2017. augusztus 16., szerda

Sunshine girl - part II.

Itt ülök a levegőben, most indultunk, úgyhogy még valahol az óceán felett. Van egy repülős dalom, a Morcheebától az Enjoy the Ride, akkor szoktam meghallgatni, mikor felszállunk, ami szerintem nagyon durva érzés, és kitart addig, míg meg nem érkezünk a tejszínhabok fölé. Én ilyenkor mindig csordultig vagyok érzésekkel, vagy boldog vagyok, mert valami izgalmas helyre utazom, vagy haza, és várni fognak, vagy nagyon szomorú, mert ott kell hagynom dolgokat, helyeket és embereket (no meg egy kutyát és egy macskát) amik és akik hiányozni fognak - legalábbis mikor Svájcban éltem, ez a hullámvasút kapcsolódott számomra repüléshez, nagyon sokszor sírtam már repülőgépen. Aki külföldön él, biztosan tudja, miről beszélek. Most is elérzékenyültem, kicsit beleszerettem Portugáliába, az itteni életbe, fura, hogy vége. Na és Selindát is nagyon megszerettem, szinte folyamatosan együtt voltunk egy héten keresztül, de szerintem egyikünk sem bánta egy pillanatig sem, nagyon egymásra találtunk, rengeteget beszélgettünk, de az sem volt kínos soha, ha csendben voltunk. Teljesen otthon éreztem magam nála, vele, hiányozni fog. 


Elképesztő volt ez az egy hét, nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen boldog, ennyire gondtalan, mikor aludtam ennyire jókat. Szoktam mondani, hogy nekem jóval délebbre kellett volna születnem, valahova, ahol mindig süt a nap, ahol fixen meleg van, és alap, hogy hetente többször úszol a tengerben. Annak ellenére, hogy 50-es naptejjel kentem magam folyamatosan, csokibarna vagyok, a hajam világosra szívta a nap, és teljesen kipihentem magam. Tegnap délután lebegtem a sós vízben, néztem a horizontot, és belegondoltam, hogy nem tudok elképzelni ennél pihentetőbb tevékenységet. Egyfolytában csupa homok volt a bőröm meg a cuccaim, de én ezt egy pillanatig sem bántam. Egy hét alatt annyi halat és tengeri kütyüt ettem, amennyit otthon egy év alatt szoktam, de tényleg, minden lehetőséget megragadtam, még ma délben is grillezett tintahalat ebédeltem, és hát nem olyan gumis volt, mint otthon, hanem egyszerre ropogós és vajpuha, és kaptam mellé zöldségeket meg egy csomó fokhagymás koriandersalsát.


De a legjobb az egészben, hogy teljesen el tudtam engedni mindent, úgy tűnik, néha ki kell szakadni a megszokottból, hogy ez sikerüljön. Nem aggódtam, nem agyaltam semmin, se a sulin, se a szeptemberen, se a múltamon, se a magánéletemen, semmin. Mondjuk most nem is nagyon van min,  illetve ráér még, most minden megy a maga útján. Egyszer álmodtam valami rosszat a szüleimmel, de felhívtam őket reggel, épp autóztak hazafelé valami vásárból és jókedvűen viháncoltak a telefonban, szóval elég gyorsan megnyugodtam. 


Ráadásul belegondoltam, hogy mi vár otthon, és hát ma Pilla vár meg a pasija, akik már nagyon hiányoznak, holnap meg a családom, no meg a kutyám, aki állítólag egy hete ül a kertben és bámulja a kaput (már a kiskutty). Vár az autó, amivel még alig volt lehetőségünk barátkozni, vár a kész konyhám, hogy update-eljem és végre főzzek benne, és még mosogatnom se kelljen utána. És hát úgy tűnik, vár haza egy fiú is, akivel még nagyon kezdő stádiumban jár a dolog, de párszor már találkoztunk, végigasszisztálta ezt az utam is, és olyan elképesztően kedves és lovagias, hogy várom, hogy időt töltsünk együtt és jobban megismerjem. 


A családnak pedig valamelyik nap akarok rendezni egy nagy ebédet, amit én főzök (az új konyhámban, hah), úgyis annyi mindent hoztam nekik, hogy alig bírtam becsukni a bőröndöt - meg hát jó lenne együtt lenni, mielőtt vége lesz a nyárnak, és mindenki el lesz havazva (különösen én). 


Selinda mondta, hogy otthon mindenkinek receptre kellene felírni egy hét Dél-Portugáliát, és hát tényleg. Nagyon hálás vagyok, hogy részem lehetett benne. 





















2017. augusztus 13., vasárnap

Sunshine girl - part I.

Amióta hazaköltöztem, voltam kétszer Franciaországban, de jobbára otthon töltöttem a nyarakat, a balatoni hosszúhétvégék voltak a leghosszabb nyaralásaim - abból is mennyi volt 4 év alatt, négy? Öt? Nem érzem rosszul magam emiatt, meg különösebb hiányát sem éreztem, mert vízpart mellett lakom, nem (sokat) dolgozom nyáron, és megtalálom a módját, hogy otthon is úgy érezzem: nyaralok. 

Az idei nyár valahogy mégis furcsa volt. Úgy elröppent, hogy nem éreztem, hogy kipihentem volna magam, hogy fejben is jelen tudtam lenni, hogy elég dolog történt ahhoz, hogy jó érzéssel tudjam kezdeni szeptembert. Nem is éreztem túl jól magam, úgy értem, fejben - régóta először igazán felkavart valaki, akit viszont nem érdekeltem, és ettől meglehetősen egyedül éreztem magam. 

Közben vettem repülőjegyet ide, és bár mindenkitől azt hallottam, milyen jó nekem, hogy itt nyaralhatok, kicsit mégis aggódtam, hogy hogy fogom érezni magam egyedül. Milyen lesz beköltözni egy hétre egy szinte idegen lánynak és a férjének az otthonába, milyen lesz egyedül felfedezni a környéket, míg ők dolgoznak, nem fogok-e szerencsétlenkedni, nem fogom-e elveszettnek érezni magam, nem zavarom-e a házigazdáimat.

Most már tudom, hogy ez a nyaralás a legjobb dolog, ami történhetett velem így a nyár végén. Már a második nap után úgy éreztem, hogy tényleg iszonyú szerencsés vagyok, hogy itt lehetek. Kiderült, hogy Selinda férje most nincs is itt egyáltalán, végig édeskettesben leszünk, és az első perctől olyan természetes együtt lenni, mintha ezer éve barátnők lennénk. A komfortérzetemen valószínűleg az is nagyot dobott, hogy kaptam egy saját szobát, ahol akkora kupit tartok, amekkorát akarok, és egy picike, saját fürdőszobám is van, így szinte egyáltalán nem érzem úgy, hogy szegénynek kerülgetnie kell engem a saját otthonában. Kitalált egy csomó programot, elvitt olyan helyekre, amit egy átlag turistának nincs esélye felfedezni, így neki köszönhetem a motorcsónakos száguldást a gyönyörű sziklák előtt Lagosban, a puha homokos strandokat a szigeteken, a hihetetlen kilátást egy csomó helyen, a polipokat és a rákokat az eldugott kis éttermekben, meg életem legfinomabb pina coladáját egy olyan tengerparti bárban, hogy azóta akarok nyitni egy olyat otthon (ez külön poszt lesz).















Folyt. köv.

How not to

Annak köszönhetően, hogy volt az életemben 4 év mikor rendszeresen, néhány hetente repültem, most is nagyon keveset és jól pakoltam (az utazás reggelén, bár a fejemben már megvolt a pakolós lista), a kisbőröndöm szellős és könnyű. Persze nem nehéz egy olyan helyre, ahol fixen 30-35 fok van és nem kell operába menni (bár szerintem oda is jó a ferráripiros Birkenstock). És így is úgy látom, hogy a ruháim 2/3-át tökéletesen feleslegesen hoztam el. Nem fog kelleni a farmerdzsekim, a narancssárga szoknyám, a non+ és a pillangós ruhám meg az egyberészes fürdőruhám. Ide két rövidnadrág kell, 3 trikó, 1 rövid, fekete, zsák alakú nyári ruha, fehérneműk meg egy bikini. És kész. 

2017. augusztus 10., csütörtök

Chill out

Tegnap délután Selinda kirakott a városban, hogy én nézzek körül, míg ő dolgozik. Az első órában nem lehetett letörölni a vigyort a képemről. A pálmafák, a kikötő, a fények, a tenger illata, a fehér köves utcák, az épületek, a virágok - teljesen elvarázsolt a hely. Egy építész barátnőm mesélte, hogy mivel itt nem kell szigetelni a házakat, sőt, a fűtés is kispórolható, ez óriási szabadságot ad az épületek tervezésekor, sokkal inkább szárnyalhat a fantázia, és épp ezért ezer ékkövet látni, nem olyan uncsi az utcakép, mint otthon. 

Szóval mászkáltam, nézelődtem, volt kb 6 órám, hogy eltöltsem a városban. Úgy a 3. óra környékén tudatosult bennem, hogy milyen ritka, paradicsomi állapot ez, hogy nincsen semmi feladatom, sőt, az a dolgom, hogy ne csináljak semmit, csak élvezzem ezt a csodás várost.
- és így, egyedül még zenebb hekyzet ez. Hisz én, mint gondolom, mindenki 2017-ben, mindig rohanok valahova, mindig van valami dolgom - például Panna tart nekem ehhez nagyon jó tükröt, mert szegény, mindig nyomul, hogy legyünk együtt, és az esetek nagy százalékában lerázom őt azzal, hogy nem érek rá. Hát most ráérek. Úgyhogy mindent megnéztem, üldögéltem padokon, vizslattam az embereket, ettem sütit, kávéztam, ittam mangós ice teát, ettem mangós fagyit (vajon szeretem-e a mangót), ücsörögtem a kikötőben és néztem a vizet meg a hajókat. 

Ma pedig az egész napot az óceánparton töltöttem, illetve még mindig itt fetrengek a homokban. Mondjuk előtte kb megfürödtem 50-es naptejben, ezt Selinda a lelkemre kötötte, hiába vagyok szép barna, itt nem olyan a napsütés, mint otthon. Még napernyőt is adott, hogy alatta fetrengjek. Ebédre először valami szendvicset akartam szerezni, de aztán belegondoltam, hogy nem tudom, mikor leszek legközelebb olyan helyen, ahol friss tengeri kütyüket ehetek bármikor, ha megkívánom, úgyhogy minden lehetőséget ki kell használni. Úgyhogy megkerestem a helyet, ahol kedden vacsiztunk, és jólnevelten betoltam egy nagy halom rákot és kagylót.

Egész jól megy nekem ez a nyaralás.

Elnéztem az embereket, mindenki csokibarna és kipihent. Azt gondolná az ember, hogy egy olyan helyen, ahol ilyen csodás tengerpart van, és ilyen magas a napsütéses órák száma (és ilyen finom a tengergyümölcseis spagetti) a pszichológusoknak semmi dolga nincsen - de Selindától tudom, hogy nagyon magas a depressziósok száma. Gondolom, a délportugáloknak is megvan a maguk baja.

Christmas in August

Közben kész lett a konyhám, igazán megérte a várakozást. Azóta kb nem voltam otthon, szóval nem annyira sikerült még gyakorlatban kiélvezni, de ez csak egyel több ok, ami miatt jó lesz majd hazamenni. Még vár rám egy ikea-butlers kör, hogy igazán Milonkás legyen, szeretnék néhány fa ládát a mosogató fölé, meg valami színt. A mosogatógépet már kipróbáltam, egy álom. Mondjuk vennem kellett miatta egy új evőeszköz készletet, mert a pöttyös az nem mosogatógép-kompatibilis, de találtam egy csodás színeset, ami gépben mosható, és már amúgy is csorgatom már rá a nyálam egy ideje, szóval probléma megoldva.

Lecseréltük az autót is, illetve nem cseréltük le, mert megjavíttattuk a kisautót, és be akartuk szàmíttatni az új árába, de annyira nevetségesen keveset akartak adni érte, apu meg úgy szerette azt a kocsit, hogy végül megtartottuk azt is. Mondjuk vicc, hogy most két autónk van, úgy, hogy a régibe 15 év alatt 75 ezer kilométert raktunk, miközben ketten használtuk. Na de majd most én mindenfelé fogok csavarogni (biciklivel, meg vonattal, gondolom), hisz az újjal az autópályán is nyugodt szívvel lehet majd süvíteni, és nem kell izgulni, hogy leáll a picsába - a kisautónál mindig volt egy kis szorító érzés a gyomromban, szóval nagyon ideje volt már. 

2017. augusztus 9., szerda

Milonka kalandjai Faroban

Tegnap este óta már Portugáliában vagyok, Algarve-ban, Faroban, az óceánparton. Ide is úgy kerültem, hogy van egy bloggerlány, Selinda, akivel szimpatizáltunk online, egyszer találkoztunk csak személyesen, talàn egy órára, de már korábban is írta nekem, hogy menjek (jöjjek) és látogassam meg. És mivel nyár elején megint hívott, szaván fogtam, vettem egy repülőjegyet, és most itt vagyok. 

Tegnap este a reptérről rögtön a tengerpartra (óceánpartra) vitt, ahol kaptam egy pohár zöld bort (igen, van ilyen, és nagyon finom) meg egy tálat, amiben több volt a tengeri herkentyű, mint a tészta, meg egy halom koriandert a tetejére. A háttérben pedig surrogott a víz: 



Ma Selinda elvitt ebédelni egy olyan helyre, amit turistaként az életben nem találnék meg. Egy család működteti, ők fogják a halakat, grillezik őket, és 6 euróért annyi félét eszel, amennyit akarsz, mellé krumplit, salátát, bort korlátlanul. Nem számítottam rá, hogy fél nap alatt ilyen különleges kulináris élvezetekben lesz részem - és még itt vagyok egy hétig. 

The girl with the dragon tattoo (not)

A múltkor, hogy Gyömbérkének lett karika orrpiercingje, meséltem neki, hogy nekem is volt már kétszer is, nem karika, hanem csak pötty, és hogy mennyire szerettem. Látszik is még a helye, van, aki észreveszi és rákérdez. Azóta sokszor eszembe jutott, és valamelyik nap rákerestem a hozzám közeli tetoválószalonokra, felhívtam egyet, másnap délben pedig már volt is orrpiercingem egy pici, áttetsző kővel. Maga a művelet kb fél percig tart, és 5 másodpercig fáj nagyon, illetve hát annyira, hogy kicsordul a könnyed. Nagyon fura, mert annyira illik hozzám, hogy teljesen természetesnek érzem, és mások is azt mondják, hogy ha azt mondanám, hogy eddig is volt, csak nem tűnt fel nekik, elhinnék. 

Úgy érzem, javult tőle az életminősègem. Régen rengeteg ékszert, bizsut, színes bizbaszokat hordtam, ma vagy semmit, vagy a Freyville gyűrűm, vagy a sokkarikás, orosz eljegyzési* gyűrűm. Fülbevalót, nyakláncot alig, pedig nagyon durva gyűjteményem van. És most ez a pici, csillogó kövecske az orromon pont annyi, amennyi díszítést látni akarok magamon.

*persze nekem ez nem eljegyzési gyűrű volt, csak így nevezik, hogy 'russian wedding ring'.

2017. augusztus 8., kedd

Kösz, Magdolna

Voltunk a lányokkal nyaralni. Úgy képzeltük el, hogy valami csendes kis balatonparti városban töltünk el hétvégét, napközben strandolunk, este készülődünk, iszogatunk, elmegyünk vacsizni, de főleg jól kipihenjük magunkat, amellett, hogy együtt vagyunk. 

Nem így alakult. 

Úgy 2 hónappal ezelőtt foglaltuk le a szállást a booking.com-on keresztül Balatonföldváron, az MTVA retro üdülőjében. Nem vártunk nagyon sokat, hiszen gondoltuk, hogy úgyis csak aludni járunk majd oda. Náluk találtunk 5 ágyas (családi) szobát hűtővel (amiben hűl majd a reggelink és az italok), wifivel (5 bloggerlány, ugye) hajszárítóval (ezt is értjük, miért fontos), tévével (tökmindegy), kenyérpirítóval (ez egy tök jó extra a reggelihez). Mindezt 25 000 forintért egy éjszakára. 

Pénteken sikerült gyorsan elindulnunk, így 6 körül már meg is érkeztünk, hangulatunk az egekben, elvégre is hurrá, nyaralunk. Még akkor sem gyanakodtunk, mikor a recepciós (?), Attila, még az indulásunk előtt telefonált, hogy mikor érünk oda, mert hogy el kell indulnia Siófokra, és megjárná, mielőtt odaérünk. Ok, Attila. 

Tehát odaérünk, Attila már vár minket, készségesen kinyitja nekünk a kaput, míg beállunk az autóval. Vigyorogva megyünk be, én zárom a kocsit, Attila a recepciónál magyaráz a lányoknak, megüti a fülem az "az a baj" kifejezés. Kicsit összeugrik a gyomrom. 

Szóval az a baj, hogy valamit elkavartak a foglalásnál, és nincsen meg a szobánk (illetve gondolom, megvan, csak más lakik benne). VISZONT nem kell kétségbe esni, mert szereztek ők nekünk másik szobá(ka)t. Igaz, nem Balatonföldváron, hanem Siófokon. Én felhúzom a szemöldököm, de a lányok lelkesednek, mert közben megtudjuk, hogy rögtön a parton, az Ezüstpart Hotelben szállhatunk még, és ez ugyan sokkal drágább (15 000 forint/fő), de a különbözetet őt fizetik. Most az eredeti számla árát itt kellene kifizetni, a siófoki számlát pedig ők rendezik (megtörtént, számlát nem kaptunk). Ott már várnak minket, a "Magdolna" jelszóra azonnal tudni fogják, miről van szó. 

Amúgy tényleg tudták, mint kiderült, Magdolna rendszeresen azzal szórakoztatja a vendégeit, hogy túlfoglalja a szobáit, és más városokba helyezi át őket. Mondjuk nem tudom, mindenki ilyen jó pofát vág-e ehhez, mint mi, és mit csinálnak a kisgyerekes családok, vagy azok, akik vonattal vannak. Mindenesetre velünk óriási mázlija volt. Addig, amíg ki nem derült, hogy a szállásunknak semmi köze a tényleg luxi Ezüstpart Hotelhez. Mert mi az onnan pár száz méterre található Retro Hotelben leszünk elhelyezve. Ott is két külön szobában (nem baj, nekünk az is jó) a földszinten. Hm. Oké. 

Viszont amikor megláttuk a szobáinkat, mindenkinek eldurrant az agya. Szerintem egy vidéki munkásszálló is színvonalasabb lehet annál, amit mi ott találtunk. A wc mocskos, összepisilt, az ágyneműk foltosak, az ágy közepén akkora gödör, hogy kb beleestem, öklömnyi pókok mindenütt (nektek is van aratnofóbiátok?). A teraszra kb a nagymamám is be tud mászni, a teraszajtó pedig _nem_zárható_. Hűtő, wifi, hajszárító, tévé, kenyérpirító nincsen. Az utóbbi három tökmindegy, de tele vagyunk kajával és innivalóval. Másnap reggel úgy 10 000 forintnyi kaját dobunk ki. És a non plusz ultra az ablakainktól úgy 60 méterre található Coronita táborból (igen, ilyen van) érkező primitív, buta, ellenben kurvahangos lakossági techno. A folyosón olyan arcok közlekedtek vodkásüvegekkel a kezükben, hogy én kerültem a szemkontaktust, hogy nehogy gond legyen. 

Szerintem a humorérzékünknek, és Pilla kitartásának és talpraesettségének köszönhető, hogy egyrészt nem jöttünk haza azonnal, másrészt végül jókedvűen, a nyomorunkon röhögve toltuk végig a hétvégét. Pilla nem egyszerűen, de kikövetelt nekünk két 3. emeleti szobát, ami bár nem volt jobb minőségű, de valamilyen szinten zárható volt a terasz ajtaja, és a 3. emeletre talán picit nehezebb felmászni - bár, mint a takkernénitől megtudtuk, erre is rendszeresen van példa. 

Azt is sikerült kideríteni, hogy a két eredeti szobában a hotel (amúgy nem hotel, egy diákszállás 5000/ft/fő/éj, a bulizókra vannak szakosodva) vezetője sosem szállásolná el a saját vendégeit, mert nem biztonságos, attól is tart, hogy akár éjjel is bemászhatnak a teraszon keresztül. Mondhatjuk úgy is, hogy a két szoba Magdolna vendégeinek van fenntartva. 

Na és igen, Magdolna, az eredeti, Földvári szállásunk tulaja. Hívásukra Magdolna nem értette, hogy mi a problémánk. Hogy miért baj, hogy nem Balatonföldváron, hanem Siófokon kell megszállnunk. Hogy nincsen hűtő, wifi, meg semmi azokból a szolgáltatásokból, amiket a foglalásban egyértelműen ígért.  Hogy ki kellett dobnunk egy csomó kaját. Hogy hányinger a szállás, és a szomszédaink folyamatosan részeg, 20 éves fiatalok. Hogy nem tudunk aludni a gyomrunkig hatoló basszusoktól. Pár ránk csapott telefon után (pedig Pilla a legjobb diplomata a világon) végül megígérte, hogy szombaton küld hűtőt, kapunk 10% engedményt az árból, fizet nekünk egy gyros vacsorát, és szóljunk bátran, ha bármi másra szükségünk van. A hűtő soha nem érkezett meg, Magdolnáról soha többé nem hallottunk. Sőt, a booking.com-ról is törölte a foglalásunkat, mintha nem jelentünk volna meg, hogy ne tudjuk leértékelni a szállását. 

Minket nem érdekel a gyros vacsora, és a pénzt is leszarjuk szerintem mindannyian. Nekem csak az fontos, hogy Magdolna ezt soha, senki mással ne csinálhassa meg. Mert mi neki csak arctalan, kellemetlen pénzforrás vagyunk, de nekünk ez volt a közös, ezer éve lefoglalt, nagyon várt nyaralásunk. 

Persze végül fürödtünk, lebarnultunk és tudtunk nevetni a helyzeten, felkeltünk 5-kor napfelkeltét nézni (ha már úgysem tudtunk aludni), voltunk vacsizni, ettünk egy csomó jégkrémet, de szerintem soha, egyikünk sem hallgat többé technot, miután napközben, a strandon is az szólt a Coronita táborból, én konkrétan úgy éreztem, elpattognak tőle az idegeim. 

Soha ne álljatok szóba a balatonföldvári MTVA Retro Üdülővel

2017. július 31., hétfő

Hétfő

Amikor a lányokkal a Balcsin voltunk, 40 fok volt, és bent ökörködtünk a vízben, eszembe jutott a tél, hogy majd hideg lesz, hó, kabátban meg csizmában kell járni - és megdöbbentő módon nem tűnt borzalmasnak a gondolat. Ebből tudom, hogy feltöltekeztem napsütéssel, meleggel, nyárral. És még történni fog egy csomó minden, sőt, még két nyaralás vár rám, mielőtt augusztus végén újra indul a suli. 

Múlt vasárnap este hazajöttünk a lányokkal, és a másnap reggelt a Homokszigeten kezdtem a barátnőmmel, a fiaival és az unokahúgommal. És bár keddre leesett a hőmérséklet, hasonló hangulatban telt az egész hét, csavarogtam és intézkedtem egy csomót, edzésre jártam, pihentem, olvastam, takarítottam, sütit sütöttem. Esténként hajnal 1-2 körül kerülök ágyba, és az sem baj, ha nem bírom kialudni magam, mert olyankor ebéd után sziesztázom egy kicsit, hogy bepótoljam, amit hiányol a szervezetem. 

Pénteken délután Phoebe-vel krúzoltunk mindenfelé, elhoztunk a csajoknak egy adag hátizsákot megint Dunakesziről, aztán meg Kismaroson dinnyéztünk és dumáltunk egy barátnőnknél. Vasárnap a parton reggeliztem egy az instán megismert sráccal, délután pedig meglátogatott Pilla a pasijával és strandoltunk. Szombat este Kismarosra voltam hivatalos egy tripla szülinapra, ott mondjuk az első két órát evéssel töltöttem, annyira finom kaják voltak, hogy nem bírtam magammal. Még lecsót is ettem, pedig azt nem is szeretem, de volt például gyilkosan finom oroszkrém torta is, teljesen készen voltam tőle. Aztán meg táncoltunk hajnalig, majd hívtam egy taxit, és szépen hazaautóztunk. Vasárnap pihentem meg családoztam, este pedig jött Gabesz a kutyájával, ettünk sajtokat meg gyümölcsöt, ittunk egy cidert, majd elájultunk mindketten. 

Ma pedig egész nap azt hittem, hogy vasárnap van. Aránylag sokáig aludtunk, reggeliztünk a teraszon, majd jött Panna, az unokahúgom, és vele együtt mászkáltunk egy sort, meg bevágtuk a kutyákat a Dunába és hazafelé ettünk egy fagyit a Desszertszalonban (például kapros túrót, ami olyan finom volt, hogy vissza kell mennem újra megkóstolni). Itthon beraktam a csajoknak a Sing!-et, mert Gabesz még nem látta, közben főztem egy nagyon könnyű ebédet, majd 3 körül lecsattogtunk a partra, és fürödtünk meg süttettük a hasunkat a napon. Este, miután egyedül maradtam, akadt egy kis elintéznivalóm a városban, és nem értettem, hogy hogy lehet ilyen hosszan nyitva az összes üzlet vasárnap - és hát kb most jövök rá, hogy hétfő van. De még milyen hétfő.





2017. július 27., csütörtök

Hello

Meg még az volt, hogy volt ez a srác, aki ajánlotta a francia zenekart az Utcazenén, és bár én sejtettem, hogy ez a fiú nem fog bejönni nekem, de annyira bírtuk azt a zenekart, hogy még a koncert alatt megírtam, hogy köszönjük az élményt, és hálából meghívom majd egy fröccsre. És bár nem sokat kommunikáltunk, azóta írogatott, és szeretett volna találkozni velem, úgyhogy megbeszéltük ma estére, hogy megiszunk egy bambit. 

Már amikor megláttam, tudtam, hogy ő nem az én világom, már csak azért sem, mert pocakos volt, és jóval idősebbnek látszott a koránál, pedig fiatalabb nálam. Bevallom, mivel még nem látott meg, az is eszembe jutott, hogy elbújok, hogy ne kelljen találkoznom vele, de persze a jólneveltségem nem engedte. Hozott magának inni, majd én is magamnak, beszélgettünk. Nagyjából úgy, hogy én kérdezgettem, ő meg válaszolgatott, majd mikor csend lett, akkor hozzáfűztem a hozzáfűznivalóimat a témához - kérdések hozzám nem érkeztek, de ennek ellenére szerintem érdekes volt a társalgás. Erre egy idő után azért ráuntam, mert szerintem egy beszélgetés nem ilyen, és elkezdtem nézegetni az embereket, csend lett.  Majd amikor megitta az italát (fél óra telt el kb), felállt, fogta a cuccát, biccentett felém, majd szó nélkül otthagyott. Úgy 20 másodpercig azt hittem, csak inni hoz magának, de nem. Elment. Haza. Vagy hát legalábbis onnan el. Szó nélkül. Köszönés nélkül.  

Annyira nevettem, komolyan, ez a csávó a példaképem. Semmi felesleges köntörfalazás, értitek: köszönés, vagy kamu udvariassági kérdések. Nem érezte jól magát, nem volt kedve, nem tetszettem neki, vagy csak leolvasta az arcomról, hogy elengedtem az erőlködést. Nem tudom. Mondjuk nem tudom elmondani, hogy mennyire örültem,  hogy ilyen könnyen szabadultam, felültem a bicajomra és pont elértem a következő vonatot. 

Az viszont már más kérdés, hogy én miért találkozom olyannal, akiről tudom, hogy nem érdekel? Udvariasságból? Mert ajánlott egy jó zenekart? Annyira hülye vagyok. 

Tökmag

Ha valaki nem találkozik velem hétköznapokon, hanem csak mikor nyaraló üzemmódban vagyok, akkor megrökönyödhet, hogy mennyit eszem. Hát, igen, olyankor nagyon sokat és nagyon gyakran, mindig kell ennem valamit, és mindent eszek, amit általában megvonok magamtól. Viszont hétköznapokon nagyon odafigyelek, egészségesen is eszem, meg kicsi adagokat - nekem ez így jól működik. Ma például ez volt a reggelim (a paradicsom a kertből van, nagyon finom, úgyhogy most mindenhez ezt eszek):





Kavarogtam ma délután egy csomót Budapesten bicajjal, és fél 6 körül kezdtem éhes lenni. Gondolkodtam, hogy mit vacsizzak, amit még a fél 7-es találkám előtt be tudok termelni, közel van, egyszerű, nem túl drága és nem túl kiadós. A Foursquare-en el szoktam menteni magamnak a szimpi helyeket, amiket ki akarok próbálni, úgyhogy megnyitottam, és rögtön láttam, hogy az új 'Vega' mappámban van egy hely, amiről nemrég hallottam, és mindenki áradozik róla. Úgyis próbálok kipróbálni új dolgokat, inspirálódni, hogy ha egyszer valahára lesz megint használható konyhám, akkor majd tudjak kommandózni mindenféle egészségeset.

A Tökmag a Hollán Ernő utcában van, közel a Vígszínházhoz, és nincs olyan nagyon sok fajta kajájuk (ami szerintem tök jó, nekem bejön, ha csak néhány kaját fejleszt egy étterem tökéletesre), viszont ami van, az nyálcsorgató. Vannak vega hamburgerek, szendvicsek, levesek meg édességek. Nagyon kíváncsi vagyok a céklaburgerjükre, de most nem akartam ilyen komolyat enni, szóval majd máskor. Úgyhogy kértem egy sárgarépa levest zöldségchipsszel. 

a kaktuszt nem ettem meg

Régen találtam el ennyire az ízlésemet és azt, hogy mit kívánok, mind ízvilágilag, mint mennyiségre. Nagyon finom volt, és jóllaktam, reprodukálni fogom itthon is. Nagyon szimpatikus kis hely a Tökmag, nemsokára visszamegyek a céklaburgerért is (ehhez pedig partnert keresek, lehet jelentkezni). Azon gondolkodtam, ahogy ültem ott a picike asztalomnál, ropogtattam a cékla, édesburgonya és krumpliszeleteket és kanalaztam hozzá a sűrű, forró levest, hogy mennyire mázlink van Budapesttel, hogy ennyire jó hely, ami szem szájnak ingere, bármi, minden elérhető. Köszi a vacsit, Tökmag!

2017. július 26., szerda

Gympack Society

2 éve, a Bánki tó fesztiválon vettem az első gymbagem, egyrészt, mert nem volt praktikus táskám, ami nem zavart táncolás/fröccsivás/gesztikulálás közben, másrészt, mert kint volt a Magyar Kerékpárosklub I Bike Budapestes cuccokkal, és őket amúgy is támogatom - meg hát úgy éreztem, hogy ha valakinek, nekem tutira kell egy ilyen feliratú táska. Azt a hátit azóta is imádom, bicajosként meg főleg iszonyúan praktikus a hátizsák, csak nagyon vékony az anyaga.



Azóta eléggé gymbag mániás lettem, mondjuk nem csak én, hanem kb az összes barátom. 



Na és most találtam egy oldalt, ahol ezer szebbnél szebb táska van, nem csak hátik, hanem nagy, tágas-bevásárlós, és picike oldaltáskák is erős vászonból. Közben Dunakeszin, ahol ha nem kiszállítást kérsz, személyesen tudod átvenni a cuccot, találkoztam a leányzóval, aki pörgeti a boltot, és elmesélte, a táskák Thaiföldről származnak. Gyönyörű anyagokból vannak, egyediek és nagyon jó minőségűek. Rendeltem tőlük kettőt, de közben pont volt egy kis összejövetelünk a Dunakanyar-béli barátaimmal is, és mindenki bevásárolt, elég nehéz volt dönteni, mindenki kb hússzor meggondolta magát. Mondjuk nem csoda, nem mindegy, hogy elefántok vagy levelek díszítik a hátizsákod, komoly dilemmák ezek. Ja és hát a fő ok, amiért megőrült mindenki, az az, hogy nagyon jó áruk van: 3000 Ft körül van egy táska. 


ő az én libás zsákom 

Ilyenek a kicsik: 



És ITT tudtok körülnézni és vásárolni.

2017. július 24., hétfő

Miniszabi

Hétvégén voltunk a lányokkal Veszprémben az Utcazene fesztiválon. Gyömbi pasija a fenekünk alá rakta a csodás autóját, meg mellékelt hozzá egy üveg gint is, így indultunk neki péntek délután. Lenszi szülei úgy vendégeltek meg minket, hogy szerintem ha 5 csillagos szállodát foglalunk, akkor sem lett volna jobb dolgunk. Lenszi megemlítette az anyukájának, hogy esetleg vegyen egy doboz laktózmentes tejet, mert én laktózérzékeny vagyok, hát ebből az lett, hogy minden fogásnak volt laktózmentes változata is, volt nekem külön süti, joghurt, fagyi, túró rudi, minden. Erre a lányok jelentkeztek, hogy amúgy elfelejtették mondani, hogy őőőők is laktózérzékenyek, meg glutén, meg minden. Így aztán az első este kajakómában gurultuk körbe a várost, meglehetősen fogalmatlanul a koncertekkel kapcsolatban, de azért jól körülnéztünk. Hazafelé találtunk egy szimpatikus lengyel zenekart és megálltunk bambulni őket. Ez addig jó is volt, míg elénk nem állt néhány eléggé berúgott fiatal, akiknek a hátán gitár meg dob volt, és hát nem volt túl praktikus, hogy ők előttünk állnak a hátukon a házukkal, ezen már eléggé felhúztuk magunkat. Mondjuk én ezen túl tudtam volna lépni, de egyszer oldalra néztem, és arra fordultam vissza, hogy a fejemre borul úgy 3 dl fröccs. Igen, nem csak nektek van déja vu érzésetek, időnként, úgy látszik, történik velem ilyen, hogy a saját hibámon kívül alkoholban fürödve fejeződik be az estém. Annyi történt, hogy az előttünk álló lánynak volt egy fröccs a kezében, és a mellette álló, kissé bebaszott haverja pont úgy lökte meg a kezét, hogy ha a csaj szándékosan próbálja a képembe loccsintani az egész piáját, akkor sem végezhetett volna professzionálisabb munkát. Ezen eléggé kiakadtam, és higgadtan ugyan, de elküldtem őket az anyjukba. Igyekeztem megőrizni a méltóságom, de közben csöpögött az olcsó bor a hajamból, így jobbnak láttuk berekeszteni az estét. 

Másnapra balatoni strandolást terveztünk, de természetesen zuhogó esőre ébredtünk. Délutánra aztán mégiscsak kiderült az ég, úgyhogy elmentünk Csopakra, kimatekoztunk magunknak 5 törölközőnyi helyet (nagyon komoly, hogy milyen tömeg volt), és ott napoztunk, fürödtünk, lángosoztunk meg jégkrémeztünk egész délután. Ja, és Anna elolvasott fél oldalt a könyvéből, így látszódott, hogy milyen intellektuális társaság vagyunk, már mikor nem a telefonunkat nyomogattuk mind az öten. 

Este már okosabban vacsoráztunk, viszont GT-okkal, Fénnyel (tudtátok, hogy a Fény veszprémi találmány?) és fröccsökkel kompenzáltunk, így most (gondolom) mi álltunk be más emberek elé idegesítően, csak mi nem lökdöstük őket dobokkal meg gitárokkal. 

Az Utcazene már nem a Quimbyről meg a Kiscsillagról szól hál'istennek, hanem kicsi, laikusok számára ismeretlen zenekarokról, úgyhogy nem sokat segített, hogy végignéztem a műsorfüzetet. De persze erre is jó, ha az ember tinderezik, mert egy zeneszerző fiú elmondta, hogy a kedvenc francia zenekara, a Ceux Qui Marchent Debout épp aznap este lép fel Veszprémben, úgyhogy megnéztük őket, és hát szerintem ezt a bulit egyikünk sem látta jönni, nagyon vicces volt. És még fröccsben sem fürödtem. Illetve igen, de belülről. Én eléggé komolyan szoktam venni a mulatozást, úgyhogy az este egy pontján mondtam a lányoknak, hogy most megyek és megkeresem ezt a francia zenekart, mert szerintem velük kellene ma buliznunk, a lányok meg mondták, hogy jól van, Milcsi, menjél, itt várunk. Én meg kerestem őket, de szerencsére már nem találtam meg őket. Másnap meg mondtam a csajoknak, hogy miért nem szóltok ilyenkor, hogy Milcsi bazdmeg, nyugodjál lefelé, hagyjad békén a francia zenekart és menjünk haza aludni? De a lányok meg mondták, hogy de hát annyira hitelesen adtam elő ezt a dolgot, hogy teljesen alapnak tűnt, hogy Milonka most összeszed egy francia zenekart és elviszi őket mulatni. Hát igen, ez mondjuk tény, ha én iszom, mellettem nem lehet unatkozni, nem az a típus vagyok, aki ül egy asztalnál és beszélget. 

Elég jó este volt.

Másnap Gyömbi anyukájáéknál ebédeltünk szarvaspörköltet meg túrótortát, strandoltunk Csopakon egy sort, aztán a Red Bull támogatásával hazaautóztunk.  

És már megint úgy barnult le a képem, hogy a nevetőráncaim világosak maradtak. 

2017. július 21., péntek

Némi nyári update

Na, most jobb. A szerdám és a tegnapi napom kezdett nyaralás hangulatot ölteni, pedig dolgoztam is, de közben csináltam egy csomó nagyon nyár ízű dolgot, amitől mindig az volt az érzésem a nap végén, hogy úúúúú. Például olyanokat, hogy

  • óriási, hosszú reggelizést és kávézást csapok a teraszon
  • reggeli után iszom még egy kávét (ilyet csak ünnepnapokon szoktam, a kávé nekem csak napi kettő)
  • az unokahúgommal és a kutyával elcsattogunk a piacra, mindent megnézünk, megfogdosunk és megkóstolunk, pedig nem is kell semmi különös, gyümölcsöt veszünk meg virágot
  • ebéd előtt fagyit eszünk a parton
  • nem akkor ebédelek, amikor ebédidő van, hanem akkor, amikor megéhezem (igény szerint fél 12-kor vagy délután 4-kor is lehet)
  • délután alszom egy órát (a világ legcsodálatosabb dolga, szerintem nem lennének háborúk, ha ezt mindenki megtehetné)
  • egész nap mezítláb vagyok, a papucsot is csak a városba veszem fel
  • 5 féle paradicsom és vagy 10 féle fűszernövény van a kertben, olyan salik kerülnek a tányéromra, hogy megszólal mind
  • minden nap van némi csobbanás és naptej illat
  • este Zootropolist meg Sing!-et nézünk
  • mindenhova jön velem a kutya, tegnap este egy kiállításmegnyitón voltunk, és eléggé ellopta a show-t az újbundás kiskutya kinézetével, mosolygós képével és a simiért kuncsorgással
A konyhám még nincs kész (lehet, hogy nem is lesz sosem), a fürdőszobában tudok csak mosogatni. Főzni, sütni valamennyire lehet, de a rendet és a tisztaságot most egy időre elengedtem. Nagyon bírom, hogy reggelente nem kell gondolkodni, hogy mit vegyek fel, hanem csak felhúzom a farmer rövidnadrágomat meg egy tiszta trikót, és kész. Hétvégére elutazunk a lányokkal, ami kaland lesz, már nagyon várjuk mind. Itt a városban egy óriási fesztivál lesz, ami tömegnyomort, zajt és szarabbnál szarabb programokat jelent, az a tapasztalatom, hogy ilyenkor a legjobb elhúzni innen. Jó hétvégét, strandot, vízpartot, dinnyét, fröccsöt nektek is!