2017. szeptember 21., csütörtök

Herside story

Iszonyú hideg van, így mikor voltam ma otthon két lyukasóra alatt, befűtöttem, mondjuk durva, hogy már szeptemberben be kell. Mindenki, kollégák, gyerekek, mindenki beteg a suliban, így nagyon kell vigyázni, nehogy én is kidőljek. Úgyhogy reggelente összeturmixolom egy citrom kifacsart levét, egy darab gyömbért és almát vagy ananászt egy csomó vízzel, és azt iszom egész nap, nem tudom, segít-e, de placebonak jó, meg legalább sokat hidratálok. Az meg tök jó, hogy ha fázom, akkor nem az jut eszembe (elsőre), hogy beállok a forró zuhany alá, hanem hogy elmegyek futni az edzőterembe, az legalább egy napra tökéletesen helyrerakja a vérkeringésem. Legközelebb már szaunázni is fogok, csak úgy már nem 1, hanem legalább 2 óra egy ilyen szeánsz, az meg ritkán fél bele. 

Tegnap a randim keretein belül beültünk a BITE pékségbe a nyugatinál, ittam egy mandulatejes kapucsinót, meg ettem mellé egy kakaós tekercset, és nem ez a magyar típus van náluk, hanem ilyen vaníliás mázba van borítva az egész - annyira finom volt, hogy kb nem tudtam a fiatalemberre koncentrálni, míg ettem. Ki kell próbálnom a fahéjas verziót is. Aztán megnéztük az ARC kiállítást, volt elég sok vicces, meg gondolatébresztő darab, de azért nem voltam elájulva. Mondjuk randiprogramnak pont jó volt, mert teljesen természetesen egy csomó szempontból lehullt a lepel a másik világlátásáról és nézeteiről. 

Nagyon rákívántam a töltött paprikára, megkértem anyát, hogy csináljon, és főzött egy hatalmas adagot, kaptam belőle egy kislábasnyit, úgyhogy ma azt vittem ebédre. Gyerekként a kedvenc ételem volt és még ma is nagyon szeretem. Aztán fél 2 körül hazaértem, bementem ránézni anyuékra, és nagyon finom illat jött a konyhájukból. Kérdeztem, hogy mi ez, és mondta, hogy ebben az anyaszomorító időben nem volt kedve elgyalogolni kenyérért, úgyhogy kinézett egy receptet, meggyúrta, és most az sül a sütőben. Kissé szkeptikusan vártam az eredményt, mert anya sosem sütött kenyeret, de az az igazság, hogy csináltam belőle egy szendvicset és elvittem magammal a délutáni tanfolyamra, és hát rég ettem ilyen finom fehér kenyeret, mint ez. Úgyhogy most én is belelkesedtem, hogy kell mindenféléket sütni - mondjuk ehhez nem ártana néha itthon lennem, de szerintem majd most egyre több ilyen lesz, hogy jön ez a gány idő. Ma már fél 2-kor itthon voltam, és csak 4-re mentem a tanfolyamra, úgyhogy ráfetrengtem a kanapéra, a fejemre húztam a takarót és aludtam egy órát. Olyan jó volt, teljesen kisimultak az idegeim. 

Nagyon durva, hogy holnap már péntek, csak úgy repülnek a hetek. Holnap ott alszom Pillánál, már nem is emlékszem, mikor találkoztunk utoljára (illetve de igen, nagyon rég), úgyhogy ezen muszáj változtatni. 


Not this way

Régen legendás voltam arról, hogy mennyire lazán tudtam venni a dolgokat. Ez mondjuk hátrány is persze, mert néha egy egészséges izgulás/félelem kell ahhoz, hogy az ember pl. elég jól felkészüljön egy-egy vizsgájára, vagy időre megcsináljon dolgokat, én pedig mindig is túl jó voltam abban, hogy majd csak lesz valahogy. És persze valahogy mindig volt tényleg, de sok azt kellett utóvizsgáznom emiatt, sok büntetést fizettem időre be nem fizetett/el nem intézett ügyek miatt. De általánosságban véve nagyon hasznos tulajdonság, hogy az ember nem stresszeli, rágja magát feleslegesen. Mondjuk még mindig sokkal jobb vagyok ebben, mint a körülöttem lévők nagy százaléka, de már valahogy nem az igazi.

Valamelyik éjjel arra ébredtem, hogy valaki artikulátlanul, fenyegetően üvölt, tudjátok, milyen ijesztő az ilyen, nagyon dobogott a szívem. De a kutya nyugodtan aludt tovább, szóval tudtam, hogy nálunk minden rendben, valahonnan az utcáról jött a hang. Úgy két órán keresztül kiabált az illető néhány percenként, szorgalmasan ébren tartva a környéket, én meg feküdtem a puha, meleg ágyban, a sötétben, tök egyedül érezve magam a világban, és rettegtem. Nem tudom, miért. Sokat agyalok mostanában a világban történő dolgok miatt, már gyomorgörccsel nyitom meg az indexet: az egy dolog, hogy mi van itthon, de ott vannak a hurrikánok, földrengések, a vegyi fegyverek, Trump, Putyin, a népirtások, éhezés, háborúk, terrortámadások, én nem tudom, mi van a világgal. Ha lenne pasim, akkor odabújtam volna, sőt, felébresztettem volna, hogy kicsit csiviteljek, és megnyugtasson, de nincs. Úgyhogy szépen morfondíroztam úgy két órát a dolgokon, az életemen, a biztonságérzetemtől valahol nagyon távol. Na és azon gondolkodtam, hogy már nem vagyok olyan felhőtlen, gondtalan, nem tudom már olyan könnyen venni a dolgokat, mint régen. Vagy ha igen, valószínűleg sokszor úgy rágódom és emésztem magam, hogy nem is veszem észre. Pedig amúgy általánosságban véve minden teljesen rendben van a saját kis életemben, sőt, most kifejezetten tök jó minden. Csak hát... Tudjátok.

A pasi ügyeimről meg már nincs is kedvem mesélni, nem csak itt, még a barátnőimnek sem. Pedig tegnap a Westendben szembe jött egy srác, összeakadt tekintetünk, még meg is jegyeztem magamban, hogy igencsak megbámult. Aztán két perc múlva megszólított valaki, és ő volt, utánam jött, hogy hát jól érzékelte-e, hogy nagyon megnéztük egymást, és hogy zavar-e. Szegényt, olyan lendülettel elhajtottam, hogy csak na, mondjuk mentségemre szóljon, hogy pont randizni mentem, és késésben voltam, de mondjuk egy pár mondaton valószínűleg nem múlott volna semmi. Na ez a szitu eléggé jól reprezentálja a szerelmi életemet manapság. Esetleg nyithatnék kicsit.

2017. szeptember 18., hétfő

Reality bites

Reggel úgy keltem, hogy nem hittem el, hogy nekem most be kell mennem dolgozni. De aztán jó volt a nap, elintéztem egy csomó mindent, a gyerekek cukik voltak, a kollégák úgyszintén, nem volt semmi gáz, jókedvű voltam, jól éreztem magam. Phoebe-vel megbeszéltük tegnap, hogy hétfőn befejezzük a pusztítást, amit az utóbbi időben végeztünk zabálásügyileg, és ma már ésszel ettem. Sőt, még edzésre is elmentünk este, pedig komolyan, egy hajszál választott el tőle, hogy lemondjam. Kitaláltam, hogy hogyan legyenek a polcok (illetve ládák, majd meglátjátok), még be kell őket pácolni meg felfúrni a falra. De ehhez mindent lepakoltam, lemostam a csempét és elmosogattam az eddig a polcokon lévő cuccokat, szóval nagy meló lett, és még lett volna kedvem elmélyedni benne. De aztán elmentünk, futottunk fél órát meg gyúrtunk kicsit, és közben nagyon szar volt, de most megfizethetetlenül jó érzés. Vettem bérletet is, úgyhogy csinálni kell, nincs mese. Mostanában fájt párszor a fejem, pedig nekem sosem szokott (családi vonás, egyikünknek sem fáj szinte soha), és biztos vagyok benne, hogy a nagy adag cukortól volt, amit mostanában bevittem. De már most jobban érzem magam, hogy tudom, hogy visszatérek a normál étrendemhez meg a mozgáshoz. 

Ez volt az ebédem valamelyik nap, sütőtök-püré, párolt kukorica, spenót és zöldfűszeres, csirkemell, de másnap már nem volt csirke hozzá, és úgy magában is komplett, isteni ebéd volt a három zöldség: 


Na ilyeneket tervezek főzni. 

2017. szeptember 17., vasárnap

The weather outside is frightful

Tegnap délelőtt végül meseszépen kitakarítottam, aztán délután találkoztam Budapesten Phoebe-vel, tébláboltunk kicsit, moziba akartunk menni, meg kicsit istápolom őt, mert szakított a barátjával és szomorkodik. Direkt autóval mentem, hogy Budapesten is gyakoroljak, mert ott nem sokat vezettem eddig, illetve csak a megszokott útvonalakon. Így aztán átbumliztunk az egész városon, a gps-nek hála az sem okozott gondot, hogy az Andrássy le volt zárva. Először nem találtam parkolóhelyet a mozi közelében, de aztán keringtem és bementem az épületek közé, majd egyszer csak megláttam egy szép, nagy helyet, megálltam, mondom Phoebe-nek, jó lesz itt? Erre rám néz: aha, itt lakik Péter (a friss exe). Mondom, tudom, itt a környéken, ugye? Nem, itt, ebben a házban, ami előtt megálltál. Úgyhogy szegény, eléggé izgult, hogy összefutunk vele, a biztonság kedvéért csinált magának csadort a sáljából, pedig én mondtam, hogy miért ne járhatna azon a környéken (oké, mondjuk pont az ex háza előtt parkolni lehet, hogy túlzás). 

Aztán megnéztük az Az-t. Nagyon rossz horrornéző partner vagyok, mert folyamatosan sikítozom, rámászom a másikra, azt mondogatom, hogy nagyon rossz ötlet volt ezt a filmet választani, nem akarom, félek, és inkább kapcsoljuk ki/menjünk haza/nézzünk másik filmet. Na de most nagyon szépen viselkedtem, és nem terrorizáltam Phoebe-t, csak egyszer ugrottam egy nagyot, de akkor is rám szólt, hogy ne ijesztgessem. Értitek, ne ijesztgessem, ÉN, miközben egy kibaszott bohóc gyerekek karját harapdálja le a vásznon. Mondanám, hogy bocs a spoilerért, de gondolom, tudjátok, hogy erről szól. 

Utána elvittem őt megnézni a törzshelyünket, aminek ugye új tulaja van, és nem fogjátok elhinni, a hely tökéletesen üres volt szombat este 11-kor, egyetlen vendég sem lézengett sehol, pedig ezen a helyen ez normál esetben elképzelhetetlen. Úgyhogy végül mi sem mentünk be, és ez igen elkeserítő, mert így nagy valószínűséggel igen gyorsan le kell, hogy húzzák a rolót.

Ma pedig délután ikeáztunk kicsit, mindkettőnknek kellett. Kicsit elveszettnek éreztem magam a romantikusan sétálgató, kanapét meg gyerekbútort válogató párok közt, de aztán annyit vihogtunk, hogy elmúlt. Vettem a konyhába ezt-azt, hogy be tudjam fejezni az új konyhapult feletti részt, szóval előbb-utóbb eljön a nap, mikor meg tudom mutatni. Kaptam Phoebe-től szilikon edényfogót, mert meséltem neki, hogy heti szinten felgyújtom a konyharuháimat, amikor megfogom az edények fülét, szinte mindegyik meg van égve. Először nagyon kiröhögött, utána viszont azt mondta, ez a probléma megoldásért kiált. Vettem még ipari mennyiségű vaníliás és fahéjas alma illatú gyertyát, úgyhogy én a karácsony hangulatú időszakot ezennel megnyitom.

Már 10-kor aludni akartam, úgyhogy most nagyon gyorsan elájulok. 




2017. szeptember 16., szombat

Péntek

Tegnap munka közben még fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni délután. Gondoltam, hogy meglátogatom a nagynéném, mert utoljára szerdán voltam nála (kedden amúgy hazajöhet végleg, tök jól van), a lakást is ki kellene takarítani és vár egy nagy halom vasalnivaló. De a suli legfelső emeletéről rálátni a Dunára, és látszott, hogy ragyogó az idő, vétek lenne házimunkát végezni ilyenkor, ki tudja, meddig süt a nap és mikor jön el a nyálas, hideg idő, majd takarítok akkor. 

Közben anyáék mondták, hogy majd ők mennek a kórházba, én pedig ráírtam Phoebe-re. hogy mi újság. 3-kor pedig már a parton tekertünk Nagymaros irányába. Az ő ötlete volt, én pedig vagy tízszer elmondtam, hogy, mennyire örülök, hogy eszébe jutott, hogy bicajozzunk, nem tudtam volna elképzelni jobb programot péntek délutánra. 

Egy óra múlva megtelepedtünk épp a visegrádi várral szemben, ő pedig elkezdte kipakolni a cuccokat a táskájából. Mondta, hogy hoz egy kis gyümölcsöt és sajtot, de mikor elkezdte kipakolni a jobbnál jobb francia sajtokat, a krémsajttal töltött olívákat, a szőlőt, a körtét, az almát és az olívás kifliket, akkor azért eléggé meghatódtam. Én két ciderrel járultam hozzá az eseményhez, bár két pohár bor talán jobban illett volna hozzá, de azért így is durva volt.


Amikor elhoztam az autót, mondták, hogy egy hónap, vagy ezer kilométer után vigyem vissza az első szervízre. Én fel is hívtam őket most, hogy már másfél hónap eltelt, és akkor mi legyen, vigyem a kocsit? Ők mondták, hogy igen, az ezres szervízre. Mondom, de még nincsen benne ezer kilométer. Hát mennyi van? Ötszáz. Nagy csend a vonal végén, majd némileg szemrehányó válasz: Hölgyem, hát tessék használni azt az autót! Úgyhogy megbeszéltük Phoebe-vel, hogy eljárunk kirándulni meg csavarogni, a napsütéses őszi idő pont tökéletes erre (reméljük, tényleg olyan lesz, nem esős, mint ma), ő úgyis szomorkodik kicsit, én meg... Én meg imádok menni. Nagyon jó célokat találtunk ki, csak jöjjenek azok a hétvégék.

Viszont lehet, hogy kéne nekem egy bicajszállító hátulra. 

2017. szeptember 13., szerda

Yellow

A múlt héten az összes papírboltot végigjártam a városban tanári naptár után kutatva, de mindenütt elfogyott. Gondolom, ez olyan, mint januárban normál naptárt keresni. Mielőtt megkérdezitek, ez a naptár szeptembertől júniusig tartja számon az időt, van benne órarend, bele lehet írni egy csomó névsort, mellé meg mindent, amit fel akarsz jegyzetelni az adott tankör gyerekeiről, valamint minden heti naptár mellett van egy üres oldalt jegyzetelésre. Rengeteg dolgot kell napi szinten fejben tartani, én meg halálosan szórakozott vagyok, úgyhogy ha nem akarok a 86 millió jegyzetfecnim után kutatni, akkor nagyon praktikus egy ilyen cucc. Na és most még nincs. Nem volt, máig. Találtam Verőcén egyetlen egy boltban egyetlen naptárt, és voilá:


Ma fél 2-kor végeztem, és úgy tekintek ilyenkor az előttem álló szabad délutánra, mintha nem lett volna egy egész nyaram, hogy azt csináljak, amit akarok, egyszerűen nem tudom, mit kezdjek a rendelkezésemre álló töménytelen idővel, fú, nagyon jó érzés.

A majd' 2 hete érintetlen edzős cuccom viszont kiraktam a kocsiból, kit akarok átverni. Húzni kéne egy vonalat, mikor visszaállok a jó kis fitt életmódomra. 

Hiccups in the system

Csuklórögzítőt kell hordanom, mert ínhüvelygyulladásom van. Nem tudom, mitől, szerintem semmi olyasmit nem csináltam, amivel megerőltethettem, illetve hát talán edzésen. 

Tegnap este későn, 8 körül jöttem haza a tanfolyamról, és nem volt nálam a szemüvegem, amit amúgy szinte kizárólag tévézéshez és olvasáshoz használok, de szürkületben, sötétben vezetéshez is kell. Kifejezetten rossz érzés volt nélküle vezetni, pedig világosban teljesen jól látok. Néhány éve úgy derült ki, hogy szükségem van rá, hogy kora hajnalban kivittem a pasim a reptérre, és hazafelé nehezemre esett elolvasni a táblákat. Az optikusnál a vizsgálat után összeraktak nekem egy szemüveget, fölvettem, és nem hittem el, hogy ilyen tiszta is lehet a kép. Mint kiderült, én valószínűleg mindig így láttam, de annyira nem rosszul, hogy ez zavarjon, meg hát nem volt mihez viszonyítanom. Viszont ahogy öregszik az ember, a többi érzékünk is lanyhul, így ez is elkezd zavaróbb lenni. Akkor csináltattam két szemüveget, de keveset használom, főleg moziban, színházban, olvasáshoz és ha este kell vezetnem. Pedig gyanakszom, hogy egyre többet lenne rá szükségem, és szerintem romlott is azóta a szemem. Nem akarok szemüveges lenni, hiú vagyok, na.  

2017. szeptember 12., kedd

Mondanám, hogy tudok a kaján kívül bármi másról írni

Vasárnap délelőtt elmentünk a városba csatangolni a kuttyal. Igazi késő nyári idő volt, úgyhogy magamra rántottam a nyári egyenruhám, a kantáros farmernadrágot és a piros Birki papucsot, nem is tudom, hogy bírom ki nélkülük jövő nyárig. A főtéren megnéztük a bolhapiacot, mindenki sétált és bicajozott, mi meg random útvonalakon, kis utcákban andalogtunk, mindketten nagyon szeretjük ezt. No meg vettünk laktózmentes tejszínt a coleslaw-hoz, amit életemben először csináltam az ebédhez, nem is értem miért, mert a világ legegyszerűbb dolga, és iszonyú finom lett, hatalmas adagot tüntettünk el belőle egy nap alatt, épphogy egy kicsit sikerült megmentenem belőle (főleg magam elől) a hétfői ebédemhez. 



Délután 5 körül elmentem Zebegénybe kicsit naplementézni. Sokszor van a Dunakanyarban tenger-fílingem, és most is volt, már csak autózni a víz mellett is, miközben fújja a hajam a szél és szólnak a szuperjó zenéim. Jövő héten Sárkányfesztivál, szeptember végén pedig Tökfesztivál, mindkettőt nagyon várom, Zebegénynek valami csodásan békés energiája van. 


Aztán hétfő lett. Nagyon kevés fokhagymát eszem, pedig imádom, de úgy gondolom, hogy nem tehetem meg a tanítványaimmal. Hétfőn mégis halálosan rákívántam, és csináltam bruschettát rengeteg fokhagymával a Trónok harca utolsó részéhez. 

Khan meg a négy macska

Szombaton Gabesszel találkoztam Budapesten. Úgy indítottunk, hogy fölmentem hozzá, mert a kutyája mellé egy úgy új családtagot is szerzett, egy kölyökmacskát, és muszáj volt megismerkednem vele. Kicsit izgulós volt a történet, mert bár a szakember jelezte Gabesznek, hogy jót tenne a kutyinak, ha lenne egy macska is a családban, és így nem lenne egyedül akkor sem, ha a gazdi nincs otthon, nem lehetett biztosan tudni, hogyan reagál az úriember. Ráadásul Gabesz elmesélése szerint  az elején jópárszor rá is mordult a szertelen cirmosra, és nem tűnt a dolog életbiztosításnak. De én már csak annyit láttam, hogy a kutty fekszik a szőnyegen, a kiscicc pedig fekszik mellette és pofozgatja a mancsát. Szent a béke, már együtt is alszanak. 




Aztán otthagytuk őket, és elmentünk a Khan-ba, a frissen nyílt, igencsak hype-olt thai étterembe Újlipótvárosba. Egyáltalán nem vagyok képben a thai ételekkel kapcsolatban, kb fogalmam sincs mi micsoda, mit érdemes kipróbálni, illetve mi az, ami nekem bejön. Úgyhogy segített az egyik pincér srác, elmondta, mi micsoda, mit ajánl, mekkorák az adagok, és hogy mindent meg tudunk osztani. Kértünk két előételt közösen, zöldséges batyukat, meg egy adag rákocskás nyári tekercset, amit mogyorószószba lehetett mártogatni. Én már itt orgazmus-közeli állapotba kerültem, Gabesznek a batyuk ízlettek jobban, én a nyári tekercsektől voltam kész. Az a durva, hogy fogalmam sincs mi volt benne, talán uborka, rizstészta, thai bazsalikom, rákocskák - lehet, hogy más nem is, de az egész olyan friss és ízes volt, hogy elképesztő, plusz a mogyorós szósz, ahhh. Utána megfeleztünk egy főételt, egy rákocskás sült rizs, az is boldogság volt. Culináris hedonizmusokban való lelkitársam ajánlata alapján habzó bort ittunk hozzá, meg uborkás vizet (ezt mondjuk nem értem, de mondjuk úgy, ezt is kipróbáltuk), és már kikértük a számlát, mikor rájöttünk, hogy ki kell próbálnunk a kávét, mert a szomszéd asztalhoz is hoztak, és látszott, hogy ez valami speckó cucc. A pohár alján sűrített tej volt és erre csöpögött rá a kávé egy kis edényből, valamennyit várni kellett vele. Finom volt, fűszeres, érdekes. 




Hazafelé sütiztünk, aztán benéztünk a Három tarka macska pékségbe, mert én kiakadtam, hogy mennyire jó nevük van, Gabesznek meg rajta volt a listáján, így megnéztük, mit árulnak. Volt néhány nagyon különleges kenyerük, és csak egy pillantásomba került, hogy meggyőzzem Gabeszt, hogy felezzünk el mogyorós-gyümölcsös veknit. Annyira finom volt, hogy még vajat sem tettem rá, másnap megreggeliztem úgy magában, kávéval. 





2017. szeptember 9., szombat

Friday ride

Nagyon jó hetem volt. Végül két napra vállaltam tanfolyamot, egy kolléganőm megcsinálja a pénteket helyettem, a főnököm teljesen természetesnek vette, hogy így lesz, és a csoport is örül, hogy két napot mégis elvállaltam. Viszont az összes magántanítványomat lemondtam, mert ragaszkodtam hozzá, hogy ha két napot este 8-ig vagyok, a maradék három délutánom teljesen szabad legyen. Úgyhogy mindenféle szuper dolgot csináltam, esténként meg, hogy lezárjam a napot, vacsi mellé megnéztem egy Trónok Harcát. 

Tegnap úgy volt, hogy bemegyek Budapestre, de nem úgy alakult, így felültem a bicajra és eltekertem Nagymarosra, ami rám kb olyan hatással van, mint egy óra a pszichológusnál. Most is gyönyörű minden, max egy-egy szemből elsuhanó bicajossal találkozom. És hát Verőce, Kismaros és Nagymaros is egy-egy gyöngyszem, nagyon szeretem mindhárom helyet. 





Nagymaroson beültem egy helyre, amit, mint Esztitől megtudtam, a Margit utca 9-es arcok csinálnak, ennek az a neve, hogy Piknik Manufaktúra. Nagyon hangulatos, bár nekem a kaja nem jött be (hamburgert ettem héjában sült krumplival és káposztasalátával, minden közepes volt), de egy sörre beülni egy bringatúra után remek a hely:


Hazafelé viszont már nem volt kedvem tekerni, meg vártak a csajok, úgyhogy némi bűntudat kíséretében felraktam a bicajt a vonatra, és fél óra múlva már pokrócba csavarva vigasztalgattam Phoebe-t a szerelmi bánatában. Ma pedig kiállításmegnyitóra megyünk, kipróbáljuk a Khan-t, és megejtjük a nyár záróbuliját egy kerti buli keretei közt. 

Ugyanitt: itt az ősz: tudtok ajánlani nagyon finom, korrekt árú vörösbort? 


2017. szeptember 7., csütörtök

Wanna have some?

Teljes mértékben megnyugodtam, ahogy mindenki megírta, hogy jelenleg az evés a kedvenc hobbija, pont, mint nekem, így azt a következtetést vontam le, hogy nem (csak) az én készülékemben van a hiba. Ma feltűnt az instán, hogy amíg idáig ugye mindenki smoothie-kat, salikat meg mindenmentes ügyeket posztolt, most tele van a feedem sütikkel, szendvicsekkel és durvábbnál durvább tésztákkal. Szóval úgy tűnik, a szervezetünk is érzi: tényleg itt az ősz. Úgyhogy úgy döntöttem, nem csinálok úgy, mintha tudnék egészségesen enni, miközben majd' meghalok egy kis szénhidrátért. Vettem friss, meleg sajtos kiflit, sonkát és laktózmentes sajtot vacsira, és azt csomagolok tízóraira is. Ma pedig volt két lyukasórám és elmentem a városba, mert a postán fel kellett vennem egy levelet, volt még egy csomó időm, nem akartam azonnal visszamenni a suliba, úgyhogy mászkáltam kicsit. Iszonyúan hangulatos volt a város a sötét felhőkkel, a Duna felől érkező napsütéssel, a színes épületekkel. Ettem egy szilvalekváros croissant-t, utána pedig lementem a partra megnézni a Dunát és ittam egy kapucsínót a kompnál. Én mindig sima, üres presszó kávét iszom és zöldséghalmokat eszem, nem tudom elmondani, mennyire jólesik, egy időre a szögre akasztani a diétát a picsába, és hát úgy tűnik, kicsit jobban is érzem magam. Bocs, hát úgy tűnik, írni is csak a kajáról tudok.

Annyira jó dolgokat találtunk találtunk ki hétvégére, ráadásul holnap már péntek, és kevés órám lesz. 

2017. szeptember 6., szerda

Fagyi

Tegnap volt két lyukasórám, és kicsit kiugrottam a városba, mert nem volt kedvem itt ülni, pedig igencsak lett volna dolgom. Ittam egy kávét is, és nézzétek, a kedvenc cukimban így kínálják a presszó kávét: 


Igen, az ott egy kicsike vanília fagyi.

ne már

Az a baj, hogy mióta elkezdődött az iskola, kizárólag a kajára tudok gondolni. Mindent megeszek, ami a kezem ügyébe akad (ma reggel is egy hatalmas tepsi baracklekváros piskótát raktak ki a tanáriban, hát köszi), és nem igazán tudom, mit kívánok. Így sajnos nem okoz semmi boldogságot/kielégülést, csak ilyen folyamatosan végzett kényszertevékenység. Tegnapra főztem édesburgonya krémlevest, és azt hoztam ebédre, de nem volt jó. Ha valaki megkérdezné, h mihez lenne most ebben a pillanatban kedvem, akkor is azt mondanám, hogy menjünk, és együnk junkot, lehetőleg hamburgert meg sültkrumplit káposztasalátával. Nagyon szomorú vagyok emiatt. Vajon ez majd alábbhagy, vagy most akkor számítsak rá, hogy jövő júniusig gurulni fogok?

2017. szeptember 3., vasárnap

How not to get depressed

Ma pedig délelőtt végre nekiültem a Trónok harca 7. évadának, megvártam, míg meglesz az összes rész, és tényleg nagyon izgi. Meg volt beszélve, hogy jönnek a lányok délután 5-re, és igyekeztem hangulatot teremteni némi Gregory Porterrel meg egy csomó mécsessel, de a legjobb lakáskiegészítőm mindig a plüsskutya, aki körbejárkál és udvarol a barátnőimnek. Csináltam egy nagy adag menta-hársfa teát, de ők meg bort hoztak, szerintem nem is értették, hogy gondolom ezt a tea-dolgot. Dumáltunk, sütit ettünk, teáztunk, ők boroztak, gazdára talált egy csomó ruha, ami nagyon jó érzés, a maradékot meg egyikük elviszi a Máltai Szeretetszolgálatnak, szóval egy gonddal kevesebb. Rengeteg ruhától megszabadultam, meg szereztem egy csodálatos, méregzöld blúzt, meg néhány fehéret az ünnepségekre. 

Van egy csomó tervünk őszre, hogy ne forduljunk be, hanem éljünk élénk és inspiráló közösségi életet, nagyon lelkes vagyok emiatt.