A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 1., szerda

saláták és született feleségek

Tegnap este végül megnéztem Az ápolónő című dán minisorozatot a Netflixen, érdekes volt, elképesztő, hogy ez tényleg megtörtént. Fél 3-kor feküdtem le, de már 7 előtt ébren voltam, ez van, én egyszerűen nem tudok sokáig aludni, olyan rövid hozzá az élet. Természetesen bennem van, hogy mennyi mindent csinálhatnék, mielőtt hazaérnek a fiúk, de eldöntöttem azt is, hogy ahhoz, hogy blogolni tudjak, az kell, hogy találjak magamra egy kicsi időt minden nap. Úgyhogy várhat a pakolás, a süti sütés meg minden, van reggelim meg kávém, kicsit üldögélhetek is akár a csendes, napsütötte lakásban. 

Hétfőn találkoztam Szaffival (ős is megígérte, hogy visszatér!), utoljára év elején (talán januárban?) volt itt nálam, mikor hatalmas pocakkal a kisfiát várta. A Normába ültünk be és ventiláltunk egymásnak az anyuka-lét nehézségeiről, meg persze jókat röhögtünk is magunkon. Mindketten ugyanazzal küzdünk, ezzel a jó anyuka - jó feleség - jó háziasszony szindrómával, nálam már a munkával is megspékelve, gondolom, nem kell részleteznem, hogy mi ez, és hogy egyedül mi várjuk el magunktól, hogy minden téren tökéletesen teljesítsünk, senki más. Jó volt ebből kiszakadni kicsit, és csak röhögcsélni ott a Norma teraszán a finomságaink fölött. 

Most egy kicsit telítődtem a kajákkal, amiket csinálni szoktam, krumpli, tészta, husi, kenyér, és már előre elhatároztam, hogy salátát fogok enni, és úristen, annyira finom (és szép) volt! 



Rukkola, kicsit aszalt paradicsom, retek, sütőtök, tofu, áfonya, ribizli, rajta magocskák és egy édeskés-citrusos öntet. Jól állt volna hozzá egy szelet komoly, roppanós, melegre pirított kovászos kenyér, de végül nem kértem hozzá. 

Annyira ízlett, hogy már amikor ettem, tudtam, hogy majd csinálok hasonlót itthon is, hazafelé bevásároltam hozzá, és nem mondom, hogy reprodukáltam, mert az enyém jobb  és kiadósabb lett. 



Hozzávalók: spenót, édesburgonya, tofu, paradicsom, szőlő, tökmag, vörösáfonya. 
Öntet: juharszirup, citromlé, olívaolaj, mustár. 

A tofut kicsi kockákra vágva megpirítottam szójaszósszal és juharsziruppal (persze mézzel is lehet). Az édesburgonyát megfőztem és megpirítottam kicsi fokhagymával. A tányérra halmoztam csinosan mindent, és kész is. Na az én salimhoz nem hiányzott a kenyér. 

2022. május 4., szerda

citrompite 💛

Ez most a kedvenc sütink. Nagyon régóta keresek egy citromos lepényt, amit még Genfben ezerszer megsütöttem, de nem mentettem le, és a link sem működik már sajnos. Végül Bernuskánál találtam egy hasonlót, egyszerűbb is, mint az a régi recept volt, és isteni a végeredmény, még aznap el szokott fogyni. Nagyon szeretek citrommal sütni, azért is, mert csodás illata van tőle az egész lakásnak. Tapasztalatom szerint a recepthez képest dupla, tripla mennyiségű citromlével /citromhéjjal még finomabb. Mert ha citrom, akkor legyen kövér durván citromos, nem?


not my photo, mert nem fotóztam le:(, de pont ugyanígy néz ki. 

2017. július 7., péntek

Cukkinitészta fokhagymás paradicsommal - 10 perc alatt

Én egy időben már próbálkoztam a cukkininek a tésztaként való felhasználásával, csak akkor nyersen készítettem el. Hogy őszinte legyek, az túl extrém volt az én étkezési szokásaimhoz mérten, ennyire azért nem vagyok elszánt. De ma megkívántam egy finom, olaszos, paradicsomos spagettit, és volt a hűtőmben egy szép, zöld, közepes cukkini, úgyhogy gondoltam, kipróbálom sütve is. 

Így egy pici olívaolajon, egy wokban megpirítottam a legyalult, picit megsózott cukkinit (3-4 perc), majd félretettem. A kertből szedett, félbe vágott koktélparadicsomokat összerottyantottam egy gerezd apróra vágott fokhagymával a wokban, téptem rá egy marék friss bazsalikomot, rátornyoztam a cukkinire... És kész. Nekem nagyon bejött.  

2017. július 4., kedd

Csicseriborsós, kakukkfüves sárgarépakrém

Mivel rendszeresen járok edzeni, muszáj időnként kenyeret is ennem, főleg edzés napokon működik jól mozgás előtt. Viszont időnként gondban vagyok azzal, hogy mit rakjak a kenyeremre, főleg, ha nem akarok húst enni. Sajtot? Tojást? Avokádót? Esetleg lehet működhet a kenyerünkre valami olyan zöldség is, ami nem dögunalmas?

A múltkor a barátnőm esküvőjén a Házikó intézte a cateringet, és ott voltak nagyon finom zöldségkrémek. Így ad hoc, az emlékeim és néhány recept elolvasása és a képzeletem alapján megpróbáltam reprodukálni a répakrémet, mivel volt itthon egy csokor friss, roppanós sárgarépám, és képzeljétek, nagyon finom lett. Édeskés-sós, kicsit fűszeres, nagyon jól működik a magos barnakenyér és a paradicsom mellé.


Hozzávalók: 
3 nagy sárgarépa
5 evőkanál csicseriborsó (konzerv)
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál krémsajt/tejföl/joghurt
kakukkfű, só

Elkészítés: 
  • A nagyobb darabokra vágott sárgarépát összekevertem az olívaolajjal, sóval és egy ág összetépett kakukkfűvel, majd 20 percre betoltam a forró sütőbe. 
  • Amikor megpuhult, botmixerrel összeturmixoltam a csicseriborsóval, összekevertem 2 evőkanál krémsajttal és kész. És brutálisan finom. 
Majd még kísérletezek más zöldségkrémekkel is (cékla, mentás zöldborsó, ???)

2017. április 2., vasárnap

Málnás, mascarponés linzerkosárkák

Van ez a gyümölcslepény receptem, ami változatosan megtölthető bármilyen épp aktuális gyümölccsel, amit szimpatikusnak találok a piacon, almával, eperrel, körtével, fügével, szilvával, vagy akár vegyíteni is lehet őket. Eszembe jutott, hogy mivel indul a gyümölcsszezon, és szeretek sütit vinni a kollégáimnak a kávé mellé, viszont ez nem egy szépen/könnyedén vágható lepény, jó lenne, ha kisebb porciókban is el tudnám készíteni. 

Úgyhogy kölcsönkértem anyukám muffin formáját, és elkészítettem a tésztát.
Kellett hozzá: 
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 2 db tojás
  • 25 dkg finomliszt
  • csipetnyi só
Géppel összegyúrattam a tésztát, 30 percig pihentettem a hűtőben, hogy kicsit keményebb legyen, lisztezett deszkán vékonyra kinyújtottam, majd egy ikeás illatgyertya tisztára mosott üvegével (a nagyobbal, azt találtam megfelelő méretnek) kiszaggattam. Benyomkodtam őket a muffinformába, és körülbelül 10 perc alatt, a már forró sütőben 160 fokon megsütöttem őket.



Közben egy doboz laktózmentes mascarponét kikevertem egy kis doboz laktózmentes joghurttal és egy evőkanál porcukorral. A kihűlt kosárkákba töltöttem mascarponét, a tetejükre a Lidl-ből szerzett málnaszemeket és mentaleveleket nyomtam. 




Sajnos a kollégáknak nem marad:). 

2017. március 16., csütörtök

foood

A délutáni tanítványom meg az edzés közt volt úgy két órám. Kitaláltam, hogy kiveszek egy csirkemellet a mélyhűtőből, pont kiolvad, míg sétálunk a kutyival, és megsütöm, hogy vacsira és holnap is legyen valami finom, amit saláta mellé tudok enni. Nem akartam a serpenyő mellett állni, sütőben akartam megsütni úgy, hogy ne száradjon ki. EZT a receptet választottam, mert nagyon szeretem a The Kitchn ötleteit, a Facebookon is követem őket, és napi szinten van olyan cikkük, amit nyálcsorgatva olvasok el. 

A lényeg az, hogy be kell dörzsölni olajjal vagy vajjal az egész csirkemelleket, sózni, borsozni kell őket, majdtetszés szerint fűszerezni (én kakukkfüvet, apróra vágott fokhagymát szórtam rá és jól meglocsoltam citromlével), majd ráhelyezni egy kivajazott tepsire. Be kell kenni vajjal egy sütőpapír egyik oldalát, és ezzel lefele beborítani a húst úgy, hogy belenyomkodjuk a tepsibe a papírt. Én fél óráig pároltam így, majd levettem róla a papírt, és még 10 percig sütöttem. Isteni, zamatos, belül vajpuha, kívül pirosra pirult. Szerintem ilyen a tökéletes sült csirkemell. 

És ez lett belőle, két marék bébispenótból, egy fél mangóból, meg egy adag apróra vágott édesköményből a holnapi ebédem: 

2017. március 11., szombat

Foood

Napok óta írok egy bejegyzést, úgy, hogy perceket lopok különböző tevékenységek közben. Már többször átírtam a ma szót tegnapra, aztán  benne volt az, hogy szétfeszülök egy határidőtől, de azt is módosították a hónap végére, és először csak az időhatározókat módosítottam, majd az változott meg, hogy hogyan érzek bizonyos dolgokkal kapcsolatban, és aztán az egész annyira aktualitását vesztette, hogy úgy döntöttem, nem erőltetem többé azt a posztot.

Azt azért el akarom mesélni, hogy kedden elmentünk a csajokkal Gyömbihez. Előtte találkoztam Pillával, elmentünk kávét venni nekem, majd eltévedtünk KÉTSZER, ami nagyon vicces volt, főleg, hogy szerintem mindketten jól ismerjük Budapestet, és nem vagyunk elveszett lelkek sem. Esztinél megfőztük azt Jamie-féle vega curryt, amiről már írtam, megittunk egy üveg Bodri vörösbort, meg megettük Eszti összes New York-ból hozott csokiját. A curry annyira finom volt, hogy péntekre megbeszéltem Phoebe-vel, hogy délután elmegyünk edzeni, utána pedig együtt megfőzzük itt nálam. Igazából nem annyira lepődtem meg, mikor Phoebe írt délután, hogy szeretné megváltoztatni a programot úgy, hogy edzeni ne menjünk, csak együnk és igyunk. Igazából értettem a gondolatmenetet, ami eljuttatta őt ehhez az üzenethez, úgyhogy mondtam, hogy rendben. 




Nekem általában az az előítéletem a nagyon egészséges, főleg a húsmentes kajákkal szemben, hogy nem olyan ízesek, mint mondjuk egy sült kacsamell, de ez a curry ezt az elméletemet igencsak megcáfolta. Óriási illat-, íz- és színkavalkád, főleg a halom friss korianderrel a tetején. A csajokkal rizzsel ettük, Phoebe-vel rizstésztával. 

Eszembe juttatta egyébként, hogy régen sokat jártam a Krisnások éttermébe, még ezer éve a rakpartra, utána pedig a Vigyázó Ferenc utcába, nagyon szeretem a konyhájukat. Megvettem tőlük a szakácskönyvüket, az Isteni ízeket, és sokszor megfőztem belőle egy csomó mindent. Az ízviláguk hasonló volt, indiai fűszerek, ugye. A kedvencem az volt, hogy csináltam egy pitát, egy lencsefőzelék-szerű valamit, egy joghurtos, karfiolos, borsós, currys ragut, egy nagyon csípős-édes almacsatnit (lekvár-szerűséget), mindenből tettél a tányérodra és úgy etted - nem tudom szavakkal visszaadni azt az ízorgiát. Jó sok idő volt ennyifélét megfőzni, de aztán akkora adag lett, hogy napokig tudtuk enni.

Aztán valakinek kölcsönadtam azt a szakácskönyvet, és soha többé nem kaptam vissza. De most már érzem magam annyira kreatívnak és tapasztaltnak konyha-ügyileg, hogy receptek nélkül is merjek nekiállni reprodukálni ezt a menüsort. 

2016. augusztus 10., szerda

Csicseriborsós paradicsomsalsa

Tegnap gyógytornáról hazafelé bementem a Lidlbe, és bevásároltam. Egyetlen avokádó árválkodott a kosárban, és pont tökéletesen érett volt, rám várt, úgyhogy ma reggelire már ehettem avokádós pirítóst salátával. A sali amúgy verte a főételt, konzerv csicseriborsót tettem bele, apróra vágott paradicsomot és újhagymát, friss bazsalikomot, meglocsoltam dióolajjal és balzsamecettel, megsóztam... Nyami. 

A fotózás néha annyira nem megy, nem is értem. Bocs.
Sokkal finomabb, mint ahogy kinéz!


2016. július 21., csütörtök

Therapy

Tegnap sütöttem sütit, ha még emlékeztek Ilonka nyári gyömölcslepényére (ITT) és a szilvás változatra (ITT), akkor tudjátok, hogy itt az idényük. Nos, a héten már készült az előbbi is, a vegyesgyümölcsös lepényt pedig dokumentáltam is. Nagyon finomak, nekem a szilvás a kedvencem.



Nekiülünk, és 15 perc alatt elfogy, mindenki imádja. 

2016. július 20., szerda

The spirit is back

Az elmúlt másfél napban többet aludtam, mint nem. Mondjuk előtte jól leamortizáltam magam alig-alvásokkal, hajnali ágyba kerüléssel, reggel 6-os keléssel, úgyhogy rámfért. Ma éjjel 9 óra mély, álomtalan alvás után reggel 7-kor ébredtem, pizsamában kiültem a teraszra a reggelimmel, a kutyával és a macskával, ittam egy kávét, majd visszamásztam az ágyba és aludtam még két órát. És most érzem úgy, hogy kipihentem magam, elmúlt a fura, napok óta rajtam ülő köd, kitisztult a fejem. A kedvem még mindig nem 100%-os, de már nem érzem reménytelennek az ügyet. 

Aztán a nyakamba vettem a várost és a piacot, nem is tudom, mikor intéztem ügyeket, vásároltam utoljára. Már nem elég a havi 1G mobilinternet a telefonomra, ezért bementem, és szereztem rá havi 3G-t, amiért kb 500ft-al kell többet fizetnem, mint az 1-ért, köszi, hogy szóltak, hogy van ilyen (kurvára nem szóltak). Ezzel a lendülettel előfizettem a Spotify Premium-ra is, azt hiszem, végleg elmúltak azok az idők, amikor zenéket töltök a telefonomra. 

Aztán vettem húst meg zöldséget, hazajöttem és főztem ebédet, majd fél óra múlva szóltam anyuéknak, hogy jöjjenek ebédelni, ők meg néztek rám, hogy már kész is vagy? Fél óra alatt? És hát igen, pedig a szezon eddigi legfinomabb ebédjét prezentáltam, íme: 


A zseniális, puha, szaftos, hihetetlenül ízes citromos csirke receptje INNEN, a köret nyers céklasaláta volt pirított gombával és vajon párolt cukkinivel. Mellé pedig bossa nova: 

2016. április 1., péntek

Friyay!

Azt hiszem, azt, hogy este 10-kor lezuhanyozva, pizsamában, köntösben, betakarózva ülök a kanapén, úgy, hogy ma már tanítottam, főztem, ebédeltem, ügyeket intéztem, sütit sütöttem, bicikliztem, kutyát sétáltattam, elvittem anyukámat vásárolni és trécseltem egy barátnőmmel, a fotós lánnyal két Sauska rozé hosszúlépés fölött, az annak köszönhető, hogy időnként sikerül iszonyú profin menedzselnem az időmet. Jó kis péntek volt ez.



Fogat is mostam már, mert egyszerűen muszáj volt valahogy megakadályozni, hogy további szelet banánkenyereket tömjek az arcomba, egyiket a másik után, de annyira finom lett, szerintem még sosem sikerült ilyen jól. Pedig a nagy részét már el is ajándékoztam a családom különböző tagjainak, de még így is maradt. Azért történt egyébként a dolog, mert akadt két nagyon barna banánom, és valamit kezdeni kellett velük. Már recept nélkül, fejből, pillanatok alatt meg tudom sütni, a kollégáim és a szüleim már sokszor élvezték a rám rohadó banánok egyenes következményét. 




Ma elkészítettem az év eddigi legfinomabb/legszebb ebédjét, lazacot sütöttem sütőben, mellé spárgát. Mindkettőt bedobtam egymás mellé egy tepsibe sütőpapírra, megsóztam, megborsoztam, a lazacra ráfacsartam egy negyed citrom levét, kapott egy kis olívaolajat, a spárga pedig néhány vajdarabot, 12 percig sütöttem, félidőben megfordítottam a halat. Közben tökgyalun leszeleteltem hajszálvékonyra egy egész céklát, megsóztam és locsoltam rá egy pici balzsamecetet - és kész. Úristen. 


Ja, és ma megint vettem egy gyönyörű tornacipőt. Amikor próbálom megmagyarázni a négy bicómat, azt szoktam mondani, hogy más cipőket gyűjt, én bicikliket, de most már legfeljebb azt mondhatom, hogy más cipőket gyűjt, én meg cipőket ÉS bicikliket. Gyanítom, hogy ez nem hangzik olyan kúlan, mint az első verzió.

2016. február 7., vasárnap

Milonka sajttortája

Azt szeretem már ebben az időszakban, hogy reggel és délelőtt telibe süti a lakásomat a nap, mondjuk ennek persze csak szombaton és vasárnap lehetek tanúja. Óriási napfolt van ilyenkor az ágyamon is, és szeretek ilyenkor végighasalni a takarón reggeli után, miközben melenget a nap, ebéd után meg ugyanez történik, csak a kanapén.

Tegnap nagyon úgy éreztem, hogy pihenésre van szükségem, mert olyan volt, mintha egy buldózer ment volna át rajtam. Elmentem bevásárolni, feltöltöttem a hűtőm zöldséggel-gyümölccsel-hússal, ahogy szoktam. Egész héten okosan, ésszel ettem, háromszor voltam edzésen, és úgy döntöttem, megérdemlek egy kis sütit, illetve egy kis süti-sütést, mert szerintem a megfelelő recept keresgélését, a hozzávalók beszerzését, az itthon szöszmötölést, az előkészítést, a méricskélést, a sütő melegét és a lakást belengő illatot szeretem süteményekben a legjobban. No meg azt, mikor a család elé rakhatom az eredményt.

Ha megkérdezik, melyik a kedvenc ételem, habozás nélkül rá szoktam vágni, hogy a tenger gyümölcseis spagetti. Ha pedig arról kérdeznek, hogy melyik sütit szeretem, azon sem kell gondolkodnom: az epres sajttorta. Angliában, Doverben függtem rá egyszer (és szedtem fel miatta, meg az angol reggeli miatt pár kilót), és szerencsémre itthon sem kell nélkülöznöm, mert a McDonald'sban és a Starbucksban is első osztályú sajttortát árulnak (kisebb vagyonért). Régebben sütöttem (eper nélkül) egy párszor, de én úgy emlékszem, hogy bonyolult volt, drága, és feledhető volt a végeredmény. De most nagyon megkívántam megint, hát úgy döntöttem, sütök egy tepsivel.

Jellemző rám, hogy valami miatt nem bírom lekövetni a recepteket, mindig felbukkan a kreatív vénám, és megváltoztatom a hozzávalókat/instrukciókat úgy, hogy a legkevesebbet kelljen vásárolnom és a legegyszerűbb legyen elkészíteni. Szerintem jól működik ez a technikám, nem nagyon szoktam mellényúlni (odaégetni dolgokat már annál inkább), valószínűleg van valamennyi érzékem a dologhoz. Most is úgy csináltam, hogy elolvastam vagy 10 sajttorta receptet, írtam egy bevásárló listát, 10 perc alatt összeraktam a sütit, betoltam 35 percre a sütőbe, és voilá, már kész is a legfinomabb, legegyszerűbb, leginkább pénztárca-barát sajttorta, amit valaha készítettem (ez mondjuk nem nagy szó, de tényleg iszonyatosan egyszerű és nagyon-nagyon finom). 

Annyiban más, mint általában a sajttorták, hogy nem lett a krém olyan magas, így nem is annyira laktató, egy egészen könnyű sütit képzeljetek el.


Hozzávalók: 


  • 1 doboz light sajtkrém (nem szoktam Philadelphiát venni, a lidlben és a tescoban is kapható olyan, ami pont feleannyiba kerül, mint a sajtkrémek ferrárija)
  • 1 doboz (2dl) tejföl, a lidlben van laktózmentes)
  • 3 dl görög joghurt
  • 1 tojás sárgája
  • barna cukor ízlés szerint (kb 5-8 dkg)
  • 1 zacsi zabkeksz vagy teljes kiőrlésű győri édes (én az utóbbit használtam)
  • 1 darab (kb 5 dkg) vaj


És ennyi. 

Tennivalók: 
  1. Beleöntöm a turmixgépbe a zacskó kekszet, ráöntöm a felolvasztott vajat, és porrázúzom az egészet (10 másodperc).
  2. Beleöntöm egy keverőtálba az összes többi hozzávalót, és gépi habverővel homogénné keverem (20 másodperc).
  3. Beleöntöm egy közepes tepsibe a kekszport, egy villával egyenletesen eloszlatom a tepsiben és lenyomkodom. 
  4. Ráöntöm a krémet a kekszes alapra, egy villa segítségével eloszlatom.
  5. Betolom a sütőbe 35 percre 160 fokra (gáztűzhelyen 5-ös fokozat, félidőnél visszaveszem 4-esre).
Na jó, lehet, hogy túloztam, nincsen 10 perc az előkészítés. Az eredmény viszont mmm.   




Az történt, hogy annyira finom lett, hogy ma sütöttem belőle még egy tepsivel. Khm.

2015. szeptember 20., vasárnap

Citrus saláta mozzarellával

Ahogy ígértem, mutatok egy csodás őszi salátát, amit a Pinteresten találtam, és azonnal elmentettem magamnak, így őszre tökéletes csirkemell, kacsamell, hal mellé, vagy csak úgy magában. Citrusos, tehát narancs, mandarin és grapefruit vegyesen lehet benne, mert itt az ősz, ja és mert én a salátákat gyümölccsel szeretem. 
  • Citrus saláta mozzarellával, bébispenóttal (vagy bármilyen zöldsalival) és bazsalikommal
Mindent szépen felszeletelünk, összekeverünk, majd meglocsoljuk olívaolajjal és egy kicsi balzsamecettel. Ha vacsira készül, lehet, hogy kell bele szeletelni némi lilahagymát is. Ó. 




2015. szeptember 14., hétfő

Banános keksz csokidarabokkal

A kolléganők befogadtak a nagyszünetes kávézós bandájukba, és ha nem is megyek minden nap, azért cukik. Sütit vagy kekszet is hoz valaki majdnem minden nap, úgyhogy gondoltam, veszek ma én is valamit a lidliben, de minden keksz béna volt, ami meg finomnak tűnt, az meg aránytalanul drága és kevés volt. Úgyhogy vettem egy tábla tejcsokit, hazajöttem és sütöttem inkább. Erre a kekszre esett a választásom, régen sokszor megsütöttem, gyors, egyszerű, meglepően finom. 2 banán kell hozzá, 25 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 tojás, barna cukor érzéssel, egy csipet só, és persze csoki. Ilyen szép, és nagyon finom. No és a legjobb, hogy isteni, otthonos, őszi, banános sütiillat lett tőle az egész lakásban.

2015. június 18., csütörtök

Joghurtos házi jégkrém gyümölccsel és juharsziruppal

Néhány hete, ahogy már írtam korábban, kísérletezek a házilag készíthető jégkrémekkel. Volt már, hogy banánt turmixoltam össze joghurttal, de tejszínes alappal is próbálkoztam. Raktam bele eperpürét, gyümölcsöket, csokit, és a bár a legnagyobb ötletemnek az tűnt, hogy Smarties-t (az egyik kedvenc édességemet) is szórtam a formába, sajnos végül le kellett mondanom róla, mert leolvadt a drazsékról a lényeg, a szín, és fagyott formában nem is valami finomak. 

De végül rájöttem, hogy nekem a legjobban a letisztult joghurt íz jön be, a gyümölcsök pedig akkor a legfinomabbak, ha nincsenek belefagyasztva a jégkrémbe, hanem frissen mellérakjuk. Mindenképp görög joghurtot vegyetek, mert sűrűbb, nem olyan vizes. A lidliben ráadásul olcsó is, és van 5 dl-es kiszerelésben (na tessék, már megint őket reklámozom, mikor leszek már lidl háziasszony?). 

Szoktam tölteni a jégkrémkészítőbe is, a kölykök úgy szeretik a legjobban, de ha kicsit desszert-jellegűre szeretném készíteni, akkor muffin formákba rakom (nekem van gumis, ami bírja a hőt, meg ezek szerint a zimankót is), és így tálalhatóak kistányéron, plusz mehet melléjük a bármilyen típusú gyümölcs. 

Úgy csinálom, hogy összeturmixolok fél liter görög joghurtot 2-3 nagy evőkanál mézzel, beleöntöm a formákba, majd mehet a mélyhűtőbe. Nagy nehezen kibírom 2-3 óráig, kiveszem, kistányérokra borítom, szedek mellé málnát a két kis bokorról a kertből meg mentát szintén onnan, ha van épp otthon (nálam mindig van), meglocsolom juharsziruppal, és voilà. Annyira, de annyira finom. Pilla, sokkal finomabb, mint a lidlis fagyi. :)




ő anyukámnak készült

2015. május 12., kedd

Bazsalikom-méz-citrom-olívaolaj

Onnan is tudom, hogy nincsen túl nagy baj, hogy az étvágyammal semmi gond nincs, pedig tipikus lányként én is sok kilót szoktam fogyni szakítások után. Megint elég sokat mozgok, mindenfélét, hogy meg ne unjam, és igyekszem okosan enni mellette - és hát nem olyan nehéz, ha kimegyek a piacra, csupa olyan zöldséget és gyümölcsöt látok, hogy eszembe sem jut a pékség. 

Ma megint volt időm elugrani vásárolni az óráim közt, utána meg hazajönni ebédelni. Vettem epret is, és eszembe jutott, hogy volt egy pasim, aki nagyon jól főzött (csak sajnos egy idióta volt, a szakításunk után még hónapokig követett, talán már meséltem), és ő csinált epres salit, meg egy nagyon finom bazsalikomos-mézes-citromos öntet hozzá. És mivel volt itthon hozzá minden, összeraktam a salátát (rukkola-uborka-paradicsom-spárga-eper-sonka, de szerintem bármihez passzol), kifacsartam egy fél citrom levét, összeturmixoltam egy fél csokor bazsalikommal, egy evőkanál mézzel meg egy evőkanál olívaolajjal, és azt csorgattam rá. Nagyon-nagyon finom és illatos.


Amikor külföldön éltem, a blogom olvasta a családom is, és anyukám azt mondta, hogy azt szereti, ha recepteket írok, mert akkor tudja, hogy minden rendben van, és a legnagyobb problémám, hogy mit főzzek. Úgyhogy valószínűleg tényleg nincs nagy baj. 

2015. január 5., hétfő

Téli sali

Kétségtelen, nagyon szépen kipihentem magam, és mindent meg fogok tenni, hogy ezt valamennyire szinten tudjam tartani. Ma nem az volt, mint a szünet előtt, hogy majd'meghalok, hogy vége legyen az óráimnak, felkapom a táskám meg a kabátom, felülök a virágos kis bicajomra, és már ott sem vagyok, hanem még egy fél órát cseverésztem bent a többiekkel, egy picit készültem holnapra, és tökéletesen jókedvűen, könnyű fejjel tekertem haza. És itthon sem az volt, ami lenni szokott, hogy kétségbeesetten esem be anyuékhoz, és kb mindent megeszek, amivel kínálnak, például nokedlit pörkölttel, hanem beköszöntem, udvariasan visszautasítottam az ebédmeghívást, leültem a konyhaasztalomhoz, megettem a maradék salimat, ittam egy kávét, és teljesen kielégített az ebéd is. Most valahogy jó minden. 

Onnan jött az ihlet, hogy már borzasztóan elkezdtem unni az uborka-paradicsom salátát, amit legtöbbször csinálok, és aminek, valljuk be, így tél közepén semmi íze, ezért nagyon megörültem, mikor megtaláltam ezt a cikket téli sali-ötletekről. Én semmit nem szoktam lemásolni, legtöbbször csak inspirációt keresek, úgyhogy nagyjából az összes saliból csináltam egyet, és hát nagyon-nagyon finom, egy élmény az unalmas íz(telenség) után. Néhány nap alatt már harmadszor csináltam (mindig egy kicsit másképp), ettük kacsamell csíkok és rákocskák mellé, meg magában. Nem bírom megunni.



Ebben a saliban van 
  • bébispenót (vagy bármilyen más zöldsaláta)
  • cékla, répa (zsülienre vágva)
  • narancs, gránátalma
  • avokádó
  • újhagyma v. lilahagyma
  • vagy bármi más zöldség, amit a hűtőben találtok, és nagyon illenek hozzá a pirított magvak is.

De ez mindegy is, mert a lényeg az a zseniális öntet:  
  • kifacsartam egy fél lime levét (amitől azonnal összeszaladt a nyál a számban, ahogy beugrottak a tengerparti mojitók)
  • öntöttem hozzá 3 evőkanál mogyoróolajat (most a lidl-ben kapható, függő vagyok, de szezámolaj is lehet, mindkettő nagyon különlegesen finom, de persze tökéletes az olívaolaj is)
  • csorgattam hozzá egy evőkanál mézet, és voilá

2014. november 19., szerda

Eszünk?

Persze ilyenkor, ha semmi időm nincs háziasszonykodni, akkor leginkább a konyhatündérkedésről álmodozom egyfolytában. És ahelyett, hogy a 8 óra alatti (I love szerda) egyetlen lyukasórámban dolgozatokat javítanék,hogy ne otthon kelljen, inkább a pinterestet bújom receptekért. 

Sajtos-fokhagymás kenyér az esti pohár vörösbor mellé

Ezt egyszer már megcsináltam, és osztatlan sikert aratott. Be kell vagdosni egy kisebb cipót (én baguettet használtam) jó mélyen, de úgy, hogy azért ne essen szét, jó sok (jó minőségű) vajat, sót, sajtdarabokat, fokhagymát, újhagymát, friss zöldfűszereket tömködni a résekbe, majd betolni a sütőbe és sütni fél óráig kábé. Zseniális téli vacsi. 


Citromos süti

Lopnom kell egy kis időt valamelyik nap, hogy megsüthessem. Itt a recept, őt már sokszor megsütöttem, hibátlan. (Szóljatok, ha van rá igény, és felrakom magyarul.)

2014. november 9., vasárnap

Joghurtos almás lepény

Majdnem azt írtam, hogy tökéletesítettem a kedvenc francia gyümölcslepényemet, amit már megosztottam veletek, és remélem jó sokan meg is sütöttétek (ugye), de igazából nem lett tökéletesebb, csak más lett. Kinyitottam a hűtőt, és Milonka-stílusban kitaláltam, hogy sütök valami sütit a maradékokból, volt jópár foltos, a végét járó alma, egy elfekvőben lévő natúr Cserpes joghurt, amit már nem akartam tartogatni, meg egy félig elhasznált tejszín. És így született ez a finom süti. 




1. Az eredeti receptet innen ismerhetitek.

Hozzávalók: 

25 dkg finomliszt
13 dkg vaj
1 db tojás
2-3 ek (barna)cukor 
1 csipet só

A töltelékhez: 

1 kg alma
3 dl joghurt
1 dl tejszín (elhagyható, akkor kicsit több joghurt kell)
2 evőkanál cukor
1 tojás

Elkészítés:

1. A lisztből, 1 tojásból, felkockázott vajból, cukorból, sóból tésztát gyúrunk, lisztezett deszkán kinyújtjuk kör alakúra, egy kivajazott (22-25 cm-es) piteformába simítjuk (illetve belenyomkodjuk), széleihez igazítjuk, villával megszurkáljuk és 160 C-ra előmelegített sütőben 15 perc alatt elősütjük.

2. Az almát megpucoljuk, feldaraboljuk, az elősütött tésztára borítjuk (a francia lepényeken szépen sorba vannak rakva a szeletek, nekem ilyesmire nincsen energiám, meg nem is szeretem a szabályos dolgokat). A joghurtot kikeverem a tejszínnel, a cukorral és a tojással, majd egyenletesen ráöntöm az almára. 160 fokon sütöm kb 40 percig, ha megdermedt a joghurt, akkor kész. Frissen, langyosan is finom, de nem mellesleg a legtutibb reggeli lehet kávé mellé.




2014. október 2., csütörtök

Curry

Nálam az ultimate comfort food az ananászos-kókusztejes csirkecurry, így ma este is azt főztem magamnak, csak magamnak, sok gyömbérrel, friss citromfűvel és korianderrel. Ha beteg vagyok, másnapos, szomorú, vagy csak biztonság kell és otthon-érzés, mindig működik. Fűszeres, édes-sós, fokhagymás, krémes a kókusztejtől, kicsit pikáns, számomra a tökéletes vacsi, ma épp rizstésztával. És nem bírom elrontani, mindig tökéletes lesz. ITT, ebben a régi bejegyzésben a recept.