sziasztoooook

Ma órára, 3/4 6-kor keltem. Egész éjjel azt álmodtam,  hogy elalszom és nem érek oda időre, meg Dani is sokat nyűglődött, borzasztóan szarul aludtunk. Barni nem aludt itthon, megint éjt nappallá téve dolgozik. Fél 7-kor átmentem szólni Anyuéknak, hogy elmentem, jöjjön át valaki vigyázni a baba álmát (ahogy este megbeszéltük), 6:45-kor már a futópadon álltam, 8:10-re itthon voltam. Anyu bundás kenyeret csinált nekünk (nem annyira fér most bele az étrendembe, de egy felet ettem azért, csak az íze kedvéért), majd az unokahúgommal (most kezdődik az igazi nyár, hogy már ők is tudnak velünk bandázni) fogtuk Danit és elmentünk útlevelet csináltatni neki. Szegény, nyilván fogalma sincs, mi az az útlevél, de mivel beharangoztuk neki, két napja olyan extázisban várja, hogy útlevelet csináltassunk, mintha a szülinapi bulijába mennénk, és nem a kormányablakba. Nem volt időpontunk, de így is azonnal behívtak, szóval ha valakinek ügyet kellene intéznie, de visszatartja, hogy online nincsenek üres időpontok, bátran menjetek oda foglalás nélkül. Dani tiszta, erős hangon közölte mindenkivel, hogy SZIASZTOOOK, majd miután hallotta, hogy én is köszönök, módosított, már kicsit szerényebben, hogy Jó napot kívánok. Leültem, ő odahajolt az ügyintézőhöz, majd simlis mosollyal, mielőtt szóhoz jutottam volna, közölte, hogy NÉNI, KÉREK ÚTLEVELET! Ezen a ponton már az összes ügyintéző a miénk mögött állt. Majd beült a fotózáshoz, azt is végigdumálta, nagyon cuki lett a fotója, nem úgy, mint a személyijéhez, ahol a hölgy közölte, hogy sajnos nem fér rá a képre a feje, és tényleg, lelóg róla, mondjuk megjegyzem, szerintem ez nem a gyerek hibája. Kicsit süvöltözött még, majd kiküldtem  Pannához, hogy várjanak meg, őt liftezésre próbálta rávenni. Azóta pedig folyamatosan kérdezgeti, hogy HOL AZ ÚTLEVÉL? Hát de tényleg, ennyi hűhó, aztán pedig semmi kézzel fogható eredmény. Nem egy elveszett gyerek, az már most látszik.

superfoood

Ma itt volt Phoebe, és úgy volt, hogy Danival együtt hármasban vesszük a nyakunkba a várost reggel, de a Kismaci inkább a nagymamájával kívánt elbandukolni a pékségbe túrós táskáért (majd a vasútállomásra és a játszótérre), így végül én szedtem össze Phoebe-t mikor leszállt a vonatról, és ketten piacoztunk. Támogatjuk egymást az életmódváltásban - vagy mi is történik most a kalóriabázissal és a heti 4 edzéssel, én teljesen úgy élem meg és büszke is vagyok magamra ezerrel. Így kitaláltuk, hogy hetente egyszer, amíg tud, eljön Vácra és főzünk valami lazát, meg pihenünk. Ma tök spontán módon találtuk ki, hogy mi legyen a menü, megnéztük, hogy mi újság a piacon, én elmondtam, mi fonnyad otthon a hűtőben, meg hogy mit kívánok. Végül ez lett: 

Vagyis sült csirkeszárny a szezon utolsó spárgájával, édesburgonyával, gombával, új lilahagymával és cukkinivel. Na és ez a képen nem látszik, de polentával, vagyis kukoricakásával, ami egy nagyon olcsó és iszonyúan finom köret, ha nem ismeritek, ajánlom kipróbálásra. Nekünk már majdnem készen volt minden, mikor eszünkbe jutott, hogy csináljunk az ebéd mellé, így csak püréként ettük, de ha kicsit vártunk volna amíg kihűl és megszilárdul, akkor meg lehet pirítani és szexi szeletekben tálalni, valahogy így: 

Utólag megbeszéltük, hogy kb felesleges volt husit is sütni mellé, mert annyira gazdag ízvilágú volt a tányér, hogy teljes értékű főétel lett volna a csirkeszárny nélkül is. 

Ja és jártunk a csomagolásmentes boltban is, ahol vettünk mosogatószivacsot, ami tökből készült (?), én teát meg szárított gyümölcsöket (cukrozott gyömbér, cukormentes ananász és mangó). Isteniek, én ezennel lecseréltem rájuk a túró rudit. 

Valamint megmutatta Phoebe Szabó Adrienn szakácskönyvét, ezt: 

Halál egyszerű, mégis szuperkreatív és színes, zöldséghangsúlyos receptek vannak benne arra az esetre, ha csak a piacon fellelhető magyar árukból szeretnél főzni. Mondjuk pont kinéztük legközelebbre a kukoricakrémlevest, de láttuk, hogy 360 forint egy cső kukorica a piacon baszdmeg. Megrendeltem, majd még írok a receptekről, ha kicsit kísérleteztem velük. 

Phoebe szerint vlogoljunk a közös főzéseinkről, szerinte biztosan mást is érdekelnének a témák, amiket közben megvitatunk, ma pl. arról volt szó, hogy mi az, ami fontos egy kapcsolatban, bár elsőre nem tűnik annak, és mi az, ami nem fontos, bár elsőre annak tűnik. Hát nem tudom, hogy másokat is beavassunk-e, vagy akkor elszállna-e a dolog varázsa, mindenesetre iszonyú jók ezek az együtt töltött félnapok. 

balatoni nyár

Ah, és életemben először SUP-oztam, hát az mennyire jó cucc! Én eddig úgy gondoltam róla, hogy ez a gazdagok gumimatraca, mert ott, a balcsis strandon, ahova mi járunk, minden menőnek van, de igazából kb kizárólag arra használják, hogy kiviszik a vízre, ráfekszenek és napoznak rajta. De most egy barátunk lehozta a kisfiait, én kifeküdtem rá, a két kisrác meg mókázott és ugrabugrált rajta, egyszer engem is beborítottak (szerintem nem teljesen) véletlenül, majd ártatlan fejjel kérdezték, hogy te is beugrottál? El is vittük Barnival egy nagyobb körre megnézni a víz felől a vízparti villákat, nagyon szeretek evezni/kormányozni, és iszonyúan élveztem. Barni mondogatja, hogy vegyünk egyet, jó lesz nekünk ott, de majd még gondolkodunk ezen, mert nézegettem és fogalmam sincs, mi alapján válasszunk - ha van köztetek, aki ért hozzá, szívesen veszem a tanácsokat. 

Ami a mozgást illeti, továbbra is meglepően lelkes vagyok, le is vittem az edzős cuccom magammal (az első este szarrá ázott a teraszon), és két este is elmentem futni 4-4 kilométert. Kicsit csodálkoztam, hogy mennyire jólesett, pedig elképesztően meleg volt, majd lehet, hogy itthon is kombinálom az edzőteremmel. Konyhai mérleget nem vittem, és csak az első két nap kalóriabázisoztam, de azért igyekeztem (a lehetőségekhez képest) ésszel enni meg hatalmas adag zöldséget enni a folyamatos husik mellé. 

Voltunk bringázni is hármasban, Daninak nagyon bejön a bicózás (itthon napi szinten így jövünk-megyünk mindenhova, még Apu is így viszi, az ő biciklijén is van gyerekülés, szintén elöl), meg hogy elöl ülhet és mindent tökéletesen lát, sőt dirigálhat is (Apa, menjünk bele a pocsolyába! Még egyszer!). Aligán nagy csalódásunkra le volt zárva a strand, akkor még nem tudtuk, hogy miért, de mikor már otthonról láttuk, hogy a víz fölött órákig körözött a helikopter, rájöttünk, hogy a két eltűnt, azóta már megtalált fiút keresték a vízben. Sokat gondolok azóta a családjukra. 

mini balcsi

Végül csak eljutottunk a Balatonra a hosszúhétvégére mi is. Barni munkájához azért az én részemről is nagy rugalmasságra van szükség, de reménykedtem benne, hogy pénteken el tud szabadulni. És tényleg, amikor már látta a napját, gyorsan összepakoltunk, bedobáltunk mindent a kocsiba és már indultunk is. Őrült mázlival rekord idővel, másfél óra alatt ott voltunk Vácról, a kis Manolito majdnem az egész utat végigaludta. Én nem vagyok egy különösebben szervezett ember, de a Danival való rendszeres utazásokkal egész szuper kis rutint alakítottunk ki, nincsen túl sok cuccunk és mégsem szokott semmi itthon maradni, ha meg véletlenül igen, az általában pótolható. Mindhármunknak külön táskája van, én így jobban átlátom, meg nincsenek összezsúfolva a cuccok sem. Danié a legnagyobb pakk, mert neki vannak kisautók, néhány plüss és könyvek is. Plusz egy kosár a kajáknak, meg a két bringa. 

Szuperjól kipihentem magam, csomót aludtam, szép barna vagyok és a könyvemmel is sokat haladtam. Dani is nagyon jól érezte magát, ő egyébként nagyon szeret itthon lenni, és bárhova megyünk, pár óra múlva elindul a kijárat felé, hogy akkor most hazamegyünk!, és nagyon fura neki, hogy nem, sőt még aludni is ott kell. De most a 3. napon közölte, miközben körbemutatott, hogy most ez az otthonunk!, szóval igyekszik feldolgozni ezt a nagy jövésmenést az okos kis fejével. 

Mi hétfőn, ebéd után hazajöttünk. Kérték a nagyszülők, hogy hagyjuk ott nekik Danit pár napra. Én nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, eredetileg úgy terveztem, hogy hazahozzuk, és szerdán feljönnek érte. Nyilván egyszerűbb volt ez így, hogy ő egyszerűen tovább marad, csak nem tudtam, hogy Dani mit fog hozzá szólni. Így már reggel elkezdtem neki adagolni, hogy mamának és apának dolga van, és délután elmegyünk, de te itt maradsz Nagymamával és Nagypapával nyaralni, sokat játszotok, mentek a játszótérre a strandon, finomakat esztek, és mi majd holnap (holnap=future tense, ahogy ő hasznája), van kedved? És a szokásos lelkesedéssel kiabálta, hogy IGEEEEN!, de azért gondoltam, hogy nem teljesen fogta ő ezt fel. Ezért aztán ebéd után, mikor a wc-n ültünk romantikusan, kettecskén, ahogy szoktunk, elmondtam neki megint, és akkor mondta azonnal, hogy és Mamával és Apával is itt maradok, és itt kijavítottam, hogy nem, mi nem maradunk, csak a Nagyi és a Nagypapa. Na akkor egy kicsit besírt, de aztán szépen elfogadta, és amikor eljöttünk végül, semmi drámai búcsúzkodás nem volt, játszott lelkesen tovább a kisvonatokkal. 

Nekem a kedvenc érzésem, mikor nekünk van egy kis szabadidőnk nélküle, és közben tudom, hogy ő is jól érzi magát olyanokkal, akiket szeret és akikkel biztonságban van, de most sírtam az autóban miután elindultunk, még sosem volt ilyen. Egyelőre nagyon jókedvű, keresett minket, de nem szomorkodik utánunk. Még nem tudom, hogy felhozzák majd, vagy mi megyünk vissza hétvégére, de remélem, hogy  jól érzi magát az első igazi nagyszülős balatoni nyaralásán. 

hey, June

Elég komoly hullámok voltak itt az utóbbi egy-két hétben, már ami a hangulatomat illeti, völgyek és hegyek egyaránt. Talán ott kezdődött, hogy a játszótéren, ahol épp alig volt pár gyerek/szülő rajtunk kívül, a bringáink mellől ellopták a csodálatos, színes, milonkás 24 bottles kulacsomat, ami egészen rendkívüli módon megviselt. Nyilván látom ebben azt is, hogy egy idióta vagyok, hogy ennyire kötődöm a hülye, színes tárgyaimhoz, de persze csalódtam is, hogy baszdmeg, tényleg milyen világban élünk. Kb aznap este rendeltem magamnak egy másikat, másmilyet, amit nem szeretek már annyira, mint a régit, meg egy csomószor nem viszem magammal inkább, mert mi van, ha ellopják ezt is. Aztán ez nem is tudom, hogy vezetett oda, hogy én egy nagykönyvi, szomi, magányos anyuka vagyok, aki csak főz és gyerekezik és lohol a házimunka után, nincs ideje magára és sosem lehet egyedül, és még anyukámmal is összevesztem azon, hogy hogyan kell készíteni a tökfőzeléket, pedig velem is és anyukámmal is lehetetlen összeveszni, főleg egy ilyen fajsúlyos témán, úgyhogy azt hiszem, ez volt a lowest low, még sírtam is talán, bár ebben nem vagyok teljesen biztos.. 

És itt kezdek is egy új bekezdést, mert innentől fogva olyan felívelés kezdődött az általános mentális és fizikai állapotomban, hogy szerintem nagyon régóta nem éreztem ilyen jól magam a bőrömben. Ezt főleg az utóbbi időben felszedett 4 kilónak köszönhetem, ami miatt végre vettem egy fitneszbérletet, és ha esik, ha fúj, emelgetem a súlyokat az edzőteremben, de annyira lelkesen, hogy az utóbbi két hétben heti 4x voltam, és ezt szerintem tudom is majd tartani, mert annyira lelkes vagyok, hogy felkelek fél7-kor, 8:15-kor meg már lezuhanyozva, itthon iszogatom a fehérjeshake-emet, és még előttünk az egész nap. Az edzőlány terhes, így őt nem tudom most munkára fogni, de nem baj, mert visz a lendület maximálisan. És a közérzetemet köszönhetem még Phoebe barátnőmnek, akivel újra felvettük a fonalat, de nem csak ilyen ímmel-ámmal, hanem egy hét alatt kétszer is kijött Vácra hozzánk (ezt azért nem sokan szokták megtenni értem), és együtt töltöttünk 1-1 majdnem egész napot, főztünk együtt, strandoltunk meg dumáltunk rengeteget. És a lényeg, hogy megtanított a Kalóriabázis app használatára, és azóta tökre odafigyelek, hogy mit és hogyan eszem, főleg, hogy rájöttem, hogy én szerintem eddig nagyon/túl keveset ettem rengeteg nasival tarkítva, szóval totál bénán, de már rajta vagyok a jó úton. Fogyni mondjuk nem fogytam még, de nem akarok türelmetlen lenni, meg nem is kizárólag azért csinálom, izmosodni, formálódni szeretnék főleg. És pont ma, a nyak-váll-fájás saga lezárásaképpen eljutottam masszőrhöz/csontkovácshoz is, akit receptre írnék fel mindenkinek. Hazafelé pedig beugrottam a Lujzába, és a nálam lévő, erre a célra előre bekészített műanyag edénybe kértem egy adag zöldséges curryt, mert úgy éreztem, hogy én ezt most megérdemlem.  

Hír még, vagy hát legalábbis nekem, hogy Barni egy év nyűglődés és autóshirdetések folyamatos nézegetése után végre kiválasztott egy autót, amit, ha minden igaz, két héten belül meg is kap, és nem kell rá egy évet várni, mint a legtöbb autóra. Ez nekem csak azért nagy szám, mert visszakapom a kis Szuzit, amit nagyon sokat használt az utóbbi egy évben, és ebből következik, hogy én meg nem. Na de majd most újra.  

Ja, és hogy voltunk a bloggerlányokkal, meg a pasijaikkal, meg Gyömbérke Ninájával Pilláéknál nyárindító sütögetésen-iszogatáson, és ott is aludtam náluk, mint a régi szép időkben még Pilla régi lakásában. 

Most úgy érzem, hogy eszeveszetten jól indul a nyár.