és lőn csoda

Meg még történt olyan is, hogy ugye tavaly nyár óta van saját autóm, amit nagyon-nagyon szeretek, mert nagyon megkönnyíti és kalandosabbá teszi az életem. Mindig zenét hallgatok benne, és az úgy jó, ha hangos, de néhány hónapja egy bizonyos hangerő fölött elkezdett az autó nagyon durván berezonálni. De annyira, hogy élvezhetetlen volt mellette a zene, le is halkítottam inkább, és szomorkodtam miatta rendesen, mert nekem a zene nagyon fontos. Gondolkodtam rajta, hogy visszaviszem, mert hát garis még, de mit csinálnak vele, kitöltik az egész autót purhabbal?

Na és a pasim kérdezte a múltkor, hogy na, rezonál még zene mellett a gépjármű? És mondtam neki, hogy nem, képzelje, csodával határos módon megjavult:). És akkor mondta, hogy volt a vezető-oldali ajtó tárolójában egy műanyag jégkaparó, és azt kivette onnan, sejtette, hogy ez meg fogja oldani a problémát. 

:D

hát így

Mivel hétfőn és kedden is programok voltak, nem volt normál órám az osztályommal, de azért aránylag sokat találkoztunk. Megdöbbenve konstatáltam, hogy halál cukik velem, mintha mi sem történt volna, én mondjuk kicsit hűvösebb voltam, meg kiosztottam két beírást, de az elszenvedők szerint is teljesen jogosan. Amúgy totál feszült vagyok azóta is, mintha valami elszakadt volna bennem pénteken, nem az osztályom miatt, az csak az utolsó csepp volt, hanem valahogy elegem lett mindenből. Elfáradtam.

Ma volt először osztálytermi órám a bandával, tartottam nekik egy kis monológot, elépesztő volt látni a megszeppent arcokat, szerintem fogalmuk sem volt, hogy engem ez az egész ennyire megviselt. Viszont egy dologhoz tartják magukat, hogy az egész ellenséges hangulat, de főleg az utolsó mondat (ha a tanárnő így, akkor mi is így), amin végül kiakadtam és kijöttem, az nem nekem szólt, hanem a másik tanárnőnek, akivel az eredeti konfliktus volt, és akivel szemben nem álltam melléjük. Azt mondják, hogy félreértettem, nem rám haragudtak, és nem akartak megbántani, de teljesen logikus, ha félreérthető volt az egész. Mondjuk ezt annyira egyöntetűen és határozottan állítják, hogy el tudom képzelni, hogy tényleg így volt - persze akkor is gázul viselkedtek, de azért így más. Megbeszéltük, megtartottam az órát, utána meg valószínűleg megbeszélték ők is maguk közt, mert egész nap bánatos kiskutya szemekkel mászkáltak utánam, délután pedig több halálosan cuki üzenetet is kaptam, hogy ugye nem haragszom rájuk - úgy tűnik, tényleg kétségbe vannak esve, hogy megbántottak. Most persze nekem van bűntudatom, hogy túlreagáltam, de ez van, legalább látják, hogy a tanároknak is van lelkük. Megkönnyebbültem. Nagyon, nagyon szeretem ezt a lüke társaságot.

kedd

Ma megint nagyon intenzív napom volt, hazafelé vettem kaját (meg bort, erről részletesebben később), aztán fölszedtem a nagynénémet (ő az, akinek nyáron stroke-ja volt, nem ondanám meg, hogy nem tudott beszélni), és elvittem őt meglátogatni a nővérét. Gyönyörű helyen, egy erdő közepén, egy kastélyban van ez az idősek otthona, ahol a keresztmamám van, de hát akkor is... Nagyon, nagyon szomorú látni a szegény, beteg, idős, magányos, töpörödött mamikákat. Úgy szoktam, hogy kirakom őt, segítek felvinni a cuccokat, majd otthagyom egy órára, addig ők pakolásznak meg kavarnak, és akkor megyek én még egy kicsit barizni, majd felmarkolni a nagynéném. Úgyhogy egy órára elmentem Nagymarosra, megkerestem a kedvenc padom a parton, lefetrengtem rá, és ott lazultam egy kicsit. 

Most viszont egyáltalán nem voltak még készen, mikor visszamentem, úgyhogy egy darabig néznem kellett velük a török Őrült szerelem című sorozatot (ami persze ordítva fel volt hangosítva) míg ők körmöt vágtak meg beszélgettek. Ú, nagyon szenvedtem. Utána még elvittem őt vásárolni, meg persze hálából meghívott egy fagyira. 

Aztán hazavittem, és nézzétek, miket kaptam tőle:

Majd a táskát megmutatom még részleteiben, iszonyúan cuki, a világ legvintidzsebb darabja, és őrülten jól ment a szettemhez. A kép meg hát... ♥

Ez a gyöngyöző, szexi kis irsai (not my words, ez a neve) pedig nekem egy tavalyi, tízpontos nyáreste lenyomata, amikor Violettel berúgtunk a csodás, ám azóta már elég erős fogyatékkal élő erkélyén, és most már kedvenc bloggerinámtól azt is tudom, hogy kapható a Sparban mindössze 1500 forintért, nekünk bejött, kóstoljátok meg ti is. Nem muszáj, persze.

:)

Na és aztán felvettem a fekete fürdőruhám, legurultam a bicómmal a Duna-partra idén először, leteregettem a törcsim a kavicsokra, és két órán keresztül csak hallgattam a víz surrogását, napoztam és pihentem. Nagyon jólesett, éreztem, ahogy simulnak ki az idegeim, meg ahogy megkapja a nap a bőröm. Mondjuk durva, hogy április közepén már simán lehet strandolni.

Délután pedig a pasimmal találkoztam Budapesten, aki elvitt egy olyan szabadtéri, sütögetős szülinapi buliba, ahol ott volt kb 30-40 barátja, meg a gyerekeik (képzeljétek, 36 éves, és _minden_ barátjának vannak gyerekei) szóval igazi mélyvíz volt. És bár izgultam, 15 perc múlva már a gyerekek versengtek azon, hogy ki tollasozzon velem, kézen fogva kellett a kislányokkal mászkálnom, és aztán körbedongtak a felnőtt srácok is (azt gyanítom, jó volt a személyes megjelenésemet megelőző marketingem), - bevallom, a lányokkal tudtam a legkevesebbet beszélgetni, de majd gondolom, ez is kialakul. A munkától nyomott lelkemnek pedig nagyon jót tett a társaság, a gyönyörű hely, ahol voltunk, a cuki kölykök, no meg a fröccsök. Meg természetesen a pasim, aki nagyon odafigyelt rám egész este, és mégis hagyott elvegyülni. Olyan jó volt. 

Én, ha buliról van szó, nem szeretem azt, mikor ülünk egy asztal körül és iszunk, és mindenki kb azzal tud beszélgetni, aki mellette, vagy a közelében ül, én azt szeretem, mikor lehet jönni-menni, barátkozni, mindenfélét csinálni, mindenhova csapódni és beszélgetni. És az a jó, ha a pasim sem olyan (eddig a hosszú kapcsolataimban nagyon szerencsés voltam ebben), hogy egész este együtt kell lenni, hanem hagy engem pörögni és ő is jól érzi magát, de odafigyelünk egymásra, és időről időre becsatlakozunk a másikhoz. És ez a szülinap most 100%-ig kielégítette az igényeimet. 

Vasárnap pedig sokáig aludtunk (hálát adok a Nyakas pincészetnek a másnaptalan másnapokért), aztán hazajöttünk hozzám, ettünk, aludtunk, bicajoztunk... Nagyon szerettem ezt a hétvégét, minden bánatomat elfeledtette velem.

nem értem

Pénteken jó sokat kellett dolgoznom az ügyön, hogy vállalható állapotba hozzam magam a színházra, de hát így is én voltam A Kisírt Szemű Lány, akinek nem tetszett a mindenki által istenített darab, úgy látszik, hogy nem leszek maradéktalan Pintér Béla rajongó, de azért kíváncsi vagyok a többire is, mert a Bajnok viszont kilóra megvett.

Szombaton nem mentem el a tantestületi kirándulásra, mondjuk amilyen állapotban voltam pénteken, ezen a kollégák közül senki sem csodálkozott (ezt a válasz-üzeneteikből tudom). Helyette szanatóriumoztam, azaz délig ültem a teraszon a napsütésben a nyíló lilaakác alatt (dat illat!!!), bariztam anyuval és apuval, dobáltam a kutyának a gumimalacát. Anyuék ugye végighallgatták péntek délután, ahogy vígasztalhatatlanul bömbölök órákon keresztül, és apu erre leült velem szemben szombat reggel, és elmesélte, hogy neki is volt a Tungsramban olyan helyzet, mikor annyira megalázva és tehetetlennek érezte magát (édes, drága Apukám), hogy úgy érezte, az egyetlen megoldás, ha feláll, de aztán mindig megoldódott minden, és utólag úgy érezte, hogy jól jött ki a helyzetből. És elmesélt néhány olyan cuki, de szívszorító történetet, hogy tényleg tudatosította bennem, hogy lehetetlen úgy hosszú éveket lehúzni valahol, hogy időnként ne legyen pokol. És persze, tudom, hogy aztán elmúlik, megoldódik, el is felejti az ember, és tudom, hogy túlérzékeny vagyok (most valamiért), és valószínűleg túlreagáltam, mert fáradt vagyok és elegem van, de most egyszerűen nem látom magam bemenni az óráimra, mintha mi sem történt volna. És lehet, hogy holnap másképp fogom látni, de most úgy érzem, hogy váltanom kell. 

Legviccesebb amúgy, hogy ma reggel az osztályom olyan cuki volt velem, mintha az égvilágon semmi nem történt volna. Elképesztő. 

Ti a következő osztályfőnöki órán tennétek erről említést? Hogy rosszul esett, ahogy viselkedtek? Az a baj, hogy mivel úgy gondolják, nekik van igazuk, ugyanoda lyukadnánk ki. Vagy engedjem el, és lépjek tovább én is? 

asszem ez pont rámfért

oh, how sweet it is to be loved by you

Nem emlékszem, mikor sírtam utoljára, pláne nem munka miatt, szerintem akkor, amikor úgy tűnt, még 4 éve, hogy nem hosszabbítják meg automatikusan a szerződésem, és fizu nélkül maradok nyárra. De ma olyan tapló és gonosz volt velem az osztályom, meg hát annyira sok minden van, hogy ki kellett jönnöm az órájukról, azóta pedig nem bírom abbahagyni a sírást, gondolom, elpattant valami. Most is tesit helyettesítek valami ismeretlen osztálynál, olyan vörös a szemem, hogy azt hagyjuk, sminkem már nincs, potyognak a könnyeim folyamatosan, fújom az orrom, a gyerekek értetlenül néznek rám, és az sincs, hogy mondjuk kisírom magam a wc-ben, és ha megnyugodtam, dolgozom, mert be kell menni órákra - ennél megalázóbb helyzet van-e vajon. És még van 4 db órám. 

Holnap tantestületi kirándulásra megyünk Tatára, de szerintem nem megyek, nem, mintha lenne ilyen opció, hogy nem-menés, de kb annyira vonzó a dolog, mintha mondjuk Orbán Viktor társaságában kellene megmásznom a Csomolungmát. Szombaton. 

Pedig amúgy eredetileg azt akartam elmesélni, hogy a héten vidéken dolgozik a pasim egy csodaszép helyen, és tegnap meglátogattam és nála aludtam, autóztam érte hullafáradtan másfél órát repcemezők meg halványzöld erdők mellett, közben láttam nyulakat meg őzeket, aztán kaptam citromos, alkoholmentes sört, életemben először ettem gőzgombócot, amit már nagyon régen szerettem volna, és annyi kedvességet és olyan mondatokat kaptam, hogy el sem tudom mondani. És aztán egy egyszemélyes ágyon aludtunk ketten, mert csak olyan volt a szálláson, összesimulva, kb ilyen tinédzser fílingben, és alig aludtunk, mert kurvakényelmetlen volt, de így sem költöztünk külön ágyba, annak ellenére, hogy párszor konkrétan arra ébredtem, hogy billegve egyensúlyozom az ágy szélén. Reggel pedig felébredtünk hajnalban, ő már elment dolgozni, én pedig felkeltem, elhúztam a függönyt, kiléptem  a teraszra, és ott feküdt a lábaim előtt egy gyönyörű tó, körülöttem erdő meg hajnali madárcsicsergés, telefonon beszéltünk, miközben ő a tó túlpartján állt, és bár nem láttam őt, csak ő engem, de tudtam, hogy ott van. És mindig tudom, hogy ott van. 

Van egy haverom, aki tavaly elhozta a törzshelyünkre a barátnőjét, egy tök szimpi csajt, emlékszem, akkor már jó ideje nem volt senkim, és néztem őket, ahogy a lány odalépett a fiúhoz, és belecsúsztatott valamit a farmerzsebébe, hogy legyen nála, és az valami elképesztően intim és bizalommal teli mozdulat volt, és akkor azt gondoltam, hogy nekem már soha nem lesz ilyen kapcsolatom fiúval. 

De most van, és annyi ilyen apró dolog van nap mint nap, mindig fülig ér tőlük a szám. És bármikor a zsebébe tehetek bármit, hogy vigyázzon rá. 

Azóta pedig megkeresett a már-már reményvesztett fiúcska, hogy bocsánatot szeretne kérni az eddigi viselkedéséért, és mostantól együttműködik mindenben - persze sikerült ezt is zokogással lereagálnom, how professional. Mindenesetre ha ennyit elértem az összeomlásommal, akkor már megérte.

no time to sleep

Fúúúúúúú. 

Nem is tudom, honnan kezdjem. A suliban teljesen elhavazódtam. Megnéztem, és annyit helyettesítettem szeptember óta, mintha 3 full hetet tanítottam volna pluszban, ingyen (a helyettesítést nem fizetik ki), és minden nap, kb minden lyukasórámban be vagyok írva helyettesíteni. Közben az a fiú, akiről meséltem, hogy voltam vele pszichiáternél, a következő alkalomra már nem ment el, újra elszökött, és nem is ment haza soha többé - nyilván van rá oka, és valószínűleg én sem mennék a helyében. Van hol laknia, de tökéletesen bizonytalan az egész sztori, ráadásul nem tudjuk miért, de teljesen elengedett mindent, nem jár be órákra, de így azt mondja, hogy nincs kedve, ott van a suliban, és ott állunk, az ig. helyettes, egy férfi tanár, én, és nem bírjuk rávenni, hogy bemenjen órára. Nagyon durva a háttere, és tudom, hogy egyedül van, mint a kisujjam, de eddig elfogadta, és kérte is a segítséget, most meg azt mondja, hogy miért zaklatjuk, minek avatkozunk bele, és mi közünk hozzá. Nagyon rosszul esik, és bár kértem már külső segítséget, rengeteget stresszelek, hogy ez a helyes, kedves, okos, tehetséges fiú teljesen elkallódik. Ráadásul annyi időt és energiát ölök az egész sztoriba, hogy már többször előfordult, hogy nem tudtam bemenni miatta órára - hát igen, nem véletlenül kellenének a lyukasórák.

Ma este színház, mert képzeljétek, Olív újabb Pintér Bélákat szerzett nekünk (majd Clara is, ráadásul ugyanarra a darabra, ennek mennyi az esélye), de közben meg nem aludtam kb semmit... Majd elmesélem, miért.

Please go home

Vajon van valami törvény, hogy mikorra kell eltüntetni a hányinger választási plakátokat? Ennél nagyobb vizuális környezetszennyezést nem tudok elképzelni.

Farmerdzseki, póló, szoknya, tornacipő

Igazi nyári hétvége volt ez, az első idén. Április közepén. Én mondjuk nem tiltakozom, de szerintem május végén szokott ilyen idő lenni, nem? Mindenesetre remélem, ez már így is marad októberig. Lehoztuk a padlásról a kerti bútorokat, úgyhogy elkezdődött a terasz szezon. Ilyenkor sokkal többet bandázunk, többet eszünk együtt, több sütit sütök, hogy legyen alkalom uzsizni a teraszon, többet vannak itt a tesómék és a gyerekek, és én is többször hívom el a barátaimat. A kutya beveszi magát az asztal alá, őszig az lesz a fix helye, ott, a lábunknál, a rigók pedig, akik anyuék teraszán raktak fészket kb vállmagasságban, egyáltalán nem félnek tőlünk, néhány lépésre a lábunktól szedegetik ki a giliket a földből. Most már macska sincsen, szóval remélhetőleg a kisrigók is meg fogják élni a felnőttkort. Én már nyitott ablaknál aludnék, reggel madárcsicsergésre ébredve, ha a pasim nem úgy nézne rám, mintha legalábbis megőrültem volna (éjjel 5 fok lesz!!!). Azt hiszem, az első igazi konfliktusaink a hőmérsékleti beállításokkal lesznek kapcsolatosak.

Nekem valahogy a suli is jobban fekszik, több kedvem van felkelni reggel, sokkal könnyebb felöltözni, elég egy szoknyát, egy pólót meg egy tornacipőt húzni, nem kell felvértezni magam a zord időjárási viszonyok ellen, nem-lyukas harisnyát találni, csizmát fényesíteni, kabátot a szettemhez passzintani. Farmerdzseki, az megy mindenhez. Szerintem energikusabb, jókedvűbb is vagyok, átültem az autóból a bicajra (eddig is ennyi cuccom volt mindig? Tízórai, ebéd, edzős cucc?). Az utolsó két hétben szinte minden nap volt valami programom, és továbbra is egyik szerveződik a másik után. 

Pénteken láttuk a Katonában A bajnokot, és annyira tetszett, teljesen feldobódtam tőle, hogy most minden Pintér Bélát meg akarok nézni, meg úgy általában jó lenne megint sokat színházba meg koncertekre járni. 

Zebegény

Ajánlhatok programot?

Tudjátok, hogy imádom Zebegényt, és mindenkit el szoktam vinni oda, akit szeretek, és nálam vendégeskedik, mert szerintem túlzás nélkülaz ország egyik legszebb helye. De most megint eltöltöttünk ott Pillával és a barátjával egy fél napot, és tudtam, hogy meg kell írnom nektek, hogy menjetek el oda a kedvemért. 

• Be kell barangolni a falut, keresztül-kasul a kis utcákon. Annyira szépek a házak, az udvarok, hogy az embernek rögtön az jut az eszébe, hogy ide akar költözni. 
• A falu végéből indulnak a túraútvonalak a Börzsönybe, tessék kirándulni, túrázni.
• A Főtérről fel kell mászni a Sárkány dombra, ahonnan ilyen a kilátás (not my pic):

• A Főtéren a templom mellett van a Füstölgő Sarok, ahol életem legfinomabb Pulled Pork szendvicsét ettem két féle káposztasalátával (és fröccsel). Nem tudom, mikor ettem utoljára ilyen finomat. 

• Van egy cuki rétesező 10 perc sétányira a Főtértől. Mintha anyukám sütötte volna, mi haza is szoktunk vinni.
• Szerintem nem sok helyen van az országban olyan meseszép Duna-part, mint itt. Alig várom, hogy nyáron béreljük kenut (mert hogy azt is lehet itt).
• Visszasétáltunk a Kerékbárhoz, ami nem a gasztro minőségről híres, de tudtok enni egész jó hambit, sütit, jégkrémet, inni valamit, és mellé csodás, romantikus, duna-parti chillt és elképesztő kilátást kaptok. Szerintem mi ültünk ott legalább 2 órát, napoztunk, fröccsöztünk, lógattuk a lábunkat a vízbe... Idilli az a hely. 
• Be lehet lesni a Sauska-kastélyba (na jó, az udvarába), ami régen szülőottthon volt, a nagyobbik bátyám is ott született. 
• Az pedig egy nagy plusz, ha Vác irányából bicajjal érkeztek, mert, mint ahogy már ezerszer elmeséltem, a Vác-Verőce-Kismaros-Nagymaros-Zebegény bicajút az egy kincs. Persze vonat is van a Nyugatiból.

Szívesen!

Almás morzsasüti

Kezdem megszokni, hogy a pasim sokszor dolgozik szombaton is. Úgy volt, hogy most hétvégén összeismertetem őt Pillával és a barátjával, de kb mi is alig találkozunk, szóval megint eltoltuk. Ellenben mondtam Pillának, hogy attól mi még randizhatunk, úgyhogy péntek délelőtt már itt, a teraszomon eszegettük a friss, még meleg almás morzsasütimet. 

Ez a recept az első, amit kiad a google, ha rákeresel, hogy apple crumble, annak ellenére, hogy milyen egyszerű, elképesztően finom, rengeteg gyümölcs kevés tésztával. Én ennél finomabb sütit most nem tudok elképzelni. 

blurred lines

Úgy volt, hogy a másik karomat kedden műtik meg. Be is jelentettem a suliban, hogy két napig nem jövök, odamentem 11-re, amikorra kellett, csak hogy megtudjam az asszisztensnőtől, hogy a doktor bácsi lebetegedett, és elmarad a műtét. Ledöbbent arcomra elnézést kért, és mondta, hogy telefonáljak oda a jövő héten, kérjek újabb időpontot. Ez mondjuk azért szívás, mert nem mentem dolgozni aznap, és bár utána berohantam, és megtartottam a maradék óráimat, 5 órámat helyettesítették, nem tudtam táppénzre menni. Nem is tudom, mi lesz, mert nálunk nincsen ugye szabi, vagy beteg vagy, vagy dolgozol. Nyilván nem a doki hibája, hiszen bárki lehet beteg, és nem volt megadva a telefonszámom, de akkor is szívás. Plusz nagy kérdés, hogy megint mikorra kaphatok időpontot.

Meg kellett állapítanom, hogy ha nem vállalok plusz órákat, nem jövök ki a sulis fizumból, mindig hozzá kell nyúlni a tartalékaimhoz. Nagyon vagány és pihentető hazamenni 2 körül és edzésre menni, a kutyát meg a kiscsajokat sétáltatni meg csavarogni, de persze én ahhoz a bevételhez vagyok szokva, ami akkor van, amikor vannak magándiákok vagy/és délutáni tanfolyam, és hát úgy tűnik, költeni is úgy költök még mindig. Úgyhogy mikor felhívott a főnököm a másik suliból, hogy kellene tanfolyamot tartani csütörtökönként, akkor kértem egy kicsit több pénzt, mit amennyit eredetileg ajánlott, és mivel rábólintott, elvállaltam. Amúgy egy tök laza dolog, egy szakképzésnek egy olyan tanegysége tömbösítve, angolul, amiből nincs vizsga, csak le kell tudni, meg kell belőle valami görbülő jegyet szerezni, szóval nincs különösebb tétje. És én állíthatom össze az anyagot, szóval hálás feladat egy csomó pénzért. Persze cserébe csütörtökönként lemerítem az elemeket, de valamit valamiért. 

Májustól pedig a suliban is feleannyi órám lesz, lehet, hogy megint fogok vállalni magánórákat is (most is van néhány, de csak jelképes mennyiség), leginkább skype-on - mondjuk kedvem nincs hozzá túl nagy, de ez van, cserébe annyi szuper programot, szép ruhát, parfümöt, utazást, vacsit jelent ez nekem, hogy utólag mindig úgy érzem, hogy megéri, mert amúgy ezekre a sima pedagógus fizumból nem lenne keretem.

Ez meg a kedvenc graffitim Párizsból:

what makes me feel good

A múltkor megállapítottam, hogy a húsvét meg a romantikus vacsik hatására eléggé töltött galamb lettem, mert hiába a rendszeres edzés, meg a zsírpárnák alatt lapuló izmok, a diétának mégiscsak a legnagyobb százalékát az étkezés teszi ki. Úgyhogy elkezdtem jobban odafigyelni ez evésre, kerülni a csokinyulakat meg a kalácsot-kenyeret-sütit, amikre, be kell valljam, eléggé rácsúsztam az utóbbi időben, és elkezdtem kint, a Duna-parton futni, ami az egyik legjobb dolog, ami mostanában történik velem, még akkor is, ha utána még órákig bordó a fejem. Ha az edzőteremben vagyok, ott is futok kb 35-40 percet, és utána már csak fél órát gyúrok, mert szerintem azért az is fontos. Igyekszem majdnem minden nap mozogni, de legalább heti négyszer, és szerintem a világon semmit nem tudnék csinálni, amitől ennyire jól érzem magam, ennyi energiát adna, és ennyire látszana rajtam.

találkozások

Tegnap este pedig először találkoztam a pasim legjobb barátjával és a feleségével, akik az első babájukat várják. Bár abból, amit hallottam, meg amilyen szeretettel a pasim mesélni szokott róluk, tudtam, hogy ez a fiú szimpi lesz nekem, és hogy a lány is nagyon cuki, de őszintén szólva mégsem volt kedvem az egészhez. Vacsizni mentünk, és eleve nem tartom természetes szituációnak vadidegen emberekkel leülni enni, és jólnevelten beszélgetni mindenféléről, ráadásul borzalmas vagyok small talkban, ilyen helyzetekben leginkább kussban szoktam ülni. Meg még mindig azt érzem, hogy nem tudok, és nem is akarok megfelelni másoknak - tudom, hogy igazából nem kell, de közben meg azt gondolom, hogy egy uncsi, vidéki tanárnő vagyok, nem tudok, és nem is akarok úgy tenni, mintha szuperizgalmas lennék.

Na ehhez képest annyira jó volt az este, sokkal jobb bárminél, mint amire számítottam. Kapásból így ültek le velem szemben: , elmesélték, hogy mennyire örülnek nekem, kíváncsiak voltak rám, várták, hogy találkozzunk, elmeséltek egy csomó bensőséges dolgot magukról, és rengeteget kérdezgettek. Nem is tudom, mikor találkoztam utoljára ekkora nyitottsággal és szeretettel számomra ismeretlen emberektől - nyilván szólt ez az ő barátságuknak is, hogy úgy vannak vele, hogy ha ő szeret engem, akkor ők is fognak, de valljuk be, ez valahogy legtöbbször mégsem alap. Nagyon jó érzés maradt bennem, miután elváltunk, és nagyon hálás vagyok, hogy így fogadtak. Remélem, illetve úgy sejtem, hogy barátok leszünk. 

Egyébként indiait ettünk az Indigoban a Mammut mögött, és nekem, aki semennyire nem bírom a csípőset, sikerült beválasztanom egy olyan csípős kaját, hogy az első falat után kb nem éreztem többé ízeket (egyébként ez nem az első eset, hogy ebbe a sztoriba belefutok, Tamko, talán emlékszel, amikor a húgoddal vacsiztunk thai-t, és a Culinarisban is ettem egyszer olyan levest, hogy nem tudtam szólni a pincérnőnek, hogy hozzon vizet, vagy bármit, csak hápogtam, azt hittem, ott halok meg). A többiek viszont nagyon cukik voltak, és megosztották velem a vacsijukat, szóval végül nem maradtam éhen, és még Nyakas Irsait is ihattam. 

ryo tokemasa

ééés itt a nyár

Ma reggel 4-kor ébresztett a telefon, mert a pasimnak, ha nálam alszik, néha hajnalban kell kelnie, és akkor megnéztem az indexet, és egyszerűen nem hittem el. Az első sokk után viszont mondtam neki, hogy ez van, annyit tudunk tenni, hogy mi továbbra is nagyon jó fejek leszünk. Utána egy darabig úgy éreztem, hogy semminek semmi értelme, kb dolgozni sem volt kedvem menni elkeseredettségemben, de aztán beszélgettünk erről a gyerekekkel, és olyan jól látják a dolgokat, meg hát nyilván az élet megy tovább, szóval... Ja, hát ez van. 

Voltunk színházban csütörtökön, a Leonce és Lénát néztük meg a Szkénében, kifejezetten borzalmas volt, pedig az én tesóm a Nemzetiben dolgozik, szóval rossz színház témakörben láttam már egy s mást. Ültünk ott, és egy darabig még komolyan reménykedtünk, hogy majd kisül még belőle valami, ekkora színészek mellett muszáj - de nem. De legalább rövid volt, és így nem kellett meglógnunk a szünetben, mondjuk lehet, hogy jobban jártunk volna. 

Hétvégén itt volt nálam Annalight, egy kicsit ki akart szakadni, és felajánlottam a kanapémat, a vaksi kutyámat, reggelit, ebédet és vacsorát, beszélgetést, meg egy kis Duna-partozást a hétvégére. Jött is már pénteken, és igyekeztem békén hagyni, még programot is szerveztem szombatra, de aztán kicsit ápolgattuk a lelkét, üldögéltünk a stégen a parton, találtunk egy halálosan cuki kutyát, meg megnézettem vele a Lavinát, ami lehet, hogy övön aluli volt, de nem panaszkodott. 

Szombaton pedig délelőtt bruncholni mentünk a Mazel Tovba a bloggerlányokkal: Pillával, Clarával, Violettel és Terivel. Én nem bírom azt a helyet, mert annyira sznobnak és túlhájpoltnak tartom, de el kell ismernem, hogy így szombat reggel tényleg nagyon hangulatos volt, a reggelijük pedig nagyon finom. Leküldtük az évad első (de semmiképp nem az utolsó) aperol spritzét is, és megint megállapítottam, hogy élni tudni kell, és nekünk ez, úgy tűnik, elég jól megy.

helló tavasz

Úgy sejtem, nem én vagyok az egyetlen, akinek nem a húsvét volt a lényeg a miniszünetben, hanem hogy egy kicsit le lehetett engedni, lehetett pihenni, aludni, fel lehetett venni a fonalat a családdal. Mi ketten még sosem voltunk ilyen sokat együtt, mint most, a 4 nap alatt, és most kezd érződni, hogy kezd átformálódni az egész. A szenvedélyes, szívdobogós, pillangós együttléteink kicsit kisimultak, sokkal puhább, nyugodtabb, édesebb lett az egész. Most már teljesen magától értetődőnek érzem, mikor együtt vagyunk, természetes, otthonos mindkettőnknek, hogy ott van a másik, volt olyan pillanat, hogy az jutott eszembe, ilyen lenne, ha együtt laknánk. Kicsit családoztunk is mindkettőnknél, az sem olyan stresszes már, mindenki találkozott mindenkivel. Arra viszont rájöttem, hogy nem fontos már számomra, hogy mindenki szeressen engem, vagy hogy mindenki elfogadja őt, persze, szuper, és megkönnyíti az életet, ha igen, de ha nem, hát úgy is jó.

Mindketten imádunk játszani, kártyáztunk egy csomót, römiztünk, megtanított kanasztázni, és nagyon élvezem. Azon gondolkodtam, hogy pl az exem nagyon szeretett számítógépes játszani, és én diablóztam vele, hogy az is lehessen közös idő, és azt is élveztem, de hogy ez mennyivel igazibb, vagy nem is tudom, emberibb. És sportot űzök abból, hogy elvigyem őt nagyon szép helyekre a környéken, úgyhogy háromszor is voltunk kirándulni. És hát vele nevetgélni valami picike tó partján a Börzsöny közepén, miközben a kutya valahol a közelben bóklászik - az maga a világbéke. 

Végül elengedtem a háziasszony vonalat, kaptunk egy csomó kaját anyutól meg az ő szüleitől, meg toltuk a sonkát-tojást-kalácsot és inkább pihentünk, mondjuk így is sütöttem egy halom málnás, mascarponés linzerkosárkát azzal is elvoltam egy fél napot, meg ugye vendégség, vendégeskedés. Hajlamos vagyok rá, hogy elszaladjon velem a ló, és mindent tökéletesre akarjak, pedig tudom jól, hogy az senkit nem tesz boldoggá, ha nyolc fajta kaját főzök. Úgy voltam vele, feszüljön, aki akar, még étteremben is voltunk.

És itt a tavasz, lehet tornacipőt meg kiskabátot hordani, egész nap nyitva az ajtó meg az ablak, hogy besüssön a napocska, ma színházba megyünk (a Szkénébe mennyire kell kiöltözni?), aztán meg újra hétvége. 

Cupuaçu ♥

Ha most megnézitek a fürdőszobámat, úgy néz ki, mintha a Ziajánál dolgoznék és ingyen kapnám a cuccokat tőlük, a piperecuccaim nagy százaléka tőlük van. Egy csomó mindent ki tudtam próbálni, mert egyrészt rendeléskor kapsz rengeteg termékmintát, másrészt a Rossmannban, a DM-ben és a Tescoban is lehet találni ezt-azt (arckrémeket csak a Rossmannban) Nagyon beváltak a testápolóik, van pár arckrémem, szemkörnyékápolóm, elhasználtam pár tusfürdőt, szeretem az arcpakolásaikat. Az áraik is tök jók, van olyan arckrém, hogy nem is értem, hogyan kerülhet ilyen kevés pénzbe (nincs egy ezres). Persze a legizgalmasabb dolgokat csak rendelni lehet, vagy kibumlizni értük a Camponába.

Van viszont egy vonaluk, amit szerintem ezentúl sosem fog hiányozni a zuhanyfülkém környékéről, akárhogy is kell beszereznem, nagyon-nagyon megszerettem, engem Juc blogger szoktatott rá. Úgy hívják ezt a termékcsaládot, hogy Cupuaçu, ne kérdezzétek, fogalmam sincs, hogyan kell ejteni, de állításuk szerint keratin, makadámdió olaj, brazil dió olaj, shea vaj van benne. Az illata nagyon finom diós-mogyorós-édes, megveszek érte, isteni finom. Három termékük van, amit imádok, és ha kicsit is adtok az ízlésemre, akkor kipróbáljátok ti is őket, eskü, függést fognak okozni.

1. Ez egy tusoló-testápoló balzsam. Tusfürdő, csak hidratál is, de nagyon, mintha egy krémmel zuhanyoznál. Nincs utána olyan ragacsos tusoló, mint amit a Lush-nál tapasztaltam.
2. Ez egy cukros bőrradír. Végigdörzsölöd vele a tested, finoman radíroz, elolvadnak a cukordarabok, és közben beszívódik a bőrödbe a rengeteg olaj, iszonyúan jól hidratál. Nem kell utána krémezni, csodálatos, édes, mandulás illatú, puha, krémezett bőr marad utána. Ez a cucc komolyan egy csoda. ♥
3. Száraz olaj. Ha esetleg itt-ott még éreznéd hiányát a hidratálásnak, néhány fújás, elkened, és kész. Ugyanaz az elképesztő illat, és nagyon szépen beszívódik. Én az arcomra is használom, hajra is írják, arra nem próbáltam. Szerintem nagyon sokáig elég lesz.

Ugye kipróbáljátok őket?