2017. március 28., kedd

Bianchi

Végül azt mondtam a fodrászomnak, hogy mivel csak ma jutott eszembe a frufru, nem hamarkodom el a döntést, most ne vágjon, aztán úgyis megyek másfél hónap múlva megint. Akkor majd vághat nekem frufrut, ha kitart még a lelkesedés. Tök jól levágta amúgy a hajam és szép egyenesre kiszárította. Utána beültem az autóba, megnéztem magam a visszapillantó tükörben, és már meg is bántam, hogy nem voltam elég bátor, frufruval annyival egyedibb és vagányabb a hajam. Most meg pont olyan hosszú a lenőtt frufrum, hogy a fülem mögé nem tudom betűrni, így mindig kisimogatom a homlokomból, mert belehullik a szemembe, meg tűzködöm csatokkal, pfff. Na mindegy, majd legközelebb.

A fél estét azzal töltöttem, hogy eladó használt bicajokra csorgattam a nyálam. Mintha nem lenne elég bicajom. 

The house of the rising sun

Mindig irigykedve szoktam nézni, mikor másoknál látom, hogy a napfelkeltét fotózzák, mert mániám, hogy korán kelni milyen jó, lendületesen indul a nap, jó hosszú, délre már egymillió dolgot el lehet végezni, csodálatos megoldás a folyamatos időhiányomra. De most, hogy 2 napja az óraátállítás miatt a szervezetem úgy érzékeli, hogy 5-kor ébreszt a telefonom, így azért eléggé kivagyok. Nézzen felkelő napot, akinek 6 anyja van. 

Ma már voltam fegyelmi tárgyaláson,  a családvédelemnél (egy fehér Fiat 500-al krúzoltunk a városban egy kolléganőmmel, nagyon szuper volt), van egy csomó órám, aztán fodrászhoz megyek, és most az a dilemmám, hogy vágassak-e megint frufrut. Végre jó hosszú már (vagyis nincs frufrum) erre megvadulok megint. 

2017. március 26., vasárnap

It's over

Hát erről beszélek, hogy én más ember vagyok nyáron, mint télen. Szerintem úgy tavaly ősszel lehetett utoljára ilyen aktív hétvégém, mikor ennyi mindent csináltam, mint most. 

Ma egész nap dolgoztam, készen lettem, szerintem szuperjó lett, (a régi, elavult, béna szóbeli érettségi feladatsor feladatait aktualizáltam, írtam át teljesen). Igazából nem bántam meg, hogy elvállaltam, és jobb volt így, egyedül csinálni (nem, mintha bárki nagyon akart volna segíteni), mert így legalább nem kellett egyezkednem senkivel, és olyan lett, amilyenre én szerettem volna. Nagy munka volt, de most egy pár évig nem kell hozzányúlni.

Fél órát volt itt ma Phoebe, mert miután elolvastam az Ovét, megvettem, hogy kölcsön tudjam adni mindenkinek. Tudom, hogy hatásvadász és csöpögős, de én annyit nevettem meg sírtam rajta, hogy szeretném, ha mindenki elolvasná, akit szeretek. Anyu és apu már kivégezték, most Phoebe vitte el, aztán majd terítem még tovább.



A héten végre nem lesz plusz munkám, csak a suli meg a magánóráim, viszont ez lesz a durvább hetem. Meg lesz fodrász, meg edzések, próba, Budapest, meg remélem egy újabb jó kis hétvége is. 

Viszont megbeszéltem magammal, hogy ma 10-kor lefekszem és megpróbálom kialudni magam, úgyhogy rohanok zuhanyozni és fogat mosni. Csók!

2017. március 25., szombat

Körömlakkok

Mostanában nem sokat színezem a körmeimet, szeretem őket úgy is, à la nature, mostanában amúgy is sokszor ez a tomboy stílus jön be, boyfriend farmer, pulcsi, tornacipő. A legtöbb lakkom nagyon régi, 5-6 éves, bár az OPI-k működnek még, de be vannak kissé sűrűsödve, nem könnyű dolgozni velük, és újra venni az összes színt egy kisebb vagyon lenne. De kaptam néhányat a lányoktól, és én is vettem kettő Pupa lakkot (nagyon elégedett vagyok velük), és ma volt kedvem szépítkezni kicsit: 

Szombat

Ma pedig meseszép időre ébredtem úgy fél 9 körül, és úgy éreztem, hogy enyém a világ, és tele vagyok tettvággyal. Ezt tipikusan tavasztól-őszig, szombat reggelente szoktam érezni, nincs más időpont, amit jobban szeretnék. Gyorsan megszületett a fejemben egy csomó terv, megreggeliztem, lezuhanyoztam, a napon ücsörögve megittam a kávém: 



Majd fogtam a hátizsákomat, bringára ültem, és elmentem a piacra. Nagyon régen jártam ott utoljára, ha hideg van, akkor kocsival szoktam bevásárolni. Vettem egy csomó mindent (látjátok, hogy a néni a tojástartó belsejében végzett el egy összeadást?): 


Főztem tonhalas, paradicsomos spagettit, majd együtt ebédeltünk anyuékkal nálam. Utána elültettem a rozmaring palántákat a kertben, meg átültettem a nárciszt, amit egy kolléganőmnek vettem a születésnapjára. Szeretnék idén megint egy kis fűszerkertet, majd veszek még palántákat, nagyon van most ehhez kedvem. Aztán lemostam az ablakokat (kábé kétszer olyan világos, lett, khm), az unokahúgom segített, ő port törölgetett. 

Sütöttem egy quiche-t, és bár nem találtam még spárgát, EZT a receptet használtam (csak én 20g lisztet és 15g vajat rakok bele, hogy kicsit több legyen a tészta, meg nem rakok rá babot, mikor elősütöm), de egyébként szerintem nagyon jó ez a recept. Este bulizni megyek két kolléganőmmel, előtte felmegyünk egyikükhöz, és elviszem a quiche-t. Csak még előtte alszom egy kicsit. 

Good stuff

Tegnap randiztunk Pillával, végre ettem hamburgert, nem is tudom, utoljára mikor, talán tavaly? A Bamba Marhába ültünk be a Deákon, én mondjuk nem voltam elájulva, de azért nem volt rossz. A káposztasaláta (coleslaw) sajnos nem ízlett, én azt szeretem, ha édeskés, és ez nem volt, nem volt elég finomra vágva a káposzta, meg túl sok hagyma volt benne. Problémáim. 



Úgy volt, hogy sétálunk, de nagyon fáztunk, így aztán beültünk inni egy pohár chardonnay-t (arra a helyre, ami a Liza a rókatündérben egy retro hamburgerező, most pedig egy borbár). Pilla mondta, hogy el majd intéznie egy hívást munka ügyben, és majd kimegy, mert elég hangos élő zene volt. Én addig ott maradtam, 10 perc, 20 perc, 25... Mivel egy darabig láttam, hogy kint beszél, aztán meg már nem, elkezdtem gyanakodni, hogy valami nem jó. Eszembe jutottak mások rém-randi sztorijai (srác a vacsi végén elmegy mosdóba, soha többé nem jön vissza), és belegondoltam, hogy mi van, ha otthagyott? Ott volt ugyan a táskája mellettem, de az újságpapírral is ki lehet tömve. De aztán visszajött, és röhögcséltünk tovább, és mondtam neki, hogy ha szakítani akar, azt mondja a szemembe, és ne ghostingoljon.

Egyébként miközben ott vártam Pillára, és roppant kínosnak találtam, hogy az énekes fiatalember kötelességének érzi, hogy szemezzen velem, ha már ott ülök olyan szerencsétlenül, eszembe jutott a kompromisszumok kötése, már ami a párválasztást illeti. Ott vacsorázott mellettünk egy pici asztalnál egy 50 körüli amerikai házaspár. És amíg ott ültem, vagy 30 percig egyedül, egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Nem hiszem, hogy össze voltak veszve, mert dúdolgattak, élvezték a zenét, és jóízűen ették a vacsijukat, de nem beszélgettek, egy szót sem. Na és az jutott eszembe, ha az ember olyan párt választ, akivel nem igazán illenek össze, fenn áll a veszély, hogy néhány év múlva nem lesz mondanivalójuk egymásnak. És én ezt nem akarom. Én társat szeretnék. 

Hazafelé arra értem az állomásra, hogy felsővezeték-szakadás miatt nem járnak a vonatok. Aztán meglepően lendületesen hazajutottam, de kellett hozzá venni egy kis útravalót: 

 
Jó kis péntek este volt.

2017. március 24., péntek

How not to

Úgy érzem, hogy most meglehetősen aszoc vagyok és befordult, és erőltetnem kell a beszélgetést meg a kedvességet, nem jön sajnos magától.  Ehhez képest az informatikus kollégám, mikor nem jött össze valami egyből, és plusz egy kört kellett telefonálnia, olyan hisztirohamot vágott le előttem a legdurvább káromkodások közepette (a szarfaszú volt a legkedvesebb jelző kábé, amit használt), hogy azt hittem, hogy megfogja valamelyik monitort és kibassza az ablakon. 

Ehhez képest én még mindig zen, überkedves és extrán csacsogós vagyok. 

:)

2017. március 22., szerda

Follow-up

Köszönöm szépen a kommenteket és a kedves szavakat. Nagyon sokat segített, hogy azt írtátok, hogy igenis, változik a világ, ez van, a nők később szülnek, hiába az elvárások, ha egyszerűen a realitás teljesen másképp alakul. Nem vagyok egyébként magam alatt, nem arról szólnak a napjaim, hogy úristen, kifutok az időből - mondjuk soha nem is voltam az a magát emésztős típus, már gimiben is ötös voltam abból, hogy hogyan kell könnyedén venni a dolgokat. De tudat alatt, úgy látszik, nyomaszt ez az egész. És nem az elvárások miatt, mert az igazából nem érdekel, hanem mert ez a témakör, a család, szülő, gyerek - ezeknél semmi nem fontosabb nekem. Én, Milonka, nagyon szeretném, vágyom rá, és mégis minden arra mutat... Na mindegy, szóval értitek. 

Sosem voltam az a típus, aki féltékeny, vagy irigyli a másikat, mert van valamije, amim nekem nincs, el sem tudom képzelni, milyen ez. De most egy pasi kollégámnak a napokban kisfia született, egy nőnek unokája, és az egyik legkedvesebb kolléganőmnek is kisbabát vár a fia és a felesége. És emiatt extrán a terhességről, a szülésről, meg a bébifotókról szólnak a kávészüneteink. És basszus nem könnyű bevallani, de kurvára nem esik jól. 

Amúgy nincs semmi különös, rengeteget dolgozom, mert érthetetlen módon megint minden plusz (kreatív) feladatot én vállaltam el tökegyedül, és mivel az egyik sokkal, sokkal több meló, mint én azt gondoltam, annyira elúsztam, hogy kérni kellett, hogy kicsit kitolhassuk a határidőket. És bár kaptam egy kis haladékot, közben bejött más, úgyhogy így is kénytelen leszek hétvégén is melózni rajta. 

A héten elkezdtem reggelente járni edzésre, ez mondjuk télen, mikor hideg volt, és sötét, nem ment, de így, hogy szép idő van, és reggel 6-kor már világos van és trilláznak a madarak, így nagyon bejön, sokkal jobban, mint este, a magántanítványaim után, hulla fáradtan elmenni. És reggel már frissen, fitten, lezuhanyozva kezdem a napot, és iszonyú jó érzés, hogy ott az este üresen. Mondjuk ma pont este voltam, de csak mert azt hittem, hogy Phoebe is jön, de végül lemondta. 

Valamelyik este csináltam borsófőzeléket főtt tojással, és most két napig azt vittem ebédre, olyan jó volt, sokkal jobb érzés, mint kaját rendelni. Nagyon sokat gondolok a zenére, a próbára (kicsit olyan érzés, mint egy bimbózó szerelem), meg hogy ki kéne találni valami zseniális zenekarnevet, mert az mindig nagy dilemma. 

Hát ilyen izgi dolgok történnek velem. 

2017. március 21., kedd

Ez van

Napok óta nem tudok aludni. Este hulla fáradt vagyok, és simán elalszom, de felébredek (talán a macskára, nem tudom), ránézek az órára, fél 3, és azonnal tudom, hogy megint nem tudok majd elaludni, és már megy is fel a vérnyomásom, és akkor persze tényleg nem tudok. És aztán igyekszem, hogy ne kezdjek el ezen agyalni, de persze mi máson is agyalnék. És akkor gyomorgörcs, és annyi. Megpróbálok olvasni, vagy legalább az Indexet végigpörgetni, hogy kicsit megnyugodjak, de beletelik legalább két órába, míg újra elalszom. 

Nem tudom, mi idézte elő, de most valahogy csontig hatoló az érzés, hogy egyedül vagyok. Hogy idén 40 leszek, és ez az egész teljesen elbaszódott, lemaradok a családról. És tökmindegy, hogy azért, mert 4 éve, a válásnál elromlott bennem valami, vagy mert szuperválogatós vagyok, vagy csak egyszerűen tényleg nem találkoztam olyannal, akivel jól működött volna, de... Ez van. Nagyon szar olvasni másoknál azt a véleményt, hogy aki 35 (!) fölött szül, az felelőtlen, főleg nekem, aki nem, hogy szülne most, de hát még egy férfiember sincs mellettem. Motivációm sincsen, se Tinder, se semmi, eszembe sem jut elkezdeni ismerkedni. Nem találom reménytelennek, én hiszek benne, hogy vannak okos, jó fej, hozzám való pasik, csak épp nagyon kicsi az esélye, hogy összefutunk, és hogy pont engem akarnak. Meg nincs is most kedvem szerencsétlenkedni.

Az utóbbi időben nagyon beszűkült a világom, kevés új emberrel találkozom, nincs rá nagy igényem, meg sokszor értékesebb is a pihenés, a család, meg a már meglévő barátaim annál, hogy elhagyjam a komfort zónám. Meg hát... Mégis, hol? Mostanában már azt is kalandnak érzem, ha bemegyek Budapestre pár órára. 

Elkezdtünk a srácokkal zenélni, és nagyon szuperül alakul az egész. Jók a számok, nem olyanok, amit eredetileg elképzeltem, de nagyon izgalmasak, csodálatos érzés énekelni benne - főleg, hogy ezek a saját dalaim. Ma annyira jól sikerült a próba, hogy eszembe jutott, ebből szerintem koncertezés lesz, pedig hát nem minden áron az a cél. És kicsit ízlelgettem a gondolatot, hogy a színpad milyen izgalmas élettel jár együtt, sok-sok ember, szervezés, programok, próbák, más zenészek, jaj, nagyon szerettem, jó lenne megint megtapasztalni. Aztán az is eszembe jutott, hogy szerintem én életemben nem voltam olyan magányos, mint mikor pörgött a zenekar. Mindenki ragyogó szemekkel hallgatja a koncertet, meg beszélgetni és fényképezkedni akarnak, volt aki mindent tudott rólam, meg egyfolytában jött egy csomó üzenet, hogy milyen sokat adnak a számok, és úúú, de te aztán ugyanúgy tökegyedül vonatozol haza a koncert után, mert nincs kinél aludnod. Nagyon skizofrén érzés. 

Na mindegy. Nem vagyok valami nagy passzban. 

2017. március 20., hétfő

Weekend recap

Pénteken, mikor a barátaim hívtak, hogy hol vannak, már akkor tudtam, hogy ez nem lesz jó ötlet, és igazam lett: mikor beléptem a helyre, a fejem búbjáig az óriási sálamba burkolózva, már jött is minden irányból, hogy csókolom tanárnőőő! Szerencsére csak fél órát maradtunk, aztán vonatra ültünk, és elmentünk egy helyre, ahol egy ismerős Dj zenélt. Kicsit időutazás volt, találkoztam néhány régi ismerőssel, egy sráccal például, akivel sokat utcazenéltem Franciaországban még 19 éves koromban, jó barátok voltunk, egy nagyon picit voltunk is együtt. Meg volt még abból a bandából egy lány, aki hozzáment egy olyan fiúhoz, akivel ugyanebben az utcazenélős időszakban körbestoppoltam Nyugat-Európát. A srác nem volt ott, mert otthon vigyázott a 3 (!!!) gyerekükre - jó, ebből csak 2 közös. Megint megállapítottam, hogy simán tudok beszélgetni fél órát régi ismerősökkel anélkül, hogy engem bárki megkérdezne, hogy velem mi újság, szerintem ez az én szupererőm. Egyébként 3 párral voltam, ők mind nagyon közeli barátaim, és hálás vagyok nekik, hogy olyan jó fejek velem, hogy soha, egy másodpercig nem érzem magam 5. keréknek. Jó volt, táncoltunk, ökörködtünk sokat. mondjuk az is jó lett volna, ha reggel nem pattan ki a szemem, ahogy minden hétköznap szokott, de legalább, ha kialvatlanul is, de jó hosszú szombatom volt. 

Vasárnap Lenszivel elmentünk moziba, megnéztük az új King Kong filmet. Mondjuk én sejtettem, hogy így lesz, de nagyon bejött mindkettőnknek, és ebben csak pici szerepe volt Tom Hiddlestonnak - nagyon izgalmas, látványos, élethő, igazi moziban megnézendő film, már annak, aki szereti az ilyesmit (jelen!). Az mondjuk eléggé vicces volt, ahogy a film végén egy emberként hüppögött az egész mozi. 

2017. március 17., péntek

Stuff

Annyira jó, hogy péntek van. Már csak március második fele, meg az április (amiben lesz pár nap húsvéti szünet) lesz húzós. Májusban a végzős osztályaim már nem jönnek, ami azt jelenti, hogy onnantól jóval kevesebb órám lesz, sokkal lazább lesz minden napom.

Hétfőn, kedden nagyon szép idő volt, szerdán didergősen, metszően hideg és szeles, tegnap és ma napsütés, melengetés, hétvégére pedig újra hideget ígérnek, esőt és szelet. De hát komolyan már. Bicajtúrázni szeretnék a Dunakanyarban. Tudom, mit sírok az időjárás miatt. Csak az a baj, hogy így megint nagy a veszélye, hogy beveszem magam a kanapéra, és sorozatokat nézek, van most úgyis, amire kíváncsi vagyok. Pedig végre itt a tavasz, annyi mindent kellene csinálni. 

Phoebe-nek ma van a születésnapja, este összefutunk páran (én remélem, hogy a kedvenc hamburgerezőmben-fröccsözőmben, mert most már tényleg muszáj hambit meg káposztasalátát ennem). Elmentem a DM-be, és válogattam neki Alverde cuccokat, pont a piperéken nagyon szokott spórolni, szóval szerintem örülni fog. Ő még nincs 30, és gyönyörű az arcbőre, szóval egészen más kell neki, mint nekem, de találtam szuper arckrémet, testápolót, meg még apróságokat. Annyira jó dolgok vannak, arcradír, arclemosó, nagyon finom illatú minden, legszívesebben mindent kipróbálnék, és hát más márkákhoz képest fillérekbe kerül. 

Ma a fehér bőr tornacipőmet vettem fel, a gyerekek azt mondták, hogy fogkrémmel-fogkefével kell tisztítani. Mindig tanul az ember, ki fogom próbálni.

Ja, és én nem nagyon szeretem a Túró Rudit, nem tudom, miért. Túl édes, étcsokis, indokolatlan, egészségtelen nasi, nem az én világom - meg azért sem szoktam ilyesmit venni, vagy tartani itthon, mert 5 perc alatt megeszem. De most nagyon kíváncsi lettem, és hazafelé vettem joghurt bevonatú, csökkentett cukortartalmú rudikat. A gyümölcsösek mű-ízűek és felejthetőek (szívesen), de a natúr nagyon-nagyon-nagyon finom, azt mindenképp próbáljátok ki.


2017. március 16., csütörtök

foood

A délutáni tanítványom meg az edzés közt volt úgy két órám. Kitaláltam, hogy kiveszek egy csirkemellet a mélyhűtőből, pont kiolvad, míg sétálunk a kutyival, és megsütöm, hogy vacsira és holnap is legyen valami finom, amit saláta mellé tudok enni. Nem akartam a serpenyő mellett állni, sütőben akartam megsütni úgy, hogy ne száradjon ki. EZT a receptet választottam, mert nagyon szeretem a The Kitchn ötleteit, a Facebookon is követem őket, és napi szinten van olyan cikkük, amit nyálcsorgatva olvasok el. 

A lényeg az, hogy be kell dörzsölni olajjal vagy vajjal az egész csirkemelleket, sózni, borsozni kell őket, majdtetszés szerint fűszerezni (én kakukkfüvet, apróra vágott fokhagymát szórtam rá és jól meglocsoltam citromlével), majd ráhelyezni egy kivajazott tepsire. Be kell kenni vajjal egy sütőpapír egyik oldalát, és ezzel lefele beborítani a húst úgy, hogy belenyomkodjuk a tepsibe a papírt. Én fél óráig pároltam így, majd levettem róla a papírt, és még 10 percig sütöttem. Isteni, zamatos, belül vajpuha, kívül pirosra pirult. Szerintem ilyen a tökéletes sült csirkemell. 

És ez lett belőle, két marék bébispenótból, egy fél mangóból, meg egy adag apróra vágott édesköményből a holnapi ebédem: 

CC

Juc bloggerre én mindig hallgatok, főleg, ha szépségápolásról van szó, és a múltkor, az alapozós-posztnál ajánlott egy Alverde CC krémet, amiről azt írta, hogy az az ő bőrszín-kiegyenlítő csodafegyvere, és csak egy ezresbe kerül. Konkrétan EZ az. Én pedig nagyon ki akartam próbálni, úgyhogy: 


És nagyon bejön. Tényleg szép, porcelán, matt hatása van, enyhén fed, természetes, egyenletes arcbőrt kaptam tőle, a piros foltjaim eltűntek, nekem ennél nem is kell több. A krémpirosító a végén nagyon szépen feldobta. Annyi bajom van vele, hogy nekem túl gyorsan megszáradt, és nem tudtam tovább egyengetni,  pedig szerettem volna jobban eldolgozni, de a végső összhatáson ez nem látszik. Érdemes kipróbálni. Köszi a nép nevében, Juc. :)

Let there be light

Amióta enyém lett ez a lakás, összenyitottam két lakrészt, felújítottam és beköltöztem azóta (vagyis 2004 óta) küzdök a lámpákkal. Lassan majdnem mindenhova találtam, de a dolgozó-hálóban azóta is csupasz villanykörték lógtak. Nem tudom, miért, egyszerűen nem találtam olyat, ami tetszene, vagy ami tetszett, túl drága volt. Vagy csak nem tudtam döntést hozni. 

Na és a múltkor voltunk az Ikeában, és végül vettem két rizspapír lámpabúrát, darabját 995 Ft-ért. Még sosem csináltam ilyen jó befektetést. Nagyon hangulatosak, és kicsit sem fogják le a fényt, sőt, mintha világosabb lenne tőlük: 


A sötétítő függönyt sem rég vettem, sokat nézelődtem, végül az Ikeában vettem hozzá anyagot és megvarrtam, sokkal olcsóbban jöttem ki, mintha készen vettem volna olyat, ami tetszik, (mert ugye két pár függönyre volt szükségem), pl. EZT vagy EZT, és nekem ez jobban is tetszik. Az anyag maga a 2 pár majdnem földig érő függönyhöz 13 000 Ft volt, és még marad is egy csomó anyag, mert eléggé nagyvonalúan számoltam. Szeretek úgy ébredni hétvégén, hogy kint süt a nap, és vibrál a sötétítőn keresztül az ezer szín. A maradék anyagból pedig futó készült az asztalra: