2018. december 16., vasárnap

Pénteken kicsit jobban voltam, hajnalban keltünk, hazahozott a pasim, egészen romantikus volt együtt autózni Vác felé kora reggel, abban a tudatban, hogy hamarosan lesz kiskutya, várnak a szülök, meg mindenféle jó dolog. Mondjuk az nem volt olyan jó, hogy negyed 8-kor már ott szobroztam a házidokim rendelője előtt, első voltam, és így is fél 10-kor, kb tizedikként jutottam be. Elképesztően lassú ez a doki. Egyébként váltok is most egy budapesti orvosra, csak még el kell intézni a dolog adminisztrációs oldalát.

Utána megnéztük anyuékat, reggeliztünk, majd a pasim ment a dolgára, én pedig bevettem a gyógyszereket, amiket kaptam, csináltam egy hatalmas kancsó teát, és nekiálltam pihenni. Ma már egészen jól voltam, csak a gyomrom fáj nagyon még mindig. Olvastam egy csomót, kijavítottam 24 szintvizsgát, megnéztem néhány filmet, aludtam, itt aludt az unokahúgom, kicsiket sétáltam a kutyával - és ennyi. Illetve ma délelőtt elugrottam kajáért meg a DM-be, és tök véletlenül összefutottam Violet bloggerrel, az nagyon vicces volt. Meg elmentem a nagynénémhez egy órára - szegény, neki nincsenek gyerekei, és nagyon magányosnak tűnik, most, hogy nem lakom itthon, én is sokkal ritkábban jutok el hozzá. Ma sütöttem anyuéknak pisztrángot citrommal, fokhagymával, salátával - a lidl-ben kb 1200 forint két csodaszép pisztráng, ami hármunknak bőven elég, nagyon szeretem ezt a receptet. Ma volt egy kis bűntudatom, hogy nem dolgoztam, mondjuk nekem akkor is szokott lenni, ha mondjuk lázasan fekszem, vagy kórházban vagyok. Az, hogy helyettesíteni kell, amikor nem vagy bent, teljesen megöli a szabadság érzését, akkor is, ha az épp betegszabadság (másmilyen szabim amúgy nekem nincs). 

AZ előbb megnéztem magam a tükörben, és még smink nélkül is teljesen kipihentnek tűnök, ilyet meglehetősen régen láttam már magamon.

2018. december 13., csütörtök

Úgy egy hónapja beolttattam magam influenza ellen, mert sokan azt mondták, hogy annak, aki gyerekek közt dolgozik, mint én, érdemes. Nekem eléggé rossz tapasztalatom van ezzel kapcsolatban, mert egyszer már kaptam influenza elleni védőoltást, pont akkor, amikor olyan durva járvány keringett, hogy kismamák haltak meg miatta, nekem pedig mindkét sógornőm terhes volt épp, úgyhogy az egész család elzarándokolt a rendelőbe, és kértük a vakcinát. Igen ám, csak pont az oltás után sikerült benyalnom a vírust (vagy már bennem volt, ezt nem tudjuk), és olyan beteg lettem, hogy egy hétig biztos voltam benne, hogy ezt nem élem túl, olyan magas lázam volt, hogy éjszakánként többször kellett hideg vizes lepedőbe burkolóznom, hogy levigyük, napokig nem ettem, épp hogy nem kerültem végül kórházba. 

Na ezt csak azért mesélem, mert ma reggel full betegen ébredtem, minden izmom és izületem fájt. Végül bementem dolgozni, de amikor épp nem volt órám, ültem a helyemen és rázott a hideg. A hazafelé utat már úgy éreztem, nem bírnám ki, úgyhogy Barni eljött értem autóval és hazahozott, azóta pedig alszom és szenvedek. Mivel a gyomrom is iszonyúan fáj, abban reménykedem, hogy ez csak valami vírus, és 1-2 nap alatt átmegy rajtam. Már szóltam, hogy van rá esély, hogy nem tudok bemenni holnap, meg akkor ugye szombaton sem (merthogy munkanap a sulikban is, mekkora baromság már). Ha így lesz, holnap haza kell mennem a háziorvosomhoz Vácra, ahová egy fél nap bejutni, és akkor szerintem ott fogok lábadozni.

2018. december 11., kedd

let's play

Na tessék, ennyit tudtam tenni újrahasznosítható adventi koszorú-ügyben: 


Szóval igazából nem rosszak a dolgok. Tegnap elmentünk vásárolni, elég sokat fizettünk, de a vásárláshoz megkaptuk az új lidlis Széll Tamás szakácskönyvet, amiről, nyilván mivel 'ingyen' kaptuk, azt gondoltam, hogy biztosan béna lesz. És ehhez képest ma délután majdnem két órán keresztül olvasgattam és osztottam meg Barnival, és bejelöltem vagy 15 receptet, amit majd meg kell főznöm, és még egy csomó volt, ami instant nyálelválasztást idézett bennem elő. Az is tetszik, hogy nem csak receptek vannak benne, hanem szépen, részletesen elmesél néhány (számomra eddig ismeretlen) elkészítési módot, például hogy hogyan kell habzó vajban megsütni dolgokat, de azt is lépésről lépésre elmondja, mi a jó steak titka. Amúgy eléggé húshangúlyos szakácskönyv, de én majd ellensúlyozom a jó kis zöldséges kajáimmal. 

Egyébként vasárnap sütöttem sajttal töltött csirkemellet vajjal és fokhagymával (szigorúan sütőben), hozzá meg sütőben sült krumplit, párolt borsót, brokkolit és karfiolt. Közben beszéltem anyukámmal telefonon, meséltem neki (mi mindig beszélünk evésről és főzésről), és mondta, hogy ehhez milyen finom lenne egy kis meggy- vagy áfonyaszósz, és eszembe jutott, hogy tééényleg, van a hűtőnkben egy üveg meggybefőtt, úgyhogy lett hozzá tejföllel behabart meggyszósz. Nem hiszem, hogy ennél finomabb menüt el tudnék képzelni. A saját főztöm sosem tudom olyan nagyon értékelni (az mindig ezerszer finomabb, amit más rak elém), de ez egyértelműen 10 pontos lett. 

Esténként pedig játszani szoktunk. Barni nagyon sok jó dolgot hozott az életembe, de az egyik, amiért igazán hálás vagyok neki, az a játék, én a monopolyn és a römin kívül nem nagyon játszottam soha. Egy csomó társasjátékra megtanított, és nagyon élvezem. Most épp egy olyan játékra vagyunk ráfüggve, ami egy nagy, kerek pálya, és fakorongokat kell pöckölni, kiütve a másikat és a pálya közepére juttatva a saját korongjaidat - látom, hogy ez is óriási szerelem lesz. 

Ajánljatok jó társasokat légyszi!

her morning elegance

Néha olyan nehéznek érzem az életet. 

Pénteken megint edzettünk és szaunáztunk Pillával közösen, remélem, hogy ebből hagyomány lesz. És pont meséltem neki, hogy milyen jól érzem magam, helyrerázódtak a dolgok, kicsit mintha megtaláltam volna volna magam ebben az új élethelyzetben. Elmúltak az indokolatlan, gyilkos rosszkedvek, a pasim újra örül, hogy visszakapta a vidám Milonkát, én meg főleg, hogy visszakaptam önmagam, szóval minden megy a maga útján. Erre tegnapra és mára sikerült annyira összezuhannom, hogy ma reggel eszembe jutott, hogy nem bírom végigcsinálni a napot, főleg, hogy nyílt nap volt nálunk, és be is jött egy csomó külsős megnézni az óráimat. Persze aztán összekaptam magam, de hát na. Elkezdett nagyon megviselni a pszichológusnál töltött idő. Bármiről, de tényleg, bármiről beszélek, a munkámról, a kutyáról, a barátaimról, tényleg, bármiről, olyan érzelmeket vált ki belőlem, hogy folyamatosan nyelem a könnyeimet és legszívesebben zokognék, csak hát igyekszem nem idiótaként viselkedni, és értelmes párbeszédet folytatni inkább. Azon gondolkodtam, hogy ezeket az érzelmeket én vajon ilyen szinten elnyomom, és alig várják, hogy kitörjenek? De miért nyomom el? És hol vannak ezek bennem normál esetben? Hm. 

Na és tegnap délután valahogy rajta maradtam ezen a vonalon, úgy sütöttem a túrókrémes meg nutellás palacsintákat, mint maga Anna Karenina, a tragikus sorsú hősnő, és reggel is úgy keltem, hogy a metrón (fú, ez a reggeli metrózás életem megrontója) megint egy küzdelmes filmdráma szereplőjének láttam magam, akinek a világ minden gondja nyomja a vállát. Nyilván látom magam kívülről, és tudok is nevetni magamon, meg néha szégyellem is, hogy mit össze nyűglődöm, mikor olyan jó minden, de tényleg, majd elmesélem azokat is.

Ma beszéltem egy csomót telefonon a sógornőmmel, és mesélte, hogy Panna, az unokahúgom nagyon szenved minden reggel, mikor fel kell kelni és iskolába kell menni. Kifejezetten szomorú és szenved olyankor. Én ebben annyira látom magam, gyereknek is ilyen voltam én is, anya kis trükköket talált ki, hogy jobban érezzem magam. Közben felnőttként én megtanultam szeretni a reggeleket, élvezni, hogy van ilyenkor egy kicsi időm magamra, a hosszú zuhanyt, a hajmosást, a reggelit, a kávé fölött ücsörgést, a de gondolom, ő még csak annyit lát ebből, hogy halálosan korán van, nagyon álmos, és kell menni a suliba szívni. 

2018. december 9., vasárnap

Tiny

Elképesztően közeledik az év vége, csak kapkodom a fejem. Szuper kis egyedi adventi koszorút rögtönöztem egy Butlers-túra alkalmával, illetve hát nem koszorú, és adventi is csak annyiban, hogy van rajta négy gyertya. A pasim mondjuk azt mondta rá, hogy giccses, de már megszoktam, hogy a férfiak nem értik a környzetem szépítéséért tett erőfeszítéseimet, értitek, színes biszbaszok, matrjoska babák meg szemüveges cicák, de azért rám szokták hagyni. Kicsit mindig dolgozunk rajta, hogy szebb legyen a lakás, vettünk új szőnyeget, elhoztam otthonról a színes étkészletet és az evőeszközöket. A legnagyobb nyűgöm pedig az volt, hogy az edényszárító a gázrózsák tetején volt, így ha akár egy tojást is főzni akartam, akkor el kellett pakolni a száradó edényeket, szóval kétszer meggondoltam - de vettünk az ikeában falra szerelhető csepegtetőt, a fiúk pedig felfúrták nekem a héten, úgyhogy most teljes a boldogságom. De tényleg, azóta szerintem minden nap főztem valamit, előtte pedig kétszer meggondoltam. Van még néhány ötletem, hogy hogyan lehetne jobban kihasználni a teret, és egyúttal praktikusabbá és kényelmesebbé tenni a lakást, különös tekintettel a konyhára, ha már a saját lakásomat nem tudom ideteleportáltatni. 

És ha már a lakás méreteiről van szó: őszintén szólva azt sem igazán tudom, a karácsonyfát hová rakjuk.

2018. december 7., péntek

hi mike

A Mikulás egy nagy üveg Bailey't hozott nekem, így utólag átgondolva arra kell, hogy jussak, hogy valószínűleg semmivel nem tudott volna ügyesebben hozzájárulni a vidám decemberi hangulatomhoz. Azt gondoltam, egyébként, hogy gyilkos lesz ez a hét, de végül a nyögvenyelős reggeli felkeléseket leszámítva minden ment szépen a maga útján. Csütörtökön mindig értekezletek vannak, tegnap is volt suli után munkacsoport, és most először éreztem, hogy igazán a közösség része vagyok, nagyon cuki az angolos részleg. Mondjuk ebben közrejátszott, hogy volt finom, fűszeres tea, mandarin, szőlő és házi készítésű bonbon (szárított gyümölcsök picire összevágva, narancslekvárral összeragasztva és csokiba mártva: megbolondulás hogy milyen finom), és közben ökörködtünk egy csomót, nagyon jó volt. Utána a sulis értekezlet este 7-ig kicsit fájt, de közben kijavítottam minden esszét meg dolgozatot, ami nálam volt, szóval végül is hasznos volt. Leszoktam róla, hogy hazavigyek bármi ilyesmit, mert csak stresszel, és a végsőkig halogatom.

 

2018. december 4., kedd

my kind of philosophy

Szombaton volt a suli szalagavatója, amit egyáltalán nem éreztem a magaménak, de az előző sulimban sem voltam ott a szalagavatón az első évben. De most a kollégák nagyon nyomultak, hogy mivel tanítom a végzősöket, táncoljak a tanári táncban is: ezt a gondolatot azonban annyira távolinak éreztem magamtól, hogy kizárt volt, hogy erre bárki rákényszerítsen. Majd jövőre, amikor már szerintem igazán otthon leszek ebben a suliban. 

De ha már nem táncoltam, mindenképp illett ott lennem, és ez teljesen félbevágta a hétvégét, pedig nagyon szerettem volna hazamenni kicsit a kiskutyámhoz és a szüleimhez, de így csak egy fél napra tudtam volna. Péntek délután kicsit búsultam is emiatt, de Barni mondta, hogy ne vicceljek már, üljünk autóba és menjünk haza, amit csinálnánk itthon, azt Vácon is pont tudjuk csinálni, csak közben lehet kutyafület morzsolgatni, meg anyuékkal reggelizni-ebédelni, szombaton pedig hazaérünk kényelmesen a programomra. Így is lett, én elszaladtam edzeni, majd mivel minden van otthon, kb összepakolás nélkül elindultunk Vácra, este 7-kor már otthon ültünk anyuék nappalijában. Barni pedig... Néha nem tudok eléggé hálás lenni neki, hogy ennyire odafigyel rám.

A szalagavató után el is jött értem, aminek nagyon örültem, mert elég hülye helyen volt az esemény, aztán hazamentünk, beugrott két barátja és az előre behűtött különleges söröket iszogattuk. Jegyünk volt a hajóra egy bulira, de a srácok nem lelkesedtek, mert kint hideg volt, és jöttek a hírek, hogy a hajó előtt kígyózik a sor a bejutáshoz, bent pedig hatalmas tömeg van. Végül mégis elmentünk, fél 2-re (!) értünk oda, de szuper volt a zene és nagyon jól éreztem magam, reggel fél 5-re értünk haza. Mondjuk vasárnap meglehetősen másnapos voltam, de a pasim (akinek persze semmi baja nem volt) folyamatosan hordta nekem a reggelit, a teát meg a csokihegyeket, rendelt ebédet és hagyott délután aludni, úgyhogy végül ilyen nyúzottan is hercegnőnek éreztem magam.

Mondjuk hétfőn reggel nem voltam valami kipihent, de nagyon jólesett kimozdulni, élő zenét hallgatni, táncolni, mulatni kicsit. Úgy érzem, most egy darabig megint nem kívánja majd a szervezetem a bulizást.

2018. november 27., kedd

feed me

Ami nagyon fura, vagyis inkább nagyon jó érzés, hogy eltűnt a bénultságom. Visszatért az energiám, jó kedvem van és lelkes vagyok újra egy csomó mindennel kapcsolatban. Nem csak úgy sodródom meg túlélek, és várom, hogy dögölhessek a kanapén, mint az utóbbi 1-2 hónapban, hanem újra vannak terveim, amik nem tűnnek elérhetetlennek. Kicsit olyan érzés, mintha valami nagy, nyomasztó dolog tűnt volna el, pedig nem történt ilyesmi. Nem tudom megmondani, mi változott, de mintha újra jelen lennék. A kreatív energiám, amiből nem sokat láttam az utóbbi időben, szintén visszatérőben. Olyanokat főztem a napokban, hogy Barni ma azt mondta, hagyjam a picsába a középiskolásokat, és nyissunk egy éttermet nekem - ami persze vicc, de tényleg nagyon finom lett minden. 

Langyos, baconbe tekert mozzarella gránátalmás, tökmagolajos kevert salátával, 10 perces ebéd:


Kacsamell citromos, sült édesburgonyával, gránátalmás mangosalsával:


Az édeskrumpli egy fél citrommal együtt sült, és aztán azt ráfacsartam úgy forrón, a salsán pedig lime és pici méz van. Igen, lehet, hogy indokolatlanul sokat használom a gránátalmát (mindenbe), de annyira finom.

keep me warm

Vasárnap azért keltünk aránylag korán, hogy kinézzünk a wampra. Mindketten odáig vagyunk a Bosis pulcsikért, és gondoltuk, megnézzük, milyenek élőben, meg elvittük Barni anyukáját meg a nagynénjét is nézelődni. Én még szerettem volna sapkát, fülbevalót és oldaltáskát, de végül azokat nem találtam. Ellenben vettem egy barna Bosis ruhát, ami tulajdonképp egy nagy, meleg pulóver, de tényleg, nagyon meleg és vagány, olyan érzés benne lenni, mintha ágyban maradtam volna. Ezt a barnát vettem meg (a fotókat pedig az oldalukról loptam):




Iszonyúan kényelmes, legszívesebben le sem venném. És bár azt nem akartam, de Barni rábeszélt, és hazajött velem egy Bosis pulcsi is, ami szintén gyönyörű színes, nagyon meleg és pihe-puha, olyan, mintha egy sál is lenne rajtad, mikor viseled. Aztán mielőtt eljöttünk, kiszúrtam egy világos, de kicsit vicces ruhát is, ami szintén nagyon meleg, úgyhogy eléggé betáraztam téli cuccokból.




Ma meg levágattam a hajam jó rövidre, a fodrászom jól meg is ritkította, amitől most úgy tűnik, mintha kétszer annyi hajam lenne. Nagyon jó érzés, mondjuk összefogni azt nem tudom, de így van szép dús, vagány frizurám. Normál esetben kb 2 hét alatt szoktam bejutni hozzá, de most pont felszabadult egy napja, így tegnap mára kaptam hozzá időpontot. 

2018. november 25., vasárnap

balance

A héten úgy éreztem, hogy sikerült megtalálni az egyensúlyt, voltam egyedül, olvastam sokat, pihentem, de voltak programok is, találkozók. Most is volt olyanom, hogy ültem valakivel szemben, kb illendőségből, miközben alig vártam, hogy hazamehessek a kis kuckónkba, a bennem élő antiszoc kislány kb sírt, hogy de miért ülünk itt és beszélgetünk jól nevelten - komolyan, fogalmam sincs, mikor lettem ennyire introvertált. De legalább már tudom, hogy mi a bajom, meg is tudom fogalmazni, és ettől jobban is érzem magam. 

Pénteken voltunk edzeni Pillával, utána gőzfürdőzünk meg ültünk úgy fél órát egy forró vizű jakuzziban. Megbeszéltük az élet nagy dolgait - nekem ez vele valahogy olyan természetes, fél szavakból értjük egymást, nagyon hasonlóan gondolkodunk, meg hát az élethelyzetünkben is vannak mindig párhuzamok. Sosem kell magyarázkodnunk egymás előtt, és sokszor olyan dolgokat is ki merünk mondani egymásnak, amiket szerintem kb magunknak sem. Nagyon jó volt, bár a körülöttünk lévő pasik, akik szép csendben wellnesseztek volna, szerintem a pokolba kívántak minket a lelkizős témáinkkal együtt. Utána elmentünk vacsizni az okay itáliába, ami most sajna nem volt olyan hangulatos, mint szokott így karácsony előtt, de nekem van új kedvenc olasz éttermem, majd elviszem őt oda is. 

Szombaton dolgoztam, nyílt nap volt a suliban, azok a szülők jöttek érdeklődni, akik majd hozzánk szeretnék hozni a gyereküket, és voltak kis beszélgetős sarkok, ahol a tanárokkal lehetett beszélgetni, kérdezgetni őket. A hátam közepére kívántam az egészet, főleg, amennyire szívesen veszem magam körbe emberekkel mostanában. Különösen szombat délelőtt, amikor sokkal inkább aludnék 9-ig, meg hosszan reggeliznék a pizsamában a kanapén, vagy piacra mennék. De aztán utólag, eléggé meglepő módon, nagyon, nagyon jó élményként éltem meg. Csodás érzés, hogy a beszélgetés végén mosolyogva, vágyakozva búcsúznak el, és őszintén szólva nem csodálkozom rajta, hogy hozzánk szeretnék hozni a gyerekeiket, ami sulinkhoz nem nehéz kedvet csinálni. És a legdurvább, hogy persze, drága ez a suli, de nem ez a legdurvább szűrő, mert annyira sokszoros a túljelentkezés, hogy emiatt a ponthatár is nagyon, nagyon magas. Az egyik anyuka kérdezte egyébként, hogy ő azt nem érti, hogy miért ez a rendszer az alternatív? Miért nem ez a normális?

Aztán a pasim hazavitt, elmentünk vásárolni, és aztán egész nap otthon tébláboltam,  este ráadásul egyedül, aztán lezuhanyoztam és olvastam az ágyban, isteni volt.


natsuko kawatsu

2018. november 22., csütörtök

busy day

Tegnap rosszul indult a reggel nagyon, aztán ez rányomta a bélyegét az egész napomra, pedig volt két jó kis találkám is. Suli után elmentem az egyik barátnőm elé a munkahelyéhez, majd sétáltunk úgy egy órát, beszélgettünk, nagyon jólesett. Utána volt két órám, amit el kellett ütni, nem akartam hazamenni egy órára. Elmentem megnézni a Zarát, mert kellene nadrág, cipő meg kabát, esetleg oldaltáska, és az jutott eszembe, hogy régen annyira tetszett ott kb minden, a színek, a szabások, az anyagok, az összeállítások, csorgott a nyálam, totál inspirálónak éreztem, rengeteg pénzt ott tudtam volna hagyni. Most viszont semmi nem tetszik, annyira gagyi és műszálas minden, a szabásokat meg hagyjuk is, vagy sztreccs nadrágot, vagy ilyen 80-as évek-stílusú, bokalengős anyu-fazont tudnék venni, amit pl a kölykök előszeretettel hordanak a suliban, de én tutira nem veszem fel. Nézegettem egy nem túl vastag, fekete kabátot, ami már ott, a boltban tele volt fehér szöszökkel, mindez 32 ezer forintért, megfogtam egy gyönyörű színű, puhának tűnő pulcsit, de teljesen műszálas volt. Mondom, nekem így nem megy, hogy keresek valamit, utánamegyek és megveszem, nekem az működik, hogy ha látok valamit, ami különleges és tetszik, akkor azt meg kell venni. De amúgy mindegy is, mert van amúgy kabátom, nadrágom, cipőm, meg mindenem. Amióta Budapesten élek, iszonyúan kevés cuccal elvagyok, és lehet, hogy jól is van ez így. 
 
6-kor találkoztam Ivory blogerrel a Kinoban, aztán mikor már ott ültem, kiderült, hogy véletlenül máshova ült be, nem a Kinoba, hanem a mellette lévő helyre, és rendelt is, vicces volt. Nagyon jót beszélgettünk és finom salit ettünk, csak miután hazaértem, minden cuccomat azonnal be kellett dobnom a mosógépbe, beálltam a zuhany alá és hajat is mostam, annyira kajaszagú lett mindenem. Aztán azonnal bemásztam az ágyba, olvastam, majd jött a pasim, kicsit sutyorogtunk összebújva, ott, az ágyban, ami számomra a legeslegjobb lezárása a napnak, aztán aludtunk.  

 Ma viszont minden nagyon jó már reggeltől.

2018. november 21., szerda

X

Annával és Gyömbivel megnéztük az Ujj Mészáros-féle X - a rendszerből törölve című magyar thillert, ami tulajdonképpen egy skandináv krimi lett, kibírhatatlanul sok szenvedéssel, sok elvarratlan szállal - legalábbis mi sokat agyaltunk még utána rajta, és maradt pár részlet, elég fontos dolgok, amiket nem értettünk, hogy azt miért kellett, vagy miért volt úgy. Balsai Móni jó, csak hát szegény, annyit nyűglődött, rossz volt nézni, meg Kulka, aki szintén, de ő joggal. Én mondjuk továbbra sem leszek a magyar filmek rajongója, de ez igényes volt, izgalmas és tetszett a skandináv krimis hangulat is, illett hozzá a kilátástalan, pénzügyi gondokkal nehezített, nyomasztó magyar valóság.

Kicsit gyakrabban kéne moziba járni.

2018. november 20., kedd

hétfő

Múlt hét hétfőn volt fogadóóra estig, ami miatt izgultam, bár tudtam, hogy ez nekem jól szokott menni. De nálunk a suliban nem úgy megy, hogy random beesnek a szülők, hanem van egy online felület, ahová 10 perc váltással be tudják magukat írni a tanárokhoz, mint egy órarendbe, így már előre láttam, hogy minden helyem tele van 4-től este 7-ig, mondjuk azt is, hogy kinek a szülei jönnek, ami nyilván nagy segítség abban, hogy tudjam, mire készüljek. Na de utána rohantam haza, itthon várt a pasim, kaptam rózsát meg egy pohár bort, és elvitt vacsizni a Jamie's be, utána pedig még andalogtunk egy kicsit a várban... Elképesztő, hogy lassan egy éve együtt vagyunk, és hogy mennyi minden történt azóta. 

there's hope

Amikor otthon voltam a múltkor, anyukám megkérdezte, hogy és ti egy egyszemélyes ágyon alszotok ketten?" Ezen eléggé sokat nevetgéltünk, de közben rájöttem, hogy mivel mindig mesélem, hogy nagyon pici a lakás, anyu valami teljesen élhetetlen lakáshelyzetetet képzelt el, ahol az ő kicsi lánya egy aprócska helyen szoroskodik a barátjával. Úgyhogy szombat este hazamentünk, kicsit kutyáztunk, ott aludtunk, majd vasárnap reggel elhoztuk anyuékat Budapestre. Megnéztük a Várkert bazárt, kicsit sétálgattunk még a környéken, bementünk a Bazilikába, ahogy egyébként én sem jártam ezer éve, majd hazavittük őket hozzánk. Kaptak Barni anyukájának a raguleveséből, chilis babot, amit még előző este főztem, mellé roppanós kenyeret, meg somlói galuskát. Aztán apu megszerelt 1-2 dolgot, kicsit ejtőztünk meg beszélgettünk, majd hazavittük őket Vácra.

Apu már járt itt nálunk, de tudom, hogy most anyu is megnyugodott kicsit, és mostantól sokkal jobban el tudja majd képzelni, hogy mi újság nálunk, ha mesélek neki a dolgainkról. Egyébként utána Barni volt a legjobban besózva, hogy hétfőn is, és ma is járkált utánam, hogy hívjam már fel a szüleimet, tetszett-e nekik a lakás, és hogy jól érezték-e magukat. Mi nem szoktunk minden nap beszélni, bár Barni nagyon kampányol érte, de ma végül felhívtam őket, és igen, nagyon jól érezték magukat, anyukám azt mondta, nagyon jó kis nap volt.

Talán emlékeztek, hogy anya egyáltalán nem akart megismerkedni Barnival, illetve nem csak vele, a válásom után nagyon nem érdekelték őt a srácok, akikkel jártam, és volt ebből egy elég komoly feszültség köztünk. És amikor végül találkoztak egy reggeli erejéig, anya annyira nem nyitott, hogy végül iszonyúan kínos lett az egész helyzet. De mostanra ezt mintha elfújták volna, anyu újra az én cuki, kedves, vicces anyukám, és nem csak velem, hanem Barnival is. Ezt ő mondjuk magának is köszönheti, hiszen látom, hogy kedvelik őt a szüleim, ami egyáltalán nem csoda, hiszen nagyon szerethető, engem pedig a tenyerén hordoz. De hát ez van, ha valaki pofára ejti a gyerekedet, és aztán egy éven keresztül nézed, ahogy éjt nappallá téve sír, nyugtatókat szed, csak altatóval tud aludni és több-kevesebb sikerrel próbálja összekaparni magát, akkor valószínűleg nem csoda, ha bizalmatlan leszel a lassan újra körülötte legyeskedő fiúkkal szemben. De talán szépen, lassan mindannyian meggyógyulunk. És hogy ez még inkább így legyen, elkezdtem pszichológushoz járni - már régóta tervezem, de most tudatosult bennem, hogy ezt egyszerűen nem úszom meg, nem tudok egyedül igazán jól lenni. Már most látom, hogy ez nagy utazás lesz, és azt is, hogy elképesztő, hogy mennyire nagy ereje van a kimondott szónak.

És talán fura, de már most ezerszer jobban érzem magam.