt, ami miatt egy hónapja nem sminkelem magam egyáltalán és épp csak egy alap hidratálót használok. Ez alatt az idő alatt kicsit jobb lett, de nem múlt el, a (magán) bőrgyógyászhoz áprilisra van időpontom. Mivel azt olvastam, hogy akár a géllakban lévő anyagok is okozhatnak allergiás reakciót, ma azt is leszedettem, ami miatt zajlik egy kis gyászfolyamat is bennem, nagyon szerettem a színes körmöcskéimet. Mondtam Barninak ma, hogy a természethez is visszatérek lassan, magam termelem a krumplit, sőt, veszek néhány tyúkot is (meg egy kakast!), hogy tojásaink is legyenek. Mondta, hogy ő nem bánja, tetszem neki így, natúr is nagyon, de azért annak nem örülne, ha a hónaljszőrömet is megnöveszteném. Hát nem tudom, én csak azt szeretném, ha elmúlna a viszkető foltocskám, és újra rajzolhatnék magamnak szempillákat, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy beteg hulla.  Még jó, hogy újra lehet napszemüveget hordani. 

Az is segít, hogy visszatérjek a természethez, hogy nem bírom bekapcsolni a tévét vagy a híreket, mert azonnal az egekben a vérnyomásom. Nagyon-nagyon-nagyon várom az áprilist. 

 

night terror

Dani holnap végre újra megy oviba. Amúgy nagyon cuki és igyekezett időnként elfoglalni magát, de azért kemény volt az elmúlt időszak. Ráadásul rosszul is hall, kb olyan vele beszélgetni, mint egy idős nagymamával, figyelni kell, hogy lássa a szádat, és jó hangosan, artikulálva kell beszélni hozzá. Mára már egészen oké volt ez is, de állítólag még legalább két hét, míg teljesen rendben lesz. 

Volt még egy fura dolog, tegnap éjjel arra ébredtünk, hogy sírdogál. Először Barni ment át, aztán mikor sokáig nem jött és folytatódott a nyüszögés, helyet cseréltünk. Csupa nedvesség volt a pizsije, úgy megizzadt, lecseréltem a felsőjét és kifújtuk az orrát. Ébren volt, de nem volt képben, nem nagyon engedte, hogy hozzá érjünk és fura dolgokat mondogatott sokszor (nem akarom), de nem tudta meg mondani, hogy mit nem akar (azt, amit mondtam!). Úgy tűnt, hogy nagyon mérges rám és elkeseredetten sírdogált, mintha őszintén szenvedne, kicsit mintha megszállta volna valami, vagy egy másik személyiség igyekezne kitörni belőle. Iszonyúan, dermesztően ijesztő volt, és csak azért nem próbáltam meg felébreszteni, mert egyszer kicsi korában már volt ilyen éjszakai epizódja, és akkor egy barátnőm mesélte, hogy nekik is volt ilyen, nekik fel is kelt és kontrollálhatatlanul mászkált a kicsi. Night terror-nak (éjszakai rettegésnek) hívják, teljesen normális, ha előfordul gyerekeknél, és nem szabad ébresztgetni vagy beszélgetni vele, csak mellette lenni, és vigyázni rá, míg lezajlik. Tipikusan betegség környékén jelenik meg, intenzív napok után, mikor az idegrendszer kimerült, kb 1-3 órával elalvás után, és tulajdonképpen az agy egyik része mély álomban van, de a másik, a test és az érzelmek megébrednek. Nekünk kb 15-20 percig tartott, utána magától elaludt, aztán még egy kör volt kb ugyanígy, és végleg elaludt. A legviccesebb, hogy reggel teljesen kipihenten ébredt (nem úgy, mint én, nagyon sokáig nem bírtam visszaaludni, reggel pedig azt sem tudtam, hol vagyok), és semmire nem emlékezett az egészből, kuncogott, hogy vajon mit nem akarhatott, meg miért lehetett rám mérges. 

Amúgy szerintem jó lenne erről többet beszélni, mert rémisztő, mikor az ember élesben találkozik vele először, rosszul reagálja le (a logikus reakció ugye, hogy megpróbálod felébreszteni, meg kérdezgeted, hogy mi a baj), és aztán utólag tudod meg, hogy ja, amúgy ez tök normális. Hát köszi. 

beteg fülecskék és Szentendre

Daninak életében először fülgyulladása van, sejthetitek, hogy milyen hetünk volt. Fájdalomcsillapítótól fájdalomcsillapítóig megyünk, meg sem várom, hogy elmúljon a hatása, hanem beállítom az időzítőt, éjszaka is, mondjuk úgysem sokat alszunk. Rosszul is hall, pedig antibiotikumot is szed már. Valamelyik nap lefekvéshez készülődtünk, és pont láttam, hogy meglátta magát a gardróbja tükrében, visszalépett és dörzsölgette az arcát egy darabig, miközben nézte magát, épp hogy azt nem mondta, hogy fú de szarul nézek ki. :D 

Holnap sem megy még oviba, és fogalmam sincs mikor mehet megint, nagyon el vagyunk fáradva. A héten volt olyan, hogy vidáman tartottam az órámat, miközben a háttérben sírt Dani, hogy anyaaaaa, nagyon fáj a füleeem, az nagyon rossz volt. Péntekre volt jegyünk a Dzsungel könyvére, de persze esélyünk sem volt elmenni, szerencsére átvette a jegyeinket az egyik ovis anyuka.

Ki szoktunk ülni a teraszra, mert a nap nagyon jól esik neki, és ott festegeti a kavicsgyűjteményét. Tegnap, egy hete először mozdultunk ki, elmentünk Szentendrére kicsit levegőzni. Barni unokatestvére volt párszor Vietnámban, kávéültetvényeken dolgozott. B tervként elkezdett a vietnámi kávékkal foglalkozni, importálja, meg igyekszik népszerűsíteni, és tartott egy komolyabb előadást meg kóstolót, oda mentünk. Végül az eseményen magán nem maradtunk ott, mert ez nem egy gyerekes progi volt, hanem kicsit barátkoztunk vele, és miután elkezdődött, elmentünk csavarogni a városba. Annyira csodaszép Szentendre, bárhova nézel, találsz valami szépséget vagy furcsaságot, nagyon szívesen laknék ott. Közben befutott Barni öccsének a felesége is a kisfiúval, úgyhogy nagy volt a boldogság, a kissrácok onnantól fogna nem is foglalkoztak velünk, nyomultak kettesben. A Barlang kertjében ejtőztünk egy ideig, én ittam két pohár proseccot, és egy hét után először láttam a fényt az alagút végén, meg egy kicsit le tudtam lazulni. 

Lángost ebédeltünk, bár a kedvenc lángososom, ami a templomhoz felvezető kis sikátorban van, nem volt nyitva, pedig minden kajálda előtt hosszú sor állt. Végül lementünk a vízpartra ahol a kicsi unokatesó úgy indított, hogy belegyalogolt a vízbe. Kicsit még kavicsoztak ott a kisfiúk, aztán beültünk az autóba és hazajöttünk. Nagyon feltöltődtem, úgy kellett ez a kimozdulás, mint egy falat kenyér. 

keep playing games (with my heart)

Most megint kicsit jobban lelkesedem a főzés iránt, bár a húsmentes vonal kevésbé gyakran sikerül, amiért Barnit hibáztatom. 2-3 napot sikerül kihagyni, de a hosszabb szünetre, ami karácsony előtt játszi könnyedséggel ment, most esélyem sincs. Talán ha tényleg megérkezik a tavasz és vele együtt a tavaszi zöldségek is. Megkaptam Barnitól a telex (illetve Ács Bori) Elfelejtett magyar konyha című szakácskönyvét, ami teljesen felidézte a gyerekkoromat, meg a nagymamám (Mami) konyháját. Úristen, görheny! tepertős pogácsa! frissen sült fánk! hógolyó!

Ilyenkor eszembe jut, hogy, én is most teremtem meg Daninak azt, hogy hogyan fog a gyerekkorára visszanézni, hogy milyen ízek és illatok fogják visszarepíteni őt ide, ebbe a lakásba. 

Tegnap délután itt volt nálunk a barátnőm kisfia, aki két évvel idősebb Daninál. Nagyon jót játszottak, Dani szobáját konkrétan felrobbantották, lépni nem lehetett a kisautóktól. Miután elment és vacsiztunk-fürödtünk, Barni meglátta, mi van fenn, és emelt hangon kikérte magának, hogy mindig ez van, hogy ha Daninak vendége van, indokolatlan nagy káoszt csapnak, amit utána mi pakolunk el (mármint Barni és én), mert Dani már túl fáradt. Dani azonnal elsírta magát, mert nem bírja, ha veszekednek vele, Barni meg mondta, hogy nem veszekedett, csak elmondta, hogy elege van belőle, hogy mindig ez van. Dani meg: de ne így mondd! :D

Szerintem mi aránylag jól csináljuk a konfiktuskezelést (mármint mi a gyerekkel, Barni és én, nos, az már más tészta), aránylag keveset veszekszünk és szeretem, hogy ki tud állni magáért. Most is mondtam neki, hogy fontos, hogy Apa elmondja, ha valamit igazságtalannak érez, és szeretné, ha máshogy lenne, de ő meg abszolút elmondhatja, ha nem tetszik neki a stílus vagy a hangnem. De amúgy kicsit vicces nézni, hogyan alakulnak ezek a konfliktusok, és amikor benne vagyok, akkor is igyekszem kicsit kívülről nézni magunkat, hogy ne vigyenek el az indulatok (nagyon). Az is jó, hogy mindannyian tudunk bocsánatot kérni (nekem nagyon jól is szokott esni), és rendszerint van utána nagy összebújás, meg nagyon szeretlek-ezés. Végül hárman együtt rendet raktunk kb negyed óra alatt, és éreztem, hogy mindenkiben jó érzés maradt. 

Mostanában Ruminit olvasunk megint esténként, a 3. részt, vagy a Körvonal gyerekverziójából húzunk kártyákat és válaszolunk a kérdésekre. Sokszor mondja, hogy "nem tudom", de ha mi mondunk valamit, akkor utána neki is eszébe jut ez-az, és tök jókat mond. Például tegnap az egyik kérdés az volt, hogy ha egy hétig egyetlen családtagjával kéne bezárva lennie egy szobába, akkor kit választana? Mi mindketten Danit mondtuk, ő pedig Barni anyukáját, akit mostanában imád. 

the apple of my eye

Az egyik szemhéjamat irritálja valami pár hete. semmi nem régebbi egy évnél, és minden használat után tisztítom az ecseteket, szóval talán a szemfesték-lemosó. Mindenesetre most a sminkelést is teljesen elhagytam és csak egy alap arckrémet használok, és már most sokkal jobb. Én nagyon albínó vagyok szempillaspirál nélkül is, de amióta kialakult a szuperegyszerű sminkrutinom, amivel sokkal jobban nézek ki (IT cosmetics Nude Glow CC krém, Mac Paint Pot Groundwork, spirál, pirosító, pici rúzs), gyakrabban sminkelek, sokszor hétköznapra is, ha mennem kell ide-oda. Szóval most nagyon fura hullafehéren, karikás szemekkel nekiindulni a nagyvilágnak, bár gyanítom, hogy ez kizárólag engem zavar. Adok magamnak 2 hetet és lassan, egyesével visszahozom a cuccokat. 

Csodás hír még, hogy sikerült vennem színházjegyeket a Dzsungel könyvére március elejére mindannyiunknak,  bár este 7 órás időpontra, ami azért Daninak erős, de ez van, ezt sikerült vadászni Remélem, bírni fogja, mert ő este 8-kor már ágyban szokott lenni.  

.

Nekünk teljesen a gyerek körül forognak már a hétvégéink, pedig most egy napot (szombaton) ott is aludt a nagyinál. Péntek este pihentünk itthon. Szombaton délelőtt Dani Luluéknál volt, Barni padelezett, én bevásároltam. Utólag nem is tudom, hogy ez mennyire igazságos, hogy ők haveroznak meg sportolnak, én meg feltöltöm a család élelmiszerkamráját a hétre, de ez van, nekem ezt könnyebb a srácok nélkül megejteni, meg szeretem is, ha van időm nyugiban nézelődni a Lidl-ben meg a Müllerben. Délután egy szülinapon voltunk, a barátaink kislánya lett 4 éves. Az anyuka anno sokszor vigyázott Danira, mikor kicsi volt, kb fél és egy éves kora közt, míg el nem költöztünk a Frankelről Vácra, de Dani nem emlékszik rá. Nagyon szeretjük őket, és ismertünk még más családokat is, akik ott voltak a kibérelhető magánbölcsiben, de a buli legjobb része az volt, mikor elindulhattunk haza a csendes autóban. Együtt táncikálni az Apacuka zenekarra a túlpörgött idegen 4-5 éves gyerekekkel, rettegni, hogy valamelyik száguldó kicsi széthasítja a homlokát a bútorokban, hallgatni, ahogyan versenyt sikítanak, számomra ez a földi pokol. Szerencsére nekem nem kellett moderálni, volt, aki mindezt magára vállalta, örök hála érte. Utána leraktuk Danit a nagyinál, mi meg hazamentünk kipihenni a fáradalmakat meg aludni. 

Vasárnap délelőtt kicsit pihentünk még otthon, aztán 11 körül elmentünk Daniért. Ott ebédeltünk, átjöttek Barni öccséék is, ahol már 1 és 3/4 éves a fiúcska, és bár még egy szót sem szól, Danival tökéletesen megértik és imádják egymást. Olyanok, mint Jin és Jang (vagy Stan és Pan?), a kicsi sötétbarna hajú és szemű, alacsony és nagyon komoly, Dani meg magas, vékony, szőke, kék szemű és óriási dumagép. Ők szerintem óriási haverok lesznek, és Dani már nagyon várja, hogy lehessen vele dumcsizni meg bandázni. Délután még sétáltunk, aztán este otthon lazultunk - én annyira vágyom rá, hogy lehessen hétvégenként passzívan is pihenni, de nem könnyű rá időt találni, meg az 5 és fél éves sem támogatja ezt a kikapcsolódási formát.

A hétfő meg hármunk közül Danit viseli meg a legjobban, nekem elég laza nap, meg hát szeretem is, amit csinálok. Bár pont úgy tűnik, hogy megint lesz valaki új, akit pont hétfő késő délutánra (is) tudok majd betenni. Ma reggel a szorongós szülőtréningen voltam, ami a hetem csúcspontja, nagyon szeretem és élvezem. Mostanra kicsit jobban megismertem az anyukákat is (meg azt az egy apukát, aki jár), és nagyon jó fejek, meg hát összehoz minket a közös háttér és a hasonló gondok. Azt is szeretem ilyenkor, hogy mivel 8:30-ra a belvárosban kell lenni, a szokásosnál korábban kelek, a srácok megoldják nélkülem a reggelt, és egyedül villamosozom-metrózom be, bámulom az embereket meg próbálom kitalálni, kinek milyen sztorija van, annyira jó, mint régen a vonatozás. 

Utána szoktam kicsit mászkálni a belvárosban és megmotozom a kedvenc boltjaimat. De ma elmentem padelezni Barnival, egy ideje mondogatja, hogy szeretne velem is menni, nem csak a fiúkkal, hogy közös mozgós hobbink legyen. Én eddig egyszer játszottam és tetszett nagyon, de akkor lányokkal, az ovis anyukákkal, akik hasonlóan voltak bénák, mint én. De Barni jól játszik, úgyhogy aggódtam, milyen lesz, bár amúgy meglepően jó szoktam lenni az ilyesmiben, squasholni is nagyon szeretek (szerettem), ő meg mondta, hogy majd megtanít. Ráadásul ez csak egy kicsi pálya, 1-1 ellen, nem lehet alibizni, mint a párosban, iszonyúan intenzív. Végül az lett, hogy játszott egy haverjával egy órát, én meg a második órában jöttem csak, addigra Barni is lefáradt kicsit. Tök jó volt, az elején bénáztam, de aztán egyre jobb lett, bár tény, hogy nem szívatott különösebben, legtöbbször csak pötyögtünk. A fonákot kellene gyakorolni, az nem megy annyira. Ha tényleg szeretném, akkor el kellene járni legalább heti kétszer, még nem döntöttem el, akarok-e elköteleződni, meg hát akkor a srácokkal (is) kellene járnom nekem is, ők meg hozzám képest profik. Majdnem 500 kalóriát égettem el 1 óra alatt. Az edzőteremben kb 300-at szoktam. 

Na, ez jó hosszú lett, abbahagyom. Képet is szerettem volna berakni, de az sem sikerült és a fejem is iszonyúan fáj, ez is egy jel, hogy elég lesz a mai napból.

early bird (not)

Nagyon vágyom rá, hogy annyira korán kelljek, hogy 

• mondjuk ott legyek a lidl-ben nyitásra és 8-kor már a friss croissant-t reggelizzük otthon, 
• nyitásra menjek az uszodába/edzőterembe és jó korán letudjam az edzést
• elmenjek futni, amikor még csak kel a nap és ébredeznek a madarak
• jó korán felkeljek, és még hajnalban, mikor mindenki más alszik, megfőzzem az ebédet, miközben valami csodálatos zenét vagy szuperjó podcastot hallgatok
• stb, stb

Ez, hogy hajnalban már aktív legyek egy újkeletű vágy nálam, és valami miatt úgy érzem, hogy ez lenne a kiegyensúlyozottságom és az eredményességem kulcsa, hogy sokkal boldogabb és sikeresebb lenne az életem, ha sikerülne valóban korán (5-fél6 körül). kikászálódnom az ágyból. De nem megy, mert rosszul alszom, hajnalban ilyeneken stresszelem magam, hogy mit is adtam házi feladatnak XY tanítványomnak, még nem számoltam ki a vízdíjakat a lakóknak, nem kellett-e volna kenyeret hozni a szomszéd néninek tegnap stb, stb. Nyilván hajnal 3-kor ezeken gondolkodni nagyon hasznos, annyit érek el vele, hogy reggel úgy ébredek, mint akit éjjel megrugdostak. Dani és Barni felkelnek fél 7-kor, engem szoktak hagyni pihenni még, és én, a nagy korán kelő 7 körül vánszorgok elő. 

Barni amúgy felkel fél 5-kor, hogy legyen ideje készülődni, zuhanyozni, és elkészüljön, mire mi felkelünk. Hősöm. 

good things

• Jó sok tanítványom lett, és szinte minden héten csatlakozik egy új. minden nap tanítok, de van olyan napom, ami tök laza és teljesen üres délutánom, és van olyan is, amikor reggel kezdek, szinte ebédelni sincs időm (dehogyis, ebédelni mindig van idő), és így dolgozom este 7-ig. Olyankor oké, mikor Dani napközben oviban van, de most, hogy beteg volt és itthon volt velünk, Barni teljes állású apukaként kellett, hogy lefoglalja őt, míg én dolgozom. Ez amúgy nagyon jól fekszik neki, és ennek hála az utóbbi pár napban a lakás minden pontján lego városrészek emelkedtek, amiktől én megőrülök és nyilván nem lehet hozzájuk nyúlni - már látom, milyen boldog lesz a takarítónő, amikor jön holnap. 
• Már egy ideje érik bennem a dolog, hétfőn pedig elmentem és piercinget tetettem az orromba. Most negyedszer szúrják a kicsi követ pontosan ugyanoda, az orrom bal oldalára. Az elsőt érettségi után csináltattam még Vácon, a másodikat a Kiadó kocsma mellett (mennyire szerettem azt a helyet!) a Jókai téren, a harmadikat Barcelonában már Barnival és Danival, és most történt a negyedik. Nagyon szeretem, és kicsit ilyen pont az i-nek érzem a megjelenésemen, de aztán néhány évente megint megunom, kiveszem, és hagyom, hogy benőjön a lyuk. 
• Vasárnap pedig együtt ebédeltem a blogger lányokal, Annalight szülinapja volt az alkalom. A Tapassioba mentünk, eredetileg a Padronba vagy a Pit Pitbe akartunk, de egyik sincsen nyitva vasárnap, milyen fura. Pont olyan jó volt, mint mindig, jót ettünk és sokat nevettünk. Mi Annával proseccot ittunk, Olívia pedig száraz februárt tart és kért egy pohár alkoholmentes fehérbort, amiről kiderült, hogy szőlőlé. 
• Megjelent Gisele Pelicot könyve magyarul és ennek kapcsán meghallgattam néhány interjút vele, meg persze a könyvet is el szeretném olvasni mindenképp. A jó dolgokhoz teszem ezt is, mert az, hogy ez a nő ilyen sugárzóan kedves és pozitív tudott maradni, hogy meg tudta őrizni a hitét az emberekben mindazok után, ami történt vele, és hogy újra rátalált a szerelem és van párja - ez nekem azt üzeni, hogy csodálatosak vagyunk mi nők, és hogy tényleg, bármiből fel lehet állni.

+1: Ezt a kis csokrot már majdnem két hete kaptam a szomszéd nénitől, és azóta rendületlenül ilyen gyönyörű: 

anxiety

Múlt héten hétfőn csíkos nap volt az oviban, kedden egyszínű ruhában kellett menni, szerdán pizsi-nap volt, és csütörtökön volt az igazi farsang. Dani hónapok óta tudta, hogy kutya szeretne lenni, azért, mert anya nagyon szeretne egy kiskutyát. Vettem neki barna melegítőt, anyukám pedig picike világosbarna plüssbundát, amiből kutyafülek készültek, kutyafarok, meg foltok a melegítőre. Nagyon lelkesen készültünk, így aztán elkeserítő volt, mikor Dani éjjel hívott, megsimogattam, és éreztem, hogy csupa láz. Így nem mehetett oviba és lemaradt az idei ovis farsangról,  de nem Dani volt teljesen elkeseredve, hanem én.

Barni viszont azonnal túllendült a csalódáson, és közölte, hogy mi ma itthon rendezünk farsangot. Dani nagyon lelkes lett, reggelire lufikat fújtunk fel és feldíszítettük a nappalit, beraktuk a farsangi playlistet, Bani focistának öltözött, én macskának, Dani pedig - ugye - kutya jelmezbe bújt. Így aztán teljesen át tudtuk keretezni a kudarcot, tök jó napunk lett, leszámítva, hogy a láz aznap még vissza-visszatért, és pár napig még betegeskedett Dani. Nekem is tanulság volt, hogy nem a tökéletes élmények a fontosak, hanem hogy biztonságban és szeretetben legyen - ez volt, így alakult, és szerintem kihoztuk belőle, amit tudtunk. Mindig megállapítom, hogy Barnival nagyon jó páros vagyunk, és itt szuperjól reagált arra, amit én nem tudtam jól kezelni.

A kiscsávónak egyébként nagyon jó élete van, ezzel teljesen tisztában vagyok. Mégis szorongó alkat, ahogy én is az voltam gyerekként: mennyiszer mentem hasfájással suliba elsős-második koromban, dokihoz is hordott anyu emiatt. Ezt már egy ideje látjuk, és sokat gondolkodunk azon, hogyan tudnánk segíteni neki. Felmerült több minden: meseterápia (tavasszal lesz), pszichológus (ezt végül nem tartottuk indokoltnak), TSMT-torna (erre egyébként jár, és nagyon szereti).

Nemrég szembejött egy tanfolyam, amit a Semmelweis Egyetem szervez kifejezetten szorongó gyerekek szüleinek, hetente egyszer van foglalkozás, és mellé online feladatokat is kapunk. Egy nagyon részletes kérdőív alapján átfogó visszajelzést kaptam Dani állapotáról, a nehézségeiről és az erősségeiről is. Emellett ki tudom beszélni a mindennapi élményeinket más, hasonló helyzetben lévő szülőkkel, érezhető a csoport megtartó ereje. És ami talán a legfontosabb: konkrét ötleteket, gyakorlati technikákat kapunk arra, hogyan segítsünk neki (és közben magunknak is, hiszen ez a szülőknek sem könnyű) a szorongás kezelésében, vagy sok esetben leginkább abban, hogyan tanuljon meg együtt élni vele.

Nagyon élvezem az egészet. Jó kimondani hangosan, nevén nevezni azt, ami nehéz, és így valahogy már nem is tűnik olyan ijesztőnek. Hétről hétre felszabadító ezekről beszélgetni sorstársakkal, miközben valódi szakmai támogatást is kapunk. Nem hiszem, hogy varázsütésre megoldódnak a problémák, hisz ahogyan én is így élem az életemet, ő sem tud majd "kigyógyulni" ebből, de egyszerűen most már másképp tekintek a gátlásosságára, a félelmeire. Főleg, hogy látom, hogy ez is egy fajta spektrumon mozog, és most már látom, hogy Dani nem egy különösebben nehéz eset. Sokszor még jó is, hogy ötször átgondol minden eshetőséget, mielőtt beleugrik valamibe, haha. 

főhősünk legóboltban, legós pulcsiban