2016. január 31., vasárnap

Gyere, tavasz

Láttam az előbb az időjárás jelentést, és ilyenek lesznek, hogy 10-14 fok? :))))

És eszembe jutott, hogy nemsokára nem kell harisnyát húzni a szoknyához (én télen is szinte egyfolytában szoknyát hordok, és ilyenkor már hányok a harisnyáktól), hanem csak titokzoknit kell rejteni a tornacipőbe.


És lesz eper, és lehet csinálni tejcsokiba mártott epreket.

Proud

Ja, és képzeljétek, én, Molnár Ilonka, tegnap óta nem csak könnyített fekvőtámaszt tudok csinálni (tudjátok, mikor a térd van lent), hanem rendeset is. Mondjuk egyszerre csak 6 megy még, de az szabályosan, és a könnyítettnél is így indult, most meg már szinte bármennyit megcsinálok belőle, és még csak nehéznek se találom. 

I <3 sports.  

A mókusok a mogyorónak örülnek

Na és hát ez az a típusú hétvége, amire nekem szükségem van. Ezek szerint kell nekem

  • kicsi és nagy társaság vegyesen
  • egy kicsi mulatozás, ideális esetben némi zene és tánc
  • kell vendégeskedés
  • kell sokáig alvás
  • nagy vasárnapi reggeli (ma épp serranói sonka, rántotta és Heinz paradicsomos sült bab, úristen, de szeretem)
  • kell némi csavargás a kispulival (note to self: akire nagyon ráférne egy frizuraigazítás és egy fürdetés)
  • kell család
  • kell saláta narancsos kacsamellel
  • meg hurka és kolbász (köszi, anyu)
  • kell délutáni alvás
  • kell vasárnap esti kanapén semmittevés, tévével a háttérben
meg még csomó minden amit nem mesélek el, mert aztán majd azt mondjátok mindenre, hogy tudjuk, olvastuk a blogodban. Meg kellett volna még egy csomó minden, de minden sajnos nem férhet bele. Meg kurvára kellett volna egy nagy bevásárlás, csak arra számos fontos tennivalóm mellett pont nem volt érkezésem, illetve hát ma lett volna, de tudjuk, ezzel mi a gond, és holnap megint a büfében leszek kénytelen tízórait szerezni, de azokat a szendvicseket már úgy unom, ebédelni meg nem tudom, mit fogok, főleg, hogy főzni nem nagyon lesz időm, meg ugye nem lesz mit. 





A jövő hét pedig a lazább hetem, de már most teljesen be vagyok táblázva majdnem minden napra, ezt nem szeretem annyira, de most így januárban februárban elmegy. Kedden meg lesz értekezlet, fogadóóra és szülői értekezlet, este 6-ig bent leszünk, lefixáltunk két edzést, lesz egy csomó különórám, hát, ilyen most az élet. 

Holnap 5:50-kor kelek, hogy legyen időm hajat mosni meg kitalálni, hogy mit vegyek fel, ami kompenzálja a hétfőt, aztán pedig hosszan reggelizni és kávézni. Az mondjuk kissé kellemetlen, mikor csörög az óra, de aztán a hosszú készülődés nekem totál megéri. A legfőbb motivációm reggelente most épp az, hogy vettem fagyasztott meggyet a lidlben, és ébredés után, zuhanyzás előtt felkapcsolom a konvektort a konyhában, felforrósítom a vízzel kevert vaníliás szójatejet a zabkásához, belekeverek úgy 12 szem meggyet egyenesen a mélyhűtőből, szórok rá fahéjat, mikor felforr, elzárom a gázt, és otthagyom fedő alatt pihenni, és mire elkészülök, ott vár a jó meleg, hangulatos konyhám az álmosképű kutyával meg a kissé türelmetlen macskával, a még meleg, illatozó zabkása, amit még gyorsan felturbózok almával és banánnal, és az maga a mennyország. 


Bienvenue chez moi!

Szombaton aludtam ameddig tudtam (10-ig), reggeliztem egy hosszút, kicsit rendbe raktam a lakást, majd délután jött Mike, de olyan természetesen, mintha egész életében minden szombatot nálam töltött volna. Érdekes volt, hogy ugye ő még sosem járt nálam, és ahogy bejött, mondtam, hogy na ez a lakás, érezd magad otthon, nézz körül, ő meg mondta, hogy köszi, igen, ismerem, láttam már sokszor. És tényleg. Ez kicsit olyan, mint mikor régen egy csomó ismerősöm/családtagom olvasta a virtuális naplóm, és kvázi nem tudtam újat mesélni nekik, mert mindenre azt mondták, hogy tudjuk, olvastuk a blogodban, és hát tudtam, igen, hogy én írtam le, de azért megsértődtem mindig kicsit. Az életem egy nyitott könyv, mondjuk már nem annyira, mint akkor, de azért még mindig belefutok ilyesmibe. 

Anyway. Mike egy nagyon vicces csaj, ezt mondjuk a blogjából meg a kommentjeiből biztosan tudjátok, de élőben még sokkal szórakoztatóbb, ja és hát olyan talpraesett, és úgy tud nevetni saját magán, hogy azt tanítani kéne. Módszeresen felpróbálta az összes ruhámat, én meg lefotózgattam, hogy könnyebb legyen utólag választani a fotózáshoz, találtunk szuper darabokat, amik segítségével Mike majd az új projektje fotózásán feelgood lesz, kurvaokos, szuperlaza, übermenő, fitneszes és bizniszes, 6 in one. Nem tudom, mennyit oszt majd meg a dologból, de szerintem biztos ami biztos, stay tuned.

2016. január 30., szombat

I wish I could be like the cool kids

Volt két srác a sulinkban (kirúgták mindkettőt), akikről egy ideje tudom, hogy zenélgetnek. Én nem tanítottam őket, csak az osztály másik felét, de szimpátia alapon jóban lettünk, és tegnap találkoztam (meg táncoltam) az egyikükkel és beszélgettünk kicsit zenéről, mondtam neki, hogy ha kell női hang, én szívesen felénekelek nekik bármit. Erre teljesen belelkesült, dumáltunk ma, küldött zenéket, és nagyon, nagyon jók. 

Például EZ mennyire cuki és slágergyanús? Ma már kb 100x hallgattam meg. 

Jó, hát értitek, nem egy  Chopin zongoraverseny, de ez két 18 éves fiú, akik hobbiból zenéket hegesztenek össze, ők gitározzák fel, ők rakják össze az alapokat, ők írják a szövegeket, ők éneklik fel. És csajozás, szerelem, fiatalság, szabadság. Imádom. Meghallgatjátok a kedvemért?

Until the morning light

Szóval az volt, hogy időnként kitalálom, hogy elmegy mellettem az élet míg itthon üldögélek a kanapén és az Átok 2 című magasröptű filmművészeti alkotást tekintem meg, még akkor is, ha közben nem vagyok egyedül, mert Pillával folyamatos virtuális összeköttetésben vagyunk és szórakoztatjuk egymást. Úgyhogy 10 körül felkerekedtem és találkoztam a kisbarátaimmal meg egy csomó más ismerőssel, nagyon jó volt, és közben az egyik haverommal, aki egy barátnőm exe, de a társaság tovrábbra is közös, megbeszéltük, hogy milyen jó, hogy egy egész igényes bulisorozat van mostanában a helyi dizsiben. Szó szót követett, és kitaláltuk, hogy elmegyünk, engem úgyis hívtak a kölykök is, és benne volt a boogie a lábunkban, szóval elmentünk ketten táncolni. Mondjuk én ezt a fiút még sosem láttam táncolni, de ő állította, hogy szokott, hát jó.

Befutottunk, barátkoztunk kicsit a srácokkal is, volt nagy öröm, hogy jöttem, elvittek többen is táncolni, a haveromnak meg ott volt az öccse, szóval pillanatok alatt beilleszkedtünk. Azt mondta amúgy, hogy nagyon büszke rám, mert a kölykök szinte mind puszit adtak meg megöleltek (egyébként ez tényleg fura picit, én sosem puszilkodtam tanárokkal) mikor találkoztunk, és hogy mennyire látszik, hogy szeretnek. És a legcukibb történet az volt, hogy álltunk az udvaron, cigiztünk (tudom, micsoda példát mutatok) meg beszélgettünk, és odajött 3 kicsi, egy lány meg két fiú, akik asszem kilencedikesek, bemutatkoztak (!), hogy én nem ismerem őket (tényleg csak látásból), de egyszer voltam náluk bent helyettesíteni, és azóta ők sokszor emlegetnek, hogy bárcsak én lennék az angoltanáruk. Elolvadtam, hát mennyire cukik? 

Aztán táncoltunk, mondjuk a zene elég szar volt, de nem lehet minden tökéletes. És a haverom tényleg táncolt velem végig, az élet tele van meglepetésekkel. Nagyon jól éreztem magam. Annyira kellett már egy ilyen este.

Adventure of a Lifetime

Na ahhoz képest, h este 8-kor még játszós ruhában ültem a kanapémon egy pohár vörösbor társaságában, és Pillával vázoltuk épp felfelé a szcenáriót arra az esetre, ha 10 (20?) év múlva nem lesz pasija egyikünknek se (összeköltözünk, cicakutyák, egy pasi haver, aki főz ránk), végül úgy alakult az este, hogy reggel 4-ig táncoltam és nagyon jól éreztem magam.

Majd elmesélem ezt is, de a legizgibb ügy az volt, hogy van egy barátom, akit nem olyan régóta ismerek közös barátokon keresztül, és aki pszichológus, no meg a kollégám is mellesleg, ő az iskolapszínk. Na és megkértem, hogy ajánljon egy jó kollégát aki segít feldolgozni a válásomat. Nagyon furán nézett, hogy neked minek pszichológus? Röviden felvázoltam az ügyet, végül majd egy órát beszélgettünk, kérdezgetett egy csomót. Na és végül nagyon érdekes dolgokat mondott.

Az a véleménye, hogy sokan, amikor pszichológushoz mennek, megpróbálják áthárítani a feladatot a szakemberre, így keresik a megoldást, és ő egy csomószor indokolatlannak gondolja a dolgot. Szerinte tök jól csinálom, ő is úgy látja, ahogy mondom is, hogy jól érzem magam és kerek az életem, élvezzem ezt a helyzetet, amiben vagyok, ne foglalkozzak a társadalmi elvárásokkal (mondom én, hogy fakkjú, Kövér László), szerinte nem vagyok lemaradva semmiről. Társat, jó párkapcsolatot találni mindenkinek nehéz, nem kell hozzá válás.

Én mondjuk pont ugyanígy gondolom, persze néha eszembe jut, hogy van time pressure, de amúgy olyan jó most minden, és hát frankly, nincs nagy kedvem (no meg időm se) pszíhez menni, és a házasságomat meg a szakításunkat boncolgatni. De azt mondta, hogy menjek majd még fel hozzá, ha van lyukasórám, és beszélgessünk. Amúgy egy iszonyatosan helyes srác, szóval mondtam, hogy okézsoké:). 

És aztán táncoltam reggelig.


2016. január 29., péntek

Good things come in small packages

Elkezdtem tételesen leírni, hogy mi volt annyira szar ebben a napban, aztán belegondoltam, hogy úristen, ezt miért csinálom? 

Inkább elmesélem, hogy mennyire jó volt tegnap. Suli után elmentünk edzeni Phoebe-vel, válogatott kínzásokban volt részünk, de én ezt élvezem. Aztán hazarohantunk mindketten, ledobtuk a cuccunkat és már indultunk is Budapestre vacsizni. Mondjuk az a pillanat, ahogy Phoebe-re vártam a peronon, képen sütött a nap, éreztem, hogy ez már tavasz, és a tudat, hogy már dolgoztam, edzettem, és totál megérdemelten megyek funolni a barátaimmal, az nagyon jó volt. És érzem, egyre több ilyen lesz, ahogy csordogálunk kifelé ebből a sötét alagútból. Sétáltunk egy picit, közben elszívtunk egy szegfűszeges cigit, beültünk az Okay Itáliába, megrendeltük a spagettit és a bort, befutott Pilla is, és hát soha rosszabb csütörtök délutánt (szívecske). Ettünk, trécseltünk, nevettünk. 

Aztán mindenki ment a dolgára, én pedig megvizsgáltam a leárazások végét, annyira mondjuk már nem izgalmas, de nem baj. Egy csomó pénzt spóroltam ebben a hónapban azzal, hogy beteg voltam, alig voltam valahol, kajára pedig a játékpénzeket költöttem (the perks of a boring life). Ezt kompenzálandó vettem egy óriási, nagyon puha, lila-szürke kendőt, anyukám kapott tőlem hasonlót még január elején, mert úgy találtam, hogy nem elég meleg a kabátja, ő imádja, és azóta én is akarok olyat - és nagyon szépet sikerült vadászni, ma konkrétan mindenki megdicsérte, akivel összetalálkoztam. Meg vettem magamnak két ruhát, mindkettő fekete minimál darab, és nem sok közük volt a leárazásokhoz, már a Spring by Milonka kollekció darabjai lesznek. Az egyiket ma már felvettem, és perfetto. 


Dióhéjban

Ez volt eddig az év leggusztustalanabb napja.

2016. január 27., szerda

Kispéntek

Tegnap volt A Nyűgösség Világnapja (as we know it), és most nem kezdek itt nyávogni az időjárás és a januári motiválatlanság miatt, de hát na. Arra gondoltam, hogy majd este jól nem csinálok semmit, amitől tudtam, hogy nem lesz jobb a kedvem, de legalább nem fog fájni. De aztán Phoebe írt, hogy Haverina, egy laza edzés este 8-tól? És tudtam, hogy ennél jobb ötlete nem is lehetne. Suli után még volt órám otthon, kicsit kutyáztam, vacsiztam, lazítottam, majd elmentünk tornázni, és iszonyú jó volt, a mozgás, a társaság, a nevetés, minden. 

Majd kitaláltuk, hogy mivel már vagy egy fél éve beszélünk róla, hogy elmegyünk tenger gyümölcseis spagettit enni az Okay Itáliába, mert nekem a kedvencem, Phoebe viszont még sosem evett, nem halogatjuk tovább, csütörtökön suli után elmegyünk edzeni, utána pedig bemegyünk Budapestre, és ünneplünk. Mindenféle hasonló szuper programot kell kitalálni, aztán csak gyorsan vége lesz már ennek a hónapnak.

2016. január 25., hétfő

good things, or at least they could be worse

A mai nap jó dolgai:

  • visszafogtam magam, és nem vágtam le a macskám fejét egy éles késsel, amikor hajnal 4-kor nekiállt síron túli hangon méltatlankodni, mire én felkeltem, hogy kiengedjem, és erre ő elbújt, hogy hát mit képzelek, hogy ő kiteszi a lábikóit a hideg locspocsba, hát ő csak kicsit nyávogott, mert eszébe jutott valami, de amúgy semmit nem akart mondani
  • nem csúsztam el a bicajjal
  • az edzőteremben bármelyik bármelyik gépet választhattam, mert eme hajnali órán mindenki az igazak álmát aludta még otthon
  • nem fáj a torkom kurvára ja de
  • a gyerekek szuperlelkesek voltak ja nem
  • túléltem a 8 órámat, és egyszer pisilni is eljutottam (kéne nekem egy klón, vagyis még egy belőlem)
  • a büfében tudtam venni irreálisan drága, de legalább teljes kiőrlésű és meglepően finom szendvicset, mert otthonról a hozzávalók hiánya miatt nem tudtam uzsit vinni (kösz Orbán a vasárnapi zárva tartást)
  • new tulipánz
  • új kaják a hűtőmben, holnapra már kész a fűszeres sült csirkemell a salimhoz, a héten nem kell éheznem
  • a mandarin-uborka-spenót-alma-banán smoothie vacsira
  • a random kurvajó film az amc-n
  • az infralámpám elalvás előtt (minek nekem pasi, ez tök jól felmelegít)
  • izomláz mindenütt
és akkor most legyen május DE KOMOLYAN. 

2016. január 24., vasárnap

January swim

Ebéd után a vizslás fiú elvitt kirándulni. Egy csomó olyan helyet ismer a közelben, amiket én nem, illetve eddig nem ismertem, de más ismerőseim sincsenek képben velük kapcsolatban. Most is egy olyan helyen jutottunk csodálatos, elhagyatott part-részekhez, hogy egy sóderbánya mellett ki volt írva, hogy Tilos az Á, de mi persze ott bementünk (ennél a pontnál kicsit zümmögtem, de a vizslás fiú azt mondta, hogy mi lenne ezzel a világgal, ha semmit nem csinálnánk, ami tilos, és hát tényleg), és végig lehetett sétálni az amúgy lezárt parton csodálatos helyekre. 

Olvad a hó, és emiatt iszonyúan csúszik, az UGG csizmám korinak is elmenne, úgyhogy nagyon oda kellett figyelni, hogyan, hova lépünk, ő pedig sokszor fogta a kezem, mondjuk ő is ugyanúgy csúszkált, mint én. Végül csak én estem egyszer, de akkorát, hogy nyekkentem, pont nyúlt a kezem után de már késő volt, nem lett bajom, nevettünk. Meg olyan is volt, hogy a kirándulás elején épp csúszkáltunk lefelé egy lejtőn egymást támogatva a part irányában, felnéztünk, és azt láttuk, hogy a kutyám nyakik elmerülve a Dunában tempózik, az arcán elégedettség tükröződik, mintha mondjuk június lenne, nem pedig mínuszok. Az első döbbenet után ordítva kiparancsoltam a vízből, mondjuk még előtte úszott egy kisebb kört, aztán vigyorogva odajött, ránk rázta a vizet, és nézett, hogy na, mizu? Még hogy a pulik okosak. 

Nem akartam hazamenni azonnal, gondoltam, ha látom, hogy fázik, akkor visszafordulunk, de szaladgáltak, úgy tűnt, minden oké. Egy idő után persze nagy hógolyók tapadtak a lábaira-hasára, de ez akkor is van, ha előtte nem mártózik meg. Úgy 2 órát túráztunk, meseszép volt a táj, meg nagyon jólesett a friss, tiszta levegőn lenni és mozogni. Itthon megszabadítottam a hórétegtől az ebet, a takaróját a konvektor elé raktam, adtam neki vacsit, és azóta itthon pihegünk. 




2016. január 23., szombat

Dress up Mike

Mike fotózásra készül a honlapjához, és kétségek közt gyötrődik, hogy mit vegyen fel hozzá, én meg teljesen belelkesültem, hogy 

1. örömet szerezhetek neki, hogy ötleteket adok
2. kontentet gyárthatok a blogomra, úgyse történik semmi velem, haha. 

Szóval az volt a kérdés, hogy mi állna jól neki, és hogy miben látnánk őt szívesen a honlapján. 

A stílusjegyek a következők: 

  • feelgood
  • kurvaokos
  • szuperlaza
  • übermenő
  • fitneszes
  • bizniszes
Természetesen ismerjük Molnár Ilonkát, aki szerint ami szép, az színes, és fordítva, szóval az ötletek molnárilonkásak is lesznek. No de térjünk a lényegre. Az ötleteket 3 felé bontanám:

1. egyberuha
2. szoknya+felső+nyaklánc
3. laza naci, magassarkú, szupernőies felső

1. RUHA

Szerintem nincsen csinosabb egy egyberészes ruhánál. Lehetőleg ne fekete, vagy fehér legyen, hanem valami, ami vonzza a szemet, lehet pl. mintás, vagy ha egyszínű, akkor például méregzöld vagy sárga, már ha bírod ezeket. Ne legyen bő, hanem olyan, ami sejteti a formáidat. Ne kislányos legyen (mint pl ami a nyáron volt rajtad, mikor találkoztunk), hanem valami nőiesebb. Ha sikerül egy nagyon csinos ruhát találnod, ami jól áll (ezzel nem lesz gond, mert Mike csinos, formás, vékony a dereka), jó a színe, akkor nem is nagyon érdemes sokat tovább gondolkodni. Ilyesmikre gondolok:

na jó, lehet fehér valami színes háttérhez



Én elmennék a fotózás előtt barnulni mondjuk kétszer, hogy legyen egy kis színed, egy barna bokacsizmát vennék (mondjuk a farmerruhához szupi a színes magassarkú, mellesleg Pillának van hasonló ruhája, szerintem kölcsönadná neked), egy gyönyörű frizurát, nagy mosolyt és kész. 

2. SZOKNYA+FELSŐ

Nekem a kedvencem mostanában a szoknya - nem (feltétlenül) hozzáillő felső kombináció ilyen hipszter-cool-molnárilonka stílusban, nagy ékszerrel, meglepő cipővel. Mutatom: 








Én mondjuk tutira mindegyikhez fehért tornacipőt húznék, vagy bakancsot, vagy barna bokacsizmát, de ez az én fejlövésem. :) Ja, és ehhez a stílushoz a világos farmering a mániám: 








3. LAZA NACI + MAGASSARKÚ

Igen, esetleg lehet valami nagyon laza nadrág magassarkúval és valami iszonyú nőies felsővel (csak a nacikat meg a magassarkút nézd, felülre mindenhova valami nagyon szép nőies felsőt képzelj, hozzá nagy nyakék, szemüveg, boríték táska): 





Szerintem egy fotózásban pont az a jó, hogy nem kell a saját ruháidban lenned, bármit be lehet szerezni, kölcsön lehet kérni, én mondjuk szívesen a rendelkezésedre bocsájtok bármit a gardróbomból, ha eljössz, és körülnézel benne. :)

Ezek persze csak ötletek, hátha bármiről eszedbe jut valami hasznos. 
Segítsetek ti is Mikének!

So you say you wanna get so high

Egyébként pedig elképesztő, hogy 2 és fél nap mennyire felértékelődik a heti őrület után. Egyáltalán nem mindegy, mivel töltöm a hétvégéket. Azt már régen tudom, hogy nem nagyon éri meg egy durva hét előtt egy nagy buli, mert iszonyúan nehéz visszaszerezni a kipörgött-alkoholba fojtott-eldohányzott-ki nem aludt energiát. A héten alig mentem valahova, és hiányzott már, hogy kimozduljak, ezért egy csomó mindent terveztem. Volt róla szó, hogy ma Budapest lesz, és elmegyünk bulizni, de aztán tökéletesen kielégített a trécselés tegnap, ráadásul az én komfort zónámon teljesen kívül esik a mínusz 10 fok, de komolyan, kinek van kedve kimozdulni ilyen hidegben? Ma pakolásztam, főztem, sétáltam, bevásároltam, van itt ül körülöttem 3 gyerek, úgyhogy végül úgy döntöttem, nem kell erőltetni, jó ez most így. Úgy látszik, ez az év vége-év eleje ilyen most. Viszont úgy várom a tavaszt, mint a messiást.

Ez pedig a nap hangulata, nagyon finom, küldöm szeretettel: 

Balettcipőben, álruhában

Lett egy csomó kávém tegnap, nem is akármilyen társaságban szereztem be, M. Gray, mindannyiunk kedvenc kommentelője várt tegnap délután a Nyugatiban. Hogy nehogy megfagyjunk (iszonyú hideg van, nekem pedig még mindig fontosabb, hogy csinos legyek, mint hogy ne fázzak, pfff), beültünk a Balettcipőbe (amiről mindig gyönyörűséges a Trabant dal jut eszembe, hogy kalandor tendenciáááák, elénekeltem nagy közönség előtt egy párszor) dumálni meg enni, aztán még a Sugar!-ban barátkoztunk kicsit egy málnás-csokis tart fölött (ez a világon az egyik legfinomabb ízkombináció szerintem). És igen, tökéletesen megnyugodtam, hogy újra rendelkezésemre állnak a színes, koffeinnel töltött kapszulák.


A suliban pedig tegnap volt az első félév utolsó napja, amit a tökéletesen értelmetlen osztályozó értekezlettel zárunk, melyen minden osztályfőnök felolvassa, hogy az osztályából hányan, hány tantárgyból buktak, és melyik diák milyen szorgalom és magatartás jeggyel zárja a félévet, ez közben kivetítőn látszik is. Mivel nem sikerült rájönnöm, hogy milyen szempontból jelent hasznos információt a többi kollégának, hogy Nagy Pisti megbukott matematikából, magatartása jó, szorgalma pedig változó, körbekérdeztem, és kiderült, hogy a kollégák is értetlenül állnak a jelenség előtt. Ráadásul mivel közel 60 osztály van a sulinkban, ez egy eléggé időigényes tevékenység is (több órán keresztül tart), aminél így péntek délután el tudnék képzelni értelmesebb elfoglaltságot is. Úgyhogy közben az outfitem megörökítésével szórakoztattam magam (mióta egyszer lebuktam a Candy Crush Sagával, már nem merek az értekezlet alatt cukorkákat tologatni).

igen, van rajtam harisnya

2016. január 21., csütörtök

January survival tactics

Nem sok függésem van, de a kávé, az kell. És az a baj a Nespressoval, hogy olyan addikciót alakít ki, hogy amikor elfogy, akkor túlélési stratégiákat kell kidolgoznom, mert a kapszulákhoz csak Budapesten tudok hozzájutni (ez mondjuk szvsz óriási faszság), például szerzek anyukáméktól (de egy idő után nekik is elfogy, meg nem akarom lerabolni a készletüket), vagy rendelek (az elég drága), vagy besöprök Budapestre (amúgy nem kéne). Pont emiatt legalább 3 havi adagot szoktam előre megvenni, hogy nehogy előfordulhasson ilyen, de most így jött ki, mert úgy volt, hogy a hét elején bemegyek Budapestre, csak másképp alakult. És persze, lehetne helyettesíteni, de igazándiból nem lehet, mert tényleg isteni finom, és olyan erős, hogy reggel megiszom egy rövidet, és yay, indul a nap, aztán még egy ebéd után, és kész. A kotyogósból reggelente rendszeresen többet kellett innom, hogy valami történjen, aztán még napközben is kellett ismételni, hogy életben maradjak, és akkor a minőségről, ízről még nem is beszéltem (can't compare). Egyébként egy csomó ismerősöm vett már Nespresso gépet, mert annyi jót hallott tőlem róla, vagy mert megkóstolta nálam - én miért nem kapok utánuk részesedést? Vagy legalább egy rossz arcú, kapucnis kapszula-dílert itt a városban?

Tegnap voltam az unokahúgommal fodrásznál, mindketten új frizurát kaptunk. Ahogy mosta a fiatal srác a haját és masszírozta a fejbőrét, a kicsi hátrahajtotta a fejét, becsukta a szemét, és mosolygott, miközben élvezte a kényeztetést, nem hittem el. 5 és fél éves, de kész nő. :) És olyan nagy kaland bárhova menni vele, igazi kis cinkostárs, jó fej. 

Egyébként nagyon nyűgös vagyok, hát ez van. El kellett kezdenem mindenféle praktikákat kitalálni, hogy kicsit jobb legyen nekem. Tegnap a reggeli rántottámhoz csináltam egy óriási adag alma-grapefruit-spenót-uborka-banán smoothie-t, utána egész nap éreztem, ahogy a vitaminok épülnek befelé. Tegnap este viszont nem bírtam elmenni edzeni (nyaffnyaff), úgyhogy helyette ma reggel 5-kor keltem, bár akkor nem tűnt olyan jó ötletnek ez az elhatározás. Ilyenkor kábé a meleg, vaníliás, gyümölcsös zabkása az egyetlen dolog, ami motivál, hogy kikeljek az ágyból, nagyon-nagyon szeretem, tökéletes reggeli így télen, úgy örülök, hogy rátaláltam. Aztán indulás előtt megláttam, hogy éjjel leesett a hó, akkor komolyan elgondolkodtam rajta, hogy hagyom ezt a napot az edzést a francba és visszafekszem aludni... Na de akkor már ott álltam kabátban, edzős cucc a kezemben, úgyhogy elindultam. 

Amúgy a héten eddig még minden nap autóval jöttem dolgozni, hideg van, és nincsen a bicajom ülésében ülésfűtés - igaz, az autómban sincsen. Az edzőteremben én voltam az első (6:15), elgondolkodtam rajta, hogy normális vagyok-e, aztán nagyon lassan kezdtek szállingózni az emberek. És persze jó volt, erős leszek és fitt, plusz itt az egész este csak nekem, hogy azt csináljak, amit akarok. 

Better than life

Nagyon, nagyon nagyon szeretnék egy ILYET.

2016. január 19., kedd

Ocean drive

Azon is gondolkodtam, ahogy jöttem haza a meghiúsult kaland után, hogy mennyire unalmas az életem. Persze most csalódott vagyok, és minden relatív, tudom... De néha meghallok egy olyan zenét, ami valami miatt szíven talál, és akkor nagyon-nagyon-nagyon nem itt akarok lenni. Szinte érzem az óceán illatát, érzem a forró szelet a barna bőrömön, elképzelem a naplementét, a vidám, világító mosolyú, gondtalan, könnyed gondolkodású embereket körülöttem, a széles utakat, a színes autókat, a pálmafákat, a zenét az éttermek teraszán. Szeretnék több életet élni, hogy reménykedhessek, hogy valamelyikben egy ilyen helyre születek. Vagy nagyon szeretnék rengeteg pénzt és szabadidőt, hogy annyit utazhassak, amennyit nem szégyellek.

 

Az esküvőnk után elköltöztünk Európa egyik legszebb tópartjára. Az is milyen fura, hogy ott éltünk két évig, és a férjemet ez teljes mértékben hidegen hagyta, pedig minden irányban hihetetlen helyek voltak körülöttünk... Állandó kritika volt felém, hogy én mindig menni akarok, nem bírok megülni a fenekemen. Hát, nem tudom. Rosszul esett, hogy erre úgy tekint, mintha a hibám lenne, pedig a kíváncsiság és a kalandvágy szerintem a boldogságvadászat természetes módjai. Szeretek menni, ez tény, sokszor eszembe jut, hogy csak egyszer élek, azokra a napokra, mikor sorozatokat nézek itthon, nem fogok emlékezni, nem fogok mesélni róluk a gyerekeimnek. Már ha lesznek gyerekeim, mert az a baj, hogy, ezt csak zárójelben mondom, ezt is kezdem mostanában teljesen elengedni. Nem szomorúan, csak kezdem elfogadni, mint tényt. 

Unalmas az életem? Dehogy. Egy csomó mindenkinek sokkal, sokkal unalmasabb. Magyarország egy iszonyúan inspiráló, motiváló, izgalmas közeg, még ha időnként egy szürke porfészeknek is tűnik, ahol kedd délután nem járnak a vonatok, és nem keresünk elég pénzt, hogy utazhassunk. Én éltem olyan helyen, ahol mindenkinek megvan mindene, ahol az emberek legnagyobb problémája, hogy milyen legyen a következő autójuk, vagy hogy hol töltsék a téli nyaralást. Ők sem boldogabbak, mint mi, csak másmilyenek a gondjaik. Sajnos nem vagyok szupermodell, aki kontinensek közt repked, és januárban Jamaikán süti barnára  nap, ez van. De majd nyáron, ha befúrom a színesre lakkozott körmű lábujjaimat a víz alatt lapuló kavicsok közé, és ezredszer is megnézem a Visegrádi vár irányába lebukó napot, ahogy tiszta erőből suhanok a bicajomon Kismaros és Nagymaros közt, miközben csorog a melleim közt az izzadság, fülemben valami nagyon vidám zene szól, és tudom, hogy este a haverok várnak valamelyik teraszon, a kedvenc pincérem pedig kérés nélkül hozza a Nyakas Irsai hosszúlépést, ha majd nézem, ahogy a kutyám szalad előttem séta közben, vagy egyszerre ugrunk be a lányokkal a Bánki tó selymes vizébe, az pont olyan szabadság lesz nekem, mint ha valamelyik óceán partján fújná a szőke hajamat a szél. 

De most január van, és nem tudom elmondani, mennyire szürkének látok mindent magam körül. Azért fogok érte tenni, idén különösen sokat, hogy izgalmas legyen az életem, és legyen majd mire visszaemlékezni. 

The sun's gonna shine on everything you do

Úristen, milyen szar ez a nap. Na jó, nem annyira, de hát na. 

Tegnap este kezdődött, anyutól kaptam egy kicsi, fedővel ellátott teflonos lábast, vagy nem is tudom mi a neve, olyan alakú, mint egy mélyebb serpenyő, csak nincs nyele, cserébe van két füle. Nagyon praktikus, és méretre is pont jó nekem. Pakoltam bele némi vajon csirkemellet felcsíkozva, megszórva majorannával és fokhagymával, sok sárgarépával, sütőtökkel, zsenge zöldborsóval. Öntöttem alá egy kicsi vizet és pároltam. Majd beültem a kanapéra, hogy még 10 perc, aztán elzárom, hogy a zöldségek roppanósak maradjanak. Aztán már csak akkor esett le, hogy baj van, mikor megéreztem a keserű, égett szagot. 

Reggel főztem tojást, azt pakoltam egy halom friss retek kíséretében egy olívás, teljes kiőrlésű kiflibe, csomagoltam mellé meggyes szója joghurtot, almát, sárgarépát. Csak a suliban esett le, hogy itthon hagytam az egészet, úgy, ahogy van. Mondjuk a kollégáktól kaptam almás müzli szeletet meg jó reggelt kekszet, mert nyüszögtem, hogy jaj a tízóraim. 

Aztán délután kitaláltam, hogy elcsábítom Pillát egy diplomakoncertre a Budapest Jazz Clubba, ahol egy ismerős fiú nagybőgőzik. Pont elfogyott a Nespresso kávém is, és így tudok venni, meg hátha vethetek egy pillantást a leárazások végére is, mert amik nekem tetszenek, azok általában úgysem kellenek senkinek. Gyorsan elintéztem itthon, amit kellett, kitepertem az állomásra, de ott nagyon gyorsan kiderült, hogy felsővezeték-szakadás miatt nem járnak a vonatok bizonytalan ideig, ami 3-4-5 órát is jelenthet. Biztos a hideg. Kicsit ácsorogtam ott, aztán feladtam, hazajöttem, mert bejutni még hagyján valahogy, de aztán hazajönni éjjel, ha még kavarás van, várni a hidegben, az borzasztóan szar. Kocsival meg nem merek elindulni, mert a rohadék taxisok (ha van szakma, amit lenézek, lusta, ingyenélő, lehúzós népség) nem veszik észre, hogy 2016 van, nincsen rájuk többé igény, legalábbis sokkal kisebb százalékban, mint eddig, és ezért megbénítják Budapest közlekedését. De komolyan, mintha a postások az email betiltását követelnék.

Annyira akartam élni egy kis szociális életet, embereket magam köré, kultúrát, zenét, egy pohár bort, Pillát, erre itthon possadhatok megint a melegítőmben meg a kapucnis pulcsimban, kisuvickolom a lakást, kilakkozom a körmöm, írok, olvasok, ami oké, csak nem erre vágyom. Úgy utálom a telet, fúúúj. 

2016. január 18., hétfő

Weekend recap

Szombaton munka után már csak bevásárolni volt kedvem, meg otthon semmit tenni. Vasárnap reggel pedig megint jelzett a telefon, hogy kelni kell, Phoebe-vel volt randim az edzőteremben. Futottunk 20 percet, majd gyúrtunk, közben megbeszéltük, amit meg kellett, meg azt is, hogy mindketten ki vagyunk akadva, hogy 2 hét kihagyás után kvázi teljesen eltűnnek az augusztus óta összeszedett izmaink, és szinte nulláról kezdhetjük az edzést. Azt mondta, hogy ő úgy gondolta, hogy lefogy, kigyúrja magát, aztán onnantól fogva úgy fog kinézni, nem? Most komolyan, életünk végéig kétnaponta edzeni kell járni:)? A vizslás fiú azt mondta, hogy ne izguljunk, az izmok nem tűnnek el, csak nem tónusosak, mert nincsenek használatban... De hát igen, életünk végéig edzeni kell járni, és mostantól örökké lesz izomlázunk. 

Délután sütöttem brownie-t, mert nagyon volt kedvem, és már a karácsonyi szünetben megvettem hozzá a csokit, tettem bele fagyasztott málnát és szedret is, meg csináltam hozzá friss tejszínhabot. Az a csoki illat az egész lakásban, ahh. A bátyámék, mintha megérezték volna, akkor toppantak be, mikor kivettem a sütőből, aztán míg ették, folyamatosan ájuldozott mindenki, hogy milyen finom - no persze, úgy raktam eléjük, hogy még forró volt, a belseje még kicsit folyós, benne a meleg málna szemek, hozzá a frissen felvert házi tejszínhab. Én csak épp megkóstoltam, igyekszem szigorú lenni magammal, de nem volt baj. Az jutott eszembe, hogy amikor szétmentünk az exférjemmel és hazaköltöztem, az egyik nagy szomorúságom az volt, hogy nekem nincsen kinek főznöm, emlékszem, sokat sírtam emiatt is (meg minden miatt). Azóta ez a problémám megoldódott, van nekem családom, meg főzök én magamnak is, nem csinálok ebből gondot. És azóta semmi miatt nem sírok. 

Este pedig ólmos fáradtság lett úrrá rajtam, kikapcsoltam a tv-t meg az egyéb kütyüket, lezuhanyoztam, kikészítettem a ruháimat reggelre (ezt csak extrém esetekben csinálom), bebújtam az ágyamba, ránéztem az órámra - és még nem volt 8 óra sem. Pont írt a vizslás fiú, beteg, otthon szenved, trécseltünk vagy fél 9-ig, majd lekapcsoltam a villanyt, és aludtam reggel 6-ig, majdnem 10 órát. Nekem nem elég másfél nap hétvége.  

Ma meg, hiába aludtam ki magam, egész nap olyan ingerült voltam, hogy úúúúristen. Úgy terveztem, hogy ez egy szuper hét lesz, de most egy kicsit elkezdtem gyanakodni. 

2016. január 16., szombat

Love story

Mentem valamelyik nap a végzős osztályhoz, akik kikészítik a kollégáimat, akiknél a vizsgatanításomat csináltam, akik mondták előtte, hogy tanárnő, don't fos, és akik édes cukik voltak a vizsgaóráimon. Péntek, 5. óra, hát gondolhatjátok. Ahogy odaértem, néhányan kint ültek a terem előtt, én meg kérdeztem, hogy mizu, gengszterek, és az egyik fiú szó nélkül odanyújtotta nekem az ökölbeszorított kezét, én meg odaütöttem ugyanúgy az enyémet, és pacsiztunk. Aztán betereltem őket a terembe, és gyakoroltuk az érettségis témaköröket. Péntek 5. órában, sima ügy. Én ilyenkor odavagyok, hogy ez mennyire jó.

A Cool-on volt az előbb egy német film, Fák jú tanár úr, párszor belefutottam már az ncore-on, de annyira gagyinak tűnt, hogy eszembe sem jutott megnézni, de most így háttérzajnak, gondoltam, elmegy. Aztán annyira rákattantam, mert hát a történet: fiatal, inkompetens tanárok, égetnivaló középiskolások, aztán persze totál egymásra éreznek, meg van szerelmi szál is ofkorsz, a főszereplő srác pedig olyan helyes, hogy konkrétan hangosan olvadoztam itt a tv előtt, hogy aaaaaaaaaaaaaaaaaa (vigyázat, a nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek). És esküszöm, pont ezt érzem én is a tanítással kapcsolatban, annyira próbált róla lebeszélni mindenki, és az elején egyszerűen lehetetlennek tűnt, most meg megyek a folyosón, még azok is kokettálnak velem, akiket nem is tanítok, és úgy érzem magam, mint egy fontos gyógyszer feltalálójának és egy rocksztárnak a keveréke. Tele van a szívem szerelemmel a kölkök és a munkám iránt. És most újra akarok minden tanítással kapcsolatos filmet nézni, mert hát úgy, hogy én is ezt csinálom, teljesen más. 

a példaképem

things i like

  • tulipánok
Annyira más hangulatú lett a lakás. A két csokorból hármat kötöttem, és így tavasz van, bármerre nézek. 





  • kitűzők
Rengeteg van belőle, egy nagy doboz tele van velük. Sokat hordok zakón, kabáton. Ajándékba is szoktam kapni, de ha látok valami nagyon különlegeset, nem szoktam otthagyni. Ezek itt csak a jelenlegi kedvencek, a macskásat Pillától kaptam, a matrjoskás ma volt rajtam épp. A gésha nem kitűző, hanem egy zsebtükör. 




  • gyümölcstál
Már régen kiszúrtam a teszkóban a színes tésztaszűrőket, hogy milyen jól funkcionálnának gyümölcstálként. Ma arra jártam szójatejért, és 1400 ft-ba kerültek, volt mindenféle színű, én a lilát (vagy milyen színű ez) nem bírtam otthagyni. 




  • tej helyett
Nem hiányzik a tej egyáltalán, halálosan boldog vagyok a szója-, rizs-, meg mindenféle egyéb gabonából készült tejpótlékokkal. Laktózmentes tejfölt mindig tartok itthon, mert azt imádom, a lidl-ben kapható és nagyon finom. Joghurtot viszont nem eszem, az azért néha hiányzik a sulis szendvicseim mellé, na és hát a túró rudiról is teljesen lemondtam, a boltokban nem is merek arrafelé nézni, elég nagy a kísértés. Amikor külföldön laktunk, ott sok laktózmentes cucc volt, és ma meg kellett állapítanom, hogy itthon is egész komoly választék van mindenből, és nem is olyan iszonyúan drágák - na meg tudok értük fizetni játékpénzzel. Így próbaképp vettem szójajoghurtot meg laktózmentes rudit, annyira jó már a tudat is, hogy van joghurt meg rudi a hűtőmben, na és már most nagyon várom a sulis tízóraikat. 


  • aqua licious
Még az egyetemen jöttem rá, hogy a rossz közérzetemnek vagy a fáradtságomnak néha egyszerűen az az oka, hogy nem iszom eleget. Azóta igyekszem nagyon sok vizet inni, néhány éve nem ásványvizet, hanem sima csapvizet, itt nálunk nagyon finom. Üres palackot szoktam megtölteni, és mindig cipelem magammal, bárhova megyek, aztán ha fogyóban van, bárhol meg tudom tölteni. A múltkor a vizslás fiúval az egyik design karácsonyi vásárban vettem magamnak egy vizespalackot, amit már régebben kinéztem magamnak, fél liter víz fér bele, könnyű, praktikus, és picire összecsavarható, ha kifogy. Nagyon bejön, maximálisan kihasználom.

2016. január 15., péntek

Walking in a winter zombieland

Az a baj ezzel a várossal, hogy olyan, mint az amerikai alvóvárosok, semmi nem történik, nincsenek programok, az emberek nem járnak sehova. Túl közel van Budapesthez. Persze jó is, hogy 25 perc alatt belváros, de közben meg este 8-kor eltekertem erre a helyre, és olyan üresek voltak az utcák, mint a Walking Dead-ben, csak itt hál'istennek nincsenek zombik, na még az lenne szép. Azért voltunk jópáran  helyen, a tulaj nagyon lelkes, jó lenne, ha gyakrabban lenne valami megmozdulás. Megittam vagy 6 csésze gyümölcsteát, nem akartam ennyit, de mindenki meg akart hívni, nem mondhatja a szervezetem, hogy nem hidratálom. 

Aztán egy ponton óriási pelyhekben elkezdett hullani a hó, persze nem maradt meg, de azért gyönyörű volt, kiálltunk a hely elé, a srácok cigiztek és néztük. A többiek kicsit aggódtak értem, mert a vékonykerekű versenybicajommal voltam, de mondtam, hogy tudok vigyázni magamra. Éjfél után kerültem ágyba, és nagyon kellett volna egy kis beauty sleep, mert ma lesz az egyik osztály tablófotózása, na, vajon tudtam-e aludni. Nem nagyon. Remélem van photoshopjuk. Mondjuk a biztonság kedvéért használtam a Body Shop Instablur krémjét, ismeritek? Tökéletesíti a bőrt, tényleg olyan kicsit, mintha a fénykép szerkesztésekor levennéd az élességet a bőrödről, csak ez IRL történik, durva - és így szebb, hibátlanabb lesz a bőröd, smink alá, vagy önmagában is működik. Ilyen csodák vannak. 

Amúgy igen, nincsen időm írni, megint pörgés van, edzés, futás, suli, magánórák, kutya, család, programok, ilyenek. Ma délután aludni fogok, meg el kéne menni edzeni, és mondanám, hogy tgif, juhéjj, itt a hétvége, de holnap felvételik lesznek a középiskolákban, felügyelek, kelnem kell, és egész délelőtt bent kell lennem, jaaaaj. 

Zene

Tegnap este egy koncerten voltam, meg akartam nézni egy zongorista fiút, akivel szeretnék együtt dolgozni - illetve többen ajánlották nekem, én sosem hallottam még játszani. Sajnos nagyon nem tetszett, amit hallottam, persze biztosan tud ő mást is, de szkeptikus vagyok. Megint egyedül mentem, persze tudtam, hogy lesznek ismerősök. Tényleg voltak, nagyon jól éreztem magam, tök véletlenül beszélgettem egy fiúval, akivel együtt támasztottuk a pultot, és akiről kiderült (rémlett is róla), hogy dobos, beszélgettünk, és ajánlkozott, hogy nagyon szívesen jönne. Utólag a többiektől azt hallottam, hogy nála jobbat nem találhatnék, alakul a dolog. Nagyon sokat beszélgettünk erről (nem csak vele), hogy hogyan, mit kellene, és az tisztán látszik, hogy nagyon határozottnak kell lennem, tudnom kell, hogy mit akarok, és semmi olyasmibe nem szabad belemennem, amiről kicsit is az az érzésem, hogy ehhh. 

Azt estét kicsit beárnyékolta, hogy van ez a dj exem/haverom, aki sajnos amellett, hogy nagyon szeretne zenélni velem, udvarolni is próbál, és szörnyen kínos helyzeteket produkál ez a dolog. Például állunk, tök komolyan beszélgetünk, hogy mit szeretnék, hogyan fogjunk neki, és akkor nekiáll simogatni a kezem. Beközli, hogy ő nem tud erre koncentrálni, mert megőrül az illatomtól. Esetleg azt, hogy ha tudnám, neki most mi jár a fejében. Mindezt úgy, hogy mások is ott állnak velünk, és néznek, hogy wtf. Egyrészt én ismerem őt, elosztom öttel, amit mond, másrészt mi ezen túl voltunk 2009-ben (jézusom, de öreg vagyok), plusz engem ez a történet egyáltalán nem érdekel, ő a haverom, és kész, plusz ha van kedvünk ehhez a projekthez együtt, akkor ezt a témát csírájában kel elfojtani, mert hülyeség, unalmas, hagyjon már ezzel. Mondtam neki, szabadkozott, majd 5 perc múlva onnan folytatta, ahol abbahagyta. Na mindegy. 

Iszonyúan álmos vagyok, jaj. Majd még mesélek. 

2016. január 13., szerda

Szevasz, tavasz

Elkeserítő, hogy már 3 kihagyott hét (no meg persze 3 hét vég nélküli zabálás) is mennyire vissza tudja vetni az ember formáját, pedig már olyan büszke voltam magamra. Nem baj, most nagyon elhatároztam magam, és remélhetőleg az izmaim emlékezni fognak a már kialakított rutinra. Tegnap este nagyon jót edzettem (csak közben nem szívesen álltam a tükör elé a szűk ruháimban), szaunáztam, és már elkezdtem szépen enni (bár tegnapelőtt még majonézes-sonkás szendvicseket vacsoráztam). Sütöttem kacsamellet mára-holnapra, van a hűtőmben egy csomó salinak-való, valamint vettem bérletet a terembe, pedagógus igazolvánnyal a havi korlátlan bérlet 7000ft volt, és elfogadták az Erzsikéket, aminek nagyon örültem. Most már csak járni kell 2 naponta. Már most jobban érzem magam, a mozgástól is, meg a gondolattól, hogy újra formába lendülök. 

Reggel korán elkészültem, elvittem kicsit a kutyát csatangolni, aztán bejöttem, és ezt látom a tanári ablakából, tiszta erőből süt a nap azóta is: 
 
az ott szemben a Pilis

Tudom, hogy még csak most jön a sarki hideg, de nekem nagyon-nagyon tavaszi hangulatom lett, és arra gondoltam, hogy 

  • most már minden nap egyre világosabb lesz
  • mindig lesz tulipán a konyhaasztalomon
  • hamarosan lesz kedvem piacra járni a nénikhez a lidl helyett
  • és lesz majd nemsokára eper
  • meg spárga!
  • és lesz majd nárcisz meg jácint a kertben, mondjuk sosem tudom, melyik melyik 
  • edzés helyett délutánonként majd mehetek tekerni a Dunakanyarba, és hétről hétre zöldebb és illatosabb lesz minden
  • nem kell eszkimónak öltöznöm (mondjuk én idén még nem fáztam, pedig nem szoktam sok rétegbe bugyolálni magam, I prefer pretty to practical).
 Várlak, tavasz. 


ma egyébként kutyával vagyok

2016. január 11., hétfő

It's raining cats and dogs, let's stay in and do nothing

Úgy tűnik, munka szempontjából folytatódik a flow. Mindenki örült, hogy megjöttem, főleg a kölykök, unalmas persze, ha sok órán kell lábat lógatniuk. Ma valahogy extrán sokan megicsértek, hogy csinos vagyok, meg elmentem valamelyik nap barnulni is kicsit, és nem úgy nézek ki, mint aki egy hetes betegszabadságról jön, hanem inkább valami szanatóriumból - tényleg nagyok kipihent vagyok, és látszik is rajtam. Nagyon jól érzem magam a suliban, annyira, hogy 8 órám volt, és utána még bent maradtam kicsit készülni, fénymásolni, intézkedni meg beszélgetni, pedig normál esetben ilyenkor egy percet sem vagyok hajlandó az órák után bent tölteni, 8 óra (illetve csak 7, de az egyhuzamban) az botrány. Ja és a torkommal semmi gáz, bírja a strapát, gondolom, izgultatok.

Ráadásul olyan jó, hogy semmi dolgom (a hétfői diákjaim csak a jövő héten kezdik az évet), semmi, amire készülni kéne, vagy izgulni miatta, munka után amihez kedvem van, azt csinálhatom. Így szereztem kaját, meg két csokor tulipánt (alig vártam, hogy megjelenjenek az első csokrok), hazajöttem, kivittem a kutyát a zuhogó esőben, megetettem őt is meg a macskát is, majd gondoltam, elmegyek edzeni meg szaunázni, csak még beültem anyuékhoz trécselni kicsit, Panni is ott volt, befontam a haját speckó fonással körbe (majd legközelebb lefotózom, egyre jobban megy), amikor mesét néz (most épp Dórát, az agyatlan kislányt), akkor bármit lehet vele csinálni, nagyon czuki. Mondom nekik, na jó, én megyek edzésre, erre azt mondja anyukám, zuhog az eső, ilyen időben magunkra kell csukni az ajtót a meleg lakásban, maradj itthon. Nem kellett kétszer mondania, meg hát én szót fogadok anyukámnak, mert imádom őt.  

Úgyhogy otthagytam őket Dórával, itthon kitakarítottam kicsit (valaki körbesétált a nagy, vizes-sáros mancsaival, rejtély, ki lehetett), jógáztam egy órát (ashtanga 1. sorozat <3), csináltam vacsit, bevettem magam a kanapéra semmit tenni, majd megdöbbenve tapasztaltam, hogy 10 óra van, nem értem, hogy történt. 

2016. január 10., vasárnap

Someone new

Nem gyógyultam meg. A torkom már nem fáj, de még mindig nagyon rekedt vagyok. Az orvos azt mondta, hogy nem ír antibiotikumot, mert az a vírus ellen nem segít, sokkal szebb a torkom, mint kedden, ne türelmetlenkedjek, jó az út, meg fogok gyógyulni. Egy ilyen vírusos torokgyulladás 10-14 nap, ki kell várni a végét, nem nagyon lehet meggyorsítani, kivéve azokkal a dolgokkal, amiket már amúgy is csinálok. 

Holnaptól dolgoznom kell, majd igyekszem kímélni a hangom, de nem vagyok különösebben kétségbeesve. A doki szerint még csak MOST lesz járvány, és nincs garancia, hogy nem kapom el megint, úgyhogy kényszeresen fogok kezet mosni, meg lehet, hogy kellene nekem egy orvosi maszk. Jó, az azért nem. Várom már a holnapot, jó lesz újra emberek közt lenni meg aktivizálni magam. Szeretnék már edzeni is járni, különösen, mivel anyukám tegnap sütött francia krémest (mert megint kifejtettem neki, hogy én azokat a sütiket szeretem, amiknek alig van tésztája), basszus, iszonyú finom. Remélem, azért van olyan ruhám, ami feljön rám holnap, a mérlegre nem nagyon merek ráállni.  

Ma reggel leszedtem a karácsonyfám, idén nagyon szerettem, pedig karácsony után már hányingerem szokott lenni tőle, de most jó volt, hogy ontotta magából a szép fényt meg a hangulatot, mikor sokat voltam itthon. Kicsit üres lett a nappali, de majd rendezgetem, most dilemmázom, hogyan legyen, visszahozzam-e ide a nagy tükröt, vagy rakjak képeket a falra. Szeretném EZT a szőnyeget, amiről már írtam, az Ikeából, vagy EZT, de most spórolás van, meg sürgősebb lenne függönyt vennem, de igyekszem visszafogni magam.

Most ez a legkedvencebb számom egyébként (küldöm mindenkinek, akit szeretek), zseniális, és a videóban Margaery a Game of Thrones-ból a főszereplő. Csak épp nem hallgathatom, pedig szeretném, repeat-en, de akkor én tuti fix, hogy énekelek, és azt most nekem nem szabad.

2016. január 9., szombat

You smell nice

Én vagyok a lány, aki parfümillatot húz maga után. Van, aki azt mondja, hogy nekem mindig finom illatom van, de a bátyám szerint nemes egyszerűséggel parfümbuzi vagyok. Egy illat van, amit régen, és folyamatosan használok (Cacharel - Amor Amor), és mellé szoktam venni néhány kedvencet, hogy tudjam váltogatni (Hermés - Un jardin sur le toit / Clinique - Happy / Chloé - See / Kenzo - L'eau). Mivel liter számra locsolom magamra a parfümöt, ezért jó nagy  kiszerelést szoktam venni, mert az éri meg a legjobban, és hát igen, azt cipelem magammal. A Cacharelből pont ezért szoktam vásárolni egy kicsi, 30 milis üveggel is, és azt dobom be a táskámba. 

Mostantól viszont nem kell, mert karácsonyra az egyik barátnőmtől♥ egy csodás ajándékot kaptam. 


Egy pici üveget, amibe át tudom pumpálni a parfümöt a nagy üvegből, és azt tudom magammal vinni, ha Budapestre, vagy bulizni, vagy akárhova megyek, és úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban szükségem lehet egy kis plusz illatfelhőre. Ő az:


Úgy működik, hogy a nagy parfümről le kell szedni a kupakot, ott van egy kicsi pöcök, azt be tudom szúrni a kicsi üveg aljába, pumpálni kell, és így átkerül a parfüm a kicsi üvegcsébe. És olyan kicsi, hogy a markomban elfér. Jó, nem?


Egyébként Travalo a neve, és elképzelhető, hogy eddig szatyorban éltem, mert tele van vele az internet, és mindenki odavan érte. 

Úgy működik, hogy

1. a saját parfümös üvegeden a fújókát le lehet szedni (és vissza is lehet rakni majd), és alatta van minden parfümös üvegen egy kis műanyag pöcök, voilá: 


2. A Travalo alján van egy kis cucc, egy műanyagból/gumiból kialakított lyuk, ami tökéletesen zár, ám bele fog majd menni az előbb látott kis pöcök: 


3. Szóval igen, a kis pöcköt határozottan belenyomjuk a Travalo alján lévő lyukba (rossz, aki rosszra gondol):


4. Miután egyesültek, pumpálunk néhányat, vagyis nyomkodjuk a kis üveg fenekét a nagyobb üveg tetején lévő pöcökbe, így gyorsan (5-8 pumpálás) megtelik a kicsi üvegcse. És kééész az utazó parfüm. Nem tud/akar/fog egy csepp sem mellé menni. 


Más kérdés?:)

2016. január 7., csütörtök

Comfort zone

Most, hogy kitárgyaltuk a magas irodalmat, Dosztojevszkijt, Kemény Zsófit és A szürke ötven árnyalatát, valamint kinevettük a szingliadót, azt hiszem, visszatérhetek a komfortzónámba, a körömlakkok és a saláták világába. Egyébként végül nem a Nyári Krisztián-féle történeteket kezdtem el olvasni, mert kiderült, hogy nálam a 2. kötet van, azzal meg nem kezdhetek, hanem a Molly által ajánlott A párizsi feleséget, mert Hemingwayt, a korát és a világát nagyon szeretem, és mintha már Zsofff is említette volna egyszer (ugye?). És eddig nagyon tetszik.

Ma elkezdtem rohamosan jobban lenni, mondjuk még mindig fáj a torkom és Amy Winehouse-os a hangom, de szinte óráról órára egyre jobb. Nagyon nagyot dilemmáztam rajta, hogy holnap bemegyek és megtartom az óráimat valahogy, úgy, hogy közben vigyázok a hangomra, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg mindenkinek jobb, ha még egy napot valahogy megoldanak nélkülem, és hétfőn egy 100%-os Milonka tanárnőt kapnak vissza, mint ha visszaesnék. Már nagyon unom az itthonlétet, meg hogy minden a torkom körül forog, a kálciumot, a tablettákat, a reszelt gyömbért, a teákat, a mézet, szeretnék már meggyógyulni nagyon. Ma reggel már annyira elegem volt a melegítős nihilből, hogy reggel hajat mostam, farmert, pulóvert húztam, picit sminkeltem, tiszta, öblítőillatú sálat kanyarítottam a nyakamba, pedig tudtam, hogy továbbra is egész nap itthon leszek, és nem jön senki, de annyira akartam már, hogy újra emberi formám legyen. Ja, és kitakarítottam. 

Ja igen. Hetek óta nem válaszolok egyetlen üzenetre sem a társkeresőkön (kettőről van szó), már bűntudatom volt minden érkező levélnél, úgyhogy ma reggel vettem egy mély lélegzetet, és mindkettőről töröltem magam. Micsoda megkönnyebbülés! Azt hiszem, már jó ideje nem hiszek a dologban, legalábbis elvesztettem a lelkesedésemet, csak púp volt a hátamon az egész, hogy már megint nézegetni kell, hogy ki írt, úgy meg... Minek? Mondjuk így nem tudom hogyan találok rá életem szerelmére, de hát majd rám talál ő, nem? A piacon, vagy az edzőteremben, vagy valamelyik koncerten vagy táncos mulatságban. Én ezen nem vagyok hajlandó tovább görcsölni.

Holnap főzni fogok, csirke ragut sok-sok gyökérzöldséggel, valahogy így, de tudjuk, hogy én hajlamos vagyok nagyon-nagyon nagyvonalúan követni a recepteket, úgyhogy nem lesz benne krumpli, csak sütőtök, édesburgonya, fehérrépa és répa, no meg sok újhagyma és fokhagyma. Hogy mit csinálok a hétvégén, azt még nem tudom, de még elég erősen gyógyulnom kellene, no meg minél kevesebbet beszélnem. 


Fotó innen