2018. július 21., szombat

FYI

Talán hasznos információ, hogy EZ egy nap alatt tökéletesen helyrerakta a hasam, a gyógyszerész javaslatára azóta is szedem egyébként, 1 hónapig kell.

2018. július 20., péntek

Sweden, Denmark

Elképesztő, hogy milyen természetes, hogy most a kanapémon ülök, miközben szárad a fukszia színű körömlakk mind a 20 körmömön, tegnap ilyenkor pedig még a malmöi tengerparton, egy narancssárga bicajon fújta a hajamat a szél, körülöttem sirályvijjogás, előttem A HÍD, mellettem a mindig jókedvű, csupavicc pasim, arcomon a legeslegnagyobb boldogság. Csodás volt az elmúlt 4 nap, ezerszer végigfutott az agyamon, hogy milyen szerencsés vagyok, milyen jó nekem, mennyire jó az életünk. 

4 napot voltunk Svédországban mindössze, Barni egy barátját látogattuk meg, náluk aludtunk, közben pedig eltöltöttünk 1-1 napot Lundban, Koppenhágában és Malmöben. Én még sosem jártam Skandináviában (Hollandia ugye nem az?), de biztos voltam benne, hogy nagyon fog tetszeni - és úgy is lett. A dán építészet egy csoda, mondjuk nekem a modern vonal még jobban bejött, mint a régi, csupasztéglás épületek. 

Ahogy sejtettem, Barnival nagyon könnyű utazni (meg velem is), egyikünk sem stresszelős, mindig minden jó, teljesen gondtalanul csavarogtunk, semmi kőbe-vésettet nem követtünk, Illetve Violet ellátott a kincset érő tanácsaival, azok nagyon jól jöttek. Iszonyúan drága minden, úgyhogy azért valamennyire óvatoskodtunk ilyen szempontból, de persze ettünk-ittunk, és ha úgy éreztük, hogy az elképesztő dán épületek és a csatornán ringatózó hajók közt a pillanatot csak egy aperol spritz koronázhatja meg, akkor nem haboztunk. Én kipipáltam a bakancslistámról A hidat, átmentünk rajta vonattal, meg el is tekertünk megnézni. Nem tudok csodálatosabb dolgot elképzelni a tengerparton biciklizésnél. 

Nagyon érdekes volt minden, majd mesélek még, de most várnak a csajok a városban.







A vicc pedig az, hogy vasárnap utazunk tovább.

2018. július 12., csütörtök

red

A héten végre volt időm rá, hogy elintézzek mindenfélét, amúgy nem tudom, hogy csinálom, hogy mindig minden percem be van osztva, mindig rohanok valahova. Sikerült eljutnom úgy kozmetikushoz, hogy felhívtam, és aznap délutánra volt egy aznap lemondott időpontja, úgyhogy azonnal mehettem szépülni. Kb egy arc-lélek wellnessnek érzek minden nála töltött alkalmat, és közben úgy tud mesélni ezekről a kenceficékről, meg hatóanyagokról, amiket használ, hogy kábé érzem, ahogy dolgoznak a bőrömben. Na és az a masszázs... Ah. És ahogy felkelek és belenézek a tükörbe, nagyon durva, hogy milyen kisimult, feltöltődött az arcom, és még legalább egy hétig ilyen utána, azt hiszem, az én bőröm nagyon hálás típus. A hajam is levágattam ma reggel, már nagyon hosszú volt, megint egyfolytában összefogtam. Szerintem még sosem voltam fodrásszal ilyen hosszú ideig elégedett, és kivételesen még az időpontot sem cseszték el.

Közben szervezzük a nyaralást, mára rajzolódott ki a konkrét útiterv. Én vagyok a felelős a szállásért, és sikerült rengeteget idegeskednem, hogy megtaláljam a megfelelő airbnb-t. Pedig amúgy jó vagyok abban, hogy nagyon jót találjak jó áron, és iszonyúan szoktam élvezni a vadászatot a jobbnál jobb lakásokra, meg a legjobb ár/érték/elhelyezkedés arány megtalálására. Imádom, hogy olyan világban élek, ahol nem lélektelen, szomorú hotelszobákban kell tölteni a nyaralást, hanem pár napig valóban úgy élhetek, mint a helyiek. Csak most eléggé rástresszeltem valahogy - mondom, hogy nem vagyok valami nagy passzban. Na de mindegy, az első 4 napra már van szállásunk, a maradék meg úgy tűnik, óceán és szörfözés (még sosem szörföztem) lesz, meg roadtrip. 

Végül az egész nyaralás sokkal drágábbra jött ki, mint amire számítottam, de tudom, hogy ez egy sokszorosan visszatérülő befektetés - ahogy már tavaly is megállapítottam, el kell menni egy időre, hogy újra itthon tudjak lenni. Az indulásig már egyáltalán nem akartam költeni, de ma rájöttem, hogy mindhárom fürdőruhám még a válás előtti időkből származik, eléggé kiszolgáltak, ráadásul mindhárom pántnélküli, az meg nem annyira praktikus a nagy hullámokban. Bementem a Calzedoniába, és igyekeztem prekoncepció nélkül válogatni. Nyilván mindenkinek van elképzelése arról, mi áll jól neki, és nagyon jól tudom, hogy ezzel kapcsolatban érhetik az embert meglepetések, ha mer nyitottan gondolkodni. Na és tényleg, végül felpróbáltam egy futottak még kategóriát, és annyira jól állt (úgy értem, ahhoz képest, ahogy a fürdőruhák állni szoktak a melleimen rajtam), hogy még arra is rábeszéltem végül magam, hogy ne uncsi khaki (amúgy az is nagyon tetszett), hanem piros színben jöjjön velem haza. Pedig nem is szeretem a pirosat, annak ellenére, hogy tudom, hogy nagyon az én színem.


Csak az indulásig valahogy össze kellene lapátolni magam. Van ötletetek, hogy hogyan rakjam rendbe a jelenleg meglehetősen rosszkedvű gyomromat? Szeretném majd sok sok tengeri herkentyűvel meg hideg fehérborral terhelni, most pedig mindkettő kb elképzelhetetlennek tűnik. Addig meg már csak 3 napom van. Diétázzak még mindig? Keksz és törtkrumpli?:(

no good

Be kell vallanom, nem vagyok valami nagy passzban. Fizikailag sem jöttem helyre teljesen, a gyomrom mintha nem tudná, mi van, kb semmit nem kívánok, semmi nem esik jól. Nekem. Nagyon fura. Mellette energiám sincs túl sok, gyenge vagyok még mindig, sokszor fázom. Ma délután 3 órát aludtam, nagyon jólesett, és utána is csak azért szedtem össze magam, mert órám volt, jöttek a lányok. Edzeni kb esélyem sincs. 

De a legrosszabb, hogy iszonyúan kedvetlen vagyok, olyan minden mindegy, nyűgös is vagyok. Tegnap Pillánál töltöttem az estét, ott is aludtam, az mondjuk jó volt.

Nem tudom eldönteni, hogy a testem-agyam így ereszt le most, hogy rájött, hogy megteheti, vagy ez még a vírus utózöngéje. Vagy mindkettő. Szerintem ez a hét már az ördögé.

2018. július 10., kedd

kicsi, cuki barátom

Nagyon régen nem meséltem a kiskuttyról. Mostanra szinte teljesen megvakult, ez olyasmikből látszik, hogy ha például anyuék takarítanak, ki szokták pakolni az étkezőből a székeket az udvarra, olyan helyre, ahol nyilván máskor nincsen semmilyen akadály, és akkor a kutya érkezik lendületesen valami lelkes házőrzésből, és PUFF, felkenődik a székre - vagy bármire, amire épp nem számít. Vagy sétálunk, megy a járdán, és ha nem sikerül a járdaszéllel pont párhuzamosan haladnia, akkor egy idő után nekimegy a házfalnak. Ha sétálunk, akkor a megszokott útvonalakat vágja, de azt sokszor nem látja, hogy én hol vagyok, úgyhogy folyamatosan szólni, beszélni kell hozzá, hogy tudja, merre vagyok, gondolom, sokan gondolják rólam, hogy én vagyok a bolond nő, aki folyamatosan magyaráz a kutyájának, ráadásul anyu is mesélte, hogy ha együtt mennek valahova, ő is beszél hozzá. 

A legdurvább, hogy ugye bent alszik, szereti erre-arra eldobni magát a lakás különböző pontjain, és akkor ott horkol. De amikor felébred a sötétben, és mondjuk kimenne a konyhába inni, gondolom, nem emlékszik, hogy hol aludt el, és akkor arra szoktam ébredni (gondolom, ez olyan, mint amikor valakinek gyereke van, a legkisebb kutyazajra azonnal ébren vagyok), hogy a lakás valami fura pontján kopog a körmöcskéivel. Ilyenkor nagyon mulatságos, mikor úgy találom meg, hogy két bútor között, a fejét a falnak nyomva ácsorog reményvesztetten, mint Füles. Régebben ilyenkor simogatva, hívogatva terelgettem valami ismert ponthoz, és akkor onnan már képben volt, de rájöttem, hogy ha felkapcsolom a nagyvillanyt, akkor egyből tudja, hogy merre van. Bevallom, én nagyon sokat nevetgélek rajta, mert tényleg nagyon viccesek ezek a helyzetek, meg ő sem szomorú, vagy nem tűnik csalódottnak, ugyanolyan vidám, mosolygós, jókedvű eb, mint eddig. Meg ha van ilyen incidens, akkor azonnal nagyon megszeretgetem. Annyira halálosan cuki. 


2018. július 8., vasárnap

change

A sulival meg az volt, hogy az új iskolában mindennek utánanéztek nekem, ugye 1 hónapos a felmondási időm, úgyhogy mondjak fel július 18-ával, és akkor ők átvesznek augusztus 18-tól, így folyamatos lesz a munkaviszonyom. Így is lett, felmondtam szépen, majd szólt a gazdaságis hölgyemény, hogy sajnos nincsen már annyi szabim, és úgy jön ki, hogy augusztus 7. az utolsó munkanapom náluk. Én meg mondtam, hogy ne már, nekem folyamatos munkaviszony kell, ők meg erre, hogy jó, akkor menjek el a maradék időre betegszabira, mert az úgy szokás. De komolyan?

Megírtam ezt az új sulinak, ők meg 3 perc múlva válaszoltak, hogy ne foglalkozzak vele, akkor ők átvesznek augusztus 8-tól. És ez nem egy állami intézmény. Szívecske?

Értitek, az a suli, ahol 5 éve szopok, szívem-lelkem kiteszem, ők betartanak, az az iskola, ahol meg kb semmit nem tudnak rólam, azt sem tudják, ki vagyok, ők azonnal kiállnak mellettem, és alkalmaznak, meg fizut adnak egy olyan időszakra, amikor még nem is dolgozom náluk.

Amúgy is szuperjó érzésem van ezzel a váltással kapcsolatban, de ez most szintén megerősített, hogy minden a legjobb lesz így.

asszem most már túlélem

Sejtettem, hogy le fogok robbanni abban a pillanatban, hogy elkezdődik a szünet, de erre azért nem számítottam. Pénteken hazajöttünk a Balatonról, mert meg volt beszélve, hogy felszedjük Budapesten Barni keresztgyerekeit, majd az unokahúgom is, és nálam alszunk mindannyian. El akartuk vinni őket a V4 fesztiválra, de néztük a meccset, a kiscsajok játszottak, esett az eső, úgyhogy végül még megnéztünk egy filmet és aludtunk. Illetve csak ők, mert én rövid vergődés után a legdurvább módon végighánytam/fostam (már bocs a tmi-ért) az egész éjszakát. Szerencsére ők édesdeden végigaludták a performanszomat, bár, mivel nálam ugye egy légtér van, eléggé aggódtam, hogy felébresztek mindenkit azzal, hogy ordítva hányok. Pokoli volt, egy percet sem aludtam. Így aztán a másnapi programunk ugrott, mivel alig éltem, illetve hát folytatódott, csak nélkülem, reggeli után ők leléptek, mentek csavarogni, meg moziba. Mivel mindannyian ugyanazt ettük este, gondolom, valami ronda vírus talált meg, mázli, hogy a kisnyulakat nem kapta el.

Reggel már kicsit jobb volt, de teljesen leszívott a dolog, tegnap egész nap aludtam,  anyukám csinált nekem egy kis tört krumplit, ami a konkrétan a világ legfinomabb ételének tűnt akkor egy pici sóval a tetején. Ma már bátrabb voltam, a krumpli mellé ettem egy pici húslevest, meg egy apró szelet görögdinnyét is. Ma úgy terveztem, hogy elmegyek a Wampra, majd este Gabeszékkel fesztiválozni, de kb lassított felvételben csinálok mindent még, meg a pasim is rámparancsolt, hogy gyógyuljak meg, hogy hétfőtől újra indulhassanak a kalandok. Pillától kaptam meghívót egy online sorozatos oldalra, szóval most ez a program, nem mondom, hogy rossz pihenni. Clara szerint megvolt az idei méregetelenítés, és tényleg, most úgy érzem, van kedvem főzni, meg sokkal könnyebb kajákat enni a sok olasz, a strandkaja meg a jégkrémek után.

Ezt amúgy az EZ is BUDAIban ettem valamelyik nap, soha nem ettem még ilyen finom borsófőzeléket, rántott párizsival volt, de lehet kérni tojással is, ezt is tovább fogom kicsit gondolni: 



A kikapcsolás művészete

Most, hogy gondoltam, elmesélem, mi történt mostanában, rájöttem, hogy már most teljesen elvesztettem az időérzékemet, és fogalmam sincs, milyen nap van. Végül is, ez volt a cél. Tehát lementünk (kiszámoltam) kedden reggel a Balcsira. Most így utólag nem is tudom, mit csináltunk: bicajoztunk a környéken, aludtunk, elmentünk reggelizni, ettünk a strandon, kicsit fürödtünk, voltunk a Velencei tónál wakeboardozni, esténként pedig vérre menő kanasztacsatákat vívtunk. Nagyon pihentető, és közben iszonyúan furcsa volt csak úgy létezni, miközben az égvilágon semmi dolgunk, tökmindegy, hány óra van (na jó, a meccsek miatt kellett tudni), és bármit csinálhatunk, amihez kedvünk van. Megnéztük a Castro villát, ahol maga Castro is járt 72-ben még Kádárral (és láttam egy képet múltkor, hogy Castro pingpongozott is ott, de nem találom azt a fotót), meg egy csomó varázslatos, lakatlan, elhagyatott, lepusztult épületet a környéken, volt, ahová be is másztunk, mindketten rajongunk az ilyen helyekért. 

Volt egy csomószor, hogy ültünk mondjuk a strandon a büfében, néztük a vizet, nem is beszélgettünk, csak néha egymásnak mondogattuk, hogy elhiszed, hogy nincs semmi dolgunk? Barni még egy csomó ideig nézegette a telefonját, furcsállva, hogy nem csörög, és nem értette, miért nem jönnek e-mailek, meg is kért, hogy küldjek neki egy e-mailt, hátha a rendszerben van a hiba... Nekem is bűntudatom volt kicsit, mintha lenne más dolgom/intéznivalóm, és ahelyett lógatnám a lábam, pedig semmi nincsen. Mondjuk mindketten szabadságon vagyunk most majdnem szeptemberig, szóval maximálisan ráérünk hozzászokni a gondolathoz, hogy nem kell dolgoznunk. 







Castro villa

Castro villa






2018. június 28., csütörtök

au revoir

Ma felmondtam a suliban. Két kolléganőm már beadta a felmondását előttem, és az igazgatónőnk szörnyen lekezelő volt velük, inkorrektnek nevezte őket, úgyhogy én is ilyesmi reakcióra számítottam. Viszont igyekeztem szépen becsomagolni a dolgot, és amikor bekopogtam hozzá, elmondtam, hogy vár rám Budapest, muszáj fejlődnöm minden értelemben, elmeséltem, hogy mennyire jó ez a suli, ahova megyek (ismerte egyébként), hogy sajnálom ezt az egészet, hiszen tudja, hogy jól éreztem itt magam és nagyon szerettem ebben a suliban tanítani, remélem, találnak az osztályomnak egy jó osztályfőnököt, és ne haragudjon, hogy ilyen helyzetbe hozom őt is és a sulit is. És halál kedvesen, mosolyogva mondta, hogy nem haragszik, mert mindenkinek azt az utat kell járnia, amire vágyik. És amúgy tényleg. 

Azt gondoltam,hogy ez az egész érzelmileg sokkal megterhelőbb lesz, de valószínűleg így a legtökéletesebb az időzítés, hogy holnaptól vár rám két hónap szabi, júliusban egy csomó utazás és nyaralás, és tele van a fejem a rengeteg rám váró izgalommal. Meg hát közben annyi ember asszisztálta végig az összes lépésemet, támogatott és bátorított végig, meg hát itt az fiú, aki maximálisan társam abban, hogy felborogatom szinte az egész életem, és legalább annyira lelkes mindennel kapcsolatban, mint én.

De ma este írtam egy hosszú levelet a gyerekeknek, mert nem akartam, hogy mástól tudják meg, és azóta egyfolytában sírok. Írtak ők is, a szülők is, annyi cuki üzenetet kaptam, annyi jókívánságot, leplezetlen szeretetet... Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Pilla írta, hogy szerinte néha muszáj, hogy változások legyenek az életünkben, olyanok, amik kimozdítják a helyükből a dolgainkat, és ez nem csak rám vonatkozik, hanem a gyerekekre, vagy akár az igazgatónőnkre is. Biztosan így van. És nagyon nagy örömmel nézek a változás elébe, de közben csak remélni tudom, hogy az utódom majd legalább annyira szereti ezeket a gyerekeket, mint én. Nagyon fognak hiányozni. 

helen dardik

2018. június 27., szerda

Zebegény meg a levendulaföld

Amióta saját autóm van, nagyon sokat járok Zebegénybe. Péntek este fölszedtem Katát és elautóztunk, hogy megnézzük a naplementét a Sárkánydombról. Ültünk az autóm orrán és beszélgettünk vagy egy órán keresztül, közben néztük tájat. Nem bírok betelni ezzel a látvánnyal. 



Hazafelé beültünk a Piknik Manufaktúrába Nagymarososon, csatlakozott egy barátnőnk, vacsiztuk. Hazafelé életemben először megszondáztattak (nagyon vicces, lehelni kell egy diktafon-szerű kütyübe), előtte majdnem elütöttem a rendőrt, aki megállított, mert gondoltam, majd én a rendőrautó után állok meg. De úgy tűnt, nem haragszik érte, csak gondterhelt fejjel hátrált kicsit, ahogy közeledtem. 

Szombaton volt az első találkánk fél éves fordulója, megbeszéltük, hogy kicsit ünneplünk (mit ünnepeltek, hónapfordulót?), hiszen úgy érezzük, van mit, bár azt hiszem, egyikünk sem számított rá azon az első randin a Parázsban, hogy ennyi minden történik velünk ilyen rövid idő alatt. Én őt is sokat cipelem Zebegénybe, úgy tűnik, nem bánja. Van ott egy hely, a Natura Hill Vendégház és Étterem, amire nagyon régóta kíváncsi vagyok, mert szintén olyan, hogy az ember álla leesik a kilátástól, plusz van előttük egy levendulaföld, ami már-már giccsbe hajlóvá teszi a helyet.


A konyhájukat is elég komolyan dícsérik, úgyhogy vacsizni mentünk, 7800 forintba kerül 4 fogás, mondjuk olyan is minden. A hely maga is totál milonkás, nincs túl cicomázva, viszont nagyon helyes kis színfoltok vannak mindenütt, teljesen otthon éreztem magam - ráadásul van egy élő zöld faluk a pult fölött, és nekem az nagyon tetszik. Nem voltak nagyon elszálltak a kaják, nem tudom, volt sárgadinnye mangalicasonkával, húsleves fürjtojással, párolt harcsa (vagy kacsa, B nem eszik halat) zöldségekkel, ilyesmik, de minden kicsit tovább van gondolva nagyon friss, modern irányban. Egyszerűen hibátlanok az ízkombinációk, gyönyörű a tálalás, nem győztük ámulni, szóval le a kalappal. Volt idő mindig a fogások közt, ami a mi romantikázásunkhoz tökéletes volt, egyszer-kétszer ki is mentünk fotózni. De amúgyis a franciaablak mellett ültünk, így ráláttunk a levendulaföldes naplementére, elég jó volt. 


Azt viszont iszonyatosan benéztük, hogy rendeltünk egy üveg bort, miközben kiderült, hogy minden fogás mellé jár egy pohár hozzá illő bor. Kicsit reklamáltunk a hölgyeménynél, aki saját elmondása szerint egy hete dolgozik ott, hogy miért nem szólt, így aztán visszavitték úgy, hogy csak egy pohárral ittam belőle. Viszont a végén kiderült, hogy a vacsi mellé felszolgált borok nincsenek benne a menü árában, pedig számunkra egyértelmű volt, hogy de igen. Mondjuk ha ezt tudjuk, akkor máshogy alakítjuk a dolgokat (merthogy a pasim nem boros), és így akkor valószínűleg a végén nem hagyunk ott egy kisebb vagyont. Szóval ha mentek hozzájuk vacsizni, akkor javaslom, hogy minden ilyesmire kérdezzetek rá, én valószínűleg a vacsi elején rendelt (és aztán lemodott) üveggel jártam volna a legjobban. Nagyon jól éreztük magunkat, és iszonyúan finom volt minden, de az ár-érték arány messze volt a reálistól. 

2018. június 26., kedd

mostmár eléggé szeretnék nem dolgozni

Elméletileg június 15-én véget ért a tanév, gyakorlatilag egyetlen napom volt azóta, amikor nem kellett ott lennem a suliban, a héten végig érettségi, és még péntek délután is a záróértekezleten fogunk ülni. Meglehetősen elegem van. De múlt szerdán úgy voltam vele, hogy nincs épp semmi, ami miatt muszáj bent szívnom, megérdemlek egy szabadnapot. Előző este bent aludtunk Budapesten, aztán reggel Barni elment dolgozni, én meg ott maradtam nála. Elég szépen eltűntek már a dobozok, alig maradt néhány, kezd látszani, milyen lesz élhető állapotban a lakás. Nagyon pici egyébként, elvonulni nem lehet egymástól, ez mondjuk tény, de nekem nagyon tetszik az elosztása, iszonyúan praktikus, és van egy kis erkély is, ami egy csomó zöldre néz, úgyhogy lehet kinn vacsizni meg fröccsöt inni, nekem meg ennél nem kell sokkal több. Nagyon várom, hogy kicsit hangulatosabbá, otthonosabbá tegyük, persze ehhez kell az is, hogy időt töltsünk ott. És szuper helyen is van, csak hát ugye a buzi villamos. Aztán kicsit csattogtam még a környéken, majd hazavonatoztam, este pedig nálam találkoztunk. Este elmeséltük egymásnak a napunkat, és Barni mutatott képeket, amiket napközben csinált a munkája kapcsán, és és az egyiknél megállítottam, ugyanis aznap tőle teljesen függetlenül én is lefényképeztem ezt az utcát - ennek mennyi esélye van? 



B nem szokott reggelizni, amit én nem is értek, viszont nekem, mint tudjuk, a reggelizés az egyik hobbim, az első dolog ébredés után. Úgyhogy kellett nekem erre megoldás találni anélkül, hogy különösebben fel kellene tölteni a hűtőt, mert nem sokat vagyunk (vagyok) még ott, és hajlamosan ránk rohadni a dolgok. De van már ilyen, isteni: 



Egyfolytában az ő cuccaiban flangálok, mázli, hogy nem bánja.


Nekem olyan barátnőim vannak, akik a csajos estére ZÖLDBORSÓT hoznak, hogy majd ők azt fogják majszolgatni chips helyett. De aztán persze chipset majszolgatnak borsó helyett, a borsó meg rám marad. (Juc:))


Ezt meg a Pad Thai wokbárban fényképeztem, egyre több étterem van, ami annyira hangulatos, hogy kb azonnal beköltöznék (mondjuk némileg zavarna, hogy idegenek ott jönnek-mennek-esznek). Lehet amúgy, hogy problémát fog okozni az, hogy Budapesten ilyen könnyen elérhető egymillió típusú iszonyú finom ennivaló. 


Most, ahelyett, hogy egy fröccsel nézném a meccset valami duna-parti teraszon, itthon ülök a kanapén betakarózva, csupa meleg cuccban, az asztalon mécsesek égnek, tiszta októberi hangulat. Ma az érettségis szép ruháimhoz harisnyát kellett felvennem, eléggé megviselt. Nagyon várom vissza a kánikulát. 

2018. június 25., hétfő

look at that view




Kicsit így érzem magam, mint mikor ez a kép készült. Álltam az Arab Intézet tetején Párizsban, lábaim előtt az egész gyönyörű, izgalmas város, és nem tudtam, merre nézzek, hogy minél több látnivalót be tudjak fogadni. Közben körülöttem a kis barik, akik társaim minden kalandban, és akikre mindig számíthatok. Ha utazom, sokszor érzem nagyon tisztán, mennyire pici vagyok, egy porszem csak a nagyvilágban, és ennek ellenére tisztán érzem, hogy számítok, fontos vagyok, mert sokan szeretnek, várnak haza. Számít, hogy mit teszek, hogyan csinálom, hiszen sokan figyelnek rám, sőt, azzal, ahogy élek, példát mutathatok, segíthetek. Fura, hogy néha, ha távol vagyok az otthonomtól, akkor tudatosul bennem a legjobban, hogy mindegy, hogy hol vagyok, mert a helyemen vagyok. Otthon vagyok. 

Kicsit reménykedtem benne az utóbbi időben, hogy jön majd valami isteni szikra, vagy esetleg  magától megoldódik a dilemma, hogy mi legyen, hol, hogyan költözzünk össze, és ha Budapesten, akkor mi lesz a munkámmal. A suli is okozott már jónéhány álmatlan éjszakát, és egyre kilátástalanabbnak érzem a rendszert, egyre többet vagyok kedvetlen miatta - tudjátok, meséltem már, de ha lehet, azóta még nagyobb a káosz. Szóval reménykedtem, hogy majd jön valaki, aki megmondja, mi legyen, mit csináljak. 

De arra nem számítottam, hogy tényleg ez lesz, kapok egy e-mailt valakitől, aki olvassa a blogomat, és azt gondolja, hogy sokkal jobb helyem lenne abban az alternatív, gyerekközpontú, hiperszuper iskolában, ahol ő dolgozik, ami minden szempontból ezerszer közelebb áll hozzám, mint a jelenlegi sulim, mert igazán az én közegem, és ahol - micsoda véletlen -  épp angoltanárt keresnek. És hogy egy nap múlva túlesem az interjún, ahol végig csorog a nyálam attól, ahogy a sulijukról mesélnek, és másnap jön is az üzenet, hogy enyém az állás, ha akarom. Kaptam egy hétvégét, hogy eldöntsem, mit szeretnék, és nem mondom, hogy könnyű volt meghozni a döntést, hiszen ott kell hagynom a régi sulim, a gyerekeket és a kollégáimat, de nem is volt nagyon nehéz, mert mindenki, aki körülöttem van, azt mondja, nem kérdés, micsoda lehetőség ez, csinálni kell. Valljuk be, nem gyakran fordul elő, hogy az uncsi, vidéki tanárnénit megkeresik egy ilyen menő iskolából, anélkül, hogy munkát keresne, vagy egy szalmaszálat is keresztbe tenne a dolog érdekében. És nem mondom, hogy nem izgulok, de leginkább óriási, színes-szagos kalandnak látom azt, ami rám vár. Tudom, hogy az lesz.

A legizgalmasabb az egészben pedig, hogy így egyértelmű lett, hogy be kell költöznöm Budapestre, és össze kell, hogy költözzünk - illetve hát nem muszáj, de minek laknánk külön, ha minden sokkal jobb, ha együtt vagyunk.

Szóval így érzem magam, mint a képen: csak állok, igyekszem befogadni a látványt, és alig hiszem el, hogy ilyen jó nekem. Pont, mint ott, a tetőn, most is tudom, hogy van körülöttem egy csomó ember, akik támogatnak abban, amit teszek. És azt is, hogy mindegy, hogy Budapesten lakom-e, vagy vidéken, mert mindenütt jó helyen, a helyemen vagyok, és mindig, mindenütt vannak, akik örülnek nekem és hazavárnak. És közben meseszép a kilátás. 

2018. június 19., kedd

sajnos még mindig nincs szünet

Ma reggel elkészültem a bizikkel, összeolvastunk, megdicsértek, ezt is megértük. Mondjuk tényleg nagyon szépek lettek, de akkor is érthetetlen, hogy 2018-ban kézzel kell őket írni. Na mindegy, a lényeg, hogy jövő júniusig nem kell velük foglalkoznom. Megírtam az osztályfőnöki beszámolót, egy kicsit még pakolásztam bent, majd hazajöttem. Mondanám, hogy ennyi volt, de csütörtökön beiratkozás, pénteken biziosztás, jövő héten 4 nap érettségi (mondjuk azért majd kapok egy csomó pénzt), pénteken záróértekezlet. Na hogy az minek, fogalmam sincs.De utána már tényleg kezdődik a nyári szünet. 

Viszont holnap nem megyek be. Hazajöttem, csináltam krumplipürét édesburgonyából, pároltam hozzá cukkinit, és kész is volt az ebédem, most pedig kutya és pihi. Ma délután is kicsi Budapest lesz, veszünk kávéfőzőt (pedig ő nem is kávézik, szóval nekem) meg mosógépet, olyat, ami szárítógép is egyben, szerintem egy pici lakásban az életmentő. Igyekeztem felderíteni a piacot, de ha van ilyen irányú tapasztalatotok, szívesen fogadom. Annyira jó most ez az időszak, kitalálgatni együtt, hogy mit, hogyan szeretnénk. Szokta kérdezni, hogy ez vagy az hogy legyen a lakásban, és van, hogy azt mondom, még ki kell alakítani a kis közös szokásainkat, és majd gyakorlatban fogunk rájönni, mi, hogyan jó nekünk. Aztán, ha minden igaz, és lesz kedvünk, megnézzük az úgy Jurassic Worldöt, amit imádok, ő meg leginkább sodródik az eseményekkel. 

Kellett vennem a lakásba pár új low budget piperét, hogy ne kelljen mindig cipelgetnem a neszesszeremet, és gondoltam, megmutatom, mi az ami bevált. 


Igazából három dolog teljesen új. 

  • Én a Lancome Doll Eyes spirálját használom, de annyira drága, hogy gondoltam, csak nem veszek még egyet belőle, úgyhogy hosszú piackutatás után megvettem a Maybelline legendás sárga szempillaspirálját vízálló változatban, és nagyon-nagyon bevált. Annyira nem tartós, mint a Doll Eyes, de az áruk közt 8700 forint különbség van, szóval szerintem ár-érték arányban a Maybelline nyert. Bár szerintem túl széles a keféje, gyönyörű, nagy, mégis természetes pillákat csinál, engem teljesen megvett. (1700 ft)

  • Arckrém kérdésben nagy dilemmában voltam, valami könnyűt szerettem volna nyárra, nem akartam sokat költeni, és tudjuk, hogy Ziaja láz van, de nem szerettem volna rendelni tőlük (annyira jó lenne, ha mindent lehetne venni a boltokban, légysziii), úgyhogy mivel ez volt a DM-ben, megvettem a kecsketejes családot, az éjszakai és a nappali krémet, meg a szemkörnyékápolót is, mindent kb egy ezresért. Az utóbbiból ez a második tubusom egyébként, nekem nagyon bejött, könnyű, tiszta, tejes illatú, szereti a bőröm. Ezért gondoltam, hogy jók lesznek az arckrémek is, és nappali krém tényleg szuper, pont nyárra való, könnyed, és mégis nagyon jól hidratál. Az éjszakai krém viszont meglepően nehéz, soknak éreztem ebben a melegben, úgyhogy odaadtam anyukámnak, ő szerencsére örült neki. A kecsketejes testápolójuk már régi barátom, kicsit a niveára hajaz az illata, csak még tisztább és tejesebb, meg szerintem jobban hidratál és beszívódik. 

  • A harmadik dolgot Pillának köszönhetem, én ugye az OPI körömlakkokra esküszöm, de ő már régóta mondogatja, hogy a DM She (vagymi) márkája szuper, és kb 500 forint darabja. 



Eléggé bevásároltam belőlük, mázli, hogy tényleg jó minőségűek, fedőlakkal jópár napig működnek. Ráadásul gyönyörű színek vannak, bár nekem a matt lakkok a kedvenceim, olyan jó, hogy árulnak abból is egy csomó színt. 

2018. június 18., hétfő

és huss, elrepült

Gyömbérkééknek van új albijuk, és meghívott minket szombatra egy ottalvós csajbulira. Egész nap hesszeltünk a teraszon, főztünk, ettünk, iszogattunk, zenét hallgattunk, Juc csinált nekünk szép körmöket, este megnéztünk egy filmet. Mi amúgy napi szinten elég sokat beszélünk a support csoportban a lányokkal, de teljesen más volt így együtt tölteni egy egész napot. Reggel mi Pillával, ahogy szoktunk, korán ébredtünk és dumáltunk meg vihogtunk, amit a többiek nem értékeltek annyira, de aztán szépen lassan összeszedte magát mindenki, és lehetett reggelizni, ami a kedvencem ugye (az ebédelés meg a vacsorázás mellett).

Vasárnap pedig reggeli után átmentem a pasimhoz, pakoltuk a konyháját, átválogattam, hogy mi kell, mi nem, elmosogattunk mindent, nagyon fárasztó, de persze nemes a cél. Elkezdtük felfedezni a környéket is, elmentünk ebédelni, szereztem a közeli cukiból kávét, mert még nincs a lakásban kávéfőző - amúgy ennek is megvan a hangulata, mint a filmekben, rövidnadrágban, a pasim pólójában meg papucsban lecsattogtam, elsétáltam az 50 méterre lévő, szuperegészséges cukiba és kértem egy finom, rizstejes kapucsinót dupla kávéval, hazasétáltam vele, és a pasim mellett megiszogattam a kanapén, míg meccset néztünk. Este voltunk a tesójáéknál vacsorázni, az öccse, aki hobbi szakács, maga készítette a vacsit, és elég nagyon néztem, hogy bélszínből készült a steak, és mellette volt még vagy 6 féle speckó köret - nagyon finom volt, egyre szimpibb ez a család. Viszont senki nem süt sütiket, úgyhogy úgy tervezem, én majd ezen a vonalon villantok. Egyébként nagyon cuki a családjuk, ott voltak a szülők is, iszonyúan viccesek, és egyre inkább úgy tűnik, hogy bírjuk egymást, én legalábbis jól érzem magam velük, ami kezdetnek nem rossz. 

Nagyon ritkán használom a fővárosban, mert nincs sok értelme, de most nálam volt az autó egész hétvégén. És az a baj, hogy ugye Budapesten nem tudom zárt helyen tárolni, az utcán parkolok vele, és nagyon féltem, felébredek az éjszaka közepén és szorongok, hogy meglesz-e még reggel az én tündéri kis gépjárművem. Van rajta Casco, persze, de akkor is. Tudom, hogy ez tök felesleges, és el kellene engednem, de ez borzasztó - mondjuk a Gyömbinél töltött éjszaka rosszabb volt, akkor vissza kellett fognom magam, hogy ne menjek el megnézni, második éjjel már egész jól aludtam, úgy látszik, fejlődőképes vagyok. Reggel viszont óriási vidámság volt beeülni és a finom kis muzsikáim társaságában hazavezetni. Mostanra pedig elkészültek a bizonyítványok is, holnap délelőtt még lesz egy kis munkám velük, aztán vége. 

 Én voltam Gyömbinél az ebédfelelős, nem bonyolítottam túl:




A pasim valami miatt nagyon szereti a fehér körmlakkot, ami, ismertek, eléggé távol áll a stílusomtól, és leginkább az ecsetelős hibajavító jut róla eszembe. De megkértem Juc bloggert, hogy csináljon nekem fehér manikűrt, és el kell ismernem, hogy ez tényleg szép, még az én rövid, bumszli, szélesedő körmeimen is egészen esztétikus.