2026. június 24., szerda

ciao, bella vacanza

Ma voltunk az első szülői értekezleten a suliban. Barni, ahogy beléptünk a terembe, egyből elvonult a leghátsó sorba, hogy ott üljünk. Dani viszont nem rá ütött, ő határozottan kijelentette, hogy a legelső sorban fog ülni, ha iskolás lesz. A szülői után Barni nevetve mondta, hogy na ezt nem látta jönni anno, 8 éve, mikor karácsony előtt egy nappal először meglátott a Nyugatiban az óra alatt. ma amúgy mentünk volna a Thievery Corporation koncertre is Veszprémbe, de végül nem mentünk, mert féltünk, hogy a szülői után nem érnénk oda. 

Ma délelőtt bementünk a városba elintézni pár dolgot, Daninak kellett egy szandál, mert csak tornacipője meg papucsa volt, ajándékot néztünk egy ismerős kislánynak (könyvet) meg az apukájának (bort), én meg szerettem volna nyárra egy vízálló szempillaspirált, amitől nem nézek ki panda macinak a hőségben, és a strandon sem muszáj albínóként léteznem. Nekem ez régen a Lancome Doll Eyes vízálló változata volt, amivel a válásomat is egyetlen elmosódott smink nélkül csináltam végig. Amúgy milyen jó szempillaspirál reklám lenne, hogy az összetört szívű fiatal csaj zokog és szomorú, egész nap hullanak a könnyei, aláírja a válási papírokat, de a sminkje, az mindig tökéletes. Sajnos minden jel arra mutat, hogy már nem gyártják a Doll Eyest, gondoltam, veszek helyette sima vízálló Hypnose-t a Notino-ban. Közben láttam, hogy 7000ft felett mindenre van 20% engedmény, megnéztem a választékot, kértem az eladó csajt, hogy keressen nekem, segítettem neki keresni a fiókban, és akkor megláttam, hogy van Doll Eyes is. Ekkor már elkezdtem örülni, és akkor alul találtunk néhány vízállót is belőle. Annyira örültem! Ez tényleg olyan, hogy gyönyörű, természetes pilláim lesznek, és este pont úgy néznek ki, mint reggel, mikor kifestem őket. Csak kétfázisú, olajos sminklemosóval jön le, viszont cserébe végigstrandolhatom a napot, és meg sem kottyan neki. Indulhatunk is nyaralni.

Holnapi salim a lazacszelet meg a srácok husicsíkjai mellé: 


Holnap délután Daninak tartunk egy kis minimál elő-szülinapot a legközelebbi ovis barátaival, kirakunk egy kis medencét, készülök olasz falatokkal (rákészülve a nyaralásra), lesz egy pici madártej parfétorta, és a szülőkkel kinyitunk egy üveg bort. 

2026. június 23., kedd

izgi hétvége, plusz hétfő

Ma találkoztam Terivel, akivel jó pár hónapja üldözzük egymást, de a mai napot leütöttük pár hete és végre semmi nem állt az utunkba. Moziba mentünk délután, a Cirkoban néztük meg a Visszatérő szerelem című belga-francia filmet, Teri választotta, hogy ő most csak ilyen romi középkorú nő és pasi összetalálkoznak, egymásba szeretnek és boldogan élnek míg meg nem halnak típusú lájti szerelmes filmeket bír csak most nézni, úgyhogy ez jó lesz - gondolhatjátok, hogy végül kurvára nem erről szólt, és nem volt happy end sem, de azért szerettük. Imádom a Cirkót és legszívesebben hetente járnék és válogatás nélkül falnám a filmeket náluk. Anno a gitárosunk ott dolgozott és sokat lógtam ott nála, meg szokta kérdezni, hogy mikor jövök majd és melyik filmet nézném meg, mert akkor majd azt rakja a műsorra. A Gépész című kult filmet úgy néztem meg, hogy tökegyedül ültem a teremben,. emlékezetes élmény volt. 

Utána beültünk a Majorkába, ami mindkettőnknek útba esik hazafelé, én ettem egy kecskesajtos salit, ő pedig fröccsözött, miközben az aktuális meccs közvetítését túlkiabálva megbeszéltük az élet nagy dolgait.  Arról is beszéltünk, hogy azért nem írja a blogját, mert sokat ül a gép előtt a munkája miatt, és este már nincs kedve elővenni, pedig úgy lenne jó, ha a friss történéseket azonnal leírná az ember - és tényleg, így hát voilá

Vasárnap pedig Dani elballagott és előadtuk a 20 perces színdarabot, a Dzsungel könyvének a csupa zene ovis verzióját - jól sikerült, és megkaptuk, hogy ezzel turnéznunk kéne, mert a gyerekek és felnőttek egyaránt nagyon élvezték. Én nagyon megszerettem a szülőket, akikkel összeraktuk, és hiányozni fognak a próbák is nagyon, meg persze ők is. Utána föccsöztünk meg barátkoztunk kicsit, jó volt kicsit együtt lecsengeni meg kiereszteni a gőzt. 

Nekünk ma beindult a nyár, szombaton megvolt a koncertünk és annyira élveztem, hogy utána megállapítottam megint, hogy én ebből szeretnék élni - csak sajnos nem tudok.  Én a héten még dolgozom, de ma elmentünk strandolni, a Csillaghegyi strandon voltunk, én most először és nagyon tetszett. Az elején, mikor megvettük a jegyet, a pénztáros nő kérdezte, hogy jártunk-e már ott, és mondtuk, hogy nem, akkor elmondta, hogy mit hol találunk, gyerekvilág, kinti gyerekvilág, ilyen medence olyan medence vagy 10 db, wellnessvilág, szaunák, és amikor odaért, hogy és az ötödik emeleten egy étterem van, akkor azért elkerekedett a szemem, hogy 5 szint van, és plusz még egy csomó dolog kint? Tényleg nagyon durva, és a családi jegy 9 ezer forint volt hármunknak, ami szerintem teljesen oké. 

És itt a kánikula, és vele az én időm. 

2026. június 18., csütörtök

end of an era

Nekünk ez most egy nagyon intenzív időszak. Pénteken nem volt ovi, így Dani elment Vácra és ott is aludt. Barninak egy előadást kellett tartania pénteken délben a munkájáról nemzetközi, válogatott szakmai közönségnek, és érthető módon eléggé izgult, mert nem szokott előadásokat tartani semmiről az ég világon. Nagyon megkönnyebbült, hogy letudta, és este elmentünk ezt kicsit megünnepelni. Neki a francia Gyűlölet (La Haine) a kedvenc filmje, anno kb a 3. randinkon azt néztük meg a Bem moziban, és mivel most volt a film 30 éves, több moziban is visszahozták a felújított verzióját. Amúgy az a srác rendezte, aki az Amelie csodálatos életében Amelie szerelme volt, Mathieu Kassovitz (az édesapja egyébként magyar), és egy rövid szerepre meg is jelenik a Gyűlöletben. Zseniális film egyébként tényleg, ha még nem láttátok, nagyon ajánlom, bár tény, hogy nem könnyű darab. Párizs külvárosában élő kb utcakölykök életéről szól és a 20 éves Vincent Cassel a főszereplője. 


A Toldiban néztük meg, a vetítés után buli volt, Závada Peti (Akkezdet Phiai) volt a DJ. Barni barátai abban a korban vannak, hogy a különböző egészségügyi problémáikról folytatnak hosszú eszmecseréket (mind fiatalabbak amúgy nálam, pont, mint Barni), úgyhogy én kicsit kivontam magam a társalgásból és nézegettem az embereket a kis Mate teámat kortyolgatva. Utána hazavitt minket az egyik srác, és kb 10 perc múlva tudatosult bennem a hátsó ülésen ülve, hogy 16 fokra van állítva a légkondi, és lassan kb hibernálódom. Leállíttattam, de ekkor már késő volt, mert reggel úgy ébredtem, mintha egy tőrt döftek volna a torkomba. Mivel koncertre készülünk épp és próbáink is vannak, erre nagyon ráfeszültem és néhány éjszakán át nagyon rosszul aludtam, mert eléggé fájt a torkom és aggódtam, hogy annyi az éneklésnek, de szerencsére 3 nap pihenés és intenzív kúra használt (még Dani magokkal töltött, melegíthető elefántját is bevetettem) és rendbe jött. 

Ma színházi próbám volt, ahogy az elmúlt időszakban sokszor. Dani ballagására, vagyis a kiskirály-avatására összeraktunk egy szülői színdarabot, amit itt, a hegyen, a természet lágy ölén fogunk előadni - az elején voltak kétségeim, de szuper kis kreatív csapat állt össze, mindenki megírta a saját részét és nagyon vicces és megható, kb 20 perces darab készült el, nyilván kicsit az óvónőket meg a ballagó kicsiket is bevonva. Büszke vagyok magunkra, szerintem jó móka lett és hiányozni fognak a próbák és a többi szülő, akikkel nagyon összehozott minket a közös munka. 

Dani Luluéknál volt ma, míg én próbáltam, mert Barni a Daad fesztiválon van egy napot. Utána bementem hozzájuk, pont vacsiztak, Lulu anyukája már rakta is ki nekem is a tányért meg a szörpömet, jó volt így együtt vacsizni. Közben a férje is befutott, akit imádok szintén, fél 9-ig még dumáltunk a teraszon, otthon érzem magam náluk. Lulu marad még egy évet az oviban, amit nagyon sajnálok, mert ők ketten Danival nagyon harmonikus kis párost alkotnak, szenzációsan cukik együtt, kár, hogy nem lesznek osztálytársak. De azért persze lehetnek barátok, szerintem ha mi, felnőttek gondoskodunk róla, hogy ők találkozzanak, akkor rajtuk nem fog múlni. 

Itthon gyorsan lepörgettük az esti rutint és ágyba bújtunk, ma mellettem alszik, néha szoktam ezt engedni, ha Barni nem alszik itthon. Öleli a nagy jegesmedvéjét és jóízüen durmol - a lelkére kötöttem, hogy Barni oldalán kell aludnia, de persze már ideszuszakolódott közvetlenül mellém. Jól elfáradt, ma az egyik kislány kívánságára strandoltak, vagyis a szülők felfújható medencéket vittek be, megtöltötték őket vízzel az ovi udvarán, és ott pancsoltak egész nap - ja, és az egyik anyuka gofrit sütött nekik. Holnap lesz élete utolsó ovis napja, csodás időszak volt, sajnálom, hogy vége. 

2026. június 6., szombat

run, baby

Ha már Nagykovácsiban élünk és körülöttünk rengeteg túraútvonal van, úgy döntöttem, olyan futócipőt veszek, ami működik aszfalton és terepen is. Pénteken 11-től volt egy kis szabadidőm, 1-kor kellett felvennem Danit az oviban, még zuhanyozni és ebédelni is lesz időm előtte. El is indultam futni és végre kipróbálni az új cipőt. Elfutottam a falu végéig és befutottam az erdőbe, fel szerettem volna fedezni azt a környéket, amit még nem ismerünk. Megnéztem a térképen, hogy tudok futni egy egészen nagy kört, és egy olyan utcára visszajutni, ami közelebb van hozzánk. 

Azt azonnal megállapítottam, hogy túl melegen öltöztem, indokolatlan volt hosszú ujjú felsőt húzni, mivel fülledt meleg volt és víz sem volt nálam. De gondoltam, az erdőben majd kellemes hűvös lesz - de nem igazán lett igazam. Az út egy jó darabig felfelé vitt, így már nem is futottam, hanem hegyet másztam. Egy idő után láttam, hogy le fog merülni a telefonom, de ez végül sokkal hamarabb bekövetkezett, mint gondoltam. Ekkor már olyan helyen jártam, hogy visszafelé már nem biztos, hogy megtaláltam volna az utat, de tudtam, hogy jó irányba tartok, a falu felé, az meg mindegy is volt, melyik részre lyukadok vissza, hiszen a faluban már bárhol be tudom lőni az irányt hazafelé. Azért egy ponton, ahogy láttam, hogy 165 körül van a pulzusom, iszonyúan melegem van és nagyon szomjas vagyok, miközben még aránylag messze vagyok a céltól, rájöttem, hogy felelőtlenség volt ilyen felkészületlenül nekiindulni az erdőnek, amit egyáltalán nem ismerek.

Végül nagy megkönnyebbülésemre csak kijutottam, bár egy olyan részre, ahol nem volt utca, csak házak, amik mellett egy keskeny ösvény húzódott, amelynek mindkét oldalán mellig érő, csalános bozót burjánzott. Mit volt mit tenni, nekivágtam, és már majdnem ki is jutottam, de ekkor egy kövér póni állta el az utam, aki az ösvény közepén ebédelt épp. Mivel mellette nem fértem volna el, némi hitetlenkedés és dilemmázás után visszafordultam, visszamentem az erdőbe és megpróbáltam keresni olyan utat, ami kivezet egy másik utcára. Ehhez igencsak vissza kellett mennem, megint felmászni a hegyre, majd megtalálni a megfelelő utat vissza. Végül kb 20 perc alatt visszajutottam a faluba, és kissé kitikkadva, de hazaértem. Az egész túra végül bőven több mint egy órán keresztül tartott, ebédelni már nem volt időm, lezuhanyoztam és indultam is Daniért. 

Gyönyörű volt az erdő, a madárcsicsergés, és nagyon jó érzés, hogy ilyen meseszép helyen lakunk. Sajnos nem éreztem magam biztonságban egyedül az erdőben, nem egyszer nézegettem a hátam mögé, nem tudom, hogy ez a sok sorozatgyilkosos filmnek köszönhető, vagy csak a híreknek úgy általánosságban - ezt remélem, el tudom majd engedni. És ezentúl biztos, hogy feltöltöm a telefonom, és vizet is viszek majd magammal. A cipőm szuperjó, még sosem volt ennyire kényelmes futócipőm - illetve kimondott futócipőm sem igazán volt még. A zoknim varrása viszont nagyon megnyomta az ujjbegyemet, gyanítom, hogy lehet kapni varrás nélküli zoknit futáshoz, majd ennek utána kell járnom. 



2026. június 4., csütörtök

céklakrém, gyömbér shot

Amilyen boldog voltam tegnap, hogy milyen jól érzem magam a mozgástól, a szabadtéri úszástól, annyira meg voltam döbbenve, hogy mennyire fáradt voltam ma reggel. Volt egy pont, mikor Dani reggelizett és Barni készülődött, és egyszer csak megkérdezte, hogy milonka, te jól vagy? Mert csak ültem, és bambultam ki a fejemből. A Rossmannban találkoztam az egyik anyukával, akivel már beszéltünk róla, hogy elmegyek oda edzeni, ahol ő szokott, hívott megint, és ott, a Rossmann közepén úgy éreztem, hogy meghalnék, ha most bármi erőt kellene kifejtenem. Aztán hazamentem, és magyarázatot nyert minden: megjött. 

Holnap lesz a pedagógus nap nálunk az oviban, és ilyenkor reggel másik csoportba visszük a gyerekeket (a másik csoporttal persze ez meg van beszélve), és 8-kor hatalmas, gyönyörűen terített asztallal, óriási, finom reggelivel és rengeteg virággal várjuk az óvónőket - ez 9-ig tart, utána jönnek csak meg a gyerekek. Az is jó benne, hogy az Anyukák összeadják a finomságokat: van egy Excel fájl, és mindenki beírja, hogy mit tud hozni: sajtot, péksütit, felvágottat, kencéket, gyümölcsöt, zöldséget, süteményt, túró rudit, teát, kávét, mézet, vajat, virágot stb. Abba a csoportba is viszünk egy kóstoló tálat és virágot, ahová visszük a gyerekeket. 






Ezt az egészet most én fogom össze, de én is viszek 1-2 dolgot, és csináltam céklás sajtkrémet. Még egyszer a Wampon vettem egy adagot és nagyon ízlett, de végül sosem próbáltam meg reprodukálni. De most igen, és nagyon jó lett! Megint ötvöztem több receptet végül: egy közepes céklát megfőztem, megpucoltam, két adag sajtkrémmel, 10 szem kesudióval, negyed szál újhagymával, egy kis sóval és pár csepp citromlével összeturmixoltam, és kész. Nagyon finom lett, bár nem túl karakteres, mártogatósnak is, kenyérre is szuper. 


Csináltam még gyömbér shotot is. Szoktam venni a lidl-ben, nagyon szeretem, tartok a hűtőben és iszom egyet néha. De Olív mondta, hogy csinált, és hogy tök egyszerű, így vettem cuccokat hozzá és kb negyed óra alatt megvolt. és hát ezerszer finomabb, mint a bolti, így ha szeretitek, abszolút ajánlom. EZT  a receptet követtem, de simán lehetett volna dupla adagot csinálni, mert szerintem nagyon hamar el fog fogyni.


2026. június 2., kedd

alkoholmentes

Tegnap fél 7-kor azzal keltettem Danit, hogy jó reggelt, Kiskirály! Ez a te napod! Majd fél perc múlva csörgött a telefonom, az óvónő volt, hogy esik az eső, nem merik kockáztatni, hogy elázunk, halasszuk Dani napját jövő hétre. Ezt ő is hallotta, így Dani azonnal zokogni kezdett, nagyon nehezen tudtuk megvigasztalni, de szerencsére barni szuperjó abban, hogy elterelje a figyelmét. Végül nem vittem oviba, hanem elmentünk Vácra úgy, hogy nem szóltam Anyuéknak. A hátsó kapunk mentünk be, és csak már amikor mellettük álltunk, akkor mondtuk, hogy meglepetéééés! Annyira örültek! A tesómék is átjöttek végül, úgyhogy jó kis nap kerekedett, beszélgettünk, ettünk, játszottunk, már nem is jött elő később, hogy elmaradt a Kiskirály-nap. Amúgy végül teljesen oké idő volt végül, simán kirándulhattunk volna, ezt mondták utólag az óvónők is, de ezt nyilván nem lehetett előre tudni, benne volt a pakliban az is, hogy szarrá ázunk a gyerekekkel együtt. 

Ma csak délután volt órám és délelőtt nagyon jót edzettem itthon - kb azóta nem mozogtam, hogy megműtöttek, pedig megvettem a HOKA futócipőt is, de még nem avattam fel, pfff. Kár belém. Az edzés után lezuhanyoztam, hajat mostam, és mintha kicseréltek volna. Ilyenkor azonnal lelkes leszek és látom, ahogy majd minden nap edzek és szuper egészségesen eszem innentől forevör (haha),  csináltam is csodás ebédet. 


Aztán hazajöttek a srácok és Barninak pirítottam csirkemell csikokat és csináltam neki mézes-mustáros sok salátás szendót friss kenyérből, Daninak meg a maradék bolognai szószhoz főztem ki spagettit. Én egy fehérje turmixot ittam végül vacsira, de iszonyúan nehéz megállnom, hogy ilyenkor ne csináljak magamnak is egy durva szenyát vagy egyek én is spagettit egy pohár borral. Holnap eskü elmegyek úszni. 

Apropó, bor: légyszi légyszi megírjátok megint, milyen alkoholmentes bort/proseccot érdemes szoktatok inni, ami finom is? Nagyon köszi!!

2026. május 31., vasárnap

hétvége

Mindig valamennyire nehézkes volt a bejárati ajtónkon a zárba bedugni a kulcsot, de az utóbbi időben alig bírtuk, volt olyan, hogy Barninak nem is sikerült, vagy hogy nekem fájt utána a hüvelykujjam, annyira erőltettem. Láttam, hogy el fog jönni a pont, hogy egy szép napon nem tudunk majd bejutni a lakásba, és már nézegettem, találok-e lakatost a környéken, mert inkább nem SOS hívnám mondjuk szombat éjjel a folyosón állva. Persze előbb felhívtam Aput, mert én minden szerelnivalót vele beszélek meg. Röviden: telefonos útmutató alapján 15 perc alatt szétszedtem a zárat, meghúztam a kilazult csavarokat és összeszereltem, most újra jól működik. Büszke vagyok magamra (meg persze Apura is). 

A hétvégén Dégen van egy autós találkozó, amire Barni már korábban vett jegyet. Én a hátam közepére kívántam az egészet, meg nekem eleve nem volt jegyem, bár győzködtek, hogy menjek velük én is. Kirakattam magam a Balcsi-parton, fürdőruhát húztam és a könyvemmel együtt kifeküdtem a fűre. Alig vannak még emberek, ilyenkor még nagyon nyugis, és volt majdnem 3 órám, míg megérkeztek a fiúk. Lángost ebédeltünk, aztán fetrengtünk még pár órát, nagyon pihentető volt. A mi strandunkon létrás módszerrel lehet bemenni a vízbe, kár, hogy ott nincs ilyen lassan mélyülő, besétálós, gyerekbarátabb rész. Nem fürödtünk, mert hideg volt a víz, csak Dani pancsolt annyira, hogy teljesen vizes lett. 


Este 6-ra hazaértünk, a srácok megnézték a meccset, én meg elraktam a téli cuccokat és elővettem a nyári ruhákat, meg készültem közben a mai próbánkra. Ma ketten vagyunk itthon, mert Barni a gyerekkori focicsapatával meg az edzőjükkel találkozik, fociznak egyet, utána meg együtt ebédelnek. Mi Danival ebéd után bringázunk egy kicsit az erdőben, aztán átmegy az egyik kis barátjához (mostanában kezd nagyon népszerű lenni, sokat hívják), én énekelek és elmegyek próbálni, Barni meg majd összeszedi őt 6 körül. Jó kis hétvége volt. 

Holnap lesz Dani Kiskirály napja, megkoronázzák őt, utána pedig a kívánsága szerint megyünk kirándulni a csoporttal, lesz fagyizás meg kincskeresés. 

2026. május 29., péntek

fridyay

14:05 perc van és és már volt 3 angolórám, megfőztem 3 kg epret lekvárnak (ez a második adag idén, és szerintem nem az utolsó), készült meggy-alma-eper leves és egy giga adag bolognai is, a hűtő pedig tele gyümölccsel és fagyival. Tőlem jöhet a hétvége, és persze a nyár is! Pénteki soundtracknek pedig ajánlom a Jungle összes számát repeat-en, nem lehet nem táncolni rá. 💜




2026. május 28., csütörtök

és még

 A kettővel ezelőtti posztnál elfelejtettem írni, hogy a Pécsike az a pécsi Bubi:). 


Meg azt is, hogy Pécsen (én nem tudok pécsettezni, bocsi, azt sem mondtam még soha, hogy Vácott, pedig lehetne) is van Pagony könyvesbolt. Kb 40 méterre volt a szállásunktól, pont irányban a belváros felé, így reggelente betértünk Danival nézelődni. 

Amikor először mentünk be, nézelődött ott egy lány, háttal állt nekünk, és pont ugyanilyen ykra-tomcsányi övtáska volt rajta, mint rajtam. Mondom neki, de jó a táskád (imádok kedves beszélgetéseket kezdeményezni idegenekkel, megdicsérni, ha valami tetszik rajtuk, Dani meg is szokta kérdezni, hogy ismerted őt?)! Ő meg: aaa köszi! Majd meglátta, hogy rajtam is ugyanez van: a tiéd is! Mostad már? És akkor itt megbeszéltük az ykra táskák mosásának rejtelmeit (nincs nekik, bedörzsölöd szódabikarbónával és bebaszod a mosógépbe 30 fokon). Dani kisírt egy Vadadi Adrienn-féle könyvet, ami olyan, mint az ovis mesék, csak ez már iskolás mesék.  De pont volt kocka-akció, hogy fizetéskor 4 dobókockával lehetett dobni, és amennyit dobtál, annyi százalék engedményt kaptunk. Dani meg dobott két hatost meg két ötöst. 

Ja és még az is volt, hogy az épületben, ahol laktunk, szerintem p_rnót forgattak. Ezt abból gondolom, hogy órákon keresztül hallatszott döngetés, és egy nő végig, órákon keresztül sikoltozott. Ami így tök jó, good for her, meg amikor orgazmusa van, meg is értem, hogy sikoltozik, de órákon keresztül mi történik? Meg amúgy minek? Vagy tényleg ennyire jó, hogy nem bírja visszafogni magát? Vagy ez több nő volt és mindenki ilyen sikoltozós típus? Ah, hagyjuk is. Mindenesetre remélem, hogy valóban jól érezte magát, mert én nem nagyon tudtam aludni, a fiúk szerencsére édesdeden végigaludták az egészet. 

2026. május 26., kedd

back home

És milyen jó az utazások után hazajönni!! Úgy volt, hogy hazafelé elmegyünk Harkányba a melegvizes fürdőbe, amit az a kedves pécsi taxis bácsi ajánlott, aki a vasúttól elvitt minket a szállásra, de én ugye lebetegedtem és Dani is náthás kicsit. Így Barni lebeszélt róla, pedig érveltem neki, hogy egy kis napozás az én betegségemet azonnal elsöpörné. Délre már itthon voltunk, induláskor sikerült tökéletes rendben hagynunk a lakást, annyira örültem neki, és szerencsére a növények is túlélték a teraszon a hirtelen érkezett nyarat. Főztem egy tojásos carbonara pennét, aminek a tetejére szoktam reszelni egy kis citromhéjat, isteni úgy. Utána a fiúk elmentek Barni egy haverjával találkozni. Ez a srác külföldről vett egy használt Maseratit, kicsit helyrerakatja és eladja több pénzért, de most a srácokat elvitte vele egy körre. Én viszont felmentem a hálónkba, besötétítettem és aludtam két órát, arra ébredtem, hogy újra csicseregnek a fiúk. El vagyunk fáradva szerintem mind a hárman, nagyon jól esik aludni, rám férne egy-két nap intenzív passzív pihenés. 

Ma egy csomó órám van, úgy akarom összerakni a feladatokat, hogy nekem minimálisan kelljen csak beszélnem. 

2026. május 25., hétfő

pécsike

A hosszú hétvégére lementünk Pécsre. Japánautó kiállítás volt a Zsolnay negyedben, Dani meg imádja a Subarukat, így tulajdonképpen eköré szerveztük az utat. Pénteken összepakoltunk és Barni anyukája kivitt engem meg Danit a Kelenföldi pályaudvarra, onnan indult a vonatunk. Első osztályra vettem jegyet egy asztal mellé, egy egyetemista lány meg egy katona srác ültek mellettünk, és ultra aranyosak voltak, végig dumcsiztak meg játszottak Danival, a srác mesét is nézett vele iPaden (Grizzy és a Lemmingek, a modern kor Tom és Jerryje). Nagyon hálás voltam, mert őszintén szólva arra számítottam, hogy majd nyűglődik végig, hogy mikor érünk már oda, de így tök jól sikerült lekötni őt. 

Amikor megérkeztünk, konstatáltam, hogy pont ugyanabban az épületben foglaltam Airbnb-t, mint legutoljára, mikor voltunk (4 éve télen). Szuperjók ezek a lakások, és 1 percre vannak a Széchenyi tértől. Sétáltunk, aztán találkoztunk Cicza bloggerrel meg Bubuval, a kislányával, és velük nyomultunk, a kicsik nagyon jól elpörögtek egymással, mi meg tudtunk beszélgetni. Este Cicza pasija elvitt minket vacsizni, nagyon finomakat ettünk-ittunk, utána Dani kb beájult otthon. Másnap elmentünk reggelizni a Reggelibe, ami a kedvenc helyem Pécsen (bocsi, Pécsett) a múltkori utazás óta. Nagyon jó reggelijeik és finom italaik vannak, és több reggelijüknek van @diet_etikus változata Szabó Adrienn dietetikus útmutatása alapján - ő írta a Magyar Superfood című szakácskönyvet, és az instán is nagyon inspiráló követni őt. Én @diet_etikus angol reggelit ettem, amiben kevesebb a tojás és a hús és több a gomba, paradicsom és a bab. Dani tojik a dietetikára, ő bundit kért, én viszont ittam epres matcha lattét, azt majd reprodukálnom kell itthon. Délután megint Ciczáékkal randiztunk, este meg megjött Barni és onnantól hármasban csavarogtuk körbe Pécset. Vicces volt, hogy tök véletlenül összefutottunk Dani óvónénijével is, ő is ott pihent a családjával.

Ma reggel meg raktam fel az instára képeket, és egy nagyon régi ismerősöm, aki koncerteket szervezett nekünk anno, rámírt, hogy ne már, hogy Pécsen vagyunk és nem szólok, meddig vagyunk, szeretne vendégül látni minket a kávézójában (Pécsi Kávé, 100 méterre volt a szállásunktól). Így végül vele zártuk a kis pécsi kiruccanást, sokat mesélt a városról, a kulturális életről, hogy szinte teljesen az egyetemistákra építenek és alig vannak más típusú munkahelyek. Pedig annyira tetszik ez a város, mondtam Barninak egy ponton, hogy szívesen laknék ott, persze csak akkor, ha ugyanígy, közel a főtérhez lenne a lakóhelyünk, mindig is vonzott ennyire bent élni egy cuki város szívében (Szentendre vagy valami olasz kisváros volt eddig a fejemben). 

Nagyon jó volt az egész, nyár, szabadság, semmi nyomás, amihez kedvünk volt. Én sajnos a végére lebetegedtem és most is nagyon fáj a torkom, a héten kezdődnének a zenekari próbák a júniusi koncert előtt, gyanítom, összefügg a két dolog.  



2026. május 17., vasárnap

day after day

Megvolt a 25. Vinted eladásom is, és egész szép kis summa jött eddig belőle össze. A nagyja még megvan, pedig vettem egy tomcsányi blúzt is, amire nagyon régen vágytam és tényleg gyönyörű, meg pár különleges, egyedi apróságot. Volt egy csodaszép, színes csíkos fürdőruha, ami törzsben rövid volt, azt is sikerült eladni, meg van még nálam egy pöttyös ruha, amit egy ezresért vettem, de kicsi rám, azt vagy elajándékozom, vagy eladom szintúgy. Nagyon szeretnék egy kockás maxi szoknyát, kb mint a piros-fehér kockás abroszos éttermekben az abrosz, vagy ugyanez fekete-fehérben, de egyelőre nem találok ilyet. 

Dani pénteken lement Vácra, és végül kettőt ott aludt, teljesen megdöbbentünk, nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. Hirtelen nem is tudtunk mit kezdeni a ránk szakadt szabadidővel, mert már elszoktunk attól, hogy azt csináljunk, amit akarunk. Sajnáltam, hogy nem volt jó idő, végül sorozatot néztünk, elmentünk vacsizni (szokásos módon a Parázsba), aztán felmentünk a várba, sétáltunk egy nagyot meg megnéztük jó közelről a Karmelitát, meg mindent, amihez eddig nem lehetett hozzáférni.  

Nagyon sűrű volt a hét, már ott tartok, h kedden a tsmt tornát tartó csaj megáll nálunk a sarkon, Dani beugrik, én meg rohanok haza a diákomhoz, és a torna után még 10 percet vigyáz rá, mire én odaérek. Annyira sakkozom az óráimmal is, egyfolytában változnak, hogy csoda, hogy eddig még nem volt olyan, hogy egy időpontra két órát szerveztem, vagy hogy valamelyiket nemes egyszerűséggel elfelejtettem. 

Amúgy nagyon sokat eszem mostanában, illetve a reggeli-ebéd-vacsi szerintem tök konszolidáltan megy, de aztán este, mikor leülök végre, betolom az összes édességet meg chipset, ami itthon van. Mozogni sem nagyon tudtam az utóbbi időben, bérletet nem akartam venni az edzőterembe, mert az utóbbi kettőt a betegségek miatt buktam, az itthoni edzések viszont elmaradtak, úszni nem mehettem a karom miatt. Na de holnaptól mától vége a zabálásnak, szeretnék holnap úszni, meg kedden megyek felpróbálni a futócipőt, amit kinéztem. Minden alkalommal, mikor futni mentem, fájt a körmöm mindkét nagylábujjamon, és a pedikűrös csaj mondta, hogy ha ezt így folytatom, le fog esni a körmöm, nem egyszer látott ilyet. Úgyhogy a chatGPT segített kiválasztani a fajtát (ami terepre és aszfaltra is jó), a méretet meg majd megmondják a boltban (nagyobb kell, gondolom, mint amit normál esetben hordok). 

Muszáj aludnom, mert csak ma este jöttem rá, hogy holnap mi visszük a gyümölcsöt az oviba, így nyitásra megyek a lidl-be. Hát igen, élni tudni kell. 




2026. május 14., csütörtök

tiny desk

Nagyon jó a közérzetem, hogy reset-et nyomtunk az országra, érzem, látom, hogy gyógyul, és így vele együtt én is, mi is. Továbbra is imádom nézni és olvasni a politikai, közéleti híreket, mondjuk elég sok időt elvesz, de megéri. 

Van egy cuki virágbolt itt a faluban, ahol szoktam szép csokrokat venni (ha épp nem virágzik a kertben semmi, mert amúgy onnan rakom a vázába), meg tőlük veszek szárított virágot a kopogtatókhoz és az adventi koszorúhoz is. Meg kaptam meghívót az egyik szomszédasszonyunktól is - a lényeg, hogy két évesek lettek, rendeztek egy kis összeröffenést és elmentünk Danival szociális életet élni. Mikor odaértünk (5 perc séta, mint minden a faluban), láttam, hogy egy legendás jazz zenész muzsikál a pici zenekarával, amire egyáltalán nem számítottam. Nekem mindig is szívem csücske volt a jazz, anno a Sziget fesztiválon szinte végig a Jazz sátorban ültünk, és hallgattuk a nagyokat: Pege Aladárt, Kőszegi Imrét, Szakcsi Lakatos Bélát, Babos Gyulát stb, de elmentünk fúziós jazz koncertre is, amiről azonnal láttam, hogy ez a káosz nem az én világom. Manapság nem hallgatok ennyi jazzt, vagy csak igazán régieket, sokkal jobban esik a fülemnek a populárisabb zene, ma pl. Mac Millert hallgattunk Danival, a Swimming című albumát vagy a Tiny Desk koncertjét imádom. Na és odaértem, kaptunk pezsgőt (Dani szörpöt) meg pogit, kicsit beszélgettünk, aztán leültünk hallgatni a zenét. Az egyik gitáros ismerősnek tűnt, és ahogy találkozott a tekintetünk mosolygott és köszönt. Az volt a durva, hogy azonnal tudtam ki az, és arra is emlékeztem, hogy a facebookon ismerősök vagyunk: a zenekarunk rajongója volt anno és járt koncertekre, onnan ismerem, bár azt mondta, még sosem beszéltünk korábban. Aztán szünetben odajött és beszélgettünk, majd bemutatott a legendás jazz zenésznek, és basszus, ő is azonnal tudta, ki vagyok, nagyon jó érzés volt. Nem maradtunk sokáig, mert Dani elég hamar beunta, hogy udvariasan üldögélve kell zenét hallgatni és én uncsi ismeretlen felnőttekkel beszélgetek, amit ő minduntalan megszakít, hogy ANYA, MIKOR MEGYÜNK MÁR? Amúgy tök menő életem lehetne, de hát nekem kellett gyerek, így jártam. 

2026. május 6., szerda

spárga, varázskabát és meseterápia

Nem tudom, kinek kell az emlékeztető, de itt a spárga szezon, ITT pedig a legeslegjobb spárgás quiche recept (én mondjuk plusz sajtot nem szoktam bele tenni). 

Tegnap volt az oviban az Anyák napja, ami nálunk mindig különleges (mint minden ünnep). Először fel kellett ismerni, hogy melyik ovis rajzon vagy te (vagyis melyiket rajzolta rólad a saját gyereked). Már feltűnt az előző napokban, hogy Dani gyakorolja az ember-rajzolást, mert ő ugye azt nem szokott, csak autókat (azt mondjuk profin), néha cicákat, meg amit még az oviban kell. Nem is ismertem fel magam, főleg, hogy barnának rajzol, én meg szerintem szőke vagyok (sajnos már nem igazán). Aztán fel kellett ismerni a gyerekeket az énekhangjukról, úgy, hogy nem egyedül énekeltek, hanem egy csoportban, egy letakart asztal alá bújva. Ez sikerült. Utána körjátékokat játszottunk és fogócskáztunk, majd végül piknik volt a kastélyparkban, az apukák hozták a kedvenc kajáinkat. Van néhány család, akiket nagyon megszerettünk, és iszonyú jók ezek a kis összejövetelek, mindig megbeszéljük, hogy majd többet bandázunk együtt, de közben meg szerintem mindenki örül, hogy él. Én ittam egy kis bort, amitől szörnyen rosszul aludtam, így ma nagyon elgyötört voltam, pedig voltak óráim is bőven. Ezzel együtt tök jó napom volt, mert valahogy extrán tevékeny voltam, a szünetekben elraktam a téli cuccokat meg sütöttem spárgás quiche-t (mi mást). 


És ma először felvettem a színes varázskabátot, mindenki megnézi, imádom az ilyen hatást kiváltó cuccokat, legszívesebben csak ilyesmit hordanék. 


Dani meg holnap megy az első meseterápiás alkalomra, most májusban fog járni hetente egyszer, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz neki (biztosan jó, lesz terápiás kutya is). 

2026. május 4., hétfő

kiddo

Az Anyák napja kapcsán nekem mindig összeszorul a szívem, mert egészen sok embert ismerek, nem csak nőt, férfit is, akinek végül sosem lett gyereke, és nem azért, mert nem akart, hanem mert nem úgy alakult az élete. Nem lett olyan párkapcsolata, vagy nem akkor, amikor ez a téma aktuális lett volna. Vagy nem volt olyan minőségű a párkapcsolat, amiben szívesen vállalt volna. Vagy a férfinek már voltak gyerekei, és a nő beáldozta az ő gyerek utáni vágyát, mert a pasi már nem akart, vagy mert még egy közös gyerek már "nem fért bele". Vagy mire rájuk talált a szerelem egy normális pár, már kifutottak az időből. Sok szeretettel gondolok ilyenkor rájuk, és azokra is, akiknek egyszerűen nem jött össze. És azokra is, akik küzdenek érte, és még nem sikerült. Tudom, hogy nekik nehéz ez nap - meg egy csomó másik nap is. És tudom, hogy tökéletesen kielégítő és szuper életet lehet élni gyerek nélkül is, ez nem is kérdés, de ha vágysz rá, és nincsen, az nagyon nehéz. ❤️

2026. május 3., vasárnap

pihi

A Nádas Tó Hotelben voltunk két napot, amit a barátnőim ajánlottak anno, de már másodszor voltunk mi is, és nagyon szeretjük. Monorhoz közel van, Vasadon, kb a semmi közepén, egy igazi gyerek- és családbarát szálloda. Lehet olyat is, hogy legyen jakuzzi a  teraszon, vagy bent a szobában, de mi teljesen alap minimál szobát szoktunk választani félpanzióval, és jobbára pancsolunk lent, Dani bicózik a tó körül, mi meg sétálunk, vagy a játszóházban vagyunk ( felnőtteknek való játékok is vannak, mint a pingpong, biliárd stb). A két nap alatt több animátoros progi is volt, ebből Dani kettőn vett részt: anyák napi ajándékot készített nekem, meg sütit sütöttünk (vagyis sütést nem igénylő keksz-tésztából sünit, méhecskét stb-t formáztunk), mindkettő egy óra volt kb. Az első nap egyébként megőrültünk Danitól, mintha azt nézte volna, hogy mivel tud leginkább rosszalkodni AKA idegesíteni minket, de szerintem aznap még mi is feszültek voltunk. Aztán a második napra mintha kisimultunk volna mindannyian, eltűntek a konfliktusok, és sikerült igazán, intenzíven pihenni. Isteni volt. 

Végül én is tudtam fürödni is kicsit, nem raktam be a vízbe a karom, vigyáztam rá, és vettem vízálló ragtapaszt, ami a fröcsköléstől azért megvédte a sebet. Van a medence partján infraszauna, oda is beültem, nagyon jól esett. 

A kaja pedig kifejezetten jó szerintem itt, és bár ritkán járunk ilyen svédasztalos helyen, de úgy tűnik, tök jók vagyunk abban, hogy bár így is többet eszünk, mint otthon, nem szoktunk nagyon bezabálni, csak megkóstoljuk a szimpi kajákat. Nekem az is trükköm, hogy ilyenkor nem eszem tésztát/kenyeret/köretet sem a reggelihez, sem a vacsihoz, hanem leginkább a főételekre és a zöldségekre/salátákra/gyümölcsökre megyek rá. Dani is jókat evett, úgyhogy különösen elégedett voltam. 

Dani reggel nagyon el volt keseredve, hogy haza kell menni, de hazafelé beugrottunk Vácra és vittünk Anyukámnak (meg Apunak is) egy üveg Bailey's-t, aztán meg Barni anyukáját is felköszöntöttük és ott ebédeltünk, ráadásul a kicsi uncsitesó is ott volt - ezektől azért jobb kedve lett. Most itthon vagyunk, én gyönyörködöm az anyák napi Murvafürt virágomban ( ő az, amit mediterrán országokban mindenütt látni, gyönyörű a színe és jól bírja a nagyon napos teraszt), meg a Vinteden lőtt színes ballonkabátomat, amit pont ma kaptam kézhez. Dani kavicsokat fest, Barni meg elment padelezni. 








2026. április 30., csütörtök

bye-bye, csomócska

Szerdán 2-re kellett mennem, bejelentkeztem, kifizettem a műtét árát és leültem a sebészet ajtajánál. Csodálkoztam, hogy milyen sokan vannak. Be is hívtak egy lányt azonnal, ezen egy pasi hőbörögni kezdett, hogy neki 1-re volt időpontja, meddig kell még várnia. A csaj kijött pár perc múlva, majd kb pont 2-kor kijött az asszisztensnő és engem hívott. Mire odaértem az ajtóhoz, már többen odatülekedtek reklamálva, de így is nekem kellett bemennem. Lefeküdtem, nagyon izgultam, szoktam stresszelni az ilyen események előtt. Kaptam pár érzéstelenítő injekciót a dudor köré, amire teljesen befeszültem, mert fájt is, meg a tudat, hogy mi történik... Nehezen bírom az ilyesmit. Nagyon kedvesen mondták, hogy lazítsak, mert fel fog menni a vérnyomásom és nagyon fog vérezni, de hát köszi, jó, akkor nem izgulok. Beszélgettünk, amivel kicsit elterelték a figyelmem, meg az is segített, hogy tudatosítottam magamban, hogy konkrétan semmit nem érzek, és végül pár perc alatt sikerült megnyugodnom, nagy levegők, izmok elengednek. Mindennel együtt kb 15 perc volt az egész, nem néztem meg komolyabban a sebet, a műtét közben pedig szigorúan nem néztem oda, mi történik. Két hét múlva kell varratszedésre mennem. Nagyon profik, kedvesek és türelmesek voltak. Nem küldik el szövettanra, mert ebből a karomból nagyon rég már vettek ki egy ugyanilyen csomót, és annak negatív volt. 

Azt gondoltam, hogy nem tudok majd hazavezetni, mert nagyon fog fájni, de semmit nem éreztem, mert ugye az érzéstelenítő szurik. Még a lidl-be is bementem hazafelé, és otthon főztem is egy gyors ananászos csirkét rizzsel (comfort kajám), nagyon jó kedvem volt, mert örültem, hogy túl vagyok rajta és ilyen könnyedén sikerült. Éreztem, amikor kiment belőlem az érzéstelenítő, onnantól pihentem, de végül sosem fájt igazán, és azóta nem is nagyon érzem, hacsak nem állok neki emelni vagy komolyabban megfogni valamit, vagy esetleg ha Dani egy nagy szeretetroham közepette megtámad. Vicces, hogy zuhanyozni felemelt kézzel tudok csak, de szerencsére a bal karomon van, én meg jobbkezes vagyok. Hajmosáshoz Barni kell majd. Vettem vízálló meg lélegző tapaszokat is, még majd meglátom, mennyire leszek bátor. 

Amúgy le kellene vetetnem két anyajegyet is, egyet a hátamról, egyet pedig a hasamról, de szerintem ezekkel már a Kapás utcába fogok menni. 

Pont beszéltem egy barátnőmmel (Barni exe), aki meg mesélte, hogy épp kórházban van, egy miómát vesznek ki neki. Basszus, lehetnének kicsit kellemesebb hobbijaink is, olyanok vagyunk, mint a nagyik. 

2026. április 29., szerda

surgery

Már jó régóta van az alkaromban egy kb 4 cm átmérőjű zsírcsomó, ami nagyon zavar. Danival múlt héten szerdán voltunk Budaörsön az Egészségházban ortopédián, és eszembe jutott, hogy valószínűleg oda is mehetek ilyesmivel. Másnap reggel elmentem jó korán, második voltam a kartonozóban, és így is vártam 3 órát, de nagyon szimpi volt a doki és egy hétre rá kaptam időpontot, így ma délután túl is leszek a műtéten. Örülök is, meg hát persze a hátam közepére is kívánom az egészet, főleg, hogy 2 hétig nem érheti víz, mi meg nemsokára megyünk wellnessezni. De arra nagyon jó gondolni, hogy idén nyáron már gond nélkül vehetek rövidujjút, és nem kell rejtegetnem a karom - mert hajlamos voltam hosszú ujjút választani sokszor, vagy takargatni az alkarom.

Hétfőn levittem Danit Anyuékhoz, hogy egy kicsit fellélegezzek, ő meg hadd nyaraljon, amíg el nem indulnak a Kiskirály napok az oviban (minden ballagó ovisnak van egy saját kiskirály napja, ami teljesen róla szól, és az ő saját kiskirály kívánságait teljesítik, amiket a Nagyszénás tetején kiáltottak ki. Dani solymári kirándulást, fagyizást és kincskeresést kívánt). Hazafelé beugrottam a lidl-be labdahortenziát venni, ami most 3000ft-ba kerül. Hármat vettem, tök jó helyet találtam nekik és ma el is ültettem a kertben, gyönyörűek, kettő rózsaszín és egy kék. Már várom, hogy a szomszéd néni belekössön, egyszerűen nem bírja, ha én is teszek-veszek a kertben, pedig pont ugyanúgy a miénk is, mint az övék. Egyébként nagyon szép, csupa virág a kert, ráadásul most kerestem egy diák srácot, aki szombaton eljött és lenyírta a füvet és a sövényt. Be szoktuk osztani, hogy ki mikor csinálja, de a múltkor megbeszéltük, hogy szívesen fizetünk érte inkább a közösből, hogy ne a drága szabadidőnket kelljen ilyesmivel tölteni. A szomszéd kerítése mellett mondjuk nagyon csúnya tuja-sövény van, azt tök jó lenne eltűntetni és végigültetni babérmeggyel. 

Azért kicsit izgulok a délután miatt, meg tök jó lenne nem egyedül mennem. Legalább Daniért megy a nagymama, viszi őt úszni meg hazahozza utána. 

Ez meg a hétfői ebédem, isteni dolgokat eszem, amikor a srácok nincsenek itthon, ez pont ikeás minirák és sali mangós ecettel. De a lényeg az őszibarackos gyertya szintén az ikeából, igazi őszibarack illata van és nagyon finom illat van tőle az egész nappaliban. 


2026. április 25., szombat

kisiskolás

Danit tegnap beírattam az iskolába. Egyrészt szétizgulom magam, mert nem tudom, milyen lesz, és majd ott kell ülnie az uncsi tanórákon az én kicsi babámnak, aki csak most született, másrészt szerintem túl vagyunk az ovin, kivettük belőle, amit kellett, maximálisan készen áll, várja a sulit, kíváncsi, tanulni, dolgozni akar. Nagyon örülök, hogy nem fogtuk vissza még egy évet, biztos vagyok benne, hogy szuperügyes lesz. Azon is gondolkodtunk, hogy elvisszük egy másik suliba a második kerületbe, oda, ahová Barni is járt, de annyira jókat hallunk és jók a benyomásaink a helyi áltiról is, hogy végül ide fog járni, 10 perc sétára tőlünk. Én számítok rá, hogy az új kormány nagyon át fogja gondolni az oktatási törvényt illetve az egész levitézlett rendszert, és belátható időn belül megreformálják a tananyagot is, így pár év múlva Daninak már nem magolásról, hanem főleg a kreatív gyakorlatról fog szólni a suli. 

Mostanában bicóval járunk reggelente oviba, amit mindketten nagyon szeretünk, mondjuk jó hideg van még olyankor. Épült tavaly egy elég komoly pumpa pálya, amire eddig nem engedtem rá, mert nagy gyerekek szoktak ott száguldozni, Dani meg csak egy kis nyuszi a 16-os bringájával. De rájöttünk, hogy reggelente, korán, amikor mi járunk, senki nincs, kipróbálta, az elején nagyon óvatosan, aztán egyre bátrabban, és nagyon élvezi. Mostmár direkt kicsit korábban kelünk, gyorsan letudjuk a reggelit, és már megyünk is, hogy legyen egy 20 perce pumpapályázni. Veszünk neki egy olyan sisakot, ami nem csak a fejét, hanem az állát is védi, biztos ami biztos. Nagyon örülök neki, hogy így szeret bringázni ő is, és tervezem, hogy majd két keréken bejárjuk a környék dombjait-erdejeit, meg bejárkálunk Budapestre, és ott mindenhova bicóval közlekedünk majd. 

És vettünk neki egy kis íróasztalt is az Ikeában, hogy legyen ideje megszokni, hogy ott tud rajzolni, festeni, kreatívkodni, és hogy ott rendet kell tartani. Nincs kétségem, hogy ő is a konyhaasztalon fog házit csinálni, mint minden más gyerek, de azért legyen egy kis saját tanulós helye is. Széket még nem vettünk, mert a normál forgós gyerekszékről nem ér le a lába, ami lábtartós, az meg 40e forint, drágább, mint maga az íróasztal. 

Ma színházba megyünk az ovival, utána meg pizzázós piknik lesz. Micsoda kalandok. Barni még van ezen a hétvégén, aztán két hónapig nem fogjuk látni kb egyáltalán. Anyuék, meg Barni anyukája is biztosan segítenek, meg lesz olyan hétvége, hogy kettesben lemegyünk Pécsre, és Barni egy napot utánam jön, de azért nem lesz könnyű, főleg azok a napok, mikor egész délután, este 7-ig tanítok, őt meg pl úszni kell vinni, aztán meg itthon van. 

2026. április 21., kedd

marie kondo büszke lenne rám

Dani óvónője elvitte a cuccok felét, ma reggel ki is fizette őket, és az egyik pulcsi rajta is volt már. Mondjuk neki olcsóbban adtam, mint ahogy a Vintedre felraktam volna, de az meg tök jó, hogy nem kellett velük szarakodni és egyben elkelt 8 ruha - egyébként nagyon vagány darabok, 3 Nonplus közül kettőre le is csapott. Este Barni kérte, hogy mutassam meg, miket vitt el, mutattam neki, erre nekiállt mondani, hogy de ezt én tökre szerettem, mondom jézusom, ne csináld már, egyik sem volt rajtam évek óta, örülök, hogy el tudtam őket engedni. Tényleg, talált pénz, jó érzés. Menni fogok majd még néhány kört, hátha meg tudok még szabadulni dolgoktól. Olyan is volt egyébként, hogy felpróbáltam egy farmer ruhát, amihez évek óta nem nyúltam és már félre volt rakva, hogy mennie kell, most meg tetszett rajtam, várom, hogy jobb idő legyen és felvehessem. 

2026. április 20., hétfő

sun is shining, the weather is sweeeet

Végre meggyógyultam, kemény menet volt. Szerdán, mikor már jobban voltam, el kellett mennem Dani sulijába fejtágításra (ilyen alap dolgokat most tudtam meg kérdezni, hogy hány órájuk lesz, milyen órák, mi történik délután, mikor lehet érte menni, mi van, ha különórája van, haza kell-e hordani a cuccokat minden nap, van-e otthonra házi stb),  és akkor pont olyan migrénem volt, hogy komolyan azt hittem, hányni fogok. Végül az egyik tanítványom, aki orvos, fejtette meg, hogy annyi koffein van a fájdalomcsillapítókban, hogy valószínűleg elvonási tüneteim voltak. 

Hétvégén már jól voltam, ma pedig edzettem is, annyira jó érzés volt végre mozogni, érezni az izmaimat, majd utána zuhanyozni, hajat mosni és szép ruhát ölteni. Apropó, ruhák: befényképeztem egy csomó ruhámat, hogy eladjam őket a Vinteden (eddig amúgy, lekopogom, 100%-osan jók a tapasztalataim eladói és vásárlói oldalról is, a világ legszebb blúzát is sikerült beszereznem). Én érzelmileg nagyon kötődöm hozzájuk, de néha elkap egy hullám, hogy úgysem bírok ennyi ruhát hordani, menjenek, és akkor gyorsan el kell őket adni. Előtte írtam egy üzenetet az egyik óvónőnek, aki imádja a stílusomat, és mindig mondja, hogy ha van, ami már nem kell, ő átveszi, hogy vannak ezek a ruhák, érdekli-e bármi. Nagyon belelkesedett, hogy mindent szeretne felpróbálni, így odaadtam neki egy hatalmas szatyornyi cuccot, hogy nézze át, kíváncsi vagyok, mit visz majd el, aztán majd a maradékot felrakom a Vintedre. 

Szombat délután elmentünk hármasban bringó hintózni a Margit szigetre, én még sosem voltam korábban, meg Dani sem, nagyon vicces volt, meg hát meseszép idő volt. Hazafelé megebédeltünk az Okikóban, ami egy tök jó ázsiai, utána meg beugrottam a Daubnerbe pogit meg málnás madártej parfétortát venni, mert délutánra Dani kis haverját meg a szüleit vártuk. tök jól sikerült, dumáltunk meg borozgattunk kicsit, a srácok meg rosszalkodtak a kertben. Annyira örülök, hogy alakul itt helyben a társaságunk, bár kicsit meg kell erőltetnünk magunkat, hogy kezdeményezzünk is, ne csak elfogadjuk a meghívásokat, de úgy tűnik, élvezzük, hogy van társasági életünk.









2026. április 13., hétfő

what a time to be alive

Szuperjó volt (nem), hogy a szünet második felét úgy töltöttem, hogy beállítottam az időzítőt, hogy már bevegyem a következő fájdalomcsillapítót, mire kimegy belőlem az előző. Kicsit bartelleztünk Luluékkal, volt hogy a kislány volt itt, volt, hogy Dani náluk. Volt kerámia táborban a sógornőmnél két délelőttöt, egyet Anyuéknál is aludt, aznap tudtam pihenni. Egy napot pedig csavarogtunk a városban, akkor még egészen jól voltam. Felmentünk a várba megnézni a csodaszép japánbirseket, megebédeltünk a Jamie's Italian-ben a napsütéses teraszon, aztán szétjátszottuk a Rumini játszóteret. 

Tegnap Danival együtt szavaztunk, ő húzta be az X-eket, este alig tudott elaludni, annyira izgult, és nagyon boldog volt, mikor már jól látszott az eredmény. Barni bement a fiúkkal a városba, és erős FOMO-m van, hogy kimaradtam ebből a közös, földöntúli boldogságból, ami tegnap este az utcákon zajlott, de egyszerűen nem akartam, hogy Dani mással legyen ezekben a történelmi percekben, azt akartam, hogy együtt éljük meg. 

Ma viszont madarat lehetne velem fogatni! Annyi remény és öröm van bennem, úgy érzem, bármi lehetséges.