2021. január 17., vasárnap

hot chocolate weather

Látom, hogy mindenkinek a töke tele van úgy általánosságban ezzel a kijárási tilalommal nehezített, vírusos, a régi, normális, szabad életre nem is emlékezős 2020 B oldal-januárral. Már főzni sincsen kedvem, ami nálam maga a vég, de tényleg, nem is emlékszem, miket szoktam főzni? Oda minden kreativitásom. Megint úgy érzem, hogy be vagyok ragadva a lakásba a babával, és csak úgy elfolyik az idő, eltelnek a napok. Valamelyik nap voltunk Pillánál napközben, az mondjuk nagyon jó volt, de amúgy... Pff. 

Elmentem kedden csontkovácshoz, lecseréltem a régit egy itt, a Kolosyn dolgozó, 170 kg-os medvére, iszonyúan jólesett, hogy megmasszírozott, és helyre rakta az összecsúszott, a terhesség-szoptatás-gyerek emelgetés szentháromságában összecsúszott csigolyáimat. Megyek pár nap múlva megint, talán ez is segít, hogy megmozduljak és megerősödjek. 

Elkezdtünk már számba venni az egészen konkrét lehetőségeket, amik egy nagyobb lakásba juttatnának minket, amit azon nyomban egy szörnyű éjszaka követett, amikor is annyira pörögtem, agyaltam és stresszeltem, hogy mi lesz, hogy lesz, hogy szinte egyáltalán nem tudtam aludni. Csak hogy értsétek, az egyik lehetőség az lenne, hogy

  1. eladunk egy ingatlant
  2. eladunk egy másik ingatlant
  3. a kettőből veszünk egy kisebb ingatlant X-nek 
  4. mi beköltözünk X ingatlanába, és az 1. és 2. pontból maradó extra pénzből előtte átalakítjuk és felújítjuk azt
  5. mialatt ez az egész lezajlik, elköltözünk A)albérletbe vagy B)Vácra. 

Na, szóval értitek, miért nem tudtam aludni, gyilkos lesz mindezt lezongorázni. Közben folyamatosan tudatosítanom kell magamban, hogy ez az egész tök jó, legalább vannak lehetőségeink, lesz szép, nagy lakásunk szép helyen, olyan, amilyet mi szeretnénk. Meg amúgy is, tökmindegy, hol élünk épp, jó lesz, ez kaland, és nemes a cél. 

Barni meg most felvitte Danit a szüleihez, hogy egy kicsit egyedül lehessek, és így tudok blogot írni, aztán meg persze teregetni, ágyat húzni stb. Kicsit össze kellene kapnom magam, mármint nem csak ma, hanem úgy általánosságban, teljesen szét vagyok esve és nem érem utol magam. 

2021. január 7., csütörtök

tete de moine

Már EZER éve nem volt lidlis poszt, de ma Barni elvitte Danit sétálni, én meg közben krúzoltam kicsit a kisautóval, és találtam a lidl-ben tete de moine sajtot, ami szerintem a világ legfinomabb sajtja, és kb az egyetlen dolog volt, ami igazán hiányzott Svájcból. Lehet amúgy pl. a Culinarisban kapni, de méregdrágán (most néztem meg, náluk 14.000ft/kg), itt meg az egész tömb 3500 ft, ami vicc. 


Még ilyen speckó kütyüke is van hozzá, amivel tudod gyártani ezeket a csodálatosan finom kis sajt rózsákat. Picit édeskés, nagyon harmonikus sajt, mindenképp kóstoljátok meg, ha találtok. Szuper vagy, Lidl!

2021. január 5., kedd

happy new year, but seriously

Másnap felszabadító érzés volt arra ébredni, hogy Dani átaludta az éjszakát, és 2021 első reggele van. Egyszerűen megkönnyebbülés volt arra ébredni, hogy vége, mintha egy rossz álomból ébredtem volna fel, amit végül sikerült megúszni. Nem szoktam fogadalmakat tenni, de mégis mindig úgy érzem, hogy az új év egy szép, tiszta, fehér lap, vadiúj moleskine-nel, új lehetőségekkel. Ilyenkor rendbe szoktam kicsit szedni a dolgaimat mindenféle szempontból, és ez nekem nagyon jól működik. Ahogy mindig, most is leszedtük a fát már negyedikén, és amennyire szerettem, hogy itt volt, épp olyan jó érzés most az, hogy eltűnt. Szépen kitakarítottunk, rendet raktunk mindenütt, minden felesleges porfogót kidobtunk/elraktunk, én lemostam az ablakokat, felszámoltam minden bizonytalan tartósságú/vonzerejű dolgot a hűtőben és teleraktam zöldséggel és gyümölccsel. Persze mindenütt fetreng valami kósza macicsörgő, zenélő nyusziplüss vagy horgolt babatakaró, de nekünk ezek már szerves részei a rendünknek is. 

Nekem tavaly (!) eltűnt az életemből a szorongás, rengeteget segített ebben az, hogy úgy éreztem, nekem most az a feladatom, hogy egy kisbabát tegyek boldoggá (na meg persze Barnit), és számomra ez egy jól megfogható, ösztönből magas szinten teljesíthető, folyamatos sikerélményekkel és gigantikus endorfinlöketekkel járó dolog volt. Minden egyebet csak szorgalmi feladatnak tekintettem csupán, és igyekeztem gyorsan elengedni, ha nem sikerültek. Már most kérdezgetik, hogy mikor vállalok újra tanítványokat, amihez egyelőre semmi kedvem, valamint muszáj elköltöznünk, ami súlyos döntésekkel, nagyon sok szervezéssel és munkával fog járni, így gyanítom, hogy ezekkel együtt régi barátom, a szorongás is visszaszivárog majd az életembe, de igyekszem kiélvezni az életet nélküle, amíg lehet. 

Ja, és nagyon várom, hogy a családdal együtt beoltathassuk magunkat.

looking back over my shoulders

Nincs annyira kedvem visszanézni a múlt évre, olyan jó érzés magunk mögött tudni. Pedig nekünk nem volt rossz, sőt, vagy hát értitek, csak kapkodtam a fejem én is, hogy miaf@szt látok, de közben meg terhes voltam és gyerekünk született, szóval az egész borzalom év közben én egy felhő szélén üldögéltem rózsaszín vattacukorba is burkolózva Barnival, majd később a babával együtt, miközben a kedvenc Michael Kiwanuka számom szólt repeat-en.

Röviden: 

Tél: Az év elején még tanítottam, de decemberben már láttuk a 3 hónapos kisfiunkat az UH-on és makkegészségesnek tűnt, úgyhogy onnantól fogva mi kb 10 centivel a föld fölött lebegve töltöttük a napokat. Engem már egyáltalán nem érdekelt a tanítás, teljesen más állapotba kerültem a kollégáim legnagyobb derültségére. Ez így is maradt 9 hónapon keresztül, csodás volt terhesnek lenni. Februárban voltunk egy hetet Dániában egy Erasmusos projekttel, kint összeszedtem egy szép nagy arcüreggyulladást. Március elején Barni elvitt Szlovéniába, néhány napot Ljubljanaban töltöttünk, majd Piranban, és egy durva vihar közepén, egy tengerparti kápolnában megkérte a kezem - mint utóbb kiderült, előtte elment a szüleimhez, és tőlük is elkért. A vírus miatt nem tudtunk végül összeházasodni, illetve most ez nem volt fontos. Februárban véget ért egy munkája, és onnantól augusztusig egyáltalán nem dolgozott, és bevétele sem volt, hozzá kellett nyúlni a félretett pénzünkhöz, pont akkor, mikor a baba miatt amúgy is rengeteg extra kiadásunk volt. 

Tavasz: Úgy volt, hogy áprilisban megyek el szülési szabira, de a családom március közepétől ellentmondást nem tűrően otthon marasztalt. Bár találtunk a suliban egy srácot a helyemre, de pont akkor kezdett volna, amikor bezárt az ország, és átálltak a sulik digitális oktatásra, így nem mertük bedobni őt az ilyen mély vízbe, és végül 2 hetet tanítottam még otthonról. Pokol volt, rengeteg plusz munkával járt, és fejben már egyáltalán nem voltam ott. Végül áprilistól két végzős egyetemista lány és a kollégáim vették át a csoportjaimat. A karantént lent töltöttük Akarattyán, Barniék nyaralójában az öccsével, meg időnként az ő barátnőjével. Ők ketten egy ponton, épp, mikor mi is ott voltunk, 9 év kapcsolat és egy durva veszekedést követően szakítottak. Voltak nehéz pillanatok, nem volt könnyű így hárman összezárva lenni, de összességében véve jó volt a karantén alatt a Balcsiparton lenni és a hatalmas pocakomat a hűs vízben lebegtetni. 

Nyár: 3 nappal a szülés előtt jöttünk vissza Budapestre. Július 3-án ketten Barnival, a Margit kórházban, egy csodaszép kilátásos szobában (ez tök véletlen volt, oda kerültünk), a saját zenéinket hallgatva, teljes zenben vajúdtuk végig a napot, nagyon szép élmény volt. Végül este 7-kor kiderült, hogy egyáltalán nem tágulok, és császárral szültem, emiatt eléggé el voltam keseredve, de mint utóbb kiderült, Daninak kétszer körbe volt tekeredve a nyakán a köldökzsinór, annyit ficergett bent, és a császár is jó élmény volt. 2 nap után hazajöhettünk, és kiderült, hogy a fiunk egy kis buddha, nyugodt és szuperjól alszik. Az első néhány hét sokkal jobb volt, mint amire számítottunk, mert Dani rengeteget aludt és szépen evett, mi meg rengeteg kaját kaptunk a nagyszülőktől, így tudtunk sokat pihenni és lebegni a földöntúli boldogságunkban. Barni újra elkezdett dolgozni.

Ősz: Bár az éjszakákat végigaludta Dani, nappal szinte egyáltalán nem aludt (azóta sem nagyon), és ez nagyon fárasztó egyedül. Egy ideig hetente 3x átvittem őt 2-2 órára Barni anyukájához, ami nagyon jólesett, de aztán visszahívták a nyugdíj mellett dolgozni, és bár semmi kedve hozzá, a pénz miatt végül visszament, így többé nem tudott Danira vigyázni. 3 hétre Vácra költöztünk, Barni onnan járt dolgozni. Sokat főztem, kialakult a babás életünk. 

Tél: Nagyon elfáradtam, amin az sem segített, hogy Dani fogzik, sokszor nyűglődik, és volt (és van) pár nehéz éjszakánk. Többször ingerültek voltunk egymással és veszekedtünk is, ami nem jellemző ránk. Irtózatosan gyorsan elrepült a karácsony, én pillanatok alatt agyfaszt kaptam mindattól, ami vele jár. Szilveszter délután végül Barni barátainál voltunk, amit a hátam közepére se kívántam, de végül örültem, hogy elmentünk, mert tudom, milyen fontosak a barátai Barninak, és én is jól éreztem magam. Este 8-ra itthon voltunk, letettük Danit aludni és mi is lefeküdtünk.

2020. december 28., hétfő

záróra

Olyan, mintha napok óta vasárnap lenne, nem? Smoothie-t iszom reggelire, délig pizsamában vagyok, Reszkessetek betörőket nézünk, és délutánig nem hagyjuk el a lakást, utána pedig hatalmasakat sétálunk. Tegnap volt a születésnapom, és Dani megajándékozott a születése óta történt legkeményebb éjszakánkkal, szegénykém, nagyon nyűglődik most a foga miatt ugyanis - egy ponton kivonultam vele a kanapéra, hogy hármunk közül legalább Barni tudjon aludni. Utána már megnyugodott, de én nem tudtam aludni, illetve pár perceket csak, össze-vissza álmodva mindenféle káoszt, meg végül hajnalban, mikor sikerült őt visszacsempésznem az ágyába, én pedig visszamásztam Barni mellé a miénkbe.

Délután, miután besötétedett, és elkezdett esni valami hó-szerű dara, melegen bebugyoláltuk magunkat meg a Miniatűrt is a babakocsijába és kisétáltunk Óbudára, a Szentlélek térre. Gyönyörűen ki van világítva, nagyon hangulatos a szobrokkal, a megvilágított épületekkel meg a fényekkel. Most nincsen karácsonyi vásár, de egy szuperkedves kávézót találtunk (Vasmacska), ahol lehetett forralt bort kapni - úgy tudom, pont tegnap óta tilos alkoholt fogyasztani közterületen, úgyhogy míg lehúztam a két deci forró italt, végig rettegtem, hogy majd valami fogdában kell töltenem az éjszakát. Úgy képzelem, hogy majd később, mikor már nem kell babakocsi Danihoz, hanem (maszk nélkül) csattog velem mindenhova, a Covid pedig majd csak egy rossz emlék lesz, törzsvendégek leszünk mindenféle hasonlóan cuki helyeken, ahova betévedünk a játszótérre meg a Duna-partra menet, névről ismerjük majd a többi törzsvendéget meg a mosolygós baristákat, akik tudják majd, hogy hogyan iszom a kávémat, Dani pedig a kakaóját, vagy ki tudja, mit szeret majd.

Na de egyelőre tél van, és én igyekszem kihozni azt, ami kihozható ebből az időszakból. Ma megettem az utolsó adag halászlét, és nem kérek több bejglit sem - egyébként nagyon bejött, hogy totál nem a kajálásról szólt ez az időszak, legalábbis mennyiségi szempontból, Barni simán partner olyasmiben is, hogy mondjuk narancsot vacsorázzunk, vagy a Francziskából rendeljünk kecskesajt salátát ebédre. 

25-én Vácon voltunk, nagyon-nagyon minimálban ünnepeltünk, és nem is aludtunk ott, egyszerűen a saját ágyamat akartam, meg azt hiszem, Daninak is sok ez a rengeteg vendégeskedés. Úgyhogy este, miután leraktuk őt, kiraktuk az új, gyönyörűséges, 500 darabos puzzle-t, amit Barnitól kaptam, illetve másnap fejeztük be. Nagyon élveztük, de maradt 4 db a végén, ami egyszerűen sehogy sem illett sehova, de végül nem álltunk neki szétszedni és újra próbálkozni, elengedtük, szerintem kisgyerek mellett ez is szép teljesítmény volt. 


Gyönyörű, ugye? Fogok még ebből a sorozatból venni másik grafikát is. 

És ha akartok egy kis könnyed utó-karácsonyi hangulatot, kijött a norvég Új barát karácsonyra/Home for Christmas 2. évada a Netflixen, annyira cuki, tökéletes volt így a két ünnep közé. 

2020. december 24., csütörtök

an intro christmas

Végül lettek ám teáskannáim egy nagyon kedves olvasótól, aki házhoz is hozta őket (szívecske). Nagyon minimál stílusban intéztük a karácsonyi előkészületeket, én itthonra végül rakott krumplit sütöttem (mint kiderült, Barnit ez sokkal boldogabbá teszi, mint bármilyen töltött pulyka, aminek a gondolatára konkrétan fintorgott), vendégségbe pedig mindenhova mákos gubát viszek vaníliasodóval (imádom). Nyilván kellett vásárolni, csomagolni, meg kitakarítottunk valamelyik nap, de ennyi. Ma voltunk Barni szüleinél ebédre, kivételesen az unokatestvére is velünk ünnepelt, neki nem élnek a szülei, egy nővére van. Ők a karácsonyi ebédet nagyon komolyan veszik, mindig terülj-terülj asztalkám van, és csomagolnak is nekünk egy csomó kaját. Őrületes ajándékmennyiség cserélt gazdát, mindez úgy, hogy megbeszélték, hogy idén nem ajándékoznak - nem sikerül őket lebeszélni erről, de most feladtam a hadakozást: ha ők így akarják csinálni, csinálják így, nekem mindegy. Egyébként mindenki tök jókat kapott, és örült is, ami egyébként nem mindig szokott megvalósulni, de ez az év szerintem ilyen szempontból sikeres volt. Igaz, Dani kapott egy akkora medvét, mint én kétszer, konkrétan élethű, grizzly-nagyságú - ő nem jött velünk haza, mert sajnos nem fér be a lakásunkba. Barni emiatt a következő 10 évre plüss-stoppra ítélte a családját. Én meg kaptam két Street Kitchen-ös szakácskönyvet, úgyhogy kussolok, mert nagyon-nagyon eltalálták az ízlésemet. Egyébként jól éreztem magam, de az introvertált énemet nekem egy ilyen családi délután úgy lemeríti, hogy utána napokba telik, míg újra feltöltődöm.

Barnitól pedig szintén szuper dolgokat kaptam, puzzle-t, mert imádom, de kb 5 évesen volt utoljára puzzle-m, kb valami 25 darabos kiskutyás. Most kaptam egy 500 és egy 1000 darabosat, az 1000 darabos most is kiskutyás. Meg kaptam még Faber-Castell ceruzákat, filceket, meg felnőtt színezőket - van egy olyan gyanúm, hogy észre sem vettem, de párszor elmondtam neki, hogy mennyire betegesen vonzódom a jó minőségű színes ceruzákhoz és a filctollakhoz. Iszonyúan örültem nekik, sikítoztam kicsit, mikor megláttam, mit rejt a csomagolópapír. Más kérdés mondjuk, hogy mikor mindent kibontottunk, és feküdtem a kanapén a foga miatt nyűglődő, síró babát ölelve és simogatva, Barni megkérdezte, hogy szegénykém, mikor lesz neked időd kirakóssal játszani vagy színezni? És hát asszem, erre mindannyian tudjuk a választ. De majd nézegetem őket.

Amúgy pedig szörnyen fáradt és nyűgös vagyok, antiszocnak érzem magam és kb egész nap csak aludnék, olvasnék vagy rajzfilmeket néznék, miközben lehetőleg nem szól hozzám senki. Belőlem a karácsony, azt hiszem, mindig is ellentmondásos érzelmeket váltott ki, egyszerre szakad ki a szívem, annyira szeretem a hangulatát, és kívánom a pokolba az elvárásokat és az egész intenzitását. Mintha az adventi időszakot jobban kedvelném, mint megélni magát az ünnepet. És úgy tűnik, ez már mindig így is marad. 

Boldog karácsonyt! 

2020. december 21., hétfő

jaj ne már

Úgy volt, hogy nyitásra megyünk az Ikeába, végül úgy fél órával később sikerült odaérnünk, már voltak jópáran, de tömeg nem volt, még egy átlagos hétvégi forgalomnak sem mondanám. Pont azt nem kaptunk, amiért mentem: teáskannát akartam venni magunknak és anyuéknak is, ezt, meg valami szép, egyszerű csomagolópapírt szerettem volna még, azt mindig az Ikeában veszem, de most semmilyen nem volt. Vettünk azért világítós csillagot, egy asztali lámpát, a konyhába tálakat, meg kekszeket, szóval megspórolhattuk volna ezt az utat, na mindegy, úgy 40 perc alatt letudtuk. Ha valaki megy még idén Ikeába, és lát ilyen teáskannát, légyszi, vegyen nekem kettőt, de tényleg (másmilyen nem jó, ezt a fajtát nagyon szeretem). 

Otthon gyorsan rittyentettem egy bolognai pennét, aztán kicsit ejtőztünk, Barni elvitte Danit csavarogni, én meg elmentem a körmöshöz, aki nagyon cuki, és 50 méterre rendel a háztól, úgyhogy egy főnyeremény. Mire hazaértem, egy nyűgös baba várt, meg a kétségbeesett apukája, de nálunk az a tapasztalat, hogy nincs olyan baj, amit egy kis összebújás nem old meg, úgyhogy mindenki gyorsan megvigasztalódott. 

Ma döbbentem rá, hogy bár dec. 18-i kézbesítést ígértek, akkora ezzel kapcsolatban a csend, hogy úgy tűnik, Barni ajándéka nem fog ideérni karácsonyig. Ennek mondjuk egyáltalán nem örülök, plusz ez azt jelenti, hogy mondjuk holnap a babával együtt kell futnom egy gyors, rendkívül kreatív kört, hogy tudjak azért valami kedvességet tenni a karácsonyfa alá. Bevallom, ezt a legkevésbé sem kívánja a szervezetem így két nappal karácsony előtt. Ráadásul milyen jó lenne valami szuper színház- vagy koncertjegyet venni, de nem, erre momentán nincsen esély, vagy hát nem tudom, nem akarok online színházbamenést venni neki. Vagy vegyek azt?

falala

Pénteken délelőtt csatlakozott hozzánk Barni Vácon, és végül még egyet ott aludtunk. Jó érzés volt, hogy semmi dolgunk, programunk, nem sietünk sehová, spontán eldönthetjük, hogy mit csináljunk. Szombat reggel elbúcsúztunk anyuéktól, és átkompoztunk a Duna másik partjára, hogy meglátogassuk Barni unokatestvérét Leányfalun. Jól befűtött, én bevettem magam a kályha melletti kanapéra Danival, a srácok főztek és ökörködtek, sokat nevettünk, jó volt. Kicsit átalakította a házat ősszel, nagyon szép lett, nagy üvegfelületen keresztül lehet bambulni a kertet meg a teraszon ejtőző kutyát. Azóta sincsen barátnője egyébként, pedig úgy szurkolunk neki, próbálkozások voltak, de valami zavar mindig van az erőben. 

Ma pedig délelőtt átvittük Danit egy kicsit Barni szüleihez, mi pedig addig elmentünk fenyőfát venni. Délután Barni elvitte Danit sétálni néhány haverjával, én addig aludtam. Este megfürdettük a kis mini baba-testét, aztán néztem, ahogy ült Barni ölében és nagy komolyan nézegette a képeket a könyvben, amiből Barni mesét olvasott neki. Miután elaludt, felállítottuk és feldíszítettük a fát, holnap reggel fogja látni először. Nyilván fogalma sem lesz, mi ez az egész, de nagyon szereti nézegetni a színes, fényes dolgokat, biztos vagyok benne, hogy nagyon fog tetszeni neki. Ez az első karácsonyunk hármasban, és annyi olyan érzés van bennem, ami után eddig csak vágyakoztam. Nekünk december 23-án van az évfordulónk, most lesz három éve, hogy először együtt ebédeltünk a Kis Parázsban, ki gondolta volna akkor, hogy csupán három év múlva már családunk lesz. 

Holnap reggel még Ikeába kell mennünk, illetve nem kell, de én szeretnék még egy pár apróságot, Barni pedig rábólintott, hogy menjünk, pedig hát az Ikea karácsony előtt extrém sport, szerintem Barni szeret engem. Délután manikűröshöz megyek, aztán már nem nagyon van programunk, lehet pihenni meg enni. Mondjuk ehhez főznöm sem ártana, de nem akarom túlzásba vinni a dolgot, szerintem sütök egy csirkét a Jamie-féle recept alapján, lesz mellé meggyszósz és krumplipüré - mellé gyanítom, hogy kapunk még ezt-azt Barni szüleitől, de jó lenne még valami egyszerű, amire rájárhatuk. Ti mit főztök az ünnepek alatt? Hal sajnos kizárva, mert Barni nem szereti, csak magamnak meg nem csinálok (most), de majd szerzek magamnak valahonnan egy adag halászlét.

2020. december 17., csütörtök

Home away from home

Itt vagyunk Vácon már két napja, nekem ez most hatalmas felüdülés. Nagyon hiányoztak a szüleim, nem tudom, mikor telt el utoljára ennyi idő, hogy nem láttam őket. Bandáztunk a gyerekekkel is, elvittem őket sétálni Danival együtt, aki az igazi nyertese az ittlétünknek, mert hatalmasakat aludhat a hosszú séták alatt, és mindenki imádja őt. Iszonyúan barátságos kisgyerek, így elég nagy sikere van anyuék, meg az unokahugik körében.


Eredetileg csak két napra jöttünk, két éjszakát akartunk itt aludni, de nekem annyira jól esik itt lenni, hogy mondtam Barninak, hogy menjen nyugodtan vissza Budapestre elintézni a dolgait, mi itt maradunk, aztán ő eljön értünk pénteken, és meglátjuk, hogy maradunk-e még, vagy hazamegyünk. És most, hogy Dani alszik, megy a mosogatógép, van időm blogolni is, csak laptopot nem hoztam magammal sajnos, így diktálom a szöveget a telefonomon. Nem mondom, hogy hibátlanul működik, de ezerszer jobb, mint hogyha be kellene pötyögnöm mindent, attól tutira megbolondulnék. Az órámon is így szoktam üzeneteket küldeni, és mostanra egészen belejöttem és megszerettem. Ti használjátok?


Hétvégén veszünk karácsonyfát, és ha sikerül kitakarítani, akkor szerintem fel is díszítjük, mert Dani imád mindent, ami fényes és csillogó, hadd bámulja minél tovább. Meg én is nagyon szeretem már karácsony előtt is, csak szilveszter után akarok azonnal megszabadulni tőle, azzal a jelszóval, hogy új év, tiszta lap.


Délután végre nem volt semmilyen programunk, így aludtunk vagy két órát Danival a kanapén, olyan igazi jóízűt, pihentetőt, nyálcsorgatót - valahogy itt sokkal jobban tudok sziesztázni, mint otthon Budapesten. Péntek délelőttönként anyáék mindig takarítanak, úgyhogy holnap majd én főzök valamit nekik, mindjárt felcsapok valami Jamie-féle szakácskönyvet, még az is lehet, hogy a piacra is elcsattogunk reggel Danival.





2020. december 14., hétfő

ups and downs

A mai napom is egy érzelmi hullámvasút volt, sírtam többször is, egyszer örömömben, meghatottságomban, a többi alkalommal nem jókedvemben, de közben azért Barnival együtt tudtam röhögni magamon, hogy úristen, mi van velem, hát szedjem már össze magam. Nem lennék most az ő helyében, pokoli nehéz lehet velem, látom magam is, hogy kicsit kicsúszott a lábam alól a talaj.  Nagyon kellene mozognom, meg jobban odafigyelni a kajára, hogy jobban érezzem magam a bőrömben, de ez most nem az az időszak. 

Muszáj volt ebből kimozdulni egy kicsit, úgyhogy délután összepakoltuk Danit és elmentünk megnézni a fényeket a Vörösmarty téren, elsétáltunk a Bazilikához, csámborogtuk ott a környéken, meg vettem macaronokat, hogy jobb kedvem legyen. A Mini végigaludta majdnem az egészet, csak a túra végén ébredt fel, ki is vettem őt a babakocsiból és megmutattam neki a Vörösmarty teret, gondoltam, hogy bírni fogja a sok színes fényt, és tényleg. Annyira jó fej, rengeteget lehet vele ökörködni, és tényleg, napról napra aktívabban vesz részt az életünkben, sok-sok pozitív megerősítést kapunk tőle, meg már olyan jól tudjuk, hogy mikor mit szeretne, és  szerintem ő is azt, hogy mi mit. Most 7 kg, és már nem esik jól elöl hordozni őt, fáj tőle a derekam, Barni mondjuk jobban bírja, de neki is nehéz, leginkább babakocsizunk, szeretjük. Majd kísérletezem azzal, hogy hátra kötöm, de azt még sosem próbáltam.

Végül nem váltottam gyerekorvost, annyi bizonytalanság van jelenleg mindenki életében, ez meg legalább úgy ahogy, de működik. Voltunk a múlt héten oltáson megint, oké volt. Most az a taktikám, hogy nem tulajdonítok az egésznek különösebb jelentőséget, plusz mindig ugyanakkor megyünk a védőnőhöz, és ő szépen egyensúlyozza a gyerekorvost nekem. Most így, hogy Dani nem beteg, csak az oltásokat tudjuk le, ez rendben van nekem.

frufru

Nézegettem mostanában régi fotókat, és nagyon tetszik, a régi, frufrus Milonka frizurája. Szerettem akkor is, de valami miatt nagyon ráuntam a frufrura, és jó érzés volt lenöveszteni, megszabadulni tőle, már az is megkönnyebbülés volt, mikor annyira megnőtt, hogy oldalra lehetett fésülni. Erre ma azt álmodtam, hogy frufrum van és relatíve hosszú hajam, és álmomban imádtam ezt. Kicsit foglalkoztat a frufru gondolata megint, de ahhoz előbb kicsit meg kellene növeszteni a hajam - persze ez csak elmélet. Nagyon tetszik még a 'shag' vágás, amit sokat látok mostanában a Pinteresten, de szerintem ez nehezebben kezelhető, mint egy szimpla frufru + hosszabb haj. Ráadásul én nem bírom az összevissza hosszúságot, a tiszta vonalakat kedvelem. 

Olyan jó lenne kicsit könnyedebben játszani a hajammal, hiszen olyan gyorsan nő, bevállalósabbnak lenni, frufrut vágatni, megnöveszteni, aztán megint más stílust választani. Nem nagyon ismerek egyébként olyat, aki gyakran és könnyen változtat, ti igen? 







2020. december 13., vasárnap

a bit depressed

Jó pocsék hetem volt, csütörtök délután egy ponton Barnit (és a gyereket) otthagytam az utcán séta közben azzal a jelszóval, hogy most egyedül akarok lenni, de aztán 30 méter után jobb belátásra tértem, és visszafordultam. Ő meg ott állt, teljes kétségbeesésben nézve utánam, és suttogva kiabált utánam, hogy Milcsi, gyere vissza! mert ő ilyen udvariasan kiabál velem. Az volt a sztori, hogy ugye a héten végig dolgozott, én meg egyedül voltam a babával, és tudtuk, hogy csütörtökön rá fog érni, amit én nagyon vártam, de aztán mégis lett egy csomó elintéznivalója, és a végén nem lett semmi a sétánkból, illetve mehettem egyedül. Ő meg végül gyanútlanul becsatlakozott hozzánk, én meg rázúdítottam minden frusztrációmat, hogy mindig egyedül vagyok, ő meg jön-megy, és persze, én is jöhetek-mehetek Danival, de én nem egyedül akarok jönni-menni. Persze megbeszéltük, szegénynek fogalma sem volt róla, hogy hogyan érzek, és hogy mennyire várom azt a kib. közös sétát, ő azt hiszi, hogy én boldogan anyukázom otthon a világ legcukibb babájával (ez így van amúgy), és ő a munkán kívül alig jár valahova, és akkor is mindig rohan hozzánk haza mindenhonnan (tudom amúgy ezt is), még bevásárolni is ő jár, hogy azt a terhet is levegye a vállamról, de közben én meg úgy érzem, hogy baszdmeg, már boltba sem járhatok. 

Rosszkedvű, lehangolt, kiégett és szomorú is voltam egész héten, semmi nem volt jó, pedig tényleg nincs rá okom, kicsit mint menstruáció előtt szokott, csak hát én olyat én már több, mint egy éve nem csinálok. Még ünnepi hangulatom sincs. Azért ma átmentünk Barni öccséhez, aki olyan csodálatos advent 3. vasárnapi szarvas-vacsit rittyentett nekünk, hogy repetáztam is belőle - meg nagyon jó hangulat volt, még Driving Home for Christmas-t is raktak nekem a srácok. 

2020. december 9., szerda

chill

Mára volt időpontom, elintéztem a jogsimat, hálás vagyok, hogy nem állítottak meg, míg lejárt jogosítvánnyal jöttem-mentem, jó érzés, hogy ez is rendben. Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire gondtalan. Hogy nem kell stresszelnem, izgulnom semmin, nem kell készülnöm, tanulnom, dolgozni mennem, minden rendben, minden a helyén. Korán kelünk a babával, ha ahhoz van kedvünk akkor visszaalszunk, nem sürget semmi és senki. Nem baj, ha még 10-kor is pizsiben vagyok, csináljuk a kis dolgainkat, sétálunk, főzök, de ha nem, akkor sincs semmi, sütit sütök, almát reszelek, próbálkozom a sütőtökkel, édesburgonyával, nem szereti, de nem baj. Este 7-kor megfürdetjük, elaltatom, kicsit összebújunk, bambulunk valamit, hullák vagyunk mindketten, 9-kor már ágyban vagyunk. Nagyon jól alszom. Mindegy, hogy hétfő van, szerda, péntek vagy vasárnap, egyik sem emeli meg a pulzusom. Még csak az sincs bennem, hogy lemaradok valamiről, mert mások sem mehetnek sehova, nincsenek bulik, koncertek, még színház, étterem sincs. Nem tudok elképzelni ennél nyugodtabb időszakot. 

Mondjuk előbb-utóbb döntést kell hoznunk a költözéssel kapcsolatban, az majd mindenféle szempontból jól felforgatja az életünket.

another kütyü in the house

Két napja megjött az iWatchom, és bár azt gondoltam, hogy lesz egy drága órám, és kész, de úgy tűnik, hogy ez egy nagyon hasznos kis szerkezet. Azt hiszem, a legjobb benne, hgy mióta megvan, sokkal kevesebbet nyomkodom értelmetlenül a telefonom. Eddig az volt, hogy ha valami értesítés jött, akkor már kinyitottam a telóm, hogy esetleg másutt is történt-e valami, és akkor már megnéztem az instát, ránéztem, hogy nincs-e új blogbejegyzés valahol, mi újság a FB-on, gyors Pinterest pörgetés stb. Minimum fél óra. Most viszont nem kell nézegetnem a telefonom, mert ha valami van, úgyis szól az óra, megnézem az órán, és ennyi, legtöbbször elő sem kell vennem a telefont. Nagyon szeretem, hogy lehet vele telefonálni, ha mondjuk pelenkázom Danit, és B becsörög, hogy kell-e még valami a boltból, akkor az órán is fel tudom venni (ez mondjuk iszonyúan Knight Rider fíling nekem). Amúgy is csomó nem fogadott hívásom van minden nap, mert mindig le van halkítva, és csak utólag szoktam látni, hogy hívtak, most meg azonnal tudok reagálni. Tudok vele fizetni.  Meg tudja pingelni a telefonom, amit sosem találok. Tudok rajta számot váltani és tekergetni a hangerőt, ha zenét hallgatok a bluetooth-os hangfalon.  Motivál, hogy mozogjak: ma azért nem villamossal jöttem haza a Moszkváról, hanem erőltetett menetben gyalogoltam, hogy még egy edzést letudjak rajta. És a lényeg: ezerarcú és nagyon szép, úgy örülök neki!