A gyerekünkkel nagyon könnyű együtt élni. Gondolom, ehhez kell, hogy ő nyugis és jó természetű, meg az is, hogy én nem feszülök semmin, Barni meg nagyrészt rámhagyja, hogy kitaláljam, hogyan csináljuk a dolgokat, és örül, hogy nem kell feszülnie neki se. Este 7-kor megfürdetjük a babát, amit imád, utána mindketten megszeretgetjük, megszoptatom, és valamikor este 8 és 9 körül stabilan elalszik. Körülbelül 7 órát szokott aludni, van, hogy egy órával kevesebbet, van, hogy többet. Ez azt jelenti, hogy 3-4-5 körül kel, általában felébredek, mikor mocorog vagy cuppog, tisztába teszem és kiköltözünk a kanapéra, ott lefekszem mellé, megetetem, és együtt visszaalszunk, Barnit hagyom aludni. Van, hogy visszacsempészem az ágyába, vagy ha nagyon hulla vagyok, a saját ágyunkba. Ideális esetben lezuhanyozom és elindítom a napot, míg alszik, de sokszor nem alszik annyira vissza, hogy le tudjam tenni, olyankor együtt kelünk, aztán találok magamra időt, mikor találok.
Szóval nagyon jól alszik éjjel, még soha nem ébresztett a 6-7-8 óra alatt, de cserébe sokszor nappal viszont egyáltalán nem alszik. Van, hogy igen, ma például már aludt vagy két órát, de teljesen kiszámíthatatlan. Én mondjuk ezen nem görcsölök, ő így is boldognak tűnik, éjjel alszik sokat, nappal meg tud pihenni, mikor szoptatom. Nem hasfájós. Egyre többször elvan egyedül is, olyan 15 perceket, nézegeti a forgó bizbaszt a kiságy fölött, vagy engem, ha magam mellé teszem, kézben pedig egészen sokáig nyugis, mással is, nem csak velünk.
A hordozókendő egy csoda, ha beleteszem, azonnal elalszik, tudok olyankor főzni vagy pakolászni, és úgy egy másfél-két órás sétát is végigalszik benne. Az elején szerette a babakocsit, most viszont már nem, legtöbbször sír benne, míg el nem alszik, ha kiveszed, akkor boldogan nézelődik.
Van még egy csomó minden, amin dolgozunk, kísérletezünk, hogy hogy lehetne jobban, hogy mindhármunknak jó legyen. Igény szerint szoptatom, ami nekem tök jó, mert egyrészt nagyon szeretem ezt a nagyon intim összebújást, másrészt nem vagyok egy túlságosan szervezett ember, és így nem kell időt nézni meg szarakodni a táppal, hanem bármi van, nyűgös, éhes vagy sír, csak a mellemre rakom és már elégedett is mindenki. Nyilván ez azzal jár, hogy sokszor rá vagyok kényszerítve, hogy mindent félretegyek és csak üljek és szoptassak, bár dolgom lenne, de én úgy vagyok ezzel, hogy ő egyszer ilyen pici, ez a pár hónap csak az övé, ha ő erre vágyik, rajtam nem múlik, ha meg el kell mennem valahova, etetés után olyan 2 órát legtöbbször elvan. A hétvégén Barni anyukája és a nagynénje megpróbáltak meggyőzni, hogy mennyivel könnybb lenne nekem, ha csak 3 óránként szoptatnék, és nyilván értem is miért mondják, de ebből nem engedek, nem is nagyon magyarázkodtam, csak elmondtam, hogy nekünk ez így jó. Ha esetleg lesz még egy gyerekünk, akkor meg ezen gondolkodom akkor.
Főzni, sütni,most már tudok, ha eltervezek valamit, akkor az általában összejön. Bevásárolni Barni szokott, hetente egyszer elmegyek vele, meg szombat reggel a piacra egyedül. A takarítás olyan, hogy sajnálom rá az időt, de közben meg nagyon zavar, hogy koszos az ablak, ráférne a hűtőre egy takarítás vagy pormacskák szaladgálnak. Barni most nagyon sokat dolgozik és iszonyúan stresszel, és bár sokszor itthon van, nincs szívem mondani neki, hogy mossa már le az ablakot. Így részleteiben csinálom meg a dolgokat, vagy ha alszik a baba, akkor gyorsan ketten nekiállunk. Nagyon jó lenne egy takkernő (vagy takkerférfi), de olyan pici és zsúfolt a lakás, hogy nem hiszem, hogy ezt bárki szívesen elvállalná.
És persze a lényeg: Dániel, a Miniatűr. Iszonyúan cuki, imádjuk. Én nem vagyok az a típus, aki sokat mesél a gyerekéről, vagy fényképeket mutat anélkül, hogy ezt bárki kérné, de Barnival rengeteget ömlegünk egymásnak, hogy mennyire jó ez az egész, és hogy életünk legjobb döntése volt ez a kicsi ember. De tényleg. A fotókkal meg a nagyszülőket spammeljük.
Ha van olyan babás dolog, amit nem meséltem el, és kíváncsiak vagytok rá, kérdezzetek bátran.