15.

Szombaton már nem is tudom, mit csináltunk, de úgy emlékszem, pihentünk sokat végre. Ja igen, ebéd után aludtunk egy órát. Csináltam hortobágyi húsos palacsintát, amit valamelyik nap nagyon megkívántam, nekem az egyik kedvenc ételem. Pepecselős, de amúgy nem bonyi egyáltalán. Az a titka, hogy nagyon sok szaftot kell hozzá csinálni, de tényleg, bármennyi elfogy. Én most csirkemellből csinátam, mert volt lefagyasztva, és úgy kell megcsinálni kb mint a paprikás csirkét, sok-sok hagymával, paprikával, paradicsommal, és legalább annyi vizet kell rá önteni, hogy elfedje a husit, de inkább többet. Ha kész, kiveszed a husit és apró darabokra vágod, én azt már nem rakom vissza. Leturmixolod a szószt és behabarod tejföllel. Végül betöltöd a palacsinta-batyukat, a husira menjen szaft is, a batyuk tetejére is, rá sajt, és még be kell tolni a sütőbe kb fél órára - ezt a legtöbb recept nem írja, de ettől lesz igazán finom.  A tálaláskor is meg kell locsolni a szafttal, és persze mehet rá tejföl is. A szomszéd néninek is jutott belőle ma is, tegnap is.

Tegnap Barni anyukája ebédelt itt nálunk, ma pedig az öccséék voltak itt, délelőtt sétáltunk a kastély parkban, majd eljöttünk ebédelni hozzánk. Nem mindig vagyok tőle boldog, hogy szakácsnőt kell játszanom amikor vendégeink vannak, ezért szeretek valami nagyon egyszerűt csinálni, amit csak be kell tolni a sütőbe, de most például ezt nagyon élveztem. A sógornőmmel ittunk egy pohár bort is, a gyerekek cukin eljátszottak, jókat dumáltunk és nagyon ízlett mindenkinek a hortobágyi. 

Délután pedig elővettük a Carcassone-t, ami kapcsolatunk legelejétől az kedvenc társasunk, de az utóbbi időben nem sokat játszottunk, mert napközben nem tudunk Dani mellett, este meg már hullák vagyunk. De ma megtanítottuk Danit a basic verzióra és végig is játszottuk, őrület, hogy már ilyeneket lehet vele. Ja, meg csináltunk ilyen vasalós gyöngyös játékból karácsonyfadíszeket. 

Nagyon jó volt a hétvége, kár, hogy vége. Lehetne mindig 3 napos. 

14.

Tegnap Dani kicsit taknyos volt reggel és láttam a fején, a vörös szemein, hogy hulla fáradt. Mivel eddig ebben az évben két napot hiányzott és a pénteki napjuk olyan, hogy két rajz, tesi, énekóra stb, mondtam neki, hogy szerintem maradj ma itthon. Nekem ilyesmit Anyu soha nem engedett, kb halálomon kellett lennem, hogy ne kelljen suliba mennem, és olyankor is nagyon rosszul éreztem magam, mintha valami rosszat tennék, hogy suli helyett otthon betegeskedem. Szerintem Daninak nagyon jót tett, hogy tudott pihenni, én közben tanítottam mellette. Tavaly karácsonyra kapott tőlem egy terápiás függőhintát, amit a lépcsőre függesztettünk fel, és eddig is szerette, de mostanában rengeteget hintázik benne, szerintem teljesen kikapcsolja. 

Később átmentünk Barni anyukájához, nála ebédeltünk, Dani kérte, hogy kicsit maradhasson. Barnival bementünk a városba, nagyon régen nem voltunk már kettesben. Engem nagyon megviselt ez az időszak ilyen szempontból, hogy ő szinte eltűnt az életünkből és én teljesen háttérbe szorultam, nem találkoztam senkivel, nem nagyon mentem sehova, így aztán most úgy érzem, hogy mindenhova mennünk kéne, és talán valami kompenzációt várok, de ő még mindig hulla fáradt és legszívesebben feküdne otthon a kanapén. Na de elvitt és megnéztük a Tomcsányi showroomot a Király utcában, ami szerintem legalább egy éve megvan, és én még nem láttam. Ebben a boltban már nem kell előre időpontot kérni, hanem be lehet sétálni az utcáról és mindent meg lehet nézni-próbálni, és közben műhely is, ott készülnek a csodás ruhák. Érdemes kinézni, ha nagyon tetszik valami, feliratkozni a hírlevelükre, és akkor rendelni, amikor van 20-30% engedmény, pl, Dóri szülinapján. Most kint van már az őszi-téli kollekció, és tudom, hogy nem szabad tőlük látatlanban rendelni, el kell menni és fel kell próbálni a cuccokat. Egy csomó darab nagyon tetszett, van pl. porszívós, rózsaszín dunyha-kabát, ami nagyon vicces, porszívós pulcsik és ruhák, meg egy csomó színes rövid kabát, amik álomszépek. Én legszívesebben mindig ilyen feltűnő ruhákban járkálnék, de sajnos nincsen elásva 6 milliárdom a kertben.  

Utána átmentünk a Chez Dodoba és ettem macaront, Barni meg egy puncsfánkot, meg ittam egy kávét. 

Én még jöttem-mentem volna, de hazamentünk és megnéztünk egy filmet, A meghívást. Kicsit olyan, mint egy színdarab, mindössze négy szereplő van és egy lakásban játszódik végig, nagyon tetszett. Utána Barni hazahozta Danit, hoztak nekem Mikulás virágot, én meg bevetettem a kovászomat és sütöttem pizzát. Jó későn feküdtünk le mindhárman, 10 körül, és mindenki nyugtalanul aludt. 

13.

 Not today. 

12.

Múltkor a blogger lányokkal a Parázsban vacsoráztunk, és mivel mindenkinek volt mostanában szülinapja, vittem nekik ajándékot. Előző nap voltam a Makers' Marketen a TF aulájában, a barátnőmet mentem támogatni, akinek nagy műtétje volt szeptemberben, ami miatt eléggé megváltozott az arca, és most először állt azóta közönség elé a csodás portékáival. Segítettem neki kipakolni meg kitalálni, mi hogy legyen, ittunk egy kávét, elszívtunk egy cigit (én kb fél éve először, de nagyon jól esett), dumáltunk. A végén mentem egy kört a csodaszép cuccok között, valami apróságot kerestem a lányoknak. És meg is találtam: libás ékszertartót kaptak. Meg én is. Hát nem csodaszép? 

Ennek a mirumiru üvegnyakláncnak pedig új gazdát keresek, mert nekem több hasonlóm van és ezt nem hordom. Esetleg valaki nem vágyik rá? A lánc 24cm(x2) hosszú, 20e forint.

11.

Ma délelőtt voltak óráim, ebéd után mentem Daniért. Nem voltam ma olyan jól, pms-em is van, meg valahogy nagyon fáztam egész nap. Ma volt Márton napi lámpás felvonulás az ovi szervezésében, Dani nagyon szeretett volna menni, egész délután azt kérdezgette, mennyi idő van még az indulásig. A világ összes ruháját felvettük, ilyen síszerkó-eszkimó kombináció volt kb mindkettőnkön. Ennek köszönhetően fél óra múlva rólam egész konkrétan ömlött a víz, és közben az eső is esett, szóval nem éreztem magam valami komfortosan. Szerencsére Danit az időjárásnak megfelelőbben sikerült felöltöztetni. Az eső miatt a sétát rövidre fogták, aztán a templom téren volt tea meg zsíroskenyér a gyerekeknek (dolgok, amik nem érdeklik Danit). Nagyon örült a régi társaságnak, én is jót beszélgettem a régi anyukákkal. Meglepő volt nekem, hogy a mostani osztálytársai, akik közül sokan szintén ott voltak, már érdekesebbek számára. Kivéve persze Lulu, mert Lulu örök és megismételhetetlen, most is velük sétálva fejeztük be az estét. 

Itthon lezuhanyoztunk, vacsiztunk, és kicsi Tintin után Dani 8-kor már aludt is. Én tök jókedvűen, mert ugye Barni hajnalban hazajön és vége az őrületnek, holnap jön a takarítónő és szép tiszta lesz a lakás, azt tervezzük, hogy míg itt van, elmegyünk valamelyik fürdőbe - na szóval jókedvűen elindultam lefelé, hogy összepakoljak a takarítás előtt, és basszus megcsúszott a papucsom és leestem a lépcsőn. A bal felkarom zúztam le, meg a bal lábfejem-nagylábujjam talán visszahajlott, vagy csak megütöttem, nem emlékszem, de kb 10 percig csak ültem a földön és nem bírtam felállni, vagy megnézni, hogy mim fáj. Végül elsántikáltam vízért, meg ellenőrizni a bejárati ajtót, hogy bezártam-e, majd felsántikáltam a hálónkba. Befeküdtem az ágyba, és ahogy ellazítottam a lábam, olyan elviselhetetlen fájdalmat kezdtem érezni, hogy hangosan jajongtam, és mellé elkezdtem iszonyúan fázni és úgy vacogni, hogy kocogott a fogam (22fok van nálunk). Ez kb negyed órán keresztül tartott, majd szépen lassan megnyugodtam és elmúlt a remegés és a fájdalom is, sőt, mozgatni is tudom és úgy is ok. A karom duzzadt és fáj, de azt érzem, hogy csak felszíni sérülés. 

Mennyire tipikus, hogy mikor vége egy nehéz időszaknak és holnaptól sokkal könnyebb lenne minden, leesem a lépcsőn? 

imakeartnotsense

10.

Fú, ma nagyon undorító idő volt. Daninak már harmadik éve veszünk a Decathlonban olyan gumicsizmát, ami bélelt. Ez annyira jó cucc, végre nyugodt vagyok, hogy nem ázik át a cipője és tutira nem fázik. Nekem amúgy nincs is igazán vízálló cipőm, én is bírnék egy jó bundás gumicsizmát. De majd a Martensemet előveszem, az is nagyon jó így őszre, meg az legalább szép is. 

Reggel Barni vitte Danit suliba, ami miatt mindketten nagyon boldogok voltak. Utána itthon volt még egy picit, csináltam neki reggelit meg szendvicset, hogy elvigye, de aztán kezdődtek az óráim ő meg indult. Nagyon várjuk, hogy befejezze a melót, és tényleg, már csak másfél nap és vége. Ráadásul pont most így a végére éjszakánként kell dolgoznia, ami azért nagyon nehéz, mert elmegy dél körül, reggel 4-ig dolgoznak több helyszínen nagyon intenzíven, és aztán napközben sem tud pihenni, mert olyan poziban van, hogy egyfolytában csörög a telefonja és muszáj felvennie. És akkor pár óra múlva megy és megint reggelig ott vannak. El fog telni pár nap szerintem, mire ki tudja pihenni magát és visszaáll a szervezete a normál bioritmusra. 

Ma beszéltem Apuval, aki mondta, hogy Anya ma nem volt jól. Azonnal levert a víz, hogy mi a baj, de végül kiderült, hogy valószínűleg elrontotta a gyomrát valamivel, hányt, és azóta jól van megint. Utána Anyuval is beszéltem majdnem fél órát, vidám volt, mi imádunk mindenről beszélgetni, nagyon hiányzik. El akarom őket hívni hozzánk pár napra a jövő hétre, Apu bármikor szívesen jön, de Anyut nagyon nehéz elcsábítani otthonról. 

Voltunk ma Danival a szomszéd néninél, volt múlt héten Párizsban és tudtam, hogy hozott valami apróságot Daninak: egy képeslapot az Eiffel toronnyal, amit Dani nagyon szeret. 

A nap fénypontja az volt, hogy este beleültem kicsit a kádba és utána kilakkoztam a körmeimet a kezemen és a lábaimon is. 

Mai nagyon izgi híreinket hallottátok. 

9.

Na ma van az a nap, amikor se kedvem, se témám nincsen blogolni, meg a hangulatom sem az igazi. 

• Eldöntöttem, hogy nem megyünk Bécsbe most Jungle-re. Tényleg remélem, hogy jönnek majd valamikor Magyarországra. 
• Vettem speciális mosószert Dani kabátjához (köszi, m. gray az ötletet), amit tavaly tönkretettem, és három teniszlabda társaságában újra mostam. Már most is sokkal jobbnak tűnik, de szerintem reggelre fog teljesen megszáradni, kíváncsi vagyok. Tudom, hogy már tavaly is javasolta valaki itt a teniszlabdákat (köszi!), de nálam ilyen lassan őrölnek a kerekek. Amúgy vettünk neki egy ugyanolyan kabátot végül eggyel nagyobb méretben, és minden szülő megdicséri, merthogy térdig ér és egyszerűen látszik rajta, hogy szuperjó meleg. 
• Nagyon nyomaszt, hogy hétvégén együtt voltunk Dani egyik kis haverjával és eldöntöttem, illetve Barnival eldöntöttük, hogy nem szeretnénk, ha Dani tovább barátkozna ezzel a kisfiúval. Ő ADHD-s, és valami miatt a veszélyes ingerek éltetik, értsd: dobjuk le egy kővel a darázsfészket/irányítsuk be a bokorba és neki a falnak az elektromos kisautót, amiben egy gyerek (Dani) ül/dobáljuk a játékokat a játszótéren/szurkáljuk a kutyát egy bottal/dobjuk fel más gyerekek játékát olyan helyre, ahol senki nem éri el/fogjuk meg a villanypásztort és bíztassunk erre más gyerekeket is (Danit)/hívjuk ide a hatalmas, mérges kutyát, akitől anyukám és a saját kutyánk is retteg. Még kb 10 ilyet fel tudok sorolni, és ezeknek mind tanúja is voltam (pedig én olyan sok időt nem töltök vele, szóval gondolhatjátok), sőt, az anyukája is ott volt. Az utolsó csepp az volt, hogy cipelt egy hatalmas (kb 2 méteres) karót, és az anyukája rászólt, hogy hagyja ott, mert valakit megszúr vele ahogy hadonászik, és idegességében felénk dobta kb mint egy gerelyt, és engem vállon talált, isteni szerencse, hogy nem mondjuk szemen. Nem direkt csinálta, de hát na. Nem azért mesélem, hogy diagnosztizáljuk őt, és tudom azt is, hogy ez a kisfiú tökre el van kényeztetve, és soha nincsen semminek következménye és nem fogják elég szigorúan. Tudom, hogy az anyukája küzd vele, és sajnálom is őket, saját elmondásuk szerint is tisztában vannak az egésszel, szakember mondta nekik, hogy ők a hibásak, mert az első pillanattól kezdve le kellett volna fektetni a határokat. De ez az egész nem az én dolgom, az én dolgom csak az, hogy biztonságban tudjam Danit, és ez azzal jár, hogy ők ne lehessenek kettesben, illetve leginkább sehogy ne legyenek együtt. A dilemmám csak az, hogy ezt elmondjam-e az anyukának, vagy csak szépen csendben maradozzunk el. Dani egyébként nagyon szeret együtt lenni ezzel a kissráccal, mert neki (jó értelemben) teljesen a komfortzónáján kívül van minden, amit csinálnak, és nagyon izgi az egész, bár szerencsére tud nemet mondani neki. Meg hát építenek faágakból bunkert, bújócskáznak, locsolnak stb, szóval nem kizárólag ez az őrület van, de ő is tisztán látja, hogy sokszor próbálja meg őt tilos dolgokra rávenni (és közben mondogatja, hogy nem lesz baj, Dani, nem lesz baj!). 
• Na majd holnap folytatom, szerintem nekem ma már itt nem terem babér. 

8.

Dani születésnapi buliban van. Elvittük, hazajöttünk, majd vad pakolászásba, mosogatógép-kipakolásba és ruhateregetésbe fogtunk. Barni nekiállt előszedni a téli cipőit. Egy ponton mondtam neki, hogy nem vagyunk normálisak, hogy van 3 óra szabadidőnk és ilyesmivel foglalatoskodunk ahelyett, hogy szexelnénk (ez az ő ötlete volt) vagy összebújnánk a kanapén, ennénk valami finomat és néznénk valami sorit (my fantasies). Végül mindenre találtunk időt, és lám, én még blogolni is tudok. 

Tegnap egyébként egész nap Dani programjai zajlottak, délelőtt a barijával kirándultunk, délután átjött Lulu és itt volt este 7-ig, én teljesen kiégtem addigra. Olvastam egyszer, hogy érdemes úgy csinálni a hétvégéket, hogy az egyik nap oké, legyenek gyerek progik, de a másik nap simán történjenek olyan dolgok, amiket a szülők szeretnének csinálni (vagy amit muszáj csinálniuk), és a gyerekek igazodjanak. Nyilván ez nem fekete-fehér, de amúgy mi hajlamosak vagyunk az egész hétvégét Dani köré igazítani, és nyilván ezt ő is megszokja, hogy mindig az van, amit ő szeretne. Úgyhogy ma pl mondtam neki, hogy találjon ki játékokat egyedül, vagy tőlem nyugodtan unatkozhat is, de ma hagyjon kicsit élni minket, délután úgyis bulizni megy. Végül egész jó nap volt, Barni reggeli után visszaküldtem az ágyba, hogy aludjon még és pihent délig. Ma van az egyedüli pihenőnapja, és hulla szegény. Én nagyon finomat főztem, szűzérméket vörösboros szilvamártással, narancsos párolt sárgarépával és édesburgonya-pürével. Kb 40 perc alatt kész volt és isteni volt, vittem a szomszéd néninek is egy tányérral, nagyon örült neki. Ebéd után elszaladtunk ajándékot venni a szülinaposnak, illetve a szülinaposoknak, mert a hugica is nagyon jó barátja Daninak, és neki holnap lesz a szülinapja. 

Pénteken Jungle koncert lesz Bécsben, imádom, imádom őket, Barni mondta, hogy vegyek jegyet, úgyis lesz lassan névnapom, menjünk el, ő hazavezet a koncert után. Fú, nem tudom, nagyon szeretnék, de egyetlen koncert miatt ennyit költeni-utazni... Bárcsak jönnének hozzánk is. 

Nem csináltam vaníliás kiflit, mondjuk darált mandulát sem kaptam itt a faluban (én abból szeretem), de időm sem lett volna rá. 

Imádom ezt a számot, erre főztem, Dani meg kavicsokat festett közben:

7.

Tegnap én aludtam el utoljára, Dani 8-kor, Barni 9-kor, én még kicsit olvastam és 10-kor kapcsoltam le a villanyt. Nagyon jól esett úgy felébredni szombat reggel 7-kor, hogy kialudtuk magunkat - Barni persze megint hajnalban kelt. Holnap szabadnapja van, aztán még néhány nap, és egy időre vége neki. Hiányzik a szombat reggeli piacozás (van itt Nagykovácsiban szombatonként piac, de nekem továbbra is a Komjádinál lévő MDF piac a kedvencem), de sajnálnám ilyenkor ezzel tölteni az időt, elintézem a bevásárlást a Lidl-ben hét közben. 

• Ma délelőtt kirándulni megyünk azzal a kisfiúval és az anyukájával, akik tegnap itt voltak nálunk. Délután talán elmegyünk Vácra, bár Dani reklamál, hogy túl keveset vagyunk itthon. Majd meglátjuk még. 
• Tegnap az edzőteremben annyira lefejeltem az egyik gépet, hogy csillagokat láttam. Most egy nagy, sajgó púp van a homlokomon. 
• Dani egyik kis haverja a suliból hozott neki Máltáról egy ceruzát. Annyira örült neki! Én meg annak, hogy egyre több jelét látom annak, hogy szeretik őt és megtalálta a helyét.
• A szomszéd néni visszahozta a dobozokat, amikben ételt szoktam neki adni, és kaptam mellé egy csokor virágot is. ❤️

6.

A mai nap is nagyon hosszú volt valahogy, én nem emlékszem, hogy így megviselt volna eddig a november. Pedig gyönyörű idő volt napközben, áthívtuk Dani kis barátját meg az anyukáját. Úgy volt, hogy sétálunk, de végül egy darabig nálunk voltunk, ők fent játszottak mi meg lent beszélgettünk, aztán meg a kertben távirányítós autóztak, itt volt a kutyájuk is. Nagyon szeretem ezt a lányt, annyira kedves és csupaszív. Ők kimondottan csak lakótársi viszonyban élnek a férjével, egy ideig nagyon sokat veszekedtek, aztán elengedték és már egyszerűen nem töltenek együtt időt, elválni nem akarnak a kisfiú meg a ház miatt. Van még egy ilyen pár körülöttünk, ott a srác állítólag elzárkózik a válás elől, azzal a jelszóval, hogy nekik együtt kell felnevelniük a gyerekeket, majd utána elválhatnak. Én ezt annyira nem értem és tökre sajnálom mindkettőjüket, egyszer élünk, és ahogy mindig mondom, szerintem inkább egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. 

Este mondtam Barninak, hogy levezetésképpen igyunk egy tojáslikőrt, de nem bírtuk kinyitni. Végül Barni megküzdött vele, de vissza már nem lehet zárni, így sajnos gyorsan meg kell majd innunk. 

A héten 3x voltam edzőteremben, az első nagyon szar volt, a másik kettő viszont ilyen miért nem járok minden nap, hát ez kurvajó hangulatú. 

Nem úgy tűnik, hogy életem bejegyzéseit fogom írni a blogvember kapcsán, legyünk őszinték. Tudnék miről írni, de nem találok rá időt. 

Ezt a konkrét táblácskát gyerekkoromban is mindig láttam, ahogy slattyogtunk le a Duna-partra, annyira durva, hogy még mindig ott van azon a kapun.

5.

Hajnal 4-kor itt volt a mentő az alattunk lévő házaspárnál, azt gondoltam, hogy a bácsihoz jött, ő nincs valami jó állapotban, de később kiderült, hogy a nénihez a szíve miatt. Utána már egyáltalán nem tudtam visszaaludni. Szegények, sajnos mindketten betegek, de azért cukin járnak minden nap templomba és támogatják egymást nagyon. Mindkettejüknek ez a második házassága és van egy csomó gyerekük meg unokájuk, de egyik sem közös. A bácsi amúgy pszichológusként dolgozott, de közben homofób, fideszes és borzasztó viccei vannak. Minket mondjuk nagyon szeretnek és nagyon jóban vagyunk, de mélyebb beszélgetésekbe nem szabad belemenni, mert szerintem soha többé nem beszélnénk. Ma megbeszéltük, hogy ha holnap hazaengedik a nénit, akkor elmegyek érte a Kútvölgyibe autóval, hogy ne kelljen tömegközlekednie. 

Ma elmaradt Daninak az úszás és játszózni mentünk helyette a Vérhalom térre, elvittük Barni anyukáját is. 3-tól 4-ig voltunk ott és befagyott a seggünk. Elő kell venni az aláöltözőket meg a komolyabb téli kabátokat, Dani szerencsére örökölt a nála másfél évvel idősebb barijától egy téli kezeslábast, így azt idén nem kell vennem. 

Barni holnap megint 2-kor kel, úgyhogy szerintem mindannyian ágyba bújunk most, én is hulla vagyok a 4-es ébredés miatt. 

Hétvégén hókiflit szeretnék sütni. 

Nem ez lett életem posztja, na. 

uncsi szerda akarommondani 4

Úgy tűnik, ezek a hétköznapok nem a blogolásról szólnak. Pedig most megtalálom az örömömet benne, de ha egyszer semmi nem történik, akkor semmi nem történik. Reggel itthon volt Barni, csak 10-re kellett mennie, így együtt reggeliztünk és kicsit romantikáztunk. Nagyon kevés időnk van most egymásra, így tényleg oda kell figyelni egymásra, ha van egy órácskánk kettesben, ki kell használni. Én bementem a városba, megnéztem a Boráros téren az Adidas outletet. Nekem sok Adidas cipőm van, szeretem őket, mert nagyon kényelmesek, beépített harántemelő van bennük. Vagy Parnorfban, vagy az outletben veszem őket, és mindig nagyon jó áron, Parndorfban sokszor 20€ körül van 1-1 cipő, nem az újak, meg tényleg ki kell fogni, de én mindig találok valamit. Most Daninak akartam bebújós vagy tépőzáras tornacipőt, mert a tesihez fűzős cipőt vettünk neki, és egyelőre nem sikerült megtanulnia masnit kötni, vagyis bekötni a cipőjét. Magamnak pedig szerettem volna barna, vagy valami sötét színű cipőt venni, ami megy a sötétebb, kabátos szettjeimhez is. Jelentem, kb 10-13 ezer forintba kerül náluk egy vagány őszi cipő, az első vízleperegető, a második bőr. Nincs belőlük minden méret, de az enyémben (40) például volt. 

Délután óráim voltak, Barni befutott aránylag korán, ő ment Daniért, bandáztak, míg dolgoztam. Csináltam sütőtöklevest, vacsiztunk, aztán játszottunk Ki nevet a végént, ami nagyon-nagyon fárasztó egy 6 évessel. Tervezzük, hogy megmutatjuk neki a Carcassone-t, nagy kedvencünk, és szerintem ő is szeretni fogja. Az más kérdés, hogy mit szól majd, ha befoglaljuk a várait. 

3.

Ma egyszerűen nem volt időm írni, de már annyira régen szeretnék mutatni egy dalt, nagyon szeretem. A Gentlemen című sorozat legújabb évadában hallottam, de már ismertem valahonnan, nem tudom, honnan. Bármihez csodás, reggeli kávézáshoz, sétához, villamosozáshoz, vacsi mellé. Nekem olyan érzés, mintha ülnék egy gyönyörű, tengerparti teraszon egy pohár bor mellett. És hát... olasz. ❤️ Fent van Spotify-on is. 

2.

Ma reggelre nagyon sok blogbejegyzést találtam, amik tegnap még eskü nem voltak sehol, és nagyon jó érzés volt olvasni, de volt egy, ami különösen megdobogtatta a szívemet. ❤️ Nagy dolog ez a közösség, hogy így, ilyen régóta részei vagyunk egymás életének, támogatjuk egymást, örülünk a nagy pillanatoknak és együtt szomorkodunk, ha baj van. Sokat gondolok Bezzeg Adrira is, szerintem nagyon szép dolog volt, hogy akkor összeálltunk és megpróbáltunk segíteni. És eszembe jut néha a vitorlázó lány is, akinek az utolsó bejegyzésének az volt a címe, hogy Most múlik pontosan, és arról írt, hogy nem tudja, hogyan tovább (a párkapcsolatára és a gyerekvállalásra gondolt), és aztán pár nap múlva lezuhant, emlékeztek? 

Nekem olyan jól esett tegnap kicsit kibeszélni magamból a kibeszélnivalókat, hogy arra gondoltam, hogy folytatom még. Nagyon szeretem Nagykovácsit, egy igazgyöngy, egy tündéri kis üvegbúra, számomra ez az ország egyik legszebb helye a Dunakanyar és a Balaton felvidék után, ráadásul az emberek is nagyon-nagyon kedvesek, és igazán itthon érezzük magunkat itt. De az, hogy ideköltöztünk, elvette tőlem a vizet, a Dunát, ami nagyon-nagyon hiányzik. És elvette tőlem azt, hogy a mozgás teljesen magától értetődően része legyen az életemnek, azt, hogy mindenféle szervezés és megerőltetés nélkül naponta letekerjek X kilométert. Ja, mehetünk a suliba vagy a boltba bicóval itt is, de olyan közel lakunk hozzájuk, hogy nagyon sokat nem tesz hozzá a napi mozgáshoz. Vácon ez valahogy adta magát. Ja, tudom, futhatnék, meg ott az edzőterem, és jóga is van, csak hát fusson, akinek 6 anyja van, a jógától fáj a bal vállam, marad az edzőterem, ahol megint egy hete nem jártam. Meg hát lusta is vagyok, nem titkolom. 

Tegnap este Dani 19:30-kor már aludt, Barni is befutott már a jóéjt puszijára és aztán mi is lefeküdtünk, nem volt még 21:00 óra, de már aludtunk. Dani valamikor az éjszaka közepén bemászott közénk, de egyikünk sem emlékszik erre, ő sem. Reggel Barni már nem volt itthon, most ilyen hajnal 4-re jár dolgozni, elképesztő, nem is tudom, hogy bírja (sehogy, minden nap elmondja, hogy ő már túl öreg ehhez). Azt mesélte, hogy annyira fáradt volt reggel, hogy egy darabig remegve fázott, de aztán beállt a forró zuhany alá, az rendbe tette. Kettesben készülődtünk Danival, kiszaladtam a sarokra a kisboltba kifliért, csináltam neki uzsit, reggeliztünk együtt. Nagyon szeretem ezt, mi 6:15-kor kelünk, és 7:30-kor szoktunk elindulni, így szép lassúak a reggelek és mindenre van időnk, hosszan reggelizni és beszélgetni is, és még így is jó korán odaér a suliba, mert ő így szereti. Perks of home office. Panaszkodott amúgy, hogy milyen nehéz ilyen hosszú szünet után újra suliba menni, és hát tényleg, emlékszem az érzésre. Kérték, hogy gyakoroljuk az olvasást (nagyon durva amúgy, hogy október végére tök ügyesen olvas), de nem kihívás neki, ami az olvasókönyvben van. A legtöbbet a temetőben gyakorolt (Kosdon minden második nőt Fehér Eszternek hívtak, ezek nagyon viccesek), bár szerintem nem pont erre gondolt a tanító néni. 

Reggel nem csak Danit etettem meg, hanem a kovászt is, mondjuk jó lenne, ha valaki sütne is belőle valamit. Mondjuk én. 

1.

Van ez a trend instán, hogy az influk kendőzetlenül leírják, hogy mik azok a korántsem irigylésre méltó dolgok, ami a csilivili instafotók mögött penészednek/bűzlenek, és nekem nagyon tetszik ez a tend. Szerintem én aránylag elégedett vagyok az életemmel, és nagyon is jól tudom, hogy mindenkinek vannak nehézségei, sokszor nem is gondolod, mekkorák, de mégis abban a világban élünk, amikor mindenki a szépet, a jót mutatja, és ez engem is megzavar időnként, így jól esik tudni, hogy másnak is nehéz. Így a mai posztomban én is elmesélem néhány nehézségemet. 

• Nagyon magas a képernyőidőm, és én magam is megőrjítem magam ezzel, gyűlölöm az instát, a facebookot, ahol az ismerőseimnek, a valódi híreknek nyoma sincs és sajnálom, hogy valódi életeket takaró kis blogposztokat viszont már alig ír valaki. Engem is beszippantanak a rövid kis videók, olyan sztorikat, kommenteket vagyok képes hosszan elolvasni, amikhez nem is tudom, hogyan keveredtem. Borzalmas, hogy ez az életünk, hogy a napjainknak egy részét, hosszú, értékes órákat vesz el a semmi, az értelmetlen, bugyuta virtuális tér. Múltkor álmomban is nyomkodtam a telefonom. Legszívesebben befeküdnék egy elvonóra. Pedig most is olvasok, de nagyon nehéz az olvasómért nyúlni a telefon helyett. Annyira sajnálom a gyerekeinket, hogy ez a függőség egy ponton szinte kikerülhetetlenül megjelenik az életükben. A suliban, ahova a múltkor jelentkeztem, mesélték, hogy az eddig menőnek gondolt digitális iskolából kezdenek kihátrálni, és egyre kevesebb képernyőt adni a gyerekek kezébe, az angol konkrétan 100%-ig könyv, füzet és fénymásolatok. 
• Kb két hete csak eszem és eszem, sokkal nagyobb mennyiséget, mint szoktam, ez a legnagyobb instant jutalom most számomra anélkül, hogy igazi örömet okozna, és fogalmam sincs, hogy mi történik, abszolút szokatlan. Nyilván örömöt nem okoz, sőt, nagyon rosszul érzem magam tőle és nincsen felette kontrollom. 
• Amilyen jó volt az őszi szünet, olyan nehéznek is éreztem. Voltunk Anyuéknál két napot, ami szuper volt, de azon kívül, hogy aludtam kicsit ebéd után mindkét nap, nem igazán tudtam kipihenni magam. A régi lakásomban aludtunk, ami már csak egy komfort nélküli bútorraktár, nagyon kényelmetlen volt az ágy és a párnák, teljesen beállt a nyakam és a hátam, ráadásul Dani teljesen rámmászott és úgy ébredtem mindkét reggel, mint akin átment az úthenger. Mióta hazajöttünk, szingli anyuka üzemmódban nyomom, és még két további hétig így is lesz. 
• +1 Az utóbbi hetekben nagyon jól esett aránylag sokat blogolni, de most annyira magam alatt vagyok, hogy semmi kedvem a napi szintű kötelező íráshoz, ráadásul ez úgy lenne jó, ha sokat írnánk, és hát a többiektől nem (sem) érzem a lelkesedést. Majd meglátom. 

just a perfect day

Nem vártam különösebben sokat a mai naptól, de azért az, hogy nem volt semmi konkrét progink, az meglehetősen reménykeltő volt. Reggel nem volt még 6 óra, mikor Dani már ébren volt és magyarázott, de meggyőztük, hogy túl korán van és aludjunk még, vissza is aludt és 8 után keltünk végül, ami nálunk nagyon ritkán fordul elő. Átjött Lulu, játszottak a kertben, én meg 10-kor tartottam egy online órát. Csináltam bolognai spagettit, Lulu is velünk ebédelt aztán jöttek érte mert progijuk volt. Ebéd után meg lementünk a kertbe és összeszedtük a diót meg a leveleket, aztán meg átraktuk a hintaágyat oda, ahol sokáig süti a nap - nyáron az árnyékban volt jó. 

Aztán feljöttünk, Dani mesét nézett mi meg megnéztünk pár részt a Lupin új évadából, nagyon szeretjük Párizs, a hangulata meg a főszereplő miatt. Dani is becsatlakozott egy idő után és nagyon élvezte, csak sokat kérdezett közben. 

Most, ahogy ezt mind leírtam, olyan, mintha egészen tevékeny nap lett volna, pedig nagyon jól kipihentük magunkat mindannyian, szuperjó volt leengedni, levegőn lenni, pihenni - szerintem egyszerűen azért, mert végre nem ébresztőre keltünk, meg a tudat, hogy semmi progink, és azt csinálhatjuk, amihez kedvünk van és most 10 nap szünet vár ránk. 

life as we know it

Decemberben lesz megint koncertünk és el kellene kezdeni foglalkozni vele meg promót gyártani hozzá, de semmi kedvem hozzá. Mivel jelenleg a zenélés nem egy konstans dolog az életemben, hanem 2-3 havonta van valami történés, annyira távolinak érzem a falusi kisgyerekes anyuka - home office nyelvtanár életvitelemtől, hogy nem olyan könnyű ilyenkor rocksztár-üzemmódba helyezni magam.  Amikor közeledik az esemény, kb 2 héttel előtte már tudatosan elkezdek készülni rá, olyankor már vannak próbáink, minden nap képzem a hangom és énekelek, többet sportolok, hirdetem magunkat, meg egyszerűen megfoghatóan jelen van az életemben az, hogy én amúgy énekesnő is vagyok. A fellépés napján szeretem, ha van kb 3 órám egyedül, amikor beleülök a kádba, készülődöm, kiválasztom a hangulatomhoz illő fellépő szettet, énekelek, sminkelek. Így végül amikor indulni kell, majd színpadra állni, akkor már teljesen benne vagyok ebben a szerepben, büszke vagyok magamra és ki is tudom élvezni a figyelmet egész este. 

Na de most annyira távol érzem magamtól ezt az egészet, hogy el sem tudom mondani. Annyira rosszul aludtam, hogy reggel szédültem, amikor felébredtem, kicsit ilyen másnapos feeling, csak közben hetek óta nem ittam egy korty alkoholt sem. Pedig vettem egy üveg Sauska villányi cuvée-t a Lidlben, lehet, itt az idő, hogy ma este igyak egy pohárral a vacsihoz. 

hétvégi ups and downs

Vasárnap elmentünk ketten Vácra Danival. Vásár volt, és eredetileg az volt a terv, hogy elmegyünk mind a négyen, de Daninak nem volt kedve jönni és inkább otthon maradt Anyuval (a másik otthonülővel) husit panírozni a vasárnapi ebédhez. Neki amúgy sokkal többet szokott az ilyesmiben segíteni, mint nekem, paníroz, krumplit pucol, pogácsát szaggat stb. Mi Apuval megnéztük a vásárt, ami Vácon, főleg ilyen szép időben óriási, és egy igazi antropológiai tanulmány, tátott szájjal figyeltem az árukat meg az embereket. Igazából halott német katonán kívül mindent lehet kapni, olyan mennyiségű értelmezhetetlen cucc van ott, hogy nem is értem hogy 1. hogyan élnek meg ebből emberek 2. hol tárolják amúgy ezeket és hogyan szállítják 3. ki veszi meg őket? Főleg manapság, amikor ezeknek az áruknak a nagy része elérhető a kínai boltokban minden nap. Apu vett egy kakukkos órát, mindketten vettünk zoknit, meg Daninak vettünk kisautót. Lehetett venni nyuszikat és tyúkokat is, azt nem vettünk. Kiskutyák most nem voltak. 

Ebéd után kiraktuk a napozóágyakat a kertbe és ott fetrengtünk meg beszélgettünk, szerintem el is aludtam egy kicsit. Időben hazajöttünk, mert Daninak még volt leckéje. Amikor kinyitottam a táskáját, hogy kivegyem a könyveit, akkor jött a fekete leves: nem tudtam őket kivenni, ugyanis bele voltak ragadva a táskába - szerencsére csak 3 könyvet hozott haza, amiben lecke volt. Pénteken őszi leveleket ragasztottak egy lapra, és Dani annyi ragasztót használt, hogy a táskájában - mert csak úgy berakta a művet a könyvei közé - szétfolyt, és egyrészt összeragasztotta a könyveit teljesen, másrészt lefolyt az aljára (szerintem decikről beszélünk), és oda minden beleragadt. Fúúúúú, nem volt őszinte a mosolyom. 

Óriási mázli, hogy igazán nagy bajban meg tudom őrizni a hidegvéremet, de most nagy levegőket kellett vennem, mert egy darabig tényleg azt hittem, hogy dobhatom ki a könyveket és a hátizsákot is és vehetek újakat. Aztán kiderült, hogy a ragasztót oldja a víz. Végül egy könyvnek kellett kidobni a borítóját és egy fél centit levágni az egész könyv aljából (!), de nyomtattam neki új borítót, a többi könyvet meg lemosogattam. Jó szarul néznek ki, de hát ez van. A hátizsákját kimostam és meg is száradt reggelre (mert már fűtünk és ráraktam a fűtőtestre), szóval végül minden oké. 

Úgy szeretek Anyuéknál lenni. 

kisautó cserebere és barátok

Daninál továbbra is tart az autó-őrület, már a Titanic és egyéb hajók iránti megszállottsága mellett. Tavaly is csináltunk már ilyet, de idén is kiválogatta a számára nem annyira érdekes/fontos autóit, és megszerveztünk megint egy kisautó csereberét. Idén a régi ovis pajtásai mellett a sulis osztálytársait is meghívta, saját kezűleg készített vérprofi plakátokat és szórólapokat is. Én sütöttem sütit (tökéletes az a körtés süti, amit posztoltam itt pár napja) meg csináltunk kókuszgolyót meg mini szendvicseket. A kertben tartottuk, Apu tavaly csinált neki egy nagy, régi bőröndből ilyen polcos parkolóházat, abban felsorakoztatta a nem kívánt kisautóit, és ha valaki hozott mondjuk 5 kisautót, akkor választhatott helyette 5 másikat, plusz 5 autós matricát. 

Egész jó kis buli kerekedett, mi, szülők is tudtunk bandázni, és ez a gyerekeknek is szuperjó program volt, bár tapasztalatból tudtuk már, hogy ennyi gyereket nagyon szemmel kell tartani. Azért jól elfáradtunk és nem bántam, hogy a hirdetésben benne volt az is, hogy meddig tart az esemény.  

Dani egyedül került ebbe az osztályba, illetve egy olyan kislány jött még az ovis csoportjából, akivel semmilyen kapcsolata nincsen. Szerintem nehéz neki, hogy az összes többi fiú 3-4 fős csapatokban érkezett, neki pedig nincsen - még - barátja, ráadásul nem is szeret focizni, ami pedig belépő lenne a klubba. Nyilván rossz érzés, mikor látod a fotókon, hogy a kiránduláson a gyereked tökegyedül épít homokvárat, vagy hogy amikor lehet bevinni társast, akkor ő kifejezetten olyat választ, hogy lehessen vele egyedül is játszani. 

Barni ezeken nagyon kivan, de én mindig leoltom, hogy ha Dani azt látja rajtunk, hogy ez szerintünk baj, akkor ő is szorongani fog emiatt. Pedig ő egy szuperjófej, okos, szerethető kisfiú, és bíznunk kell benne, hogy organikusan fel fogja építeni a kis baráti körét, mert rá fognak jönni a többiek, ha megismerik, hogy jó fej és jó társaság. És tényleg: az elmúlt hetekben egyre több nevet hallunk, hogy most Zsigával játszott, Matyival homokozott stb, és van egy kisfiú, akivel sokat beszélgetnek autókról, és rajzoltak is egymásnak már többször is. Ezt a kisfiút pénteken áthívtuk az anyukájával együtt, és nagyon jót játszottak (hál'istennek az anyuka is jó fej, haha). És persze a kisautó cserebere is nagyot ment az osztályban, meg a régi barik között is, szóval Dani tök ügyesen csinálja, és lehet, hogy nincs annyi instant barija, mint a menő, jól focizó mini lamineyamaloknak, de majd lesznek neki igazi, mély barátságai. Biztos vagyok benne.

szomi

Végül voltam állásinterjún a 3. kerületi szuper suliban, az épület olyan, mint egy végtelen játszótér, egy 2026-os varázslóképző, tényleg, álmaim munkahelye - illetve bárcsak lenne annyi pénzem, hogy a gyerekem ott tanuljon. És tök jó volt a beszélgetés, kaptam is meghívást a következő hétre péntekre (erre, ami most volt péntek), hogy menjek el próbaórát tartani. 

A baj csak az volt, hogy amikor kijöttem az épületből, és beültem a kocsimba, hogy felhívjam Barnit, hogy elmeséljem, mi volt, és ott összefutottam egy anyukával az oviból, akinek oda jár most a fia elsőbe, egyszerűen nem bírtam lelkesedni, instant gyomorgörcsöm volt a gondolattól, hogy ott tanítsak majd. Mert ez egy olyan iskola, ahogy - nyilván - szuperek a tanárok, de én már tanítottam ilyen helyen, és ez rengeteg, rengeteg meló. Minden hétfő este 7-ig meetingek, évente 4X1 hét kirándulás (ami évi egy hónap távol a saját családodtól), és tudom, hogy nagyon magas minőséget kell hozni, ami rengeteg napi szintű készülést jelent - még akkor is, ha nem vagy osztályfőnök, de ha igen, akkor meg végleg. 

És amúgy nem ez a fő bajom, hanem az, hogy nem tudom, hogy hogyan oldanánk meg a reggeleket úgy, hogy nekem reggel legkésőbb fél7-kor el kellene indulni, hogy beérjek, és délután is legdurvább forgalomban kellene hazajönni, pedig Danit legkésőbb 4-kor fel el kell hozni a suliból, és szerintem esélytelen akkorra hazaérnem. És utána még készülni az órákra, dolgozatokat javítani stb... Én nem akarom Danit beáldozni, hogy ne legyek itt reggelente, és aztán délután is dolgoznom kelljen - talán 1-2 év múlva, mikor kicsit önállóbb és tud egyedül menni suliba, vagy hazajönni. Végül Barni mondta ki, hogy nem csak magadat szívatnád meg ezzel, hanem minket is. Úgyhogy szerdán lemondtam a próbaórát, de nagyon rossz érzés volt, és még mindig bizonytalan vagyok, hogy jól döntöttem-e, mert közben meg nagyon vágyom egy csomó mindenre, ami ebben a suliban történt volna velem. 

Na mindegy, keresgélek tovább itt a közelben. 

sütiillat

Itt Nagykovácsiban reggel 2 darab fok volt. Itt a tél! Még nem fűtünk, pedig nekem éjjel konkrétan fázott a fejem. Emlékszem, amikor terhesen arcüreg-gyulladásom volt, sapkában aludtam, amit Barni nagyon viccesnek talált, de amint kicsit hűvösebb lesz az idő, én azonnal aktiválom a sapkagyűjteményemet, az én fejem sose fázzon! Nem tudom, mikor fogjuk bekapcsolni a fűtést, mert napközben nagyon jól süti a nap a nappalit és Dani szobáját, ott kellemes az idő, de azért este már cidrizünk. A fürdőszobában van elektromos törölközőszárító, azzal egész kellemes meleget lehet csinálni, amikor zuhanyozunk, meg nagyon jó érzés a meleg törcsivel törölközni, azért az segít. Szerintem egymásra várunk, hogy valamelyikünknek kimondja, elege van a didergésből. Ti már fűtötök? 

Végül úgy döntöttem, elmegyek pénteken megtartani a próbaóráimat és kicsit felmérni a terepet. Sajnos nem vagyok lelkes továbbra sem, itt csak januárban kellene kezdeni, és emiatt kicsit olyan megfoghatatlannak érzem ezt az állást, könnyebb lenne döntenem, ha közelebbi lenne a kezdés. Ma délelőtt fel kell készülnöm rá, mert a hetem többi része fullra be van táblázva, de semmi kedvem nekiállni (hence ez a poszt). 

Volt egy csomó szottyadt banánom, és csináltam a srácoknak smoothie-kat meg egy adag banánkenyeret, és már másodszor lesz katasztrófa. Én mindig azt gondoltam, hogy a banánkenyér elronthatatlan kategória, nem tudom, mi van velem. Nem sül át, aztán még sütöm és túlsül, most meg túl kicsi őzgerincformába tettem és kifolyt belőle - még jó, hogy számítottam rá, és terítettem a rácsra egy sütőpapírt. Az ezer éves receptemet használom, de régen is azt használtam, most miért nem működik? Nektek van bevált receptetek? 

Na de azért nem adom fel, ha itt az ősz, akkor a finom sütiillatú sütőtől meleg a konyha délutánonként, és van a kertben egy körtefa rengeteg mézédes körtével, szóval ez lesz a délutáni program: 

fotó és recept innen: https://juliasalbum.com/pear-almond-cake/

sport és Tin Tin

Újra elkezdtem edzeni járni. Februárban volt utoljára bérletem az edzőterembe, de mindig beteg volt valamelyikünk és egyszerűen nem tudtam lejárni soha a 10 alkalmat, és így pénzkidobásnak éreztem mindig. Egy ideig jártam úszni, futni, pilatesre, sőt tornáztam itthon is, de egészen hosszú idő volt, mikor egyáltalán nem is mozdultam meg. 

Mikor mutattam a recepción a kártyámat, mondták, hogy fél éve nem ezzel működik már a terem, áttértek egy sport app-ra, haha. Meglepődtem, mert nem lettem olyan punnyadt, mint amire számítottam, de azért óvatosan kezdtem és nagyon jól esett. Voltam a héten háromszor, és ami a legjobb, hogy azonnal jobb lett az általános közérzetem, nem fáj a hátam, a derekam, energikusabb lettem és jobban is alszom - jobban érzem magam a bőrömben. Amúgy ez mindig így van, mikor járok, és fogalmam sincs, hogy akkor miért nem járok mindig. Emellett azonnal elkezdek rendesebben enni, és ha betolok egy sütit, vagy egy csokit, nincs miatta bűntudatom. 

Ha esetleg van közöttetek olyan, aki csak egy jelre vár, hogy újra elkezdjen mozogni, akkor itt van!

Mikor Indonéziában éltünk, mivel ők sokáig holland gyarmat voltak, ott egy csomó olyan dolog volt, ami akkoriban, 1979-80-ban itthon nem volt hozzáférhető, pl képregények. Nekünk van is pár Tin Tin-ünk angolul és indonézül is, én imádom, a rajzfilmet is sokszor láttam már. És most kiszúrtuk, hogy kiadták a képregényeket magyarul is, könyvesboltokban kaphatóak. Anyukám egyenként meg is veszi őket Daninak, és esti mesének olvassuk őket, imádjuk mindketten, nagyon izgalmas a történet, szuperek és nagyon viccesek a karakterek. 

a day in the city

Na, hát ez a hely nem tetszett annyira, mert szerintem ez az a suli, ahol csodálatos diáknak lenni, de tanár akkor legyél ott, ha ez az életed. Tegnap írtak, hogy várnak szeretettel próbaórákat tartani jövő héten, kicsit déja vu-m van, de persze elmegyek, hogy kicsit jobban belelássak. 

Ma nagyon szerettem volna, ha kicsit csavargunk. Szerintem ki kell használni, hogy ennyire szép idő van, és menjünk, ne üljünk otthon, de közben meg Barni a héten egészen sokat dolgozott, jött-ment, Dani meg ugye suliban, és ő igazából szerintem egész hétvégén otthon ülnének és legóznának, és én ezt meg is értem, de hát na. Vasárnapra nincsen betervezve programunk, akkor pihenhetnek. Dani tavasz óta könyörög, hogy menjünk el együtt a Minipoliszba, ahol az egyik Kiskirály napon voltak az ovival még, az egyik kislánynak ez volt a kívánsága, és ma reggel mondtam, hogy nem bánom, menjünk. Busszal-villamossal mentünk, amit én imádok. Barninak borzasztóan oda van nőve a seggéhez az autó, és amúgy iszonyúan profin közlekedik és simán a helyek előtt parkol, de én meg annyira nem ez a lány vagyok, és sokszor lázadok is ellene. Most először Daninak is kellett már vennem Pest megyei bérletet, 945 forintba került neki egy hónapra. Bárcsak az enyém is ennyibe kerülne.

Nem tudom, mikor láttam Danit ennyire lelkesedni programért, pedig elég sok helyre járunk vele. A Minipolisz egy interaktív, gyerekeknek kialakított miniváros a Király utcában, ahol a gyerekek játékos formában próbálhatják ki a felnőttek világát: lehetnek például bolti eladók, pénztárosok, tűzoltók, orvosok vagy rendőrök - de rendesen van Aldi, szálloda, bank, rendőrség, posta stb, sőt, rádióstúdió, Simon's burger, autószerelő műhely stb stb. A gyerekek maguk irányíthatják a játékot, valódi eszközöket használhatnak, szerepekbe bújhatnak, és kipróbálhatják, milyen önállóan dolgozni, döntéseket hozni és együttműködni másokkal. Pl. van reptér, ahol vannak bőröndök, leméred a csomagodat, kinyomtathatod a beszállókártyád, átmész a biztonsági ellenőrzésen, ahol átvilágítják a táskád és ki kell venni, ami nem oda való, van duty free, ahol vásárolhatsz és lecsippanthatod a cuccokat, beülsz a repülőbe ami tényleg olyan, mint egy igazi repülő, fentre berakod a táskád, bekötöd magad és felszállsz (az ablak egy képernyő, ahol látod a tájat, ahogyan száll fel és le a repülő), jön a sztyuvi (egy másik gyerek) és lehet rendelni enni- és innivalót, stb stb. Van kézműves részleg meg játékterem is, ott is jópofa dolgok voltak. A rendőrségen pl lehetett mugshotot készíteni, meg volt böri is, ahová legtöbbször az apukájukat zárják a gyerekek, ahogy láttam. Mi is élveztük (mondjuk Barni a börtönt nem), és minden rész ilyen szuper, órákig el lehet lenni - a belépő 3 órára szól. És most kb a dolgok töredékét meséltem el, tényleg rengeteg dolgot ki lehet próbálni, nagyon jól ki van találva az egész.

Utána beültünk a Madách téren a Moto pizzériába, kicsit megpihentünk, míg vártunk a rendelésünkre, Dani rajzolt és valahogy kb 2 perc után sikerült az ölembe borítania a zéró kólámat, de úgy, hogy mindenemből, még a bugyimból is csavarni lehetett a kólát. Nagyon rossz érzés volt ott ülni a nedves ruháimban, nagyon össze kellett szednem magam, hogy ez ne rontsa el a kedvem és ne akarjak azonnal haza indulni. Végül belegondoltam, hogy több is veszett Mohácsnál, el tudtam tőle vonatkoztatni és jól tudtam magam érezni így is, aztán egy idő után meg is száradtam. Megnéztük a kézműves vásárt az Erzsébet téren, ami a Makers' Markethez képest olyan színvonalú volt kb, mint egy falusi búcsú, elnézést a kiállítóktól, mert volt azért pár színvonalasabb árus, de nem az én világom volt. Ettünk egy fagyit egy random fagyisnál, ami utólag életünk egyik legfinomabb fagyijának bizonyult - eredetileg a Rose-ban akartunk, ami ugye ilyen szép rózsa alakú fagyi és finom is, de hatalmas sor állt előtte. Végül átsétáltunk az Erzsébet hídon és villamosra szálltunk. A Mammutban még vettünk kávét itthonra, aztán végül hazajöttünk, jól elfáradt mindenki. 

Itthon Barni berakott egy mosást, többet között a kóla-áztatta cuccaimat, és nem figyeltem, hogy a - szintén kólás - Eszka kabátom is betette, és szárítóprogrammal együtt ment végig a mosás. Most csak reménykedem, hogy rám jön még így is, és nem kell elajándékoznom Dani valamelyik kis barátnőjének. Csináltam carbonarát, most nem lett olyan jó, mint szokott, nem tudom, miért, pedig már rutinból csinálom a Street Kitchen-ös receptet.  Megnéztünk együtt egy filmet (Matchbox, tegnap került fel az Apple TV-re), aztán Barni elment kicsit találkozni a barátaival. Nekem is nagyon mehetnékem volt, és egyre nehezebben viselem, hogy ilyen keveset tudunk kettesben lenni és csak külön tudunk felnőtt programozni, de ez van. 

sok az ég, meg a tenger

Úgy belejöttem a múltkor, hogy ma is állásinterjúra megyek egy másik helyre. Ez is szuperjó suli (igazából ez sokkal jobb, mint a múltkori) és nagyon örülnék neki, de most sokkal inkább a helyén kezelem a szitut. Most nem is tudok sokat magáról az állásról, úgyhogy ráérek lelkesedni akkor, ha kiderül, hogy pontosan miről van szó, és hogy tényleg nekem való ez az állás. 

Tegnap reggel voltam Vácon, laborra kellett mennem még a gasztro-gondjaim miatt. Az adminisztrátor lánynak osztályfőnöke voltam a váci gimiben, örültünk egymásnak, vicces volt. Van pár kilógó eredmény, olyan is, ami nem szokott gond lenni, kíváncsi vagyok, mit mond a dokim. Viszont a hashimotom csendben van, jó a TSH-m, ennek örülök. 

Találkoztam Vácon Katával, a fotós barátnőmmel, aki Párizsban él, rég nem láttuk egymást, jó volt kicsit felvenni a fonalat, jó sok izgi dolog történt vele, mióta nem láttam. A Lujzába ültünk be, én ebédeltem is, annyira szeretem azt a helyet. 

Ez meg Dani tolltartója, ez a kék ceruza lassan elfogy, és egyszerűen nincsen konkurenciája. Azt mondta, sok az ég meg a tenger (még mindig Titanic meg mindenféle elsüllyedt és elsüllyedő hajó mániája van). 

amíg én oviban vagyok

Elküldtem a jelentkezésemet a messzi (de szuper) helyre, drukkoljatok megint. 

Van amúgy egy tanítványom, akit nagyon szeretek, egy kertész srác. Szegénnyel az évek során nagyon megutáltatták a nyelvtanulást, úgyhogy szépen gyógyítgatjuk a sebeit és nulláról megtanulunk mindent megint. Itt lakik a faluban, úgyhogy nem online tanítom, azt egyből mondta, hogy nála ki van zárva. Jön, kap kávét, Dani meg szokta neki mutatni a kisautóit, meg Barnival is mindig dumcsiznak kicsit, ha épp itthon van. Az a típusú srác, akit mindenki azonnal imád. Na és múltkor hozott Daninak egy mesekönyvet, amit a barátnője illusztrált. Azonnal elolvastuk és nagyon tetszett, és aztán rájöttem, hogy van egy másik mesekönyv is, amiben szintén az ő rajzai kísérik a történetet, és azt annyira szeretjük, hogy már egy csomó ovistársának kölcsönadtuk. Ha van ilyen korú gyereketek, nagyon ajánlom mindkettőt (nekünk az Amíg én oviban vagyok a kedvencünk, abban tényleg nagyon jó a sztori és a rajzok is). 

the life you imagine, not the life you get

A vicc az, hogy lemondtuk a péntek-szombati bécsi kiruccanásunkat, mert egyrészt úgy éreztem, hogy ha megkapom a munkát, nem tudok majd felhőtlenül csavarogni, én már akkor készülni akarok az első sulis hetemre. Csütörtök délután elmentem fodrászhoz, hogy a hajam 1 perc alatt belőhető legyen reggelente, és ne kelljen vele felesleges időt töltenem. Hétfőre nem vállaltam órákat, mert ugye nekem az iskolában lesz már dolgom hétfőn. Elővettem a szép, halvány lila, hőtartós utazós bögrémet, amit még sosem használtam eddig, de majd most! Milyen jó lesz reggel megcsinálni benne a mandulatejes kávémat, és reggel a villamoson, vagy ott a suliban, készülés közben iszogatni. 

Egy idióta vagyok. 

Van bennem egy üresség, tényleg, mint mikor szerelmi csalódás éri az embert, nem egy hosszú együttjárás után, csak mint mikor már vizionálod valakivel egy szép kapcsolat lehetőségét, és aztán nem kellesz neki mégsem. Van két új tanítványom, a héten kezdünk és sajnos tökre nincsen kedvem hozzájuk. A másik helyre sincsen kedvem jelentkezni, bár oda azért nincs, mert olyan korán kéne elindulnom reggelente, hogy nem tudnám én vinni Danit suliba soha, és ha Barninak épp őrület a munkája, akkor nem tudom, hogyan oldjuk meg a reggeleket. 

Na mindegy. Mondták a lányok egyébként, hogy ez olyan is kicsit, mint mikor lakást keresel és szembejön AZ IGAZI, a tökéletes helyen lévő, szuper elrendezésű, ahol már látod a gyerek kiságyának a helyét meg hogy milyen terítőt raksz majd az asztalra, és aztán elviszik előled. Mondjuk ilyen élményem még csak albérlettel volt Svájcban, de ott például utána sokkal szebbet, jobbat, jobb helyen lévőt találtunk. Később, mikor már kint laktunk, elbicajoztam egyszer arra a környékre, ahol ez az "álomlakás" volt, és kiderült, hogy annyira forgalmas volt az az utca, hogy megőrültünk volna a zajtól, csak mi először vasárnap néztük meg, és akkor csendes volt, nem tűnt fel. Lehet, ebben a suliban is megbolondultam volna valamitől. 

Na átírom a motivációs levelemet. 

na hát

Nem engem vettek végül fel. Csütörtökön az óráim után, ahogy sétáltam, hogy találkozzak Barnival, felhívtam Anyut, és neki mondtam, hogy nem vagyok biztos benne, hogy engem választanak majd, mert a vezető tanár kicsit fura volt már reggeltől, nem várt meg az órák után, hogy beszéljünk róluk, pedig ez azért szokás. A másik tanárnak tudom, hogy nagyon tetszettek az óráim, ő nagyon lelkes volt. Olyan lányt választottak, akinek nagy tapasztalata van kicsikkel, és ezt meg is értem, de azért nagyon rosszul esett, eléggé beleéltem magam. Ráadásul megint egész pénteken vártam, hogy visszajelezzenek, nagyon rossz érzés volt a bizonytalanság, aztán késő este jött az email, persze tudtam, mi lesz benne. Nagyon csalódott voltam, kicsit olyan érzés volt, mint mikor még tindereztem, és volt egy szuperjó randim valakivel, aki nagyon tetszett, minden klappolt, úgy tűnt, tökéletesen összeillünk, és aztán a másik soha többé nem keresett. 

Na mindegy, megyünk tovább, a lendület megmaradt bennem. Láttam még egy olyan pozit, ami nagyon tetszene, csak az meg sokkal messzebb van, de szerintem fogok jelentkezni oda is. Szombaton elmentünk Anyuékhoz, délután meg ott maradtunk a Duna-parton és kővárat építettünk, sétáltunk, napoztunk. 

LOUPE: A KEZDET/VÉGE

Életem egyik (ha nem A) legjobb színházélménye volt a tegnapi. Barni születésnapjára vettem jegyet a Loupe A KEZDET/VÉGE című darabra. Barni anyukája hozta haza Danit a suliból és ő maradt vele itthon, mi meg elmentünk a Khanba vacsizni, majd elsétáltunk a RAM-ba (Radnóti Miklós Művelődési Központ - nem tudtam eddig, hogy ennek a rövidítése). Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás a szereplők, és arról szól, hogy egy pár az első gyerekét várja, de a pasi nem igazán tud helyt állni a felelősségteljes férj-apuka szerepében,, és a lókötő haverja sem segít neki abban, hogy fel tudjon nőni a feladathoz. Egyrészt iszonyúan viccesek a színészek mindhárman, másrészt tele van a darab végig cirkuszi, akrobatikus mozgáselemekkel, fú, nagyon ügyesek és profik, - nem akarok spoilerezni, de időnként az leesett az állunk. Közben végig élő zene van, vannak énekes, meg rap részletek is,  ezek is nagyon sokat adtak hozzá, nagyon jól szórakoztunk. Mindkettőnket lenyűgöztek, és a végén állva tapsolt a közönség, szuperek voltak, nagy gratula a Loupe-nak és a rendező Horváth János Antalnak (AKA Lovas Rozi férje:)). Nagyon szerettük. 

szilvás-tepertős

Fu, azért izgulok. Tegnap is, ma is voltam bent órákat nézni, nagyon érdekes volt, de hát úristen, ez mennyire más meló, mint a középiskola. Két lány van még rajtam kívül versenyben, az egyikükkel találkoztam is, nagyon kedves. Tegnap a hatodikosoknál együtt voltunk bent, és kért minket a tanárnő, hogy mutatkozzunk be, és utána a gyerekek kérdezzenek, ha még érdekli őket valami. A másik lány kezdte, elmondta a lényegi infókat magáról, aztán a csoport kérdezett ezt azt. 

Aztán amikor én következtem, kérdeztem, hogy nem gond-e, hogy ha játékos formában mutatkozom be. Elmondtam magamról 5 infót, amiből csak 4 volt igaz, ezeket röviden feljegyzeteltem a táblára, és ki kellett találniuk, melyik nem igaz. Ilyeneket mondtam, hogy hol élek, van családom és hogy hívják őket, szeretnék itt tanítani, van kutyám, egy puli, akit Bobeknek hívnak és hogy énekelek egy zenekarban. Hagytam őket kicsit pármunkában elmélkedni, és aztán találgattak, meg próbálták megindokolni, ez vagy az miért nem igaz - nagyon élvezték, és jót beszélgettünk angolul, a végén gyorsan megtanítottam a "used to" kifejezést (I used to have a dog called Bobek). Jól sikerült, meg hát tutira megjegyeztek. Utólag bűntudatom volt, hogy ellőttem ezt a másik lánnyal, mert így az ő bemutatkozása nem volt olyan izgi, és nem is mesélt magáról semmi különösebben érdekeset - pedig nekünk most nem csak a gyerekek előtt kell villantani, hanem a tanárok előtt is. Mázlim volt, hogy második voltam, meg hogy volt egy ilyen spontán ötlet a tarsolyomban. 

Csütörtökön kell próbatanítanom két csoportban, aztán minden kiderül. Ma még óráim vannak, délután pedig színházba megyünk, majd holnap kitalálom az órákat. 

A suli után meghívtam magam egy szilvás-tepertős (!) péksütire, és üldögéltem 20 percet egy szép kis teraszon, mert megérdemlem, isteni volt. 

blogtóber vagy blogvember?

Azt látom, hogy én tavaly novemberben írtam a blogposztokat, mint az őrült, de ez eredetileg nem októberben szokott lenni? Idén ki csatlakozik? Elég nagy a csend a blogok háza táján. 

good people

Tegnap itt volt Barni családja nálunk. Az anyukájának szülinapja volt a héten, a napján voltunk is nála felköszönteni, vittünk virágot, de tegnap ebéddel vártuk őket, tortáztunk, utána meg elmentünk sétálni, játszózni, nagyon szép idő volt. Dani tudott játszani a kicsi unokatesójával, aki már két éves múlt a nyáron, gyönyörűen beszél és nagyon cuki, imádják egymást Danival. A játszóra odahívtuk Luluékat is, ismerik egymást a családdal, már találkoztak többször ovis rendezvényeken, meg a Balcsin is. Utána hazasétáltunk, útközben Dani bicójáról - mert ő azzal volt - leesett a lánc. Nem jöttem zavarba, mert velem is sokszor előfordult és néhány olajfoltért cserébe mindig vissza tudtam tenni. Most viszont úgy beszorult a tárcsa mögé, hogy nem tudtam kiszedni onnan, Barni cipelte végül haza. 

Ma reggel viszont eszembe jutott, hogy milyen jó lenne kipróbálni az új gyerek-pumpapályát, de már be is ugrott, hogy ja, Dani bicóját nem tudjuk használni. Leültem, írtam egy rövid posztot a helyi FB csoprtba, hogy ez-és-ez a helyzet, esteleg tudna-e segíteni nekünk valaki így vasárnap reggel, és 15 perc múlva már itt is volt egy fiatal bringás srác, aki 3 perc alatt a helyére mozgatta a láncot. Egy idős bácsi is írt, hogy szívesen segít, de aztán már leszedtem a posztot.

Nagyon szeretek itt lakni.