Kind of high

Ma reggel ébredéskor meglepetten tapasztaltam, hogy az influenza-szerű tüneteim huss eltűntek. Tény, hogy mindent megtettem a dolog érdekében, de nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy ennyivel megúsztam, és nem döntött le a lábamról a kór. Ennek örömére elmentem ma este edzeni, csak én, egyedül, ki akartam izzadni magamból minden rosszat. Örülök, hogy egy hónap sportolás után ilyen szépen felvette a testem a ritmust, hiányzik, ha kimarad 1-2 nap, és minden dilemma nélkül, simán összepakolom a cuccom és elindulok egy hosszú nap végén is. 

Szóval futottam, lépcsőztem, izzadtam, közben ezerszer meghallgattam, hogy love never felt so good, pedig hát sajnos épp semmilyen szerelmet nem érzek. Szeretem ilyenkor nézegetni a sportoló embereket, kicsi ez a város*, sok mindenkit ismerek is, de azért van egy csomó velem egykorú, ismeretlen arc is, főleg fiúk. És nem tudom, hogy ez az adrenalin, vagy az endorfin miatt van, de sportolás közben sokszor kerülök filozofikus hangulatba, mint ahogy most is. 

Ma voltam fodrásznál, a fiúnál Gödön, aki egy tanítványom nagybátyja, nálam kicsit fiatalabb, jó arc. Minél többször megyek, annál jobb a viszonyunk, már-már baráti, és ma, ahogy végeztem, kikísért a kocsihoz, és még ott is dumáltunk kicsit, nem tudom, ez minden vendégnek jár-e, de jólesett. Aztán picit vásároltam, mert elfogytak a reggelihez a cuccaim, és mivel ilyen irányban is képzünk gyerekeket, bizonyos üzletekben az eladók sokszor mostani, vagy volt diákjaink, és most is összefutottam néhánnyal, örültek nekem, beszélgettünk. Hazafelé beugrottam a bátyámékhoz, mert útba estek, csak pár percre, megbeszéltünk valamit, aztán már jöttem is. Itthon kutyát sétáltattam-etettem, majd mentem tornázni, ahol a több ismerőssel is találkoztam, majd beszéltünk az edző csajjal, hogy kivel mizu, sajnos Phoebe barátnőm is lebetegedett, de jövünk hamarosan. Itthon a kanapén a macska az ölembe telepedett, és ott durmolt, míg a bátyámmal beszéltem skype-on, tanácsot kért valamiben, és most is itt fészkelődik, míg a posztot írom. Kerek volt ez a nap.

Ha belegondolok, van egy csomó ember, akik manapság a mindennapjaim részei, akiket imádok, örülök nekik, színesebbé teszik az életemet (a gyerekek, a kollégáim, még a portás is a suliban, aki minden nap megkérdezi, hogy bicajjal jöttem-e, de már rájöttem, hogy egy szupercuki ember), szóval a 90%-uk az életemnek csak 2-3 éve szereplője, van, akit csak 1-2 hónapja ismerek, és mégis, olyan jó, hogy vannak nekem, szeretem őket, számítok rájuk, számíthatnak rám. Phoebet, aki most kvázi a legjobb barátnőm, csak kb 3 éve ismerem, előtte évekig számomra ismeretlen rajongóként ült a koncertjeinken, aztán meg abban a kocsmában volt pultos, ahová a barátaimmal jártam. Most meg... Fura, nem? És nézegetem a srácokat a teremben, van akivel már köszönünk egymásnak a közös izzadás apropóján, nem ismerem a történetüket, és nem tudom, hogy komolyabban részesei lesznek-e az én életemnek**, keresztezik-e az utam, de rajtam nem múlik. 

És ott van a csomó ember, akik fontos szerepet játszottak az én sorsomban, a fiú, akihez hozzámentem feleségül, aki a testi-lelki társam volt, és 4 éven keresztül kicsit meghaltunk mindketten, ha csak egy napot külön kellett töltenünk, most pedig azt sem tudom, hol jár - és őszintén, nem is érdekel. Elengedtem. Mint az exeimet, vagy sok másik barátomat is, akik fontosak voltak, de már - ilyen-olyan okokból kifolyólag - nem azok. Fura az élet, hogy emberek jönnek-mennek az életünkben - miért pont úgy, miért pont akkor, miért kapnak pont ők bizonyos szerepeket? 

Volt egy fiú néhány éve, én akkor friss házas voltam, ő épp elhagyta a feleségét (long story). Megismerkedtünk, egy közös projekt kapcsán sokat beszélgettünk, és valahogy nagyon természetes volt az egész, emlékszem, mondtam is neki, hogy olyan furcsa, hogy eddig nem találkoztunk. Ő szerelmes lett belém, és bennem is megmozdult valami, de hát én fülig szerelmes voltam akkor a férjembe, meg sem fordult a fejemben, hogy bármi legyen. Ő viszont csinált egy (számomra) fura dolgot: megnézette egy hozzáértő emberrel (?) a közös horoszkópunkat. És azt a választ kapta, hogy nekünk fontos dolgunk van egymással, sokkal erősebb kötelék van köztünk, mint közte és a(z ex) felesége közt, akivel együtt volt 10 évig, és közös gyerekük van. Ő nagyon hitt ebben, de én nem álltam kötélnek persze. De bevallom, sokat eszembe jutott, jut ez a dolog, hátha tényleg így van? Tényleg meg van írva, a csillagokban, vagy a tenyerünkben, vagy nem tudom, hol, hogy bizonyos emberek szerepet kell, hogy játsszanak az életünkben? Akár kicsit, akár nagyot? És akkor mi van az idióta társkereső oldalakkal? Rajtuk keresztül kijátsszuk a sorsot? Vagy pont segítenek, hogy rátaláljunk azokra, akikre amúgy bonyolultabb lenne ráakadni? Hmm. Pedig esküszöm nem szívtam füvet:). 

A lényeg, amire végül az edzés végére jutottam, hogy ha az ember egyedül van, az arra is jó, hogy nyisson, hiszen több ideje és energiája van arra, hogy találkozzon, ismerkedjen, barátkozzon, és szuper szociális élete legyen. Én ezt most maximálisan ki akarom használni.

*Az edzőteremben, ahová járok, azzal terrorizálják a személyi edzőket, hogy töltsenek fel a FB oldalra a vendégeikről meg magukról képeket, szelfiket meg videókat, mintegy motiválásképpen, és az edzőnk megkért, hogy had toljon fel egy képet rólunk is. Helyes fotó lett, jól nézünk ki rajta mindketten, épp egy páros gyakorlatot csinálunk, meg aránylag messziről fotózta, szóval nem ordít róla, hogy mi vagyunk, úgyhogy jóváhagytuk, senki nem fog felismerni, betaggelni meg nem akart a leányzó. Na persze a kölykök másnap azzal fogadtak a suliban, hogy láttuk a tanárnőről a fotót az edzőterem oldalán! Mondjuk sose kerüljek cikisebb helyzetbe, mint hogy látják, hogy edzeni járok, so what. 

**Mint ahogy a vizslás fiút is ebben a teremben szúrtam ki először, ITT írtam is erről, aztán milyen fontos szereplője lett Milonka kalandjainak, még ha nem is úgy, ahogy először szerettem volna.

Turn the page

Ma szuperhosszú napom volt. Mióta itt, a suliban tanítok, úgy vállalok diákokat, hogy legkésőbb 6-kor végezzek, és már a délután 5-6 is necces, mert egyszerűen nem bírok reggel 8-tól estig folyamatosan koncentrálni. De a múlt héten lemondott egy órát egy magándiákom (előző este 10-kor, pfff), és ma estére találtunk helyette időpontot. Volt 30 perc szünetem az előző diák után, gyorsan megsétáltattam a kutyát, megetettem őt is meg a macskát is, és már csöngetett is a leányzó. Mondjuk ő jobban szét volt esve mint én, szóval 1-0 ide, de azért dolgoztunk. 

Most pedig nézek ki a fejemből. Még szerencse, hogy vasárnap esténként belőlem mindig kitör valami rejtett szupernő, gondolom rástresszelek, hogy most 5 napig nem lesz időm semmire. És lám, tegnap is, este 8 és fél 11 közt kitakarítottam a lakást, kisuvickoltam a konyhát, rendet raktam a hűtőben meg a ruhásszekrényemben és felkészültem egy csomó órámra, legalább ezek rendben vannak. Érthetetlen, hogy ha ilyen rövid idő alatt ilyen hatékony tudok lenni, máskor miért halogatom a dolgaimat. 

Még mindig bujkál bennem valami, és bár nem vagyok egyértelműen szarul, érzem, hogy csak arra vár, hogy picit elhagyjam magam. Nagyon hosszú lesz ez a hét, és nagyon nem akarok lebetegedni. 

Mindig igyekszem, hogy legyen valami a hétköznapjaimban, aminek lehet örülni, és ami feltölt, de hát a mai nap, ennél semmilyenebb hétindítást el sem tudok képzelni. Talán az esti olívaillatú zuhany, a forró víz, a hajmosás, meg a fogmosás amit ki tudnék emelni, és ez mindent el is mond erről a hétfőről. Holnap suli utánra van időpontom a fodrászomhoz, legalább ennyi. 

Az OPI hadsereg ismét bevetésen

Nagyon tetszik, ha valakinek különböző színűre van festve a két kezén a köröm, bár, hogy őszinte legyek, ezt eddig magamon és Phoebe barátnőmön kívül még senkin nem láttam. Biztos ez is egy ilyen fura különcködés, ami csak nekem tetszik, no nem baj. Mivel igyekszem magam őszi hangulatba keríteni, hétindítónak kicsit sötétebb lakkokat választottam:

a bal kezemen az OPI Pamplona Purple lakkja van (rajtam sötétebb): 

a jobbon pedig szintén OPI: You Don't Know Jacques

Mindkét lakk megvan 3-4 éves, és tökéletesen működnek. Szerintem szép őszi színek, illenek is egymáshoz, első pillantásra egyszerű, szép, lakkozott köröm, semmi fakszni, és mégiscsak van egy kis csavar a dologban. Engem legalábbis jókedvre derít.

Helyzetjelentés

Egy pár napja minden reggel fáj egy picit a torkom, de aztán elmúlik. Ma ébredés óta viszont érzem, hogy egyértelműen bújkál bennem valami. Persze nem betegedhetek le, nincsen rá időm, úgyhogy literszámra töltöm magamba a citromos, mentás, mézes gyömbérteát, amit kíméletlenül erősre csinálok. Voltam bevásárolni, hogy ki ne fogyjak a vitaminforrásokból. Jó itthon, már égnek a mécseseim, a kutya és a macska a lakás különböző pontjain horkolnak, szeretnek bent lenni, ha kint esik. 

Tegnap beszéltem a vizslás fiúval, és elhívott, hogy menjünk el ma dél körül Zebegénybe, ahol tökfesztivált rendeznek. Persze nem lett belőle semmi, mert zuhog az eső: tessék, úgy várta mindenki (én is) az őszt, hát itt van. Most nagyon irigylek mindenkit, akinek van kihez bújni a kanapén sorozatnézés közben. Jó, nekem is van: a macskám.

• Örülök: ...nem jó, amikor csak telnek csendben a napok, és nincs mit várni, nincs mit tervezgetni. Most nekem végre újra van, nemsokára utazom Franciaországba, és Párizst is bevesszük egy hétvégére.
• Nem örülök: ...Párizsban szép az ősz, de szerintem elég nagy az esélye, hogy októberben olyan lesz az idő arrafelé, mint itt most: folyamatosan esni fog. De nem baj, van esernyőm és gumicsizmám! 
• Ízlik: ...találtam a lidliben egy zabkekszet, aminek az egyik oldala tejcsokival van bevonva, annyira finom. 
• Várom: ...Pillával megbeszéltük, hogy megnézzük a World Press Photo kiállítást, ami most van a Néprajzi múzeumban (és én féláron bemehetek, hohó), az mindig olyan jó!
• Végre: ...ha itt a hűvös idő, az az új sárga őszi kabátomat jelenti. És ma reggel fel is vettem már, olyan finom volt beleburkolózni, így már nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek, hogy jól fog esni a séta az esernyő alatt a szép, budapesti, kiállítás-nézős, moziba menős, pumpkin-spice-latte-ivós szombat délutánon.  

No.

Éjfélkor értem haza, 5-kor keltem, edzettem egy gyilkosat, megáztam, és sárhányó sincs a bicajomon, úgyhogy csupa sár a dzsekim háta is. No és 7 órám van egymás után. Pénteken. Auu.

Úgy volt, hogy elmegyünk sörfesztiválozni, de mindössze annyi erőm van, hogy otthon csináljak valami kaját, felkucorodjak a kanapéra, ezt a videót megnézzem mondjuk ötvenszer, majd aludjak édesen. Majd holnap aktivizálom magam.

Oh, va bien

Úgy indultam ennek a napnak, mint az összes többinek szoktam, korán kelés, suli, órák, napsütés, lemondták a délutáni órám, úgyhogy lesz egy pici pihis időszakom, este meg Budapestre megyek, ahol a barátnőimmel találkozom. 

Nem gondoltam volna, hogy mikor beszélik mellettem a kollégák az igazgatóhelyettessel az utazást a francia testvériskolához, és arról dilemmáznak épp, hogy ki utazzon, és viccből odaszólok, hogy én szívesen mennék, akkor ezen kapva kapnak. És most hirtelenjében az lett, hogy októberben, úgy két hét múlva, suliidő alatt elutazom az egyik fiatal kolléganővel észak-kelet Franciaországba mindössze egy órányira Párizstól. Tanulmányi útra megyünk, hogy megismerjük az ottani, hozzánk hasonló iskolákat, és kóstolót kapjunk az ottani kulináris szokásokból. Mindezt úgy, hogy egy pályázaton keresztül mindent fizetnek, és még egy csomó napidíjat is kapunk, a kolléganőm, aki tavaly volt, haza is hozott egy halom pénzt. Repülővel, két egész héten keresztül. És úgy jövünk haza, hogy másnap kezdődik az őszi szünet. 

:)))

U.i. Tamko, szerinted tudunk találkozni:)?

Move your ass

Most egy hónapja járunk a barátnőmmel (Phoebe) edzeni rendületlenül, én meg kiegészítésként itthon is szorgoskodom a fitlabdámon, meg ha szar napom van, és feszült vagyok este, akkor elmegyek a terembe futni, utána pedig szauna. Mindig van valahol egy kis izomlázam, ami szerintem szuper érzés, mert tudom, hogy megdolgoztam érte. És mivel nem kell fogyóznom (esküszöm, ezt mondták), eszem rendesen, nem kínzom magam kicsit sem, de csak legális, tápláló dolgokat tolok, mivel csak az van a hűtőmben, és nem eszem sokat. Ha edzeni járok, nekem folyamatosan a kaja körül szokott forogni az eszem, de most minden teljesen oké. Szóval egy hónapja járunk, é annyira jól érzem magam, kipihentebb is vagyok, meg persze sokkal energikusabb, mint szoktam. Mondjuk nem fogytam, és nem is látom a külsőmön a változást, de a kis puha réteg alatt olyan helyeken is izom jelent meg már ennyi idő alatt is, ahol eddig nekem tutira nem volt olyanom. 

Ja, és a legjobb az egészben az persze, hogy ketten járunk, egy csomó páros gyakorlatot kell csinálnunk, az edző csaj is iszonyúan jó fej, egy csomó közös barátunk van, és néha annyira röhögünk mindhárman, hogy nem bírjuk csinálni a gyakorlatot. 

Én 3000 forintot fizetek egy ilyen személyi edzős alkalomért, heti kétszer járunk, és egy ezres, mikor futni megyek. Ez szerintem összességében nem olcsó, és tényleg ki kell gazdálkodnom, vállaltam miatta új diákot itthon (annyira jó, hogy én tudok ilyenekkel játszani, nem tudom, mit csinál, akinek nincsen ilyen opciója). De egyszer olvastam valahol, hogy olyan furi, hogy az ember sokkal előbb költ ruhákra, meg piperékre, meg kvázi bármi másra, mint sportra, pedig nincs még egy olyan dolog, ami olyan szinten emeli az ember életminőségét, mint a mozgás (na jó, még talán a parfümök - a szerk.). És ez tényleg igaz, és valóban furi. 

Sporty Milonka is happy. 

Waltz

November végén lesz a suliban a szalagavató, és a gyerekek most kezdik el tanulni a műsort, a táncokat. Ezt a kavarást én nem bírom követni, melyik osztály hány táncot táncolhat, két osztálynak közösen kell keringőzni, mert nincs annyi idő, hogy minden osztály keringőzzön  ÉS osztálytáncoljon, de a másik osztályban túl sok pár van, és ha együtt táncolunk, annyi pár nem fér fel a színpadra, ja de ők nem is hajlandóak az én osztályommal együtt keringőzni, meg ők már rég gyakorolnak, akkor döntsön a vezetőség, ja de ők nem szólnak bele, hát basszus, megőszülök. Na mindegy, végül megoldódik minden, minden osztály keringőzhet is, de az én osztályom kicsi, nem mindenki akar táncolni, nincs meg 8 pár, csak 7, de az egyik focista, magas, izmos fiú azt mondja, ő nem akar, de ha én, az osztályfőnök keringőzöm vele, akkor táncol ő is. Az osztály elkezd könyörögni és ujjongni, hogy mennyire jóóó, tanárnő, keringőzzön velünk, én meg egy pillanatra elgondolkodom. Majd magamhoz térek, és megrázom magam, hogy ÚRISTEN, dehogy táncolok. :) Jézusom. Majdnem keringőztem az osztályommal. 

És most...

...lépjünk túl. 

:)

Good manners

Oké, hát kellett vennem pár nagy levegőt ennek az egésznek a kapcsán. Én még soha senkiről nem írtam rosszat itt a blogon, ezután sem fogok, és azt is gondolom, hogy nem létező konfliktust meg lehet szépen, kulturáltan beszélni, ha mindkét fél magába néz, és tesz hátrafelé egy lépést, ha meg nem lehet, akkor onnantól fogva az én lelkiismeretem tiszta, megpróbáltam, nem szerethet mindenki, én sem kedvelhetek mindenkit, na bumm. 

De azt had jegyezzem meg, hogy konfliktuskezelésből, jólneveltségből és főleg időzítésből vehetnének leckét a kommentelők is. Odamenni katasztrófaturistáskodni, kíváncsiskodni, megpróbálni nyilvánosan összerakni a mozaikokat, majd beszólogatni a bloggernek abszolút  nem odaillő, személyeskedő témákban, mint hogy milyen ember ő, hol tartja a kutyamacskáját, meg hogy hogy van ideje pelenkázás mellett blogolni, miközben mindezt a legtöbben blog, profil, arc és név nélkül, ami szükségtelenül* csak szítja a tüzet, már ne haragudjatok, az én nevemben, az én konfliktusom kapcsán ne**. Meg hát úgy egyáltalán, úristen, gondolkodjatok már, mielőtt klaviatúrát ragadtok.

Sokszor megbeszéltük már, nem csak én írtam le, hogy a bloggerek életének csak egy kis szeletét látjátok, az igazi háttérről, a legtöbb körülményről fogalmatok, fogalmunk sincsen. Ezért had döntsem már el, hogy jó-e nekem egy pasival, ő meg had döntse már el, hogy akar-e, tud-e együtt élni az állataival egy pici lakásban egy kisbaba mellett, meg hogy akar-e, van-e ideje blogolni a pelenkázás mellett/helyett. Következtetni, véleményt kialakítani persze lehet, de én konkrétan azt szoktam magamban mondani, hogy pfff, aztán legfeljebb nem megyek oda többet olvasgatni, van az olvasólistában delete gomb. De semmiképp nem állok neki ítélkezni, meg életvezetési tanácsokat adni (jó, ezt mondjuk pont szoktam:), de csak annak, akit nagyon szeretek) - főleg nem nyilvánosan. És különböztessük már meg a konstruktív kritikát a beszólogatástól. 

*a helyesírás-ellenőrző szerint ez inkább legyen szükségtelen ül

**még ha értem is, hogy volt, aki támogatásképp írt, és volt, aki tényleg cukit, azt köszi, majd viszek salátát:)

She pours her daydream in a cup

Talán már meséltem, hogy bevettek a suliban a kolléganők a kávézós brigádba. Nekem csak ilyen nagy bögrém van bent, aminek egy centi kávé szokott ilyenkor lötyögni az alján, itthon meg csak szép, duplafalú, fém nespressós csészéim vannak, és picike abból is csak kettő, azokra pedig szükségem van itthon. De mindig nyomulnak a kolléganők, hogy hozzak eszpresszós csészécskét, minden nap megkérdezik, hogy hoztam-e már. Na és tegnap vettem egyet, úgyhogy holnap végre be tudom vinni. 

Citrus saláta mozzarellával

Ahogy ígértem, mutatok egy csodás őszi salátát, amit a Pinteresten találtam, és azonnal elmentettem magamnak, így őszre tökéletes csirkemell, kacsamell, hal mellé, vagy csak úgy magában. Citrusos, tehát narancs, mandarin és grapefruit vegyesen lehet benne, mert itt az ősz, ja és mert én a salátákat gyümölccsel szeretem. 

• Citrus saláta mozzarellával, bébispenóttal (vagy bármilyen zöldsalival) és bazsalikommal

Mindent szépen felszeletelünk, összekeverünk, majd meglocsoljuk olívaolajjal és egy kicsi balzsamecettel. Ha vacsira készül, lehet, hogy kell bele szeletelni némi lilahagymát is. Ó. 

Minimal nails

Abbahagytam a zselés körömlakkozást, mert teljesen elvékonyodott tőle a körmöm, és egy idő után ledobta a lakkot, úgyhogy azt a pénzt inkább sportra költöm. De azért időnként kívánja az ember, hogy amellett, hogy szép, gondozott legyen a keze, legyen valami csavar is a dologban, de csak olyan formában, hogy én is el tudjam készíteni magamnak otthon. Néhány napja láttam Lena Dunham instagramján ezt a finom, minimál lakkozást, hogy az átlátszó lakk alá minden körömre csak 1-1 pöttyöt festenek, engem teljesen levett a lábamról - vagyis a 10 körmömről. Azóta Garance Doré-nál is feltűnt róla cikk, és hát csodaszép szerintem. Mit szóltok? 

Garance Doré

Ez pedig én lennék, még nem az igazi, nagyobb, karakánabb pötyök kellenek, jobban elhelyezve, de nekem már így is nagyon tetszik: 

A képeslapot egy barátnőmtől kaptam.

Notice irony

És most jöjjön néhány salátás és körömlakkos poszt, küldöm mindenkinek, aki szereti, és annak, aki remélem érti az utalást. ♥ 

Micsoda hétvége

Ha az ember (lánya) egyedülálló, sokszor fennáll a veszély, hogy otthon, egyedül találja a péntek, vagy a szombat este. Most extrán aggódtam is emiatt, hiszen az elmúlt 3 hónap során programokkal, fröccsözéssel, romantikus összebújással, no és persze ezzel a fiúval töltöttem ezeket az estéket. Most azonban közeledett a hétvége, és nem tudtam, hogy lesz. Az fix volt, hogy fáradt leszek, mert minden nap korán kelek, sokat dolgozom. És igen, volt rá esély, hogy ülök majd a kanapén, és sajnálom magam, hogy már megint ez van. Szerdára viszont már biztos voltam benne, hogy nem fogok otthon ülni, és át is gondoltam, milyen lehetőségeim vannak, no meg persze, hogy mihez lenne kedvem. Szombaton mindenképp el akartam menni a Dürer kertbe a bringavásárra, ahol én csak körül akartam nézni, a barátnőm viszont használt bicajt szeretett volna, szóval ez adott volt, a többi viszont bizonytalan volt. És aztán iszonyú jól sikerült a péntek-szombat, és egy pillanatig sem tudtam sajnálni magam, mert

• az egyik hipercuki olvasóm hozott nekem cuccokat a nápolyi Sephorából, és a The Box-ban ejtettük meg a bizniszt, úgyhogy megkóstoltam a sós karamellás fánkjukat, soha többé Donut Library, ami nagyon geil (ezt így írják?) a boxos cuccokhoz képest, annnnyira finom, úristen. Kóstoltátok már?
• voltunk a csajokkal (meg egy imádnivaló kutyával) ingyenes, szülinapi Jónás Vera koncerten a Dürer kertben. Nagyon jól énekel a csaj, és jók a számok is, nekem valahogy mégsem jön át teljesen, pedig már Bánkon is láttam őket nyáron, de most másodszorra sem volt az igazi. Persze nem volt baj, közben mi röhögcséltünk, megbeszéltük, hogy a fiúk hülyék (throw rocks at them!). 
• sportfröccsöket ittunk, azaz fejenként 2 dl bort fejenként, szóval őrület volt.
• ott aludtam az egyiküknél, és asszem még nem volt éjfél, mikor mi már aludtunk.
• reggel 9-ig aludtunk, és reggelire kaptam frissen sült baguettet meg forró, frissen sült sajttortát. Mmmm. 
• voltunk a bringavásáron a Dürer kertben, de hogy minek? 
• aztán megnéztük a Street Food fesztivált, ahol hatalmas tömeg volt, és olyan kajákért kellett órákat (nem túlzok) sorban állni, amikért egy normál nap bemész a lelőhelyükre, kéred, és azonnal a kezedbe nyomják, szóval ez milyen hülyeség? A sok birka ember meg kimegy az Andrássyra és sorban áll a tűző napon. Mi is! Persze minden nagyon finom volt, a pulled pork szendvics, a gyömbérsör meg a joghurtfagyi is. 
• sajnos nyílt a Westendben Body Shop üzlet, úgyhogy elvesztem. Így hazafelé vettem magamnak olívás tusfürdőt, ami a legeslegfinomabb illat a világon. 
• hazavonatoztam, megszeretgettem a kutyám, a szüleim meg az unokahúgom, sétáltunk, mindenki kapott vacsit, lezuhanyoztam, pizsamát húztam, felkúsztam a kanapémra
• és most nagyon örülök, hogy vannak jó fej, segítőkész blogolvasóim, akik a kedvemben járnak, ilyen barátaim, akikkel mindenféle programokat lehet szervezni, és szívesen látnak ottalvásra és reggelire, hogy van egy köpésre izgalmas, gyönyörű Budapestünk, van Body Shop szuper cuccokkal, és már nem kell értük a Mammutba mennem, vannak szüleim, és anyukám mai legnagyobb sikerélménye, hogy vadászott nekem 'L'-es méretű tojást, mert én azt szeretem, van unokahúgom, aki ugyanolyan, mint én, csak kicsiben, és holnap lesz kutyája a menhelyről, hogy van egy pulikutyám, van macskám, akik hát egyszerűen ♥+:), és van kanapém, ahová le tudok ülni mindezt megírni.  
• és még vár rám egy nagy alvás, meg egy egész hosszú vasárnap.

Ez az idős párocska ma a vonaton mellettem utazott és kártyáztak. A bácsin csokornyakkendő volt volt fehér inggel, és olyan édesek voltak, hogy nem bírtam levenni róluk a szemem. Én azt hiszem még hiszek a szerelemben. 

morning!

Tegnap is lefeküdtem este 10-kor, és nem is volt gáz reggel, mikor 5-kor (illetve előtte 3 perccel) ébresztett a telefon. Még töksötét van kint, és a rádióban a Hajnaltáj című mezőgazdasági műsor megy. 

o.O

Surprise holiday recap

Annyira jókat eszem most, hogy senkihez nem kell igazodnom, nem engedem magam elcsábulni anyuékhoz, pedig ilyenek történnek, hogy hazaérek edzésről este 9-kor, és itt vár a konyhaasztalomon egy szelet torta meg 4 friss krumplis pogácsa, hát köszi. De most erős vagyok, és azonnal viszem is vissza. Jó, egy pogit azért megkóstoltam, edzés után belefért. Teletömtem a a hűtőt zöldségekkel meg hússal és hallal, és tök jó, hogy mindig akad valami egészséges ennivaló. Reggelire ma megint zöldséges rántotta volt, nem tudom megunni, ebédre őszibarackkal párolt csirkemell párolt sárgarépával és spenóttal, vacsira meg tonhalkrémet csináltam és összevágtam hozzá egy halom uborkát meg paradicsomot. Isteni volt minden. Mondjuk én ezt munka mellett nem bírom ilyen kreatívan intézni, de holnap reggel negyed 7-re (!!!) megyek a barátnőmmel edzeni, szóval igyekszem tartani az egyensúlyt. Vadásztam a Pinteresten új salátákat, és elképesztően nyálcsorgatókat találtam, majd megosztom veletek. 

És kitakarítottam ma végre teljesen, még az ablakokat is lemostam, letörölgettem a polcokat mindenütt, még a hajkeféket is beáztattam szappanos vízbe és megtisztítottam, szóval ragyog minden. Még a ruhásszekrényre vár egy nagy rendrakás, majd hétvégén, ha lesz kedvem. Jellemző rám amúgy, hogy ha bennem káosz van, akkor nagyon fontosnak érzem, hogy körülöttem tökéletes rendben legyen minden. 

Pfff, ne gondoljátok, hogy nem tudom, hogy felelőtlenség így elvesztegetni egy ajándékba kapott napot takarításra, főzésre (meg futásra), de nagyon jólesett itthon gondolkodni, pihenni, szorgoskodni, rendbe rakni magam körül a dolgokat, meg kicsit a lelkem is. Ó, és holnap délután fél1-től hétvége! 

Friends?

Tegnap azt írta az exem, a legutóbbi, akivel egy hete szakítottam, hogy mégsem akar már beszélni velem. Olyan rövidre zárta a levele végét, hogy gondolom, akkor a cuccaimat sem kapom vissza, mert ahhoz is kellene találkozni, jó, mondjuk két bugyi, két zokni, egy kicsi neszeszer pipere cuccokkal, több is veszett Mohácsnál. Meg is értem őt, valószínűleg bármennyire azt mondta, hogy igazam van, nem működött ez az egész, vérig van sértve, hogy elküldtem. Azért nem esik jól, komolyan azt hittem, hogy mi jóban leszünk, én naív.

Erre ma kiszúrtam, hogy az exem, az előtte lévő, a kutyás, más néven a seggfej exem törölt az ismerősei közül, pedig hát az ő szívét igazán nem törtem össze. Na erre teljesen kiakadtam, a kettő együtt már sok: ez komoly? Már ismerősök sem lehetünk, annyira szörnyű emlék ez az egész? Mit csinálok ennyire szarul? 

Az egész annyira felzaklatott, hogy elmentem futni (iszonyú meleg van, visszafelé végig sétáltam), ami persze kicsit kitisztította a gondolataimat. 

Kit érdekel, hogy ismerősök vagyunk-e a hülye fészbúkon egy olyan fiúval, akivel bár tényleg együtt voltam néhány hónapig, de a végén már nagyon bunkón viselkedett velem, és akit nem tartok egy jó fej embernek? És miért ne fogadhatnám el, hogy egy olyan fiú, aki szerelmes volt belém, nekem viszont az egész nem volt jó, nem akar barátkozni velem? Teljesen érthető, én is ugyanígy cselekednék a helyében, sőt cselekedtem is kétszer is már, mindkétszer, mikor megbántottak. 

Valahogy függetleníteni kéne magam ezektől az idióta oldalaktól. Tegnap este fél8-kor ágyba bújtam, és olvastam egy csomót, és ilyeneket kellene csinálni továbbra is a hülye internet helyett. Dolgozni, sportolni, olvasni, személyesen barátkozni, szuper programokat csinálni, ahelyett, hogy a gép előtt ülök és idegesítem magam. Ommmm. 

Sleep cycle

Annak ellenére, hogy nagyon intenzív volt az elmúlt néhány hét, teljesen kipihenten ébredek reggelente. És tudom is, pontosan mióta: amikor az esküvőn voltunk, megmutattam a(z ex) pasimnak az applikációt, amivel ébreszttetni szoktam magam, és akkor bekapcsoltam az alvásciklusos ébresztőórát (nyáron nem használtam, csak sima ébresztőt). Én mindig ezzel az appal kelek, mert nagyon finom, zen hangja van, és egyáltalán nem sokkol az ébredés. De azért hiába ez a meditációs zene, ha az embert a legmélyebb álmából ébresztik, az borzalmas. 

No és, mivel az ágy szélén, pofával lefelé kell tárolni alvás közben, ez a cucc érzékeli a mozgásodból (vagy mozdulatlanságodból), hogy mennyire alszol mélyen. És be tudod állítani, hogy ahhoz képest, hogy mikor akarsz kelni, a legéberebb állapotodban ébresszen fel - és szerintem működik. Előfordul néha, hogy ahogy megszólal az ébresztő, rájövök, hogy tulajdonképp már félálomban voltam, ő ezt érzékeli, és felébreszt. Profi, nem? 

Itt látható, hogy 6:30-ra van beállítva, és akkor ő 6:00 és 6:30 közt akkor kelt fel, amikor neked a legjobb. Asszem lehetne ez az intervallum bármi, és talán a 45 perc a legideálisabb, de nekem jónak tűnik a 30 perc. 

Itt pedig az egyik éjszakám látszik (igen, lefeküdtem aludni már este 10-kor), látszik, mikor voltam éberebb, és hogy 6-ra volt beállítva, de felkeltett 5:37-kor. És hihetetlenül kipihenten ébredtem, hosszú volt a reggelem és tök jó a napom. Tudom, szarul hangzik ez a korai kelés, ha elméletileg nem lenne még muszáj akkor kelni, de tilos visszaaludni (nem is enged, van szundi, de 1 percenként, gyilkos), az teljesen agyoncsapja a módszert. És hát azt természetesen nem teszi könnyebbé ez az app sem, hogy kibújjak a finom, meleg takaró alól, de hát valamit valamiért.

Szóval nagyon ajánlom, szerintem abszolút must have. ITT található.

Surprise!

Kéthetente van egy szerda, amikor csak a 4. órára, azaz 10:50-re kell bemennem a suliba, mondjuk utána a 8. óráig vagyok. Ez a nap ma van. Örültem, hogy van egy fél szabad délelőttöm, felkeltem fél7-kor, csináltam zöldséges rántottát, facsartam grapefruit levet, sétáltam a kutyával, edzettem karra és vállra, mert tegnap edzésen főleg altestre dolgoztunk, kicsit készültem az óráimra, kitakarítottam a konyhát, a wc-t meg a fürdőszobát - hihetetlen, hogy 4 óra mennyi mindenre elég. Aztán biciklire ültem és bementem dolgozni. 

Már útközben gyanús lett, hogy mennyi diákunkat látom szembejönni. Aztán bementem, és kiderült hogy csőtörés van a suliban. Csak az első 3 órát tartották meg, ami nekem nem volt, ugye, a többi elmarad - annyira tökéletesen tudok időzíteni. És holnap sem lesz tanítás, a péntek majd kiderül. A holnapi napot valamelyik szombaton rövidített órák keretében be kell majd pótolni, de én az élj a mának filozófia lelkes, hithű, megingathatatlan követője vagyok, így ez most jelenleg egyáltalán nem hat meg. 

:)

Jajj

Ma volt 7 órám egymás után, ma van a szülői, este edzés, egy csomó ügy pluszban. A tegnapi kislány bocsánatot kért, elismeri, hogy igazam volt, nem fog ellenkezni, azt szeretné, ha jó kapcsolatunk lenne, anyukája is ezt mondta. Hát jó. Közben igazolások, feszkó a kollégák közt, otthon arra nincs időm, hogy elmosogassak... Jó, arra pont volt, de kosz van, kupi, nagyon zavar. Úgy érzem, hogy összecsaptak a hullámok a fejem felett. Nagyon várom az április végét... Az összes osztályom végzős ugyanis, és addig jönnek csak. Jó, most túlzok, de nagyon durva lesz az év.

Banános keksz csokidarabokkal

A kolléganők befogadtak a nagyszünetes kávézós bandájukba, és ha nem is megyek minden nap, azért cukik. Sütit vagy kekszet is hoz valaki majdnem minden nap, úgyhogy gondoltam, veszek ma én is valamit a lidliben, de minden keksz béna volt, ami meg finomnak tűnt, az meg aránytalanul drága és kevés volt. Úgyhogy vettem egy tábla tejcsokit, hazajöttem és sütöttem inkább. Erre a kekszre esett a választásom, régen sokszor megsütöttem, gyors, egyszerű, meglepően finom. 2 banán kell hozzá, 25 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 tojás, barna cukor érzéssel, egy csipet só, és persze csoki. Ilyen szép, és nagyon finom. No és a legjobb, hogy isteni, otthonos, őszi, banános sütiillat lett tőle az egész lakásban.

Taní-tani

A kiskutya jobban érzi magát. Reggel még nagyon bánatos volt és lassú, de aztán eljött velem sétálni egy rövidet, és akkor már egész lelkes volt. Délutánra pedig már kifejezetten jókedvű volt, még néha felnyüsszent, de eljött velem vásárolni, és már lelkesen vacsorázott is. Nem tudom, mi lehetett, de úgy tűnik, megmarad. 

Ma szuper napom volt, jók voltak az óráim, és voltam egy számomra ismeretlen osztálynál helyettesíteni, akiknek meg is tartottam az órát, nem csak alibiztem, ahogy sokszor helyettesítéskor csináljuk, és annyira bejött nekik, hogy kérdezték, hogy ugye jövök szerdán is, mikor a következő órájuk lesz. A legnagyobb bók, amit mostanában kölyköktől kaptam, az viszont az volt, hogy "már vége is van az órának?". 

Viszont ma kiosztottam életem első osztályfőnöki figyelmeztetését, teljesen jogosan, nem csak szerintem, hanem az osztálytársak szerint is. Holnap lesz a szülői, és felhívtam az anyukát, de nem vette fel, így megírtam neki, hogy jöjjön már el, és beszéljünk, és visszaírt, hogy dolgozik, és reméli, hogy meg tudok küzdeni ezzel a 'nagy' problémával egyedül is. Mondjuk nem tudom, mit csodálkozom, ha elkallódnak a gyerekek, és azt hiszik, bármit megtehetnek következmények nélkül, ha a szülőket ennyire nem érdekli, hogy mi újság velük a suliban. Azért leforrázott ez a válasz, és elég szarul érzem miatta magam, de még mindig jobb, mint amit a kollégámnak írtak, mikor az ellenőrzőbe írt beírás alá elrontotta a dátumot, a következő napit írta, és azt válaszolta a szülő, hogy nagyon örülök, hogy a tanárnő tudja, hogy hogy fog viselkedni a fiam holnap. Bármennyire szeretem ezt a munkát, kezdem látni az árnyoldalait. 

:(

Nem elég, hogy szomorú vagyok amiatt, ami történt, vasárnap este van, kedden szülői értekezlet és a tanmenetek leadási határideje (nem vagyok, és nem is leszek kész), nem takarítottam a hétvégén, de még a kutyám is beteg. Reggel még semmi baja nem volt, azóta viszont sírdogál, elbújik, alszik, nem eszik, és úgy bújik hozzám, hogy látom, hogy nagyon-nagyon rosszul érzi magát valami miatt, a szeme borzasztóan, fájdalmasan szomorú. Valami belső dolog, mert nem sérült, de olyan nehéz ez, hogy nem tudják elmondani, mi bajuk. Nem tudok mást csinálni, mint hogy ülök mellette, simogatom és beszélek hozzá. Most alszik, ha holnap délutánig nem lesz jobban, akkor megyünk a doktorbácsihoz. 

Three little birds

Tegnap este vártak a kedvenc helyünkön a barátaim, bár hajnal 1 után már össze-vissza ásítoztam, a fröccs sem csúszott, úgyhogy vizet ittam. Persze elmeséltem, hogy mi történt, furamód az egyik fiút érintette meg legjobban a történet, egy óra múlva azt mondta, hogy ő még mindig ezen gondolkodik, mert ő el tudja képzelni, milyen lehet ilyen szerelmesnek lenni valakibe, és hogy aztán mégsem sikerül megfelelni neki - szörnyű kudarc lehet. Ezzel nem vigasztalt meg, de jólesett átbeszélni a dolgokat még egyszer. Ő is azt mondja, jobb ez így mindkettőnknek, és ez nem jelenti azt, hogy bármelyikünkkel gond lenne, csak nem illünk össze. Sajnos. Utána viszont annyit nevettünk, hogy már fájt a hasizmom, az egyik barátnőmnek teljesen olyan a humora, mint Phoebe-nek a Jóbarátokból, imádok vele lenni.

Reggel fél 10 körül keltem, toltam egy jó kis kiadós reggelit, majd fogtam a kutyát és elmentünk a piacra, vettünk mindenféle zöldséget, szőlőt, szilvát. A piac bejáratánál lévő cukrászdában, ami mellé a bicajt szoktam kikötni, ült egy kék hajú lány, aki nagyon sírt egy pasinak, és épp tanúja voltam, hogy egy középkorú, teljesen idegen nő hozott neki sütit, és azt mondta neki, hogy látja, hogy milyen szomorú, és ne szomorkodjon, az élet néha nehéz, de majd rendben lesz minden megint. Én ott elolvadtam, és a kék hajú lány is mosolygott végre. 

Hát, én sem vagyok valami jókedvű. Bűntudatom van, és persze most, hogy szakítottunk, már egyből színesebbnek látom a kapcsolatunkat, reggel az volt az első gondolatom, hogy felhívom, és visszacsinálom a dolgot. Persze az eszem okosabb a szívemnél, de azért nem könnyű, főleg belegondolni, hogy hogy érezheti most ő magát. Aztán itt volt az egész család, és a bátyám persze ráérzett, hogy valami nem kerek, és amikor kettesben maradtunk rákérdezett, hogy mi újság, és miután elmondtam, azt kérdezte, láttam-e már olyat, hogy egy kapcsolat nem működik annak ellenére, hogy mindkét fél dolgozik rajta, és aztán varázsszóra mégiscsak elkezd működni. Hát, nem láttam. És többen is meséltétek, Pillanat például, hogy hasonló, egyenlőtlen kapcsolatot újra kezdtetek, és aztán ugyanoda lyukadtatok ki. Azért nehéz visszafognom magam, hogy ne írjak neki, hogy hogy van, és beszéljünk. 

Aztán délután már nem bírtam elviselni a családot meg az ezer viháncoló gyereket az udvaron, így inkább bicajra ültem, és idegből tekertem 40km-t, nagyon jólesett, süttettem is az arcom a nappal kicsit egy nagyon szép helyen. Aztán, ahogy beértem a városba a parton vezető bicikliúton, megláttam a vizslás fiút a kutyájával, ahogy a kavicsos parton a víz mellett ülnek. Ő nyomkodta a telefonját, a kutya meg azonnal észrevett, és rohant felém. Megálltam és becsatlakoztam melléjük, megszeretgettem a vizsláját, néztük a naplementét, dobáltuk a kavicsokat és dumáltunk, elmeséltem azt is, mi történt. Mindenki, ő is nyugtat, hogy jól döntöttem, és tudom is ezt, de azért... Az élet olyan nehéz. De ahogy a nő is megmondta a kék hajú lánynak, minden rendben lesz.

You are far

Tegnap este találkoztunk, volt némi small talk, aztán szakítottunk. Szegény, nem számított erre, és nagyon elkeseredettnek tűnt, mikor elváltunk, de ő is azt mondta, tudja, hogy ez a helyes döntés. Egyetértettünk abban, hogy mi nem működünk együtt valami miatt. Amióta elmondtam neki, hogy mik zavarnak, szörnyen rágörcsölt erre az egészre, és minél inkább próbált feszülten megfelelni nekem, engem annál jobban zavart, hogy milyen görcsös, ideges, mű, hülyén viselkedik - de tényleg, már olyan is volt, hogy ült mellettem valami szituban, beszélgettünk másokkal, és pedig egyszer csak felé fordultam, rámosolyogtam, csak egy összenézést szerettem volna, mert hát ő a pasim, vagy mi, ő pedig ijedten visszakérdezett, hogy mi van?, hogy éppen mit csinál rosszul.

Egy vicc volt már az egész, egyfolytában azt próbálta kitalálni, hogy mire vágyom, hogy lenne jó nekem, engem pedig egyre jobban idegesített, hogy mennyire látszik rajta, hogy nem bírja elengedni magát, mindent alárendelt nekem, már-már a megalázkodás szintjéig (ezt neveztem úgy, hogy kiskutya-szerű rajongás). Ördögi kör volt, már egyáltalán nem tudta magát adni, én meg szuperbunkón viselkedtem vele emiatt, amivel még jobban elbizonytalanítottam. A legrosszabbat hoztuk ki egymásból. Tegnap azt mesélte, hogy mielőtt felhívott volna, hogy hol/mikor találkozunk, 10 percig szorongatta a telefonját, elszívott két cigit. 

Nem váltunk el haraggal, egyikünk sem hibáztatja a másikat, és szerintem fogunk még találkozni (és cuccaim is vannak nála), de biztos vagyok benne, és ő is tudja, hogy mi nem vagyunk egymáshoz valók, mindketten boldogabbak leszünk külön. Sajnálom, mert amikor le tudott lazulni, főleg a bensőségesebb pillanatokban, olyankor nagyon jó volt együtt, intellektuálisan pedig tökéletes partner volt - bár az utóbbi időben annyira görcsölt már, hogy beszélgetni se nagyon tudtunk. Egy idő után már nem volt számomra vonzó, nem voltam szerelmes, nem tudtam felnézni rá. Ő pedig mindezek ellenére nagyon szépeket mondott tegnap, hogy egy főnyeremény vagyok, a tökéletes nő, azért akart ennyire, bármit megtett volna értem - basszus. Nem jó érzés. 

Mondjuk az is sokat elmond arról, hogy mennyire fiatal még, és mennyire rosszul látja a dolgokat, hogy ültünk az Anker előtt, kezünkben pohár és cigaretta, jöttek-mentek a vidám fiatalok, és jött arra egy öltönyös, jó kiállású pasi, és ahogy elsétált mellettünk, rám nézett, de csak egy pillanatra, és erre odasúgta a pasim, hogy úúú, hogy megnézett ez a srác, you're back in the game. Erre mondjuk nem tudtam mit mondani. 

Nem :( Part II.

Még az előző pasimmal próbáltam tudatni, hogy bennem hagyott nyomot a házasságom, a szakítás és a válás, még nem vagyok teljesen jól (talán emlékeztek, pont akkor ismerkedtünk meg, mikor a válás zajlott), és legyen velem türelmes. Ő, mondjuk tény, hogy nem volt valami toleráns ember, és eléggé ki is volt ezen akadva, hogy neki ez nagyon szarul esik, és ha van egy új, akkor annak felül kell írnia a régi kapcsolatot. Én ezzel nem értek egyet, mert szerintem lehet emésztgetni egy régi szerelmet akkor is, ha már újra szerelmes az ember, és igenis, egy igazán jó partner el tudja ezt fogadni, sőt, akár meg is hallgat, hiszen tudja, hogy a gyógyulás az ő malmára hajtja a vizet. Hiszen nem feltétlenül jelenti ez azt, hogy visszasírod a másikat, de mégiscsak nyalogatod a sebeidet, és gyógyulsz, ráadásul szerintem mindez jó kis őszinte alapot is jelenthet, nem? 

De az biztos, hogy az embert átsegíti egy ilyen helyzeten, ha újra szerelmes és boldog, hiszen sokkal könnyebb előrefelé nézni, ha van kivel, hogyan elképzelni a jövőjét, ha látja, hogy van élet az ex után, és nem is akármilyen élet. És hát sajnos nekem most, ahogy sejtettem, nem segít ez a dolog. A pasim, bármennyire cuki, és szeret engem, nem jelent fogódzkodót ezen a ponton, sajnos, ami megint csak egyértelművé teszi, amit már sejtek egy ideje.  

Olyan könnyű lenne a homokba dugni a fejem, csak hagyni, hogy menjenek a dolgok a maguk útján, és csak jól érezni magam. Nem ez lesz a kedvenc hétvégém.

Nem. :(

Már megint tele van dilemmákkal a fejem. Persze folyamatosan óráim lesznek egész nap, de ma dolgozatiratós napom van, szóval majd részletekben. 

Szerintem tök szupin túltettem magam a váláson, legalábbis szeretem ezt gondolni. Kellett hozzá néhány radikális döntés, de működtek, tartottam magam ahhoz, amit elhatároztam, ügyes vagyok, tisztában vagyok vele, hogy ez nekem így jobb hosszútávon. Nem gondolok rá, nem szomorkodom miatta, hiszek benne, hogy majd lesz jobb. 

De van ez a fiú, a francia, aki az exférjem barátja, és tegnap megint belefutottam a levelébe, ahogy takarítottam a FB inboxomat, és megnyitottam a profilját (ő az, akinek nem jelölöm vissza a let's be friends nyomulását). És volt rögtön egy kép, aminek a kommentjeiből rájöttem, illetve arra következtetek, hogy az a lány, akit az exférjemen keresztül ismerek, és a legjobb barátnőm lett, de tényleg, imádtuk egymást, most az exem barátnője. 

Ez a lány, amikor megismertem, már tizeniksz éve együtt volt egy fiúval, aki az exem legjobb barátja volt, és aki amúgy orrba-szájba csalta. Én több irányból is tudom, hogy egész konkrétan másik barátnőt tartott mellette évekig, amikor először találkoztunk, azt ecsetelte, hogy milyen romantikusan ismerkedett meg a másik barátnőjével. Ez a lány pedig semmit nem sejtett az egészből, a haverok sunnyogtak, mi is, mert mit lehet ilyenkor tenni, ő pedig sírdogált otthon, mert a fiú megmondta neki, hogy nem akarja feleségül venni, és nem akar gyereket (tizeniksz év után, egyetem óta voltak ugye együtt). Én győzködtem, hogy hagyja ott a fiút, de hát persze nem. Na de úgy tűnik, hogy ezek szerint szakítottak, és az exem meg ő egymással vigasztalódnak.

Kicsit megütött a dolog, szerintem ez nem furcsa, de Isten látja lelkem, meg hát ti is itt a blogon, hogy szívből kívánom, hogy legyenek boldogok együtt, szerintem össze is illenek, mindketten nagyon cukik, szuper kis páros lesznek ők. Amióta mi szakítottunk, a lány sincs már az életemben, szóval nekem ez nem veszteség, illetve sajnálom, hogy már nem vagyunk barátok, de nekem ez így egyszerűbb. Arról meg nem is beszélve, hogy az ok, amiért elváltunk, a férjem részéről nem oldódott meg, neki egész életében együtt kell ezzel élnie, és az ég óvja azt a csajt, aki ennek ki lesz téve ennek a dolognak, mert hogy ki lesz, az tuti - de ez már nem az én problematikám. Na, és még örültem is este, hogy milyen kevéssé érint meg a dolog, és könnyű szívvel feküdtem le aludni. 

És akkor arra ébredtem hajnal 4-kor, hogy elmegyek hozzájuk a gyönyörű közös lakásukba (fogalmam sincs, hol, hogyan élnek pedig), és hisztizve, kiakadva számon kérem őket, hogy hogy a faszba jönnek ők ehhez, és én hogy át vagyok vágva, és hát úristen. Egész hosszú álom volt,  emlékszem rá részleteiben, és iszonyú megalázó érzés még úgy is, hogy csak álmodtam az egészet. Most komoly? Így érzek? De hát nem is így érzek. :( 

folyt. köv. 

Oh, what a life we live

Azon gondolkodtam ma, hogy mennyire ironikus, és milyen tökéletesen bemutatja a világunkat az, hogy néhány óra alatt 150 lájkot kaptam az új (amúgy nemúj) profilképemre a féjszbúkon, és mentek alá a cukkerkodások, de közben tökegyedül töltöttem az egész délutánomat és estémet (illetve a tanmenetek azok hűségesen ott voltak velem), és akikkel kommunikáltam (a pasim, a bátyám, egy kolléganőm, Pillanat), azokat is én kerestem, mert amúgy senki sem foglalkozik velem/ír rám/emeli fel a telefont. Ez nem nyüszögés, csak ténymegállapítás. Ezért utálom a fb-os születésnap-köszöntéseket is, hát mennyire személytelen már, hogy még egy sms-t sem kell írni? Amióta én leszedtem onnan a szülinapom, alig köszönt fel valaki, de nem baj, mert akik igen, azok viszont nem csak illendőségből teszik, kapok tőlük ölelést meg puszikat, és koccintanak is velem.

Lány biciklin, cigarettával

És még olyan is volt, ma, hogy ma autóval voltam a suliban, és ahogy kikanyarodtam az iskola elől, megláttam, hogy egy gimis lány bicajozik lassan, nagyon csinosan a barátnői mellett egy menő fehér biciklin, egy kézzel fogta a kormányt, a másik kezében égő cigaretta. Tudom, hogy nem menő cigizni, de én is dohányoztam ennyi idősen, és teljesen franciás volt a csajszi stílusa, bejött, megnéztem, elmosolyodtam. A mi sulinkban alig van olyan diák, aki bringával jár, talán összesen tíz, talán annyi se, és egy lány sincs közöttük, a cigarettázó leányzó sem a mi iskolánkba jár (a környékünk egy campus, több suli van). No és ahogy vezettem haza, megláttam egy másik bicikliző lányt, már messziről, hátulról láttam, hogy milyen stílusos, bár kicsit kacskaringózott, ahogy tekert, és ahogy megelőztem nem túl gyorsan, megnéztem oldalról, és Ellie volt, az egyik cuki blogger innen jobbról a listámról (neki két blogja is van, ez és ez, az előbbi nagyon okos, az utóbbin pedig van sok kép, ezért ismerem fel őt). Olyan kicsi a világ. Szép a sárga kabátod, Ellie!

Na jó, annyira nem borzasztó

Eredetileg nyüszögni ültem le megint, de aztán közben elmentem zuhanyozni, pizsamát meg puha, vastag zoknit húztam, beburkolóztam a meleg, színes, csíkos köntösömbe, és mire kiértem a konyhámba, egy Twix várt az asztalon, a csoki, amiről anyukám tudja, hogy a kedvencem, és amit majd tízóraira fogok holnap elpusztítani. Hát ilyen cuki ő. :) Úgyhogy már nincs is kedvem panaszkodni, plusz van néhány szép képem is, meg azért történtek jó dolgok is ma. Például...

• ...lett egy új diákom, egy gimis lány, akit emelt szintű nyelvvizsgára készítek fel, okos, szimpi, iszonyú jó vele beszélgetni, és azért, hogy hétről hétre foglalkozom vele, kapok egy csomó pénzt. 

• ...nem, nem én kaptam el a csokrot, de Trillian esküvője után megkaptuk a szép, színes asztaldíszeket, és én még most is gyönyörködöm az enyémben:

• ...a mai kiegészítőim, a csatot az unokahúgomtól kaptam, és nem tart semmit, csak dísznek rakom a hajamba: 

• ...és lecseréltem az egész nyár során hordott fehér tornacipőm, íme az új szerelem. Annyira bejön, ragyog, látom, ahogy messziről kiszúrják, és konkrétan mindenki odavan érte: 

• holnap pedig nincsen első órám, és így aludhatok hétig. És aztán fél 1-kor már végzek! Szóval igen, kicsit jobb lett az órarendem.

Zzzzz

A héten megint 30 órám van, 40 órát vagyok bent, délutánonként angolórák itthon, tanmenetek, és hát nagyon fáradt vagyok. Közben örülök, hogy lettek új diákjaim, és így lesz plusz pénzem, de közben meg tudom, hogy el fog jönni az az idő, hogy fizetnék, hogy délután már ne kelljen dolgoznom. Jó lenne, ha nem ezen nyüszögnék jövő nyárig, reménykedem, hogy normalizálódnak a suliban és bennem is a dolgok, beáll az energiaszintem, és most csak sokként érte a szervezetem a sok munka az egész nyári semmittevés után. Viszont azt hiszem, nem lesz túl sok szabad gyököm arra, hogy hétközben bejárkáljak Budapestre, ahogy egyébként szoktam, pedig az olyan szuper feltöltődés szokott lenni, hogy nem itthon ücsörgök munka után, hanem társasági életet élek, csavargok, kulturálódom. Na most majd hétvégén ezerrel feltöltődöm, és akkor jövő héttől másképp lesz, becsszó. Egyébként mások is meglehetősen kifacsartnak tűnnek körülöttem, az is lehet, hogy front van, vagy nem tudom.

Egyébként most épp itthon vagyok, mert az első órám után rögtön volt két lyukas, és iszkoltam is haza azon nyomban, mert én ezt megérdemlem. Pedig a nagyszünetben megbeszélés is van, de megkértem az egyik kolléganőmet, hogy jegyzeteljen nekem. Úgyhogy kicsit ücsörögtem a napon a kertben, simogattam a kutya- és macskafejeket, ittam mogyorótejes kapucsinót, aztán 10:50-re megyek vissza az iskolába. Nagyon várom a délután fél 5-öt. 

Filmhősnő üzemmód ON

Már megint eggyel több részt néztem meg a sorozatomból, mint beleférne, már megint nem írtam elég tanmenetet, és így az utolsó pillanatra fognak maradni. Már megint nem készültem eleget az óráimra, nem edzettem, chipset ettem és mogyoróvajas jégkrémet zöldségek helyett, és mivel bevásárolni sem mentem el, nem főztem, ezért holnap sem lesz egészséges uzsim a suliban, hanem a büfében fogok szendvicset venni jó drágán. Megint túl sok pénzt költöttem olyan dolgokra, amikre nincsen szükségem. Nem hívtam vissza a barátnőmet, aki azért hívott, mert csütörtök óta nem válaszolok az e-mailjére, nem vittem el hosszabb sétára a kutyát, csak rövidkére, és nem éltem a kutyasétáltatás kapcsán szociális életet, pedig olyankor olyan jól lehet (mert olyankor ott a vizslás fiú, a farkasos fiú, meg a többiek, akikkel össze szoktam futni, és örülnek nekem). Nem vagyok elég szervezett, nem koordinálom jól az életem, lusta vagyok. 

És a legrosszabb, ami miatt a legnagyobb bűntudatom van, hogy kvázi foghegyről válaszoltam a pasim levelére ma, pedig szerette volna belőni a hetet, hogy mikor találkozunk, mit csinálunk, és nagyon lelkes, és cukker tervei vannak, de csak épphogy válaszoltam neki, mivel a hétvégén, meg ahogy vezettem hazafelé és dumáltunk, megbizonyosodtam róla, és muszáj volt bevallanom magamnak, hogy én nem vagyok szívvel-lélekben benne ebben a kapcsolatban. És hát who am I kidding, tudjuk ez mit jelent. És azt is tudom, hogy bár jól érzem magam vele nagyon, és ilyen módon ez egy működőképes, könnyed kapcsolat is lehetne, mégsem húzhatom sokáig, mert ő nagyon szeret, hisz ebben az egészben, és én nem akarom őt a szükségesnél jobban megbántani. Ez van, tudom, szar az egész, az én hibám. 

A blogokon, a FB-on és az Instagramon keresztül annyiszor azt gondolja az ember, hogy mások élete tökéletes, és tudom, hogy én is főleg a színes-szagos dolgaimat mutatom meg itt, pedig hát úristen, ha tudnátok. Azért szeretem ezt a sorozatot is, a Hidat, mert annyira jól megmutatja, hogy a legszebb, leggazdagabb, legsikeresebb emberek, akiknek tényleg mindenük (értem itt a családot, munkát, megbecsülést főleg) is csetlenek-botlanak, szörnyen béna döntéseket hoznak, nem becsülik meg, amijük van, és és ezerszer elcseszik az életüket. És hát én is. De legalább őszinte vagyok magamhoz, és igyekszem. 

És megint látom, hogy itt fogok ülni a kanapémon egyedül, csak a macska meg a kutya fog versenyt horkolni a szőnyegen, és megint kitalálhatom, mi újság, hogy merre tovább. De most valahogy azt is tudom, hogy ez így is jól van. Ilyen az élet. Nem tökéletes. 

Ójaj

Tegnap délután aludtam egy picit, aztán néztem Hidat, a dán kedvencemet, majd tettem-vettem, és 10-kor elmentem aludni. Persze annyira fáradt voltam, hát reggel 5-kor még táncoltam meg kajszipálinkát ittam, hogy tudtam, hogy a 8 és fél óra alvás sem fog kompenzálni. Mégis, reggel úgy éreztem, hogy egész ügyesen sikerült összeszedni magam, legalábbis nem volt túl lelombozó a tükörben látott Ilonka, mondjuk szerintem én elég ügyesen tudok úgy tenni, mintha (mert, ha emlékszünk, jó a pirosítóm). Viszont a suliban így is több kollégám megkérdezte, hogy mi a baj, annyira vidám meg energikus szoktam lenni és ehhez képest halvány mása vagyok önmagamnak, és hát igen, éreztem én is, szét vagyok esve. Mindent a tanáriban hagytam, mindent elfelejtettem, türelmetlen voltam, és hát nagyon nem volt kedvem. 7 órát nyomtam le egyben, szünetekben intézkedés, ilyenkor pisilni vagy enni sincs időm, majd volt itthon bizniszinglis órám, aztán most meg le kell ülni megírni a tanmeneteket (13 darabot kell megírnom egész évre), aminek egy hét múlva lesz a határideje. 

Elképesztő, hogy még csak egy hete megy a suli, de már most olyan hulla vagyok, mint mondjuk februárban szoktam lenni. Jó, majd ha kipihenem magam, kicsit jobb lesz. Hétvégére nem szervezek az égvilágon semmit (csak a tanmeneteket), és majd akkor. Jaj, mikor lesz már péntek. Nyüssz. 

Igen

Múltkor Ádám írta, amikor épp pszichológuson törtem a fejem, hogy az én olvasóim a legjobb pszichológusok, és teljesen igaza van. Mostanában nincsen körülöttem olyan nagy dráma, de amikor volt, a szakítás és a válás idején, akkor verődött a blogom köré egy úgy 15-20 fős válogatott olvasóközönség, akik napi szinten jártak ide lelki támaszt nyújtani nekem. És nem csak a buksimat simogatták, vagy ismételgették, hogy majd minden rendben lesz, és majd az idő mindent begyógyít, hanem elmesélték a saját történeteiket, segítettek boncolgatni a történteket, magyarázatot, megoldásokat keresni, kitalálni, hogy hogyan legyek jobban, és sosem engedték, hogy önmagam hibáztassam a történtek miatt. Bármennyit sírhattam, nyüszöghettem, akárhányszor kiborulhattam, soha nem untak rám, mindig azonnal, perceken belül jöttek a kommentek, így sosem maradtam egyedül a fájdalmammal, a kétségbeesésemmel, akkor sem, amikor a családom, a barátaim már nem nagyon tudtak mit mondani, nem értették, miért nem lapozok már. Az, hogy blogoltam akkor, és ez a kis csapat támogatott, nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy túléltem azt a borzalmas időszakot, és mindig hálás leszek nekik ezért. 

Ezeket az olvasókat azóta szerintem mind ismerem személyesen, de volt egy lány, egy nagyon karakán, nagyon jó fej, okos, szörnyen szókimondó és egyenes olvasóm, akire a többiek néha hivatkoztak is, amikor nem tudták, mit mondjanak, hogy majd jön ő, és jól megmondja, és aztán tényleg jött, és tényleg mindig tudott olyasmit írni, amitől tudtam másképp látni a dolgokat, például kíméletlenül kiosztotta az exférjem, mikor csinált valami olyasmit, amitől megint összetörtem. Mindig segített, hogy kicsit jobban érezzem magam, hogy tisztán lássam a helyzetem, és ne vágyódjak vissza egy olyan emberhez, aki kíméletlenül összetörte a szívem. Mi sosem találkoztunk, mert ő külföldön él, de kicsit azért leveleztünk, mesélt magáról, láttam róla fényképet is. 

És most teljesen spontán meghívott az esküvőjére:). A hétvégén a Balaton-parton hozzáment egy nagyon cuki fiatalemberhez, akit mindössze egy éve ismer, és ahogy néztem, hallgattam ahogy holtomiglant-holtodiglant fogadnak egymásnak az icipici kápolnában, mosolyogtam rajta, hogy milyen természetesnek érzem, hogy én is ott vagyok a pasimmal együtt, mintha egy régi barátnőm boldogságának örültem volna. És aztán reggelig roptam a családjával meg a barátaival, toltuk együtt a kajszipálinkákat, hajnal 5-kor pedig takaróba burkolózva, kettesben beszélgettünk a teraszon mindenféléről, mintha ezer éve ismernénk egymást. És annyira jó volt. Úgyhogy köszönöm, Trillian, hogy ott lehettem, és innen is kívánok nektek száz évnyi boldogságot. ♥

Hello weekend!

Úgy tűnik, hogy lesz azért valami változás, nem lesz minden nap 8 órám, bár az "A" héten 31 órát fogok tartani, ami kvázi úristen. Hogy ezekre az órákra mikor fogok készülni, arról mondjuk fogalmam sincsen. De a "B" hetem kicsit lazább lesz (21 óra), bár olyankor meg elég sanszos, hogy be fognak osztani helyettesíteni. És ne felejtsük el, hogy én még munka után otthon is szoktam tanítani, mert kellenek a pénzmagocskák a mindenféle funra: ruhákra, csavargásra, finom kajákra. Na mindegy. Viszont olyan jó megint ráérezni, hogy mennyire szeretek tanítani, és hogy ez nekem könnyedén, örömből megy, és nagyon, nagyon aranyosak az új osztályaim.

Óóó, és itt az ősz! Tegnap délután voltam bent Budapesten mindenfélét intézni, és már konkrétan rosszul esett a fülledt meleg. Úgy látszik, vissza kell vonnom, hogy én a trópusokon szeretnék élni, ahol mindig meleg van, és karácsonykor a kertből lehet szedni a mangót a gyümölcssalátához. Ezek szerint az én szervezetem is úgy van beállítva, hogy jön az ősz, majd a tél, helló, hol van már a lehűlés.

A hétvégére meg olyan spontán jó kis programunk alakult a Balatonnál, hogy még mindig alig hiszem. Esni fog állítólag, de kit érdekel, ha van vízálló kapucni a kék dzsekimen, jó társaság, izgi program, pasi, aki melenget ha fázom, finom ennivalók meg jó kis fröccsök?

Virágos jókedv

Nagyon szeretek ruhában járni. Mármint úgy értem, hogy egyberészes női ruhában. Nagyon kényelmesek, nem szorítják a derekamat-hasamat, nőiesek, működnek alkalomra és hétköznapra egyaránt és nem kell gondolkodni, hogy mi mivel passzol. Rengeteg sorakozik belőlük a szekrényemben, és az esetek 90 százalékában hozzájuk nyúlok reggel. A kedvenceim a hosszú ujjú ruhák, mert azok télen is a barátaim, a rövidebbeket olyankor tunikának is hordom, ha épp nincs kedvem harisnyával bajlódni.

Persze a legtöbb ruhám színes. Ez az egyik nagy kedvencem, úgy két éve vettem a Springfieldben. Elég lezser szabású, nem szűk, de nem is bő. Szerintem nagyon szépek a színei, csupa apró virág az egész ruha, mindig nagyon jól érzem magam benne. Én nagyon szeretek tornacipőt hordani a ruháimhoz, valahogy elveszi az összkép élét, sokkal vagányabb, fiatalosabb, mint ha mondjuk balerinát vennék fel hozzá. Ez a zöld velúrbőr cipő pedig színben, anyagban is tökéletes párja ennek a ruhának. Szerintem. :)

Pasik

Szoktam magamnak teljes kiőrlésű szendvicseket csinálni uzsira, most a héten serranoi sonkával, rukkolával, szárított paradicsommal, mellé csomagolok paradicsomot, joghurtot. Kicsi, gusztusos az egész, nem túl sok, de teljesen kielégítő, finom, sokfajta ízű. Na és most a pasim itt aludt két este, és reggelente neki is készítettem kis csomagot. Hát látnotok kéne az arcát, amikor átadom neki (tökéletes boldogság), meg az sms-t, mikor megtízóraizza. :) Szerintem végérvényesen belém szeretett.

Call me!

Ma reggel a pasim ottfelejtette nálam a telefonját, majd elment Budapestre dolgozni, mint aki jól végezte dolgát. Mivel ahol most dolgozik, nincs kompjúter, így nagy kérdés, hogy hogyan érjem el, hogy megbeszéljük, hogy mikor/hol találkozunk, hogyan adjam vissza a telefonját? Persze aztán feltalálta magát, és megtalálta a módját, hogy üzenjen, de hát én közben szétizgultam magam, hogy most mi lesz (ő viszont abszolút nem). Arra viszont egyáltalán nem emlékszem, hogy hogyan találkoztunk/egyeztettünk/maradtunk életben a mobiltelefonok előtti időkben? :)

Ez pedig a világ egyik legcukibb száma:

Nem hiszem el

Minden nap van első órám és nyolcadik is. Minden nap, ilyet még nem is láttam senkinél. Sírok.