2015. április 30., csütörtök

Kérdőjelek

Tudjátok, sokat vagyok Budapesten. Mióta felnőtt vagyok, már nem bliccelek, ha épp nem sétálok, 2 megállóra is gondolkodás nélkül lyukasztok jegyet. Tízes gyűjtőt szoktam venni, az nagyon praktikus, mondjuk lehetne olcsóbb, ha már tízet megveszek egyszerre. Kis összefűzött könyvecske, berakom a pénztárcámba, rendezetten várja hogy használjam, szuper. 

Ezért eléggé meglepődtem, mikor a múltkor a néni a pénztárban 10 darab különálló jegyet számolt le nekem. Mondom, ööö, én nem így kérem, hanem a gyűjtőt, a lefűzött könyvecskét. Hát az megszűnt, ez van helyette. Oké. 

Kérdem én: milyen döntési folyamat eredménye lehet az, hogy egy praktikus, jól működő dologra azt mondják: áá, ezt szüntessük meg, és alkalmazzunk egy sokkal kevésbé felhasználóbarát megoldást? Amit szétszórok, elhagyok, összegyűrök?  

Mondjuk rajtam nem fognak ki, mert az újságosnál még árulják a régi fajtát, és én emiatt ott veszem, mondjuk kérdéses, hogy még meddig. 

Tudom, hogy nem tudtatok aludni

De már mindenki nyugodtan megnyugodhat. 


Mondjuk egy herélt macska nem tudom, mit csavarog ennyit, azoknak nem az a szokásuk, hogy otthon alszanak és 10 kilósra híznak?

Helyzetjelentés


Kibicsaklott a bokám tegnap, úgyhogy most vizes borogatással a lábamon fekszem az ágyban, nyirkos és hideg, brrrr. De amúgy minden rendben van, semmivel nem vagyok lemaradva, minden a helyén (már ha nem gondolok bele túl mélyen). Nyugalom van, és az előttem álló időszak is annak ígérkezik. Jó érzés, hogy van időm és energiám magamra és másokra is. 
  • Örülök: ...holnap ballagás, utána egy hosszú hétvége, majd egy hét érettségi szünet. Persze be kell járni (amennyire én be szoktam), de gondolom kávét iszunk meg blogot írok majd, no meg a földrajz érettségin kell majd felügyelnem. Ebből a tanévből alig van már valami. Mondtam már, hogy szeretem a munkám?
  • Aggódom: ...ma nem jött haza a macskám!
  • Izgulok: ...1 hét után az égvilágon semmi hír a szakdolgozatomról, vajon el kellene kezdenem izgulni? És lassan itt az ideje tanulni is a diplomavédésre.
  • Szomorú vagyok: ...ha egy ideig 25 fok van, és rövidnadrágos-tornacipős idő, akkor nagyon nehéz visszaállni arra, hogy ma a tűzriadót gyakoroltuk, álltunk kint fél órát, én dzsekiben, sálban, közben dideregtem és majd lefagyott a fülem.
  • Csalódott vagyok: ...no nem nagyon, csak kicsit. 4 részt láttam eddig a Trónok harca 5. évadából, és egyrészt sokkal szórakoztatóbb lenne nem egyedül nézni, másrészt ma bevallottam magamnak, hogy én nem is olyan nagyon szeretem ezt a sorozatot. Jó, valóban izgi, meg fröcsög a vér, ez és színvonalasabban történik, mint a Walking Deadben, de engem akkor is sokkal boldogabbá tesz két rész Szex és New York, vagy Született feleségek, vagy Mad Man (sorolhatnám). 
  • Ilyen dilemmáim vannak: Ma egész konkrétan 30 percet álltam a DM-ben a dezodoros polc előtt, már jött a biztonsági őr vizsgálgatni. Évek óta próbálkozom megtalálni a nagy Ő-t. Mert ugye két lehetőség van: vagy alumínium, ami ugye maga az ördög, és tutira rákos leszek tőle, vagy a mindenmentes, ami olyan, mint halottnak a csók, és egy fél nehéz nap után már nem érzem jól magam, pedig én abszolút nem vagyok izzadós. Most kettőt használok felváltva, hosszú, találkozós napokhoz a brutált, amikor meg nem találkozom senkivel, vagy csak itthon vagyok, akkor a semmiresemjót. Ti tudtok olyat, ami nem alumíniumos, és mégis van izzadásgátló hatása? És a pasik ezt hogy oldják meg?
  • Alig várom: ...holnap bemegyek Budapestre, és mindenféle fun folgot szeretnék csinálni. Például bringázni a városban, a fotómasinám is viszem. Esetleg süthetne a nap.
  • Ezt olvasom: ...Rém hangosan és irtó közel. És nagyon tetszik!

monika mind

2015. április 28., kedd

OFF

Jöttek tegnap a srácok, és úúúú, annyira jó volt. Rengeteg puszit és ölelést kaptam, de olyan szívből jövőket, hoztak és ittunk pálinkát, ettünk, beszélgettünk, ökörködtünk, fociztunk, és a végén letegeződtem velük.  Az a fura, hogy úgy sikerült nagyon közel kerülnöm hozzájuk, hogy van egy határ, amit sosem léptek át (kivéve a folyosón dobott puszit, ha emlékszünk), és erre nagyon büszke vagyok. Arról meg nem is beszélve, hogy milyen szépen megtanultak angolul. Szeretem a munkám.

Mondjuk annak ellenére, hogy nem ittam sokat, és csak két órát voltak itt, ma reggel nem volt nagy kedvem kelni, pedig muszáj volt, mert egész nap vizsgáztatnom kellett, utána még tanítanom, és hosszú nap volt. Ennek hála most úgy érzem magam, mint egy kicsavart mosogatórongy, de ezt kompenzálandó itthon gyorsan főztem kókusztejes-csirkés-ananászos curryt üvegtésztával (ez az ultimate comfort kajám), betáraztam a Trónok harcát a tévémbe, és még egy doboz Ben&Jerry's Chunky Monkey jégkrémem is van - na jó, csak a lidlis koppintása, de pont ugyanolyan finom.

2015. április 27., hétfő

Fun times ahead

A cukipofa érettségizőimnek ma volt az utolsó előtti órájuk velem. Úgy érzik, készen állnak, lezártam őket, úgyhogy ma a reggeli órájukon ország-városoztunk, nevettünk. Csütörtökön ballagás, jövő héten kezdődnek az írásbelik. Este jönnek hozzám szerenádozni, már nem divat, de azért hozzám, holnap meg még két másik tanárhoz jönnek. Hosszú dilemmázás után behűtöttem néhány üveg bort meg ásványvizet, anyu pedig süt tepertős pogácsát. 

Hétvégén pedig bent voltunk Budapesten, péntek este kacsamellet sütöttem salival, kinyitottunk egy Sauska 11-et (úristen de finom), romantikáztunk. Szombaton egész nap a városban tekeregtünk, kávéztunk, ettünk, én az 'új', illetve upgrade-elt, új üléses-markolatos versenybringámmal vagánykodtam, közben olvadoztam Budapesttől. 

Szombattól pedig itthon nálam. Megvolt az év első Dunakanyar-bringatúrája is, kellene járni minden nap. Most annyira a helyükre kerültek a dolgok, jó lenne, ha így maradna minden. 



Ja, és hazajöttem a töménytelen lyukasórám közepette bevásárolni, konzultálni pogácsa ügyben, meg csak úgy, és annyira nyár van, hogy egész komolyan elgondolkodtam, hogy csinálok magamnak egy aperol spritzet a teraszon-napsütésben-blogírás mellé, de hát na. 

2015. április 23., csütörtök

Minden oké

A kicsi unokahúgom, amikor meg szoktam kérdezni tőle, hogy mi újság, vagy mi a helyzet, azt szokta válaszolni, hogy . Ami, ugye, nem ideillő válasz, úgyhogy megtanítottam neki, hogy olyankor azt kell válaszolni, hogy minden oké. És olyan cuki, ahogy az öt éves szőke fejével (megint tök egyforma a hajunk) vigyorogva rávágja, ha kérdezed, hogy mizu, hogy minden oké.

Tegnap a sulinapon nagyon rossz kedvem volt, megcsináltam a dolgom, aztán kiültem a napra, reménykedtem, hogy senki nem ül le hozzám beszélgetni, vártam, hogy hazamehessek, aztán mikor rájöttem, hogy senkit nem érdekel, hogy itt vagyok-e vagy sem, hazasunnyogtam. Otthon mindenki próbált jókedvűen csivitelni velem, de abban sem voltam partner. Kicsit napoztam a kertben is, közben olvastam, majd hiába volt jó idő, napsütés, ahelyett, hogy mondjuk elmentem volna tekerni, lefeküdtem aludni, hogy ne kelljen gondolkodnom. És jó ötlet volt, kicsit helyretett.

Aztán végül csak összeszedtem magam, elmentem futni a kutyával, bár az izomlázam miatt csak lájtosan, majd lezuhanyoztam, hajat mostam, majd megkértem anyukámat, hogy vágja le a hajam. Néhány napja próbálok fodrász időpontot szerezni, de csak a jövő hét végén tudnának fogadni. Nem is értem, annyi fodrász van, Dunát lehetne velük rekeszteni, hogy lehet, hogy mégsem lehet bejutni egyikhez sem? Jó, tudom, nekem meg minden azonnal kell. No mindegy, anyu megnyírt, én meg megigazítottam a frufrum, és most tök jó, minek nekem fodrász, plusz spóroltam egy csomó pénzt. 

Este pedig találkoztam a barátaimmal, akiket már rég nem láttam, ücsörögtünk a tengerparton Duna-parton egy szép kis teraszon a kompnál, néztük a naplementét, megittam egy csomó Nyakas Irsai hosszúlépést, elszívtam néhány szegfűszeges cigarettát (nem is emlékszem, mikor gyújtottam rá utoljára), amikor lement a nap, megkaptam a zakóm alá az egyik fiú pulcsiját, és dumáltunk egy csomót mindenféléről késő éjszakáig. Aztán hazajöttem, és bár tudtam, hogy ma nem lesz könnyű felkelni reggel, de nem bántam, mert teljesen a helyére került bennem minden, huss, rosszkedv, welcome back, vidám, jókedvű Milonka. 

Ma pedig megint alszom egy kicsit munka után (az élet nyolcvan után már csak ilyen), kicsit összepakolok meg takarítok, elmegyek bringázni, este pedig jazz koncertre megyek a tegnap esti cuki bandával.

2015. április 21., kedd

Pas mal...

...pas bien.

Tegnap reggel 7:50-re mentem a nyomdába, 8:17-kor pedig már otthon voltam a kinyomtatott szakdolgozatommal - csak spirálkötésben kérték. Kicsit méláztam, majd bementem Budapestre, mondjuk a kapuból léptem vissza a lényegért, ugyanis a nagy készülődésben majdnem itthon felejtettem  a mesterművet. Leadtam, találkoztunk, értem jött autóval, majd elmentünk vidékre, elintézni valami ügyét. Nagyon fura volt az egész, de valahogy mégis jó volt. Voltunk Gödöllőn is, ahol van egy nagyon különleges bringabolt. Vettem egy új ülést, markolatot meg lezárót a kék versenybringámhoz (ami az exemé volt, és amikor szakítottunk, el akartam adni, de már nagyon szeretem, főleg így, az új bőr kiegészítőkkel), amit Budapesten szeretnék használni. Így már 4 bicajom van, tudom, mániákus vagyok, más meg cipőket gyűjt, nem? Ebédeltünk is ott, majd vissza Budapestre, olyan jó volt ülni az autóban, suhanni, nézni a gyönyörű harsogóan zöld tájat, a kutyával meg vele, elégedetten gondolva arra, hogy megírtam, elkészült. Minden rendben lesz.

Az én cuccaimat is összepakolta ott, nála, amin nagyon kiakadtam. De aztán beszéltünk egy csomót, veséztük, hogy kit mi bánt, mik lennének a megoldások (ööö), együtt aludtunk, és jó volt. Most egy kicsit olyan érzés, mintha reset gombot nyomtunk volna. Vagy visszatalálunk egymáshoz, vagy nem, majd kiderül. Nem olyan jó érzés, kicsit szomorú.

Ma suli után már egész korán itthon voltam, lefeküdtem aludni, és 3 órát aludtam - a fáradtság, vagy a megkönnyebbülés, nem tudom. Néhány hete nagyon szépen eszem, rengeteg vizet iszom, és eleget alszom, a súlyom is csökkenőben, ami jó érzés, és jól is érzem magam. Viszont ha így folytatom, az izmaim is eltűnnek, úgyhogy ma elkezdtem újra edzeni is.

Arra számítottam, hogy eufória lesz a leadás után, de kicsit inkább üres vagyok. Nem bírom ezt a szelet sem. Annyira várom, hogy ne kelljen harisnyát hordani a szoknyáimhoz. Most zuhany, a könyvem (végre olvashatok megint), aztán legyen holnap.


2015. április 19., vasárnap

Like a boss

Délután 5-kor rájöttem, hogy tartalomjegyzéket nem úgy írunk, hogy megnézzük, hogy mi hányadik oldalon van, és beírjuk a fejezetcím mellé, mert ha nyomok két entert, akkor minden megváltozik. Kicsit kétségbeesett lehetett a hangom a telefonban, mert a bátyám ahelyett, hogy elmondta volna, hogy kell csinálni, autóba ült, és 20 perc múlva már itt is volt. Onnantól kezdve már nem is kellett a géphez nyúlnom, mert ő mindent átnézett, csinált tartalomjegyzéket, formázott, javított, szépített, pdf-et csinált belőle, és még a pendrive-omra is rámásolta a végleges verziót, hogy nekem csak át kelljen nyújtanom a nyomdában reggel 8-kor. Anélkül, hogy erre kérnem kellett volna. Most, fél11-kor lettünk készen, akkor ment haza. 

Kapott vacsit, meg egy üveg bort, de azt hiszem, sosem tudok elég hálás lenni azokért a dolgokért, amiket csupaszeretetből megtesz értem. Nekem vannak a legjobb tesóim a világon. 

Nektek is köszönöm, hogy kitartottatok a tökunalmas szakdolgozatírós időszakomban. Végre vége. Vajon emlékszem még, hogyan kell normál, molnárilonkás életet élni? A legutolsó fun dolog, ami történt velem, az az Annalighttal evett pavlova, meg a mellé ivott két pohár bor volt. Azóta senkivel nem találkoztam, és semmit nem csináltam. Be kell hoznom a lemaradást.

Wishlist - mert megérdemlem

Tudom, ne igyak előre a medve bőrére, de már mindjárt kész a nagy mű! És ha van valami ilyen naaaagy cél, amit sikerült teljesítenem, mint például ez a szakdolgozat, én meg szoktam jutalmazni magam. Ez a sok itthon, számítógép mögött ülés, sehova nem menés spórolás is volt nekem, szóval azt hiszem, megérdemlem, hogy kapjak magamtól valami szépet, ami emeli az életminőségemet (haha). De mit is? Persze esélyem sincs mindre, és lehet hogy csak nem lesz enyém egyik sem, de ezeket elfogadnám jutalomként.


  • A POPO Design-t nem olyan régen ismerem, de minden cuccuk csupa szín, baromfi, meg életimádat. Ez a táska egész nyáron a legjobb barátom lehetne. Csodaszép!




  • Imádom a hátizsákokat. Ha Budapestre megyek, mindig van nálam egy csomó minden, és néha egyszerűen attól fáradok el, hogy az oldaltáskámban cipelem a nehéz cuccokat, és a gerincemnek elege lesz. Viszont ha hátizsákba pakolok, ez a probléma egyszerűen nem létezik. Viszont vége van már a Jansportos időknek, a táska is lehet csinos, színes, vagány, és mégis nőies. Ez a napsárga Juhász Dóra bőr táska szerintem az ideális háti. 




  • És igen. Milonka legszebb álmaiból származik ez a Soie Essentielle nyaklánc. Szerintem megírnék még egy szakdolgozatot érte. 



Mindhárom gyönyörűség forrása a Wonderlab.

2015. április 18., szombat

Should feel better

Mondjuk rá, hogy kész vagyok. Persze tudom, melyek azok a részek, amikbe bele fognak kötni, így valószínűleg a holnap délelőttöt még rászánom, és dolgozom rajta egy kicsit. Valamint van még néhány dokumentum, ami elméletileg jól nézne ki benne, de már így is 47 oldalnál tartok, pedig 20 oldalt mondtak. Nem tudom, majd holnap kitalálom még. Agyilag teljesen lenulláztam magam, beraktam egy kis Toscát (nem, nem a klasszikust, hanem Kruder&Dorfmeister kistesóját), és ennyi. Gondolkodtam rajta, hogy összeszedem magam, felülök a bicajra, keresek haverokat a városban, és szerzek egy pohár bort, de nem. Majd hétfőn meg kedden, amikor tényleg kész leszek.

Egyébként annak ellenére, hogy mindjárt vége, nincs túl jó kedvem. Remekül a homokba tudtam dugni a fejem a szakdolgozás alatt, de most, hogy hétfőn muszáj tiszta vizet önteni a pohárba, megint elkezdtem stresszelni. Beszéltünk néhányszor telefonon, és micsoda meglepetés, nem tűntek el a problémák.

2015. április 16., csütörtök

Are we there yet?

Egyszerűen már nem bírom. De komolyan, kit érdekel ez? A nagyja benne van, még egy csomó (kész) dolgot bele kellene másolni, néhány részt még gatyába rázni, helyretenni a hivatkozásokat, pofásítani a mellékleteket, átnézni, és kész lenne. De egyszerűen már nem bííírom. Ülök felette, és közben a fejemben megy a film biciklizésről, kutyázásról, jógáról, futásról, egy óriási aperol spritzről, egy nagy adag tenger gyümölcseis spagettiről, egy szál Djarumról, Budapestről, a pasimról, romantikázásról, a barátaimról, az életemről. 

Hétfőre el akartam kérni magam, hogy kinyomtassam, beköttessem, de nem engedtek el, ki kellett vennem szabadságot, de legalább kiderült, hogy van ilyenünk. Basszus, fejezzem már be. Ja, és ma írt (hétfő óta) a konzulensem, hogy elolvasta, holnap hívjam fel. Remélem, azt fogja mondani, hogy az egész úgy szar, ahogy van, és írjam át teljesen. Anyuuu.

2015. április 15., szerda

Helyzetjelentés

Gondolom, nem kell mondanom, hogy a szakdolgozatírós időszak nem az ember életének legizgalmasabb fejezete. Viszont ott vannak a kilátások, hogy milyen szuper lesz minden, ha leadom. Arra még nem akarok gondolni, hogy el kell kezdenem tanulni az államvizsgára is, de azért lesz egy kis szusszanás a kettő között (bár még nem tudom, mikor lesz). Sajnos nincs túl nagy motivációm, főleg, mivel a pedagógia tanszéken, mikor mondtam, hogy hagyjanak már  ezzel a szakdolgozattal, mondták, hogy de, sajnos muszáj, de hát mindegy, csak írjak valamit, úgy húsz oldalt, szóval sejtésem szerint nem doktori disszertáció-szintű irományt várnak el. Szívem szerint így leadnám, ahogy most van, annyira nem érdekel, kapjak rá kettest. De persze nem, csinálom én, csak nyüszögök, na. A legnehezebb egyébként, hogy dolgozom, és amikor hazajövök, lerakjam újra a seggem a székre, és nekiálljak. Ha már írom, akkor megy, de a hazaérkezés és az effektív munka közt elég sokat vívódom. Nem baj, már csak 4 nap, és vége. Szuper lenne előbb befejezni, de most nem fogom tudni.


  • Örülök1: Nagy örömök most nincsenek, úgyhogy nézzük az élet apró dolgait. A legkedvencebb müzlim (Jordan's Country Crisp Raspberry), amit kint vettem néha, és ami egyébként arany árban van, féláron volt a CBA-ban, pedig az is csoda, hogy van náluk, mivel ez ilyen Culinarisban kapható cucc. Én simán tudok nélküle élni, a saját készítésű müzlim is van ilyen finom, sőt, de annyira jó, hogy reggelente néha ezt ehetem változatosságként. Vaníliás rizstejjel, mmm.
  • Örülök2: Tegnap annyira hosszú volt az értekezlet, hogy hazafelé beugrottam a szoláriumba hazafelé, hogy kicsit feltöltődjek. Úgy 2 hónapja voltam utoljára, így most a 10 perc egy icipicit megkapta az arcom. Egyrészt iszonyú jólesett, másrészt ma többen is megjegyezték, hogy milyen kipihentnek tűnök - és tényleg, látom én is magamon a tükörben, lett egy kis színem, eltűntek a karikák a szemem alól, szép, halvány rózsák vannak az arcomon - sokat számít, na. Mondjuk tény, hogy most, hogy írnom kell, nagyon figyelek, hogy minden nap aludjak 8 órát, másképp nem tudnám együtt csinálni a munkát meg a szakdolit, főleg úgy, hogy hétvégén is ez van.
  • Szomorú vagyok: Ma megérkeztek a végzősök ballagási meghívói, belenéztem, és nem vagyok rajta a tanárok listáján. Kifelejtettek. 
  • Izgulok: El szeretném kérni magam a suliból, hogy hétfő reggel ki tudjam nyomtattatni, beköttetni a szakdogám, és bevinni Budapestre leadni. Tudjátok, nálunk nincsen ilyen, hogy szabadság, és mivel nagyon be vannak keményítve mostanában, necces a dolog. Nagyon izgulok, hogy elenged-e az igazgató - sajnos van rá esély, hogy nem.
  • Izgatott vagyok: Milyen SZUPER lesz nekem hétfő délután!!! Főleg, hogy kedden-szerdán sulinapok lesznek, szóval lelazulhatok. 
  • Alig várom: Egy csomó mindent! Várom, hogy visszakapjam a társasági életem (ami nem a diákokat meg a kollégáimat jelenti), várom, hogy találkozzam a barátaimmal, jó pár lebeszélt találka vár rám lefixálva a közeljövőben. Várom, hogy eljussak fodrászhoz. Várom, hogy elvigyem a kutyát kozmetikushoz, és szép, tiszta, tavaszi kollekciós, koromfekete, szupergöndör, rövid bundát kapjon megint. Hogy elkezdhessek újra rendszeresen sportolni - kedv már lenne hozzá, csak most idő nincs (sok). Azóta sem találkoztunk, úgyhogy várom, hogy lássam a pasim, és tisztázzuk a tisztáznivalókat
  • Kíváncsi vagyok: Az új Trónok harca részekre nagyon-nagyon!
  • Hangulat: Nagyon tavaszi, csinos, tornacipős, bringázós, randevúzós, jövős-menős, kevéssé dolgozatírós.
Az valami finom?

2015. április 14., kedd

I think I have a problem

No, hát tessék, ma teljes mértékben francia csajnak éreztem magam, ahogy fogyasztottam az ebédem, szerintem nagyon szép, és finom is (csak a pohár fehér bor hiányzott mellé, de a szakdolgozathoz tiszta fej kell, pedig annyira illett volna hozzá). Kéne még úgy 20 ilyen könnyed kaja, amit fél óra alatt elkészítek, van kedvem napokig enni, tudom vinni a suliba is, és lehet mellé nagy adag zöldséget tolni. 

Je t'aime, quiche

Viszont, mint a mellékelt ábra mutatja, a gép előtt ebédelek. És reggelizem. És vacsorázom. Meg úgy általában mindent előtte csinálok. Ma rám szóltak a tanári értekezleten, hogy rakjam el a telefont (nem csak rám, de én nézegettem nyilvánosan, szóval tudtam, hogy miattam van, mondjuk mentségemre szóljon, hogy nagyon elhúzták, és engem abszolút nem érintő dolgokról vitatkoztak akkor már negyed órája), szörnyű vagyok, tisztára, mint a kölykök az óráimon. Valószínűleg a szakdolival is sokkal jobban haladnék, ha nem olvasgatnék folyamatosan blogokat, híreket, nem csekkolnám a FB-ot (ahol soha nem történik semmi) meg az IG-t, arról nem is beszélve, hogy konkrétan időmilliomos lennék, ha a napi 16 óra online jelenlétemet mondjuk 1-re csökkenteném, ami bőőőven elég lenne. Mondjuk reggel fél óra, meg este fél. Beismerem: függő vagyok, iszonyú sok időt elvesz az életemből, és őszintén: szinte semmit nem ad hozzá. Valljátok be: ti is így vagytok ezzel? Van ilyen, hogy internet-elvonókúra? 

2015. április 13., hétfő

Zen

Lemondtam az esti óráimat, hogy tudjak sietni haza, és írni. De egész hétvégén írtam, és nagyon tele van a fejem, úgyhogy kitaláltam, hogy megjutalmazom magam egy kicsit. Mégpedig egy kis főzéssel, amit nagyon-nagyon szeretek, és ami nekem néha olyan, mint a meditáció. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, és mindig akkor eszem a legkiegyensúlyozottabban, és akkor szoktam a legkarcsúbb lenni, ha épp nincs pasim. Nincs, akinek nagy, laktató kajákat kell főzni, meg kenyeret kell venni (magamnak sosem veszek), vagy aki hazaesik 3 csomag csipsszel. Egész másképp vásároltam be, mint amikor ő is itt van. És már most, az egy hét alatt, mióta nem találkoztunk, sokkal szebben eszem. Minden reggel beizzítom a gyümölcscentrifugámat, és legtöbbször csak répát pakolok bele, mert a répalé a kedvencem. Reggelire egy tojásból készül a rántottám, és egy csomó zöldséget eszem mellé: isteni, ropogós uborkát, retket, meg nagyon finom paradicsomot kaptam a piacon. A suliba viszek salit, megeszem délben, és aztán, ha hazajövök, 3 körül, uzsonnázom megint valami könnyűt. Vacsira csak pár falatot, két szelet pirítóst, vagy sonkát zöldséggel, amihez épp kedvem van - no meg amit találok a hűtőben. Az édességeket három nap alatt teljesen elfelejtettem. És már most annyival könnyebbnek érzem magam. Nem súlyra, de az is szokott változni ilyenkor. 

No és a pihenés, töltődés az volt délutánra, hogy sütöttem spárgás quiche-t. Aki régóta olvas, tudja, hogy tavasszal spárgás quiche hetente készül nálam. A spárgát magában, majonézzel is imádom, ma épp az volt az ebéd. Nem bánom, hogy nincsen egész évben szezonja, de ameddig van, legszívesebben nem is ennék mást. Betolom a sütőbe, megszórom sóval, borssal, vajjal meg parmezánszirmokkal, és negyed óra múlva kész a vacsim. Vagy bedobom lobogó vízbe, csak épp, hogy ellepje, megsózom, egy evőkanál cukrot szórok mellé, belecsavarok egy fél citromot, 10 percig hagyom puhulni, és aztán simán eltüntetem mind a fél kilót egy fél tubus majonézzel. 

Na és a lényeg: délután megsütöttem. Betolni valami könnyed bossa novát, megnyitni a sokszor kipróbált receptet, méricskélni, aprítani a gyönyörű hozzávalókat, hagyni a robotgépet, hogy végezze a spejzben a piszkos munkát, szétnyomkodni a tésztát a formában, szépen elrendezgetni rajta a finomságokat, betolni a sütőbe, majd várni, hogy elkészüljön, számomra ez maga a zen. 

a kép, meg az aperol spritzek tavalyiak, de a quiche pont így néz ki most is
És a lényeg: itt a recept, bár én nagyon nagyvonalúan bánok vele, ja és mindenképp kell bele egy csomó újhagyma, a töltelékbe pedig elég két tojás, és én sajtot nem szoktam rakni bele. Iszonyú finom lett. Holnap ez lesz az ebéd. Meg a vacsora. 

A reggeli pedig répalé lesz egy tojással és rengeteg roppanós zöldséggel.


2015. április 12., vasárnap

Okay, weekend, guess I missed you somehow

Nagyon jól haladtam a hétvégén, látom a fényt az alagút végén. Elküldtem a témavezetőmnekazt, amivel kész vagyok, hogy légyszi, nézze meg. Kíváncsi vagyok, mit mond. Mondjuk sokkal szívesebben csináltam volna kvázi bármit ebben a csudálatos időben, de hát ez van. 




Na de a lényeg, hogy beszéltünk, és hát igen, túlreagálta, és csodálkozott, hogy de én azt nem úgy értettem. Ez mondjuk tényleg elképesztő. A lényeg, hogy nem szakítottunk (még), beszélünk a héten, de huszadikáig nem lesz semmi feszkó. Aztán majd meglátjuk. 

És most alszom.

Time is not on my side

Természetesen mielőtt nekikezdek a napi tanulásnak-írásnak, fel kell porszívóznom a konyhát, de ha már így tettem, akkor fel is mosom, meg rakok friss tulipánt a vázába (a kertből!), meg lecserélem a futót az asztalon, de akkor még gyorsan a nappali is jöjjön, mert ott is kétes tisztaságú a szőnyeg, jé, szőrpamacsok vannak a dolgozó sarkában, huh, úgyis terveztem, hogy bedobom a mosógépbe a hálószoba csíkos szőnyegét, gyorsan fel is mosok, de ha már itt vagyok a fürdőszobában, akkor gyorsan befújom a csapot meg a zuhanyfülkét vízkőoldóval, és akkor már fel is porszívózok, fel is mosok. Basszus, konkrétan tavaszi nagytakarítás lett abból, hogy felporszívózom a konyhát. Az ember csodákra képes, ha tanulnia kell (és nem a tanulás irányában történnek a csodák). Konkrétan vissza kellett fognom magam, hogy ne rendezzem át a lakást is. Tény, hogy jobb érzés tiszta, finom illatú lakásban leülni tanulni, de azt a másfél órát hasznosabban is eltölthettem volna. 

Most tartok egyébként ott, hogy felhívom, hogy hiányzik, és ne vicceljünk már. Á, nem érek rá ilyesmire, szakdogát kell írnom.

2015. április 11., szombat

Harmony

Reggel elmentem a piacra bicajjal, ha már ilyen csudaszép idő van, tudjátok, ez az egyik kedvenc tevékenységem napsütéses, 20 fok feletti szombat reggeleken. Vettem egy csomó zöldséget, találtam spárgát (végre), összefutottam egy pár ismerősömmel, meg a családom egy halom tagjával. Hazafelé a Duna-parton tekertem, és ámultam, hogy mennyire gyönyörű helyen élek. Éltem én már elképesztően meseszép vidéken, de nem voltam boldogabb, mint itt, mert nem éreztem magam otthon. Na jó, azért a tengerparti életet azért kipróbálnám.

Rossz belegondolni, hogy megint egyedül vagyok, egyedül leszek, többet, mint szeretnék. Tudom, hogy mindenki tinderezik, és igyekszik bepasizni asap, én úgy érzem, nekem most főleg magammal vannak megbeszélnivalóim. Szerintem ez volt életem legszomorúbb kapcsolata, borzasztóan sokat elégedetlenkedtem. És ha őszintén magamba tekintek, azt kell, hogy gondoljam, megvan az esély, hogy én az exférjem keresem a másikban. Legyen olyan, csinálja úgy. Viszont engem fogadjon el úgy, ahogy vagyok, szőröstül, bőröstül. És lehet, hogy ha ezeknek a kritériumoknak megfelelt volna ez a fiú (természetesen kurvára nem), és ügyesebb lett volna, meg nyitottabb, és toleránsabb, akkor sem lett volna elég jó nekem. Sejtjük, miért.

Valamelyik reggel kivittem a kutyát ide a térre, még suli előtt, fél 8 körül. Ezt csak akkor szoktam, ha nagyon időben vagyok, és kényelmesen belefér, mindössze 5 perc, és ő olyan hálás érte, pisil, kicsit facebookozik, ahogy mondani szoktam, szkenneli a szagokat, és már szalad is haza. Az egyik bátyámék itt laknak a tér mellett, ahogy vártam a kutyát, pont ráláttam a házukra, ő épp állt ki az autóval, indult dolgozni. A két gyerek meg az ablakból integetett neki, ő meg vissza, látszott, hogy tizedszer is visszafordul integetni meg puszit küldeni, nem bír beülni az autóba. A kicsiket nem láttam, de a bátyámon láttam, hogy fülig ér a szája. Aztán elindult. Én meg próbáltam összeszedni a kutyakakát, de alig találtam meg a könnyeimen keresztül. Olyan jó nekik, 3 gyerekük van, és kerek az életük. Vannak problémáik, de látszik, hogy boldogok.

Olyan messzinek érzem magam ettől a család témakörtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem azért, mert félek, hogy nem találok pasit, hanem mert annyira nehéznek tűnik ez a kapcsolat, elfogadás, bizalom, őszinteség, harmónia témakör. 


ezt gondolom én a harmóniáról

2015. április 10., péntek

Ajjaj

Most egy kicsit elkezdtem izgulni, hogy esetleg nem lesz ebből szakdolgozat? :) Az a baj... Az a baj, hogy az utolsó dolog, ami jelenleg izgat*, az a pedagógiai tevékenységek tervezése, valamint a csoport, közösség kialakulása és fejlődése. Basszus, pedig le szoktam tudni ülni írni. Kicsit bezavar a lelkiállapotom**. 

*Más néven leszarom.
**Kösz, bébi, szuper jókor jött. 

Lépjünk túl

Ma azzal fogom magam jobb kedvre deríteni, hogy süttetem a képem a nappal (ezt is úgy írom most) a lihegő kutyával meg 9 módszertani, pedagógiai és pszichológiai bibliával az oldalamon, tanulok, írok, este pedig csinálok egy nagy adag bolognai spagettit (az egyik specialitásom), és ha nagyon ügyes voltam, akkor kapok mellé egy pohár bort, meg valami sorozatot (New Girl). A hétvége meg a jövő hét durva lesz, koncentrálós, nagyon jól meg akarom írni (lehetőleg minél hamarabb), aztán április 20 után elvihettek piknikezni meg fröccsöt inni meg táncolni, jó?

Oh happy day

Ma meglepően jó napom volt, jól sikerültek az óráim, sok pozitív visszajelzést kaptam, és jókedvűen tekertem haza a napsütésben. Most, hogy itt ez a csodás, meleg tavasz, ennek nem lenne különösebb hírértéke, de talán ha elmesélem, hogy a héten nem voltam valami fényesen, és két éjszaka csak némi rásegítéssel sikerül elaludnom (erre nem vagyok büszke, de muszáj aludnom, hogy tudjak dolgozni, majd délutánonként szakdolgozni, és hát a Borzalmas Nyár óta ott figyel a kis üvegcse az éjjeliszekrényem fiókjában), talán más színt ölt a dolog.

Az van, hogy szerintem már szakítottunk. Illetve hát ő velem, csak elfelejtett erről tájékoztatni, mindössze kikövetkeztetni tudom a dolgok állásából. Elment hétfőn, mert elküldtem, hogy nekiálljak végre írni, mert hát én úgy nem tudok, hogy cukiskodás van, meg együnk, meg sétáljunk, meg nem tudom, nyugi kellett, és ő amúgy is dolgozott már másnap. Elvitte a bringáját is, amin kicsit csodálkoztam, de megmagyarázta. És este be akartam rakni valamit a fiókjába, és üres volt. Teljesen. A másik három is. Kinyitottam a szekrényét, és az is. Elvitte minden cuccát. Megsértődött azon, hogy hazaküldtem.

Aznap este hívtam, semleges témákról beszéltünk, tagadott mindent. Néhányszor ráírtam, válaszol. Ő viszont nem keres, úgyhogy azóta semmi. Vicces lenne amúgy, ha így szakítanánk, mert ez a szitu tökéletesen jellemző a remek kommunikációnkra. 

Ne szomorkodjatok, igyekszem én se nagyon. Valami miatt nem működött.

2015. április 8., szerda

I will survive

Vajon tudtam-e aludni bármennyit ma éjjel? Ááá, dehogy, minek az?  

És persze 8 órám van.

2015. április 7., kedd

Pics, or it didn't happen

Kaptunk egy plusz pihenőnapot, ma még nem kellett suliba (vagyis dolgozni) mennünk, és mivel a kedd az egyik legnehezebb napom, a hét második felét (terveim szerint) már féllábon is kibírom. Aludtam nyolcig, és ma először, annak ellenére, hogy kint nagyon hideg van, igazi nyári hangulata volt a reggelnek, gondolom, a fények miatt. Igyekszem a mai napot még valamennyire kiélvezni, miközben már voltam a blökivel futni (jézusom, de rosszul ment), meg postán, és délutánra van manikűrös időpontom is, bár nincs sok kedvem hozzá. Ja, és el ne felejtsük: ma már véres szakdolgozat-írás van. Veled érzek, Gyömbérke. 


Szépek nálam a fények reggel

Ő is napimádó, mint én
A kertből vannak
A reggelem egyik kedvenc pillanata

Így vár rám, míg én intézem az intéznivalókat. Figyelitek a csííííz mosolyt?

2015. április 6., hétfő

Slam, baby

Elkezdtem taglalni részletesebben a nyűgjeimet, de áááá, hagyjuk. Viszont van egy szép kis elmesélnivalóm, még pedig hogy úgy egy hónapja voltunk egy slam poetry esten. Youtube videókon hallottam már egy csomó szlemet, és főleg azért kezdett érdekelni, mert a már-már rocksztár fellépők közül személyesen is ismerek néhányat. Nekem úgy is bejött, van, hogy főzés mellé hallgatom az arcokat, és iszonyú szórakoztató, főleg, hogy régi barátom, a Kossuth rádió hányingerkeltően hallgathatatlan, én pedig a zenénél sokszor vágyom valami tartalmasabbra. Érdekes hallani, hogy ezek a srácok (és lányok) hogyan látják a világot, és milyen gyönyörűen, ötletesen tudják megfogalmazni. 

Na és úgy volt, hogy van egy diákom, akiről tök véletlenül megtudtam, hogy saját verssel indul a suli szavalóversenyén, aminek a szerelem volt a témája. Jóban vagyunk, és megkértem, hogy mondja el nekem a verset. És elmondta. Én meg majdnem hanyatt estem. Ez a fiú 17 éves, és egy olyan csodaszép, sokatmondó, modern, mai szerelmes verset írt, hogy képzeljétek, lúdbőröztem tőle. De ő mutál, és hadar, és hát ez nem tett jót a versmondásnak, úgyhogy felajánlottam, hogy felkészítem. Foglalkoztam vele kicsit, ami nagyon jót tett a dolognak, lelassítottuk a tempót, javítottunk az artikulációján, helyreraktunk néhány hangsúlyt, a gyakorlástól sokat tisztult a hangja is. Végül elértük, hogy a versenyen a kollégáknak is leesett az álluk, és különdíjat kapott.

Na és a lényeg, hogy elvittem őt egy slam poetry estre, és úgy tűnik, kedvet kapott, ír ilyesmiket, és szeretne majd fellépni, ez mennyire szuper? És most hétvégén elmentünk megint. Én annyi buta, motiválatlan, felszínes kölyökről tudok, és itt nem (csak) a saját gyerekeimről beszélek, hogy szívmelengető hallgatni ezeket a laza, bátor, okos, szókimondó fiatalokat (és nem annyira fiatalokat). És milyen jó volt úgy megérkezni, hogy az egyik vendég sztár szlemmer régi jó barátom, sokszor felléptünk együtt, ő írta az egyik szövegünket is, és azonnal megölelt. Jó érzés volt. És meghallgattuk őt is, és huh. Ezek a fiúk igazán maradandó dolgokat írnak. Büszke vagyok rájuk. 

To tell you the truth

Teljesen magam alatt vagyok egy ideje. Mondhatnám úgy is, hogy árnyéka vagyok önmagamnak. Nyűgös vagyok, rosszkedvű, össze-vissza eszem minden szart, legfőképp édességet, tudatosan megveszem a salátát, elhelyezem a hűtő frissen tartó fiókjában, majd amikor totálisan összeplöttyedt, felbontás nélkül kidobom. Napi tizenórákat alszom, fáj a hátam, de megmozdulni nem vagyok képes, se jóga, se edzés, csak a fenekemet növesztem. Április 20. a szakdolgozat határideje, és bár már agyalok rajta, még nem sikerült megnyitnom a fájlt (jó, mondjuk nem nulláról indulok, a nagyja csak összeollózás és kiegészítés lesz, de akkor is). Írás helyett (két alvás között) egyik könyvet olvasom ki a másik után, de mivel mással kellene foglalkoznom, ez sem ad sok örömöt, inkább csak bűntudatot. Bunkó vagyok és flegma azokkal, akik közben minden kívánságomat lesik, semmi se jó, olyanokba kötök bele, hogy de én nem ezt akartam volna reggelizni, és komolyan meg vagyok sértődve, hogy mit találok a tányéromon kvázi nyusziformában elrendezve. A rosszkedvemet pedig teljesen logikus módon drága és szükségtelen tárgyak megvásárlásával próbálom enyhíteni, és aztán borzasztóan csodálkozom, ha nem érzem magam tőlük jobban, a számlámon pedig egyre kevesebb pénz található. És sajnos nem napokról beszélünk, mert hetek óta tart ez az érthetetlen állapot. Egy pillanatig nem figyeltem oda, és undok, lusta hisztikirálynő lett belőlem. Nem, nem vagyok depressziós. Nem tudom mi van. Nem vagyok a helyemen. 

Alright

Abban a pillanatban rájöttem, hogy hiba volt a legszebb pulóveremet felvennem, amikor apukám besomfordált a félmosolyával, ami ugyanolyan mint az enyém, és előhúzta a zsebéből a parfümjét. Úgy értem, tényleg az övét. Egy férfiparfümöt. Pour homme. 

  • Apu, ez egy férfiparfüm!
  • Nem baj, nagyon finom illata van! Tőled kaptam.


Jó, hát legyen. Minden évben azt hiszem, hogy ezen már túlléptünk, és megúszom, de nem. Persze, ha nem locsolnának meg, akkor biztos hiányozna, és még majd elhervadnék. Szóval nem baj. Majd kimosom.  

Boldog nyulat!
(\ /) 
( . .) 
c(")(")  

2015. április 4., szombat

I wonder

Az egyik pillanatban azt gondolom, hogy semmi nem jó úgy, ahogy van, és új életet kell kezdenem, aztán meg örülök, és büszke vagyok, nagyon élvezem az egészet, és nem is értem, mi bajom.

Néha nem akarok nő lenni.

2015. április 2., csütörtök

Pretty me

Azért is nagyon szeretem a tavaszt, mert nagyon jól, változatosan és kényelmesen fel lehet öltözni. Nem kell már harisnya (a harisnya nem barátom, bár rengeteget hordok) meg nagykabát, elég egy vékony kabát vagy egy bőrdzseki. Ilyenkor tudom a leginkább kihasználni a ruhatáramat, és a legszínesebben passzintani a cuccokat. Mint tudjuk, én szinte bármit bármivel felveszek, és minél rendhagyóbb a párosítás, általában annál jobban érzem magam az adott ruhákban, csak az a fontos, hogy az összkép jó legyen - már az én ízlésem szerint.

Ha valaki szereti, ha értékelik, észreveszik a ruháit, meg a stílusát, menjen el középiskolába tanítani, én itt annyi bókot zsebelek be minden nap, hogy nem győzöm megköszönni. Tegnap a farmer kertésznadrágom volt rajtam tornacipővel, meg a mókusos felsőm, és egy csomóan megdicsértek, még a folyosón azok a gyerekek is, akiket nem is tanítok. Csak anyukám mondja sokszor döbbenten, mikor meglát, hogy indulok valahova, hogy kislányom, nem vagy már 17 éves





Szeretnék egy ilyen órát (itt látható), lehet, hogy neki is nyitok egy befőttesüveget hátha valahogy varázsolódik bele pénz. Meg valami hasonló színes statement nyakláncot. 

2015. április 1., szerda

Pics, or it didn't happen

Íme a heti fotóadag, némi Dunakanyar-, és macskakontenttel. Nagyon szeretek fényképezni, de egyszerűen nem bírom megszokni, hogy cipeljem magammal a gépemet, pedig nem egy túl nagy darab. Vajon minden fotográfusnak gerincferdülése van? 

Tegnap délután két óriási eső között mentünk el sétálni a blökivel. Az időjárás miatt teljesen üres volt a város, alig találkoztunk valakivel. A levegő nagyon friss és tiszta, a fények pedig gyönyörűek, de egyben nagyon furcsák voltak, így kattintottam néhányat a telefonommal. A kutyát viszont nem engedtem el egyáltalán, mert ebzárlat van a környéken az elszaporodott rókák miatt. Nem mintha két méternél távolabb szokott volna menni tőlem, de azért nem örült, nem értette, miért van büntetésben. 

Szerintem komolyan elhitte, hogy ez az ő tízóraija lesz



Tavasz az egyik legkedvencebb macskaköves utcámban. A háttérben pedig a börtön - biztos van, akinek furcsa, de nekünk a világ legtermészetesebb dolga, hogy itt van, a Duna-part legjobb telkén.

Szerintem összeillünk.

Nagyon tetszik ez a ház, mindenféle mesebeli történetet képzelek ide. És a Dunára néz. 

A nyaklánc SK. 


Spring break

Amennyire beindult a tettvágyam a jó idő megérkeztével, pont olyan gyorsan el is tűnt, ahogy visszatért a tél. Ma reggel annyira visszarettentett az orkán erejű szél, hogy kocsiba vágtam magam, mert nem mertem megkockáztatni, hogy lefújjon a bringáról a szél. És ma délután is úgy volt, hogy bemegyek Budapestre, de egyszerűen nem bírtam rávenni magam... Kérem vissza a tavaszt. Hát nem?

Viszont a mai munkanap volt az utolsó a tavaszi szünet előtt, úgyhogy minden szuper. És kaptam az egyik diákomtól egy gumi telefontokot, illetve megdicsértem, és nekem adta, pedig esküszöm, nem ígértem érte ötöst, azt mondta, kapott egy csomó színűt valakitől, nem fog neki hiányozni. Nagyon szép sárga, igazi tavaszi cucc, és képzeljétek, ami a legdurvább, illatos, rágógumi illata van, imádom. És végre lefotóztam hozzá az Ivory-ihlette körmeimet is, amik épp ma egy hetesek, és még mindig szépek.