biker family

A legeslegjobb dolog itt az esti séta/biciklizés hármasban, miután Barni hazajött. Vettünk Daninak (illetve hát Barni kapta tőlem születésnapjára, haha) egy olyan gyerek bicajülést, amiben elől, az apja és a kormány közt ül, így:

Imádjuk! Dani annyira élvezi, hogy feltartja a két kezét, és kurjongat útközben, meg amikor meglátja a vizet, kiabál, hogy DUNNA, nagyon vicces. De ha csak sétálunk, vagy játszóterezünk/duna-partozunk, az is iszonyatosan jó. Én boldogabb ember vagyok, hogy ennyi időt töltök vízparton, levegőn, természetben, Dani konkrétan kreol és úgy alszik, mint a bunda, és Barnin is látom, milyen jól ki tud kapcsolni a melóból. Ő meg átjár egyébként komppal Tahitótfaluba focizni, amit már ezer éve nem csinált (már a focizást).

location

Amikor az exférjemmel anno Genfbe költöztünk, csak pár évre terveztünk ott maradni, és arra gondoltam, ha egyszer tovább állunk,  milyen jó érzéssel gondolunk majd Svájcra meg a Genfi tóra, hogy milyen boldogok voltunk ott. Aztán a többi már történelem: kurvára nem az jut eszembe Genfről, hogy milyen boldog voltam ott, hanem hogy milyen nagy csalódás ért. Mondjuk én hiszek abban, hogy a rossz emlékeket felül lehet/kell írni jókkal, és Barninak kint is él az egyik legjobb barátja, kb két utcányira onnan, ahol laktunk, van róla szó, hogy elmegyünk valamikor egy kicsit csavarogni, a Cailler csokigyárba, Annecybe meg a Cern-be. Bár igaz, hogy ha utazhatnánk, akkor valószínűleg kb bárhova máshova mennék, ahol még nem jártunk, szóval mindegy is. Mindenesetre nem félnék attól, hogy szembenézzek a múltammal megint, az exférjemnek meg kívánok minden szépet és jót, remélem, megtalálta a boldogságát. 

De Barnival a frankeles (a Frankel Leó utcában volt a lakásunk) emlékeinket, az első közös otthonunkat, a mini házibulikat, a Pata Negrás vacsikat, a nagy világmegváltásokat az erkélyen, aztán a karantén-életet, a terhességet, az első babázást, a végtelen babakocsi-tologatást a környéken már senki nem veheti el tőlünk. 

Itt is tök jó most egyébként, vagy hát mi a kismacival jól érezzük magunkat, csak Barni elégedetlenkedik, mert most olyan helyszínen dolgoznak, hogy 2 és fél óra az út oda, meg ugyanennyi vissza, és ez azt jelenti, hogy napi (minimum) 5 órát vezet, és ezt nem bírja olyan jól, meg is értem. A másik helyszínük a Veli Bej fürdő, ami a frankeles lakásunktól konkrétan 2 percre lett volna, nem is értem ezt az időzítést.

Mondjuk nem tudom, hova vezet az, ha még huzamosabb ideig itt lakunk, ugyanis valamelyik nap azt vettem észre, hogy az a gatyám, amit még terhesen is hordtam egy ideig, szorít és kényelmetlen. Mondjuk nem csoda: anyukám minden reggel hoz nekünk két túrós táskát (mert a gyerek szereti, mondjuk mindent szeret), az egyiknek megeszi a felét Dani tízóraira, a maradék másfelet pedig, hogy ne vesszen kárba, megeszem én. (Egyébként életemben akkor voltam a legnehezebb, mikor új melóm volt, és a nyelvsuli bejárata egy csodás pékség mellett nyílt, én meg minden reggel vettem egy kakaós csigát. vagy kettőt. 

Most pedig én is azt csinálom, amit - gondolom - a legtöbb anyuka, hogy tökre odafigyelek, hogy a gyerekem meg a válogatós, sokat dolgozó férjem jókat egyenek, én viszont kb betömöm a gyerek maradékát, valami kekszet a kávé mellé, egy túró rudit, vagy ami épp a kezem ügyébe akad, meg sok szénhidrátot csinálok, mert azt mindketten szeretik. Iszonyúan szarul eszem most, és úgy látszik, meg is van az eredménye. Egy hónapja vettem egy bérletet az edzőterembe, és akkor voltam utoljára (helló, 14 ezer forintos edzés). Tegnap már nem volt érvényes, de tanultam az esetből, most csak napi jegyet vettem. Mondjuk közben volt esküvőnk is, az meg nagyon intenzív időszak volt, de hát na. Sajnos étvágyam sincs különösebben, főzni sincs kedvem, nem tudom, mi van velem, össze kell szednem magam kicsit. Megint megfogadtam, hogy a heti egy jóga mellé (azt azért tartom) visszaillesztem az edzéseket, mert hülyeség, hogy ha van 1-2 órám, akkor vásárolni megyek, vagy takarítok. 

jennifer orkin lewis

A temetés

Most pénteken lesz Bezzeg Adri temetése itt vidéken, Veresegyházhoz közel, ha valaki szeretne elmenni elbúcsúzni tőle, írjatok email-t és elküldöm a részleteket. Meg fogom kapni az anyukájának a számlaszámát, és aki szeretné/tudja támogatni a gyerekeket, az oda utalhat majd, kirakom, ha megvan.

the colours of the rainbow

Az esküvő előtt nagy dilemmában voltam, hogy legyen-e profi sminkem, vagy sminkeljem magam én. Igazából szerettem volna egy szép, természetes sminket, de izgultam, hogy olyan sminket kapok, amit nem ritkán látok esküvőkön: nagy műszempillák, vastag vakolat stb. Én úgy akartam kinézni, mint ahogy szoktam, csak egy jobb verziómban. Na és tök véletlenül rátaláltam egy profi sminkes lányra, aki itt él Vácon, és két héttel az esküvőnk előtt tudott adni időpontot az esküvő délelőttjére. Láttam, hogy ő nem egy kozmetikus, aki sminkel, hanem ez a szakmája, de nem mertem élesben bevállalni a dolgot, így kértem egy próbasminket is. Abszolút értette, mit szeretnék, beleszólhattam, és egyszerűen az volt az érzésem a sminkjében töltött nap után, hogy én mostantól fogva így szeretnék kinézni. 

Miközben sminkelt, meséltem neki, hogy anno, mikor még zenéltem, sokszor sminkeltek, és el is mentem egy sminktanfolyamra, ami után meg is vettem egy kisebb halom szuper MAC terméket, csupaszín szemfestékeket, pigmenteket, alapozót, púdert, bronzosítót, pirosítót, szemhéjtust több színben, ecseteket, mindent. De igazából azóta sem sminkelek, vagy csak minimálisan, és a szuper paint potjaim, a kicsi üvegcsében lévő krémes szemfestékeim be is száradtak, pedig azokat nagyon szerettem, mert nagyon könnyen használhatóak és gyönyörű az eredmény. Erre mondta, hogy igen, azok nagyon könnyen beszáradnak, de erre van már gyógyír: egy kis üvegcsében lévő speckó olaj, amiből egy picit kell a festékre cseppenteni, és nem csak, hogy újra használható lesz a festék, de könnyebben kezelhető és tartósabb is lesz. Ő a csodaszer, INGLOT Duraline:

És most, hogy újra tudom használni a szemfestékeket, belelkesedtem, és azóta egészen rendszeresen sminkelek, nyilván továbbra sem tudok, de legalább próbálkozom nem csak a szempillaspirál-pirosító vonalon maradni. Azóta Barnitól egészen sok pozitív visszajelzést kaptam, ma pedig találkoztam Violettel, aki, míg dumáltunk, végignézte, ahogyan betömök egy halom sütit meg egy hatalmas matcha lattét, közben szórakoztatta Danit, és még a szemfestékem is megdicsérte, úgyhogy sikeresnek ítélem a projektet.

Tegnap pedig eljutottam a körmös lányhoz, egyelőre lelkes vagyok, nem tudom, a körmeim meddig bírják: 

honeymoon

Barni munkája miatt esélyünk sem volt, hogy nászútra menjünk (mint ahogy a 4 napos balatonfelvidéki pihit leszámítva nyaralni sem jutottunk el idén), majd talán decemberben. Még sosem nyaraltam télen, szóval nagyon örülnék, ha összejönne, de igazából azt gyanítom, hogy álmodik a nyomor. Szerintem amint vége lesz Barni projektjének, rásóznak majd egy újat... Na de majd meglátjuk. Jövő héttől extra brutál lesz a munkája, úgyhogy gondoltuk, még gyorsan megpattanunk egy hétvégére. Eredetileg akartuk vinni Danit, de tudtam, hogy mi úgy nem tudunk lazulni, és Daninak sem lesz túl szórakoztató, ha utazunk egy csomót, majd ráncigáljuk őt jobbra-balra. Úgyhogy pénteken délben leraktam őt Barni szüleinél, Barni átült az én autómba, és már suhantunk is Bécs felé. A baba most először aludt kettőt nélkülünk és meg sem kottyant neki, teljes vidámságban tolta végig a két napot, állítólag néha elkéri a képünket és megpuszilja, de ennyit foglalkozik a hiányunkkal. 

Beugrottunk Parndorfba, én vettem egy dzsekit meg egy tornacipőt, meg a huszadik Carhartt sapkámat, ezúttal ciklámen színben. Mondjuk akkor még nem tudtam, hogy annyira hideg lesz, hogy a sapit is kb végig viselni fogom, hasznos vétel volt, na. Kivételesen nem arbnb-ztünk, hanem egy hotelszobát foglaltam a múzeumnegyed közepén, mert akartam, hogy legyen mélygarázs, meg hogy minden sétatávolságra legyen. A határon hozzánk sem szólt senki, de a szállodában elkérték a védettségi kártyánkat, és mivel azon lófütty sem látszik, beolvastam rajta a QR kódot, és ott látszott a nevünk, meg hogy Biontech, és ezt elfogadták. Mint kiderült, ha pl. Sputnikkal lettünk volna oltva, akkor nem aludhatunk ott. Beltéren, a boltokban pl. kellett maszkot hordani, és bárhova leültünk, akár csak egy kávéra is, elkérték a védettségi igazolásunkat. 

Egyébként csak sétáltunk, ittunk, ettünk, street artot néztünk, kicsit bandáztunk Barni egy Bécsben élő barátjával, és ennyi, erre vágytunk (illetve én még két hét tengerpartra, de hát na). Nagyon sokat aludtam, szuperkényelmes volt az ágyunk, és jól is aludtam benne nagyon, kb 10 órát mindkét éjjel, iszonyúan fáradt voltam, az előző két éjszakám szörnyű volt. A Naschmarkt kb 50 méterre volt a szállodánktól, úgyhogy elég sokat csorgattam a nyálam az ott fellelhető finomságokra, szuper az a hely. 

Nagyon szeretem Bécset, tudom, hogy meséltem már, nagyon tetszik, ahogy élnek ott az emberek, és kicsit irigylem őket, hogy ennyire látványosan gondtalanabbak, mint mi. Szívesen élnék ott, kár, hogy egy szót sem tudok németül, és hogy semmi kedvem megtanulni. De annak nagyon örülök, hogy ilyen közel van, és hogy bármikor turistáskodhatunk kicsit náluk, ha ahhoz van kedvünk. 

Vasárnap délelőtt Barni másodunokatesójával reggeliztünk, ő egy Barnival egyidős srác. Még sosem találkoztunk korábban, de azt hiszem, kölcsönösen nagyon szimpik voltunk egymásnak. Utána mutatta Barni, hogy írt neki a srác, hogy nagyon örült, hogy végre tudtunk egy kicsi időt együtt tölteni, nagyon szuper pár vagyunk, és jól választott - mármint Barni. Azóta sokszor eszembe jut ez, és somolygok egy kicsit az orrom alatt, mert egyrészt jólesik, hogy így látott minket, másrészt én is pont így gondolom. 

so long

Nagyon nehéz ezek után bármit mondani, mesélni, tényleg, mennyire igazságtalan az élet? Nagyon más perspektívába helyezi a dolgokat, azt, hogy mi fontos, és mi nem az, hogy mi az, amiért hálásnak kellene lennünk, és mi az, ami abszolút nem számít.  Épp egy bécsi múzeum tetején, a napsütésben ücsörögve dilemmáztam a pincérrel azon, hogy nincs az a sav blanc, amit az itallapról választottam, és hogy hozzanak-e egy üveggel az én másfél decim miatt nem tudom, honnan, vagy válasszak valami mást - amikor megkaptam az üzenetet. Utána nagyon sokáig szótlanul ücsörögtem, Barni próbált vigasztalni, de hát mit lehet ilyenkor mondani? Egy Bécsben élő barátja volt velünk, mászkáltunk, a fiúk dumáltak, én meg felhívtam Pillát, utána meg még jó sokáig csak néztem ki a fejemből, és nem hittem el, hogy ennyi volt, nincs több remény. Hogy ennyi az élet.

Én jó párszor találkoztam Adrival. Amikor először randiztunk, ő sem volt sokkal a hazaköltözése után (talán van, aki nem tudja: elhagyta a seggfej francia férjét és a gyerekekkel együtt néhány bőrönddel hazaköltözött a teljes bizonytalanságba), és én is a sebeimet nyalogattam a válásom után. Késő estig beszélgettünk, nála aludtam aznap este, a gyerekek a szüleinél voltak. Egy tök szép nagy lakása volt régimódi berendezéssel, ami egyáltalán nem az ő ízlését tükrözte, gondolom, örökölte. Én iszonyúan bíztattam, mert ilyen örök optimista vagyok, tudjátok, hogy majd biztosan rátalál a szerelem, és majd együtt nevelgetik a gyerekeket, hiszen olyan fiatal még, nem volt akkor 40 sem, vagy akörül talán. De mondta, hogy ő már nem akar a gyerekeknek új apukát, nem akarja egy idegennek kiszolgáltatni őket, szeretne, persze, majd lazább kapcsolatot, de ez akkor nem volt olyan fontos neki. Aztán olvastátok ti is, tökre próbálkozott, nagyon nagy szeretethiánya volt, és örült volna, ha talál valakit, akiben társra talál, tinderezett, randizott sokat, és nagyon sokszor lelkesedett néha egészen hülye alakokért. Annyira vágyott a szerelemre, hogy amikor összeismerkedett a Vikinggel (talán norvég pasi volt?), akkor képzeljétek, az első randi után, mivel kiderült, hogy ugye ő 10 szót tud angolul csak, pedig másképp nem tudnak kommunikálni, elkezdett angolórára járni hozzám, de iszonyúan nem volt érzéke hozzá (miközben anyanyelvi szinten beszélt franciául és olaszul is), hát én rég röhögtem ennyit tanítvánnyal. Iszonyúan lelkes volt, és ki is ment a sráchoz, asszem mindössze egy napra, ahol ő saját állítása szerint fülig szerelmes lett. Az egész kapcsolat csak pár találkát ért meg, de nem Adrin múlott, maradjunk annyiban, és biztos vagyok benne, hogy rosszul esett neki, hogy a srác lepattintotta, de ezt is úgy adta elő, mint a világ legviccesebb sztoriját. Nem zavartatta magát, egy hét múlva már újra tinderezett.

És tényleg, annyi ilyen sztorija volt, olyan humorral és szélvész energiával történtek vele a dolgok mindig, imádtam. Emlékeztek, moziba járt, koncertekre, és simán, ha úgy jött ki a lépés, vett egy repjegyet valami olaszországi ismerőséhez, és már itt sem volt. És közben tényleg iszonyú nehéz volt az élete itthon egyedül, 3-4 melót tolt egyszerre, hogy kijöjjenek a két gyerekkel, mégis, olyan vidáman, annyi öniróniával tudott a nehézségekről is mesélni, nevetni magán, inspiráló volt hallgatni. Én borzasztóan haragszom az exére, mert soha egy fillérrel nem támogatta őt és a gyerekeket, sőt, kifizettette Adrival a repjegyét, mikor jött, és egyéb durva sztorik, pedig ha kap tőle egy normál gyerektartást, valószínűleg nem kellett volna mellékállásokat vállalnia, tanítania stb, hanem sokkal több időt tölthetett volna a gyerekeivel. Én sajnos látok rá esélyt, hogy a pasi elviszi majd a gyerekeket, hogy Párizsban éljenek vele (nyáron voltak nála 2 hetet), de őszintén drukkolok, hogy túl önző legyen ehhez (is). Vagy hát nem is tudom, mi lenne a legjobb, azt is tudom, hogy idősek a szülei, és az apukájának is volt már súlyos stroke-ja, ez a f@sz (már elnézést, de nagyon haragszom rá amiatt, ahogy Adrival bánt) meg mégis csak az apjuk, ez az ország meg... Hagyjuk is. 

És még annyit tudok mesélni Adriról, hogy nagyon, nagyon, nagyon kedves volt, mindig írt nekem, mikor épp valami hullámvölgy miatt nyávogtam a blogomon. És hogy legutoljára úgy kellett őt lebeszélni róla, hogy fagyit küldessen nekem futárral. Én így fogok emlékezni rá. ❤️

🖤

Szomorú hírem van: Bezzeg ma éjjel meghalt. Nagyon sokan szerettünk, Adri, hiányozni fogsz!

the way I see us

És a körítés: abban biztos voltam, hogy nem akarok kifejezett esküvői ruhát, valami színeset akartam. Eredetileg egy Tomcsányi darabot szerettem volna a városos kollekciójukból, de aztán mikor nyáron szembejött az ingruha, amit végül viseltem (Zara egyébként) egy lányon a Kolosy téren, annyira tetszett, hogy nem volt kérdés, hogy ő lesz az. Csináltattam egy szolid, finom sminket, és ennek köszönhetően megtaláltam a világ legaranyosabb-legprofibb sminkeslányát, Csőke Gabit, aki pont itt él Vácon. Lettek színes körmeim, meg egy nagyon laza, színes csokrom, aminek amúgy nulla funkciója volt, és nem is kellett volna, a dekor színes virágok és mécsesek voltak befőttesüvegekben, és ennyi. Kb 2 órával a buli kezdete után már fáztam (a legjobb befektetés a bulin a hőgombák bérlése volt, nagyon sokat dobtak a közérzetünkön), úgyhogy átvettem a nagyon bő szürke farmerem, a tornacipőm, egy zöld pólót és egy narancssárga zakót, és így utólag belegondolva igazság szerint az is teljesen hiteles lett volna, ha az egész esküvőt abban tolom végig, mert senkinek nem akartunk megfelelni, és ez tökéletesen jól volt így.

És tippeljetek, ki volt az a blogger, aki megjelent pont ugyanabban a ruhában, amit én is viseltem? Mondjuk az az igazság, hogy egyetlen pillanatig sem csodálkoztam ezen, sőt, inkább megtisztelve éreztem magam, hogy ennyire hasonló az ízlésünk (de tényleg, szerintem kb 90%-ban). ❤️

az esküvő

Nem mondom, hogy ahogy közeledett, nem kívántam a hátam közepére az egészet. Ha rajtam múlik, akkor valószínűleg ketten házasodunk össze valami tengerparton. Nagyon vágytam rá, hogy a felesége legyek, de már pont eleget álltam színpadon, közönség előtt, nem akarok a középpontban lenni, nincsen szükségem figyelemre. Na de aztán végül annak örültem, hogy a családunk ott lesz velünk, Barni pedig annyi embert meghívott az esti bulira, hogy láttam, hogy ez konkrétan egy komoly, nagy lagzi lesz, már ami a vendégek számát illeti, szóval nem volt visszaút. Én tényleg csak a legközelebbi barijaimat hívtam meg, meg még néhány embert, akinek örültem volna, meg akiről úgy éreztem, hogy nem fogja tehernek érezni, hogy el kell jönnie. Merthogy (én hülye) azt gondoltam, hogy a mi esküvőnk teher lesz másoknak, amiből valószínűleg elég jól látszik, hogy én magam mit gondolok az esküvőkről. Viszont így utólag, hogy láttam, mennyire jó társaság jött össze, meg milyen jól érezte magát mindenki, bánom, hogy nem hívtam meg sokkal több embert, mert volt, aki nagyon hiányzott.

A szertartás (vagy mi) a Pasaréti Bisztróban volt délután 3-kor, ott is ebédeltünk kb 20-an, az én szűk családom, Barnié, az ő legjobb barátja, a felesége és a kislányuk meg Kata barátnőm, aki fotózott. Lent, a kertben adott össze minket az amúgy nagyon cuki hölgy, akit még közvetlenül az esemény előtt is le kellett beszélni róla, hogy légyszi ne kelljen már fogadalmat tennünk, amit majd hangosan ismétlünk utána. Az cuki volt, hogy elmesélt dolgokat a mi személyes sztorinkból, de egyszerűen nem akartuk, hogy romantikus sallangokat puffogtasson. Végül jó volt, kicsit sztorizott, összeadott minket, és csá. Mondjuk én így is annyira meg voltam hatódva, hogy hüppögve mondtam ki az igent, amit, őszintén szólva, sosem gondoltam volna magamról. Viszont a legkedvesebb dolog az volt, és ez is teljesen spontán jött, hogy úgy vonultunk be (vagy hát oda, ahova kellett), hogy Dani ott volt Barni karjában, és aztán még a szertartás alatt is pár percig ott ült az ölében, büszkén, vigyorogva, aztán mikor nekiállt magyarázni, akkor hátraadtuk. Ja és a Narcos főcímzenéjére vonultunk be, amit már akkor megbeszéltünk, mikor még szó sem volt esküvőről, csak néztük a sorit, és Dani kedvenc számára végeztünk, amit Mia kislányától loptunk, az I Can't Wait a Cocoon-tól. 

Utána ebédeltünk egy istenit, megittunk egy csomó proseccot, meg tök lazán bandáztunk és beszélgettünk. Az egész lenti hely a miénk volt, volt lounge rész, meg van tök profi kis játszótér, ahol a gyerekek tudtak bandázni, szóval tényleg, kis esküvőkre, akár 60-70 főre is tökéletes, nagyon ajánlom, ha ilyen helyszínt kerestek. És hát ennél tökéletesebb időnk asszem nem lehetett volna. 

Utána, 6-kor átmentünk a Pálvölgyi barlanghoz, ami a srácok törzshelye, nem egy szülinapi bulin meg gyerekzsúron voltunk már ott. Kiránduló-, piknikezőhelynek sem utolsó, de mi a kocsmát használtuk, ami mellett van egy nagy kiülős hely fa padokkal és asztalokkal. Andris, Barni legjobb barátja a Színes Városnál dolgozik, ők csinálják ezeket a csodaszép falfestményeket a városban, és fényfestésben is profi, főleg abból él. Na és ilyen lett a helyszínünk: 

Fu, nagyon szép volt. Voltak dj-k, akik a barátaink, és végig szuperjó zenét toltak, nem a hagyományos lagzisat, hanem jó kis klubzenét, finom house-t, meg a végén drum and bass-t, amire a legtöbbet táncoltunk. Mindkettőnknek nehéz volt, hogy milyen kevés időt tudunk tölteni 1-1 emberrel vagy társasággal, de mindenki nyugtatgatott minket, hogy ez ilyen. Aztán ahogy haladt előre az este és lazult lefelé mindenki, meg egyre kevesebben lettünk, ez is egyre könnyebb volt, és az is tök jó volt, hogy Barnival is egészen sok időt töltöttünk együtt. Iszonyúan jó buli volt, nagyon jól éreztük magunkat, és többen is mondták utólag, hogy havonta kellene rendezni egy ilyet, de hát tudjuk, hogy azért itt számított az alkalom, hogy ilyen jó társaság jött össze, meg ha havonta lenne buli, az elveszítené a varázsát, és nem lenne már ilyen. De majd esetleg a házassági évfordulóinkon. Minden tiszteletem egyébként Olív és Annalight bloggereké, akik hajnalig ropták velünk, a kemény maggal. Mi fél 4-kor mentünk haza (vagyis a hotelbe, mert budapesti lakásunk már nincsen sajnos), és még simán szólt a zene és ment még a buli. 

Nekem az egész kizárólag kellemes, nagyon pozitív meglepetés volt, minden percét imádtam, és tökre sajnálom, hogy az előtte lévő heteket-napokat stesszeléssel és izgulásal töltöttem, mert ha tudom, hogy ilyen lesz, akkor nem szorongok egy percig sem, hanem csak örülök, és várom, hogy végre ott legyünk.

home sweet home

Volt bennem egy kicsi szorongás, hogy milyen lesz visszaköltözni Vácra, a régi lakásomba, hiszen míg Budapesten laktunk, aludni sem nagyon szerettem itt. De most, hogy itt vannak a szép és kedves cuccaink, hogy mindennek lett helye, hogy tele van minden Dani macijaival, labdáival és autóival, és mégis, két perc elpakolni, hogy tágas a konyha, hogy tele a hűtő finom ételekkel, hogy ott a terasz meg a dzsungeles kert, és hogy minden reggel együtt ébredünk itt, mi hárman... Azzal együtt, hogy már látom a a hátulütőit, nagyon, nagyon szeretünk itt lakni. Én még emlékszem, milyen volt itt élni egyedül, hogy mennyire tökéletesnek éreztem ezt a lakást, vagy legalábbis azt, amilyen életet itt lehet élni, és ezt szerintem egyetlen dolog tehette tökéletesebbé: hogy boldog vagyok, és hogy itt van velem a kis családom. És tudom, hogy majd megtaláljuk a jövendőbeli otthonunkat, ahol remélem, hogy még jobban érezzük majd magunkat, de most ideiglenesen csodás itt lenni. Ha nem lenne gond Barninak a sok utazás, én simán maradnék tovább, ha nem is itt, ebben a lakásban, de a környéken. 

Csak Bobek hiányzik. 

Ha tudnám, hogy maradunk tovább, lenne kedvem pimpelgetni a lakást, annyi lehetőség van benne, meg jó lenne felújítani a fürdőszobát, de persze tök felesleges, úgyhogy igyekszem visszafogni magam. 

feelings

Nagyon hiányzik, hogy naplót írjak, mert iszonyúan intenzív időszaka ez az életünknek, tele rengeteg érzelemmel, jól esne időnként kicsit ventillálni, meg real time mesélni el a kicsi sztorikat, nem hetekkel később, mikor már nem is emlékszem. Úgy alakult, hogy tök váratlanul ugyanazon a héten kellett átadnunk a lakást, mint amikor az esküvőnk volt, és hát senkinek nem kívánom, hogy pakolnia, szerelnie, takarítania kelljen, miközben az esküvői készülődés-őrület zajlik, miközben annyira feszülsz a részleteken, hogy minden rendben legyen, hogy éjjel nem tudsz aludni. A mi nagy napunk igazán rendhagyó volt, nagyon laza, a szertartást leszámítva nem is nagyon kellett középpontban lennünk, és ez nagyon jó volt így nekünk. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet az, mikor még a szék szoknyája színéről is gondoskodni kell, respect minden 'igazi' menyasszonynak, aki nem olyan hippi, mint amilyen én voltam. Meg hát ez az egész, az esküvőkre épülő ipar, mi próbáltuk elegánsan és kreatívan kikerülni, de természetesen nem sikerült. No de erről később. 

Átadtuk a lakást, Barni egészen nekibúsult, nem volt könnyű búcsút mondania élete első saját, szuper kis otthonának. Még utoljára aludtunk ott kettőt, ami nagyon jó érzés volt, egy-egy mini good-bye. Először Kata írt rám egy délután, hogy pont itthon van, és mikor tudunk találkozni? Írtam neki, hogy pont Budapesten vagyok, Danit most tettem le a nagyiknál, Barni focimeccsre megy, úgyhogy végtelenül ráérek. Ráadásul akkor is alig aludtam éjjel, és még volt néhány órám a randiig, úgyhogy tudtam még aludni majdnem 2 órát a régi ágyunkon, miközben Barni a nappaliban dolgozott a dobozhalmok közt - csodálatos volt. Elmentünk egy koncertre a Mammut tetején lévő sky bárba, ami nem olyan csilivili hely, mint az Andrássy környékén lévő tesói, hanem egy tök normális szórakozóhely kb egyetemistáknak, csak mesés a panoráma. Aztán sétáltunk egy hatalmasat, nem fértünk be a Pontoonra egy másik koncertre, helyette Kata vett egy üveg Proseccot, és megittuk az Erzsébet téren és dumáltunk. Mondtam is neki, hogy szuper kis lánybúcsút kerített nekem, amit egyébként valami miatt tökre szerettem volna, illetve nem a hagyományos típusút, csak egy vacsit a lányokkal, de végül nem jött össze, mert mindenki szörnyen elfoglalt. Hazafelé találtunk a Szabadság téren egy komplett sörfesztivált, és tök szomik voltunk, hogy nem előbb találtunk rá, és nem is értem, hogy hogy lehet mostanában, hogy egy csomó zseni programról csak utólag hallok - nem ez lenne a Facebook feladata, hogy ezeket feldobálja nekem? Vagy már nem vagyok célközönség? De hát az öregek is isznak sört, nem? 

Aztán még Pilla esküvője után is ott aludtunk a lakásban, és ezzel lezártuk közös életünk egyik legszebb szakaszát. Nem volt könnyű.

Folyt. köv.